A sivatag dűnéin

Szerencsére a kis járatban is előfordult néhány fáklya, így nem kellett a vaksötétben tapogatóznom. Semmi nem állta utam, egyszerű, szűk kis folyosó volt, amin pár percnyi séta után végig is értem. Egy újabb nagy terembe vezetett, amin már egyértelműen látszott az emberi beavatkozás, viszont csalódottan konstatáltam, hogy társaim is ugyanide lyukadtak ki. ~ Most akkor mi a fene értelme volt ennek a három járatnak? ~ értetlenkedtem magamban.
- Felesleges volt az egész szétválás. – jelentettem ki letörten. ~ Ezt meg miért mondtam? Így legalább tudjuk, hogy a többi járat is ide vezet. Beszélek itt össze-vissza.. jobb ha inkább csendben maradok. ~
- Micsoda remek fogadtatás. – a hang irányába fordulva egy férfit láttam meg a terem másik végében, egy földkupacon ácsorogva. Azonnal felkészültem egy esetleges támadásra, és úgy láttam társaim is készenlétbe helyezték mágiájukat.
- Nem kell megijedni. Ha nem akartok meghalni, annyit kell tegyetek, hogy fogjátok magatokat kimentek innét, és elhagyjátok szépen a sivatagot, és mindent rám hagytok. – közölte.
- Tehát te vagy a felelős minden furcsaságért. - szólt a doki.
- Jól látja professzor. Én voltam az, aki miatt a sivatag a feje tetejére állt igen, és nem ajánlom, hogy belerondítsanak a művembe. – okoskodott a ficsúr.
- Pedig az lesz! – hmm.. ezt tényleg Ovan mondta? Mire gondolatom végére értem, már repült is homokcsápja, amit a fickó simán kikerült. ~ Ez a mai nap tele van meglepetésekkel. ~
- Harcolni akartok taknyosok? Legyen! – kiáltotta a férfi. ~ Helyes legalább helyre rakhatjuk ezt a fennhéjázó majmot. ~ erre megmozdult alattunk a föld, és mintha emelkedni kezdtünk volna. Még a padlót bámultam, mikor szemeimet elvakította a napfény. ~ Hova tűnt a barlang? ~ ámultam el, mikor ismét megszólalt a pasas.
- Az égető Ré(= Nap) színpadán fog sor kerülni a halálotokra. – közölte cinikusan. ~ Cöh… hogy oda ne rohanjak. ~

A föld megállt a mozgásban a fickó pedig azonnal támadott.
- Flight! Fire Ball! – a levegőbe emelkedett, majd tűzgolyókkal kezdett minket szórni. Négyen négy felé kezdtünk szaladni, hogy meg kelljen osztani a figyelmét. – Wind Blast! – jó két métert repültem, miután telibe talált, viszont a többiek egyszerre támadtak. Homok és jégmágia csapott le a lebegő fickóra, aki egyensúlyát vesztve lezuhant. Nyekkent egyet a földön, de azért felállt, és tovább küzdött.
- Sand Magic! – szóval homokmágiája is van. Homokra homokkal válaszoltunk, de a háromszoros túlerővel nem bírt; most ő repült nem is kicsit a becsapódó varázslatoktól.
- Stone Spike! – egy tüskét emelt ki a földből, és Ovan felé hajította, de társamnak sikerült kitérni előle. Ezúttal nem vártuk meg, hogy újra támadjon, inkább átvettük a kezdeményezést.
- Sand Magic!
- Sand Bullet!
- Ice Make!
Záporozott ellenünk felé a jég és a homok, arrébb ugrott, de a fele így is betalált. Ahogy lába a földhöz ért süllyedni kezdett. Fejét forgatta, miközben lassan süllyedt mágikus futóhomokomban, és tekintete megtalálta az enyémet. Kezemet felemeltem a földről, majd elégedetten leporoltam tenyereimet. Megszúrt egy gyilkos pillantással, aztán Ovan kiütötte egy homokcsáppal. Fújtunk hát egyet, a harc véget ért..

Biztonsági fáklyámnak semmi hasznát nem láttam - úgy tűnt, valaki egy életen át gyűjtögette a fáklyákat, és épp ide volt kedve telepíteni őket -és még egy nyamvadt pocsolya sem keresztezte utamat. Vidáman fütyörészve sétáltam a girbe-gurba folyosón, majd mikor épp meguntam volna az egyhangúságot, egy ajtót pillantottam meg, befordulva a sarkon.
