Most látsz, most nem látsz [Magánküldetés Jonathan McWilliams, Natali Lilie, Katsu Inozuke, Kyou Heidan, Yukio Igarashi részére]

Név: Most látsz, most nem látsz
Szint: D
Jutalom:
1-es szinten: 47.000 Gyémánt
2-es szinten: 75.000 Gyémánt

A céhházakban és a városok főterein lévő hirdetőtáblákon találhatjátok a papírost, amin a következő felirat áll:

„Mágusok! Az utóbbi időben elszaporodtak a banditatámadások kis falunk környékén, és a helyi milícia nem elég erős, hogy megvédje a falut egy esetleges támadás esetén, sürgős segítségre lenne szükségünk!

A jelentkezők Magnoliában jelentkezzenek a Zöld Karvaly fogadóban szombat este nyolc óráig, innen a mi kocsisunk fogja elvinni az öt legalkalmasabbnak ígérkező mágust.

Andre, Gonovan polgármestere.”

A küldetés elfogadása után, ha nem tudjátok hol található a falu, rövid kérdezősködéssel, esetleg utána olvasással megtudjátok, hogy Gonovan egy viszonylag kicsi falu a Hakobe-hegytől nem messze, ami főleg bányászással, és földműveléssel foglalkozik, és nem is olyan régen újabb tárnákat sikerült feltörni, amiben nem csak aranyat és szenet találtak, továbbá a legutolsó vasúttal elérhető város Magnolia.

Postotok addig tartson, amíg elértek a fogadóba, és találkoztok a társaitokkal.
Postolási határidő 5 nap, sorrend nincs, jó munkát!

1 órája már, hogy már a vonaton vagyok. Monoton út, de a munka az munka. A minap Oshibana városának főterén jártam. Csak a szokásos helyekre tértem be. Ittam egyet a cimborákkal. Ezt nem kellett volna, minden pénzem ráment, már csak a félretett kis összeg maradt. Gondoltam itt az ideje a munkának. A főtéren áll egy kis tábla, munkalehetőségek mágusoknak. Odamentem, majd jól átböngésztem. Végül egy narancs papiroson akadt meg a szemem. A következő állt rajta:

„Mágusok! Az utóbbi időben elszaporodtak a banditatámadások kis falunk környékén, és a helyi milícia nem elég erős, hogy megvédje a falut egy esetleges támadás esetén, sürgős segítségre lenne szükségünk!

A jelentkezők Magnoliában jelentkezzenek a Zöld Karvaly fogadóban szombat este nyolc óráig, innen a mi kocsisunk fogja elvinni az öt legalkalmasabbnak ígérkező mágust.

Andre, Gonovan polgármestere.”

~ Hmm... Gonovan, még sosem jártam ott. Egyszerű munkának néz ki. Nos uccu neki, irány Magnolia - gondoltam és ezzel egyetemben leszakítottam a papirost a tábláról, összehajtottam és zsebre tettem.
Még aznap vonatjegyet váltottam Magnoliába. Összeszedelőzködtem és útnak eredtem.
- Akkor kalandra fel! - kiáltottam el magam.

Vonatfütty. Ez zavart meg merengésemben. Végállomás, Magnolia. A több mint 1 órás út alatt rendesen elzsibbadt testem. Nyújtózkodva felkeltem és elhagytam a vagont. Az állomáson bóklászva rögtön leszólítottam egy helyinek kinéző hölgyet.
- Elnézést hölgyem, meg tudná mondani nekem, merre találom a Zöld Karvaly fogadót?
- Hogyne uram. Nincs más dolga, mint az első utcáig gyalogolni, majd két jobbra fordulás után helyben is van.
- Nagyon szépen köszönöm - egy mosollyal is nyugtáztam kedves szavaimat.
Odafele körbenézelődtem a város utcáin. Nyüzsgő tömeg, árusok az út szélén, igazi nagyváros. Szemeimmel a magas házak tetejét fürkésztem éppen, mikor megbotlottam. A számban lévő cukorka kipottyant onnan.
~ Ó, az ördögbe, a legjobb részénél tartottam...
Ezzel a lendülettel zsebembe nyúltam, és előhúztam a cukorral teli dobozt. Kihúztam belőle egy szálat és számba helyeztem. Az egyik épület előtt megállva felpillantottam. Egy nagy fatáblán állt a keresett fogadó neve: Zöld Karvaly. Helyben vagyok. Kitártam ajtaját. Kellemes kis helynek tűnt. Köszöntem egy nagyot, majd az első üres asztalhoz ültem. Egy pincér jött oda hozzám:
- Üdvözlöm. Mit hozhatok önnek?
- Egy pohár vizet kérnék.
A pincér elment, majd 2 perc múlva ott is termett a pohár vízzel. Megköszöntem, és ő tovább állt. Fülembe dugtam iPodomat, a kedvenc számom zendült fel. Így üldögéltem ott és vártam a kocsisra.
Kisvártatva egy vörös hajú fickó tért be, nem nagyon zavartattam magamat, gondoltam csak egy vendég lehet. Őt egy kis idővel később egy nagydarab fickó követte. Leült a pulthoz és egy papírost helyezett le.
- Szia Katsu! A szokásos lesz? - üdvözöltek a pultos lány.
- Szia! Igen! Meg szeretném, ha a papíron levő küldetés góréja ideér, akkor szólnál nekem! - válaszadás közben már csapolta is neki a friss sört a kisasszony.
Később egy hegyomlás tért be, és kihívta őt egy sörivóversenyre. Vedeltek rendesen, mire én csak annyit gondoltam elmosolyodva:
~ Érdekes fickók.
A zene mellett hallottam a közönség éltetését: Katsu! Katsu! Látszólag ez a Katsu nevezetű nyerhetett, mert a másik elhordta magát. Vele egy időben egy csaj és egy másik fickó is befutott. Már sejtettem, hogy valami nem stimmel itt. Gyanúmat erősítette a vöröske felállt és így szólt:
- Ööö...elnézést, mindenki. Ti nem a Gonovani küldetésre vagytok a jelentkezők?
~ Szóval társaim is lesznek. Fenébe, ugrott a teljes összeg.
A Katsu nevű fickó elég csúnyán nézett szegénykére. A másik kettő is felé fordult. Én kivettem fülhallgatómat jelezvén, figyelek rá.
- A nevem Kyou Heidan, fegyvermágus, céhnélküli. Ha már így együtt fogjuk ezt a küldetést végrehajtani, akkor szerintem jó lenne ha mindenki bemutatkozna.
Egy kis szünet után a lány is megszólált:
- Natali Lilie vagyok, nincs céhem.
- A becses nevem Igarashi. Yukio Igarashi. A sötétséget tartom a kezemben és nem vagyok egyik céh kutyája sem. Ha ennyi nem elég, a többit majd útközben.
Katsu meg sem szólalt, csak sörét kortyolgatta. Gondoltam akkor már én is bemutatkozok:
- Jonathan McWilliams vagyok, a barátaimnak csak Jo. Kifogytam a pénzből, így itt vagyok.
Bemutatkozás után Kyou egy asztalhoz invitált minket. Nem éreztem akadályát, éreztem, jó mókának nézünk elébe.

Ahogyan egy valamilyen nevű városban sétálgattam, egy táblára lettem figyelmes. Pénzért vállalható küldetések voltak rajta, én pedig érdekesen néztem őket. Az egyiken meg is akadt a szemem, és mivel a pénzem fogytán volt, (már egy ebédre is alig futotta), így hát gondoltam ha elvállalok egyet nem származhat belőle túl sok bajom.

„Mágusok! Az utóbbi időben elszaporodtak a banditatámadások kis falunk környékén, és a helyi milícia nem elég erős, hogy megvédje a falut egy esetleges támadás esetén, sürgős segítségre lenne szükségünk!
A jelentkezők Magnoliában jelentkezzenek a Zöld Karvaly fogadóban szombat este nyolc óráig, innen a mi kocsisunk fogja elvinni az öt legalkalmasabbnak ígérkező mágust.

