Zack Redheart

Név: Zack Redheart
Nem: férfi
Életkor: 19
Mágia: Tűz mágia
Klán: Grimore Heart

Felszerelés: A ruházaton kívül egy elektromos gitár, ami akumlátorról működik és beépített erősítővel rendelkezik.

Megjegyzés: Az előtörténetben szerepel Den Starkiller, akivel előre megbeszéltem a dolgot.


Kinézet:
182 cm magas, 81 kg. Arányos izomzat, meg tudja védeni magát közelharcban, de sem a tudás, sem az erő nem elég ahhoz, jelentős támadást indíthasson. Közepesen hosszú barna haj, barna szem, a nyaka jobb oldalán egy kígyótetoválás kezdődik, ami egészen az arcáig felkúszik. A nyakán továbbá fekete nyakörvet visel sebhelye eltakarására. (Aminek eredete kiderül az előtöriből) Ujjatlan kesztyűket visel, bordó színű inggel és fekete farmernadrággal, aminek oldalán lánc csüng. Szereti a zenét, jól játszik gitáron.

Jellem:
Makacs, büszke jellem, aki mindent megkapott gyerekkorában szüleitől, csak azt nem, amit kellett volna; a figyelmet. Megrögzött piromániás, örömét leli a lángok látványában, rémálma, hogy nem tud bánni a mágiájával, vagy elnyelik a lángok. Nem szereti az értelmetlen gyilkolást, de az erőszakot hamar, és könnyedén alkalmazza azon, aki keresztbetesz neki, ezért bosszúálló is.

Előtörténet:
A múlt:
Nem tudom miért, vagy milyen felindulásból történt ez a nagybátyámmal, lényeg a lényeg, hogy most ott voltunk a fürdőben, csak ő, és én, a tizenegy éves kölyök. Ő összekötözte a kezeimet a hátam mögött, a mosdó fölé tartott, és teletömte törülközővel a számat, hogy ne kiabálhassak. Ezelőtt felpofozott nem tudom hányszor, nem is számoltam, de sose láttam még ilyennek. Mindig is zárkózott volt, és most, hogy szinte magamtól jöttem rá a tűz irányítására, és ez a tudomására jutott, egyszerűen megőrült. Folyton üvöltözött, és ma, ma egyedül maradtam vele a házban. Sírtam ordítottam, apámat akartam, hogy megvédjen, de nem volt itthon. A következő pillanatban hideg fémet éreztem a nyakam oldalán, és szépen lassan elindult körbe a nyakamon, a nagybátyám eszelős lihegésével a fülemben meglehetősen furcsa érzés volt. Először éles fájdalom nyilalt a nyakamba, aztán szépen lassan elnyomta a fájdalmat valami. Szédültem, lenéztem a mosdóba, és megláttam a saját véremet lefolyni a lefolyón. Már régóta forgattam a számban a ruhát, most sikerült kiköpni, mire ő a számat akarta befogni, de belenyúlt, én pedig ráharaptam. Felordított, és káromkodott egyet hangosan, és kaptam egy újabb pofont. Újra elindultak a könnyeim, és a nyakamon lévő sebet fogtam. Ordítozott, anyámat szidta, elmondta minden riherongynak, és nálam pedig elpattant a húr. Nekiugrottam, ő pedig belesett a kádba. Az arcára tapasztottam a kezemet, és minden erőmmel szorítottam. Felizzott a kezem, és még fájdalmasabb üvöltésbe kezdett. Újabb, és újabb felületekre tapasztottam a kezem, mígnem az egész arca összeégett, és lángolt a ruhája. Ekkor nyitott ránk a házvezetőnő, és leszedett az öregről, aki már nem is mozgott.

