Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 26
Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:
 | Tárgy: Tabuchi Metarikku (lehet ellenőrizni)  Hétf. Okt. 18, 2010 11:16 pm | |
| Név: Tabuchi Metarikku
Nem: Nő
Életkor: 17
Mágia: Fém sárkányölő
Klán: Dragon Fang
Kinézet:
- Haj: Derékig érő, platinaszőke, itt-ott rendetlenül, amúgy egyenesre fésült haj.
- Szem: Kicsi, barátságos tekintetű karmazsinvörös színű szem.
- Arc: Szelíd, kerek arc. (Puha bőr  )
- Öltözék: Kék farmer melynek bal combján a Dragon Fang céhjele látható, egy középen mintás, fehér póló, és egy fekete dzseki, sok zsebbel (legtöbb az belsőzseb).
- Egyéb: Hófehér bőr, 165 cm magasság, és 46 kg súly.
Tabu elölnézetből, Tabu hátulnézetből
Jellem: Nagyon vad, és lázadó természetű lány, aki gond nélkül gyakja a rosszakat bizonyos mértékig. Sajnos túl könnyen megbocsájt, ebből adódóan igen naiv is, ám ragadt meg benne némi ész, és azzal néha viszont képes kihasználni az ellenfél figyelmetlenségét, naivságát. Jellemző még rá az, hogy nem tudja hol a határ az érzelmek között - legyen szó szerelemről, haragról, sajnálatról vagy megvetésről, és a szavakkal se bánik túl jól. Szinte mindenhez hozzá szól, amikor tud, ám ha nagyon le van esve a Humor Mérő, képes beszélgetéseket csöndben eltűrni, vagy esetleg csípős mondatok be-benyögni.
Nem kifejezetten szereti a gyerekeket, sőt, főképp kínosan érzi magát a jelenlétükben, de ehhez képest igen törődő alkat, gyakran anyáskodik mások felett. Ha barátja van bajban, nagyon aggódik, de akár akkor is, ha harc közben sérül meg az ellensége, és valami köti hozzá.
Összefoglalva... eléggé furcsa jellemű nőszemély.
(A szükséges engedélyekkel rendelkezek, de ezt Gray úgyis tudja  )
Előtörténet:
Kezdjük a legelején. Hogy hol születtem? Nem tudom. Hogy hívják a szüleim? Már rég elfelejtettem. Más dolgokról csak azok az emlékek maradtak meg, amiket most leírok nektek.
Az első négy évemről a bátyám mesélt, idézem szavait: " Tündéri kislány voltál, viszont folyton kerested a bajt. Mindig abba az álnok baltába akartál belerohanni... Hál' istennek én ott voltam, hogy megvédjelek. Már 5 hónaposan tudtál beszélni, 11 hónaposan járni... nagyon könnyen tanultál. Ez majdnem veszted lett -amikor ezt mesélte nekem, mindig elmosolyodott.. annyira szerettem ezt a mesét, az én mesémet, hogy nagyon sokszor mondta el nekem.- aztán mikor 2 éves lettél, már olyan folyékonyan beszéltél, anyáék majdnem agyoncsaptak, de.. szerettek. -itt mindig olyan komor volt, és én is...- és persze ezt a beszéd készséget rajtam töltötted ki. Követelted, hogy én is beszéljek, követelted, hogy olvassak neked mesét. Már akkor is imádtad a sárkányos meséket, főleg, amikben királylány is van. Akkor még jobban szerettél velem királylányost játszani mint most.. Te voltál a királylány, én meg a királyfi és a sárkány. De még milyen sárkány, brr! Nem is tudom megszámolni a két kezemen, mennyiszer nyert a sárkány.
Persze 3 évesen már te akartad nekem felolvasni a mesét. De ne tagadd, csak azért ment, mivel kivűlről fújtad már! Minden egyes este felolvastad... jobban mondva felmondtad nekem. 4 évesen viszont már tényleg sikerült megtanulnod az abc-t. Akkor már felolvasni is feltudtad, minden hiba nélkül. Mikor írni is megtanultál, az volt a tetőpont..." Így szólt a "mese". Ekkor voltam 7 éves, ő pedig 13 mikor először elmesélte ezt az egészet. De ez nem volt egésze az életemnek.
Nem bizony, mert ami 4 éves korom után történt, pontosabban a születésnapom után pár nappal, nem igazán beszéltünk.
