Kawataki familiáris pályázat-Barna

Napok óta úton voltam. Sehol nem maradtam néhány napnál tovább. Életemben most először kerített hatalmába a magány eddig mellettem volt a tanítóm. Igaz úgy bánt velem mit egy állattal, de megvolt az oka rá. Nekem azonban semmi esélyem nem volt, hogy társakra találjak nem fedhettem fel magam. Elvegyültem a nagyvárosok tömegében, mikor megláttam egy plakátot az egyik ház falán.

-Kawataki veszélyes fegyver mágus. Fél tucat embert megölt a kézre kerítőnek 5000 ékkő jutalom üti a markát.-

(a hirdetés alatt valami rajzféle volt rólam.)
~A nagyapám úgy látszik, komolyan el akar kapni~ gondoltam majd csuklyámat a fejembe húzva tovább hallattam. Úgy véltem, amíg együtt haladok a nagy tömeggel senki nem fog észrevenni. Azonban ahogy az egyik mellékutca előtt elmentem valami ismerős hang ütötte meg a fülem. Nem is a fülem sokkal inkább az ösztöneim érezték meg. Az eszem azt mondta menj tovább, de a szívem a mellékutca felé irányított. Döntöttem és szaporázott léptekkel a kacskaringós sikátorba vetettem magam.
Egy kisebb térre érkeztem néhányan térdeltek mások kardal a kezükben körül állták a kis tömeget és volt valaki, aki kardal a kezében feküdt. Bizonyára őt halhattam amint megpróbált ellen állni. Az árnyékban haladva nem vettek észre. Ahogy megpróbáltam közelebb menni észrevettem nem én voltam az egyetlen, aki leskelődött. Néhány olajoshordó mögött bujt meg egy ötéves forma kisfiú. Hátal állt nekem ezért nem vett észre. Halkan mögé léptem és befogtam a száját. Rémülten rám tekintett, de én a szám elé tettem az ujjam, hogy maradjon csöndben majd elvettem a kezem. Megpróbáltam olyan halkan beszélni, ahogy csak tudtam.
– Mi történt itt?- kérdeztem a kisfiút.
– Banditák jöttek, hogy elvigyék mindenünket. -
– És miért nem harcoltak a felnőttek sokkal többen vannak. -
– Túlságosan is féltek ezért inkább oda adták mindenüket. - szipogta tovább a kisfiú.
– És ki az aki ott fekszik?-
– Az apukám megpróbált ellenállni ezért megölték. -
– És nem segített neki senki?-
– Nem. Nem érdekelte őket csak azért könyörögtek, hogy őket ne bántsák. -
– És veled mi történt?- kérdeztem a kisfiút és a sebes arcára, mutattam.
– Én megpróbáltam megpróbáltam segíteni apának, de az egyik gonosz bácsi megvert és elszaladtam.- nem bírta tovább és sírva fakadt.
Én hirtelen befogtam a száját, majd körülnéztem, de szerencsénkre nem hallotta meg senki. Fölkaptam a kisgyereket, hogy arrébb vigyem. Kicsit távolabb letettem és megpróbáltam megnyugtatni, de ő csak sírt. Nem tudtam, hogy mit tegyek nem értettem a gyerekekhez. Arra az időre mikor utoljára gyerek voltam már nem emlékeztem. De támadt egy ötletem.
– Szeretnél segíteni az embereknek és megbosszulni apád halálát?- erre abba hagyta a pityergést és rám figyelt- -Valahogy el kéne csalni őket, hogy kiszabadíthassam az embereket. Tudsz segíteni?-
A kisfiú arcán boldogság és mosoly jelent meg.- Bízza rám a bácsi- erre elindult kifelé az utcából kezében egy síppal. Még mielőtt eltűnt a kanyarba utána szóltam, hogy vigyázzon magára majd visszatértem az olajos hordóhoz. Ekkor vettem észre, hogy a halottnak hitt férfi magához tér felveszi a kardját és sántikálva elindult a banditák felé. A teste tele volt vágásokkal a kardot is alig bírta megtartani ennek ellenére nem szökött el. Bátran újabb rohamra indult az emberek életéért. Az egyik férfi észrevette és elröhögte magát.
