Magánküldetés Katsu Inozuke számára: A karaván

A karaván

Éppen a klánház ebédlőjében ütöd el az időd, mikor rájössz, hogy nem ártana egy kis munka. Így hamar úgy döntesz, hogy szétnézel a megbízások között. Ám a falat jelenleg csupa unalmas és dedós megbízások plakátjai borítják. Sőt, mit dedó! Egyenesen kinevetni valóak. Erdőből kell, kiír tani a rakoncátlankodó vadorzókat, ebből-abból kell összegyűjtögetni egy bizonyos mennyiséget és stb…
Már éppen kezdenéd feladni a reményt, mikor hirtelen találsz egy ígéretesnek tűnő feladatot. Beleolvasva a küldetés részleteibe megtudod, hogy egy nemesi család karavánját kell megvédened, ugyanis azokat mostanság szokatlan és különös lények tartják terrorban. És többek között ezért is kell elhagyniuk a birtokukat és az ország déli határvidékére költözniük.
A küldetés csupán D-s szintűnek van feltüntetve, és a jutalom is annak megfelelően 80.000 Gyémánt.
De érdekes módon valahogy érzed, hogy ez nem olyan egyszerű feladat lesz, mint az elsőnek tűnik, ezért belemész a dologba.
Balszerencsédre a vonattal nem tudod megközelíteni a megbízásban feltüntetett nemesi birtokot. Így kénytelen vagy más módszert választani.
Az első kör addig tart, amíg meg nem pillantod a távolban a nemesi kastélyt.

A klánházban próbáltam eltölteni az időmet, de unalom a kövön. Saracor is otthon maradt és lustul, mint mindig. Ennyi alvástól csoda, hogy nem ő tartja a világrekordot. Valamit mégis kellene csinálnom. Felkeltem az asztaltól és a küldetésfalhoz léptem. Mennyi gagyi küldetés. Egyik rosszabb, mint a másik. Hagyjuk is a fenébe, inkább visszaülök és kérek valamit inni. Ekkor megakadt a szemem egy küldetésen. A nemesek karavánját kell megvédeni. Nocsak, ez érdekes. Különös lények tartják őket terrorban. "Különös". Futott végig az agyamon. Jó lesz tapasztalat szerzésnek és fizetni is jól fizetnek. 80 000 gyémánt megfelelő. Legalább tudom mire költeni és Saracornak nem is kell tudnia róla. Az a rohadt dög is a nyakamon van, de amíg van mit tanulnom tőle, addig megéri életben hagynom. Ekkor Mira zökkentett ki gondolatmenetemből.
- Katsu, sikerült egy küldetést választanod?! -kérdezte kedvesen.
- Igen! A nemesi karaván védelmét választottam. Mond meg a mesternek, hogy elmentem! -mondtam.
- Rendben! -válaszolta.
Kivonultam a klánházból, amikor bent nagy csörömpölést és csatakiáltásokat hallottam. Időben jöttem el. Azok az okosok már megint verekednek. Ennyi tökelütöttet. Így kell levezetni a feszültséget. Mondjuk Denielnek én is neki esnék párszor, de tudom türőztetni magam. A várost lassacskán elhagytam és az erdőnek vágok neki. Az erdőben gördülékenyebben mozogtam, mint a városban. Nem csoda, hisz inkább a természet vállt az otthonommá, mint a város. Éveket éltem az erdőben, így kitapasztaltam mindent az erdőkkel kapcsolatban. Végre jó volt érezni a friss levegő illatát és a nyugalmat. A madarak csicseregtek és repültek egyik ágról a másikra. Mélyet bele szippantottam a levegőbe és valahogy jobban éreztem magam. Átvágva az erdőn időt spóroltam meg magamnak, mert a távolban már láttam is a nemesi kastélyt. Mikor megláttam gyorsabb tempóra ösztökéltem magam, hogy minnél hamarabb odaérjek.

Ahogy egyre közelebb érsz a kastélyhoz, úgy feltűnik, hogy meglehetősen nagy sürgés-forgás van körülötte. Emberek jönnek-mennek, és pakolásznak a szekerek körül. Látszólag még pont időben érkeztél meg, a helyszínre. Mikor belépnél, a kastély bortokára két hatalmas medvetermetű figura állja az utadat. Az egyiknek vörös haja van, amit taraj fazonban hord, az egyik füle kicsit meg van csonkolva, míg jónéhány foga hiányzik az illetőnek. A másik egy kopasz, sötétbőrű alak, aki csak egy szakadt farmernadrágot hord, a felsőteste pedig alaposan ki van dolgozva.
- Mit akarsz? – kérdezi a tarajos pasas, gorombán.
Mikor elmondod neki, hogy a megbízás ügyében érkeztél, csak elfintorodik, majd int, hogy kövesd. A férfi a kastély bejárati ajtajához vezet, ahol egy középkorú alak van.
- Uram! Egy újabb varázsló érkezett a megbízásra. – szól a vörös alak, miközben meghajol.
- Rendben, köszönöm Butt. Elmehetsz. – feléd fordul. – A nevem Adolphus gróf! Én küldtem szét a megbízást a klánok között. De eddig, csak maga és egy másik koros mágus érkezett…

