Melon Crystal

Név: Melon Crystal
Nem: Nő
Kor: 17 éves
Születési dátum: Jún. 14.
Kinézet: nagyjából 165 cm magas, és közel 50 kg, karcsú derékkal van megáldva, és viszonylag hosszú lábakkal. Öltözködése néha visszafogott, néha pedig igazán egyedi, bár az attól függ, hogy éppen milyen hangulata van, mikor felkel.
Jellem: Jellemző rá a kíváncsiság, szertelenség, nem szereti az egyhangúságot, inkább a változatosságra törekszik. Örökmozgó, túlontúl érdekli minden, és mindenki. Szeret társaságban lenni, viszont ha egyedül van, akkor előjön a komolyabbik fele (ezt nem úgy érteni, hogy skizofrén, mert nem az) Elég sokétű a viselkedése, van, hogy összeszedi magát, és határozott, de … Szereti a könyveket, ruhákat, és ezért sokat is költ. Eléggé jóban van Zero-val.
Klán: Quatro Cerberus
Mágia: Kristály mágia
Felszerelés: Sok-sok ruha, és egy eldugott szekrény tele furábbnál furább holmikkal, melyeknek létezéséről tudomása sincs.

Előtörténet:
Seven királyságának szülötte vagyok, szüleimet nem ismertem soha sem. Nem tudom mi történt velük, hogy elhagytak, bár nem is érdekel, mert nekem így, ahogy most vagyok tökéletes. S ha pedig nekik az úgy jobb, hogy lányukat magára hagyták, hát legyenek csak boldogok.
Egy hegy lábánál elterülő, bizonyos Nalia nevű falucska melletti folyónál bukkantak rám a hegy tetején lévő kolostor szerzetesei, úgy nagyjából egy éves koromban. Meglepve nézték, ahogy egy csöpp gyermek a földön ülve bámulja a lemenő napot, majd miután a tiszta vízből mártottak -mert ezen a területen kivételesen tiszta víz folyt-, magukkal vittek a kolostorba.
Sok-sok évig neveltek, ám huncut gyermek voltam, csak felbolygattam életüket, zavart hoztam számukra. Kiabálva szaladtam végig a folyosó rendszereken, rohantam át a termeken, vittem véghez kisebb csínytevéseket, festettem össze a falat, de mindezt csak azért, mert megszabták, hogy egyedül egy csendes szobában, üljek, és tanuljak türelmet. Végül hasztalannak bizonyult, ugyanis mindig megszöktem, s olyankor vagy a rosszalkodás maradt, vagy csak a közeli erdőkbe mentem.
Egy idő után megunták izgő-mozgóságom, így sorsot húztak, ki tanítson meg írni, olvasni. A szerencsés szerencsétlen tekercseket hozott be egyik nap, a csend terembe, ahol mindig lennem kellene, majd elém ült.
- Nah, kislány… kezdjünk tanulni! – mosolygott rám, mire én csak hatalmas pillantásokkal pásztáztam őt, s a tekercseket. Egy ürest kicsavart, majd ecsetét fekete tintába mártogatva betűket formált. Lassanként megtanította melyiket, hogyan olvassam, s írjam, neki köszönhetően a kolostor könyvtárát is használatba vehettem. Ahogy áramlott a tudás agyamba, úgy nyugodtam le, s a csendes teremből sem szöktem már meg, ha nagyon magányos voltam sem, vittem magammal egy könyvet, tekercset, s olvastam.
Egyik nap egy egész szép borítóval rendelkező, poros könyvet kaptam a kezembe, hogy magammal vigyem a terembe. Az egyik sarokba lehuppanva, kezemben kitártam a hatalmas könyvet, s olvasni kezdtem. Érdekes illusztrációk tarkították az egészet, kívül is, belül is, az elején pedig az állt, hogy „Kristály mágia”. Értetlenül álltam hozzá, ugyanis a környéken egyetlen mágus sincs, vagyis életem e 10 évében egyetlen egyet sem láttam, csak ezeket a megvilágosodott, befásult szerzeteseket. Még a közeli faluba se mentem le, vagy akárhová.. talán az erdőbe néha, mikor túlontúl magányra vágytam, vagy csak szimplán fel akartam fedezni, ott pedig állatok voltak csak, azok pedig kétlem, hogy mágusok lettek volna.
