Ebédlő

- Hmm.. Akkor elemi varázsló vagy.- Mosolygott rám.- Én is az szerettem volna lenni, csak hát máshogy alakult.
Nem tűnt valami vidámnak ettől.
- Én egy démonmágus vagyok. - Kiürítette a poharát és lassan letette az
asztalra.
- Értem. Akkor nem tanulhatsz meg más mágiát, igaz? - Sajnáltam, hogy
nem boldog. De hát, egy démonnal a testében nem is csodáltam, főleg, hogy
emiatt nem teljesülhetett a vágya. Igyekeztem egy másik, vidámabb irányba
terelni a beszélgetést.
- És miért pont a Quatro Cerberus-hoz csatlakoztál? - Kérdeztem.
A szendvicsem elfogyott és kivételesen jól laktam ennyivel. Megittam a
maradék teámat, közben figyelmesen hallgattam Crow-t.
- Nos, szerintem itt mindenki nevében mondhatom, hogy üdv a klánban! - Vidáman rámosolyogtam. - Nincs kedved megünnepelni egy süteménnyel?

-=Ismerkedés, avagy Crow színre lép

Látszott rajta, sajnálta azt, hogy ilyen helyzetbe kerültem Lord Ash’Argaroth-nak hála, pedig nem szükséges, mivel vannak jó oldalai is a démonmágus létnek. Elvégre ki más mondhatja el azt magáról, hogy nem skizofrén és nincs személyiséghasadása sem, még is van kivel beszélgetnie akkor is, ha éppen egyedül van. Emellett a Hadvezértől Én is sokat tanultam. Meg tanultam higgadtan és nagyban gondolkozni, képes lettem felmérni ellenfeleim erejét, s másodpercek alatt kidolgozni működő taktikákat. Alig hiszem el, hogy ezt egy démoni társ nélkül meg lehetne tenni. Hamarosan Alice rákérdezett arra, ami a legnagyobb hátránya volt egy démon porhüvelyének: más mágiafajták nem tanulhattam.
- Igen, nem tanulhatok. De még sem bánkódom emiatt, hisz’ Én olyan varázslatokkal rendelkezem, melyeket csak egy maroknyian vagyunk képesek használni. – mondtam egy mosoly kíséretében. Nem akartam, hogy e-miatt az apróság miatt megsajnáljon, ezért minden negatív, s depresszív érzelmemet a háttérbe száműztem.
- Most, hogy mondod még Én sem gondolkoztam ezen. Talán azért, mert erről a klánról hallottam a legtöbb jót. – adtam valami teljesen sablon választ. Valójában sokáig gondolkoztam a sötét, gonosz klánokon is, ámbátor még nem elég kúl az ördögi mosolyom, ezért sajnos egy darabig még nem léphetek át. Meg egyébként is! Ott nem lennének ilyen kedves emberek, mint például az a lány, akivel most beszélgetek, Alice.
- Köszönöm! ^^ Én nem kérek süteményt, mivel szerettem az édeset, de Te nyugodtan egyél. – vakartam meg a tarkómat, miközben szüntelenül vigyorogtam.

- Köszönöm! Én nem kérek süteményt, mivel nem szeretem az édességet, de Te egyél. - Vakargatta a tarkóját, közben egyfolytában vigyorgott.
- Mindjárt jövök!
Elmentem a pultig és hosszas gondolkodás után elvetettem a sütit
és pudingot vettem helyette. - Visszamentem az asztalhoz és leültem.
- Örülök, hogy ilyen optimistán állsz a dologhoz. Úgy mindig könnyebb. - Vigyorogtam, nem akartam, hogy azt higgye, sajnálom, mert vannak akik nem szeretik. AMit meg is értek, én is utáltam, amikor régen Duke és Louis sajnálkozva néztek rám, amikor a múltam került szóba. Hiába nem emlékeztem semmire sem, nem is izgatott és nem voltam boldogtalan miatta.
- És te miért jöttél el otthonról? - Érdeklődtem tovább, tényleg kíváncsi voltam. Nagyjából velem egyidősnek néztem, így nem tudtam elképzelni,
hogy miért jött el otthonról, bár nekem szavam se lehet, én is csak
Kurk miatt jöttem el, nem lett volna kötelező, mégis jöttem.
Kíváncsi lennék, miért hagyta el az otthonát.