Egyre közelebb jutottam a kastélyhoz. Mikor odaértem nagy sürgés-forgás volt. Mindenki pakolta a dolgokat a szekerekre. Valószínűleg hamarosan indul a karaván. Pont időben érkeztem. Mikor beléptem volna a birtokra, két hústorony elém állt. Az egyiknek vörös haja volt, amit taraj fazonban hordott, az egyik füle kicsit meg volt csonkolva, míg jónéhány foga hiányzott is az illetőnek. A másik egy kopasz, sötétbőrű alak volt, aki csak egy szakadt farmernadrágot hordott, a felsőteste pedig alaposan ki volt dolgozva. Szép emeberek, gondoltam gúnyosan magamban. Most őket először lekell verjem és csak utánna mehetek be? Ekkor megszólalt a tarajos pasas.
- Mit akarsz? -kérdezte gorombán.
- Hát én nem ilyen hangnemben beszélnék a másik emberrel a helyedben. -mondtam nyugodtan.
- Mi van? -szólt felháborodva.
Hát ebből se sugárzik az értelem.
- A munka miatt jöttem.
Ekkor ő csak elfintorodott, majd intett, hogy kövessem. Furcsa és ritka nagy barmok ezek, de védelemre megfelelőek. Az újdonsült barátom a kastély bejáratához vezet, ahol egy középkorú alak volt.
- Uram! Egy újabb varázsló érkezett a megbízásra. –szólt a vörös alak, miközben meghajolt.
- Rendben, köszönöm Butt. Elmehetsz. –felém fordul.
– A nevem Adolphus gróf! Én küldtem szét a megbízást a klánok között. De eddig, csak maga és egy másik koros mágus érkezett…
Remek, egy vén csont is a nyakamon lesz. Remélem hasznos varázsló és nem lesz az utamban.
- Az én nevem Katsu Inozuke és a Fairy Tailtől jöttem. Mondta, hogy egy idős mágus tart még velünk. Ha lehetséges szeretném tudni a nevét és honnan jött, Ha tud, minden információt mondjon el róla. Szeretem tudni, hogy kikkel kell együtt dolgoznom. -mondtam, mintha szakértő lennék a dologban, de bajt szimatolok a társammal kapcsolatban.
- Szeretnék még a feladatommal kapcsolatban is válaszokat kapni. Tudni szeretném, hogy miféle különös lények támadják meg a karavánt. -mondtam határozottan.
Közben nagyon megfigyelek mindent, nem szeretnék semmi meglepetést. A karavánt távolról figyelem és kíváncsían nézem, hogy miket tesznek fel a szekerekre.
- Mit szállítanak a karavánokon? -kérdezem kíváncsían.
Lehet, hogy a szállítandó árú a célpont, de ezek csak sejtések.

A megbízód egy halovány mosoly kíséretében végigmér.
- Hmmm… Látom, helyén van az eszed! De attól félek a kérdéseidre nekem nincs időm válaszolni. De a kollégád, Karl megteszi helyettem, ő már napok óta itt van és mindent tud. – Ekkor a férfi mögéd mutatott.
Megfordultodban egy ötven év körüli embert találsz magad mögött. Haja őszes és már ritkulóban van ráadásul gondozatlan. Bezzeg a szakálla, az annál sűrűbb, és gondozottabb, egészen a mellkasáig ér. Ruházata az öreg mágusokéra hasonlít. Mindezek mellet még egy kicsit enyhén pocakos is az öreg. Ezért is lehet az a gondolatod, hogy ő inkább az a mágus, aki a könyvek felett görnyed.
- Üdvözlöm fiam! – szólított meg kedélyesen az öreg, miközben a kezét nyújtotta feléd. – Örvendek a találkozásnak. A nevem Ulrich von Karl. Azt hiszem, kettőnknek kell védelmezni a karavánt. – időközben megbízótok elindult a rakodók felé, hogy saját maga irányítsa a rakodásokat. – Nos, először is! A karaván semmi különöset nem szállít, csupán a gróf és családja vagyontárgyait. Ugyanis ez a nemesi család elköltözik az itteni birtokukról, és magukkal viszik a szolgálóikat is. – az öreg egy pillanatnyi szünetet tart, miközben végignézi a rakodást. Mély levegőt vesz, majd folytatja. – Másodszor! A családot élőholt szörnyetegek zaklatják, már hónapok óta. A gróf pedig azt reméli, hogy ha elköltöznek, akkor megszabadulnak a rémektől. Én pedig magányos mágusként élem az életem. Elvégre már rég kinőttem abból a korból, hogy mihaszna klánokban pazaroljam az időm…