Azon a napon a szüleim, kik mágiahasználók voltak, elmentek egy küldetésre. Nem volt olyan nehéz, és hosszúnak se ígérkezett, ám, megmondták nekik, hogy nagyon veszélyes ellenfelekkel küzdhetnek meg, bele is halhatnak, ha nem elővigyázatosak. De a apám és anyám merész volt, minden gond nélkül elvállalták a küldetést. Napokig vártuk őket, ám 5 nap után se jelentkeztek, ami kezdett gyanúsnak lenni, hisz ha olyankor jelentkeznek, az is elég késői. Aztán hetek teltek el, majd egy hónap... én egyre többet sírtam, a bátyám pedig egyre kevesebbet használt mágiát, és engem is óvni kezdett a varázsvilágtól. Aztán másfél hónap után kaptuk meg a gyászjelentést, miszerint a szüleinket több darabban találták meg. Ekkor már a bátyám se tudta magát tűrtőztetni, és sírva fakadt. Pedig ő bizony kemény ember volt.
Aztán, mikor 7 éves lettem, újra elkezdtem érdeklődni a mágia iránt. Bátyám, neve szerint Riku, jól lehordott, miszerint ez veszélyes, nem nőnek való, sőt, egyáltalán nem is embernek.
- Nem fogom a saját húgomat a halálba küldeni! Én is abbafogom hagyni a mágiát, csak.. kell a pénz. - mikor meglátta csalódott arcomat, egy kicsit lazább hangnemre váltott. [color:209f= burlywood]- esetleg.. talán, de csak sokkal később, mikor már igazi erős nő vagy, tanulhatsz mágiát. De ez csak és kizárólag föld lehet. Nincs vita, nincs kérdés, ez kell ahhoz hogy mágiát tanulj, legyél minimum 15 éves! MINIMUM! Addig én vagyok az úr a háznál, punktum.Aztán újabb egy év telt el, teljesen eseménytelenül, mikor úgy gondoltam, ideje megmozgatni egy kicsit a végtagjainkat. Összepakoltunk egy nagy túra táskába, és neki indultunk.
- Te, bátyus...
- Igen, Rika? - nézett rám álmos szemekkel. Ezek szerint korai volt 11-kor felkelni.
- Biztos, hogy mindent bepakoltunk? Nem leszünk éhesek? Ha minden jól megy, csak holnap megyünk haza, úgyhogy jobb szeretnék mindig teli hassal mászkálni.
- Hát persze! - mondta mosolyogva - és ha mégsem, van nálam jóóó sok gyémánt, mellettünk pedig a szomszéd falu.
- Akkor oké. - mondtam megkönnyebbülve. Ám ez sajnos nem tartott sokáig.
-
A fák közül 8 árnyék ugrott le. Körbefogtak minket, és én visszafojtott lélegzettel néztem, ahogy bátyám jégmágiával esett nekik. Másodpercek alatt küldött le a földre 3 banditát, 14 éves kora ellenére jobban harcolt, mint egy 17 éves. Ami nagy szó, bár ahogy végig néztem rajta, megértettem, hisz a elég kidolgozott teste volt, megaztán a varázsvilágban is régebb óta van benne. Ahogy így elmélkedtem, egyszer csak egy újabb bandita ugrott le, és hátulról elkapott. Elölről egy másik rohant felém, kardját a hasam felé szegezve, én pedig kétségbeesve vonaglottam a férfi kezében, és visítoztam. A bátyám rögtön felém figyelt, mire megtörték a védelmét és őt is elkapták. Gyilkos szándékkal támadtak rám, és ez már akkor tisztázódott bennem, mikor megjelentek.
A többi dolog egy szempillantás alatt történt. A hirtelen keletkezett árnyat én nem vehettem észre, hisz szememet becsuktam, nem akartam látni a közelgő halálomat okozó pengét. A nagy csapásokat viszont hallottam, és az általa keletkezett szelet is éreztem. Hirtelen ordító hangokat hallottam, majd sok ezer olyan hangot, mintha a kardot éleznék.
Mikor fél szememet kinyitottam, rémisztő látvány tárult elém: az összes bandita holt, testük nagyját fém tüskék borítják, a felém futó épp akkor terül előttem, az engem fogó kezei pedig fokozatosan elgyengülnek, majd elengednek és ő is eldől. Azt hiszem, sokkot kaptam.
