Nakamura Haneda Ai csatlakozási pályázat

Fogalmam sincs hogy hogyan kerültem ide, azt sem tudtam valójában mit is akarok. Miután elhagytam Era városát rá kellett jönnöm, hogy muszáj csatlakoznom egy klánhoz, ahol megtalálhatom ha nem is teljesen, de a régi önmagamat, épp ezért klánházak után néztem. A bátyáimtól a hivatalos klánházakról már hallottam és nagyjából meg tudtam állapítani, hogy melyik lenne szimpatikus számomra. Ami azt illeti tudatában voltam, hogy a Fairy Tail pont ebben a városban van, mégis úgy gondoltam, hogy a Blue Pegasus lesz a nekem megfelelő klán. Már csak azt kellett kinyomoznom, hogyan is találom meg a klánházukat. Már egy jó ideje keringtem a város utcáin, mikor is hirtelen beleütköztem valakibe. A földre zuhantam, miközben felnéztem minek mentem neki. Láttam, hogy egy lányba ütköztem bele, aki elég mogorva tekintettel nézett le rám.
Nem látsz a szemedtől? Jobban is vigyázhatnál.
Feltápászkodtam a földről majd láttam, hogy a táskámból kihullottak a cukorkáim, majd felfigyeltem nagyon nézi őket a lány.
-Ezek még is micsodák? –kérdezte majd lehajolt és felvette az egyiket.
Azzal a mozdulattal hátra is fújtam a széllel és kiszedtem a kezéből a cukorkát.
-Semmi közöd hozzá. Ne nyúlj a cuccaimhoz!!! –mondtam mindet felszedve a földről vissza rakva a táskámba.
-Még is mit képzelsz te magadról ki vagy? Ráadásul hogy merészelsz rám támadni? –kérdezte azonban rögtön ellentámadásba lendült. Észre sem vettem, hogy a lábaimat homok ragadja meg, és kezdek süllyedni a földbe.
Szélfuvallattal próbáltam széthordani a homokot, mely nehezen, de sikerült is, utána pedig további széllökéseket mértem rá, amit homokkal kevésbé tudott visszaverni. Pont úgy csináltam, hogy minden oldalról érjék a lökések, és ne tudjon azonnal reagálni rájuk. Minden erőmet bevetettem, képes legyek összezavarni a támadásaimmal, viszont azzal nem számoltam, hogy miközben én a többoldalas támadással vagyok elfoglalva hátulról megcélzott egy homokhullám, amitől szétterültem a földön. Ettől csak még idegesebb lettem, így hát széthúztam a homokot és mikor támadásba lendült, a Wind Blast támadással sikerült hatástalanítanom.
-Nah jó nekem ebből elegem van! –jelentette ki a lány, pedig már készültem őt bekebelezni.
Meglepettem álltam meg a támadásba, majd kérdőn néztem rá.
-Nincs nekem erre időm! Fontos dolgot kell elintézzek a városban! - mondta elfordított fejje
Amikor végignéztem a lányon, láttam mennyire kifinomult az öltözködése és az ízlése is egyaránt és valamiért végigfutott az a gondolat hogy kapok az alkalmon és megkérdezem tudna-e nekem segíteni bejutni a Blue Pegasusba. Semmi kétség nem fért hozzá hogy abba a klánba tartozik, mivel a nyakán látni lehetett a klán szimbólumát.
Tudtam, ha be akarok kerülni nem lesz egyszerű, valamint tenni is kell érte. Végre találtam magamnak egy célt az életembe, mely így is romokban hever nem hagyom veszni a lehetőségemet, most nem. Annyira elszántam magam, mint amikor elkezdtem tanulni a mágiát, hogy majd lekörözhessem a bátyáimat. Minden erőmmel erre koncentráltam és biztos voltam benne sikerülni is fog.
