Véres arany ( Magánküldetés Onyx Zack és Akuri számára)

Ez a nap is unalmasnak ígérkezett, ám úgy döntöttem szétnézek majd a plakáton, hogy találok-e nekem tetsző küldetést. Amint beléptem a klánházba Christopher egyből le is szólított:
-Üdv Akuri! Figyelj, a Mester keresett, azt mondta, hogy keresd fel, beszélnivalója van veled. Mit tettél, hogy elbeszélgetésre hív?! - tért egyből a témára Chris.
-Hello Chris. Hogy mit csináltam? Nem tettem semmit, ami miatt a Mester mérges lehetne rám, szóval ne örülj ennyire, hogy alig csatlakoztam, már is elbeszélgetésre kelljen mennem. - feleltem gúnyosan.
-Már megint hülye vagy, Akuri, de szerintem inkább ne várattasd meg a Mestert, lehet nem lenne annak jó vége.
-Ebben van valami, úgyhogy én megyek is a Mesterhez, majd még beszélünk, hello! - hagytam ott Christ ezzel a mondatommal egyből és indultam meg a Mester szobája felé.

Kopogtam a Mester szobájának ajtaján, majd benyitottam:
-Jó napot Mester! Úgy hallottam keresett, miben segíthetek? - kérdeztem rá közvetlenül a témára.
-Üdv Akuri! Ha már így a témára tértél, én is úgy teszek. Magnóliába kellene menned egy embert kiiktatni, mert szembe mert szállni a céhünkkel. Itt van egy cím, - adott át a Mester egy papírt - az ezen található címre menj el, egy régi ismerősöm címe, ő majd pontosan elmondja mit is kellene tenned. Egy dologra figyelj Akuri, Ne kelts feltűnést egyből Magnóliába menet, nem lenne jó, ha egyből üldözőbe vennének, amikor még el sem végezted a feladatod! Tudod mivel jutalmazzuk a kudarcot, ugye? - kérdezte tőlem a Mester szúrós szemeivel.
-Persze, hogy tudom és ne aggódjon Mester, sikeresen végbeviszem a rám bízott feladatot! Akkor engedelmével én távoznék is, hogy minnél előbb jó hírekkel szolgálhassak. Viszlát Mester! - majd elhagytam a szobát és megindultam egyből a közeli vasútállomás felé.

Egész út alatt a tájat figyeltem, hisz azért még nekem is új volt ez a terület, nem hagytam el azt a környéket még soha életemben. Mikor megérkeztem Magnóliába egyből szemet szúrt a nagy óra az állomáson, amin öt óra múlt nyolc perccel, tehát már kezdett későre járni, így úgy gondoltam, hogy a legrövidebb utat választom a helyhez, megkérdezek valakit ahelyett, hogy vándorolnék össze-vissza.
-Jó napot uram! Elnézést a zavarásért, tudna segíteni? - mentem oda egy idősebb férfihoz kissé nyálasan.
-Üdvözletem fiatalember! Persze, tessék csak mondani. - válaszolt kedélyesen a férfi.
-Erre a címre nem tudná megmondani, hogy hogyan juthatnék el a legegyszerűbben? - mondtam miközben nyújtottam át a Mester által írt papírt a férfinak.
-Ohh, ez igazán nincs messze, itt van négy utcányira. - felelte a férfi, majd mutatott egy irányt, hogy merre keressem.
-Igazán köszönöm, sokat segített! - majd vettem vissza a papírt tőle és épp amikor ott akartam hagyni még szólt.
-Elnézést, de megtudhatom amúgy, hogy mit keres arra? Nem túl jó környék. - szólt aggodalmasan a férfi.
-Az már nem tartozik önre, most ha megbocsájt. - ezzel ott is hagytam a férfit minden zokszó nélkül és elindultam az általa mutatott irányba.
"Végre itt vagyok! Az első feladat ami rám lett bízva! És ki kell valakit iktatni! Végre kiélhetem magam!" - gondoltam magamban amikor megálltam egy ház előtt, ami az a házszám alatt volt, amelyet a Mester is írt.

Újra és újra kezdtem a szólót a legelejétől, és mindig ugyan annál a pontnál szúrtam el. Kezdett idegesíteni, de próbáltam megnyugtatni magam, több-kevesebb sikerrel. Ha egyszer hangmágus akarok lenni, a zenéimet tökéletesen kell eljátszanom, és nem kicsit lenne stílusos, ha kedvenc számaim alá tudnám bepasszírozni a mágikus erőt. Így hát Ötvenedjére is elkezdtem, és mielőtt elértem volna a holtponthoz elpattant az egyik húr.