- Riku... - motyogom remegő hanggal, mikor tekintetemmel őt keresem. Mikor meglátom, remegő lábaim összecsuklanak. Elájult, sőt ő is kapott pár tüskét.. De biztos, hogy túléli.
Aztán hirtelen az én immunrendszerem is megadta magát, az erős fogástól kificamodott karjaim fájdalmasan recsegtek, aztán én is elájultam. De magamért nem aggódtam. Sose tartottam volna magam olyan fontosnak, mint amennyire nekem Riku volt. Csak ő élje túl...
-
Egy hűvös helyen ébredtem, nem tudtam, hol vagyok. A kezeim még mindig remegtek, még nem épültem fel teljesen, bár szerintem napokig feküdtem. Felültem, körülnéztem, de mivel nem láttam azt, amire vágytam, elordítottam magam.
- Riku! - visszhangzott a már-már sikításnak nevezhető, kétségbeesett segélykiáltás.
De nem jött semmi válasz. Pár másodperc múlva viszont egy óriás árnyat láttam meg közeledni. Ahogy jött felém, egyre kivehetőbb volt az alakja, láttam szárnyakat, szarvakat, egy hosszúkás koponyát.. Kerek szemmel állapítottam meg, hogy egy sárkány áll előttem. Vajon én leszek a a vacsorája? Ő mentett meg...? És Riku? A fejemben csak úgy kavarogtak az érzések, semmit sem tudtam.
- Metarikku, üdvözöllek a barlangomban. - szólított meg a sárkány, furcsán selymes hangján.
Összerezzentem. Honnan tudja a nevem?! Hogy-hogy ilyen a hangja? Talán nőstény?
- Ho-n-n-n-nan tudod a nev-v-v-v-vem? - kérdeztem kicsit dadogva, hol a félelemtől, hol a hidegtől. Tényleg hideg volt, a falak egyszerűen sugározták. Lehet, hogy csak azért, mert rövid nadrágban és topban voltam, de én meg voltam győződve róla, hogy ez a sárkány élvezi ezt a hűvös levegőt.
- Ez most nem lényeges. Még itt maradhatsz pár napig, aztán ideje lesz eltűnnöd. Nem kívánom a társaságod...
- Hol van Riku? Egyáltalán miért mentettél meg?
- Ne kérdezősködj! Nem tartozik rád.
- Mi az, hogy nem tartozik rám?! A bátyámról van szó!
- Vigyázz hogy beszélsz! Vedd már észre magad, akármikor felfalhatnálak!
- Hát ezaz, de te mégsem tetted...
Ekkor a sárkány morgott egyet, és hátat fordított nekem. Ekkor én a falnak támaszkodva igyekeztem felállni, ám a kezem megcsúszott. Megkopogtattam a falat, és ekkor jöttem rá, hogy egy Fém sárkány áll előttem. Miért is nem jöttem rá előbb? A fém tüskék, a furcsa hangok, a hűvös barlang... ráébredtem arra is, hogy taníthatna. Itt áll előttem egy sárkány, egy Fém sárkány, szeretnék mágiát is tanulni, meg aztán a bátyámat anélkül nehezen találnám meg... Igen, ez lesz a kulcs! Mágiát tanulok, és megtalálom a bátyámat. Utána kiáltottam.
- Taníts!
- Hogy mi van?! - minden egyéb nélkül úgy beszélt, sokszor olyan volt a hangvétele, mint a bátyámnak. Ez tetszett nekem. Olyan laza volt, és nem is viselkedett úgy, mint egy sárkány... mégis úgy tekintettem rá, mint a világ legnagyobb teremtményére. Mondhatni az is volt.
- Ha így jobb, akkor így mondom: kérlek szépen, taníts!
- Na hagyjál már...- morogta.- egy embert?! Mégis mi okom volna rá?
- Kérlek! Megígérem, nem bánod meg! Soha se fogok nyafogni!
- Mégis mi okom lenne arra, hogy tanítsalak?
- Egy: nem mentetted meg a bátyámat. Kettő: biztos te is vesztettél el valakit.. valakit, aki fontos számodra.
- Ha igen, akkor mi van? Ez még nem elég indok, hogy tanítsalak.
- Nyolc éves vagyok, és Riku volt számomra az utolsó mentség. Egyedül nem tudom eltartani magam, más nem tudna befogadni..