Andre, Gonovan polgármestere.”
A küldetés így szólt. Nagy nehezen rávettem magamat, hogy elinduljak Magnoliába. Az út nem volt túl hosszú, mivel vonattal mentem. Hála istennek, sikeresen jegy nélkül jutottam el, így még enni is tudtam ahogyan a pályaudvarra értünk. Jól belakva elindultam megkeresni a "Zöld Karvaly" fogadót. Nem jártam nagy sikerrel, de útbaigazítást már csak azért sem kértem, így négy óra bolyongás után sikerült csak megtalálnom. Ahogyan beléptem rajtam kívül volt még négy ember. Gondolataim szerint mágusok lehettek, de inkább vártam hátha valami főmufti jelenik meg. Pechemre a barna hajú srácnak is leesett, hogy mi lehetünk az öt mágus, és meg is szólalt.
- Ööö...elnézést, mindenki. Ti nem a Gonovani küldetésre vagytok a jelentkezők?
Megforgattam a szemem, majd a fiú felé néztem, ahol majdnem minden tekintet rá szegeződött.
- A nevem Kyou Heidan, fegyvermágus, céhnélküli. Ha már így együtt fogjuk ezt a küldetést végrehajtani, akkor szerintem jó lenne ha mindenki bemutatkozna. -kicsit vártam, hátha valaki megmukkan, aztán úgy döntöttem hogy hamar túl esek rajta, és békén hagy.
- Natali Lilie vagyok, és nincs céhem. -ezután a mondat után visszafordultam és hallgattam a többi bemutatkozást.
- A becses nevem Igarashi. Yukio Igarashi. A sötétséget tartom a kezemben és nem vagyok egyik céh kutyája sem. Ha ennyi nem elég, a többit majd útközben. - a többit út közben? Remélem engem békén hagy. De, legalább nem tiszteli túlzottan a törvényt ha a sötétség a kezében van.
- Jonathan McWilliams vagyok, a barátaimnak csak Jo. Kifogytam a pénzből, így itt vagyok. -Jo' bácsi bemutatkozása után az ötödik tag nem mondott semmit. Kezdett egyre szimpatikusabbnak tűnni annál a Kyouál vagy ki a fenénél. Túl buzgó volt a srác, mert még egy asztalhoz is ültetett mindenkit. Mivel még az a csöndes fazon is csatlakozott, így nekem sem ártott, bár marhára nem akartam. Istenem, csak jönne az a főnök, és nem kéne társalogni!

- Egy új nap, egy újabb állomás. – mondtam, amint beléptem Magnolia területére. Ez a város sem volt különb a többinél, ugyanolyan nyüzsgő és zajos. Hurrá! Jobbnak láttam arrébb állni, minél messzebb a tömegtől, így pár perc múlva egy kis kocsmában találtam magam. Eléggé a végét járhatta már, alig volt egy-két vendég, pont megfelelő számomra. Szokásomhoz híven most is egy pohár bort kértem, bár a mostani alkalommal nem esett annyira jól. Kicsengettem az árát, majd mielőtt távoztam volna, a csapos felé fordultam.
- Nem tudja véletlenül, hol találhatok magamnak valamilyen munkát?
- Dehogy nem! Menjen a főtérre, ott a hirdetőtáblán biztos talál kedvére valót.
~ Nem olyan biztos az! ~ gondoltam magamban, majd útbaigazítást kértem és már el is indultam. Nem volt messze, szerencsére, de a sok ember látványa elszomorított. Mondjuk mi mást várhattam egy főtértől? A táblánál nem állt senki sem, így volt időm alaposan szemügyre venni. Nem mondhatnám, hogy bármelyik munka felkeltette volna az érdeklődésemet, de mivel nagyon unatkoztam leszakítottam a legfelsőt.

„Mágusok! Az utóbbi időben elszaporodtak a banditatámadások kis falunk környékén, és a helyi milícia nem elég erős, hogy megvédje a falut egy esetleges támadás esetén, sürgős segítségre lenne szükségünk!
A jelentkezők Magnoliában jelentkezzenek a Zöld Karvaly fogadóban szombat este nyolc óráig, innen a mi kocsisunk fogja elvinni az öt legalkalmasabbnak ígérkező mágust.

Andre, Gonovan polgármestere.”

~ Zöld Karvaly. Pont mellette mentem el, mikor erre jöttem. ~ futott át a gondolat a fejemen, majd elindultam feléje. Hamar megtaláltam, bent négyen voltak a pultos lánnyal együtt. Ránéztem az órára, majd leültem az egyik asztalhoz. Kisvártatva betoppant egy tökmag is.
~ Csak még többen ne jöjjenek!
Kisvártatva megszólalt az egyik tag, megtörve azt a nagyszerű csendet.
- Ööö...elnézést, mindenki. Ti nem a Gonovani küldetésre vagytok a jelentkezők?
Minden tekintet rá szegeződött, szinte már szó szerint.
- A nevem Kyou Heidan, fegyvermágus, céhnélküli. Ha már így együtt fogjuk ezt a küldetést végrehajtani, akkor szerintem jó lenne, ha mindenki bemutatkozna.
Nem mondhatnám, hogy örültem ennek, de hát nem tudtam mit tenni, fel kellett vennem az álarcot. Mielőtt megszólalhattam volna, a kislány megelőzött, legalább nem én kezdem.
- Natali Lilie vagyok, és nincs céhem. – elég szűkszavú volt, még az én mércémmel is.
- A becses nevem Igarashi. Yukio Igarashi. A sötétséget tartom a kezemben és nem vagyok egyik céh kutyája sem. Ha ennyi nem elég, a többit majd útközben. – mondtam, bár utólag belegondolva egész máshogy oldottam volna meg a bemutatkozást, ez nem illett az álcámhoz. Meg nem is akartam, hogy bárki zavarjon út közben. Hová rakhattam az eszem. Utánam egy kis csend után jött a következő.
- Jonathan McWilliams vagyok, a barátaimnak csak Jo. Kifogytam a pénzből, így itt vagyok. - szegényke, van ez így. Ránéztem az utolsó tagra, de ő meg se szólalt. Legszívesebben én is így cselekedtem volna, de a maszk nem. A nagy bemutatkozás után valahogy egy asztalhoz kerültünk, és csendben vártuk a nyolc órát.

Ahogy elérkezik a nyolc óra még mindig sehol senki. A nap lassan nyugovóra tér, és a csillagok felkúsznak az égre, már jogos lenne a nyugtalankodás, amikor iszonyatos motorzúgás veri fel a város viszonylagos csendjét, röviddel ezután pedig már közvetlen a kocsma előtt csikorgó kerekek hangja jelzi az újabb látogatót. Hallatszik, ahogy becsapódik az ajtó, és szinte azzal egy időben felszakad a kocsma ajtaja is, belép egy fickó, és mielőtt az ajtónyitás hangja tovaszállna, már be is zárta azt, villámgyorsan megragadott egy széket, és fordítva rá is ült, mielőtt kettőt pillanthatnátok.
Az illető egy magas, vékony férfi, hátközépig érő szögegyenes fekete hajjal, ami nincs kifésülve a szeméből, de ha ki is lenne, akkor se látnátok a fején lévő szemére húzott kalaptól. Szájában cigaretta lóg, ami nem ég, ő pedig folyamatosan vigyorog.
- Áh, jó sokan eljöttetek. Ez jó, jó, nagyon jó! – hadarja. – Bocs a késésért, volt egy kis dolgom, készen álltok? Mehetünk? Igen? Nagyszerű.
Mielőtt bármit mondhatnátok, kézen fogja Natalie-t, és elkezdi húzni kifelé. Odakint egy hosszú, alacsony kocsi vár titeket, ami alatt hat kerék van, és hátulján jó pár kipufogó van kivezetve, belül a vezetői ülés középen van elől, mögötte pedig három sor ülés található, bár elég szűkösen egymás mögött, kívülről pedig olyan látványt nyújt, hogy az egész szerkezet éppen csak egyben van, és csak az imádság tartja össze.
- Pattanjatok be! – ugrik be gyorsan a volánhoz az ablakon keresztül, majd ahogy beszálltok ti is, folytatja: - A nevem Speedy, volt rendes nevem is, de nem emlékszem rá, mert mindenki így hív, szóval hívjatok ti is így nyugodtan! Öveket bekapcsolni, ha valaki nem szereti, a sebességet most szálljon ki, mert kétszáz alatt szédülök! – ránéz Katsura. – Ha lehet, ülj már középre, nem számítottam ilyen méretű utasokra, ha tudtam volna, akkor a nagyot hozom, de így egyik másik kanyarnál felborulhatunk.
Ahogy végigdarálja, a mondatokat néha fröcsög a nyála.
- Mehetünk? Igen? Oké. –szól, és beletapos. A kocsi a túlsúly ellenére is nagyon húz, szinte beleragadtok a székbe, a fickó hisztérikus röhögése csak akkor teljesedik ki, amikor kiértek Magnoliából és az útról letérve a terepen tövig tapossa a gázt. – Egyébként hogy hívnak titeket? – kezdeményez beszélgetést, és akár beszélgethettek is, amíg odaértek a megbízóitokhoz, ami egy röpke negyed óra alatt be is teljesedik.
A kis faluban semmi különös nincs, bármelyik álmos apró települést ki lehetne vele cserélni, fel sem tűnne senkinek, annyit leszámítva, hogy még így este 9 óra tájban is olyan, mintha mindenki ébren lenne, és a nappali teendőit csinálná, no meg a falu körüli vékony cölöpfal sem mindennapi.
Speedy berongyol a főutcán, a falu határát elérve már kihajol az ablakon és kalapját lengetve visítozik, majd a polgármester háza elé érve éles kanyart vesz, tövig tapossa a féket, minek következtében a kocsi fél oldalra áll.
- Volt már rosszabb is. –kapaszkodik a kormányba, majd hátra néz Katsura. –Hé, nagydarab, nem tudnál a másik oldalra dőlni?
Miután visszaáll a kocsi alap helyzetbe kiszálltok, és Speedy bevezet titeket a polgármesterhez.