- A rosseb! – kiáltottam, és tűzzel vontam be a kezem, így téptem le az elszakadt húrt, a levegőbe dobtam, és utána küldtem egy tűzgolyót, hogy elégjen. – Rohadj meg! – vágtam be a sarokba a gitárt, és kivágtam az ajtómat. Célba vettem az ebédlőt, hogy egy adag kaján vezessem le a feszkót, de még a mester irodájának nevezett terem előtt megállított egy alak. Nem ismertem még mindenkit, sőt, gyakorlatilag senkit se Denen kívül, úgyhogy fogalmam sem volt kivel állok szemben.
- Hé, te, újonc, a mester téged meg Onyxot hivatott, nyomás, befelé míg szépen mondom!
- Azt’ ha nem?! – kiáltottam oda neki meg sem állva.
- Akkor a lábadnál fogva akaszt a léghajó után a nagy Zancrow.
Zancrow? Na, ő az egyik elit a céhben, akiről Den mesélt, úgyhogy nem kéne felhúzni. Őszintén remélem, hogy nem csinálják ki még egy jó ideig, mert én akarom. Hang nélkül bevágtam az ajtót, és a már rám várakozó hapsi mellé értem. Újonc volt még ő is, és semmit nem tudtam róla
- Yo! Bocs, ha nem leszek elég kommunikatív az ízlésednek, előbb fel kéne ébrednem. Onyx néven futok az alvilágban, hehe.
- Ja. Zack. – szóltam oda neki, majd a mesterre néztem.
- Nos, újoncok, nem fogom szaporítani a szót. A lényeg, hogy a pénzből sosem elég, és a Grimore Heart is szereti. No meg persze szeretnénk, ha több lenne belőle. Itt egy cím. – nyújtott ide egy papírost, de nem engedte el. – Tehetős fickó, szerezzetek tőle, és megkapjátok a jussotokat. – azzal visszahúzta a cetlit, és útnak engedett minket.
Magnoliába szólt a küldetés, az volt a második város, amit legjobban rühelltem, és szívesen lángba borítottam volna az egészet, ha tehettem volna. Dél elmúlt valamivel, mikor szóltak, hogy letesznek minket, Onyx el is tűnt, én a fedélzetre siettem, lehajolva megfogtam a bokáimat:
- Fire Magic, Red Carpet. – szóltam, és nemrég tanult mágiámmal magam alatt egy vékony, hullámzó szőnyeget idéztem meg. – Francba, milyen giccses ez a szar. Amint lesz rá egy kis időm, átdizájnozom.
Első lábamat megemelve szárnyra kapott a szőnyeg, és a léghajó alatt körözve ereszkedtem alá, hogy Onyxot ne veszítsem szem elől. Fogalmam sem volt a címről, rá se néztem a papírra, először ő is csak vakarta a fejét, aztán csak beötlött neki. Mellékutcákon közlekedtünk a városban, igazándiból részemről nem kellett bujkálnom, a klán pecsét a lapockámon van, a bőrdzsekin meg nem igazán látnak át.
- Asszem itt vagyunk. Te mész előre. Utolsó kívánság, mielőtt belépünk? – szólt Onyx a ház előtt.
- Bármi, ami nagy lánggal ég.

Ahogy ott álltam a ház előtt nem tudtam még csak elgondolkodni sem azon, hogy hogyan kéne bemenni, és meglovasítani az értékes dolgokat. A legjobb az lenne, ha valamilyen úton módon fel tudnánk deríteni az egészet. Minimum akkorának tűnt, mint az otthoni ház, úgyhogy egy ismeretlen alaprajzon több, mint valószínű, hogy eltévednénk. Na meg az se mindegy, hogy hol kezdjük el keresni a csecsebecséket.
- Esetleg van valami terved? Nem igazán szorultam rá eddig a lopásra, a gyújtogatáshoz jobban értek, de annak félek nem sok hasznát vesszük jelen esetben.
A legtisztább az lenne, ha éjszaka bemennénk, mindenkit eltennénk a láb alól szépen csendben, és szabadon garázdálkodhatunk az egész kecóban. Tudnék örülni neki, legalább kiélném a gyújtogatási vágyam, már rég nem égettem el senkit.
Lángok... Ekkor jutott eszembe.