Már az első 10-20 oldalból kivettem, hogy a mágia nem épp gyakorlati tudomány akar lenni, hanem inkább elméleti, már pedig abban gyengébb vagyok. Testileg sokkal erősebbnek mondom magam, s ha egy matematikai feladatot raknak elém, nem tudom megoldani, ugyan ez a helyzet, ha egy akármilyen tant akarnak megtanítani.
Ücsörögtem és a sorokat, oldalakat faltam egymás után, nem tudom, hány óra telhetett el így, mikor végre elszántam magam, hogy gyakoroljam is az úgynevezett mágiát.
Felálltam, magam elé a földre lehelyeztem a könyvet, s az első mozdulatok ábráit bámultam.
- Nah akkor így…. – magam elé nyújtottam a kezem. – Crystal Make! – nem történt semmi… pedig úgy vártam, hogy egy kristálydarabka megjelenjen. Elkeseredésemben feladtam a további próbálkozást, s minthogy igen későn járt már akkor, elindultam a hálószobám felé, útba ejtve a könyvtárat, hogy megszabadulhassak eme haszontalan, hazug tárgytól.
Éjjel nem tudtam valami hamar elaludni, mert egész végig a könyv első néhány során járt az eszem:
Közvetlen közelemben még mágus sem akad, nem hogy kristálymágus… Csak ez a rengeteg megvilágosulni készülő szerzetes van itt, akik valószínűleg az isteni erő ezen formájában nem is hisznek, s biztos, hogy nem segítenének a tanulásban.
Lassacskán elnyomott az álom a kemény ágyban, s kicsiny szobában, hova be-benézegetett éjjel a hold is.

Azóta évek teltek el, sokszor mentem be a könyvtárba, olvasgatni a rég hitemet vesztett könyvet, mert azért mégis csak mozgatta fantáziámat, de úgy igazán nem próbálkoztam többet a gyakorlással, elvégre úgysem sikerül.
Hamar már a 17. életévemet töltöttem, s a szerzetesek elém álltak egy elég rossz hírrel, miszerint, majd ha a 18.-at is elérem, akkor el kell hagynom a kolostor területét. Most, hogy már tudtomra adták, nincs többé helyem itt, s mennem kell, így az értesítésüket követő 2-3 órában össze is pakoltam a nekem szükséges dolgokat, s már indulásra készen búcsúztam el mindenkitől.
Egyetlen ösvény vezetett le a hegy tetejéről, a kolostortól, a faluba, s mivel más lehetőségem nem volt, elindultam rajta. Félúton járhattam, mikor egy hatalmas, fehér tigris ugrott elő a sűrű erdő mélyéről, s ijesztett meg hirtelen morgásával. Rám vetette magát, de nem harapott, egyszerűen csak a földre szorított. Szemünk találkozott; az ő jéghideg szemei és az én sárgás-barnás szemeim. Mintha egy emberi tekintetet fürkésztem volna éppen… Egy hangos lövés zavart meg minket, mire az állat felkapta fejét, füleit pedig felemelte. Rémült volt, zihált, nekem pedig pont akkor tűnt fel vérző válla, melyet minden bizonnyal az a fegyver okozott, mely imént eldördült. Teste mozdult, már futni készült, ám nekem még mindig az az érzésem volt, hogy nem állat…
- Te… - felém kapta rémült tekintetét - .. nem egy ember vagy? – Nem ismerem a mágia ezen fajtáját, nem olvastam róla, s még nem is láttam soha sem, de olyan kisugárzása volt, legalábbis felém. A vadászok biztosan nehezen vették volna észre, elvégre ők csak a bundát figyelték.