~ Épp ideje.
Az ajtót épp akkor nyitottam ki, mint társaim. Egy kis idő múlva esett le, hogy ugyanoda jutottunk, három különböző járaton.
- Felesleges volt az egész szétválás. - hallottam Atsui csalódott hangját.
~ Inkább nekem kéne elkenődnöm! Az én ötletem ment fuccsba! - mérgelődtem, de mielőtt szavakba foglaltam volna gondolatomat, egy hangot hallottam magunk előtt. Csak most néztem körbe jobban. Egy nagyobb barlangteremben voltunk, melynek falain látszott a megmunkálás nyoma. A terem padlóját homok alkotta, körbe-körbe fáklyarengeteg, és a terem másik végében egy kisebb dombon állt a hang gazdája. Kezeim automatikusan abba a helyzetbe álltak, melyet a jégkarmoknál alkalmazok, de túl messze volt az ember, így nem mormoltam el a varázsigét, tanulva az előző esetből.
- Nem kell megijedni. Ha nem akartok meghalni, annyit kell tegyetek, hogy fogjátok magatokat kimentek innét, és elhagyjátok szépen a sivatagot, és mindent rám hagytok. – nyilatkozott a helyzetről.
- Arroganciából ötös. - szólaltam meg félhangosan.
- Tehát te vagy a felelős minden furcsaságért. - szólt a doki.
- Jól látja professzor. Én voltam az, aki miatt a sivatag a feje tetejére állt igen, és nem ajánlom, hogy belerondítsanak a művembe. – folytatta tovább az első benyomás erősítését a fickó.
- Pedig az lesz! – szólt Ovan, és egy pillanat múlva egy homokcsáp repült ellenfelünk felé. Sajna, sikertelenül, hiszen a távolság miatt simán kikerülte a támadást.
-Harcolni akartok taknyosok? Legyen!-kiáltotta. Egy pillanatra elvakított valamilyen fény, majd meglepődve vettem tudomásul, hogy eltűnt a fejünk felől a sziklafal.
-Az égető Ré színpadán fog sorkerülni a halálotokra. - szólt ismét, drámai hatást remélve. A többieket elnézve, sikertelenül, rájuk nem hatott a színpadias stílus. Rám különösképpen.
- Na neee, már megint napfény? Alig jutottunk be az árnyékba! - hördültem fel. Sirámom nem talált meghallgatásra, a fickó a levegőbe emelkedett.
- Flight! Fire Ball! – szétrebbentünk, hogy egyszerre legfeljebb egyikőnket tudja tűzgolyókkal bombázni. – Wind Blast! - Egy léglökés taszította hátba kis csapatunk hölgytagját, aki kecses ívet leírva landolt a homokon. ~ Tűz és levegő? A levegő annyira nem veszélyes, a homok miatt puhán landolunk.
- Freeze! Freeze! - kiáltottam, mikor engem vett célba a tűzgolyókkal. Néhány elpárolgott, én pedig oldalra vetődtem a maradék elől. Egyik fagyasztásom ugyanis elvétette a célt, és ellenünkbe csapódott, Ovan homokmágiájával egyetemben. A két mágia együtt elég erős volt, hogy a földre zuhanjon, de nem kis meglepetésemre felállt, és tovább küzdött.
- Sand Magic! - a két homokmágus együttes ereje kioltotta a varázslat erejét, de nem akadályozta meg, hogy telemenjen a szemem homokkal, így csak vaktában ellőttem egy fagyasztást. Hallásomra támaszkodva úgy tűnt, van néhány másodpercem, míg a pasas felkel.
- Ice Make! - egy vékony, átlátszó jéglencse képződött a szememnél, mintha úszószemüveget vettem volna fel. ~ Na most próbálj meg megvakítani!
- Stone Spike! - sütött el egy újabb elemi támadást a mágus. A kőtüske Ovan felé száguldott, de ő kitért előle, mi pedig egyszerre vágtunk vissza.
- Sand Magic!
- Sand Bullet!
- Ice Make!
A homoknak kellett pár pillanat, hogy célba érjen, de a jégnek nem. A földhöz fagyott lábbal nem tudott arrébbugrani, de a két homokmágia ereje kitépte a jeget, és méterekre repítette az ellenségünket. Már repülése közben láttam, hogy Atsui kezét a homokra teszi, és a fickó hogy, hogy nem, futóhomokba esett. Csak egy gyilkos pillantásra volt ideje, mielőtt Ovan kiütötte volna egy homokcsáppal.
