Ebédlő

Pár nap telt el azóta, hogy legyőztem Navaro-t és haza jöttem a Quatro Cerberus-ba. A folyosókon sétálgatás közben megéheztem, így betértem az ebédlőbe enni. Elsétáltam a hosszú antik asztalok mellett, majd leadtam a szokásos rendelésem, ezután kerestem magamnak egy helyet valahol a terem közepén és vártam. Ma is szokás szerint sokan voltak az ebédlőben. Mint mindig most is nagy volt a nyüzsgés. Még újnak számítottam, de nagyon sokan már ismertek régről. Apuval sokat voltam itt és már akkor sok mágussal összebarátkoztam.
Rövid várakozás után végre kihozták a menümet, amit enni szoktam, majd azonnal hozzá is láttam. Még mostanra is sokan megbámultak. Nekik ez embertelenül sok ételnek számított, de én valahogy sosem értem be kevesebbel. Sokan kérdezték is már, hogy nem hízok el, ha ennyit eszek. Erre sosem tudtam válaszolni, mert én se értettem. Éhes voltam, ezért ettem amennyit csak kellett. Nem telt bele húsz perc, de be is pusztítottam mindet. A légkör kezdett lecsendesedni. Azt sosem szerettem, így hát tennem kellett ellene valamit. Fölpattantam az asztalra és összecsaptam a tenyeremet.
- Khm, egy kis figyelmet kérek! – szóltam hangosan, hogy mindenki hallja. Az összes bent lévő mágus felém fordult és rám kezdett figyelni, hogy mit is akarok. Minden további szó helyett lángokat gyújtottam a kezemben, majd kis tűzlabdákat formáltam belőlük és zsonglőrködni kezdtem velük. Először hárommal, majd egyre többel és többel, míg el nem értem a tízet. Mindenki engem nézett és jól szórakozott, aminek nagyon örültem. Minden tűzlabdámat földobtam a levegőbe, majd hirtelen előre, kézenállásba vágódtam, majd a lábaimmal kezdtem rugdosni a kis lángoló labdákat. Egy ideig így folytattam, majd fölrúgtam mindet jó magasra én pedig kézállásból hídba mentem, abból pedig újra fölegyenesedtem a lábaimra, majd a kezeimmel irányítani kezdtem a tűzlabdákat magam körül. Egy ideig még elbűvészkedtem velük, majd fölrepítettem őket közel a mennyezethez, ahol kis robbanás keretében apró tűzijátékok lettek a tűzlabdákból. Mélyen meghajoltam. Mindenki tapsba és üdvrivalgásba kezdett.
- Köszönöm, köszönöm! Micsoda hálás közönség! – mondtam hangosan nevetve. Vigyorogva leugrottam az asztalról, majd odasétáltam a bárpulthoz és leültem egy székre.

Még pár perccel ezelőtt Erik-nek meséltem, hogy miként is jártam az első küldetésemmel, mikor hirtelen feláll és távozott. Már csak a hagymás-rántottám volt velem amit, az imént kaptam kézhez. Hamar neki is estem befalni azt. Nagy örömömre senki nem törődött azzal, hogy az első küldetésemet helyből elbuktam, már-már levegőnek néztek a klán társaim. A légkör is tökéletes volt, volt mozgolódás az ebédlőben, de nem volt az, az elviselhetetlen zsibvásár. Nem nagyon szerettem kitűnni a tömegből és nem is voltam a szavak embere, ezt pedig a Sagat-al töltött éveimnek tudtam be.
Már végeztem az evéssel és éppen az újonnan szerzett sebhelyemet bámultam. Tökéletes volt, éppen oda találták ki ahol volt, beleszerettem, bele betegedtem volna, ha az hirtelen eltűnt volna onnan. Hirtelen valami olyan történt, ami megzavarta a kellemes légkört az ebédlőben.
Talán egy velem egyidős alak fölállt egy asztalra és figyelmet kért magának. Természetesen mindenki felé fordult és várták, hogy mire készül. De nem szólalt meg, inkább lángokat gyújtott a kezében, amikből tűzlabdákat formált és hamar zsonglőrködni kezdett velük. Egész ügyes volt a srác.
~Óóóó, az a bánatarcú kis görcs! De nem bírom az ilyenek arcszerkezetét! Hagy rúgjam ki alóla az asztalt, vagy gyújtsam fel azt!
Tudtam, hogy Jimmy komolyan gondolta, amit az előbb mondott, így összeszedtem minden lelki erőmet és arra koncentráltam, hogy ülve maradjak bármi áron.
~Odanézz! Kézen állva is megy neki! De király! Mindjárt én is csatlakozom hozzá!
~Kérlek ne csináljátok ezt velem! Miért ver engemet a sors ilyen büntetéssel, mint ti!
Ace variációjához sem volt semmi kedvem. Egyre jobban kezdtem attól tartani, hogy akaratom ellenére olyat tennék, amire semmi szükségem nem volna. Megkönnyebbültem mikor a srác befejezte a mutatványát, majd a bárpulthoz sétált. De elhamarkodottan cselekedtem. Nem tudom, hogy Ace vagy Jimmy akarta-e, de egy nagyot csaptam az asztalra. Az egész helységben lehetett hallani, sokan felém is tekintettek. Felálltam és elindultam a pult felé. Minden erőmmel azon voltam, hogy megálljak, de csak annyit értem el vele, hogy rángatózva sikerült elérnem a pultot. Szerencsémre még annyit sikerült kiharcolnom, hogy ne az önkéntes artista mellé mennyek. Jó pár méter lehetett közöttünk.
A pultos kérdőn tekintett rám, én pedig, hogy ne tűnjek teljesen hibbantnak rendeltem egy üveg bort és egy újabb tál hagymás-rántottát.