- Vagy... valamit kéne csinálni, ami miatt kivonulnak a házból, én fel tudok repülni az emeletre értük, te pedig meg tudod számolni hányan is vannak. Mindkettő értékes információ lehet.
Viszont, én ragaszkodnék a hamuváégetős megoldáshoz...

Amikor megérkeztem a ház elé, és épp be akartam lépni, akkor láttam, hogy mozgolódás van a házban, és nem csak egy ember árnyéka látszott az ablakban. "Hmmm, akkor ez még sem lesz olyan gyerekjáték. Nem lenne jó besülni, úgyhogy kicsit felmérem a dolgokat, mielőtt kiosztom a meglepetést." - ezt gondolván inkább tettek egy kis körutat, és megállapíthattam ez a kis sétatúra után, hogy a közelben nincs pár családi házon kívül, és a célpont házával szemben lévő motelen kívül semmi, csak boltok. A motel még egy lehetséges hely lehetett pár ember tartásához, ha pedig nincs ott esetleg egy sem, akkor nekem is tökéletes lehet megfigyelésre, így beléptem az ajtón, ahol egy öreg nénike volt a recepciós.
-Jó napot! Érdeklődni szeretnék, hogy jelenleg hány szobája foglalt? - kezdtem bele kissé nyájasan.
-Jó napot fiatalember! Hát, nem tudom, hogy magát ez hogy érinti, de az én szempontomból sajnálatosan egy lélek sincs itt, és nem is volt itt már lassan egy hete! - panaszkodott.
-Ez esetben a legfelső szintnél kérnék egy utca felöli szobát.
-Rendben, előre kell fizetni, ezért kérnék 600 gyémántot.
-Szerintem jó lesz ez utólagos fizetéssel is nénike! Bár ki tudja, hogy fizetek-e... - mondtam egy gonosz moszoly kíséretében.
-Épp az ilyesmiket szeretném elkerülni, ezért szeretném, ha előre fizetne, vagy felszólítom, hogy távozzon! - fakadt ki magából.
-Qx-Quip: Magic Gun - hagyta el a szám ezek a szavak, amitől egy pisztoly jelent meg, amit egyből a néninek is szegeztem. - Szóval, hogy is tetszett mondani? Ingyen használhatom egy rövid időre a szobát, hála az ön nagylelkűségének? - kérdeztem tőle egy széles vigyor kíséretében.
-Még mit nem! Takarodjon innen, vagy szólok a városi őröknek! - kiabált velem a néni.
-C-c-c, sajnos ezt nem hagyhatom, jó éjszakát! - ezzel meghúztam a ravaszt, a pisztoly elsült, a nénike pedig holtan esett össze. - Komolyan, miért ilyen akadékoskodóak ezek az öregek? Nem tudom felfogni. - panaszkodtam magamban miközben leszedtem pár nagyobb számozású kulcsot gondolván, hogy azok a felső szobáké.
Találtam egy remek szobát, amiből megfigyelhettem a szemben lévő házat, ahol négy árnyékot láttam, ám nem volt elvethető az a gondolat, hogy egy-két őr is van bent, így minimum négy, maximum akár nyolc ember is lehet bent. "Hát, ez szép kis kör lesz!" - gondoltam magamban, miközben széles vigyor kerekedett az arcomon az izgalomtól. Mikor kiléptem a motel ajtaján kulcsra zártam biztos ami biztos, nem volt kedvem, hogy kiderüljön, hogy megöltem valakit, mielőtt még elhagyom a várost. Mormogtam picit magamban, amitől két pisztoly jelent meg a kezeimben. "Hát akkor, kezdődjék a móka!" - gondoltam magamban, majd berúgtam a kaput.

Ahogy megegyeztünk a végrehajtandó tervben, Onyxal tartottam, hogy felderítsük a munkásruhák jelenlegi tulajdonosait. A két célpontunk az egyik közeli építkezésen dolgozott éppen, amikor rájuk bukkantunk. Én szó, és gondolkodás nélkül oda akartam volna menni hozzájuk, és elszedni tőlük a ruhákat, de újdonsült társam még méregette őket.
- Nincs időnk kibeszélni őket a ruhájukból, szóval kiélheted a piromániádat rajtuk, ha gondolod. A ruhákat azért hagyd egyben.