- ... Jó, de csak azért, mert olyan lágy szívem van, és nem akarok egy ilyen kicsi lányt útjára engedni.
Vigyorogva ugrottam fel a levegőben, és örömittasan kinyújtottam az öklömet. Ám a fém talajon megcsúsztam, és nagy csattanással értem földet. Számat elhúzva tapogattam sajgó fenekemet, miközben, ha jól hallottam, a sárkány egész jót mulatott rajtam. Kicsit elszomorodtam viszont, mikor ráébredtem, mennyire hasonlít ez a kuncogás Riku nevetésére.
- Megkérdezhetem, hogy hívnak?
- Meg. - Haha, és még humora is van...
- Szóval akkor... hogy hívnak?
- A nevem Metalicana. Ha nem haragszol, én téged csak Rikkának foglak hívni, hisz eléggé hasonlít a nevünk.
Hmm, és tényleg. Kicsit furcsának tartottam, hogy egy sárkány becéz, ezek szerint egy kicsit naív. ha valami rossz akaratú ember lennék, akkor lehet, hogy egy sárkánnyal kevesebb lenne... Bár lehet, hogy még csak fiatal. Na pont én beszélek! Még 9 éves sem vagyok. Jó, persze, hamarosan annyi leszek, de ha úgy vesszük, ő akkor is fiatalabb, mint egy "átlagos", erősebb sárkány... viszont az bíztató, hogy így is elég erős dolgokat tud nekem tanítani.
- Most pihend ki magad - mondta. - holnap kezdjük az edzést. Aztán nem két nap lesz! Nem is sétagalopp! Olyan gyorsan és tömören fogok haladni, ahogy időm megengedi, de még így is évekbe fog telni, míg kiképezlek... Lehet, hogy túl elhamarkodott döntés volt?
Szavaira rábólintok, majd vállat vonok, és elfekszek a hideg talajon. Ideje lesz megszokni ezt a zord helyet, hisz jobb híján az elkövetkezendő években itt fogok lakni.
-
Másnap valamivel kipihentebben keltem. A kezem már egész jó volt, úgyhogy ahogy tudtam, felugrottam. Tanultam a tegnapi esetből, így rögtön támaszt kerestem, ezesetben egy sziklát. Amint stabilan álltam, elengedtem, de hirtelen taknyoltam egyet.
- Nem vagy elég éber. - mondta szemrehányó, gúnyos hangon Metalicana, bár láttam a szemén, hogy élvezi a szivatásomat.
- Edzened kéne engem, nem lerombolni az amúgyis instabil csontozatomat - mondtam durcásan, de ezt Metalicana újabb kuncogással nyugtázta. Furcsa volt számomra, hogy egy sárkány kuncog, de végül csatlakoztam hozzá. Felálltam, és kimentem Metalicana után a barlangból.
De ahogy jobban megnéztem, nem is a barlangból mentünk ki, hanem a barlangban kifaragott harctérre, ahova kevés fény szűrődött.
- Itt fogunk tanulni - mondta, és rögtön nekiesett az oktatásnak. Az alapokkal kezdtünk, bár nekem még ez is nehéznek tűnt. Nem nyafogtam, mivel megígértem, hogy nem fogom csinálni, pedig néha igen szívesen nyöszörögtem volna.
Az edzés egészen elnyúlt, ha jól figyeltem a nap állását, körülbelül hajnali hattól egészen este hétig edzhettünk. Metalicana egyszer csak intett, hogy mindjárt jön, majd egy jól irányzott ugrással ellökte magát a földtől, és kirepült azon a résen, ahol a fény szűrődött be.
10 perc várakozás után jobb híján visszamentem oda, ahol aludtam, és meglepetésemre Metta ott várt 5 darab... döglött tehénnel. Az egyik lekanyarított egy húst, majd odadobta elém, én pedig leültem. Kicsti finnyásan emeltem a szám elé a húst, hisz még nem ettem nyersen. Ekkor Metalicana megrázta a fejét.
- Nem-nem. Az a desszert. - majd odadobott elém fémdarabot. Puha, friss fém volt, mégis koppant a talajon.
Nagyot nyeltem, mikor odaemeltem a számhoz. Kétkedően Metalicanára néztem, de ő csak helyeslőn bólogatott. Beleharaptam, bár most még annyira kikezdte a fogaimat, hogy kicsit szenvedtem. Még a negyedét se ettem meg, mikor leraktam, és inkább ezt válaszoltam.
