Kawataki

Nem: Férfi

Életkor: 18

Mágia: Fegyver mágus

Céh:-

Kinézett: 180 magas 80 kg haja rövid sötét színű átlagos, testalkatú, de erős, mint egy bivaly

Jellem: Kedves ember segítőkész, de ismeri, az élet sötét oldalát tud lopni az életben maradásért (de tudja kitől, lehet és kitől nem) és nem fél megvédeni magát vagy másokat. Csata közben megállíthatatlan, mint egy forgószél pengével. Akár a Vörös Veszedelem. Nem lehet, semmire rábeszélni tud konok és makacs is lenni. Senkinek nem hódol be a maga ura. Általában titkolja ki és mi ő valójában az embereknek ő egy átlagos kardforgató. Tűri a fájdalmat. Kialakulóban van benne a harcos ösztön, nem csak látja, hanem érzi is a körülötte lévő dolgokat, eseményeket. De elindulása pillanatában még éppen hogy csak. Apjától erőt és ösztönöket anyjától ügyességet és kedvességet örökölt. Csak akkor öl ha szükséges.

Felszerelés: Egy könnyű páncél és egy barna csuklyás köpeny és egy katana, amit meg tud idézni kevés gyémánt ennivaló meg a nevelőapja búcsú levele néhány tekercs technikákról, történetekről.

Életcélja: Menekülni nagyapja és csatlósai gyilkos haragja elöl. Mindent tudni akar a szüleiről, és így talán megismerheti önmagát.

Előtörténet:
Szüleimet nem ismertem a kosárkámban úsztam a vízen mikor egy férfi kihalászott és megmentett. Ezért adták nekem a Kawataki nevet. Legalábbis nekem ezt mondták. Attól, naptól kezdve ő és a felesége neveltek. Nyolc éves koromig nem volt semmi gond azonban mikor meghalt a felesége minden megváltozott. A verések gyakoriakká váltak. Nem volt neki elég hogy vert még dolgoztatott, is mint egy igás állatott. A háza mellett volt egy meredek domb abban az évben mikor megtalált a tetejére ültetett pár gyümölcsfát. Minden napom azzal kezdődőt, hogy két vízzel teli vödörrel többször megmásztam a dombot és ezzel is fejeződött be. Meg voltam róla győződve azért ültette annak idején a csemetéket, hogy majd később ezzel kínozzon. Nem is tudtam akkor menyire közel jártam az igazsághoz. Szüretkor meg azzal szórakozót, hogy a fejemhez vágta a rohadt almákat. Ha nem hajoltam el estére nagyon jó szagom lett a rohadt almáktól. Legtöbbször mindig hátulról kapott el. Ezen ő nagyon jóízűeket kacagott az én hibám, hogy nem látok, hátrafelé mondta mindig. Volt mikor elegem lett az egészből, de egyszer sem bírtam eltalálni mintha ezerszemű lett volna. Azonban a dobálózás csak a jéghegy csúcsa volt. A férfinek volt egy malma is, aminek nekem kellet meghajtanom a vízszintes kerekét. Kezdetekben volt egy szamár, akivel együtt húztuk az igát, de ő néhány év alatt meghalt ezért egyedül kellet dolgoznom utána. Amit megőröltem búzát nem mind használta el egy részét, eladta, de nem volt kedve ezzel foglalkozni ezért megtanított írni és olvasni, hogy én végezzem az eladást, amíg ő beszélget valahol máshol. Más már rég megszökött vagy megbolondult volna, de nem én. Nevelőanyám utolsó szavaival élve - Ne feledd bármi is lesz, mindig maradj Katsumoto-val csak ő segíthet leküzdeni a lelkedben dúló vihart. És ne feled semmi nem az, aminek látszik. Más furcsállta volna, de én legbelül tudtam éreztem meg kell történni mindennek
Volt egy „nagybácsim”, aki egyszer egy hónapban meglátogatott. Mindig kedves volt velem és mosolygott, amikor hozzám beszélt. Vele mindent megbeszélhettem, hogy milyen sanyarú sorsom van itt, de azt mondta, nem tud magához fogadni sajnos. A mostoha apám mindig mosolyogva, fogadta a nagybácsit, de mikor elment kígyót-békát összehordott. Úgy beszélt róla, mint egy nyámnyila piperkőcről.
Ennek a vadállatnak volt egy másik oldala is. Ha beteg voltam meggyógyított, ha bántani akartak megvédett. Szinte soha nem hagyott magamra mindig velem volt mikor néha eltűnt az az érzésem volt, hogy engem figyel.