Ahogy a pultnál ültem, azon gondolkodtam, hogy hova menjek. Még nem akartam küldetés vállalni, mert nem jöttek még teljesen rendbe a sebeim. Lehetőségként ott volt a könyvtár, hogy tanuljak, de akár elmehettem volna az edzőterembe is tréningezni egy kicsit. Sok mágussal ellentétben én fontosnak tartottam a fizikai kondíciót is. Apu is mindig erre nevelt. A test és a lélek. A tudás és az erő. Mindig legyenek kiegyensúlyozottak.
Gondolataimat egy csattanás szakította meg. Hátranéztem és a hang forrása egy körülbelül velem egy idős szőkésbarna hajú srác volt. Egy halászgatya volt rajta, amiről láncok lógtak. Felsőteste szabadon volt és érdekes jelek voltak rajta. Fölállt a helyéről és akadozva elindult a pult felé, majd lehuppant egy székre nem messze mellettem. Arcán belső vívódás ült ki. Jól megnézve a srácot még nem láttam itt. Talán új lehetett. Bár én is csak három hete vagyok hivatalos tag, de biztos voltam benne, hogy nem még azelőttről sem láttam. A pultos kérdően tekintett rá, de a srác gyorsan rendelt egy üveg bort és hagymás rántottát.
Finoman hangzott. Ettől újra megéheztem. Nem tehettem róla, mindig ez van, ha kajáról van szó. Mivel kicsit komornak látszott, kötelességemnek éreztem, hogy mosolyt csaljak az arcára, de ehhez előbb meg kéne ismernem. Így hát fölálltam és a mellette lévő székre lehuppantam.
- Ö… jól vagy? – kérdeztem tőle. Lassan izzadt arccal rám nézett és válaszolni akart volna ám megelőztem.
- Hú, mit eszel? Finomnak néz ki. – mondtam, majd intettem a pultosnak.
- Richard-san! Én is kérek ebből a rántottából! – szóltam neki vigyorogva.
- Gondolom a te adagodba…
- Hát persze! – feleltem vissza. Richard már ismerte az étvágyamat. Szerintem ötven tojásnál kevesebbet nem csinál. Visszafordultam a sráchoz. Szegény. Képzelhetem most mit gondolhat rólam. Valami nagykajás hülyének tarthat.
- Tényleg majd elfelejtettem. A nevem Reigen Hawkins! – mondtam vigyorogva azzal felé nyújtottam a kezemet.

Az egyik pillanatról a másikra megtörtént az, amitől tartottam. A srác mellém ült és a szemem sarkából láttam, hogy engem tanulmányozott.
- Ö… jól vagy?
~Ez csodálatos! Még ide is jön, hogy adjak az agyazatának! Na, most kap egy két sallert te kiscsipasz!
Alig bírtam visszatartani Jimmy-t attól, hogy helyben nekirontson az idegennek. A nyelvem harapdálása közben lassan, megfontoltan a srác felé fordultam.
- Hú, mit eszel? Finomnak néz ki. Richard-san! Én is kérek ebből a rántottából!
~Nézzenek oda! Nem csak feltűnési viszketegsége van, hanem még nyalis is!
~Most őszintén! Mi bajod van vele?
~Mi van? Talán kódolva beszélek? Vagy túl nagyokat kaptál a küldetésed során?
Nem próbáltam tovább Jimmy-vel beszélni. Tudtam, hogy javíthatatlan alaki. Hatalmas erőfeszítéseimbe került, hogy vissza tudjam fogni az eszelőst.
- Gondolom a te adagodba…
- Hát persze!
„Szóval te is a bélpoklos fajtából vagy.”
- Tényleg majd elfelejtettem. A nevem Reigen Hawkins! –mondta vigyorogva, és a kezét nyújtotta felém.
„Szóval te vagy az a gyerek, akit olyan sokszor emlegettek a csatlakozásom napján. Már kíváncsi voltam rád! De jobb lett volna, ha nem most szúrsz ki magadnak!”
Az ökölbe szorított kezemet felemeltem mintha kezet készülnék fogni, de valójában Jimmy készült verekedni. Én, hogy meg akadályozzam a balhét, minden erőmmel azon voltam, hogy vissza leengedjem a karom. Ennek a nagy lelki vívódásnak annyi lett az eredménye, hogy ökölbe szorított kezem úgy remegett mit a kocsonya. Ám, hirtelen mindennek vége lett és barátságosan belecsaptam a kezébe.
- Örvendek, az én nevem pedig Max DeLuise! –válaszoltam mosolyogva.
~Ez meg mi a frász?!
~Tudod Ace most még mélyebbre ástad magadat a szememben!
~Szóval most te vagy a megmentő? Köszönöm Ace!
~Ugyan! Tökre szimpatikus a srác!
Pár pillanatig elgondolkodtam, hogy miért is vette át Ace ilyen könnyen az irányítást, mikor Jimmy-vel meg kőkeményen harcoltam. Végül arra jutottam, hogy valószínűleg azért mert nem számítottam rá, hogy Ace közbe avatkozik.
Még mindig féltem, hogy valami rossz dolog fog történni akár Ace akár Jimmy miatt. Így inkább úgy döntöttem, hogy modortalan leszek és gyorsan lelépek. Megpróbáltam felállni az ülőhelyemről, de amit egy kicsit is felemelkedtem azonnal visszahuppantam.
~Na, na, csak ne olyan gyorsan!
Ekkor a pultos meghozta az üveg boromat is.
„Én bolond! Ha iszom, akkor jobban kiszolgáltatom magamat ezeknek itt a fejemben. Erre pedig semmi szükségem sincs! Mit kezdjek ezzel az üveg borral?”
Sokat nem tudtam gondolkodni, mert akaratom ellenére már nyúltam az üvegért és nem azzal a szándékkal, hogy földhöz vágom.