Postotok addig tartson, míg beértek a házba, ami polgármesterhez képest meglepően puritán berendezés vár titeket, de maga a polgármester még sehol sincs.

Éppen a csendben levést gyakoroltam amikor berontott egy iszonyat vékony férfi, hosszú fekete kócos hajjal kalapban, cigivel a szájában. Leült fordítva egy székre velünk szembe, majd hadarni kezdett.
- Áh, jó sokan eljöttetek. Ez jó, jó, nagyon jó! – hadarja. – Bocs a késésért, volt egy kis dolgom, készen álltok? Mehetünk? Igen? Nagyszerű.
Mielőtt megszólalnék, megfogja a kezem! Gondoltam elküldöm kissé melegebb vidékre, hogy az én kezemet ne fogdossa! Ki tudok én magamtól is találni!
- Pattanjatok be! - hadarta megint, de most már megölöm ezt az idegesítő fazont! Majd beugrott az ablakon keresztül. Én inkább úgy döntöttem, hogy a kocsi ajtaján megyek be, és a leghátsó legkisebb és sötétebb sarkát választom a járműnek.
- A nevem Speedy, volt rendes nevem is, de nem emlékszem rá, mert mindenki így hív, szóval hívjatok ti is így nyugodtan! Öveket bekapcsolni, ha valaki nem szereti, a sebességet most szálljon ki, mert kétszáz alatt szédülök.Ha lehet, ülj már középre, nem számítottam ilyen méretű utasokra, ha tudtam volna, akkor a nagyot hozom, de így egyik másik kanyarnál felborulhatunk. -hirtelen előre fordultam, hogy ki is lehet az a torony akinek középre kell ülnie. A névtelen jó fej csávó volt az.
- Mehetünk? Igen? Oké. -még egy mondat indulás előtt, és meghal!
Nem volt több mondat, csak eszméletlen szálguldás.
Egyébként hogy hívnak titeket?
- Natali Lilie vagyok.
A bemutatkozásom előtti névre még figyeltem mert azt nem tudtam, de utána kusza gondoltaimba merültem.
Ahogy a faluba értünk, semmi szokatlan nem volt, csak az, hogy nem normális módon este is napi teendőket végeztek a kis lakosok. Nah ez aztán nagyon beteg társaság! Végig érve a fő utcán Speedy a fékbe taposott, majd a kocsi fél oldalra állt. Ez egy abnormális ember. Hogy lehet valaki ekkora állat hogy így vezessen?
- Volt már rosszabb is. -majd a kocsi visszaáll az eredeti pozíciójába.
- Maga meg van bolondulva? Elmebetegeket mióta engednek a volán elé? -kérdeztem kissé ingerülten.
Kimásztam a kocsiból, majd bementem a házba ahol megálltunk. Egy polgármesterhez képest igancsak puritán volt a berendezés. De hol is van a csávó?

Már lassan 8 óra, de sehol a kocsis. Kis társaságom se valami beszédes. Szinte már kínos a dolog, inkább gondolataimba merülök. Majd iszonyatos motorzúgásra leszek figyelmes.
~ Ez lesz az.
Röviddel ezután a zaj már közvetlen a kocsma előtt hallható, kerékcsikorgással megáll, becsapja az ajtót, majd feltépi a kocsma ajtaját. Ahogy közeledik elkap egy széket és fordítva ráül. Végig nézek a pacákon, vékony alkat, hátközépig érő kócos haj, ami szemébe lóg, de csak hosszú fürtjei látszanak, szemébe húzott kalapja miatt. Szájába cigaretta, és folyton vigyorog.
- Áh, jó sokan eljöttetek. Ez jó, jó, nagyon jó! – hadarja. – Bocs a késésért, volt egy kis dolgom, készen álltok? Mehetünk? Igen? Nagyszerű.
Válaszolni sem tudtam, mert hirtelen kézen fogta a kis csajt, majd kiment. Követtük. Odakint egy hosszú, alacsony kocsi várt minket. Hat kereke volt, hátul pedig kipufogók arzenálja.
- Szép verda - böktem ki.
De mintha senki sem hallott volna meg. Benéztem, a vezetői ülés középen volt, míg mögötte három sor ülés volt, de elég szűk volt a hely. Elég bizarr volt a gépezet, már-már szétesés szélén állt.
- Pattanjatok be! - a pacák beült, majd én és társaim is csatlakoztunk hozzá. Én beültem hátra a kis csaj mellé. - A nevem Speedy, volt rendes nevem is, de nem emlékszem rá, mert mindenki így hív, szóval hívjatok ti is így nyugodtan! Öveket bekapcsolni, ha valaki nem szereti, a sebességet most szálljon ki, mert kétszáz alatt szédülök! – ránéz Katsura. – Ha lehet, ülj már középre, nem számítottam ilyen méretű utasokra, ha tudtam volna, akkor a nagyot hozom, de így egyik másik kanyarnál felborulhatunk.
Ahogy hadart, csak úgy fröcsögött a nyála. Szép kis ember mondhatom.
- Mehetünk? Igen? Oké. - szólt és a gázra lépett. Csak úgy repesztettünk, míg ez az őrült csak kacagott. Ismét megszólalt:
- Egyébként hogy hívnak titeket?
Gyanús volt nekem a fickó. Nem akartam kiadni magam egy őrültnek, így kiböktem valami álnevet.
- Mike Vaugh. - Habár eszembe jutott, hogy a többiek már tudják a nevem. De szerencsére nem buktattak le.
Röpke negyed óra alatt a faluba értünk. Benn semmi különös nem volt. Apró álmos településnek néztem. Bár volt egy kis nyüzsgés.
Ez a őrült már az agyamra megy, a falu határában már kalapját lengetve visítozott. Szörnyű. A polgármester előtt álltunk meg, igaz lét keréken.
- Volt már rosszabb is. –kapaszkodott a kormányba, majd hátra néz Katsura. – Hé, nagydarab, nem tudnál a másik oldalra dőlni?
Ezzel visszaálltunk négy kerékre. Speedy bevezettet minket a polgármester házába.
Benn eléggé puritán bútorzat várt minket. Eléggé lerobban kecó volt. Bár nagyon nem izgatott, amíg fizet a fickó. De ő sehol sem volt.