A mágussal kezet fogtam és illően bemutatkoztam.
- Az én nevem Katsu Inozuke! A Fairy Tailből! -mondtam.
Furcsa egy szerzet. Végig hallgattam a mondandóját, majd átgondoltam az egészet. Ulrich von Karl. Nem ismerős a neve. Reméltem, hogy valami neves varázslóval kell együtt dolgoznom. Szóval már jó ideje zajlik, élőholtak támadása. Lehetséges, hogy véletlen, de én nem hiszek ebben. Ha hónapok óta kezdődtek el a támadások, akkor lehetséges, hogy valaki megakarja kaparintani a birtokot. Elakarja űzni az itt lakókat. De lehet, hogy valamiféle átok lett szorva a családra és, ha elköltöznek akkor is tovább folytatódnak a támadások.
- Vannak elképzeléseim... Lehet, hogy csak elakarja valaki űzni a birtokról a nemesi családot, hogy övé legyen a terület. Vagy esetleg egy átok ül a családon. Mondjuk ez már inkább babonásan hangzik, de lehetséges. Mivel régebbről kezdődtek a támadások, szerintem ennek valaki áll a háta mögött. Nem tudom, hogy létezik-e ilyen mágia, de semmit sem lehet kizárni. Még zöldfülű vagyok, de nagyon vizuális típus. Ez a család segítségre szorul és én nem szeretném őket cserben hagyni. Ön mit gondol erről az egészről? -mondtam az öregnek.

Az öreg figyelmesen végighallgatott, miközben hümmögés közepette a szakállát simogatta. Majd mikor ő következik, megköszörüli a torkát és válaszol.
- Nos, igen… Ezek valóban okos elgondolások és pár hasonló nekem is megfordult a fejemben. De az igazság az, hogy az elmúlt napokban én rájöttem, hogy pontosan mi van a dolgok hátterében. – itt egy kicsit elhalkul a hangja és nagyon ügyel rá, hogy a mondandóját csak te halld. - A grófnak van egy családi amulettje, ami a feltevéseim szerint hatalmas varázserőket rejt. És attól tartok, hogy egy hatalomra szomjazó mágus akarja azt megszerezni az élőhalottjaival. Vagy valami hasonló lehet a dologban… Ezt a feltevésemet én a minap elmondtam a grófnak, de ő nem volt hajlandó átadni a titokzatos ékszert. Pedig, ha átadná, és megvizsgálhatnám, akkor bizonyára sokkal többet tudnék az ellenségünk szándékairól.
Ekkor Butt jelenik meg mellettetek.
- Pár perc és a karaván elindul! – közli veletek a tarajkirály.

Végig hallgattam az öreg mondandóját, de egyre inkább úgy érzem, hogy nem stimmel vele kapcsolatban valami. Túl sokat tud. Vagyis inkább túl sok mindenről. Nem tudtam, hogy egy amulett miatt van az egész. Nekem fel se tűnt. Mi van akkor, ha az öreg a varázsló, aki megakarja kaparintani az amulettet? Nem bízom benne.
- Szép munka! -mondtam elismerően.
Elkell játszam, hogy megbízom benne és ha kiderül, hogy tényleg ő irányítja a háttérben a szálakat, akkor majd leleplezem és legyőzöm. Ha mégsem így van, akkor nem bántom meg ezzel az öreget. Szóval tennem kell csak a jó fej srácot. Ekkor odalépett a tarajos emberke, hogy indulunk pár perc múlva. Én elindultam, de igyekszem az öreget mindenképpen megfigyelni nem-e csinál gyanúsat. Közben a tájat is kémlelem, hogy ne érjen meglepetés. Ha van alkalmam beszélni a megbízommal, akkor rákérdezek, hogy miféle amulett van nála, mert arra fájhat valakinek a foga. Megkérdezem, hogy mikor jött a másik mágus és megpróbálom egyeztetni a támadások időpontjával.

A karaván elindult. Az alaposan megterhelt szekerek libasorban követik egymást. Gyalogosan senki sem utazik, hiszen vagy a szekereken vannak az utazók, vagy lovakkal kísérik a menetet, ami igen hosszú. Mint azt már tudod, rajtad és Karl-on kívül mágusok nem vigyáznak a karavánra, csak egyszerű mezei zsoldosok.
Szerencsétekre az idő gyönyörű, és még a szellő is tesz róla, hogy meg ne süljetek a tűző napon. Az egész környék csendes, talán túl csendes. Ám mindenesetre az utatok során nem történik semmi. Az egész egy nagy rakás dögunalom.
Este végül letáboroztok, hogy reggel pihenten tudjatok tovább indulni. A szekerekkel úgy állnak le az utazók, hogy azokból egy szekérvárat hoznak létre, hogy azért mégse legyenek védtelenek a pusztában. Az emberek hamar elkezdenek letáborozni. Két hatalmas mágiát raknak, amit körbeülnek és nekilátnak beszélgetni és elkészíteni a vacsorát. Különös módon a gróf nem vonul külön a családjával, hanem a szolgálók és a zsoldosok között tartózkodnak.