A srác fölemelte a kezét, ám nem csapott bele azonnal a kezembe. Mintha habozott volna. Még új itt és kicsit félénk lehet, könyveltem el magamban. Majd hirtelen semmiből jövő bátorsággal belecsapott a kezembe.
- Örvendek, az én nevem pedig Max DeLuise! – felelte mosolyogva. Az elkövetkező pár másodpercben csend volt közöttünk. Magamban ismételgettem a nevét.
„Max DeLuise…Max…” – gondolkodtam el magamban. Olyan ismerős volt a neve.
„Talán egyszer mikor az ebédlőben voltam, hallhattam a nevét”
Max mintha fölakart volna állni, de nem tette. Továbbra is ott ült mellettem.
„Biztos csak képzelődtem.” – mondtam magamban. Ekkor a pultos, Richard letette Max elé a bort, amit rendelt, majd kipakolta elém a rántottákat.
- Tessék, itt van mind! – mondta nekem Richard. Megköszöntem neki, majd gyorsan elkezdtem habzsolni, ám a mérhetetlenül nagy mennyiségű rántotta eléggé száraznak bizonyult. Szememmel folyadék után kutattam. Max éppen a bor után nyúlt lassan. Már majdnem elérte, amikor megelőztem és én fogtam meg.
- Bocsi! – vakkantottam oda neki, majd legurítottam a torkomon az üveg tartalmát. Leraktam a pultra a palackot és tovább folytattam a habzsolást. Pár másodperc után észbe kaptam.
„Bakker, lenyúltam az italát... Miért nem figyelek másokra, amikor eszek?”
Izzadtság csepp jelent meg a homlokomon. Megrágtam a falatot a számban, majd lenyeltem. Lassan Max felé fordultam.
- Izé… - kezdtem bele. Kezdett kínossá válni a dolog, főleg ahogy Max nézett rám. Levakarhatatlan vigyorom továbbra is az arcomon maradt.
- … ne haragudj, nem hagytam neked. – mondtam, miközben a kezemmel a tarkómnál matattam. Remélem, nem orrol meg rám ezért. Kíváncsi voltam mire gondolhat most. Max arcáról nem tudtam semmi biztos dolgot leolvasni.

Reigen már javában tömte a hasát, azzal a hatalmas mennyiségű rántottával, amit az imént hoztak neki. Ez alatt már szinte éreztem az ujjaimon az üveg tapintását, de hirtelen valaki elemelte azt előlem.
- Bocsi!
A tettes irányába néztem és nem más volt, mint Reigen, aki húzóra megitta az üveg teljes tartalmát.
~MI VAN?! Fogadni mernék rá, hogy ez ma azért kelt fel, hogy kitapossam a belét! Ez már több a soknál! Most véged van kiscsipasz!
„Most tudtodon kívül, de leköteleztél haver! Ha én azt megiszom, akkor már ez a két eszelős dolgába abszolút nem tudtam volna beleszólni.”
Gondolkodásom közepette, Reigen lassan felém fordult.
- Izé… - kezdett bele, vigyorogva.
Egy pillanatra megpróbáltam átérezni Jimmy helyzetét. Itt ül tőlem egy fickó karnyújtásnyira, akit legszívesebben a föld túlsó végére passzíroznák át és meg is merném tenni, de megakadályoznak ebben. Jót derültem rajta és örültem, hogy nem én vagyok így, bár mégis részese vagyok.
- … ne haragudj, nem hagytam neked. –mondta, miközben kezével a tarkójánál matatott.
~Igen, jó helyen fogod! Ott fog mindjárt fájni!
Kezem hírtelen összerándult, majd újra lenyugodott. Ez megint nem rajtam múlott. Ace a védelmébe vette a srácot, szóval már nem kellett féltenem. Ace ereje rajtam még jelentősen nagyobb volt, mint Jimmy-é. Sajnálatomra, viszont Jimmy is jelentősen megemberesedett az első küldetésem óta.
~Hát jó! Most ti győztetek, de nem hagyom ennyiben hagyni!
~Már most azonnal letehetsz róla, hogy valaha egy haja szálát is meg fogod görbíteni Reigen-nek!
- Ugyan ne is törődj vele! A vendégem voltál! Gondolom te sem vagy régi tag. Mióta vagy a klánban?
Mondataim alatt igazi éreztem, hogy olyan igazi Ace-es mosoly jelent meg az arcomon. Ami annyit tett, hogy a szám már majdnem a fülemig ért. Örültem is a feltett kérdésnek, mert már kíváncsi voltam rá, hogy miért is van ilyen nagy neve a klánban a srácnak. Mivel még korából ítélve nem régen csatlakozhatott, és valószínűleg nem tett még le annyit az asztalra, hogy neves mágus lenne. Nagyon érdekelt, hogy mi is van valójában a háttérben.

Aggódtam, hogy talán mérges lesz rám vagy valami, de szerencsémre nem így történt. Hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Azonnal eloszlott minden kétségem.
- Ugyan ne is törődj vele! A vendégem voltál! Gondolom te sem vagy régi tag. Mióta vagy a klánban? – kérdezte tőlem. Kérdésén egy pillanatra elgondolkoztam, de a vigyorom továbbra is az arcomon maradt. Lepergett előttem életem eseményei, de nem ábrándozhattam sokáig. Nem akartam megváratni Max-et.
- Nos, hivatalosan 3 hete vagyok tagja a klánnak, bár apu jóvoltából már régebb óta járok ide. Így már sok embert ismerek innen. – mondtam neki hatalmas mosollyal az arcomon. Biztos voltam benne, hogyha itt most abbahagyom, akkor ráfog kérdezni, hogy ki az apám és hol van. Így hát megelőztem Max-et és folytattam a szájmenésemet.
- Apu az egyik legnagyobb mágus volt a klánban! Sokan felnéztek rá, a legjobbak egyike volt, amíg meg nem történt az a baleset… De annak már sok éve… Olyan akarok lenni, mint ő! Sőt! Túl fogom szárnyalni! – mondtam szint már kiabálva. Teljesen magával ragadott az érzés. Azon kaptam magamat, hogy fölálltam a székemre és az egyik lábammal már a pulton van és úgy mondtam a magamét.
- Hé! Le a lábat a pultomról! – kiáltott rám Richard.
- Oh, bocsi. Kicsit túlságosan is beleéltem magam. – másztam vissza székemre zavarodottan. Most képzelhetem milyen véleménnyel van rólam, de nem akartam hagyni, hogy belemélyedjen, ezért nekiszegeztem a kérdést.
- És te? Te hogy kerülté ide? – kérdeztem tőle mosolyogva. Nem kérdeztem tőle, hogy mióta van itt, mert azt úgy is tudtam, hogy nem olyan rég óta.