Lassan telt az idő, és elég csendesen. Rápillantottam az órára, elmúlt már nyolc óra, eléggé bosszantó. Kezdtem már a szokásosnál is jobban unni magam, mikor motorzúgás és kerékcsikorgás zaja jelezte: megérkezett a szállító. A következő pillanatban szinte berobbant a kocsmába, leült velünk szembe, és a szék támlájára nehezedett. Elég magas, vékony ürge volt, hosszú fekete haja és kalapja eltakarta a szemét, de a széles vigyora látszódott.
- Áh, jó sokan eljöttetek. Ez jó, jó, nagyon jó! – hadarja. – Bocs a késésért, volt egy kis dolgom, készen álltok? Mehetünk? Igen? Nagyszerű.
Reagálni nem volt időnk, megragadta az egyetlen egy női tagot, és kivonszolta a kocsmából, persze mi követtük őket. Ahogy kiléptem az ajtón egy ősrégi tragacsra lettem figyelmes, amit csak a rozsda tart egyben.
~ Ez most valami vicc?
- Pattanjatok be! – ugrik be gyorsan a volánhoz az ablakon keresztül, majd ahogy beszálltunk mi is, folytatja: - A nevem Speedy, volt rendes nevem is, de nem emlékszem rá, mert mindenki így hív, szóval hívjatok ti is így nyugodtan! Öveket bekapcsolni, ha valaki nem szereti, a sebességet most szálljon ki, mert kétszáz alatt szédülök! – a névtelen alak felé fordul. – Ha lehet, ülj már középre, nem számítottam ilyen méretű utasokra, ha tudtam volna, akkor a nagyot hozom, de így egyik másik kanyarnál felborulhatunk.
Szerencsére nem legelőre ültem, így nem ért el hozzám a fröcsögő nyála. Bár a kérdés így is felmerült bennem: Hogy tud ilyen gyorsan beszélni?
- Mehetünk? Igen? Oké. – szól, és már száguldunk is. Az út közben egyre hangosabban röhög, ami fokozódik, mikor kiérünk a városból.
~ Eggyel több ember a nem normálisok népes táborából.
– Egyébként hogy hívnak titeket?
Mindenki bemutatkozott, még a sörös fazon is, bár Jo más nevet adott meg, mint nekünk. A továbbiakban senki nem szólt semmit, kivéve a sofőrt, neki be nem állt a szája. A tájból nem sokat lehetett látni, köszönhető a sötétségnek és a sebességnek. Röpke negyed óra alatt elérkeztünk a végállomásunkhoz, amit megkoronáztunk egy borulással. A nagydarab rögtön akcióba is lépett, és a kocsi ismét normál állapotában állt a polgármester háza előtt. Meglepődtem, mikor körbe néztem a házban. Esküszöm, a lerobbant kocsmák között, ahova járni szoktam, is van olyan, ami ehhez a helyhez képest egy ötcsillagos szálloda.
~ Ideje kényelembe hoznom magam. ~ gondoltam, mivel a polgármesternek se híre se hamva.

//Bocsi a késésért!

Speedy szinte rohan végig előttetek a folyosón, sorra tárja fel a kétszárnyú ajtókat, de akárhogy várnátok a pompát, egyik ajtó sem rejt semmilyen luxuscikket, és a harmadik ajtó után egy kis szobában találjátok magatokat, ahol az összes ablak be van deszkázva, leszámítva a pár rést, amin egy puskacső épp, hogy kifér.
A valamikor íróasztalként használt bútor fel van borítva az ajtóval szemben, sáncként beállítva. Az egyik fal mellett puskák vannak felállítva, amik közül az egyiket pont egy őszülő halántékú fickó tölti újra, és amint beléptek, félbehagyja a dolgát.
- Á, örülök, hogy jöttetek. Speedy, várd meg őket a bejáratnál, ti pedig… - néz körül. – foglaljatok helyet, ha tudtok, sajnálom, de nem szolgálhatok semmivel. – szabadkozik, míg ő veletek szemben nekidől a sáncnak.
- John Kellen vagyok, ennek a falunak a polgármestere, illetve, egykori seriffje, de a napokban megölték a polgármestert, és kénytelen voltam átvenni a helyét, míg nem választunk újat. A falunkat mindig is dúlták a banditák, de elbántunk velük, hála a helyőrségnek, de valamiért egyik napról a másikra eltűntek, küldtünk felderítőket, de a támaszpontjuk is üres, senki nem tud róluk semmit, így hát hadba kellet fognom a lakosságot. De bányászok és földművesek vagyunk, nem értünk a harchoz, ezért hívtuk maguka-
Szavait Speedy hadarása szakítja meg, ahogy bevágja az ajtót.
- Banditák! Jönnek a banditák!
- Segítsetek rajtunk, erre kérlek titeket! – mondja gyorsan az öreg, és felnyalábolja a puskákat, és elindul kifelé a házból, ami előtt már az egész lakosság várakozik. Van, kinek kaszája, kapája van csak, akad pár kard, némelyik embernél puska, és a polgármester kezéből újabb négy jut fegyverhez.
- Emberek, mindenki a helyére, kapukat bezárni, az északi fal az utolsó támadás alkalmával meggyengült, oda a mágusokat küldjük!
Ahogy szétszéled a nép, és ti is elindultok a célotokhoz, a távolból már hallhatjátok a banditák kiáltásait. Ahogy elfoglaljátok a pozíciótokat, láthatjátok, hogy körülbelül harminc bandita támadja a ti részeteken a falat. Ők hasonló fegyverzettel rendelkeznek, mint a falusiak, de akad közöttük pár elemi mágus.

Postotok addig tartson, míg a részeteken elbántok majd minden banditával, a mágiájukat rátok bízom, amikor félreverik a harangot, és Speedy ismét megjelenik, hogy figyelmeztessen titeket, a főtéren van rátok szükség, betörtek a városba.

A örült ismét feltűnik és elvezet minket a polgármesterhez. Szinte már rohan előttünk a bolondja. Akármerre nézek egyre szegényesebb lesz ez az épület. Szakadt tapéta, törött vagy sérült bútorok, betörött ablaküvegek, korhadt fapadló. Kicsit már kételkedek, hogy a figura ki tud-e minket fizetni. Végül Speedy berongyol a harmadik ajtó után egy kis szobába. Kissé elkerekedik a szemem a látvány miatt, bedeszkázott épületek, lőrések. Az íróasztal felborítva használ fedezékként. A fal mellett puskák tömkelege sorakozik. Az egyiket egy őszülő pali tölti meg éppen.
- Ember, ez a hely kész csatatér - kurjantom el magam jó hangosan egy széles vigyorral az arcomon, de a pali nem tesz mást csak félbehagyja a dolgát és feláll.
- Á, örülök, hogy jöttetek. Speedy, várd meg őket a bejáratnál, ti pedig... - néz körül - foglaljatok helyet, ha tudtok, sajnálom, de nem szolgálhatok semmivel - szabadkozik, majd szemben velünk nekidől a sáncnak.
Körülnézek, sehol sem látok ülőhelyet. Majd megakad a szemem egy ládán, felfordítom és leülök rá.
- John Kellen vagyok, ennek a falunak a polgármestere, illetve, egykori seriffje, de a napokban megölték a polgármestert, és kénytelen voltam átvenni a helyét, míg nem választunk újat. A falunkat mindig is dúlták a banditák, de elbántunk velük, hála a helyőrségnek, de valamiért egyik napról a másikra eltűntek, küldtünk felderítőket, de a támaszpontjuk is üres, senki nem tud róluk semmit, így hát hadba kellet fognom a lakosságot. De bányászok és földművesek vagyunk, nem értünk a harchoz, ezért hívtuk maguka-
Beszéde megszakad mikor Speedy ismét berongyol a szobába. Idegesítő egy figura, ismét ordibál.
- Banditák! Jönnek a banditák!
- Segítsetek rajtunk, erre kérlek titeket! - hadarja az öreg, és felkapja a közelebbi puskákat. Elindul kifelé a házból, nem tehetek mást, követem. Ahogy kiérünk a sötét épületből a nap szinte elvakít, majd emberalakok körvonalazódnak előttem. Az egész lakosság a ház előtt várakozott. Bár fel voltak szerelve fegyverrel, mégis a pár karddal és puskával rendelkezőn kívül többnyire csak kaszákkal és kapákkal néztek szembe a közelgő ellenséggel. A polgármester a kezében lévő puskákat kiosztotta még pár férfinak.
- Emberek, mindenki a helyére, kapukat bezárni, az északi fal az utolsó támadás alkalmával meggyengült, oda a mágusokat küldjük!
Így is tettem, megindultam az északi falhoz. Közben szemem sarkából láttam, amit a nép szétszéled és mindenki, még mágus társaim is elfoglalják helyüket. A falon kívül már hallom a banditák harci szellemmel feltüzelt kiáltását. Ahogy szétnézek, az ő fegyvereik sem különbek, mint a falusiaké, de van pár furcsa figura is köztük.
- Akármit mondotok srácok, ez jó móka lesz - fordulok oda mágus társaimhoz vigyorogva, miközben a kezemben a botomat pörgetem.
Nem habozok, szélmágiám segítségével felfelé futok a falon.
- Hey, Jon! Repíts már fel engem is a tetőre - kiáltott utánam Kyou.
- Vettem, pajtás! - és ezzel a levegőbe emeltem.
A fal tetején nagy lendülettel átvetem magam rajta. Földet érésemkor az egyik banditán landolok, aki egyből összeesik. Abban a pillanatban, ahogy feltápászkodok, máris másik három vesz körül és arcukon vigyorral szegezik rám fegyverüket.
- Ugyan már, srácok, ti se gondoljátok ezt komolyan - kacagok fel. - Wind Blast!
Küldök rá kettejükre egy kisebb széllökést, ők szintén elvesztik eszméletüket. Már csak egy maradt. Kardjával felém ront.
- Muerta de barra: Tigris út! - Ezzel botom megnyúlik és a hüvelyből kihúzom rég nem látott katanámat.
Kardjaink összecsapnak, majd hirtelen a földre ereszkedem és a katanám pengéjének életlen felével lábhajlaton vágom. A fickó összerogy a lábát ért ütéstől. Hogy őt is kiüssem a markolat végével estében fejbe vágom a férfit.
Ahogy végeztem ezzel a hárommal kitekintek oldalra, ahol épp Natali küzd. Ám a lány egy óvatlan pillanatban hibázik.
- Fejet le, kislány! - kiáltok rá. - Wind Blast!
A széllökésem szerencsésen célt ér és elrepíti a fickót.
- Köszönöm, Jonathan.
Visszamosolygok rá. Kissé figyelmetlen lettem, a következő pillanatban egy ötödik fickó vágott oldalba. Nagy nehezen feltápászkodtam a földről. Az egyik fura szerzet volt az. Nemsokára meg is tudtam miért volt nekem olyan más a fickó.
- Quicksand - mondja kis eme varázsszót a holtak nyugalmával a fickó.
Alattam a föld homokszemcsékké morzsolódik és süllyedni kezdek.
- Futóhomok!? A fenébe, miért pont egy homokmágust kellett kifognom. Most tele megy homokkal a cipőm - panaszkodok.
- Győztem, te pedig vesztettél. Viseld a következményeket - amint elhagyták ezen szavak a száját egy tört kapott elő és felém rontott.
- Csak vicceltem, ez semmiség számomra - szavaimmal a fejemben igazán menőnek szemléltem magam kívülről. - Wind Blast!
Széllökésem újabb célpontja most nem a mágus, hanem az alattam lévő homok volt. Ezzel a lökéssel sikeresen felrepítettem magam a levegőbe, majd szabadesés közben ismét elkurjantottam magam.
- Sárkány út! - botom most a katanából visszahúzódott és kört formálva pajzzsá alakult. Ám most nem rendeltetés szerint használtam, ezzel vágtam kupán ellenfelem, aki eszméletlenül rogyott a földre. Botomat visszaalakítottam és zsebre vágtam. Büszkén a csatateret kémleltem, és ahogy láttam mindenki sikerrel járt.
Ekkor a város felől felcsendült a harang hangja. De a szokásostól eltérően félre verték, ez baj. Speedy ismét megjelent előttünk.