- Nem... vagyok éhes. - aztán elfeküdtem, és elaludtam.
Persze az edzésterv minden nap ugyanaz volt, és csak később jöttem rá, hogy bizony a vacsora is beletartozik ebbe. Egyre jóízűbben, könnyebben ettem a puha fémet, mire észrevettem, hogy a rendes, kemény fémet milyen könnyedén rágcsálom, sőt, Metalicana megjegyezte, hogy egyszer álmomban a falat is megkóstoltam. Jót mosolyogtam azon, hogy hirtelen milyen jól megy az edzés- de annál inkább megdöbbentem akkor, mikor rájöttem, hogy csak ezzel másfél évet töltöttünk. Már ekkor gondoltam, hogy bele kell húznom, amiben segíthetnek eddigi ismereteim.
Az elkövetkezendő fél évben meg kellett tanulnom, hogy alakítsam a testemet fémmé. Ez már annál nehezebbnek ígérkezett, és tényleg borzasztó kínok közt tudtam csak elsajátítani. Ez hála istennek "csak" 1 évbe tellett, azt hittem, lesz, vagy 3.
Egyik este, mikor épp a falból kapartam ki egy fém darabot, és egy nyers tehénbordával kívántam elfogyasztani a barlang szájánál, Metalicana is kiült oda.
- Miért akarsz mágiát tanulni? - kérdezte.
- Hát még most se hagysz enni? - feleseltem. - Amúgy azért, mert egyrészt érdekel, másrészt... meg kell találnom a bátyámat.
- Miért olyan fontos ez neked? Mármint, a bátyád?
- Hát soha nem vesztettél el senkit az életedben? A szüleimet megölték, nem akarom, hogy senki se maradjon nekem a világon.. csak a bátyám van nekem. Meg persze te.
A beszélgetés itt ért véget, és nem is nagyon akart folytatódni. Ahogy letoltam a torkomon az ételt, a puszta kezemmel mélyedést csináltam az egyik sziklába, hogy könnyebben aludjak. Álmomban jöttem rá, hogy holnap már 12 éves leszek- itt tényleg gyorsan múlik az idő! Majd megünneplem dupla adag fémmel. Azt már nem igazán várom, hogy Metalicana felköszöntsön, lévén, hogy többnyire csak a nevemet tudja. Bár több nem is kell.
A következő évek arról szóltak, hogy fémmé alakított testemből fegyvert készítsek, majd később, hogy ha ez megvan, akkor szilárdítsam meg magam, mint fémet, ezzel biztosítva magamnak nagy védelmet. Nem semmi, hogy ezt is milyen gyorsan megtanultam, 2 és fél év! Elég gyorsan nőttem, és nőtt a tudásom is, az erőm is. Kezdtem kész nő lenni, és ezt Metalicana is megjegyezte. Láttam rajta, hogy egyre kedvtelenebb, de én ekkor még csak azt hittem, hogy kezd belefáradni a tanításomba. De én, én megtartottam az ígéretemet és nem vinnyogtam. Új edzéstervet állított fel, miszerint többet kéne ennem, mármint több fémet.
16 éves voltam, mikor már minden képességgel tisztában voltam, használni is tudtam őket, sőt, elég jól. A születésnapomon Metalicana kihívott egy párbajra. Az egész így játszódott le.
- Kezdj te..
- Nem, te! - vitatkoztunk Metalicanával. A többi veszekedéshez képest ez csak negyed óráig tartott, és végül Metalicama kezdett "Okos enged, szamár szenved" elven. Persze azzal támadt, ami nekem még friss volt, ezért csak lassan tudtam védekezni. Több ezer kis tüskét zúdított rám, mire én egy nagy, a kezemből létrehozott fémpajzsot vontam magam elé, épp az utolsó pillanatban. Hihetetlen gyorsasággal gyűjtöttem be a legtöbb kis tüskét, összegyúrtam őket, majd meg is ettem. E mozdulatsor végeztével felfújtam a mellkasom, elkezdtem futni Metalicana körül, míg nem találtam egy vakfoltot, és viszonzásképp visszazúdítottam rá a saját "tüzét". Ezután kardot kreáltam a kezemből, és megtámadtam a szívét, ám ő a farkával ellökött, és ki is védte az összes támadásom.