A nagycica elgondolkodott, míg nem szállt le rólam, szemei idegesen pillantottak ide-oda, zavart volt. Emberekre jellemző vonásokat mutatott, már meg sem próbálta takarni.
Halk zörej hallatszott az erdőből:
- Erre jött, itt megtörtek az ágak!
- Nem juthatott messze sebesülten.., Kell az a bunda! – Mondták a zord hangok. Az „állatra” tekintettem, tudtam nem sok ideje van. A kolostor közel volt, segítenének rajta, bekötöznék sebeit, ám nem tudom, mennyire van rossz állapotban. Ha túlontúl rossz bőrben van, utolérnek minket.
- Ott van! – észrevettek minket, s már fegyverüket emelték felénk. Ő rémült volt, nem tudta mit tegyen, de rólam továbbra sem szállt le, csak kezeim voltak szabadok.
Eldördült a fegyver, de én még előtte elkiáltottam magam:
- Crystal Make! – Egy apró, nagyon vékony, narancssárga kristály fal védte a tigrist, arról, merről a töltény érkezett. Éppen csak megvédte, aminek örültem, ám a veszély még nem múlt el, további lövedékek érkeztek. Nem sok kellett, hogy az „állat” is felfogja, mit kell tenni, leszállt rólam, míg még védett az imént felhúzott kristály fal. Éppen csak addig nem tört darabokra, míg én is fel tudtam állni, s mikor szétrepedt, a lövedék eltalálta karomat.
Fogamat összeszorítva tűrtem a fájdalmat, s lendültem futásnak a tigris mellett. Hogy ne az ösvényen fussunk vissza -hol hamar elkaphatnak-, bementünk az erdőbe. Estig elkószáltunk úgy, hogy nem találtak ránk, azonban mindkettőnk sebe erősen vérzett. Ő, aki eddig meg sem szólalt, végre kinyitotta száját.
- E-el… elfáradtam. – Nyögte halkan, majd a földre esett, és visszaváltozott egy fiúvá. Odarohantam hozzá, hátára fordítottam, a sebe nagyon csúnya volt, és biztos túl sok vért vesztett.
- Nem hiszem, hogy elbírlak.. elmegyek segítségért! – mondtam az eszméletlen fiúnak, aztán elrohantam, egyenesen a kolostorba.
A szerzetesek többsége már aludt, mikor odaértem, így fel kellett riasztanom egy párat. Szerencsére nem haragudtak érte, s segíteni siettek. A fiút és engem is elláttak, s egy üres szobába helyeztek minket pihenni. Nagyjából egy hétbe telt, mire mindkettőnk úgy, ahogy felépült, bár neki így is tovább tartott. Sokat ültem mellette, mert láza is volt, s valakinek gondoskodnia kellett róla, így ezt a szerepet bevállalva, cserélgettem a borogatásokat homlokán. Aztán egyik nap:
Éppen kimentem vízért a borogatáshoz, s visszafelé jövet a szobába lépve láttam, hogy felült.
- Jó reggelt! – köszöntem, mert ugyanis reggel volt. – Hogy érzed magad? – kérdeztem a fiútól, ki karját próbálgatta.
- Jól. Köszönöm, ha te nem vagy ott, akkor nem menekültem volna meg. – Nézett rám hatalmas, piros szemeivel.
- Nincs mit. – Mosolyodtam el. – Nos…, akkor te egy mágus vagy? – Ültem le mellé, és kezdtem el azonnal kíváncsiskodni.
- Az volnék… Alakváltó mágus… - Felelt zavartan, biztos nem számított a kérdésemre.
- És hol tanultad? – Érdeklődtem tovább.
- A mesteremtől, még mikor Fioréban voltam.