Jelen:
A házvezetőnő volt az egyetlen, akit szerettem otthon, mióta anyám meghalt. Apám a legjobb iskolákba járatott, csak, hogy ne legyek otthon, ne kelljen velem foglalkozni. Az iskolában az egyik végzős lány tanítgatott mágiát használni, és lévén generációk óta voltak mágusok a családban, nem volt nehéz megtanulni, bár, csak az alapokat ismertem meg. Az egyetlen probléma a mágusi vérvonallal az volt, hogy még csak véletlenül sem volt tűzmágus senki sem. Akadt víz, jég, fény, föld, de tűz egy sem, és senki nem is akarta megtanulni senki, mert valami miatt utálták. Gyűlölték és féltek tőle, ahogy utólag kiderült, és ez megmagyarázza a nagybátyám viselkedését.
A temetés után egy másik, távolabbi iskolába kerültem, ahonnan havonta csak egyszer mentem haza. Ez megkönnyítette a dolgomat akkor, amikor tizenhat évesen elhatároztam, hogy amint lehet, elkülönülök a családtól. Minden támogatást – legalábbis minden pénzbeli támogatást – megkaptam továbbra is, és ekkortájt kezdett érdekelni a zene. Nem is inkább a zene, hanem a mágia, amivel az egyik tanárom játszott. A tanulmányok egyre kevésbé kötöttek le, már érlelődött bennem a gondolat, hogy mágus leszek, és egy klánhoz csatlakozok. Meg tanultam viszont gitározni – ha egyszer az ember hangmágus lesz, tegye azt stílusosan, nemde? – habár a mágiához semmi közöm nem volt továbbra se. Egy emeletre kerültem egy sráccal, nevezetesen Den Starkillerrel, aki csillagmágus volt, és konyított valamit a kristálymágiához is. Den nagyon sokat mesélt a mágusklánokról, és, hogy ott sokat lehet tanulni, fejleszteni a mágiát. Így született meg a gondolat, hogy én bizony mostantól akkor is mágus leszek, ha egyébként kitűnő tanuló lennék. Apám úgyis távol akar tartani otthonról, meg fogja kenni a tanárokat annyira, hogy ne csapjanak ki a suliból, ha nem is tanulok. Terveim szerint először a tűzmágiát, majd később, ha időm és energiám engedi, a hangmágiát is elsajátítom valamilyen szinten. Az egyetlen probléma ami az utamba állhatott – volna – hogy mivel megöltem egy családtagomat, nem valószínű, hogy legális klánba kerülnék. De ez nem állhatott az utamba. Mélységesen gyűlöltem az apámat, és leghőbb vágyam volt, hogy a szülői házamat lángokba borítva lássam, és lehetőleg az én, mágiával átitatott lángjaim emésszék porrá. Rövidesen eltűnt az emeletről Den, de találtam egy levelet, mi szerint megszökött az iskolából, és mágusnak állt, és ha valami lehetőséget talál számomra, nem fog hagyni itt megrohadni, megkeres, akárhol legyek is, és segít klánt találni nekem.
Bíztam benne, ő volt az egyetlen barátom az iskolán belül, és az egyetlen, akit szívem szerint nem égettem volna porrá. Az esténkénti gitározásaim miatt a szobatársam is elpucolt, és a mágiám miatt nagyon sokan féltek tőlem, még a tanárok közül sem volt ritka, hogy inkább hozzám sem szóltak. Eltelt három év, és minden nap a mágiámat próbálgattam, remélve, hogy valamit sikerül fejlesztenem rajta egyedül is. Aztán megjött a levél.

„Szevasz, Zack.
Látom, még mindig ebben a fegyházban porosodsz, de jó híreim vannak számodra. Megtaláltam a klánt, amit kerestünk a Grimore Heart személyében, már közel egy éve itt vagyok, és sikerült rábeszélnem a mestert, hogy egy megbízható embert elhozhassak. Ha csatlakozni akarsz, legyél egy hét múlva a Hakobe hegy lábánál lévő fogadóban. Mondd, hogy Simon North vagy, és vegyél ki szobát, a faterodat ismerve nem lesz gond.
Egy hét múlva, várlak: Egy barát.”

Több sem kellett nekem, összepakoltam mindent, amim volt, illetve, szükségem lehetett, elsősorban az elektromos gitárt, és isteni szerencse, hogy olyat vettem, amibe beépített erősítő volt, így nem kellett cipekednem. Az éj leple alatt kiszöktem a szobámból, a bejárati ajtót nemes egyszerűséggel felgyújtottam, nem tökölhettem a zárhoz való kulcs keresésével. A megmaradt pénzemet magamhoz véve az első vonattal indultam a megadott hely felé.
A határidő előtt két nappal értem oda, kivettem a szobát, ahogy Den írta, és vártam a napot, amikor is éjszaka kopogtak az ajtómon. Kinyitottam, és egy csuklyás, köpenyes fickó volt az, kérdés nélkül beosont, ledobta a csukylát, és felém fordult. Den volt. Elmondta, hogy milyen kötelezettségekkel jár a Grimore Heart tagjának lenni, és hogy készüljek fel rá, hogy nem lesz leányálom. Miután belementem az ablakot kinyitva megidézte Pegasust, a szárnyas lovát, és mindketten felültünk rá. Sokat beszélgettünk az eltelt időkről, de azt, hova megyünk, nem mondta el. Meglepetésnek szánta.
Ami azt illeti, sikerült is meglepnie. A hegy felé emelkedtünk, ahol egy hatalmas léghajó volt a felhők közé bújva. Tettünk pár kört körülötte, miközben Den folyamatosan magyarázott, hogy mit hol találok meg, aztán leszálltunk a fedélzetre.
A mester maga fogadott minket. Teljes páncélzatban, és sisakban lépkedett elénk, ami alól kilógott a fél szemét lekötő kalózkötés. Miután üdvözölte Dent felém fordult, de még mindig a barátommal beszélt, és folyamatosan vigyorgott. Den elmondott rólam szinte mindent, amit tudni érdemes, és csak a legvégén fordult hozzám.
- Vállalod-e, hogy ezután életed végéig a sötétben kell lapulnod az én parancsaimat követve? Visszataszít-e az, ha küldetésed során embert kell ölnöd?
- Egyetlen feltételem van.
- Mégpedig?
- Hogy a legyilkolt emberek vére között legyen az apámé is.
A mester szélesre húzta az arcán a vigyort, majd intett, hogy süssék rám a pecsétet. A bal vállamra kértem, aztán ismét Den-re bíztak, aki megmutatta a szobámat, és körbevezetett a hajó fedélzetén.

Köszönöm szépen, Gray-sama! ^^