Nem történt semmi. Nagyon gyanús. Lehetséges, hogy az éj leple alatt lesz egy támadás? Tettem fel magamnak a költői kérdést. A lágy szellő kellemes volt a tűző napon. Én nem lovagoltam, hanem felültem egy szekérre a többiek mellé és néztem az út porát. Estére letáboroztunk és az utazók egy szekérvárat hoztak létre, amiben én is segédkeztem. Így sokkal nagyobb a biztonság. Mikor végeztünk az emberek elkezdtek letáborozni. Nekem nem volt semmi a motyómon kívűl, ezért segítettem összerakni egy mágját és még csináltak egyet azon kívűl. Ezeket mindenki körbeülte és elkezdtek beszélgetni és elkészíteni a vacsorát. Hát a vacsorának itt az ideje, mert már elég éhes vagyok. Különös módon a gróf nem vonult külön a családjával, hanem a szolgálók és a zsoldosok között tartózkodtak. Vajon ennyire jóban van a szolgálóival és a zsoldosokkal, hogy itt van? Vagy inkább itt biztonságosabbnak találta? Jöttek az érdekes felvetések. Nos, nem szeretném törni magam rajta. Ma este nem alszok. Ahogy elkészítették a vacsorát étkezek és megyek örködni. Fogok egy fáklyát, ha találok és kémlelem a vidéket. Nem szeetnék nagyon Karlal se beszélni. Nem hinném, hogy túlságosan is jó páros lennénk.

Az éjszaka már javában tartott. Immáron, csak az őrködő zsoldosok voltak ébren. Még a kollégád is húzta a lóbőrt. Lassan teltek az órák, ám mikor már teljesen halálra untad volna magad, észreveszed, hogy valami mozog a fák között. Mielőtt az a valami előbukkanna a zsoldosok kapitánya is melléd lép. Néhány szívverésig ő is csak bámulja a mocorgást, majd int az egyik emberének. Az íjjal felszerelt fazon azonnal tudta a dolgát. Az egyik nyílvesszője végét meggyújtotta, és ívesen a mocorgás irányába lőtt. A tűz fénye megmutatta, hogy mi is van a fák között, aminek ti talán nem is örültetek, hiszen élőholtak egész tucatjai voltak ott. Pechetekre nem csak a csupa csont fajtából, hanem még a félig oszladozóak közül is. Sőt az emberszabásúakon kívül még állati élőholtak is voltak köztük. (Medve, őz, farkas…)
A kapitány hirtelen riadót fújt, amire a tábor apraja és nagyja is felébredt. A zsoldosok hangos kurjongatások közepette belevetették magukat a harcba, míg a grófot és a családját, no meg a szolgálókat aránylag biztonságba helyezték.
Az összecsapás nem sokáig váratott magára.

/Ez a kör addig tart, amíg szét nem veritek az élőholt hordát, aminek a száma közel száz lehet, de ti is vagyok legalább ötvenen./

Telt múlt az idő, már lassan az éjszaka közepén voltunk. Immáron, csak az őrködő zsoldosok voltak ébren. Karl is húzta a lóbőrt. Szép kis testőr, mondhatom. Mondjuk kipihenten érdemesebb küzdeni, de készülni kell bármi veszélyre. Annyira unatkoztam, hogy már lassan a körmömet tudtam volna rágni. Ha nem történik valami, akkor én simán elalszok. Valami mozgolódott a fák között. Nem szóltam semmit csak lestem a fák közé. Vajon csak állatok vagy az élőhalottak azok. Mielőtt az a valami előbukkant volna a zsoldosok kapitánya is mellém lépett. Néhány szívverésig ő is csak bámulta a mocorgást, majd int az egyik emberének. Az íjjal felszerelt fazon azonnal tudta a dolgát. Az egyik nyílvesszője végét meggyújtotta, és ívesen a mocorgás irányába lőtt. A tűz fénye megmutatta, hogy mi is van a fák között. Élőholtak egész tucatjai voltak ott. Ez a mi formánk. Nem valami csontosok ellen küzdünk, hanem sikerült kifogni a rothadó büdös zombikat is. Ami még hab a tortán, hogy állatok is vannak köztük. A kapitány hirtelen riadót fújt, amire a tábor apraja és nagyja is felébredt. A zsoldosok hangos kurjongatások közepette belevetették magukat a harcba, míg a grófot és a családját, no meg a szolgálókat aránylag biztonságba helyezték. Az összecsapás nem sokáig váratott magára.
Jól végződik a nap. Egy kis harc és utánna alvás. De legalább nem valami idióta küldetést vállaltam el. Jártak a gondolatok a fejemben, amikor kiugrottam a fedezékek közül.
- Birth of a Demon! -kiabáltam.
A testemet fájdalom marcangolta, ami miatt mélyen felüvöltöttem. Kezdtem felvenni a bennem lakozó démon alakját. A testem kezdett dagadni az izmoktól és a fejem elkezdett torzulni. Bőröm zöldesszürke színűvé változott. Pofámból borotvaéles fogak meredeztek. Tudtam, hogy nincs sok időm, így nekirugaszkodtam a feladatnak. Ha sokáig kell használjam ezt a mágiát, akár a testem el is pusztulhat. Egy aszott testet csaptam ketté a karommal, majd a többit is szétcsaptam, amelyikek felém közelítettek. Rengeteg élőhalottat kellett legyőznünk. A többiek is kivették a munka nagy részét. Egyedül, úgy se bírtam volna. Néhány zombit felemeltem a levegőbe és ketté téptem. Ekkor, úgy éreztem, hogy nincs több erőm ahoz, hogy fenttartsam a mágiát, de ekkor egy élőhalott medve került elém. Utolsó csapásommal elütöttem egy jó tíz méterrel távolabb, majd a mágiát feloszlattam. A testem szép lassan kezdett visszalakulni. Ekkor már csak a fizikai erőmre és a kondicíómra hagyatkozhattam. Így is szép sorjában hullottak előlem a zombik, de lassabban. Amikor az utolsónak is vége volt egy csatakiáltással ünnepeltük a győzelmet, de valahogy volt egy olyan érzésem, hogy ennek még nincs vége.