Vigyora még ekkor is az arcán volt. Pár szívdobbanásig gondolkodott, majd megszólalt.
- Nos, hivatalosan 3 hete vagyok tagja a klánnak, bár apu jóvoltából már régebb óta járok ide. Így már sok embert ismerek innen. –mondta hatalmas mosollyal az arcán.
„Akkor csak napok lehettek az érkezésünk között!”
- Apu az egyik legnagyobb mágus volt a klánban! Sokan felnéztek rá, a legjobbak egyike volt, amíg meg nem történt az a baleset… De annak már sok éve… Olyan akarok lenni, mint ő! Sőt! Túl fogom szárnyalni! –mondta már-már kiabálva.
Teljesen beleélte magát a mondandójába. Már annyira benne volt a lendület, hogy az egyik lábával a székén, míg a másikkal már a pulton állt.
Érdeklt volna a pontosabb története is de inkább tapintatosságból nem kérdezősködtem.
~Jaj, hogy mennyire okos ez a kiscsipasz! Ügyes vagy! Tudod, hogy honnan tudsz nagyobbat koppanni. Zseniális vagy! De most megúszod, mert nem tudok mit csinálni veled!
~Jobb, ha megszokod ezt az érzést! És már kenheted is az agyadat a falon szét felé!
~Csak legyen este és mindkettőtökön bosszút állok!
~Én mit csináltam?
~Miért teszed a hülyét? Hiszen te is inkább haverkodsz a csipaszal, minthogy ketten nekiesnénk! Együtt könnyedén elsöpörnénk Ace-t!
~Tudod, drága barátom nem mindenki olyan állat, mint te vagy…
- Hé! Le a lábat a pultomról! –kiáltott a pultos.
- Oh, bocsi. Kicsit túlságosan is beleéltem magam. –majd új barátjelöltem szépen helyet foglalt.
~Nem értem, hogy minek teszi itt magát. Annyira irritáló! És én nem tudok tenni semmit! Bekattanok!
~Én azt hittem, hogy eleve úgy születtél. Vagy még jobban is be tudsz?
~Inkább húzz cipzárt a szádra és a csipaszkáddal törődj!
- És te? Te hogy kerülté ide? –kérdezte mosolyogva.
- Hát pont a város egyik szökőkútjánál adtam elő egy dalocskát, némi elemózsiáért. Mikor valaki belém kötött. Persze könnyedén elintéztem az izgágát. Ám, alig végeztem és Erik, a klánunk egyik neves földmágusa, megragadta a karomat és maga után kezdett ráncigálni, egyenesen ide. Út közben elmondta, hogy Sagat kérte meg, hogy segítse a fejlődésemet. Én pedig Sagat-ban maradéktalanul megbízom és tudom, hogy ő csakis arra törekszik, hogy nekem jó legyen. Hát dióhéjban így volt.
Kíváncsi voltam, hogy Eriket vajon ismeri-e, mert ő csak azért jár be ide, hogy a mesterrel beszéljen, és rögtön megy egy különös, titkos küldetésre. Amikről senkinek nem mesélhet semmit. De azt is tudtam, hogy most jó pár kérdőjel száguldozhat Reigen fejében, ha valójában egy kicsit is érdekelhette a válaszom. Nem szándékoztam neki tovább mesélni, inkább kivártam a reakcióját.
~Ace te olyan zseniális mesélő vagy!
~Te pedig olyan rosszul hazudsz!

Max nem húzta az időt, mint én. Amint feltettem a kérdést mindennemű gondolkodás nélkül már bele is kezdett azonnal kis történetébe.
- Hát pont a város egyik szökőkútjánál adtam elő egy dalocskát, némi elemózsiáért. Mikor valaki belém kötött. Persze könnyedén elintéztem az izgágát. Ám, alig végeztem és Erik, a klánunk egyik neves földmágusa, megragadta a karomat és maga után kezdett ráncigálni, egyenesen ide. Út közben elmondta, hogy Sagat kérte meg, hogy segítse a fejlődésemet. Én pedig Sagat-ban maradéktalanul megbízom és tudom, hogy ő csakis arra törekszik, hogy nekem jó legyen. Hát dióhéjban így volt. - darálta el gyorsan. Pislogva néztem Max-et. Kicsit mintha a közepén kezdte volna. Felkellett fognom a dolgokat. Azt mondta, hogy innen egy mágus hozta el ide.
„Mit is mondott, hogy hívják? Elrik? Vagy netán Erik? Igen Erik-et mondott… „ – gondolkodtam el magamban. Nem volt ismerős a név. Így névről nem tudtam beazonosítani. Lehet, ha látom fölismerem, hogy láttam már itt, de így névről nem ugrik be semmi. Tovább kezdtem gondolkodni a történetén. A Sagat név abszolút nem volt ismerős. Sőt szerintem nem is itteni, talán az előző mentora lehet, de nem biztos.
- Erik-hez eddig nem volt szerencsém, de nem lep meg, hisz még nagyon sok embert nem ismerek itt, de ki ez a Sagat? Látom nagyon fontos ember lehet számodra. – mondtam neki mosolyogva. Nagyon kíváncsi voltam ki ő. Még az is lehet, hogy valami régi mágus innen, aki tudna egyet s mást az itt történt dolgokról, de biztos nincs ekkora szerencsém.