Kíváncsi voltam, hogy mit keres itt egyedül egy Blue Pegasus-os Magnoliába, csak nem tudtam rákérdezhetek-e vagy sem. Hisz egy idegen vagyok mégsem mondhatja el nekem mi dolga van itt éppen, ráadásul az előbb támadtam rá és azért ez így elég vicces lenne. Ettől függetlenül erőt vettem magamon, majd ismét megszólítottam.
- Ha nem baj, megkérdezhetem tőled miért tartózkodsz most Magnoliába? -kérdeztem kicsit visszafogottan.
Már éppen induláshoz készült, de a kérdésemre felfigyelve visszanézett.
- Nos nem tudom miért érdeklődsz e felől, de elmondom, egy kristályt keresek a mesterünknek, mely állítólag szépségnövelő hatással bír, több üzletet is megakarok nézni, köztük az ékszerüzleteket bár először a Lendis Mágikus boltot szeretném megtalálni hátha ott van. - mondta majd felvette a táskáját a vállára.
- Mit szólnál hozzá ha segítenék neked? Már hogy ha nem gond! - ajánlottam fel a segítségemet neki.
- Hát tudod ez így elég viccesen hangzik főleg hogy az előbb rendeztünk le egy kis „jelenetet” itt, az viszont érdekelne miért akarsz segíteni?
- Hát ha már így összeakadtunk én úgy is egy klánt keresek és a Blue Pegasus színpatikus, szóval jó lenne csatlakozni a klánhoz. Mit szólsz? Segítesz?
- Hm ez érdekesen hangzik de legyen segítek neked ha segítesz nekem! – mondta majd kezet nyújtott felém.
-Rendben ez elég izgalmasnak hangzik, vágjunk bele. - mondtam lelkesen és szinte felcsillant a szemem, majd kezet fogtam vele.
Elindultunk megkeresni az boltot és eleinte azt hittük, hogy nehéz dolgunk lesz, mivel Magnólia hatalmas város. Rögtön a központ felé vettük az irányt. Hatalmas utcák és rengeteg üzlet meg ember volt a városban, majd a látványban elmerengve eszembe jutottak a szülőfalum kis keskeny utcái, melyek csak délután teltek meg élettel. Az a rengeteg ember, akik megfordulnak itt nap mint nap és itt élik életüket, mely nyüzsgéssel és zajjal teli. Ebből is látszott mennyire más ez a világ mint ahol én felnőttem. Ahogy végigpillantottam az emberek arcán, láttam mennyire boldogok és mindezeket megpillantva mosolyt és könnyeket csaltak az arcomra.
- Valami baj van? Nagyon elmerengtél! -fordult felém a lány kérdőn nézve.
- Nem, nem semmi baj! -mondtam letörölve a könnyeimet, majd mikor felnéztem megláttam a Lendis Mágikus bolt feliratát. - Ott van a bolt! -mondtam izgatottan. - Jut eszembe ha már így találkoztunk szeretnék bemutatkozni neked mert ez így elmaradt. Nakamura Haneda Ai vagyok.
- Az én nevem Sayuri Shido, üdvözöllek. Most hogy ez így meg is volt akkor menjünk nézzünk be a boltba. -mondta majd elindult a bolt irányába.
Mikor benyitottunk egy hatalmas tér tárult elénk, ahol rengeteg vásárló sürgött-forgott és én csak ámultam mennyi mindent lehet itt találni. Izgatottság fogott el, mikor megláttam azt a sok-sok mágikus tárgyat majd alig bírtam magam visszafogni. Minden tárgyat meg akartam nézni, teljesen elkapott a hév. Azonban tudtam, most nem veszthettem el a fejem. Koncentrálnom kellett a feladatra, hisz most az a legfontosabb, hogy Sayukinak segítsek megtalálni a kristályt.
Sayuki nem habozott és azon percen, ahogy beléptünk az egyik eladóhoz ment.
-Jó napot, mondja kérem segítene nekünk? -szólította meg az eladót.
-Ha tudok segítek! Mit szeretnének vásárolni? -kérdezett vissza az eladó, bár szemmel láthatóan nem nagyon akart velünk foglalkozni.