Hirtelen minden kísértetiesen csendes lett. Az a tipikus baljóslatú csend telepedett az egész környékre. Körülöttetek mindenhol az elesett ellenfeleitek maradványai voltak. Természetesen itt-ott elvétve néhány zsoldos holttestét is láthatod, hiszen nem mindenki úszta meg az ütközetet. A könnyen sebesültek száma 10, míg a súlyos sérülteké 3. A súlyos sérülteket, a társaik azonnal kezelésbe veszik. Ebből is láthatod, hogy ezek a zsoldosok nem csak a harchoz értenek, hanem valamilyen szinten az orvosláshoz is.
Hirtelen valamiféle furcsa sistergő hangot hallasz. Mikor megperdülsz, észreveszed, hogy igazán csak most vagyok bajban. Az elbukott élőholtak testei elkezdtek összefonódni, egy óriássá. Hamar testet is öltött egy óriási élőholt zombi. A gigászi szörnyeteg körülbelül 4 emelet magas lehet. Egy hatalmas hörgést követően azonnal közétek ront. csapásaitól csak repkednek a szerencsétlen zsoldosok, akik kétségbeesetten próbálják felvenni a harcot a szörnyeteggel.

/Itt értelemszerűen egy harcot akarok látni az óriás zombival szemben, amelynek a vége az, hogy az óriás éppen készül megölni téged, mivel jóval erősebb nálatok. A harc során irányíthatod a zsoldosokat is!/

Elég sok sérült volt, amit társaik rögtön el is láttak. Valahogy belém hasított egy érzés, hogy jön majd egy második hullám is. A zsoldosok vezéréhez vettem az irányt, hogy szóljak neki, hogy valószínűleg várható lesz még egy támadás. Ahogy ezt kimondtam furcsa hangokat hallottam magam mögül. Az élőhalottak összefonódtak egy hatalmas óriászombivá.
- Na ezzel hogyan birkózunk meg varázsló? -kérdezte a zsoldosok vezére.
- A lábánál elkezdjük aprítani, majd egyre kisebb és kisebb lesz. -mondtam gúnyosan.
Ez nem lesz jó. Alig maradt már valami erőm. Nem hiszem, hogy túl sok esélyünk lenne. De hol van Karl? Nem láttam sehol. Lehet, hogy ő lenne az aki irányítja ezt a hatalmas szörnyet. Ha ő van a háttérben, akkor már lehet, hogy már meg is kaparintotta a medált.
- Küldj embereket a gróf és családja védelmére! -utasítottam a zsoldos vezért.
Nem volt sok időnk báámészkodni, mert a szörny bömbölni kezdett, majd ránk rontott. Egy ütéssel egy kisebb zsoldoscsapatot földbedöngölt. Ettől az ütéstől egy kisebb kráter keletkezett, ami a zsoldosok vérét itta. Néhányan rosszul lettek és bepánikoltak. Én már láttam hasonló látványt gyerekkoromba, engem nem viselt meg egyáltalán. Inkább bosszús voltam. Az óriászombi ismét lesújtani készült egy zsoldos csoportra.
- Birth of a Demon! -kiáltottam.
A jobb karomat átformáltam és a szörnyeteg kezét megütöttem, amitől a zsoldosok mellé ütött. Kisebb földrengés keletkezett, amitől az emberek elestek a környéken. Gyorsan felpattantak és odébb rohantak. Sokan komolyan vették, amit mondtam. A szörny felé rontottak és karddal kezdték el csapkodni a lábát, de a szörnyeteg eltaposta őket. A karaván felé vette az irányt, de én egy hatalmasat ugrottam és testét eltalálva néhány lépést visszahőkölt. A zombi rám szegezte tekintetét és felhördült, majd egy hatalmas ütést mért felém. Én visszaöklöztem és az öklünk amikor találkozott. Én jópár métert a karaván felé repültem. A rohadt életbe. Vért köptem, majd felálltam és ismét a szörny felé vettem az irányt. Kezdtem érezni, hogy már nincs szinte semmi varázserőm. A szörny közben pusztította a zsoldosokat, akik bátran és kitartóan küzdöttek, de ha én nem érek itt túl sokat, akkor ők sem. Valamit mégis tennem kell. A szörny megindult ismét a karaván felé és megint felém sújtott. Gyors átformáltam a másik kezemet is és kereszteztem magam előtt. Hatalmas porfelhő szállt fel. Sikerült megállítsam az ütést és egy kisebb kráter keletkezett alattam. Ekkor oszlott fel a mágiám, máskülönben rosszabb is történhetett volna, mint ami most folyik. A szörnyeteg ismét felém sújt karjával, de nem tudok mit tenni. Ismét a halállal kell fakasszemet nézzek, de nem félek a haláltól.