-=Ismerkedés, avagy Crow színre lép=-

Rövidesen Alice elment valami süteményt vadászni, s nekem lehetősége, nyílt arra, hogy kicsit a saját gondolataimba merülve elmélkedhessek a következő napok teendőiről. Küldetéseim még nincsenek, valószínűleg a feletteseim pihentetnek egy kicsit és majd az után dobnak csak a mély vízbe, hogy beilleszkedtem. Viszont ez a tehetetlenség megőrjít. Edzeni se edzettem csatlakozásom óta, lehet a Démonom se fogja megismerni a hangomat, amikor újra Őt fogom szólítani. S egyéb mágikus praktikák ismerete nélkül szükségem lesz az Alvilág leghatalmasabb hadvezérének segítségére. Rövidesen visszatért az elemi varázslólány, s belekezdett desszertjébe. Kérdését hallva kicsit elgondolkoztam, s összeszedtem a gondolataimat; valójában nem is volt választásom. Kénytelen voltam el hagyni a családi fészket, hisz’ a testemben egy Démon raboskodott és meg kellett tanulnom irányítani hatalmas erejét. Ámbátor ez máig sem megy tökéletesen.
- Tizenéves lehettem, amikor a testembe zárták Lord Ash’Argarothot, s egy szélmágus felajánlotta nekem, hogy megtanítja uralni a bestiát. Persze Én elfogadtam, s vele tartottam. Azóta nem is jártam otthon, s egy darabig még nem is tervezek haza menni, hisz’ részben most már Én vagyok a Démon, aki lerombolta a fél falut. – válaszoltam neki, miközben jobbommal elkezdtem a zsebemben kutakodni. Hamarosan elővettem a számomra életet jelentő energia rudacskáimat, valamint egy öngyújtót, s a lányra pillantottam.
- Ugye nem bánod? – kérdeztem tőle és vártam Alice válaszát.

Miközben nekiláttam a finom friss és meleg pudingomnak, Crow
válaszolt a kérdésemre:
- Tizenéves lehettem, amikor a testembe zárták Lord Ash'Argarothot, s egy
szélmágus felajánlotta nekem, hogy megtanítja uralni a bestiát. Persze Én
elfogadtam, s vele tartottam. Azóta nem is jártam otthon, s egy darabig még nem is tervezek haza menni, hisz' részben most már Én vagyok a Démon, aki lerombolta a fél falut. - Az arcán nem látszott semmilyen érzelem. Ha fájt is neki, nem lehetett észre venni. Miközben beszélt jobb kezével belenyúlt a zsebébe és elővett egy cigarettát és egy öngyújtót.
- Ugye nem bánod? - Kérdezte tőlem, udvariasan.
- Ugyan, csak tessék.- Feleltem neki, de mielőtt még rágyújthatott volna, egy gyors mozdulattal meggyújtottam helyette. Rávigyorogtam.
- Én azért jöttem, mert kerestem valakit, de meguntam. Azt mondta,
hogy Magnoliában van, de nem volt ott, nyomot nem hagyott maga után,
amin követhettem volna, így inkább csatlakoztam a Quatro Cerberus-hoz.
Egy ideig gondolkodtam.
- Amúgy te hány éves is vagy? - Befejeztem a pudingomat és igyekeztem
teljes mértékben Crow-ra koncentrálni.