Mikor elértem a tizenöt éves kort úgy döntött megtanít nekem egy ősi táncot. Lábaimat terpeszbe raktam a jobb lábam, előre csúsztattam, majd pörögtem karjaimmal jobbra-balra csapva mindehhez tapsolva adott ritmust, és ha nem sikerült ritmusban maradnom vagy tévesztettem jött a pálca. Azonban már alig éreztem a csapásokat az évek alatt a sok munkától, megerősödtem.
Mikor 17 éves lettem valami megbolondult, benne, mert elkezdett inni. Mikor ivott teljesen kiszámíthatatlanná vált. Egyszer puszta kézzel támadt rám azt kiabálva, hogy én üldöztem el az ő feleségét. Az első alkalommal elbánt velem, de a későbbi alkalmakor sikerült megvédenem magam. Az estéim olyanok voltak, mint egy bokszmérkőzés. Máskor meg engem itatott valami bódító szerrel azt mondta, azért teszi, nehogy elszökjek az éjszaka alatt. Egy furcsa érzés motoszkált a fejemben, hogy ez nem a teljes igazság, de nem tudtam emlékezni. Éjszakánként azt szoktam álmodni, hogy egy kard tűnik fel a kezemben a semmiből. De ez csak egy álom volt.
Egyik este nem itatott le azzal a kábító löttyel, mert a nagybátyám jött látogatóba. Hangosan vitatkoztak az éjszaka kellős közepén én az ajtónál, hallgatóztam.
- Rendben van, ki kell belőle verni az apja vérét. -
- Igen uram. Az élete nem áll másból csak munkából és alvásból. -
- Akkor csak folytasd. Tartsd tovább tudatlanságban. A művelt ember gondolkodik. Aki gondolkodik, az rájöhet a mi tervünkre és az nekünk nem jó. Nem szerezheti meg a Vörös Veszedelem. -
Ez volt a végszó nagybácsi elindult haza és nekem vissza kellet osonnom az ágyamba. Nem értettem a kedves jóságos nagybácsi miért akart engem sanyarú sorsban tartatni? Továbbá a fogadott apám miért mondta, hogy tudatlanságban tart mikor olvasni és számolni is megtanított? Ezeket mind nem értettem. Azonban ettől fogva odafigyeltem mit meséltem a nagybácsikámnak. Egyik nap azonban megkérdeztem mostoha apámat ki volt az a Vörös Veszedelem arcán most először szomorúság futott végig.
-A Vörös Veszedelem egy fegyvermágus volt. Egyszer egy csecsemőt raktak le az egyik nemes testőrségének bejáratánál. Felnevelték és kiképezték. Azért hívták Vörös Veszedelemnek, mert a csata alatt véresre festette a páncélját ellenségei vérével. Ő soha nem sérült meg. Egyszer szerelmet vallott a nemes lányának. A lány elutasította mire ő végzett vele és még 20 testőrrel mielőtt meg tudták ölni. Egyesek valami jóslatot okoltak, azért mert ilyen erős volt mások azt, hogy brutálisan edzett. – Az arcáról tisztán látszott, hogy ő sem hitte el, amit mondott. Másnap töltöttem be a tizennyolcat. A nevelő apám elküldött bevásárolni a piacra. Furcsamód nem hasonlított a szokásos vadállat énjére. Reméltem ez egy jel, hogy meg fog változni az életem. Épp próbáltam mindent megvenni, ami kellett mikor néhány haramia támadt a tömegre. Mindenki fejvesztve menekült csak én vettetem magam a támadókra, mint valami vadállat. Úgy éreztem valakinek, végre megfizethetek a sokévnyi szenvedésért. Az elsőnek egy mozdulattal eltörtem a karját, majd kirúgtam a lábait. A következő egy husánggal csapott felém, amit bal kezemmel blokkoltam a jobbal, pedig leütöttem. Valamelyik társuk egy széket tört szét hátamon, amit alig éreztem meg hála a sok munkának és ütlegelésnek. Egy mosoly futott végig az arcomon majd támadóm arcába könyököltem és áthajítottam a vállam fölött. Erre a közjátékra fölfigyelt a többi bandita és felém tartottak kardal a kezükben egy kört alkotva körülöttem. Minden csapás elől elhajoltam mintha csak táncoltam volna. Az egyik fickó kezéből kiragadtam a kardját, mint a részeg mostoha apám kezéből az üveget így egy kézzel tudtam védekezni. Egy ideig táncikáltam a kardcsapások között azonban kezdett elfogyni a türelmem. Erre robbanásszerűen törtek rám emlékek, hogy mi történt minden este. A jobb kezemben megjelent egy katana. Elkezdtem táncolni, ahogy a nevelő apámtól tanultam és nem tudtak hozzám férni. Pörögtem, forogtam valakinek a hasát valakinek a torkát, vágtam fel. Mese szép ám halálos tánc volt ez a végén úgy nézhettem ki, mint a Vörös Veszedelem. Mikor mindenki meghalt és a holtesteket néztem, nem éreztem sem, vérszomjat sem félelmet. Csak elégtételt és nyugalmat, mert meg tudtam védeni az embereket. És így valamennyit kiadtam magamból a sokévnyi szenvedésből. Persze egy aprócska ölési vágy is, volt bennem csak egy egészen picike mikor a kard eltűnt az érzés is tovaszállt. Míg el voltam merülve a gondolataimban mellém lépett Katsumoto. Nem volt dühös inkább rémült. Megparancsolta, hogy azonnal menyek haza. Fél óra múlva ő is hazatért és elkezdett valamit keresni mire én kérdőre fogtam. Azt mondta erre nincs idő gyorsan, levettette a ruhám és egy könnyű páncélt húzott rám, arra pedig egy barna csuklyás köpenyt. Kezembe nyomott egy táskát élelemmel némi gyémánttal és pár tekercsel. Azonnal útnak indultunk erőltetett menetben. Meglepő módon jól bírta a tempót egy részeges disznóhoz képest. Mikor az országúthoz értünk kétfelé váltunk és bocsánatot kért, mert nem vigyázott jobban rám. Mielőtt teljesen eltávolodtunk volna hirtelen megfordultam és elkaptam a fejem felé száguldó almát. Ő mosolygott rám utána rohant tovább nyíl egyenesen én is elindultam. Másnap egy távoli városkába jutottam. Ott leültem egy csendes fogadóba és elolvastam a tekercset, amit kaptam.