- Whoáá – Csillantak fel a szemeim. Most már tudom, hova kell mennem mestert keresni…, de már minek is? Magamtól is megy… Úgy ahogy…
- Mi a neved? – kérdezte hirtelen, mire köpni, nyelni nem tudtam, csak bambán bámultam. – A neved? – kérdezte nem sokkal később
- Ühm… nekem nincs olyanom… - Gondolkodtam el egy csöppet, hogy 17 évvet név nélkül éltem le, csak „te” és „gyermek” megszólításokkal illetve.
- Mi?! Nincs neved? – lepődött meg a fiú.
- Miért, téged hogy hívnak? – Kérdeztem vissza tőle.
- Zero Tice… - Mutatkozott be nekem.
- Ahhan… - épp akkor ment el egy szerzetes az ablak alatt, éppen egy dinnyét cipelt, én pedig odaszaladtam és kikiáltottam neki.
- Héé… Jiii-chaaan! – Felém nézett. – Nekem mi a neveem? – Bambán bámult rám, ő sem tudta, közben pedig Zero mellém sétált.
- Legyen Melon... Szerintem illene hozzád. – Mosolygott rám, ha már ilyen szegény szerencsétlen vagyok, hogy még nevem sincs.
- Legyen.. – Mosolyogtam vissza.
- És mivel Kristály mágiát használsz… legyen Melon Crystal.
- Kristály mágiát? – bámult fel érdeklődve a pap.
- NE SZÓJJÁ’ BELE! – üvöltötte le izzó, piros szemekkel Zero. – Az jó lesz? - Kérdezte ugyanolyan nyugodtan, mint ahogy eddig hozzám beszélt.
- Igen…, jó lesz. – Válaszoltam neki. – Nem kéne még pihenned? – Kérdeztem tőle, és kezemet a homlokához emeltem.
- Jól vagyok. – Jelentette ki. – Hé, Melon, lenne kedved velem jönni Fioréba? Ott még mestered is lenne… - Csöppet elgondolkodtam, de mivel itt úgysem maradhatok, rábólintottam.
Hamarosan elköszöntünk a kolostor lakóitól, majd gyalogosan megindultunk Fiore felé. Napokba is beletelt, mire Seven és Fiore közötti határt átléptük végre, útközben nem egy helyen szálltunk meg, persze Zero jóvoltából. Azt mondta, hogy nem szegény családból származik, bár én az ilyesmiről fikarcnyit sem tudok… elvégre én család nélkül éltem, sok férfi közé zárva. Nem kérdezősködtem felőle, ha szeretné, úgyis mesél magáról, nekem elég az is, hogy velem nem annyira agresszív.
Legutóbb egy nagyobbacska városban szálltunk meg, melynek nevét elfelejtettem…
Reggel kifelé jövet a hotelból, egy az éjjeli sötétben észrevehetetlen, ám nappali fényben jól látszó klánházzal találtuk szembe magunkat. Zero megbökte a vállamat, majd elmondta, hogy ha oda bemegyünk, akkor ott nagyeséllyel akad majd valaki, akitől eltanulhatom a kristály mágia minden fortélyát. Hallgatva rá, betoppantunk az épületbe, ám még mielőtt a pulthoz mehettem volna, Zero elüvöltötte magát:
- VAN ITT EGY KRISTÁLY MÁGUS?! Neki kéne! – Mutatott rám hüvelykujjával.
- He…? – Elég volt észhez térnem, hogy milyen helyzetbe is keveredtem, mikor egy nő a pultnál, nekem háttal elkezdett integetni, hívni magához, én pedig odasétáltam hozzá, kicsit megszeppenve. Megfordult a székén, egyenesen a szemembe nézett.
