Ovan Sanddigger familiáris pályázat - Paralus

Erősen tűzött a nap és néhány keselyű körözött a fejem felett. Nem, nem haltam meg, csak épp egy érdekes helyre tévedtem egyik sivatagi túrám alkalmából. Célom egy romváros felkeresése volt, de be kell vallanom nem erre számítottam. Úgy gondoltam egy homokkal félig meddig befedte, évezredek óta üres helyre fogok tévedni. Elég ritka tekercshez sikerült hozzájutnom, bár kissé talán naiv voltam. De nem ennyire.
Már távolról láttam a romokat, és teljesen tisztán. Eléggé meglepett, az utolsó 50 métert lopakodva tettem meg. A helyen valamiféle szekta működhetett, de valami szörnyűség történhetett velük. Illetve inkább saját magukkal tették. Nincs nyoma harcnak vagy hasonlónak, ennék ellenére hullák mindenütt. Az elhelyezkedésük és a pozíciók amikben vannak áldozásra utalnak. Túl sok a gyanús hasonlóság. Vigyázzállásba vannak a falakra tűzve, vagy a földön feküdve. A falasok egyenesen az ég felé, a földön fekvők a romok belseje felé néznek. Igyekszem távol maradni tőlük, de ez egyre nehezebb ahogy beljebb haladok. Egy idő után nem tudom elkerülni, közvetlenül az egyik áldozat mellé kerülök, és lenézek az arcára. De ő az üres tekintetével néz vissza rám! Mármint úgy üres, hogy nincs szeme! Kivájták! A sok kissé letaglóz, kénytelen vagyok az egyik falnak dőlni. De ott egy másik néz rám! *elájul*
A fal tövében térek magamhoz. Hasogat a fejem, bizonyára az esés miatt. Legszívesebben visszamennék, de úgy érzem utána kéne járnom a dolognak. Egy rituálét nem tartanak bárhol csak úgy véletlenül. Erre a gondolatra összpontosítok, összeszedem minden lelki erőmet és futásnak eredek a szemközti fal felé. A sprint végén egy nagyot ugrok és megkapaszkodok egy rozsdás fáklyatartón. Rendesen felsérti a kezeimet és csak akkor tudnék följebb mászni, ha az egyikkel elengedném. Ettől viszont még jobban belevájna a másikba. Összeszorított foggal lenézek, és csalódottan veszem tudomásul hogy egy félig rothadó hulla van alattam.
- Na Ovan, jó hülye helyzetbe sodortad magad. - tudatom magammal, nem mintha segítene.
Elfog a hányinger mikor belegondolok a placcsanásba ami leérkezéskor várna. Összeszorítom a fogamat, aztán mégse. Ehelyett ráharapok a nyelvemre. Nagyot kiáltanék, de csak még jobban ráharapok, miközben egyik kezemet fellendítem, elkapom a párkány szélét és melléhúzom a másik kezemet is. Végül pokoli szenvedések árán felküzdöm magam. Friss vér csorog le a torkomon és a kezeim úgy néznek ki mint egy morbid keresztrejtvény. De legalább nem kell a hullák közelében lennem.
Széttépem a köpenyemet és annak darabkáival kötözöm be magam. Szerencsére egy olcsóbb darab volt, nem sajnálom különösebben. A fal elég vastag ahhoz hogy elférjek rajta, ezért felállok és körbenézek. A falak teljesen befutják a teret. Bár nem összefüggőek, de nincs köztük nagy távolság. Talán maximum 1 méter. Egy fél órácska pihenő után indulok el. A vérzéseim elálltak, és úgy ahogy letisztogattam magam. Futásba kezdek, és ugrálva haladok végig a romokon.
Lihegve érkezem meg középre. Itt nincsenek falak, csak egyetlen nagy tér. Érdekes módon itt már hullák sincsenek. Leugrom a falról, a homokmágiámmal fékezem az esést. Alaposabban körülnézek, és egy fémesen csillogó pálcát veszek észre néhány méterrel magam előtt. Kíváncsisággal telve odamegyek hozzá. Semmi különleges nincs benne, egyszerű fém rúd. Gondolom hátha az alján lehet valami, ezért megpróbálom kihúzni. De nem megy. Ez a vacak beragadt. Viszont addig-addig kínlódok vele, míg egyszer csak megadja magát. Zörgő hangot hallok, fejem felé fordítom a rúd alját, de nem látok semmi erre utaló jelet. Aztán mintha valami mozogna a lábam körül. A talaj! Mire ráeszmélek hogy a kiutat kéne keresnem már túl mélyen vagyok. Az egész tér befolyik egy egyre táguló rés, és attól tarok én okoztam. Igyekszem összekuporodni és várom hogy sorra kerüljek.
Puhára érkezek, de gyorsan ki is mászok a kupacból, mert még betemetődnék. Attól tartok valami nagyot fedeztem föl. pontosan annyit, hogy a tér valójában egy szinttel lejjebb volt. Kisebb kristálybúrát vonok a fejem fölé, és megvárom míg az omlás befejeződik. Ekkor eláll a lélegzetem. Egy hatalmas dög fekszik idelenn! Hosszúkás teste van, pont mint egy kígyónak. De a méretei közel sem átlagosak. Elfoglalja a fél szobát! Rémülten a szemközti falhoz kúszom, de rám se bagózik. Rájövök hogy valószínűleg azért, mert halott. Amint leszáll a por is, észreveszem hogy emberek is vannak itt. Alaposan felvértezett harcosok. Persze ők is hullák.
- Bolondok. Ezzel akartak szembeszállni? - teszem fel magamnak a kérdést.
- Vajon mit akarhattak ennyire? Egy ember nem rohan ok nélkül a halálba. Muszáj lesz odamennem.
Odamegyek és jobban megnézem. A harcosokon semmi harapás vagy tépett seb, mindössze ütődések és zúzódások.
- A kígyó csak a testét használta volna? De hát miért?
Hamarosan rájövök a válaszra. A kígyó körülölelt valamit. Ezt védelmezte. Kissé undorodva felmászom a testén és megnézem mi is az a valami.
- Ez... ez egy tojás??? Hatalmas!
Úgy gondolom nem hagyhatom csak úgy itt, még érdekes dolgok sülhetnek ki belőle. Kidobálok minden nélkülözhetőt a hátizsákomból, a plédemmel kitömöm és finoman belehelyezem a tojást. Homokmágiám segítségével kireptetem magam, és amilyen gyorsan csak tudok eltűzök erről a helyről. Csak az első városban pihenek meg. Kibérelek egy szobát, a borravaló kétszeresét adom a hordárnak, csak hozzá ne merjen nyúlni a cuccomhoz, és felcaflatok a helyemre. Egy textildarabot bevizezek a csapnál és tisztára törlöm vele a tojást. Piszkos zöld és elég rücskös, de számomra gyönyörű. Csillogó szemekkel nézek le rá.
- Már nagyon várlak itt kinn kishaver.

Adatok:

Név: Paralus
Faj: Severus
Kinézet:
Ovan Sanddigger familiáris pályázat - Paralus Quetzalcoatl_The_Four_Pillars_by_TharlosSnowthorne

Ovan Sanddigger familiáris pályázat - Paralus Quetzalcoatl_The_Four_Pillars_by_TharlosSnowthorne

Most, hogy végre rendelkezel a kellő anyagi háttérrel és kitudod csengetni a 25. 000 Gyémántot elfogadom a pályázatodat!

» Ovan Sanddigger
» Ovan Sanddigger
» To'khu
» Hoshitsuki Mei - Familiáris pályázat
» Leena Familiáris pályázat - Pascal