Kedves fiam.
Nem vagyok valami jó a magyarázkodásban, de elkezdem.
Már ezerszer el akartam mondani az igazságot, de ha ezt a levelet olvasod, azt jelenti menekülnünk, kell. Sajnálom, de túl veszélyes lenne, ha együtt mennénk. Itt az ideje, hogy megtudd a Vörös Veszedelem volt az apád. Igaz, hogy vérengző fenevad volt a csatamezőn, de mikor megismerte anyádat megváltozott. Nem volt igaz hogy megölte a nemes hölgyet a gyilkos nem volt más, mint a hölgy apja nem tudta elviselni, hogy a lányának a Vörös Veszedelemtől lett gyereke. És mert megtudta a lánya rejtett énjét. Apád lemészárolta valamennyi testőrt, mely részt vett a gyilkosságban majd végzet önmagával. Mert nem bírta elviselni élete értelmének elvesztését. És mert egyik katona se, tudta még megkarcolni se.
Rám lettél bízva, mert nem tudott megöletni a nagyapád. Túlságosan is hasonlítasz anyádra.
Azért bántam veled így, hogy nagyapád ne jöjjön rá kiképzés alatt, állsz. Mikor bódító italalt adtam neked, akkor megtanítottalak a Fegyver mágia alapjaira és gyakoroltunk is. Az ital segítségével rejtettem ezt a tudatod mélyére nehogy a nagybátyád rájöjjön mit is, tervezek. Igen, akit nagybácsidnak tekintesz a nagyapád. Remélem, egyszer még találkozunk addig is, tedd azt, amire eddig tanítottalak, éld túl ezt az egészet. Aláírás Katsumoto Vörös Veszedelem volt parancsnoka.
Ui: Ne félj, ha kell a szüleid segíteni fognak, csak kutasd fel a legendájukat.


A szülei halálát és közös titkos kalandjaikat. később szeretném a nagyközönség elé tárni. Vagy egy kaland vagy egy küldetés folyamán. És ha kell élményként, leírom az álmát, így részletesebb bemutathatom, hogyan tanulta meg a mágiát.
A jóslat arról szol, hogy egy démonként küzdő férfi és egy árnyként harcoló nő gyermeke hatalmas dolgokra hivatott a világban.

Javítottam és remélem ebben nincsenek olyan hiányosságok mint az elözöben.
Köszönöm a tanácsokat.

Jólesik ez odafigyelés amit tudtam kijavítottam. Kép elintézve. Mindent köszönök és ha ez sem jó akkor kijavítom míg jó nem lesz csak legyen türelmetek olvasni.