-Egy olyan kristályt keresünk, melyről tudni lehet, hogy aki használja a legszebb lesz a világon. A neve Ninfa krisztály. -felelt az a nem túl kedves eladónak.
Csak egy nevetésre lettem figyelmes. Az eladó szinte paradicsom vörös lett a nevetéstől és nem értettük nagyon hogy miért.
-Még is mit nevet? -kérdeztem, mikor Sayuki mellé léptem.
-Elnézést, de ilyen kéréssel még nem fordultak hozzám -mondta kacaját visszatartva az úr.
-Szerintem ez egyáltalán nem vicces. Gondolom akkor ezt a kristályt itt nem találjuk meg!! -mondta Sayuki már kicsit ingerültebben.
-Hát jól gondolja! Bocsánat, de nekem a többi vevővel kell foglalkoznom! -mondta a férfi, majd arrébb állt.
Ránéztem Sayukira, aki szemmel láthatóan felhúzta magát az eladó viselkedése miatt, és egy laza mozdulattal sarkon fordult kiviharozva az üzletből.
Rögvest én is utána mentem, mikor utolértem nem tudtam hirtelen, hogy megszólítsam, vagy inkább csak csendben kövessem.
-Nem hiszem, hogy ennyire nevetséges lett volna a kérésünk!!! -csattant fel Sayuki, majd megállt.
-Figyelj, szerintem az ékszerboltokat kellene végigjárjuk, mert ott nagyon sok kristályt szoktak árulni, hátha az egyikben szerencsénk lesz! -próbáltam nyugtatni az ötletemmel. -Felejtsd el ezt az érzéketlen tuskót, nem érdemes vele törődni.
-Rendben, igaz, most a kristály megtalálása a cél. Menjünk keressük meg az ékszerboltokat.
Elindultunk és csak pár métert haladtunk mikor furcsa hang ütötte meg a fülünket. Teljesen elvörösödtem, mivel az én gyomrom hangja volt az.
Sayuki felnevetett, én meg annyira elszégyeltem magam a korgás miatt, amit megérthetnénk, hisz ma van két teljes napja, hogy egy falatot sem ettem.
-Úgy hallom, hogy kicsit éhes vagy! -nevetve mondta Sayuki.
-Igen nem is kicsit! -mondtam még enyhén piroskás arccal.
-Szerintem először együnk, mert nekem sem árt, azután induljunk el az ékszerboltokba.
-Igen, ez jó ötlet! -mondtam mosolyogva majd elindultunk az étterem felé.

Egy közeli étterembe mentünk, majd az étlapot böngészve vagy egy hétre elegendő ételt rendeltem magamnak. Úgy ettem, mint aki vagy egy hónapja nem látott volna ételt, pedig csak két napja nem ettem.
Sayuki csak nézett rám, majd elnevette magát.
-Te aztán tényleg éhes voltál! Mond csak honnan jöttél? –kérdezte tőlem miközben ő is falatozott az ételből.
Erre a kérdésre kieset a villa a kezemből, köhögni kezdtem.
-Sajnálom, ha nem akarod nem kell elmondanod…-mondta Sayuki, bár láttam rajta hogy ezzel még inkább csak kíváncsivá tettem őt.
-Nem igazán szeretek beszélni a múltamról…- mondtam lehajtott fejjel, felvettem a villát a földről, de már az étvágyam is elment. Azonban hirtelen eszembe jutott valami. – Hogy is hívják a kristályt, amit keresel?
Sayuki meglepődött a hangulatváltozásomon, majd habogva válaszolt. – Hát Ninfa kristálynak hívják. Úgy tartják nagyon egyedi.
Felpattantam a székből ott hagytam a számlára a pénzt és elrángattam az étteremből.
-Hékás most mégis mi ütött beléd? Hova rángatsz? –kérdezte kicsit meglepődve és idegesen.