– A földön kellet, volna maradnod. - mondta miközben röhögött.
– Az embereket ki fogom szabadítani- mondta bár a hangjában alig volt erő.
– Te nem vagy normális. Más feladta volna és elmegy.-Erre megszólalt egy másik gazfickó.– Nem tudod, mikor kell feladni. Ez okozza a veszted.A főnök már jól elbánt veled már nem vagy olyan nagy legény. - mondta egy másik haramia.
Eszembe jutott a kiképzésem ideje alatt soha nem adhattam fel. Nem tehettem meg akárcsak ő inkább a halál, mint a vereség. Elkezdtem hangosan nevetni, majd kiléptem a hordó mögül és odasétáltam az apuka mellé.
– Te meg ki a fene vagy?!- kérdezték mogorván meglepett arcot vágva mire én abahagytam a nevetést.
– Csak egy másik hülye, aki nem ismeri a feladni szót. -majd odafordultam a férfihez - Ne aggódj, a fiad biztonságban van. -
Nem tudom a hírtől, hogy fia biztonságban van vagy attól, hogy nincs egyedül, de testét új erő árasztotta el. Kardját erősen megmarkolta és felkészült az összecsapásra. Az emberek halálra rémült arccal koszosan mocskosan ültek a földön. Nem számított nekik melyikünket nézik mindenkitől féltek. Csak ültek és sajnáltatták magukat annak ellenére, hogy többszörös túlerőben voltak. Távolból egy cserép leesése törte meg a csendet. Ketten elindultak megnézni mi volt a zaj öten azonban ott maradtak velünk. Úgy gondolták ennyien elegen lesznek egy fegyvertelen és egy félholt bolond ellen. Tudtam ez csak a kiskölyök lehetett és reméltem megint el tudott bújni. Az egyik bandita hirtelen felém szúrt mire én enyhén oldalra léptem elkaptam a csuklóját kicsavartam a kardot, és a földre löktem ellenfelemet. Sebesült társam egy jól irányzott rúgással gondoskodott róla nehogy felkeljen a földről. Most már mindkettőnknek volt fegyvere. Szorosan egymás mögé álltunk, mert hárman körbevettek minket és köröztek akár a dögkeselyűk. Mindegyik rabló kezében egy kard volt. Idegesnek kellet volna, éreznem magam az életemet kellet volna féltenem, de nem ez történt. Valami furcsa érzés öntött el, amit idáig csak egyszer éreztem ez, pedig a vérszomj és a védeni akarás keverékét. De nem merenghettem el az ellenfeleimre, kellet figyelnem. A három bandita megállt. Velem és újdonsült társammal szembe is megállt egy a harmadik, pedig tőlem jobbra helyezkedett el.
Nem volt időm gondolkodni szinte ösztönösen cselekedtem. Sebhelyes kivédett egy támadást hátralökte majd balra fordult egy másik csapást kivédéséért. Én egy fejre mért csapást védtem ki majd egy erőteljes csapással a földre taszítottam és társammal azonnal helyet cseréltünk. Ő kardjával földre szegezte, a fekvő haramiát én meg kivétem egy szívre mért szúrást. A következővel megpróbálta kettészelni a fejem, de én egy kézzel gond nélkül visszatartottam ellenfelem pengéjét. Ellenfelem egyik kezével elengedte a kardját és a háta mögé nyúlt, ahonnan egy kést vett elő. Gondolkodás nélkül elkaptam a csuklóját szabad kezemmel és megakasztottam vele egy jobbról érkező szúrást. Hirtelen az ösztönöm figyelmeztetett valami közeledik mögöttem. A következő pillanatban az oldalamon elhelyezkedő zsivány fejébe egy kard állt bele. Most újra figyelhettem a velem szembe álló ellenfelemet, akivel még mindig össze voltam akaszkodva. A kést, tartó kezét addig szorítottam, míg ki