- Nem rossz, de nem elég megfontolt - mondta. - mára elég is lesz. Menj, pihenj.
Először tiltakozni akartam, de aztán inkább engedelmeskedtem.
-
Másnap, mikor felkeltem én akartam kihívni Metalicanát. Gyorsan végigfutottam a barlangon a nevét kiáltozva, de nem válaszolt. Kicsit lekonyúlt a szám, de inkább megnéztem a közeli erdőségekben. Nem éreztem sehol se a szagát, nem hallottam a hangját se sehol...
Szomorúan, könnyekkel szememben tértem vissza a barlangba, ahol belecsaptam a fém falba. Mikor idejöttem, még eltört volna a kezem, ám most... most nagy horpadás keletkezett a falon.
- Hát persze, még őt is elveszítem... Miért?! - ordítottam. Letöröltem a könnyeimet, és magamban felírtam, hogy őt is meg kell találnom. Ahogy jobban belegondoltam, hogy hányadika is van ma, még idegesebb lettem. 777. év, 7. hó 7.-e... Istenem, a hetes a balszerencse számom!
Össze szedtem az összes cuccom, majd jobban körülnéztem. Kitéptem a falból egydarabot emléknek, majd a földet vizslattam. Nagy örömömre ráleltem Metalicana egy elhullajtott fogára, és hat darab pikkelyére. Eltettem őket, majd a hazafele vezető út közben összefűztem őket, és felkötöttem a nyakamba nyakláncnak.
Mikor odaértem a házhoz, elég siralmas látványt nyújtott. Az ajtó betörve, benőtte már a növény is, tiszta poros volt. Bementem, és átkutattam mindent. Találtam párezer gyémántot, és rögtön el is mentem új ruhákat venni. Kicsit furcsán nézhettem ki, nagyon megbámultak, szakadt, koszos ruhám volt, ami már kezdett szűkös lenni.
Amikor vettem valami igényes ruhát, elköltöttem a maradék pénzem minden féle praktikus dologra- fejhallgató, tollak, egy kulacs... Na jó, azért így is maradt rahedli pénzem. Ahogy jöttem ki a boltokból, épp egy öreg, apró embert támadt meg egy tolvaj. Eszméletlen gyorsasággal felemeltem a lábam, és egy fejére mért rúgással "belekalapáltam" a földbe, majd hívtam a rendőröket. Megvártam, amíg kijönnek, és tűrtem, ahogy az öreg ember tátott szájjal néz.
Sőt, sokkal többen is megbámultak. Kezdtem kicsit zavarba jönni, nem tudtam, hogy rossz dolgot tettem-e, nagyon rég nem voltam már emberek között... Basszus már van vagy 10 éve! Mennyi mindenről maradhattam le! Épp tovább akartam indulni, mikor egy magas, mély hangú, hosszú, kék hajú férfi sétált elém.
- Nincs kedved tartozni egy klánhoz?
- Hát... melyikről lenne szó? - bátyám mesélt kiskoromban a klánokról, az összesről. Még rémlik azért, hogy melyikbe kéne csatlakoznom.
- Remélem, tetszik az az ajánlat, hogy a Dragon Fa...-
- Dragon Fang?! Ez nem kérdés, benne vagyok! - mondtam, majd felkaroltam a megilletődött férfit, és magammal húztam egészen a klánházig. Kiskoromban láttam, hogy hol van, azóta is ott él az emlékezetemben. Boldogan léptem be oldalamon a férfival a klánházba, majd elengedtem őt, és hangos kiáltással üdvözöltem a többieket. Egy illetékes szinte rögtön ott termett, egy aranyos lány volt. Olyan apró volt, de mint később kiderült 20 éves, amin meg is lepődtem- de most nem ez a lényeges. Odajött, majd egy kis párnába belenyomta a pecsétet, mire én felhúztam hátul a pólómat, és ő rányomta a jobb lapockámra. Nagyon megörültem, hogy végre klánban vagyok, egy nagyon jó klánban.
Miután leültem az ebédlőben, néhány tag odajött hozzám, és kérdezgetett. Az egyik kérdésére nagyon hamar válaszoltam.
- Mi a célod?
- Megtalálni egykori mesterem, és a számomra legkedvesebb személyt, a bátyámat...
A hozzászólást Tabuchi Metarikku összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 22, 2011 4:01 pm-kor. |
|