Reigen, egy kicsit elgondolkodott a hallottakon. Nem is csodálkoztam, hiszen csak eléggé pocsékol meséltem neki. Ennél sokkal jobb vagyok, ha gitárral a kezemben vagyok, de hát az otthon volt Probulus-al együtt. Miközben mosolygós barátom a következő kérdésén törte a kobakját, én alaposan elgondolkodtam, hogy ő pontosan milyen mágiában is járatos. Volt egy jó pár tippem, de egyikre sem mertem volna feltenni a karomat.
- Erik-hez eddig nem volt szerencsém, de nem lep meg, hisz még nagyon sok embert nem ismerek itt, de ki ez a Sagat? Látom, nagyon fontos ember lehet számodra. –mondta ismételten mosolyogva.
~Megmondtam, hogy gyengén mesélsz!
~És ki kérdezett tégedet, nem túl mélyen tisztelt barátom?
~Most figyelj oda! Szépen mesélj, mert még a végén Kiscsipasz holnap is itt fog kérdezősködni!
~Nem hagynátok abba! Kezd megfájdulni a fejem!
~Ráfaragtál! Mi nem érezzük!
~Szóval ez nemet jelent? Köszönöm!
A fejemben zajló perpatvartól lassan tényleg kezdett megfájdulni a fejem. Szerencsémre még a kibírható kategóriában volt, habár egyik kezemmel már fogtam a fejemet. Minden bajom ellenére nagylevegőt vettem és belekezdtem a mondókámba. vagyis inkább Ace kezdett bele, mert még mindig ő irányított.
- Hátakkor! Mi után rájöttem, hogy Marcus nagybátyám egy aljas féreg és ő ölette meg apámat és Arthur nagybátyámat, elmenekültem előle a legközelebbi erdőbe. ott kergetőztünk egy kicsit, majd végül Erik és Sagat megmentett. Ezután fél évet éltem egy barlangban egyedül. Majd egy csodálatos napon Sagat kiengedett, és elmagyarázott mindent. Nyolc éven keresztül éltem Sagat-al, ez alatt megtanított a mágia használatára és sok másra is. Ám, egy szerencsétlen napon már nem találtam sehol őt.
Ezzel megint elharaptam a mese végét és vártam Reigen reakcióját.
~Én átéltem az egészet, de a te mesédből egy szót sem értettem meg! Neked abszolút nincs agyad a meséléshez!
~Ezt most csak azért mondod, mert nem engedlek vérengzeni.
~Legalább azt mond már meg neki, hogy Sagat egy sárkány! Te balek!
~Hopp ezt az aprócska információt tényleg elfelejtettem!
~Ez neked aprócska? Akkor mi a hatalmas?
~Hát az olyan, ho…
~Ne ide jártasd a szád! A barátocskád tudatlan fog maradni!
- Ja, és majd elfelejtettem, hogy Sagat egy sárkány!

Aggódni kezdtem. Max nem válaszolt azonnal. Arcára teher ült ki. Egyik kezével a fejét fogta, mintha fájna.
- „Jaj, ne! Remélem nem miattam.”
Majd nagy levegőt vett és belekezdett a történet további részletébe.
- Hátakkor! Mi után rájöttem, hogy Marcus nagybátyám egy aljas féreg és ő ölette meg apámat és Arthur nagybátyámat, elmenekültem előle a legközelebbi erdőbe. ott kergetőztünk egy kicsit, majd végül Erik és Sagat megmentett. Ezután fél évet éltem egy barlangban egyedül. Majd egy csodálatos napon Sagat kiengedett, és elmagyarázott mindent. Nyolc éven keresztül éltem Sagat-al, ez alatt megtanított a mágia használatára és sok másra is. Ám, egy szerencsétlen napon már nem találtam sehol őt.
Végig hallgattam, ám nem nagyon értettem. Túl sok volt a név, akit nem tudtam hova rakni és hirtelen egyik eseményből a másikba ugrott a történet. A fejembe gyorsan összeraktam a két részét a sztorinak és lassan elkezdtem végig gondolni. Néhány másodpercet igénybe vett, de kezdett összeállni a kép. Majd mindenféle további gondolkodás vagy esetleg visszakérdezés után Max hirtelen megszólalt.
- Ja, és majd elfelejtettem, hogy Sagat egy sárkány!
- Micsoda?! Egy sárkány! Ez komoly? De menő! Sosem hittem volna, hogy tényleg léteznek sárkányok!
Közelebb húzódtam, hozzá a székemmel és szinte már az arcába másztam már.
- Mesélj róla! Hogy néz ki? Hol éltetek? Miket csináltatok? Kedves volt, vagy az a tipikus vérengző tűzokádó sárkány volt, mint ahogy a mesékben? Tud vicceket? Hány éves? Tud mágiát használni? – zúdítottam rá a kérdéseimet csillogó szemekkel.

- Micsoda?! Egy sárkány! Ez komoly? De menő! Sosem hittem volna, hogy tényleg léteznek sárkányok!
Közelebb húzódott hozzám a székével, már majdnem, hogy az arcomban volt.
~Nézd! Nem is olyan eszetlen ez a Kiscsipasz! Tudja, ha meg akarja üttetni magát azt úgy, érheti el, ha kellően közel van hozzám! Bár adhatnék neki legalább egy sallert!
~Én azt mondom, fogadd meg a tanácsomat, és kend az agyadat a falra, drága cimborám!
- Mesélj róla! Hogy néz ki? Hol éltetek? Miket csináltatok? Kedves volt, vagy az a tipikus vérengző tűzokádó sárkány volt, mint ahogy a mesékben? Tud vicceket? Hány éves? Tud mágiát használni? –zúdította rám a kérdéseit csillogó szemekkel.
Fejfájásom valami oknál fogva most kezdett enyhülni. Már sokkal könnyebb volt gondolkodnom is.
~Nesze neked! Kellett neked megemlíteni a sárkányt!
~De te javasoltad az egészet!
- Hát kinézni körülbelül úgy néz ki, mint egy sárkány. Sajnos nem tudom mihez hasonlítani, annyira egyedülállóak! Élni pedig egy erő kellős közepén a barlangja környékén éldegéltünk. Én azt a barlangot kifejezetten gyűlöltem a félévi magányos rabságom miatt. A kedvességére térve pedig annyit, hogy eleinte csak szigorú tanárként állt hozzám, de az évek során már-már fiaként kezelt. Humorérzéke pedig meglehetősen sajátos volt, gyakran ijesztgetett a durva vicceivel, de mikor már megszoktam vele nevettem! A koráról nem kérdeztem, de szerintem már nem egy mai kölyök! Sok tanújelét pedig nem adta annak, hogy ismerne mágiákat, viszont ő tanított meg a használatára, szóval valamit csak elárul a tudásáról.
~Bravó, megint egy olyan válasz, ami nem volt valami szép! A Kiscsipasz arra várt, hogy mesélsz neki történeteket! Te meg erre…
~Ezt, hogy csináltad? Mármint, hogyan jegyezted meg a kérdései sorrendjét? Az egyszerűen embertelen volt úgy hadarta őket! És nem is az, hogy mindegyikre válaszoltál, hanem még sorrendben is!
~Hát én már csak ilyen figura vagyok!
~Szerintem még faggatózni fog egy kicsit, de engem már kezd fárasztani!
~Engemet meg nem! Tökre jó arc! Szívesen beszélgetek vele!
Majd éreztem, hogy megint elmosolyodom közben intettem a pultosnak, hogy jöjjön hozzánk.