Már éppen beletörődsz, hogy a halál csupán egy karnyújtásnyira van, mikor hirtelen egy kisebb csoda történik. Az óriás karja hirtelen megáll előtted. Mikor jobban körülnézel, meglátod, hogy egy hatalmas szikla állította meg az óriási kezet. Gyorsan talpra pattansz és érdeklődve figyeled az eseményeket, ugyanis már a harcra nincs erőd.
A földből hirtelen több óriási kőtüske bújik elő, ami felnyársalja a hatalmas zombit. A gigászi szörnyeteg kínkeservesen felhördül, amibe az egész környék beleremeg.
- Ekkora erővel, még sohasem támadtak! – szólat meg Karl, aki éppen ebben a pillanatban lép melléd. A korosodó mágus legyint egyet a levegőben, majd az óriás lángra lobban és lassan elég.
Sajnálatos módon nincs időd figyelni a felnyársalt élőholtat, ahogy a zöldes lángok felemésztik, hiszen a szekerek irányából egy hangos sikoly hallatszik. Hirtelen mindenki a sikoly irányába kezd rohanni. A másodpercek kínosan lassan telnek, amíg odaértek a szekerek közé. Végül mikor már csak pár lépésre vagyok a sikoly forrásától, egy kecses testalkatú élőhalott ugrik a magasba, majd indul az erdő sűrűjének irányába.
Hamar kiderül, hogy az ugrabugrálós élőhalott elvitte a medált, és súlyosan megsebesítette a grófot. Karl azonnal nekilát kezelni a grófot egy gyógyító varázslattal, amíg te és a megmaradt zsoldosok egy része üldözőbe veszitek a tolvajt.

/ A kör addig tart, míg az erdő sűrűjében nyomát vesztitek a tolvajnak /

Már éreztem hogy kihuny a fényem, a sötétség felemészt, de ekkor történt valami. Egy hatalmas szikla megállította az óriás csapását. Alig volt tőlem egy méter távolságra. Gyorsan összeszedtem magam és hátrálni kezdtem. Ekkor lépett mellém Karl. Pedig én már tényleg abban a hitben voltam, hogy ő a gonosz mágus. Több hatalmas kőtüske emelkedett ki a földből és átdöfték a szörnyeteget. Az óriás zombi kínjában felüvöltött, amibe beleremegett az egész környék.
- Ekkora erővel, még sohasem támadtak! – szólat meg Karl.
- Köszönöm! -rebegtem halkan.
A varázsló csak legyintett egyet a levegőben, majd az óriás lángra lobbant és lassan elégett, de ekkor a szekerek irányából egy hangos kiáltás hallatszott. Mindenki a karaván felé kezdett eszeveszettül rohanni. Amikor odaértünk a szekerekhez egy élőhalott ugrott ki és elkezdett szaladni az erdő felé. Ahogy beértünk, láttuk hogy a grófot súlyosan megsebesítették. Egyből szemet szúrt, hogy a medál nincs a nyakában és az élőhalott után kezdtem rohanni. Ahogy futottam a zsoldosokhoz kiáltottam.
- Utánnam!
Mivel Karl kezelésbe vette a grófot, ezért nekünk kellett a zombi után erednünk. Az erdő széléig láttuk, hogy merre ment és befelé is hallottuk a zörejeket, de egy idő után bottal ütöttük a nyomát.

Szerencsétekre nem maradtatok fény nélkül a sötét erdőben, hiszen néhány zsoldosnál volt fáklya. Ám sajnálatos módon az üldözöttnek nyomát vesztettétek, ami igen rossz hír.
- Egyáltalán jó felé jöttünk? Van errefelé valami? – kérdezi az egyik alak hátulról.
- Az Ördög sohasem alszik! Biztos, hogy valami megint készülőben van! – válaszol egy másik zsoldos.
A fák között nyugtalanul forgolódtok, miközben valami ocsmány bűz üti meg az orrotok. Rövidesen a távoli bokrok között valami mozgolódni kezd. A bűzt és a mozgolódást hamar követik a különös, fújtató hangok. Az egyik zsoldos a fáklyáját a mozgolódás irányába tartja, hogy lássátok mi is közeledik. A látványtól szinte eldobjátok az eszeteket! Egy tucatnyi Hús Gólem tart felétek, miközben lépteiket egyre jobban szaporázzák.
Hamar harcra kerül a sor, ami rettentően rosszul alakul. A gólemek csak úgy aprították a zsoldosokat. Végül már csak te, Butt és két másik harcos marad, míg a gólemek közül még heten életben vannak.

