Most látsz, most nem látsz [Magánküldetés Jonathan McWilliams, Natali Lilie, Katsu Inozuke, Kyou Heidan, Yukio Igarashi részére]

Ahogy beértünk a toronyba, Syanna a botját szinte azonnal a padlóba vágta és valami furcsa és ismeretlen nyelven földöntúli hangon zengve kántálni kezdett. Egyre sűrűbben kezdett villámlani, de ez a méretükön nem változtatott semmit. Nem kis villámok gyorsan, hanem ugyan olyan hatalmasak nagyon gyorsan. Komolyan mondom, már féltem, hogy belém csap az egyik. Pedig imádtam a villámokat nézni. Démon uraság egyszer csak ordítani kezdett, mert az egyik legnagyobb villám belécsapott. Jobban mondva nem is belé, hanem a tőrbe, amit a lentiek belédobtak. Ebben a pillanatban Syanna is megállt a kántálással és csak mozdulatlanul nézni kezdte a démont, aki megfeszült izmokkal és szünet nélkül csak ordított. Ahogy szétnézek, a kisebb démonok mind összeesnek, a vár mozgása pedig lelassul furcsa módon. Pillanatokon belül Speedy termett mellettünk, ölébe véve Natalit engem pedig karon fogva rohant lefelé, majd ki a várkapun. Utánunk nem sokkal érkezett ki Tango Sebastiannal és Tabu ölében a sérült Jona-val. Ahogy mindannyian kiértünk csak bámultuk, ahogyan a fehér fény csak nő, a várfalak közül pedig a megbénult démon csak lebeg. Egyenesen Syana fölé lebegett.
- Fehééé~r – mondta álmélkodva Jonathan, mint aki még nem látott fehér fényt. Mondjuk lehet kapott egyet-kettőt a fejére és azt hiszi, hogy meg fog halni és az alagút végi fényt látja. A mennyország kapuit. Ezután egyszer csak minden felgyorsul, majd látom, hogy Speedy kezd összeesni de azért még kinyögött valamit.
- Kapjátok el, le fog ugrani! – Syanna-ra gondolt aki felé a démon hatalmas sebességgel kezdett zuhanni . Nem volt mit tennie, ugrott. Ahogy a démon ráesett a várra az omlani kezdett, sziklák potyogtak szerte-szét. Syannat azért valahogy meg kellett menteni, de ahogy társaimra néztem egyik se úgy nézett ki, mint aki menni akar. Ráadásul a másik három férfi padlón van, az ilyesmi meg nem a lányok dolga.
- Majd én megyek – mondtam, majd abban a pillanatban amilyen gyorsan csak tudtam szaladtam be az omladozó vár keltette porfelhőbe. Még hallottam, ahogy Jonathan utánam kiabált.
- Sok sikert, bajnok! – én csak felemeltem a kezeimet jelezve, hogy köszönöm a bíztatást, de ezt már nem hiszem, hogy látták a portól. Igaz, én sem láttam sok mindent a portól de azért azt igen, hogy Syanna hova esik. Épp időben érkeztem oda, már ugrani kellett utána, de hál istennek elkaptam.
- Köszönöm – mondta halkan. Én csak bólintottam, majd amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam vele kifelé még mielőtt a vár tovább omlott. Sikeresen kijutottunk a többiekhez.
- A démon nem pusztult el. – mondta Syanna sűrű lihegéssel – De egy ideig nem lesz vele gondunk.
- Nem pusztítottad el? – kérdezte Speedy aki addigra már valamivel jobban volt.
- Nem tehettem, hiszem, hogy meg lehet menteni Lilianát.
- Várjunk csak... Liliana az a lány lenne akit a toronyban találtunk? Ki ő? És miért kell megmenteni? – valahogy a démon most hidegen hagyott. Az a lány inkább érdekelt a toronyból mert nagyon furcsa volt. Érdekelt, hogy hová tűnt a démon megjelenésekor.
- Igen valószínűleg őt láthattátok. Ő a lányunk... - nézett Syanna-ra - Egy démon szállta meg évekkel ezelőtt. Tudjátok, ebben a várban erős mágusok éltek, furcsa képességekkel. Képesek voltak a lányunkba tartózkodó démont visszatartani, sőt még azt is megígérték, hogy ki is űzik belőle. - mivel szomorú volt kicsit, ezt jóval lassabban mondta, mint máskor.