- Tartsd féken a cicafiúdat! – Morogta a képembe. Kezébe vett egy pohár narancs dzsúsznak tűnő italt, és belekortyolt. – Egyébként Kristály mágus vagyok. A nevem Laia Daw. Mint kivettem a fiú szavaiból… – megköszörüli a torkát, majd feláll, a dzsúsz árát pedig a pultra helyezi. A poharat pedig kezébe veszi, s ismét belekortyol. – Neked van szükséged egy Kristály mágus mesterre. – Rábólintottam. – Illene bemutatkoznod, ha már ekkora szívességet kérsz tőlem. – Kapkodtam a fejemhez, majd eszembe jutott nevem is.
- Melon Crystal. – meghajoltam előtte.
- Micsoda név… na mindegy. Innentől a mestered leszek, azonban szeretném, ha rám hallgatnál, nem bambulnál, mikor magyarázok, én pedig cserébe megtanítalak mindenre, amire a későbbiekben szükséged lehet. Egyébként… mennyire értesz már a kristály mágiához? – Kérdezte érdeklődő tekintetét rám vetve, mire zavart arcomat komolyra fordítottam.
- Crystal Make! – kezemben egy apró, sárgadinnyééhez hasonló narancssárga kristályocska villant fel. – Bizakodón felbámultam újdonsült mesteremre.
- Hát ez nem valami sok, de sebaj, ma még keressetek valami szállást, holnap pedig olyan 3 óra magasságában pontosan itt találkozunk. – Adta ki az instrukciókat Laia, mi, vagyis én pedig meghajolva elköszöntem tőle. Zero csak egy fejbiccentéssel köszönte meg, hogy magához vett engem, majd kikísért.
Odakinn nem győztem hálálkodni, és ölelgetni partneremet, mert ha ő nincs, akkor soha nem jutottam volna el eddig.
- Melon.. ülj le oda, ahhoz az asztalhoz! – Mutatott egy kis kávézó előtti kétszemélyes asztalkára, majd kezembe nyomott némi pénzt, hogy vegyek azt, amit szeretnék. – Keresek egy lakást, aztán jövök. – Át se gondoltam, hogy mit mondott, csak követtem az utasításait, s kényelembe helyeztem magam, majd mikor jött a pincér, kértem tőle egy óriás fagyi kelyhet.
Nem értem még a végére, de Zero már vígan jött is vissza, hogy talált egy megfelelőt. Nem akart belezavarni a „majszolásomba” ezért leült a velem szemben lévő székre, és onnan figyelte bénázásomat. Majd miután befejeztem, kezemnél fogva rángatott egy tömblakáshoz. Igazából nagyon szép volt, a környéken az egyik legszebb, Cappuchino színű fallal, szép, nem elhanyagolt lépcsőházzal, és jól megmunkált, fa ajtókkal. A legfelső lakást vette meg.. bár nem tudom, honnan akadt rá annyi pénze… bár továbbra is tartom magam ahhoz, hogy ha akarja, akkor majd mesél. De én kétlem, hogy valaha mondana bármit is.
Másnap… másnap, pontban 3 órakor a Quatro Cerberus klánházának bárpultjánál ettem éppen egy dinnyés fagylaltot, mikor a vállamra tette a kézét Laia.
- Mehetünk? – Kérdezte komolyan, én hátranéztem, majd bólintottam, aztán követtem őt. Követtem, egészen a város széléig.
- Nos, mivel még nem vagy cseppet sem tisztában a mágiával ezért nem kezdhetünk párharccal, pedig szerettem volna… Így.. jön a magolós része – kiszedett jó néhány könyvet a táskájából, mind kristály mágiával foglalkozott. - Olvasd el őket! – Adta ki a parancsot.., majd napokig csak olvasni jártunk össze. Mindaddig, míg én a könyveket bújtam, ő az aznap esti vacsoráján gondolkozott.
Aztán egyszer megszólalt:
- Nah.. a Crystal Touch megy már? – Elém tett egy papírt.
- Nem tudom biztosan, de megpróbálom - azzal elvettem a lapot-, Crystal Touch! – majd kezemet rásimítottam. Eleinte megint nem történt semmi, ám minél jobban akartam hinni benne, annál nagyobb fény vette hirtelen körül kezemet, a lap, narancssárga kristállyá változott kezeim között.