Persze, mindig a tejfelesszájú végzi a piszkos munkát. No nem, mintha nem akartam volna levezetni a piromán hajlamaimat, de embereket azért nem szokásom felgyújtani. Két okból, hangosak, és az égett hús rohadtul büdös. Tehát a tervem egyszerű volt, odamentem, felkaptam a legelső kezem ügyébe eső lapátot, és azzal vágtam tarkón az egyiket. A másik, felbuzdulva társa eszméletlen összeesésén már felém fordult, amikor tarkómagasságban elindítottam a második ütést, így sikeresen eltörtem az orrát. Lényeg a lényeg, mindkettő eszméletlen, és a két kezeslábas rajtunk volt, amikor visszaértünk a házhoz.
- Üdv, a nevem Sam, én és a társam azért jöttünk, mert kaptunk egy bejelentést gázszivárgásról, és nagy valószínűséggel ebben a házban van a forrása. – szólt kopogás után az ajtót nyitó nőnek.
Engedtem beszélni a társamat. Dörzsöltebbnek tűnt, mint én voltam. Tisztában vagyok vele, hogy úgymond újonc rosszfiú vagyok, tekintve, hogy az egyetlen gonosz tettem az az volt, hogy megöltem a nagybátyámat, aki engem is meg akart fojtani. Így belegondolva, talán még legális céhbe is mehettem volna, mivel ez jogos önvédelem volt, vagy mi a franc. Mindegy, rosszfiúhoz mérten úgyis jobban áll a pirománia
Ennek ellenére Onyx szövege nem hatotta meg egyből a nőt, aki ajtót nyitott nekünk, hiszen gyorsan visszaszaladt valamiért. Személy szerint nem hittem volna, hogy beengednek, de amikor szót emeltem volna az ügyben, újra feltárult az ajtó, és betessékeltek minket. Az egyetlen gond az volt, hogy ahova mentünk, a kötényes nőci mindenhova követett minket, úgyhogy kezdett kicsit viszketni a talpam. Le kéne lépni, mielőtt lebukunk, hogy nem is gázszivárgást keresünk. Szerencsére Onyx ugyanúgy látta a homokszemet a gépezetben, úgyhogy egy elejtett mondattal ügyesen lekoptatta rólunk a – talán – szakácsnőt. Végre elkezdhettük a keresést a saját tempónkban úgy, hogy senki sem befolyásol minket a jelenlétével.
A pincében hamar végeztünk, habár nem pont erre az eredményre számítottam. Rendben, nálunk se voltak túl értékes holmik a pincében, de ez aztán tényleg túlzás volt. Ha az összes ott található lomot eladnánk, se tudnánk venni egy egész kiló kenyeret belőle. És nem azért, mert olyan, hű de drága lenne, bár, nem igazán vagyok képben az árakkal mióta a léghajón élek…
A következő szintek kezdtek egyre érdekesebbnek bizonyulni. Minden szinten öt-öt szobát találtunk, mindegyikbe próbáltunk bemenni, vagy legalább benyitni, hogy benézhessünk, de jobbára csukva voltak. No meg, teljesen üresen. Jó isten, egy ilyen, félig üres házat, ha felgyújtanék, se égne rendesen. Úgy őszintén, mi is égne rajta? Talán a fagerendák, aztán kész. A folyosón haladva találkoztunk a komornyikkal is, aki megjelenésünket egy megtorpanással viszonozta. Tehát, ahogy megálltunk, ő vigyázba vágta magát, és mintegy keselyű tekintettel bámult minket végig, míg el nem haladt mellettünk. Érdekes egy figura, talán gyanút fogott, vagy, a munkásokat nézi le ilyen tekintettel. Kár, pedig ő pontosan ilyen beosztásban van, sőt, talán még rosszabban. A munkások legalább szabad kezet kapnak abban a munkában, amit végeznek, őt viszont egész nap ugráltatják.
A tetőszintre érkezve nem sok mindent találtunk, így ara gondoltunk, hogy a tulaj szobáját vesszük célba, hátha ott találunk valami széfet, festményt, aranyat, ékszert, vagy úgy általánosságban akármi értékeset.
Ahogy feltárult az ajtó, dörzsölt társam újra kézbe, illetve, inkább szavakba vette, vetette a dolgokat, és leadta a kamudumát a fickónak a gázszivárgásról. Meglepne, ha tényleg bejönne a dolog, de annyi vigasztalt, hogy ez a szoba már egyáltalán nem üres… még.