- Kiűzik, mi? Ha ez így történt volna, akkor ma nem játszhattunk volna egyet a kis tündérpofával. Szóval mi történt? Beszélj! – förmedt fel Jonathan…mondjuk jogosan.
- Mi sem tudjuk, de él bennünk a remény, hogy megmenthetjük a lányunkat. - csordultak ki Syana könnyei.
Ezután visszaindultunk a faluba, mert itt már valahogy nem volt dolgunk. Visszafelé kicsit lassabban mentünk, mint amikor jöttünk, mert ugye most fáradtak és sebesültek voltunk. Ahogy a faluba értünk, a rothadozó zombi banditák holttestei látványa és szaga várt minket. A falu lakosai pedig szorgosan rendezték a falut. Elég nagy károkat hagytak ezek a szutykok. Az egyik lakostól meg is kérdeztem, hogy hol a seriff, az pedig közölte, hogy az irodájában. Egyből oda is vettük az irányunkat, igaz Jonathan az ajtónál megállt.
- Ezt rátok bízom. Jobb lesz ha inkább megvizsgáltatom magam. – igaz is, eléggé megsebesült ezért nem vagyok benne biztos, hogy nem kapott agyrázkódást. Még a végén hülyeségeket beszélt volna a seriffnek. Bekopogtunk, majd mindannyian bementünk.
- Áh hála az égnek, hogy megérkeztetek. - pattant fel székéből
- Igen, megjöttünk, kisebb nagyobb sikerekkel. - mondtam majd leültem egy ládára ami az ajtó mellett volt.
- Ezt, hogy értsem? – mondta kicsit ijedten.
- Hát… Csak úgy, hogy a démont nem sikerült elpusztítatunk teljesen. Még él, de Syanna szerint egy ideig nem lesz vele baj.
- Démon? Miféle démon? Csak nem… - majd nézett Syannara és Speedyre.
- De igen, az ő lányukban lakozó démon. Előjött. – mondtam, majd az öreg kicsit bánatosan leült vissza székébe, majd a szobába síri csend keletkezett.

Szinte rögtön, ahogy a kis cukormókusba vágom a késemet, kénytelen vagyok hátrébb ugrani, mivel ha a fegyvert nem, engem talál el a villám – ami ugye senkinek sem lenne jó, a világ tovább élne nélkülem is, oké, de ha én lennék a villámhárító, a démon is továbbélne, akkor meg az egész kezdődhetne, előröl… csak mindenki kinyiffanna.
Lényeg, ami lényeg, hogy szerencsére sikeresen belécsap a villám Buksiba, miközben én a levegőben repdesve konkrétan sz*rrá ázok… de sebaj, gondolom megéri csak azért, hogy ennek a két, vagy több állatnak jobb legyen. ~ Majd legközelebb, ha találkozunk, cukormókus, szemtől szemben, egy az egy ellen, elporollak!
A mi drágánk hatalmasat ordít, amit talán még az eszméletlen Jonathan is meghallja az istállóból, de lehet, hogy az óta is húzza a lóbőrt…
Ahogy felnézek a nőre, ő csak mereven áll, s nézi a levadászott lényt, nem úgy tűnik, mintha különösebben is tenni akarna valamit… nem lesz ez így jó, ezt előre látom. Amíg ő csak les, meg kántál, meg mit tudom én, addig az apróbb démonok lazán összeesnek – viszont ideje lesz megkeresni Jonathant.
– Ki kell jutnunk innen, hozzátok a barátotokat. – na, melyiket hagyjuk hátra? Sebastian, Jona? Inkább egyiket se… nem vagyok én olyan szívtelen, hogy itt hagyjam bármelyiküket is.
– Tango, vidd ki Sebet, én a másik fiúért megyek. Siessetek ki, mi is hamarosan megyünk. – utasítom a macskának, aki bólint.
– Azért próbálj meg nem meghalni odabent. Hisz akkor ki etetne engem? - vonja meg a vállát, majd szaladni kezdek az összeroncsolt istálló felé.
Jó pár ládát arrébb kell rúgnom, szénát és szalmát arrébb pakolnom, illetve a deszkákat leoperálni a fiúról, hogy végre hozzáférhessek. Nagyon gyatra állapotban vannak, és még mindig eszméletlen… ahogy elnézem, durván megviselte a harc, bár nekem is csak a szerencsémen múlott talán, hogy még képes vagyok mozogni.