Ahogy az a csávó rohant előttünk a folyosón, és tárta fel az ajtókat, reméltem hogy valami királyi pompa fogad majd minket... de nem. Minden szoba kopár és puritán volt. Milyen falu ez? Azért egy polgármester házának nem díszesebbnek kellene lenni? A harmadik ajtó után beértünk egy kis sötét szobába. Az ablakok lécekkel voltak lezárva, és csak akkora rés volt rajtuk, hogy egy puskacső kiférjen rajta. Igen égő egy ház a falu fejének! Egy alakot lehetett még kivenni a félhomályban, aki meg is szólalt.
- Á, örülök, hogy jöttetek. Speedy, várd meg őket a bejáratnál, ti pedig… - néz körül a fickó. – foglaljatok helyet, ha tudtok, sajnálom, de nem szolgálhatok semmivel. -hát valahogy ezt gondoltam ilyen ház mellett.
- John Kellen vagyok, ennek a falunak a polgármestere, illetve, egykori seriffje, de a napokban megölték a polgármestert, és kénytelen voltam átvenni a helyét, míg nem választunk újat. A falunkat mindig is dúlták a banditák, de elbántunk velük, hála a helyőrségnek, de valamiért egyik napról a másikra eltűntek, küldtünk felderítőket, de a támaszpontjuk is üres, senki nem tud róluk semmit, így hát hadba kellet fognom a lakosságot. De bányászok és földművesek vagyunk, nem értünk a harchoz, ezért hívtuk maguka-
- ekkor a hiperaktív csontkukac vágta ki az ajtót és üvöltötte el magát
- Banditák! Jönnek a banditák! -na, ezt se fogom megkínálni kávéval... nehéz így is kivenni a szavait
- Segítsetek rajtunk, erre kérlek titeket! -na, oké mivel kell a pénz, így muszáj lesz segítenem neki. Amúgy meg nem tűnik annyira idegesítő embernek mint a nyurga. A polgármester elővesz vagy nyolcvan kilo fegyvert, és elkezdi osztani őket. A marhanagy sereg egy része kapával hadonászott, vagy éppen vasvillával.
- Emberek, mindenki a helyére, kapukat bezárni, az északi fal az utolsó támadás alkalmával meggyengült, oda a mágusokat küldjük! -akkor menjünk az északi fal fele. Na ezek a banditák se semmik! Remélhetőleg hamar végzünk és végre lesz pénzem! Talán most még a mágiám sem kell használni. Ahogy megláttam a banditákat, a kardomat előrántva próbáltam meg egy- kettőt megölni. Ahogy az első banditát megöltem, kicsit rossz érzés fogott el, de innen nem volt visszaút. Ahogy éppen merengtem valahogy nem figyeltem, és az egyik ellenség majdnem leszúrt, amikor valami szél hirtelen ellökte. Gyorsan a lökés irányába néztem, és láttam hogy az egyik társam az.
- Köszönöm... Jonathan. - Méh a nevére is emlékszem! Mi a fene lehet velem? Na mindegy! Folytassuk inkább a harcot. Ahogy öt banditával végeztem, már azt hittem nem is kell tovább harcolnom, amikor valaki felkiáltott. -Grappling Vines -és körülöttem egy óriási inda és gyökérerdő kerekedett ki. Még időben elkezdtem a fát vágni, így kiszabadulva az őserdőből, majd elüvöltöttem magamat. -Sound Magic! -és a férfi fülébe sikítottam amitől megszeppent, így le tudtam szúrni... majdnem. Valahogy megint kinőttek az indák, és szorult helyzetbe kerültem. - A fene! -a karomat kellett csak megmozdítani valahogy, hogy el tudjam vágni az indákat, de sehogy sem sikerült, így más módszerhez kellett folyamodnom. Az ellenség fülébe hangos sípoló hangon beszéltem.
- Meghalsz, nem sikerül legyőznöd! -ahogy vártam össze is zavarodott, így a mágiája gyengült, így kiszabadultam és halálos döfést mérhettem rá. Ekkor megjelent a hiperaktív nyurga, és szólt hogy a főtéren van ránk szükség, mivel betörtek a banditák.