- Óó.. ügyes – tapsolt egy kicsit Laia, aztán felpattant a földről (mert ugyanis törökülésben volt) – Most visszamegyünk Quatro Cerberusba! Szólunk a mesternek, hogy klántag legyél…
- MII?!?! Miért? – Értetlenkedtem bamba pofával, míg cuccaimat próbáltam összeszedni.
- Mert csak Quatro Cerberus tagot vagyok hajlandó tanítani…! – Kötötte ki ezt az egy, eddig említetlen feltételt, mellyel igazából semmi bajom nem volt.
Visszatérve a klánba, Laia azonnal felkereste Goldmine Mestert, majd beszélt vele, miszerint a későbbiekben erős lehetek, de még most tanítani akar. És hogy nézne már ki, ha egy nem klántagot tanítana… A mester hamar belement, aztán odajött hozzám is, hogy szemügyre vegyen…
- Hmm… - Nem értettem mi a baja. – Neved?
- Melon Crystal. – Mutatkoztam be, mire elnevette magát.
- Üdv a klánban. – Üdvözölt, mikor végre abbahagyta a nevetést.
- Köszönöm! – csillant fel szememben a fény. Nem sokkal ezután, már klánjelemet jobb lapockámon tudva siettem vissza a lakásba ahol Zero pihent éppen.
Az ajtót szinte feltéptem, annyira boldog voltam.
- Az ajtó marad! – Hallottam meg cicám hangját, miközben cipőimet dobáltam lefelé.
- ZEROO!! Hallod, hallod? Felvettek a Quatro Cerberusba! – újságoltam el angy örömhírt neki, mire leesett a kanapéról.
- MI VA’? – Nézett rám értetlen tekintettel.
- Jól hallottad! És a Kristály mágia is megy már, de Laia még tanít. – A későbbiekben majdnem minden nap Laiával voltam, s olvastatta velem a könyveket. Megismertem fogadott kisfiát, Rikut is, aki eléggé ragaszkodott hozzám.



NJK-k a történetben:

Pertnerem:
Név: Zero Tice
Kor: 18 éves
Születési dátum: Dec. 13.
Kinézet: Közel 180 cm magas, rövid hófehér haja van, és vörös szemei. Nem mondható túl izmosnak, de nem a legsatnyább.
Jellem: Eddig még csak Melonnal volt kedves, vagy legalábbis nyugodt, Egyébként pedig egy csöppet idegbeteg. Könnyű, s szinte bármivel fel lehet húzni. Aludni pedig úgy tud, mint a bunda.
Klán: Klán nélküli, de Melon társa
Mágia: Alakváltó mágia: Transform (white tiger) /Alakváltás (fehér tigris)/
(egyik hibája, hogy akármilyen állattá akarna változni, annak fehér lesz a bundája, ezt annak tudja be, hogy édesapjában egy démon lakott, még mikor élt.)
Felszerelés: Két, három kistőrt tart magánál mindig.

Mesterem:
Név: Laia Daw
Kor: 29 éves
Kinézete: Fekete és pink haja van, nagy zöld szemei, és igen komoly tekintete. Egy kissé rémisztő is, legalábbis első látásra. Szereti a régies, testhez simuló, rojtos ruhákat, masnikat, szalagokat, stb.
Jellem: Mogorva tyúkanyó típus, aki férje elvesztése után magányában örökbefogadott egy kisfiút. Eléggé kioktató a stílusa, ám jól magyaráz, érthetően, hogy még a leghülyébbnek is (Melon) érthető legyen.
Család:
Elhunyt férje: Zach Reibon (volt fegyvermágus, meghalt 5 évvel ezelőtt)
Fogadott fia: Riku Daw
Mágia: Kristály mágia
Klán: Quatro Cerberus

Az NJK-król írok majd egy részletesebb pályázatot ^^