Azonnal előkaptam kulacsomat, és a maradék jeges vizet magamra öntöttem.
- Doki, mi van még? - kérdeztem letörten, hiszen a mai napon már két halálközeli élményben volt részem.

Kissé elkeseredetten fordultam vissza a járatba, de eldöntöttem, hogy ezen ne múljon, én akkor is szerencsés leszek. Ezt mintegy megerősíteni úgy találtam, érdemes lenni elbeszélgetni a dokival, de ő szóra se méltatott. Valami olyasmivel intézte el a dolgot, hogy nem kell többet tudnom. Szerintem ő se tud többet, csak fel akar vágni. Gondoltam kissé meglepem, és a falról leakasztott fáklya fényét visszatükröztem a kvarchomokról, bevilágítva így az egész termet, de a doki erre se fordított különösebb figyelmet. Inkább hagyom a fenébe, csak gyorsan végigdöcögünk a járaton, csak azért, hogy egy faajtón keresztül egy nagy terembe lyukadjunk ki.
- Felesleges volt az egész szétválás. - hallom meg Atsui hangját a közelből, és hamar meglátom őt, Rane-nel egyetemben.
~ Ez tényleg felesleges volt, de legalább tudjuk, hogy ember alkotta járat. Természetes járatok ritkán érnek egybe.
- Micsoda remek fogadtatás. - szólal meg a terem belsejéből egy férfihang. Odafordítom a fejem, és a fáklyák fényénél jól látom a földkupacon álló illetőt. Köpenyt visel, ezért vagy nagy hősnek, vagy nagy gonosznak tartja magát. Az utóbbira gyanakodom.
- Nem kell megijedni. Ha nem akartok meghalni, annyit kell tegyetek, hogy fogjátok magatokat kimentek innét, és elhagyjátok szépen a sivatagot, és mindent rám hagytok.
~ BINGO! Tényleg gonosz.
- Tehát te vagy a felelős minden furcsaságért. - szólt a doki.
- Jól látja professzor. Én voltam az, aki miatt a sivatag a feje tetejére állt igen, és nem ajánlom, hogy belerondítsanak a művembe.
~ Ez egy felvágós barom...
- Pedig az lesz! - kiáltom hangosan. - Sand Magic! - mormogom.
Abban a pillanat homokcsáp repül felé, de könnyedén kikerüli. Fogadni mernék rá, hogy még egy vigyort is megereszt.
- Harcolni akartok taknyosok? Legyen! - mondja önelégülten, a következő pillanatban pedig kiemeli az egész termet a barlangból. Nem semmi, látványhoz ért a pasas.
- Az égető Ré színpadán fog sorkerülni a halálotokra. ~ Ennek színésznek kéne mennie.
Amint befejezi a földmágiát azonnal támadásba lendül, kicsit meglepve, mivel tűzmágiára vált.
- Flight! Fire Ball! - ez már nem vicc! ~ Spuri!
Elrohanunk a szélrózsa minden irányába, ő pedig úgy dobál minket mint egy eszelős, de legalább ezzel meríti a varázserejét. A háta mögé próbálok berohanni mikor felkiált.
– Wind Blast! - bömböli, a következö pillanatban pedig Atsu-t látom a földre zuhanni. Segítenem kéne neki, de most sokkal jobb lehetőséggel áldott meg a sors. A fickó még mindig nem rám figyel! Ezt kihasználom és egy erőteljes sand bullett-tel sózom meg, amitől a földre kerül, de úgy tűnik nem csigából van, fölpattan a megsózás ellenére, és folytatja a harcot.
- Sand Magic! - küld ránk egy kis homokmágiát, de csúnyán megbánja, három homokmágus ellen nem sokat ér vele, csak egy szép repülésre és egy kevésbé szép landolásra futja.
Amint felkel újabb támadást ereszt meg, ezúttal felém. - Stone Spike! - dobja felém a tüskét, de sikeresen elkerülöm. Most viszont mi jövünk.
- Sand Magic!
- Sand Bullet!
- Ice Make!
Ez már sok neki, több métert repül hátra mire megáll, de ekkor se lesz nyugalma, Atsu elsüllyeszti egy kis futóhomokban, mire ő gonoszul néz ránk. Nincs kedvem sokáig nézni a pofáját, ezért egy csáppal kiütöm, azt kész. Ott helyben ledőlök a földre, és el is aludnék, ha nem lenne ilyen rohadt meleg.