Speedy csak úgy szelte át a házat. Az előszobától egy hosszú folyosó szelte át az épületet, ami tele volt ajtókkal. Nos őrült uraság ezeket az ajtókat csapta befele, valamit keresvén. Ahogy félszemmel be-be néztem ezekbe a termekbe, kicsit lehangolódtam. Az összes bútor törött volt, voltak amelyek fel is voltak borulva. Üvegszilánkok a földön, betört ablakok és szakadt függönyök voltak szinte minden szobába, és minél inkább bentebb mentünk, annál rosszabb volt a helyzet. Az utolsó előtti ajtó volt a végállomás. Ahogy beléptünk, csak egy felborúlt asztalt lehetett látni, ami fedezékként volt használva, egy ládát, golyók által okozott lyukakat a falba és pár puskát a falnak dölve. Egy ősz hajú ember volt bent, aki a puskákat töltögette.
- Ember, ez a hely kész csatatér! - kurrjantott vel Jonathan amikor beléptünk, habár igaza is volt.
- Á, örülök, hogy jöttetek. Speedy, várd meg őket a bejáratnál, ti pedig… - nézett körül. – foglaljatok helyet, ha tudtok, sajnálom, de nem szolgálhatok semmivel. - Azt a ládát gyorsan el is foglalta Jo, én pedig inkább állva maradtam a falnak dőlve.
- John Kellen vagyok, ennek a falunak a polgármestere, illetve, egykori seriffje, de a napokban megölték a polgármestert, és kénytelen voltam átvenni a helyét, míg nem választunk újat. A falunkat mindig is dúlták a banditák, de elbántunk velük, hála a helyőrségnek, de valamiért egyik napról a másikra eltűntek, küldtünk felderítőket, de a támaszpontjuk is üres, senki nem tud róluk semmit, így hát hadba kellet fognom a lakosságot. De bányászok és földművesek vagyunk, nem értünk a harchoz, ezért hívtuk maguka-
Ezt a mondatát nem tudta befejezni, mert betoppant Speedy és ismét ordibálni kezdett, persze a nyála csorgott, mint mindig.
- Banditák! Jönnek a banditák!
- Segítsetek rajtunk, erre kérlek titeket! - fejezte be a tata mondanivalóját hadarva, majd felkapta a puskákat és rohant ki. Követtük őt. Az összes lakos a ház előtt volt, kaszákkal, kapákkal, kardokkal, némelyik pedig puskával is rendelkezett. Az öreg még négy ember kezébe adott puskát.
- Emberek, mindenki a helyére, kapukat bezárni, az északi fal az utolsó támadás alkalmával meggyengült, oda a mágusokat küldjük! Így is tettünk, elindultunk az északi falhoz.
- Akármit mondotok srácok, ez jó móka lesz! - szólalt meg Jon, majd a ház oldalán felszaladt, ahogy láttam szélmágiát használva.
- Hey, Jon! Repíts már fel engem is a tetőre.
- Vettem, pajtás! - és ezt kimondva már repített is.
- Köööö~~öszi!! - kiabáltam, miközbe repűltem felfele. Miután tökéletes landolással talpra estem, széttártam karjaimat.
- Ölt-vált: Mágikus Pisztoly !! - és megjelent a két drága kis pisztolyom. Most kivételesen azért nem használtam a botomat, mert nem igazán volt kedvem, büdös banditák közelébe menni. Szétnéztem, körülbelül harminc bandita jött, de szinte mindegyik ugyan olyan fegyverzettel, mint a falusiak. Igaz, volt közöttük néhány fura fickó, talán mágusok.
- Kevés lesz ez ide, apukáim! - mondtam fennhangon, majd öt fickót lelőttem, csak úgy reflexből. Az egyik fickó, a furcsábik fajtából észrevett. Előretárta a kezét és egy kősziklát idézett meg maga előtt, majd felém irányította. Eléggé gyorsan jött felém, de esélye sem volt elkapni. Egy csodálatra méltó szaltóval leugrodtam a házról, kezeimet előre nyújtottam, a fickó feje már a célzás alatt állt...
- Örültem! - mormoltam az orrom alatt, majd lelőttem a fickót. - A többit rátok bízom! Nálam hat megvolt. Eloszottuk őket testvériesen, nemde? - de senki nem figyelt, még jovába harcoltak... Én pedig fogtam magam és elindultam a ház oldalához, majd nekidöltem és vártam. Mindannyian befejezték a harcukat, amikor hirtelen megszólalt a harang, Speedy pedig megjelent mellettünk. Azért jött, hogy szóljon nekünk, hogy siessünk a főtérre, mert a banditák behatoltak.

Yukio Igarashi-t a felszólítás ellenére inaktívitás, hosszas megvárakoztatás miatt kizárom a küldetésből.

A többiek:

Ahogy a város közepére siettek meglepetten tapasztalhatjátok, hogy különösebb szükség nincs rátok. A téren összegyűlt tömeg könnyedén leszereli azt a tucatnyi banditát aminek sikerült beszabadulnia, hála Speedynek. Utóbbiról csak most derül ki, hogy nem véletlenül hívják így, meglehetősen erős sebesség mágiát használ, és két tomfával úgy veri eszméletlenre a banditákat, hogy a szem nem bírja követni, igaz, a végére úgy kifárad, hogy nem, hogy hadarni nem tud, még lihegni is alig.
Egy dolog azonban mégiscsak különös az elhullott banditákban, mégpedig, hogy alig roskad össze Speedy az akciója után, azok felkelnek, és rövid bóbiskolás után vontatott léptekkel, kissé lassú mozgással ismét megindulnak a lakók felé. Speedy ismét felállna, de eszméletlenül bukik orra. A tömeg lába földbe gyökörezeik, egyedül az újdonsült polgármester van észnél, aki a földön fekvő Speedy mellé érkezve az utolsó pillanatban lelövi az egyik újraéledt banditát. Az felborul, és míg a fickó felnyalábolja Speedyt a tömeg is észlel. Próbálnak harcolni ellenük, de nincs esélyük, akárhányat lőnek, ütnek az ellenségbe, az minduntalan felkel, egészen addig, míg egy nő nem lép a képbe.
Földig érő fekete ruháját a földön húzza maga után, vállig érő fekete haját hátul magasan összefogva hordja, egyik kezében egy bot van, a végén valami furcsa fehér kristály izzik, a másik kezében pisztoly. A tömeg sorai között előre szökkenve lő az egyik támadóba, a pisztoly csövén maréknyi fehér por szóródik ki a golyó után, a találatot elszenvedett férfi pedig álltában porrá ég. Ahogy ti is akcióba lendülnétek rátok néz, botját megforgatja, és a kristályt az égnek szegezve lendíti fel a botot.
- Ashetter! - kiáltja, mire egész lényeteket fehér fény öleli körül, és könnyebbnek érzitek magatokat. Ezután minden támadásotok hasonló eredménnyel végződik mint a hölgy lövése.
Ahogy elintézitek a téren lévő banditákat megérkeznek azok is, akiket a kapunál intéztetek el, de az újonnal kapott erőtöknek hála hamar a pokolra külditek őket. Miután minddel végeztek van időtök a hölgyet is szemügyre venni.
Arca elefántcsontfehér, jobb szeméből pedig egy vékonyka csíkban folyik a vér, mintha könnyezne. Nem zavartatja magát, két ujjával megtörli, és a szemére téve jobbját idegen nyelvű imát mormolva elállítja a vérzést. A vér maszatos arc még így is földöntúli szépséget és kedvességet sugároz, szinte megigéz titeket, és sugallja, hogy bízhattok benne, ám mielőtt szólnátok akármit is, a seriff érkezik meg.
-Syana! Nem megmondtam, hogy maradj a templomban?
A dörgő hangra a nő riadt őzként iramodik meg templom felé, a seriff pedig felétek fordul.
- Az ostromot kibírtuk, de meg kell találnotok a helyőrséget, illetve, a tagjait! Északabbra találjátok őket, ahol elkezd havasodni a hegy, pár napig biztos, hogy ki tudjuk húzni valahogy, de kérlek, siessetek!

A falu bundával és kellő élelemmel lát el titeket pár napra. Postotok addig tartson, míg a hegyi ösvényt követve pár órányi gyaloglás után eléritek a várat a hegyen.