/ A feladat ismételten adott. Harc a gólemekkel szemben. Az elejétől egészen a szorult helyzetetekig! /

>>Egy kép a Hús Gólemről!<<

Még jó, hogy hoztak néhányan fáklyát. Nekem eszembe se jutott, csak rohantam a zombi után. Sikerült nyomát vesztenük egy idő után az élőhalottnak. Mindneki kémlelte az erdő mélyét. Lélegzet visszafolytva figyeltünk, hátha hallunk valami neszt, ami után eredhetünk. Rövid csend után a bokroknál mozgolódást hallottunk. Talán itt bújt meg, hogy ne vegyük észre? Írtozatos bűz csapta meg az orrunkat, de ez mintha nem a zombi lett volna. Az élőhalott csak nem fujtat? Gondoltam, de ekkor egy zsoldos közelebb ment a fáklyával és megláttuk mi van ott. Jobb lett volna, hanem látjuk. Ez a lény egy húsgólem volt. Az a dög kiugrott a bozótból és sorra ölte az embereket. Ez nem volt még elég, mert még több húsgólem jelent meg. Sorba pusztították el a zsoldosokat. Vértenger borította a talajt. Néhol szervek úszkáltak a vérben. Volt ahol csak csonka testdarabok hevertek. Én csak koncentráltam, hogy erőt gyűjtsek. Gyorsan le kellene győzni őket, mert nincs sok erőm. Nem tudtam szinte semmit pihenni.
- Birth of a Demon! -kiáltottam.
Átalakítottam a két kezem a bennem lakozó démonéra. Amire feleszméltem már alig voltunk csak egy páran. Ekkor jött egy remek ötlet, hogy miként végezhetnék a szörnyetegekkel. A többi zsoldos jó szolgálatot tett, mert csak hét húsgólem maradt. Egy ölnyi fához rohantam és letéptem egy nagyon vastag ágát. Az izmaim megfeszütek, de megérte. A gólemek felé rohantam és, mint egy profi baseball játékos, sorba ütöttem el őket. Hatalmas erőmnek köszönhetően néhányat agyonvertem némelyik csak sérüléseket szedett össze. A maradék zsoldosok csak egyre mentek, hogy biztos kinyírják azt. Ezt a taktikát folytatták mindvégig. Egy húsgólem rontott felém, akin sikeresen eltörtem a vastag ágat. Akkor csak eddig bírta. A szörnyeteg felém sújtott, de én a kezemmel kivédtem azt, viszont jó pár métert hátrébb csúsztam. Már csak ez az egy volt, amivel megkellett küzdjek, mert ahogy elnéztem Butt és még két harcostársa a megmaradt egyet legyűrik. Gyors ellentámadást intéztem a pokoli lény ellen, amit sikerült jó erővel megüssek. Az hanyattvágódott és én rávetettem magam. Addig ütöttem, amíg cafatokra nem vertem. Kezdett felébredni bennem a démon. Nem tudtam már uralkodni magamon. Gyors megszakítottam a mágiát, amikor észrevettem, hogy majdnem teljesen elveszítettem az önuralmamat. Körbe néztem és egy hatalmas csatamező szinterévé vált az erdő. Érezni lehetett a vér szagát a levegőben. Viszont csak Butt és még két zsoldos maradt életben rajtam kívül. Csoda, hogy élünk. remélem nem lesz több meglepetés.

Egy fél pillanatig minden csendes, aztán az egyik bokorban valami elkezd mocorogni és villogni. Butt hangosan felhördül, majd odatrappol a bokorhoz, amit kardjával alaposan megnyes. A zsoldoson ekkor már nagyon látszott, hogy alaposan kifáradt. Több apróbb sebből vérzett, és úgy fújtatott, mint egy alaposan kihajtott ló. Persze ez nem csak rá igaz, hanem a többi túlélőre is.
- A büdös kölke! – kiáltott fel hangosan Butt, majd benyúlt a bokorba, ahonnan egy fiatal srácot rántott elő.
A gyerek meglehetősen fiatal lehetett, hiszen az álla is csak mostanság kezdhetett pelyhedzeni. Egy fekete köpeny volt rajta. Az egyik kezével magát próbálta védeni Butt dühétől, míg a másikban a medált szorongatta.
A tarajos zsoldos azonnal a fához vágta a fiút, aki hatalmasat nyögött. Gyorsan elvették tőle a medált.
- Jól van! Mindent elmondok, csak ne… - fiú nem volt képes befejezni a mondatot, mert a szája összeforrt.
Mivel nem tudtok mit tenni, így egy fogollyal visszatértek a karavánhoz, ahol immáron minden rendben van. Karl, már mindenkit meggyógyított, akit meg lehetett. A medált visszaadjátok a grófnak, aki megköszöni a hősies helytállásotokat. Ezek után rendbe szeditek a karavánt, majd azonnal útnak indultok, hiszen már hajnalodik.
Mivel ti alaposan kifáradtatok és látszólag nincs szükség rátok, így lepihenhettek az egyik szekérben.
Másnap délre megérkeztek a végállomásra, pontosabban a megbízótok új lakhelyére, ami kissé lestrapáltabb, mint az előző volt.