- Hát kinézni körülbelül úgy néz ki, mint egy sárkány. Sajnos nem tudom mihez hasonlítani, annyira egyedülállóak! Élni pedig egy erdő kellős közepén a barlangja környékén éldegéltünk. Én azt a barlangot kifejezetten gyűlöltem a félévi magányos rabságom miatt. A kedvességére térve pedig annyit, hogy eleinte csak szigorú tanárként állt hozzám, de az évek során már-már fiaként kezelt. Humorérzéke pedig meglehetősen sajátos volt, gyakran ijesztgetett a durva vicceivel, de mikor már megszoktam vele nevettem! A koráról nem kérdeztem, de szerintem már nem egy mai kölyök! Sok tanújelét pedig nem adta annak, hogy ismerne mágiákat, viszont ő tanított meg a használatára, szóval valamit csak elárul a tudásáról. – mondta Max. Én csak csillogó szemekkel hallgattam, ahogy mesélte nekem.
- Azta… - vágtam rá leesett állal. Ez olyan fantasztikus. Tényleg soha nem gondoltam volna, hogy léteznek sárkányok. Azt hittem csak apu viccelődött vele néha.
Max eközben intett Richard-nak, aki észrevéve ezt felénk tartott. Közben megint csak végig gondoltam a mondottakat, majd egy kérdés ötlött fel bennem.
- Szóval ő tanított mágiára… Mégis milyenre? Milyen mágiahasználó vagy?

A pultosnak mondtam, hogy hozzon valami alkoholmentes löttyöt, mivel már teljesen kiszáradt a szám. Mikor cimborajelöltem arcára tekintettem láttam rajta, hogy álmélkodik a halottakon. Nem is csodálkoztam rajta. Hiszen, én sem hittem volna, hogy sárkányok tényleg léteznek, teljesen addig amíg Sagat-al össze nem hozott a sors.
~Most alaposan leégeted magadat! Milyen ember az, aki alkoholmentes italt iszik? Normális vagy te?
~Tudod, gondoltam rá, hogy te örültél volna neki. Ezért inkább nem azt rendeltem.
~Jól van. Most már tényleg véged lesz, csak érjünk haza! Úgy el gyepállak, hogy belerokkansz!
~Mégis hogyan tudtok verekedni?
~Ezt te úgy sem tudod felfogni!
~Nem vagyok gyengébb elméjű, mint te!
~Azt te csak gondolod!
~Na, ide f…
~Nyugalom srácok! Hát itt van a barátunk, inkább vele dumcsizzunk tovább!
~Ez nem barát! Ez egy istenátka! Ez arra teremtetett, hogy agyonverjem, minden áldott nap!
- Szóval ő tanított mágiára… Mégis milyenre? Milyen mágiahasználó vagy?
~Többet ért volna, ha ma reggel írsz egy önéletrajzot! A Kiscsipasz még azt is meg fogja kérdezni, hogy hány szál szőrszál van a lyukadon!
- Hát korábban az aljas Marcus nagybátyám is próbált tanítgatni, de nem igazán ment a mágia használat. Sőt, inkább sehogy sem ment! De mikor Sagat megmentett és tanítani kezdett, az első dolga volt, hogy kiderítse melyik elem áll hozzám a legközelebb. meglehetősen hamar rájöttünk, hogy a tűz az énhozzám legközelebb álló elem. Sagat ezek után olyan egyedi technikával tanított, hogy még én is gyorsan meg tudtam tanulni a mágia használatot. Tehát én Tüzes alak vagyok! –válaszoltam vigyorogva.
~Kíváncsi vagyok, hogy ő milyen mágiát használhat.
~Hát nem nézted a csodálatos attrakcióját?
~De.
~Akkor mit gondolsz milyen mágiában járatos, ha tűzlabdákat dobál?
~Téééééééényleg! De logikátlan vagyok!
~Végre bevallod! De hozzáteszem, nem csak a logikád hiányzik!

Max kért Richard-tól valami innivalót, ami nem tartalmazott alkoholt, majd visszafordult felém.
- Hát korábban az aljas Marcus nagybátyám is próbált tanítgatni, de nem igazán ment a mágia használat. Sőt, inkább sehogy sem ment! De mikor Sagat megmentett és tanítani kezdett, az első dolga volt, hogy kiderítse melyik elem áll hozzám a legközelebb. meglehetősen hamar rájöttünk, hogy a tűz az énhozzám legközelebb álló elem. Sagat ezek után olyan egyedi technikával tanított, hogy még én is gyorsan meg tudtam tanulni a mágia használatot. Tehát én Tüzes alak vagyok! –válaszolta nekem Max vigyorogva. Magamban elmosolyodtam. Nem mintha amúgy kívülről nem mosolyogtam volna így is.
„Micsoda véletlen…”
- Tényleg?! Képzeld én is tűz mágus vagyok! – kiáltottam fel vidáman. Bár ez nem teljesen így volt, de erről nem kellett tudnia. Egyenlőre még sok minden tervben volt, amit a világnak meglepetésként tartogattam. Csak várják ki a végét. Apu majd büszke lehet rám. Még nála is hatalmasabb mágus leszek majd. Bizony. Eközben Richard megérkezett Max italával, amit oda is adott neki.
- Parancsolj. - mondta kedvesen Richard.