-Tudom hol van a kristály, apám egyszer mesélt róla. Gyere! –mondtam izgatottan, majd a Magnólia külvárosába vettük az irányt egy lepukkant részére, ahol több volt a kosz mint bárhol máshol. Az egyik kisutcában félig leszakadt feliraton az állt hogy Kincsek boltja.
-Itt lenne a kristály? Most ugye csak viccelsz? –kérdezte tőlem Sayuki.
-Igen! Hidd el hogy itt lesz!! –mondtam határozottan majd bementünk a boltba. Hatalmas tér tárult elénk és mesés ékszerek látványa ékesítette a polcokat.
-Üdvözlöm a boltunkban! Miben segíthetek? –kérdezte egy kedves öreg apó. –Mindig szívesen látom az új vásárlókat.
Jó napot! Úgy tudom itt megtalálhatjuk a Ninfa kristályt, mely szépséget ad a használójának!–tértem rögtön a tárgyra.
Az apó egyáltalán meg sem lepődött az állításom, majd hátrament és pár perc múlva egy kicsi ládikával tért vissza.
-Azt hiszem akkor nagyon jó helyen jártok. De egyet kérdeznék! Hogyan találtátok meg?
-Hát nekem meséltek a kristályról és azt mondták ott keresd ahol nem tennéd! Így gondoltam mivel ez az egyetlen hely ahol nem keresném.
Sayuki csak nézett rám és az apóra és láttam rajta az izgatottságot.
-Nos akkor tessék, nyissátok ki a ládát. –mondta az apó és elénk tolta.
Ránéztem Sayuki-ra aki a pulthoz lépett, majd felnyitotta a dobozkát. Egy közepes méretű kő volt benne, mely a dobozka felnyitása után előttünk kezdett lebegni. Gyönyörű rózsaszínes lila színe volt, körülötte pedig csillámok közöztek. Ettől a látványtól mind a ketten a szánkat tátottuk.
-Akkor hát ez lenne az! –mondtam még mindig elkápráztatva.
-Mennyibe kerülne ez apó? –kérdezte Sayuki, bár ő sem nagyon tudta levenni a kristályról a szemét.
Az apó felnevetett. – Látom nagy szükségetek van rá, ezért nyugodtan vigyétek el! –mondta mosolyogva.
-Ugye most csak ugrat? Egy ilyen ritka kristályra azt mondja hogy vigyük el csak úgy? –kérdezte kiakadva Sayuki.
-Igen szeretném ha elvinnétek! Nekem már az is öröm volt hogy egyáltalán betért ide valaki. –mondta az apóka mosolyogva.
-Elnézést megbocsátana egy pillanatra? –kérdeztem az apót majd arrébb húztam Sayukit. –Figyelj valamennyit azért hagyjunk itt neki ha már ilyen segítőkész volt nem gondolod?
-De igen, én is ezen agyaltam amint kimondta hogy ingyen elvihetjük a kristályt. –mondta Sayuki bólintva majd visszamentünk a pulthoz. – Nos tata amiért ilyen kedves volt, nem visszük el teljesen ingyen a kristályt. – ezzel a mondattal átcsúsztatott a pulton némi összeget, melynek láttán az apókának majd kigúvadt a szeme.
-De, de nem kellett volna!! –mondta teljes katarzisba esve. –Örülök hogy segíthettem. További szép napot.! –mondta majd hátravonult.
-Még is mennyit adtál neki? –kérdeztem kíváncsian, de Sayuki csak mosolygott.
-Éppen eleget adtam! –mondta vigyorogva, fogta a ládikát eltette a szütyőjébe, majd a kijárat felé indult. –Azt hiszem ideje hazamenni!
-Haza…- ettől a szótól ismét kedvtelenség jött rám, majd egy meleg kéz fogását éreztem a vállamon. Felnéztem és Sayuki állt előttem.
-Gyere, örülni fog a klán mester egy új tag érkezésének. – mondta mosolyogva, mire én bólintottam és elindultunk a Blue Pegasus klán háza felé.