Speedy vészjósló kiáltozása bajt jelentett. Nem volt már tenni, minthogy a város terére sietni. Ahogy egyre beljebb hatoltunk a városiakhoz, az út mentén néhány házban már felcsaptak a lángok és rémült sikoly szűrődött ki. De nem igazán foglalkoztam vele, nem embereket menteni vagyok itt, hanem harcolni. A téren a városlakók a banditák gyűrűjében derekasan kiálltak, igaz volt egy hatalmas nagy előnyük, mégpedig maga Speedy. Az őrült fazonnak megismert srác mozgását alig lehetett látni. Csak úgy osztotta a pofonokat tonfájával. Valószínűleg igen tapasztalt volt a sebességmágia használtában. De a fickó már nem a régi, egyszer csak fokozatosan lassulni kezdett, majd végül megállt és levegő után kapkodott. Lihegve rogyott össze. Nem hittem a szememnek, mikor a következő pillanatban a Speedy által kiiktatott banditák ismét talpon voltak. Nem sokkal feltámadásuk után lassú vontatott mozgással ismét támadásba lendültek, akár az élőhalottak. Sőt, megkockáztatom, hogy ezek azok voltak, valami számomra ismeretlen mágia mozgathatta őket.
Speedy ismét talpra állna, de elhasználta minden erejét már. Egy-két erőltetett próbálkozás után visszahull a földre és eszméletét veszti. Nem is értem miért, de valahogy nem nagyon zavartattam magam és végignéztem az egész műsort. A tömeg nem mozdult, mint akik sokkot kaptak, ám végül akad köztük egy hős. Maga a polgármester rohan oda Speedy eszméletlen testéhez. Még az utolsó pillanatban egy célzott lövéssel ártalmatlanítja az egyik banditát, aki nagy hörgés közben esik össze. A polgármester felkarolja a sebességmágust, mire a tömeg is felészlel a hirtelen sokkból. Speedyt a tömeg által biztosított úton a polgármesteri épületben helyezik biztonságba. Ám a tömeg most már nem valami hatékony, mivel az élőhalottak ellen nem sok esélyük van, egyre többen esnek össze vérbe fagyva. Ez nem valami jó jel, ideje becsatlakozni. A többi mágust figyelmen kívül hagyva rontok neki a banditáknak, de bárhogy ütöm ki őket, viszek be nekik gyilkos csapást, mindig felállnak.
Már majdnem reménytelennek tűnik a helyzet, mikor egy nő tűnik fel soraink között. Földig érő koromfekete ruhát viszel, mely egészen a földig ér. Vállig érő fekete haját hátul kontyba fogva hordja és a szemei... Azok a gyönyörű zöld szemek, csodásak. Viszonylag jó bőr a csaj és korombeli is lehet, az én esetem. Egyik kezében egy bot van, melynek végén egy fehér kristály izzik, afféle mágusbot lehetett, míg a másikban egy pisztolyt markolt szorosan. Nem lacafacázott, sorban irtotta az ellenfeleket pisztolyával, de mindhiába, hisz azok felkelnek. Valami nem stimmel, nem keltek fel, kinyiffantak. Mégis mi a fene!? És hol rejtegették eddig ezt a gyöngyszemet. Azt hiszem ideje kisegítenem a hölgyet, mellé állok felajánlva szolgálataimat. Ő felém fordítja tekintetét és bájos mosolyával szinte elvarázsol. Vagy mégsem a mosolya teszi ezt velem? A botját forgatja, majd a kristályt az ég felé meresztve zengi az igét:
- Ashetter! - kiálltja. Testem körül furcsa fehér fény izzik fel és teljes egészemet körül öleli, egyre könnyebbnek érzem magam. Nem tudom mi lehetett ez, biztos feljavította a képességünket.
Nem volt sok időm ezen törni a fejem, mert az egyik ellen ismét felém vette az irányt. Nem tétováztam, nyílott a kaszám és nyeste félbe a túlvilági lényt. Nem tudom hogyan, de úgy tűnik, hogy a kiscsaj átruházta ránk azt az erőt, amivel képes volt ártalmatlanítani az ellenséget. Ütök, csapok, vágok, mágiát használok és az ellen csak úgy hullik. Mikor megtisztítottuk a terepet. Tekintetem ismét a bájos lányra irányul. Arca olyan sápadt, akár az elefántcsont, jobb szeméből pedig vékony csíkban vér csordogál. Valószínűleg ez lehetett az előző bűbáj utóhatása. Két ujjával letörli a vért, majd a szeme elé emeli és valamit mormolva elállítja a vérzést. A vértől maszatos arca még mindig gyönyörűségét tükrözi eme kedves teremtésnek. A seriff érkezik meg körünkbe, és lehordja a lányt:
- Syana! Nem megmondtam, hogy maradj a templomban?
A lány szótlanul, könnybe lábadt szemekkel rohan vissza a templom felé.
- Az ostromot kibírtuk, de meg kell találnotok a helyőrséget, illetve a tagjait! Északabbra találjátok őket, ahol elkezd havasodni a hegy, pár napig biztos, hogy ki tudjuk húzni valahogy, de kérlek, siessetek!
A falusiak bundákat és az útra elegendő élelmet nyújtanak át nekünk.
- Köszönjük! - köszönöm meg mindenki nevében.
Végig vizslatom társaimat. Gondolom együtt dolgozhatnánk, de mikor Katsura réved tekintetem, meggondolom magam. Őt kihagyom belőle, de Natalie talán benne van.
- Figyeljetek - vetem fel ötletem olyan hangerővel, hogy a különcködő Katsu ne hallja. - Azt ajánlom segítsük ki egymást, ki tudja mi vár ránk ebben a havas rengetegben. Menjünk együtt, a nagydarab meg úgyis állandóan antiszockodik, menjen csak egyedül.
- Nekem oké - megy bele Kyou.
- Én is benne vagyok - válaszol a szende kislány.
Beöltözve a meleg ruhadarabokba, és a hegyi ösvényt megtalálva útnak eredtünk. Ahogy egyre feljebb másztunk elértük a hóhatárt. A levegő is lehűlt, és havas csúcsok amerre a szem ellát. Útközben, ahogy társaim mögött haladtam a letaposott ösvényen gondolataimba révedtem.
~ Valami tutira nem kóser itt. Azok az élőholt banditák... Vagy egy erős mágus varázslata tette őket ilyenné, vagy egy ősi átkot fedtek fel a hegy mélyében. Remélem a helyőrségen találunk egyértelmű nyomokat, vagy magát az ellenséget.
Annyira elmeredtem gondolataimban, hogy észre sem vettem hogy közben feltámadt a szél. A viharos hófúvás hátterében egyszer csak egy vár ormai tűntek fel.

Mint minden rendes munkavállaló, adva a kisfőnökünk Speedy szavára, gyorsan a központ fele vettük sebes utunkat. A kis falu több részén már megfigyelhetőek voltak a bandita pusztítások nyomai. Már lángcsóvák csaptak ki a házak ablakain, és üvöltéseket lehetett hallani. Annyira nem zavart a dolog, de a munka az, hogy megvédjük a falut. Akkor én azt is fogom tenni. A főtérre beérve, már ott állt a lakosok nagy többsége, igen érdekes fegyverekkel. Mondhatni, le akarták aratni, vagy el akarták vetni az ellenséget. Egy emberen viszont nagyon meglepődtem, még hozzá Speedyn. Speedy szélsebesen futott végig a banditák között pofonokat osztogatva, és így kiütve hagyta a banditákat. Viszont nyurga barátunk igen hamar el is fáradt, és nagy lihegésben, amit még egy kutya is megirigyelt volna kidőlt. A banditák pedig, elfelejtve a pofonokat gyorsan talpra pattantak… annyira azért nem gyorsan, de felálltak, és újra harckészek voltak valamennyire. Speedy megint meg akarta próbálni a leütésüket, de sajnos harcképtelenül összeesett. A nagy tömegben, egyedül csak a polgármester volt az, aki észbe kapott. Az egyik éledező banditába belelőtt, közben barátját Speedyt támogatta. A sokaság is megindult, de akármennyire akartak volna harcolni, a banditákat nem sikerült túlzottan kiütni.
Ekkor egy nő tűnt fel. Hosszú földig érő fekete ruhája, és vállig érő fekete haja volt, melyet felkötve hordott. Mindkét kezében volt valami. Az egyikben kristályt tartott egy boton, a másikban pedig egy pisztolyt. A nő egy elegáns mozdulattal előre kerülve belelő az egyik banditába, aki menten porrá ég. Az a hölgy… annyira menő. Ahogy a két másik társamra néztem aki mellettem állt, a harmadik valahol nem tudom merre, láttam, hogy támadásba akarnak lendülni. A nő közben a botot felnyújtva üvöltötte el magát. –Ashetter! – minket pedig egy fehér gömb vett körbe, a többieket pedig nem tudom, de én sokkalta könnyebbnek éreztem a testem. –Scream! –kiáltottam el magamat, majd láttam, hogy az eddig kis erejű támadásom, most porrá égette az ellenfelet. Ezt az erőt Jonathan és Kyou is megkapta, így hárman le tudtunk verni mindenkit. Ekkor érkeztek be az ajtónálló banditák is, akiket szintét kiütöttünk a hölgytől kapott erőnkkel. Miután mindenkivel végeztünk, a nőt indultam szemügyre venni. Az arca holt sápadt volt, és szeméből mint könny folyt le a vér. Nem nagyon izgatta, letörölte gyorsan, majd jobb kezét odatéve valamilyen kántálásba kezdett, amivel elállította a vérzést. A nőnek még ott volt a vérfolt az arcán, mégis gyönyörű volt, és úgy éreztem, hogy benne teljesen meg lehet bízni, és nagyon kedves személy. Mielőtt megszólaltam volna, hogy megköszönjem az erőt amit adott a seriff lépett oda, és dorgálta meg a hölgyet.
-Syana! Nem megmondtam, hogy maradj a templomban?- kérdezte a nőtől, amire ő csak annyit válaszolt, hogy vissza szaladt, az ott ágasodó templomhoz. De ki lehetett az a nő?
- Az ostromot kibírtuk, de meg kell találnotok a helyőrséget, illetve, a tagjait! Északabbra találjátok őket, ahol elkezd havasodni a hegy, pár napig biztos, hogy ki tudjuk húzni valahogy, de kérlek, siessetek! –mondta a seriff, amire mind a hárman bólintottunk, közben én a negyedik felünket kerestem, akit nem nagy sikerrel találtam. Mielőtt elindultunk meleg ruhával láttak el bennünket.
- köszönjük. –mondta Jonathan, megkímélve tőlem az udvariaskodást. Nagy nehezen negyedik tagunk is feltűnt, de jó messze a történtektől. Az ilyen minek jön ide?
- Figyeljetek Azt ajánlom segítsük ki egymást, ki tudja mi vár ránk ebben a havas rengetegben. Menjünk együtt, a nagydarab meg úgyis állandóan antiszockodik, menjen csak egyedül. –ez az ötlet tetszett, hiszen ők most a társaim, tényleg segíteni kell egymást.
- Nekem oké. –válaszolta Kyou.
- Én is benne vagyok. –bólintottam rá én is a dologra, majd lassacskán megindultunk a zord hideg hegyen. Ahogy hárman a haladtunk a túl sokat beszélő Jonathan is megszólalt.
Ahogy a fagyos hidegban haladtunk, feltámadt a szél, és a hópelyhek között egy várnak tornya tűnt fel.