- Tényleg?! Képzeld én is tűz mágus vagyok! –kiáltott vidáman.
Az arcán látszódott valami különös dolog, az állandó mosolya mellett, de nem tudtam mire vélni. Mindeközben a pultos is meghozta a rendelt italomat. Mikor elém helyezte alig tudtam megállni, hogy ki ne tépjem a kezéből. Már rettentően szomjas voltam.
- Parancsolj. –mondta a csapos kedvesen.
- Köszönöm!
Azonnal megragadtam az italomat, de még mielőtt bele szándékoztam volna inni, még egy kérdést készültem Reigen-nek szegezni. Volt pár ötletem így a bőség zavarának köszönhetően nem tudtam, hogy melyikkel kezdjem. De az idő sürgetett, mert minden egyes pillanattal szomjasabb lettem.
- Mégis miért éppen tűz? Talán egyetlenen lehetőség volt vagy valami más van a dologban?
A kérdést feltettem és éppen készültem belekortyolni az italomba, mikor támadt egy ötletem. Láttam, hogy Reigen már éppen válaszolna, de illedelmesen csendre intettem. Az italomat a pultra helyeztem, majd felálltam.
- Azonnal jövök! Az italomat meg ne idd! Ezúttal nem szándékozlak meghívni! –szóltam rá viccelődve.
Öles léptekkel elindultam a pult túlsó végébe, közben néha hátratekintettem, hogy bélpoklos barátomat szemmel tartsam, mert még a végén ezt az itókámat is képes lett volna benyelni. A pult végébe érve, kiszemeltem magamnak egy zöld szívószálat a rendelkezésre álló több tucatból, majd azt magamhoz vettem és elindultam visszafelé. A visszaút már meglehetősen rövidebbnek tűnt. Visszaérve gyorsan helyemre huppantam, majd italomat elláttam szívószállal és neki estem elszürcsölgetni azt. Közben pedig kérdőn tekintettem barátomra és vártam a válaszát.
"Érdekes, most eltelt pár perc anélkül, hogy Jimmy vagy Ace megszólalt volna!"

- Köszönöm! – hallatszott Max válasza Richard-nak. Max szájához emelte a poharat, hogy igyon, ám megállt a keze. Lerakta a poharát és látszott az arcán, hogy gondolatok kavarognak a fejében.
- Mégis miért éppen tűz? Talán egyetlen lehetőség volt vagy valami más van a dologban?
A kérdés után megint emelte a poharát, hogy igyon, ám megint megállt és az asztalra tette. Készültem volna válaszolni, de előtte gyorsan csendre intett.
- Azonnal jövök! Az italomat meg ne idd! Ezúttal nem szándékozlak meghívni! – mondta viccelődve. Fölkelt a székéről, majd elindult a pult túlsó végébe, ám olykor-olykor hátrapillantott felém. Olyankor vidáman rámosolyogtam és integettem neki. Bár nagy volt a kísértés, hogy megigyam, de nem bizonyult nagy mennyiségnek, így békén hagytam. Meg aztán nem akartam elásni magam előtte ilyen dologgal. A pult végéhez érve Max leállt a szívószálaknál és nézegetni kezdte őket. Végezetül találta magának egy megfelelő zöld színűt, majd boldogan elindult visszafelé. Hamar visszaért és leült a helyére. Beletette szívószálát az italába, majd szürcsölgetni kezdte. Kérdően tekintett rám, így ezt annak vettem, hogy mondhatom a kérdésére a választ.
„Mi is volt a kérdése?” – gondolkodtam el magamban. Izzadtság cseppek jelentek rajtam. Lázasan gondolkodtam, majd hirtelen beugrott.
„Áhh, megvan…”
- Nos ennek igen egyszerű oka van. Apu is tűz mágusként kezdte itt. Így én is úgy döntöttem, hogy ezzel a mágiával kezdek. – feleltem vidáman. Viszont erről eszembe jutott, hogy pont ma akartam elkezdeni a föld mágia tanulást. Így is órákig kell a könyvtárban utána meg a gyakorló teremben gubbasztanom.
- Ne haragudj, de most mennem kell. Most jutott eszembe, hogy ma még rengeteg dolgom van. Örülök, hogy megismertelek Max. Esetleg, ha van kedved, valamikor elvállalhatnánk egy küldetést, mint egy csapat. – mondtam neki, majd fölálltam. Elindultam kifelé közbe még hátranéztem rá és integettem neki.
- Még találkozunk!