Ahogy a férfi elvesztette eszméletét, a körülmények mintha megváltoztak volna. A Nap továbbra is égette bőrömet, bár talán most még a korábbinál is jobban, és ráérős szél töltötte meg tüdőmet forró levegővel, ami ismét csak nehezítette létezésem. Vártunk még néhány percet, aztán kihúztuk a férfit a futóhomokomból, megkötöztük, és a doki vezetésével elindultunk vissza a családjához. Az út zökkenőmentes volt, csak a rekkenő hőség kínozta tovább testem, de Rane időről időre kisegített némi jeges frissítővel, amiért nem győztem elég hálás lenni neki. A saras futóhomok foltok felszívódtak, ezúttal semmi furcsát nem láttunk a dűnéket róva. Egy óra kaptatás után ki is értünk a sivatagból, és a doki háza felé vettük az irányt. A felesége már messziről kiszúrt minket, és boldog rohanásba kezdett, hogy aztán férje nyakába borulhasson. Tulajdonképpen nagyon elégedett voltam a munkánkkal. Nem csak visszavittük a dokit a családjához, de még azt a megalomán álmokat üldöző féleszű flótást is kiiktattuk, és szinte bele sem fáradtam. Na jó a sivatagi klíma eléggé megviselt, de azt hamar ki lehet heverni.

Az asszony kedvesen beinvitált minket a házba, és jeges teával kínált, amiből egy szuszra magamba öntöttem két pohárral, aztán zavarba ejtő hálálkodásba kezdett.
- Igazán köszönjük a munkájukat. Örök hálánk.
- Ugyan asszonyom. Ez a dolgunk. – feleltem vidáman mosolyogva.
- Én is köszönettel tartozom. Sokat segítettetek. Kívánom, hogy a jövőben még erősebb mágusok legyetek.
- Köszönjük. – bólintottam, majd az asszony visszajött egy köteg pénzzel, amit háromfelé osztott, és egyenként leszámolta kezünkbe a hirdetésben feltüntetett összeget. Elbúcsúztunk, majd elindultunk vissza a városba. Út közben még rövid eszmecserét folytattunk arról, hogyan hozhatta létre ezeket a furcsa jelenségeket ilyen nagy területen egy amúgy nem túl erős mágus, de nem igazán jutottunk dűlőre, így nem is pazaroltunk rá több szót. Mindenki megkapta, amiért jött, így elégedetten adtuk le át a rúnalovagoknak a gazfickót, aztán meg is céloztuk a vonatállomást. Ovan-nal ismét egy vonatra szálltunk, az ablakból még intettem Rane-nek, aztán ahogy elindult a szerelvény, elaludtam. Legközelebb csak akkor ébredtem fel, amikor le kellett szállnom. Ovan már nem ült velem szemben, én pedig rohantam, hogy ne maradjak fent. Jó volt újra a kellemes klímával megáldott, ismerős kockaköves úton sétálni. Mikor hazaértem úgy döntöttem egy ideig nem is vállalok új munkát… persze ennek a remek tervnek még simán betehet Bob Mester, ha megint egy álomszép, és nem utolsó sorban álomdrága ruhát vásároltat meg velem, ha már ilyen sok pénzem lett…

Kérdésem után néhány pillanattal megéreztem, hogy a férfi eszméletvesztése megváltoztatta az időjárást: feltámadt a szél, és mintha a Nap is melegebben tűzött volna.. Csodás. Újrateremtettem a jeget tömlőmben, tudva, úgyis szükségem lesz rá. Az eszméletlen férfit kihúztuk a futóhomokból, megkötöztük a dokinál talált kötéllel, és megvártuk, míg visszanyeri eszméletét, hogy ne nekünk kelljen cipelni. A visszaút viszonylag eseménytelen volt, leszámítva, hogy varázserőm megmaradt részének nagyját frissítő-gyártásra használtam el. A foglyot előreengedve haladtunk, de nem lépett egyszer sem futóhomokba. Mindig fölöslegesen biztosítom túl magam...