Tabu:
A Dragon Fang klánház előcsarnokába vacsora közben váratlanul egy fickó ront be lihegve, izzadtan, borostásan és rendezetlen hajjal. Sötétkék egyenruhája rengeteg helyen lyukas és kopott, segítségért kiabálva roskad le az egyik asztalhoz. Kisvártatva megérkezik Xaundaras mester is, aki régi jó barátját fedezi fel a fickóban.
- Mi történt, Ronald? Sebastian, egy pohár vizet és valami kaját! – int hátra, mire a pultos sebtében ki is szolgálja a férfit, aki úgy kezd enni, mintha már hetek óta nem látott volna élelmet, folyamatosan tér vissza belé az élet, és kisvártatva, bár tele szájjal, de beszélni kezd.
- Mester, szörnyű dolog történt…
A férfi szépen mesélni kezd, tudomást szereztek egy erődítményről fent a Hakobe hegyek között, amik a helybéli falvak megvédéséért épült, meglehetősen sok ember lakott itt, férfiak és nők, harcosok és mágusok egyaránt, de egyik napról a másikra virradóra a fickó egyedül maradt, és akárhova ment, nem talált senkit, csak hangokat hallott, akik folyton a nevén szólították, olyan volt, mintha ismernék őt, de nem látta a testüket. Végül azt hitte megbolondult, és ami élelmet talált felnyalábolta, és elindult vele gyalog a Dragon Fang klánházhoz, ahol régi barátját, Xaundarast segítségül hívhatja. (Ezt a részt kérem párbeszédben kidolgozni, hogy a mester, te, vagy valaki más faggatja a fickót, rád bízom.)
Végül Xaundaras úgy dönt, hogy kivizsgáltatja az ügyet.
- Prue, szólj Freeze-nek és van Chantainak, hogy Metarikkuval küldetésre indulnak! – szól az öreg.
- Mester, Axel és Gabriel küldetésen vannak.
- Akkor Sebastian megy. – sandít rád. – Nincs vita, Prue átveszi a helyét a pultnál addig.
Térkép kerül elő, a fickó bejelöli az úti célotokat, és egy mágikus négykerekűt is bérelnek nektek a klán pénzén.

Postod addig tartson, míg megtaláljátok a falut a hegy lábánál, ahol az előbbi kör játszódott.

Kyou, Nati, Jon:
Az építményt elérve egy hatalmas kastélyt vehettek szemügyre, ami szabályos négyszög alapra épült, külső falának minden sarkán egy-egy termetes őrtorony állt, várárok veszi körül, aminek igazából sok értelme nem volt, hiszen kővé volt fagyva a víz benne. A falak közel tíz méter magasak, és olyan simák, mint a tükör. Az ablakokon, lőréseken halványan csillogó lila erőtér húzódik, a főkapu hídja pedig fel van húzva. Nincs mit tenni, fel kell másznotok a várfalra, ha be akartok jutni, de hogyan? Ötleteket várok, terveljétek ki hogyan másztok fel!
Ha végképp nem találtok, megoldást a problémára vissza kell mennetek a faluba, ahol szerezhettek kötelet és csáklyát, de vigyázzatok, sűrű erdők között vagytok, és az éjfél is közel van.

Postotok minden esetben addig tartson, míg felmásztok a várfalra.

Hatalmas építmény rajzolódott ki a kissé ködös időben, ahogy egyre közelebb értünk, egyre többet láttam. Elsőként az őrtornyok lettek láthatóak, majd szépen kirajzolódott a várfal maga is. A kastély előtt egy keskeny várárok húzódott, teljesen körbevéve azt. Bár egy ilyen terepen ötletem sem volt, hogy mégis miként funkciónál, mert a rideg időjárás miatt be volt fagyva. Próbaként egy követ hajítottam rá. A jég nem törött be, biztonságosnak tűnt. Közelebb merészkedtünk, hogy jobban megvizsgáljuk a falat, körülbelül 10 méter magas volt. Ablakokkal és lőrésekkel volt teli, ám ezeken nem juthattunk be, hisz egy lila erőtér húzódott rajta. Szóval mégis van itt valaki, aki elég jól bevédte magát. Még egy esély volt a bejutásra, a főkapu, ám annak hídja fel volt húzva, így sokat nem segített, sőt megkockáztatom, hogy a zord idő miatt be is volt fagyva.
Ahogy ott vizsgálódtunk egy terv kezdett kirajzolódni a fejemben, és mikor tökéletesnek láttam felvezettem a társaimnak:
- Figyeljetek - fordultam oda Kyouhoz és Nataliehoz. - Van egy tervem, de ehhez a ti közreműködésetek is kell. Van valamelyikőtöknél kötél, vagy egyéb mászáshoz használatos eszköz? - Kyou jelezte, hogy van kötele, és átadta. - Oké, a következő a terv. Ha jól láttam, Natalie, te hangmágiát használsz. Nálad lesz a kötél. Félig fel tudlak repíteni, majd mi elállunk alólad és a hangmágiáddal adsz még egy kis löketet hozzá és fent is vagy. Kikötöd a kötelet, majd leengeded nekünk. Bár a kötél nem igen hosszú, de annyira fel tudom juttatni Kyout és magamat, hogy belékapaszkodhassunk. Így mi ketten is feljutunk.
- Csináljuk - válaszolták egyszerre.
Gombnyomásra előhúztam a kaszámat, hogy egy kicsit felerősítsem az áramlatokat. Elkezdtem a lány alatt keverni a levegőt, de csak óvatosan tudtam eljárni, a havas táj nem éppen felelt meg ennek. Mikor már megvolt az irányzék és a kellő erő robbanásszerű hang kíséretében szállt felfelé Natalie. Kyouval azonnal arrébb mentünk, hogy a lány szabadon engedhesse mágiáját.
- Scream! - kiáltotta és amint elhagyta az utolsó betű is a száját, máris erőteljes hanghullám indult meg belőle. Ötletem beigazolódott és ezzel a plusz lökettel le is tudta ezt a 10 métert, majd odafent, a várfal tetején rögzítette a kötelet és leengedte azt.
Jöhetett a következő lépés. Most Kyouval tettem ugyanazt, amit a lánnyal és már ő is emelkedett az égbe. Elcsípve a kötelet felmászott rajta és már ő is fenn volt. Viszont támadt egy kis gond, a kötél gyengének bizonyult, így ahol a várfal tetejére ráfeszült foszlani kezdett. Más módot kellett találnom, de nem kellett sokáig gondolkodni. Hasonlóképpen az előzőekhez magamat is felemeltem, majd félúton felkiáltottam:
- Wind Blast! - adtam magamnak egy kis plusz lendületet, de nem bizonyult elégnek. Felszökött bennem az adrenalin a veszélyérzet miatt, de az eszemet nem vesztettem el. - Wind Blast! - ismételtem, és ez már elegendőnek bizonyult. Már mindhárman fenn voltunk.