Pár pillanatig még nem válaszolt, de mikor újra fel akartam tenni a kérdést megelőzött.
- Nos ennek igen egyszerű oka van. Apu is tűz mágusként kezdte itt. Így én is úgy döntöttem, hogy ezzel a mágiával kezdek. –felelte vidáman.
~Ezek szerint Kiscsipasz is egy nagyravágyó balek.
~Neki van igaza! Nem baj, ha egy mágus többféle mágiában is jártas! Sőt, kifejezetten hasznos!
~Nekem bőven elég a tűz! A tűz nem ismer határt!
- Ne haragudj, de most mennem kell. Most jutott eszembe, hogy ma még rengeteg dolgom van. Örülök, hogy megismertelek Max. Esetleg, ha van kedved, valamikor elvállalhatnánk egy küldetést, mint egy csapat.
Mondandója végeztével felállt.
- Rendben! Benne vagyok a küldetésdologban!
Szavaim alig hagyták el a számat, de Reigen már elindult kifelé.
- Még találkozunk!
- Azt én is remélem!
~Hát még én! Már tűkön ülve várom azt a pillanatot!
~Még mindig nem tettél le róla?
~Egyszer úgy is eljön az én időm is! És akkor lesz, ne mulass!
~Nos, akkor mára azt hiszem ennyi. Én most visszavonulok. Alaposan elfáradtam mára.
Éreztem, hogy újra visszanyerem a testem feletti irányítást. Végre újra szabad voltam. Azt tettem, amit akartam. Gyorsan megittam az italom maradékát, majd indulni készültem.
~Csak ne olyan gyorsan, Maxi! Ezt azért kapod, mert Ace pártját fogtad.
Még annyira volt időm, hogy egy hatalmasat nyeljek, de utána ismét elveszítettem a testem feletti irányítást. Belekapaszkodtam a pultba, majd hatalmas lendületet véve belefejeltem. Ekkor hirtelen minden elsötétült…

Megint korán keltem, mint általában és azonnal nekikezdtem az edzésnek. Futottam, fekvőtámaszoztam, ecete rá, ecete rá. Majd, amikor végeztem, visszamentem a panzióba, és lefürödtem. Nem volt kedvem otthon enni,( Kris meg is kérdezte, hogy miért nem eszem soha a panzióban ) ráadásul Richard csirkehúsos szendvics ma reggel különösen csábító volt, így inkább elmentem
a Quatro Cerberus ebédlőjébe. Ahhoz képest, hogy fél négy volt, elég sok ember üldögélt az ebédlőben.
Odaköszöntem mindenkinek, akit ismertem és elindultam a pult felé.
Éppen csak egy másodpercre néztem hátra, hogy visszaköszönjek valakinek,
amikor hirtelen előröl belém jött valaki. Éreztem, hogy a lábam alól kicsúszott a padló és én zuhantam a föld felé. Csukott szemmel vártam a becsapódást, azonban, mielőtt még frontálisan ütköztem volna a padlóval, valaki elkapott. Felegyenesedtünk mind a ketten, és végre kinyitottam a szemem.Egy göndör, szőke hajú, zöldszemű srác volt.
- Nem esett baja? Elnézést az én hibám volt. A nevem Crow Geelstun, esetleg esetleg kiengesztelhetném valamivel? - Kérdezte tőlem és azonnal feltűnt, hogy magázott engem. Bár kedves, szimpatikus srácnak tűnt.
Ennyire öregnek látszom? Ráadásul ő se lehet sokkal idősebb nálam,
ha egyáltalán idősebb.
Ekkor megláttam a földön egy törött poharat, ami egy tea tócsa közepén hevert.
Remek.
- Nem, bocs, ez az én hibám volt, nem néztem az orrom elé.
Arrébb léptem. Ekkor feltűnt, hogy még nem is láttam itt ezt a srácot.
- Te új vagy?- Szegeztem neki a kérdést. Aztán eszembe jutott, hogy előbb
be kellet volna mutatkoznom. - Amúgy az én nevem Alice. Meghívhatlak egy teára? Ha már miattam kiömlött...ez lenne a legkevesebb.

Jobb kezével félresöpörte a haját a szemeiből, majd végigmért és
csak azután válaszolt a kérdésemre.
- Öhm, igen! Még, csak néhány nappal ezelőtt kerültem be a Quatro Cerberusba, s eddig küldetések híján a saját kis fészkemet rendeztem be,
ezért nem láthattál errefelé. Na meg jobban szeretek magamra főzni. - Miközben felelt az első kérdésemre, a teájának maradványait méregette fájdalmas arccal.
- Mondtam, hogy nem a te hibád. De igen, egy teát innék, persze csak, ha
Te is velem tartasz. - Elfogadta a meghívásomat és együtt odamentünk a pulthoz, ahol Richard megint poharakat pucolta.
- Én kérnék egy mentateát és...Te mit kérsz? - Kérdezte tőlem.
- Én egy forró barackteát kérek. És egy...
- És egy csirkehúsos szendvicset. - Fejezte be helyettem a mondatot Richard, mosolyogva.
- Jól ismersz! - Visszavigyorogtam, majd miután Richard kiadta az innivalóinkat Crow-al leültünk egy üres asztalhoz egymással szembe ( a szendvicsre várni kell még).
- Amúgy én sem vagyok olyan régóta a Quatro Cerberus tagja. Nagyjából
két hónapja. Nem valami hosszú idő, de... én jól elvagyok! Szerintem te is elleszel, mint hal a vízben.

Mintha egy picit megkönnyebbült volna, attól amit mondtam.
Egy ideig nem szólt egyikünk sem a másikhoz, csak néztünk előre.
- És szerinted Te már teljesen beilleszkedtél a Quatro Cerberus -ba? - Kérdezte tőlem, közben le sem vette rólam a szemét.
Ivott egy kortyot a teájába, majd még egy kérdést nekem szegezett.
- Egyébként mond, Te milyen mágus vagy?
Éppen válaszolni akartam, amikor Richard szólt, hogy kész a szendvicsem.
Egy pillanat. - Mondtam neki és gyorsan elszaladtam a kajámért, majd visszasiettem Crow-hoz.
- Az első kérdésedre a válaszom: Igen. Olyan, mintha otthon lennék. Sok barátot szereztem ezalatt a két hónap alatt.
Amúgy én tűz mágus vagyok. - Feleltem a második kérdésére, majd
haraptam egy kis falatot a szendvicsből. Mintha a mennyekben úszó
felhőkbe haraptam volna bele. Nagyon jól esett, tegnap nem vacsiztam
és ma már nagyon éhes voltam.
- És te milyen mágus vagy? Ha már ennél a témánál vagyunk. - Kérdeztem mosolyogva, miután lenyeltem a falatot. Amíg ő beszélt, én villámgyorsan eltüntettem a szendvicsem felét, majd nekiláttam a teámnak.