nem nyitotta utána egy erős halhoroggal alakítottam az amúgy sem gyönyörű arcán. Mondanom sem kell egyből padlót fogott. Már csak két paprika Jancsi maradt hátra ők mosolyogva elhajították a kardjukat és egy-egy pisztoly jelent meg a kezükbe. ~Tehát ezek is fegyver mágusok~ futott végig az agyamon. Célra tartották a fegyverüket mikor egy kavics koppant a fejükön, ami miatt elfordították a fejüket. Az a kölyök nem hagyott minket cserben éppen annyi időt adott nekem amennyire szükségem volt. Egy szökkenéssel a pisztolyosok előtt teremtem majd széttártam a karom bal kezembe a szerzett és a jobban a saját frissen megidézett kardom volt. Mindkét kardomat használva egy iksz alakú vágást végeztem el. A két férfi felmetszett mellkassal egyszerre hullott a földre. Én teljesen el voltam képedve mert soha nem tanultam ezt a vágást. ~Talán ez egy örökség a szüleimtől?~ Valaki mögém lépett de nem visszatérő rabló volt csak egy a rettegő áldozatok közül. Egy erős ütést éreztem a tarkóm felől és elsötétült a világ. Pár perc múlva arra ébredtem, hogy vitatkoznak az emberek a sebhelyessel. Zsongó fejemmel annyit sikerült kivennem, hogy az emberek a vérdíjamból akarják pótolni veszteségeiket. Sebhelyes próbált vitába szállni, de nem is hallgatták meg. Ekkor hirtelen a semmiből egy hatalmas kutyaféleség ugrott közém és a tömeg közzé vérszomjas tekintettel.
– Látod, ezért nem jöttek vissza azok ketten. Menj, nyugodtan mi is megyünk. Ez a hely tele van férgekkel. -
– Csak egy kérdés. Miért nem becsült le, mint ezek a tökfilkók?-
– Egyszerű. Én is voltam katona és felismerem a tehetséget. Továbbá egy gyilkos nem segített volna, és jók mindig nyernek. Legalábbis a fiamnak ezt szoktam mesélni. -
– Ezek szerint nem bízhatok senkiben, örök magányban kel élnem. – mondtam elkeseredve majd elindultam ki a sikátorból.
A kisfiú utánam szaladt és a kezembe nyomott egy fej nagyságú barna követ.
– Kérem, bácsi vigye ezt magával. Ha vigyáz, rá ő is vigyáz magára, és mindig szeretni fogja. A mamám adta még nekem, de a bácsinak nagyobb szüksége van rá.-
Ránéztem a gyerek apjára mire ő csak mosolyogva bólintott, hogy tegyem csak el ez nem közönséges kő. Egy megfejtendő titok lappang a belsejében. A titkokhoz már hozzá voltam szokva ezért megköszöntem az ajándékot a táskába rejtettem, felhúztam a csuklyát a fejemre és elhagytam a sikátort, mintha soha nem is lettem volna ott.


Faj: Állat: Kutya

Nem: Nőstény

Név: Barna

Ez egy nagyon érdekes kutya fajta tojással szaporodik. A mágus testéből kiáramló mágia költi ki. A különleges adottsága miatt az emberek nagyon könnyen egy átlagos kutyának nézhetik.
Mikor kikel alig kisseb, mint egy felnőtt. Egy felnőtt negyven centi hosszú 7 kg-os kerek fejű tömzsi orrú lapos fülű felfelé ívelő farka van.
Mikor eléri a gyermek szintet elég erős ahhoz, hogy harcolhasson. Éles fogai, és erős állkapcsa remek szolgálatot tesz bátor és hűséges. Csatában nem sok hasznát venni, de kiváló őrkutya és képes nekimenni a nálánál nagyobb ellenfélnek a gazdája érdekében. Némelyik rendkívül játékos.
Idősebb korára megszerzi az átváltozás képességét. Akarata szerint átváltozhat egy-egy méter magas harci kutyává. Ereje és kitartása megsokszorozódik eredeti méretéhez képest. Minden harci trükkre külön meg kell tanítani (mint a letaglózás) de kiválóak az érzékei.