A nem épp rövid úton sokat beszélgettünk Sayukival, bár a múltamról még mindig nem meséltem neki, mert tudtam, ha bármi is kiderülne az nem vetne jó fényt rám. Ő sem magáról, inkább magáról a klánról mesélt. A bolondos Bob mesterről, a tagok hóbortjairól és folytonos szépségimádatukról, a mindennapjaikról és hogy mennyi mindent megtesznek hogy mindig szexisen nézzenek ki. Sokat nevettem Sayuki történetein, leginkább ő beszélt az úton én meg csak figyelmesen hallgattam, amikor épp nem a könnyeimmel küszködtem persze csak a nevetés miatt. Mikor végre odaértünk tátott szájjal álltam meg a kapu előtt. Egy kisebb kastélyszerűség volt a klán ház és persze a külseje is arról árulkodott hogy ez a Blue Pegasus.
- Gyere, Bob mester már várja a kristályt. –mondta Sayuki megfogta a kezem és felrángatott a lépcsőn. –Áh várjunk csak valami nem stimmel. Át kellene öltözz, mert hát hogy is mondjam, nem valami megnyerő most a stílusod! –mondta végignézve rajtam.
- Öhm hát igen azt elhiszem, akkor várj egy kicsit mindjárt jövök. –mondtam majd egy szempillantás alatt kerestem valahol egy helyet ahol nem lát senki és átöltöztem, megfésültem a hosszú hajam, majd visszafutottam Sayuki mellé. –Azt hiszem kész vagyok.
Sayuki nézett rám, majd szaporán bólogatott. –Igen határozottan szexis vagy! – mondta, majd benyitott a klán ház ajtaján.
A belső tér is ugyancsak nagyon a Blue Pegasus stílusát sugallta, eszméletlen volt, hogy minden csillogott és egyedien csodálatos volt. Felfele haladtunk a lépcsőn és a legtetejére felérve volt a klán mester szobája. Sayuki bekopogott, majd a visszajelzés hallatán benyitott.
- Jó napot mester! –hajolt meg Sayuki – Meghoztam amit kért és még valamit. Bemutatom Nakamura Haneda Ai-t aki szeretne csatlakozni a klánunkhoz.
A mester első ránézésre hát, nem is tudom hogy fogalmazzak a legjobb szó rá a fura, hisz mindenütt csillagok lebegnek körülötte és bágyadtan vigyorog. Amint meglátott rögtön körül „röppent” és tetőtől talpig végigmért engem.
- Hm…hmm… hmmm….-még egy jó ideig csak ezt lehetett hallani, majd végre meg is szólalt – Miért szeretnél a Blue Pegasushoz csatlakozni? És tettél is ezért már valamit? –kérdezte tőlem kíváncsian.
Mielőtt még megszólaltam volna Sayuki vágott közbe. – Igen tett érte, mert neki köszönhetem, hogy megtaláltam a Ninfa kristályt mester! –eközben elő is vette a ládikát, majd odanyújtotta.
-Ez dicséretes, de miért szeretnél a mi klánunk tagja lenni? –nézett rám, és a ládikáért nyúlt.
-Hát azért szeretnék a klán tagja lenni, mert először is nagyon színpatikus és a klán tagjai mindig adnak a megjelenésükre ami meg kifejezetten tetszik!!! –mondtam határozottan.
-Nos úgy hiszem mivel segítettél megtalálni a kristályt fel vagy véve a klánba! Üdvözlünk téged is! –mondta rám mosolyogva. – Ez csodálatos! Egy újabb csodás tagunk van! Ez az! Ez az! –kiáltotta Bob mester, a ládikával együtt eltűnt a falak mögött.
-Azt hiszem akkor én is büszkén üdvözölhetlek! Gyere mindent megmutatok a klán házba! És rengeteg emberrel kell megismerkedj ! –mondta izgatottan Sayuki nekem, aki még fel sem fogta igazán, hogy mostantól valóban új életet kezdhetek már úgy hogy egy közösség tagja vagyok!
Nagyon remélem, mindettől a pillanattól kezdve jó útra terelődik az életem....