/ Ez az utolsó kör, tehát szép és hosszú befejezést várok tőled! Merd használni a fantáziád! Wink

/

A sűrű harc után örültünk, hogy volt egy fél percünk szusszanni, de a bokorból ismét zörgés hallatszott. Mond azt, hogy nincs több? Már kezdtem megijedni, hogy még pár szörnyeteg tör elő, de Butt a kardjával eltakarította a bokrott és káromkodott egyet.
- A büdös kölke! -ordította.
Egy fiatal suhancot szedett ki a bokorból. A kezében tartotta a medált. Egy fekete köpeny volt rajta és kapálózott Butt kezei között. Próbálta védeni magát, de a zsoldos neki vágta egy közeli fához és elvette tőle a medált. A srác egy nagyot nyekkent és próbált mentegetőzni.
- Jól van! Mindent elmondok, csak ne… - fiú nem volt képes befejezni a mondatot, mert a szája összeforrt.
Butt tátott szájjal nézete hogy mi történt, és én is hasonlóképpen tettem. Ez a meglepődés is csak pár másodpercig tartott, mert nem foglalkoztunk a dolgokkal, hisz visszaszereztük a medált.
- Ha esetleg beszélni akar, akkor lyukasszuk ki a száját! -mondtam gúnyosan.
- Ez remek ötlet! -mondta Butt.
Ekkor a kölyök heves tiltakozásba kezdett. Megkötöztük és magunkkal vittük a karavánhoz. Úgy voltunk vele, hogy döntsön a gróf, hogy mi lesz vele, habár Butt és én szívesen kifiléztük volna. A grófnak visszadtuk a medált, aki nagyon hálás volt és elé löktük a támadót. Ő kegyes volt és meghagyta az életét. A táborban már Karl intézkedett. Meggyógyította a sebesülteket, de ő sem lehet Isten, aki feltámasztja a vitézül küzdő zsoldosokat. Rengeteg veszteség volt ez számunkra. A csatatér szörnyű látvány volt. A föld vért ivott és megannyi csonka test hevert rajta. A megmaradt zsoldosokkal eltemettük egy közös sírhelyre a halottakat, majd leróttuk tiszteletünket. Ezek után rendbe szedtük a karavánt. Már hajnalodott, amire végeztünk a pakolászással. Mivel nem volt már ránk szükség, lepihentünk a karaván egyik szekerébe. A fél napot átaludtam. Arra ébredtem, hogy megállt a kocsi és mindenki szállt kifelé. Ahogy leszálltam a szekérről egy lestrapált kastély tárult a szemem elé. Miért kellett ide jönni? Most már vissza mehetne az előzőbe is. Eltart egy darabig, amíg sikerül nekik az egészet renoválni. Mivel én elvégeztem a feladatom, vártam a megbízómra, hogy kifizessen.

A gróf hamarosan eléd lép két zsoldos társaságában. Eleinte csak mélyen a szemedbe néz, majd lassan elmosolyodik és kezet nyújt. A kézfogásotok után átadja a megérdemelt pénzjutalmadat, és sok szerencsét kíván a továbbiakra is. Viszont még mielőtt végleg lelépnél, a tudtodra adja, hogy szívesen segít bármiben, ha a segítségére volna szükséged.
A háttérben éppen ekkor iszik a foglyot a kastély zárkájába.
Mikor elhagynád a kastély területét éppen Karl-al futsz össze, aki pont készül átvenni az őt megillető fizetést. Az öreg minden jót kíván, majd barátságos búcsút vesz tőled.
A hazafelé vezető úton belekukkantasz a tarisznyába, amiben a jutalmad van, és természetesen örömmel konstatálod, hogy valóban 80.000 gyémántot kaptál jutalmul, mint ahogy az megbízásban állt.

Gratulálok! A küldetés teljesítve! Jutalmaid:
80.000 Gyémánt
250 Varázserő

» A Vér Arénája [Magánküldetés Orson van der Hobbelheim, Katsu Inozuke, Ralf Shaw, Kyou Heidan, számára]
» Magánküldetés Deniel L. Alkaera és Katsu Inuzuke számára
» Most látsz, most nem látsz [Magánküldetés Jonathan McWilliams, Natali Lilie, Katsu Inozuke, Kyou Heidan, Yukio Igarashi részére]
» Katsu Inozuke
» Katsu Inozuke