– Ember, ideje fogyózni. – jegyzem meg neki, miközben felkapom a karjaimba, és rohanni kezdek felé. Igazán gyönyörű látványt nyújt, hogy futás közben lebeg fel-le a feje, és még a szája is nyitva van… teljesen be fog fagyni belülről, mire kiérünk. De legalább nem fog dumálni.
Egy hatalmas, két szárnyú ajtón próbálok kimenni, melynek egyik szárnyát vállból kilököm, de a másikat részét már csak Jona feje nyitja ki – így rögtön becsukja a száját, s kicsit legalább életre is kel.
– Mi történt? Hol vagyok? Mami? – hallom hangját, de hamarosan be is fogja, mert rájön, hogy nem épp a legjobb embert illette az anyai kapcsolattal. Még nem vagyunk a várból, szóval nem dobhatom le, hogy „járjál gyermekem, vagy itt maradsz”, pedig milyen szívesen megtenném…
Pár méterre a várkaputól, Jonathan mellkasomra hajtja fejét – hát ez az idióta semmiből sem tanul, komolyan? Mindjárt kettétöröm a gerincét, hogy példát mutassak a férfi generációnak, ilyet ne csináljanak, mert ez lesz a következménye.
Ahogy kiérünk, biztonságos távban a vártól, rögtön elhajítom ezt a retardált állatot, de vagy méterekre tőlem. Látom, ahogy elégedetlenül néz rám, majd a mögöttem lévő várra emeli tekintetét.
– Fehééé~r – nyögi ki. FOGYATÉKOS!!! Valahogy majd el kell mondani a hozzátartozóknak… „Sajnálom, anyuka, apuka. A fiúk súlyosan értelmi fogyatékossá vált, egy démon elleni küzdelem során, s miután beverte a fejét, hivatalosan is engem nevezett ki, mint új gyámja. Kérem, sajnáljanak engem is, ez nekem egyáltalán nincs ínyemre, higgyék el…”
Ezek után nem igazán tudom követni az eseményeket – ahogy a démon a nő felé kezd el zuhanni, s a nő pedig nem moccan, csak kántál, és fények… ehm…
– Kapjátok el, le fog ugrani! – ahogy mondja a drága, a nő, mint aki megunta életét – vagy inkább menti életét – veti le magát a toronyból, mivel a démon túl közel került már. Csodálatos eseménynek lehetünk szemtanúi… de ki kapja el?
A vár, mondhatni, bomlani kezd a démon és a nő körül, ahogy ő kétségbeesetten zuhan lefelé. Valami kántálással nem tudja magát lebegtetni?! Szárnyakat növeszteni, vagy valami?
– Majd én megyek – szólal meg hősiesen a Kyou nevű srác, mire én felsóhajtok… nem áldoznám fel az életem holmi ismeretlen nőért, aki csak úgy megjelenik, és szürreális dolgokat csinál.
– Sok sikert, bajnok! – biztatja hátulról Jona. Na, kigyógyult a fogyiságból? Legalább nem nekem kell ápolni, megkönnyebbülés.
Percek múltán újra feltűnnek, és sajnos (?) egyikük se veszett oda. Pedig, ahogy a nő mesélni kezd, egyre inkább a halálát kívánom…
– A démon nem pusztult el – lihegi felénk. Ó, hát nem megmondtam! Kinyírom! – De egy ideig nem lesz vele gondunk.
– Nem pusztítottad el? – kérdi, miközben szeméből egyszerre tükröződik felháborodás és megkönnyebülés.
– Nem tehettem, hiszem, hogy meg lehet menteni Lilianát.
A kiscsajról folyik a duma? Mi közük lehet nekik ahhoz…?
– Várjunk csak... Liliana az a lány lenne akit a toronyban találtunk? Ki ő? És miért kell megmenteni?
– Igen valószínűleg őt láthattátok. Ő a lányunk… - aha, szóval ők kevernek egymással… - Egy démon szállta meg évekkel ezelőtt. Tudjátok, ebben a várban erős mágusok éltek, furcsa képességekkel. Képesek voltak a lányunkba tartózkodó démont visszatartani, sőt még azt is megígérték, hogy ki is űzik belőle. – magyarázza.