Az ajtó feltárulása után azonnal megkezdjük a benyomulásunkat a szobába. A tulaj nem is tehet semmit a gázszerelő munkások "áradata" ellen. Továbbra is hagyom, hogy a csavarosabb eszű társam csavarja a dolgokat. Legalábbis, szóban. Én inkább elkezdem felmérni a szobát, ügyelve arra, hogy még mindig a gázszerelői munkakört töltjük be.
Legelőször a szoba másik végében lévő hatalmas kétajtós szekrény felé veszem az irányt, aminek az ajtaja résnyire ki van nyitva. A nyíláson bepillantva látni lehet pár ruhadarabot, de semmi különösebb. Eszembe jutott, hogy apám is dugott egy kisebb kazettát a ruhái közé, amit külön kulccsal zárt le, ebben tartotta mindig a készpénzét, amit a közeljövőben a vállalkozásába akar bevinni valamilyen formában. Mindegy, ha sikerül kirendezni innen ezt a fickót, valószínű, hogy benézek ide is, és ha más nem, ledobálom ezt a kezeslábast. Mindenesetre nagyon remélem, hogy egy hasonló kazettát találunk itt is.
Visszatérve a gondolatmenetemből hátranéztem, hogy a társam milyen helyzetben beszélgetni a tulajjal, elvégre, ha háttal van, kicsit bátrabban is keresgélhetek értékesebb dolgok után. A falra erősített fűtőtest közelébe hajolva a falon függő képeket néztem. Azt kerestem, hogy melyik állhat kicsit el a faltól. Egy sima kép tökéletesen ráfekszik a felületre, de ami mögé egy széfet rejtettek el, valamennyire előrébb van. Ha más nem, akkor az alja. Lényeg a lényeg, egy hasonlót találtam is, de hirtelen megszűnt mögöttem a beszéd, és megfordultam. A fickó éppen rám meredt, én pedig a kezemben lévő csavarkulcsot megmarkolva megkopogtattam a fűtőtestet, mintha értenék hozzá.
- Ez, mintha egy kicsit szivárogna, de nem biztos, hogy csak ez az egyetlen forrás. Azt ajánlom, hogy… - egyenesedtem fel igazándiból meguntam a színjátékot, és úgy döntöttem, hogy a tárgyra térek. – letérdel a sarokba, maga elé teszi a kezét, és ráteszi a homlokát, és nem lesz baja. – idéztem meg egy tűzlabdát, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak.
A fickó szíve rögtön a seggébe szaladt, nyugodtnak éppen nem mondható beszéde rögtön dadogássá változott, és azonnal elkezdett könyörögni az életéért. Többek közt felajánlotta mindenét, csak, hogy elmehessen. Már éppen a zsebemben éreztem a pénz súlyát, és a vállamon Hades mester kezét, fülemben pedig a dícsérő szavait a tiszta, gyors, és pontos munkavégzés miatt, amikor egy fickó rúgta ránk az ajtót kezében két pisztollyal. A két fegyver csöve ránk, és a tulajra is rászegeződött, s tekintetével hol minket, hol pedig a sarokban térdelő hapsit fixírozta s közben szócsatába keveredett Onyxxal.
Végignézve rajta valamiért ismerősnek hatott, de fogalmam sincs honnan. Egyáltalán nem nézett ki piti bűnözőnek, de azért mágusnak se igazán mondtam volna. Haja néha-néha ide-oda lendült amikor vagy ránk, vagy a fickóra fogta a fegyverét, én pedig közben egy másik tűzlabdát idéztem végszükség esetére. Míg én a két civakodó fickó elhúzódó szópárbaját figyeltem, a tulaj felpattant a sarokból, és elindult lefelé a lépcsőn ordítozva:
- Marvent! Marvent! Marvent! – Ki a tökö… mindegy, meglép, felveri az egész utcát, ugrott a terv, a pénz, és vele az első önnálló küldetésem. Felugrottam, és a két kezemben lévő tűzlabdát a talpamra csaptam, és gond nélkül átalakíthattam a már megteremtett tüzet egy más fajta mágiára, hiszen a pisztolyos hapsi fél testtel követte a menekülőt, ezáltal figyelmen kívül hagyva engem.
- Fire Jets! – kiáltottam, miközben a megidézett sugarak előre lendítettek a levegőben a pisztolyos fickó felett. – Elkaplak te gyáva kutya!

Némi mászást követően ismét feljutottam a harmadikra.
-Ex-Quip: Magic Guns - idéztem meg halk suttogás kíséretében a fegyvereim, mert az a megérzésem volt, hogy a két tolvajjal lesz még némi bajom.