Kifújt egy kis füstöt.
- Még csak 17 vagyok. És Te? Tudom, illetlenség egy hölgytől, de most ha nem haragszol, megengedek magamnak ennyi neveletlenséget. - Miközben beszélt felállt és átment egy másik asztalhoz, hogy áthozza az ottani hamutartót a mi
asztalunkhoz.
- Én is 17 éves vagyok. - Mosolyogtam rá.Tudtam, hogy nagyjából velem egy idős. Egy ideig csöndben ültünk, majd elnyomta a cigijét a hamutartóban és újra megszólalt:
- Mesélj még valamit!
Nem igazán tudtam, hogy miről is kéne neki mesélnem, így hát elmondtam neki, hogy eddig Hargeonban éltem a nevelő szüleimmel, hogy hogy léptem be a klánba, abban a reményben, hogy a flúgos szektások miatt nem néz dilisnek, aki vonzza az idiótákat. Meséltem neki az első küldetésemről is. Még azt is elmondtam neki, hogy egy közeli panzióban élek, ahol ingyen lakhatok és ehetem, amennyiben segítek nekik. Mást nem nagyon tudtam mesélni, mert két hónap alatt nem történik sok minden.

- Végre itt vagyok – sóhajtottam egy nagyot a Quatro Cerberus kastélya előtt álldogálva. Sok különleges élményt szereztem, miközben idefele utaztam a bácsikám karavánjával, de biztos voltam benne, hogy ez csak a kezdet.
Sikeresen elvégeztem az erai akadémiát, és mágussá váltam. Azóta álmodoztam erről, amióta sikerült megfejtenem Terminus mester kódexének egy-két titkát és elkezdtem térmágiát tanulni. Azelőtt sose hittem komolyan, hogy mágussá válhatok hisz olyan nehezen indult minden.
Kezem rászorult a hosszú sétabotomra, s éreztem, hogy hevesebben ver a szívem és izzad a tenyerem. Nem kis bátorság kellett ennek a döntésnek a meghozatalához részemről. A nővérem kötelességtudóan a király szolgálatába állt, én viszont inkább egy varázslócéhet választottam. Biztos voltam benne, hogy nemes apám nagyon mérges lesz ezért, de nem érdekelt. Terminus könyve, arra bíztatott, hogy ismerjem meg a világot, és annak titkait. Erre pedig a legjobb lehetőség, ha csatlakozom egy mágus céhhez. A Quatro Cerberus ideálisnak tűnt. Régi céh, kitűnő hírnévvel és sok rejtéllyel. Ott van a 4 legnépszerűbb között, és rengeteg híres taggal büszkélkedhet. És persze az is sokat számított a döntésemben, hogy a bácsikám ismeri a céhmestert, és jóban van vele.
Elindultam a főbejárat felé, elhaladva a háromfejű kutyákat formára nyírt sövények mellet, amik az utat szegélyezték.
A nagy kétszárnyú ajtó tárva nyitva volt. Miközben elindultam befelé, két mágus jött ki egymással beszélgetve és rám egy pillantást sem vesztegetve továbbmentek. Idegesen léptem át a küszöböt, és döbbentem figyeltem meg a pompás kutyafejet formázó hatalmas vas kopogtatót. Maga a dísz nem volt rendkívüli, ám az már annál inkább, hogy a fémkutya hangosan szuszogva aludt.
Hitetlenkedve megráztam a fejemet, aztán gyorsan észbe kaptam, hogy nem kéne ezen meglepődnöm. Elvégre ez egy varázslócéh kastélya lenne, biztos akadnak itt furább dolgok, mint egy élő kopogtató.
Bácsikám tanácsa alapján egyből jobbra fordultam, ahol a nagy közös ebédlő volt. Mivel a délután közepe volt meglehetősen kevés céhtag üldögélt benn. Páran egyből felfigyeltek rám, és hamar érdeklődő, és gyanakvó tekintetek kereszttüzében találtam magamat. Egyelőre nem törődve jövendőbeli céhtársaimmal egyenesen a pult felé indultam ahol egy jókora tagbaszakadt földbarna kötényes férfi álldogált. Egyből felismertem a nagybátyám leírása alapján, hogy ő csakis Richard lehet.