– Kiűzik, mi? Ha ez így történt volna, akkor ma nem játszhattunk volna egyet a kis tündérpofával. Szóval mi történt? Beszélj! – kérdezősködik Jonathan, mostanra már eléggé idegesen – és még mindig a földön ülve.
– Mi sem tudjuk, de él bennünk a remény, hogy megmenthetjük a lányunkat – sírja el magát a nő, mire én felsóhajtok. Csodálatos, egy kölykéért aggódó csaj… most mihez kezdjünk így? Tök használhatatlan helyzet.
Jona válla viszont nem néz ki túl jól, így a leszakadt, már amúgyis hordhatatlan ruháinkat – akinek van ilyen – letépkedjük, összefűzzük, majd azzal rögzítjük a vállát, hogy legalább a faluig kibírja iszonyú fájdalmak nélkül.
Már épp indulnánk a faluba vissza, de csodálkozva győződök meg arról, hogy Jona a lehető legkevésbé akar így tenni, vagy valami akadályozza ebben.
– Ööö... Bocsi, azt hiszem odafagyott a gatyám a talajhoz. Kaphatnék egy kis segítséget – vigyorog ránk hülye vigyorral.
- Idióta – mondjuk egyszerre Natalival, majd felhúzzuk őt.
Mivel Sebastian még mindig eszméletlen, s Tango is le van gyengülve, kénytelenek vagyunk neki ideiglenes hordágyat létrehozni, s aki még ép, az húzza azt. Lassan, gyötrődve érünk le a faluba, hosszú út során… hát, hiába, eléggé meg vagyunk tisztázva.
Szép lassan le is küzdjük magunkat, ahol a rothadó, undorító kinézetű zombik várnak minket. MÁR MEGINT ZOMBIK. Már meg se lepődöm… a zombik örökké kísértenek engem, egyetlen vigaszom, hogy itt ezúttal semmilyen foszforeszkáló izé nem volt.
Ahogy megkeressük a seriffet, Jona nem jön velünk – gondolkozva megáll az ajtóban, majd felénk néz.
– Ezt rátok bízom. Jobb lesz ha inkább megvizsgáltatom magam. – kereshetsz egy pszichológust is… tényleg nem akarok a gondozód lenni…
– Áh hála az égnek, hogy megérkeztetek. – így a seriff.
– Igen, megjöttünk, kisebb nagyobb sikerekkel. – így pedig Jona. Hagyom őt beszélni, hisz én itt mondhatni csak a körülmények áldozata vagyok, jöttem küzdeni, azt csá, háttérinfókat nem igazán tudok.
– Ezt, hogy értsem? – kérdezi ijedt tekintettel. Szóval ez a vadbarom is tudott róla.
– Hát… Csak úgy, hogy a démont nem sikerült elpusztítatunk teljesen. Még él, de Syanna szerint egy ideig nem lesz vele baj. – szóval a nő neve Syanna – legalább ennyivel okosabb lettem.
– Démon? Miféle démon? Csak nem… - les a mögöttünk lévő szülőkre, akik komoran bólintanak.
– De igen, az ő lányukban lakozó démon. Előjött. – ül vissza a seriff búsan a székébe.

Én csak csodálva néztem Syanat, ahogy botját a padlóban tartva egy érdekes varázsige szerűséget mond. Körülötte fehér fény jelent meg. Kint egyre csak cikáznak a villámok, és mennydörgés hallatszódik. Egy nyílegyenes villámot látok az égen, és egy szörnyen hangos ordítást hallok, ami csak a démoné lehet. Syana abbahagyta a kántálást, ment és nézte a démont, ahogy egyre csak üvölt. A kisebb kiadásai, akik utánunk jöttek sorra meghaltak, eltűntek mintha sosem lettek volna. Ahogy Syanat néztem arra lehet figyelmes, hogy Speedy felvesz, a mögöttünk álló Kyounak pedig a karját megrántva rohanásba kezd. sosem mondtam volna ki, de igazán hálás voltam azért, hogy nem hagyott ott bent meghalni engem, és kihozott a biztos halálból. Még az utolsó pillanatban visszanéztem, Syana pedig még mindig a botját markolta. Elképesztő gyorsasággal kijutottunk a toronyból, majd miután engem letett Speedy ő maga is összeesett. Egyre nagyobb volt a fehér fény, én pedig nem pont arra koncentrálva mértem fel, hogy társaimmal vajon minden rendben van e, de hála istennek mindenki élt.