Nagyjából egy óra alatt értünk ki a sivatagból, egyenesen a doki házához, hála kitűnő irányérzékének. Felesége szinte repült felénk, ahogy meglátta férjét, és nyakába ugrott. Néhány percre megfeledkeztek rólunk, én pedig azon kezdtem gondolkozni, vajon mikor szabadulhatok meg ezektől a göncöktől, és mikor bújhatok vissza megszokott ruhámba? A házigazdák végül beinvitáltak minket, jeges teával kínáltak, amit én visszautasítottam, és engedelmükkel a kerti csap alá raktam ruháimat, rájuk engedve a vizet. Nem egy nagymosás, de azért megteszi. Gyorsan bementem a házba.
- Igazán köszönjük a munkájukat. Örök hálánk. -hallottam a doki feleségének hangját, majd Atsui-ét.
- Ugyan asszonyom. Ez a dolgunk.
- Örülünk, hogy segíthettünk. - ültem le én is mosolyogva.
- Én is köszönettel tartozom. Sokat segítettetek. Kívánom, hogy a jövőben még erősebb mágusok legyetek. - szólt a megmentett, miközben felesége térült-fordult a másik szobában, egy köteg pénzzel térve vissza. Mindhármunknak odaadták a hirdetésben megígért fizetséget. Némi beszélgetés után felvettem még vizes, ám tiszta ruháimat, távoztunk, és próbáltunk rájönni, vajon hogyan tudott egy gyenge mágus nagy területre ható varázslatot létrehozni, ami így megváltoztatja a klímát és az élőlényeket. Foglyunk nem igazán volt közlékeny a témában, így ejtettük a tárgyat. A városban átadtuk őt az illetékeseknek, és vonatra szálltunk, búcsút intve egymásnak. A hosszú vonatúton elbóbiskoltam, de sikerült pontosan leszállnom a vonatról. Első utam a főbérlőmhöz vezetett, kinek kifizettem az esedékes részletet, majd a klánházba vezetett utam. Az biztos, hogy jóval bátrabban fogok ismerkedni ezután.

A fickó kábán fekszik benn a futóhomokban, az időjárás pedig visszaállt a rendes kerékvágásba. Ez persze szép és jó, de nekünk most azt jelenti, hogy meg fogunk sülni. A nap égetőbb mint valaha, és nincs nálunk semmi amivel eltakarhatnánk magunkat. Ezt csak tetőzi, hogy a még a közelben se lelhető fel erre használatos tárgy, ezt kénytelenek vagyunk elfogadni. Talán pont ezért, vagy esetleg más okból, de igyekszünk gyorsan kiszedni a fickót a futóhomokból, aztán menni is vissza. Ezzel viszonylag gyorsan, úgy talán egy óra alatt megvoltunk, miközben néztük a szemünk előtt változó sivatagot. Eltűntek a mocsarak, feltámadt a szél, egyszóval megint egyszerű sivatag lett a sivatagból. Mikor már kikeveredtünk a sivatagból és beértünk a faluba, ahol a doki felesége már elénkbe szaladt, nagyon kimerültek voltunk. Örömmel fogadtam a nekünk felajánlt jeges teát, és nyelés nélkül öntöttem le a torkomon., aztán hallgathattam az asszony hálálkodását.
- Igazán köszönjük a munkájukat. Örök hálánk.
- Ugyan asszonyom. Ez a dolgunk.
- Én is köszönettel tartozom. Sokat segítettetek. Kívánom, hogy a jövőben még erősebb mágusok legyetek. - mondta a doki, miközben a felesége elment, és egy köteg pénzel tért vissza. Mindenkinek leszámolta az összeget, amit megköszöntünk és útnak indultunk. Bár a nap még mindig erősen sütött, a bennem lévő jeges tea sokkal élvezhetőbbé tette az utazást, ezért könnyebben is elegyedtem szóba. A téma a sivatagi elváltozás okozója volt, mert nehezen képzeltük el, hogy egyetlen fickó képes legyen erre. Végül nem sikerült megfejtenünk a rejtvény, ezért kissé búsan szálltam fel a vonatra. Szeretem, ha le tudom zárni a dolgokat. Ez sokáig nem hagyott nyugodni, de végül elnyomott az álom, csak azzal a céllal, hogy a kelleténél egy megállóval később kelljek fel. Mivel szép idő volt, és vastag köteg pénz lapult a zsebemben, úgy döntöttem gyalog teszem meg az utat. Késő délután érkeztem meg a klánházba, jelentettem a sikeres küldetést, felakasztottam a hálózsákom a plafonra és többnapos alvásba kezdtem.