Belépvén a dolgozószobába nagyjából az volt, amit vártam is: a két hülyegyerek fenyíti a halállistás emberem. Belelőttem a plafonba, amivel el is értem, amit akartam, konkrétan rám figyeltek.
-Na, mégegyszer mondom: pucoljatok innen csürhék, az ember az enyém, ez holtbiztos!
A nagyszájú ekkor persze egyből fel is vette a vitát.
~Komolyan... Miért nem lövöm inkább fejbe egyből?! Túl kedves vagyok mostanság...~
-Na figyelj, teszek rá, hogy pirospacsizni akarsz-e vele, barkübázni, vagy akármi hasonló. Egy fejjel alacsonyabbá teszem, tőlem aztán onnan meg azt csináltok, amit akartok, lehetsz tőlem nekrofil, a piromán kutyád is a háttérben kiélheti magát, vagy felnégyeled a maradékot és kiteszed a szobád falára... Ez nem hat meg, de most pucoljatok a közeléből!
Némi fejvakargatás után megint jött a hülye beszédstílusával a srác, ám most kissé furcsálltam a dolgot. Konkrétan egy részét felajánlotta a széfben lévő összegnek, csak még ki kell szedni a kombinációt az öregből.
~Plusz jövedelem? Mondjuk többet szedhetek be onnan, mint az a pár gyűrű, amit korábban szedtem össze... Legjobb lenne osztozás nélkül, a pirománkával nem is lenne baj, de ez a srác is tutira mágus, és lövésem nincs, hogy milyen mágiát használhat... Jobb lesz először belemenni a dologba, aztán majd elszedem tőlük az ő részük is.~
-Legyen, de negyven százalék jön velem, annál alább nem adok! - szegeztem a pisztolyom a srác fejének.
Itt egy kissebb vita ütött ki az arányokat illetően, amibe már a piromán is beszállt. Azon kaptam magam, hogy kiakar menni az öreg az ajtón, persze egyből nekiszegeztem az egyik pisztolyom.
-Öreg, még korábban akarsz halni, mint ahogy arról eddig szó volt? Ejj, de rütelmetlen vagy, ám legyen! Nem leszek ünneprontó. - vigyorodtam el, ám mielőtt még meghúzhattam a ravaszt a pimasz srác leállított, hogy a pénz még mindig kellene.
Megfogtuk az öreget, bevágtuk a fotelébe, és kezdődött a vallatás. Az első körben a piromán srác égette meg kissé a ruhájait, meg a karját minimálisan, de semmi eredmény. A következő felvonás az enyém lett.
-Na öreg, a tűzzel játszó emberünk nem hatott meg eléggé látom, most rajtam a sor. Ha jó fiúcska leszek, nem lesz semmiféle kínzás. Annyit kell tenned, hogy elmondod azt a rohadt kombinációt, és nem lesz nagy fájdalmad! Na? - mondtam, majd vártam, hátha végre kinyögi, de hebegés-habogás votl csak, ami felőle jött. -Na figyelj, meguntam a játékot, és beváltom amit mondtam! Kinyögöd végre azt a rohadt kombinációt, vagy búcsút mondasz az ujjadnak?! - majd ezzel neki szegeztema pisztoly csövét a jobb kezén lévő gyűrűs ujjának.
Ismételten csak habogás, de kombinációhoz hasonlatos dolgot még el sem kezdett volna mondani, így meghúztam a ravaszt. Nagy ordítás tört előre belőle, az ujja hiánya miatt.
-Na beszélsz végre, vagy jöhet a következő ujj?! - mordultam rá, ám ismét csak habogott.
Ekkor jött a nagyképű srűc, hogy majd megpróbálja ő, mielőtt elvérzik az öreg itt, hála a csonkításaimnak.
-Rendben, csináld, de ha nem jön be, folytatom, amit elkezdtem!
Jött a puhításos szövege, még fenyítéshez sem volt hasonlítos!
~Ha ez bejön, én hülyét kapok!~ gondoltam, nemsokára pedig be is következett, amivel nem számoltam első körben: sima meggyőzéssel kiszedte belőle.
Épp megtették az első lépéseket a széfhez. amikor egy üvöltésre lettünk figyelmesek. Az ajtó fele fordulva pedig a nagydarab melákot vehettük észre, aki korábban szétverte a lépcsőt.
-Jéé, és King Kong még él! Gorilla vadászat lesz a következő felvonás?

(Elnézést, hogy csak most írtam. ^^")