– Kapjátok el, le fog ugrani!- üvöltötte Speedy. Nem tudtuk hirtelen ki ugorjon, nekem még mindig nehéz volt mozogni, Jonathan sem volt a legjobb bőrben, de szerencsére Kyou megszólalt.
– Majd én megyek -mondta és neki is indult.
– Sok sikert, bajnok! -mondta neki Jona, amire én is elmosolyodtam, és reméltem, hogy élve ideérnek mind a ketten. Eltelt néhány perc, és boldogan láttam, hogy mind a kettőjüknek sikerült kiérni épségben. Ahogy odaértek hozzánk Syana beszélni kezdett.
– A démon nem pusztult el – mi az fene ez?! Annyi mindent megtettünk azért, hogy megdögöljön, és többet ne legyen vele gond, erre még mindig él – De egy ideig nem lesz vele gondunk.
- Nem pusztítottad el? -kérdezte Speedy.
– Nem tehettem, hiszem, hogy meg lehet menteni Lilianát. -Liliana? Mi a fene folyhat itt? Én ezt az egészet nem értettem. Lassan felálltam, mivel már egy kicsit jobban voltam.
– Várjunk csak... Liliana az a lány lenne akit a toronyban találtunk? Ki ő? És miért kell megmenteni? - kérdezte Kyou azt, ami elképzelhetőleg mindannyiunkban megfogalmazódott.
– Igen valószínűleg őt láthattátok. Ő a lányunk… Egy démon szállta meg évekkel ezelőtt. Tudjátok, ebben a várban erős mágusok éltek, furcsa képességekkel. Képesek voltak a lányunkba tartózkodó démont visszatartani, sőt még azt is megígérték, hogy ki is űzik belőle. -magyarázta el nekünk érthőten a dolgokat az apuka.
– Kiűzik, mi? Ha ez így történt volna, akkor ma nem játszhattunk volna egyet a kis tündérpofával. Szóval mi történt? Beszélj! -faggatta tovább Speedyt.
– Mi sem tudjuk, de él bennünk a remény, hogy megmenthetjük a lányunkat -mondta Syana majd sírni kezdett. Ennek a lánynak nagy mázlija van, hogy ilyen szülei vannak, akik még akkor is reménykednek, ha már szinte semmi értelme nincs az egésznek. Ezek után összekaptuk magunkat, ki-ki a maga módján, mikor Jonathannak be kellett alakítania.
– Ööö... Bocsi, azt hiszem odafagyott a gatyám a talajhoz. Kaphatnék egy kis segítséget -nézett ránk gyógy képpel.
- Idióta! -válaszoltuk együtt Tabuchival, és felhúztuk a földről azt a barmot. Ez után a még földön heverő Sebastiannak kellett találni egy szállítási módot. Tabu egy ideiglenes hordágyat készített neki, amit az élelmesebb csapat húzott a faluig. A faluban minden felé holttestek hevertek, ahogyan mentünk végig. A halottalakkal pedig mit sem foglalkozva a seriff fele vettük az irányt. Jonathan megállt az ajtóban, majd így szólt:
- Ezt rátok bízom. Jobb lesz ha inkább megvizsgáltatom magam. -ezen már orvos sem segíthet! De semmi gáz! Nem nagy baj az agybaj...
– Áh hála az égnek, hogy megérkeztetek. -mondta a seriff, mikor beértünk hozzá.
– Igen, megjöttünk, kisebb nagyobb sikerekkel. -mondta Kyou, én pedig hagytam hagy bontakozzon ki, úgysem beszélt túl sokat ameddig oda voltunk.
– Ezt, hogy értsem? -miért érzem úgy, hogy egyedül mi nem tudtuk azt, hogy mivel állunk szemben.
– Hát… Csak úgy, hogy a démont nem sikerült elpusztítatunk teljesen. Még él, de Syanna szerint egy ideig nem lesz vele baj. -tényleg hagyom hagy mondja, hiszen annyira bele tudja magát élni a mesélésbe!
– Démon? Miféle démon? Csak nem… -most már száz, hogy a seriffnek is volt fogalma az egészről.
– De igen, az ő lányukban lakozó démon. Előjött...