A csapos észrevette, hogy felé közeledem és leintette beszélgetőpartnerét, aki egy igencsak idős mágus volt sötétzöld köpönyegben, és hozzá illő fura puffos kalapban.
- Jó napot a fiatalúrnak. Mivel szolgálhatok? – Kérdezte, miközben egy másik vendég elé lerakta a rendelését.
- Csatlakozni szeretnék a Quatro Cerberus-hoz – vágtam rá magabiztosan. Richard érdeklődve nézett rám. Majd egy percig néztünk farkas szemet, de végül én néztem félre először.
- Esetleg beszélhetnék a céhmesterrel? – Kérdeztem. A mellettem lévő puffos kalapot viselő vénség elmosolyodott a szakálla alatt.
- Ej, Richard én öregszem vagy tényleg egyre fiatalabbak az új tagok? Kész kölyök mindegyik. Bezzeg az én időmben még minden másképpen ment.
- Ugyan már Hollard, régen is pont így mentek a dolgok. Minden céhnek szüksége van fiatalokra, hogy tovább vigyék az tudást, és persze öregre, akik tanítják őket – Kacsintott az öreg Hollard felé. – Tényleg mennyi idős most az unokád? Úgy tudom 6 nem? Még pár év és ő is a céh tagja lesz.
Az öreg megint mosolygott, és lassan ráérősen szedelőzködni kezdett.
- Igen Richard pont annyi, és éppen olyan eleven, mint a lányom volt az ő korában. Köszönöm az italt, de most már mennem kell. Megígértem nekik, hogy náluk fogok ma vacsorázni. Neked meg sok sikert Goldmine-nal. Mikor megkérdezi, hogy hány feje van egy cerberusnak válaszold azt, hogy tizenkettő. - Fűzte még hozzá nekem címezve. Miközben kifelé ment több fiatal varázsló is udvariasan elköszönt Hollardtól.
- Szerencsekéz Hollard céh legöregebb tagja. Két mester is megélt már amióta tag. Goldmine a harmadik.– Szólalt meg Richard, még mindig a távozó mágus után nézve. – Szóval akkor szeretnél csatlakozni a klánunkhoz? Mi a neved fiú?
- Adelus Morningway-nek hívnak – Mutatkoztam be, közben levettem a kalapomat és belegyűrtem a tarisznyámba. – Most érkeztem nemrég a vársorba egyenesen Era-ból.
- Értem, nos Adelus üdvözöllek a Quatro Cerberus céh központjában. Menj fel az emeletre és ott keresd meg a – sajnos nem tudtam meg, ogy mit keressek, mert Richard hirtelen félbeszakította a mondandóját és felkapott egy jókora sörös korsót. A mozdulat olyan gyors volt, hogy szinte nem is láttam. Valahol mögöttem valaki fájdalmas feljajdult. Megfordultam és egy nálam pár évvel idősebb mágus srácot láttam amint a fején lévő jókora púpot dörzsöli.
- Aúú. Ez nagyon fájt Richard –kiáltott fel könnyes szemmel a fiú. Körülötte többen is álltak, de most mind elhúzódtak tőle kissé, nehogy ők is célponttá váljanak. – Olívia kezdte a vitát nem én – Védekezett és egy fiatal, meglehetősen sértődött arcot vágó csinos feketehajú lányra mutatott.
- Tudom, de őt mégse dobhattam meg, és különben is neked kell, hogy több eszed legyen.
- Richard, ne kivételez velem, csak mert lány vagyok – Csattant fel mérgesen Olívia és dühösen dobbantott egyet a lábával. Két barátnője azonnal helyeselni kezdett.
- Elég – Bődült el vörös fejjel a csapos, mire mindenki elcsöndesedett – Olívia itt ez az új srác. Kérlek, kísérd fel Goldmne-hoz. És ha problémátok van, akkor azt a gyakorlótéren rendezzétek le ne itt az én kocsmámban világos?Mindenki bólintott, és a céhtagok szépen visszatértek az italaikhoz és félehagyott beszélgetésükhöz. Olivia keletlenül odajött hozzám és Richardoz.
- Köves – sziszegte dühösen és elindult az épületben.