- Megmondtam! Megmondtam előre, hogy nem szabad a helyőrségre vinni, meg kellett volna ölni akkor! - csapott az asztalra dühösen a serifből lett polgármester - Újabb mágusokat bérelek fel, és hajtóvadászatot indítok a démo~
Hatalmas robaj és ordítás rázza meg az egész települést, és ahogy körülnéztek ismerős alak körvonala bontakozik ki a szemetek előtt. Talán szemetek se hiszi el azonnal, de az előbbi démon áll veletek szemtől szembe, ám az agresszió legkisebb jele nélkül. A serif már nyúlna a fegyvere után, talán ti is harcra készültök, de a démon egyszerűen csak térdre esik, és kezeivel megtámasztja magát, és liheg. Minden végtagja sérült, vértől iszapos az egész teste. Csak állt ott a téren, egészen addig, míg Syana és Speedy oda nem mennek hozzá.
- A-anyu... Apu - döng a hangja végig a településen, bizarr látvány lehet, ahogy egy ekkora brutális szörnyeteg szüleiként szólítja az előtte lévő embereket, de nem sokáig marad így a dolog. A levegőben lévő mágikus telítettség enyhül, a démon hasra esik, és röviddel ezután egyszerűen elkezd zsugorodni, teste átformálódni, és hamarosan egy meztelen kislány fekszik előttetek hason. Speedy és Syana azonnal odasietnek, és ruhába csavarják, Speedy testével védi a telepesek előtt a lányát, akit Syana tart az ölében.
- Pontosan tudod, hogy nem rejtegetheted örökké, Speedy! - dörren rá a serif, a puska csövén végignézve a fickóra.
- Pontosan tudod, hogy ha meghúzod a ravaszt hamarabb tépem ki a szíved, minthogy célba érne.
- Állj el onnan, Syana, tedd le a kölyköt!
- Nem! Elmegyünk a faluból, serif! - kiáltott vissza a nő. - Utoljára láttak minket, csak hagyjanak minket futni!
A serif dühöng, keze remeg a puskán, már éppen úgy látszik, meghúzná a ravaszt, aztán leengedi.
- Idióták vagytok. Mind a ketten. Hogy hiszitek, hogy egyáltalán kislány tud maradni?
- A mágusok a várban azt mondták, csak akkor képes testet ölteni a démon, ha a kislány szemén át látja a világot, vagy valamilyen érzelmi nyomás alatt van... Elveszem a látását. - szólt Syana, azzal elvonult a templom felé, Speedy követte.

A serif magához int titeket, bevezet a kis házba, ahol először találkoztatok vele, felnyit egy ládát, és kiporciózza számotokra a jutalmatokat, és utatokra indít. Kifelé menet a faluból még hallhatjátok, hogy egy mágikus négykerekűből kiszól egy magas hang.
- Anyu, anyu mi történt?
- Csss, Liliana. Minden rendben lesz. Mágiát fogok neked tanítani. Bármi is történjen, ne kezdj pánikolni, én is így tanultam az enyémet.
- Milyet?
- Mindjárt meglátod. Tartsd nyitva a szemed! Úgy bizony. Most látsz... Basic Illusion - Vision... - síró női hang folytatja. - Most nem látsz.

Jutalmatok:
Jon: 230 VE 120.000 Gy
Nati: 250VE 75.000 Gy
Kyou: 230VE 120.000 Gy
Meta: 270VE + Tangonak 50 VE - Mivel nem voltál itt az egész küldetésen, hanem beugró vagy, arányosítva kaptad a jutalmat, és ahogy megegyeztünk, pénz helyett VE-t kapsz.

A büntetést tartalmazzák az összegek, igazából hozzáfűznivalóm nincs senki munkájához, mert mindenki tud jó postokat írni, csak rá kéne szánni magatokat, és akarni kell. A többit már leírtam, még egyszer nem fogom.

» A Vér Arénája [Magánküldetés Orson van der Hobbelheim, Katsu Inozuke, Ralf Shaw, Kyou Heidan, számára]
» Magánküldetés Katsu Inozuke számára: A karaván
» Magánküldetés: Az idő Káosza (Lidérc, Raelae Xing'ke, Jonathan McWilliams)
» Doheron - Az elnyomott város [Magánküldetés Melanie Ripper, Kyou Heidan, Glen Ordway, Ralf Shaw számára]
» Yukio Igarashi