Yoko Haruna

Név: Yoko Haruna
Nem: Nő
Kor: 17

Céh: Blue Pegasus
Mágia: Telekinézis

Kinézet: Szőke középhosszú haja és zöld szeme van. ruházatilag szereti az rikító és fodros darabokat, ám gondosan válogatja őket a mozgékonyság miatt.

Jellem: Igen önfejű, nehéz meggyőzni bármiről is, amiről neki más elképzelése van, mint amit mondanak. Zárkózott kissé, ám akit közel enged magához, azzal szemben kedves és odaadó.

Előtörténet:
Egy alapvetően szegény családba születtem Magnoliától nem túl messze. Szüleim sajna nem ismerhettem, hisz' gyerek koromban meghaltak, ezt követően a nagymamámhoz kerültem. Ő sem húzta túl sokáig, így lett az, hogy a rokonok között pattogtam, mint egy labda. Mindegyikük valamit szeretett volna belőlem faragni, mit sem törődve azzal, hogy én mit gondolok vagy érzek. Amikor úgy érezte, hogy nem vagyok ideális arra a feladatkörre, szinte azonnal tovább is adott a soron következőnek. Volt aki a cirkuszba akart küldeni akrobatának, és hiába voltam mozgékony, mégsem voltam annak való, így hamar átkerültem innen a következő rokonhoz, akik a fegyverek forgatására tanítgattak. Ez is ment némileg, ám nem annyira, mint azt ők remélték, így idővel ők is feladták, és jött a soron következő.
Így kerültem végezetül nagynénémhez tíz évesen. Alapvetően rendes volt velem, a házimunkát elfeleztük, cserébe tanítgatott erre-arra, mint néhány különféle ételkülönlegesség elkészítése, vagy éppen az országon belül különféle helyi szokásokat mesélt.

Négy éve voltam itt, amikor egy nap váratlan vendég érkezett hozzánk. Egy ősz, öreg férfi volt az, akinek láttára szinte megrémült Karin nagynéném. Megparancsolta, hogy maradjak bent, és folytassam a főzést, amíg ő megbeszél a férfival pár dolgot. Így is tettem, amíg egy hangosabb robajt nem hallottam kintről. Nem bírta uralkodni a kíváncsiságomon és odalopóztam az ablakhoz, majd résnyire kinyitottam, hogy pontosan hallhassam mi folyik odakint.
- Megőrült?! Pont most akarnak visszahívni?! Megmondtam, hogy feladtam a mágusléttel réges rég, az a hegyi eset óta! - magyarázkodott nagynéném.
- Elhiheti, hogy nekem sem tetszik ez az ötlet, de szükség lenne az erejére! - szólalt fel a férfi is.
- Mit nem ért Bob mester azon, hogy nem?! Olykor önfejű tud ő is lenni, üzenem neki, hogy most egy kislányt nevelek, így biztos, hogy nem vállalkozom ilyesmire!
- Cynthia helyébe befogadta a lányt, akit az imént láttam? Lépjen túl a múlton, Karen!
- Ennek a lánynak köze nincs a múltomhoz! Rokonról rokonról járt szegény pára, amíg magamhoz nem vettem. Ne keverje bele a múltat!
- Legalább mágiára tanítja a gyereket? Azzal lehet meg tudnám győzni Bob mestert, hogy halogassa a dolgot.
- Szerintem azt sem tudja szegény lányka, hogy mágus vagyok, elvégre felhagytam a mágia használatával amikor otthagytam a céhet. Miért kell most belekeverni szegényt?
- Ez a két opció maradt, vagy jön velem, vagy a lánnyal szerez némi időt, és egy esetleges opciót, hogy ne szoruljon erre az egészre. - próbálta győzködni nagynéném, bár túlzottan ködös volt ez az egész nekem, hogy tudjam pontosan miről van szó.
- Most inkább hagyj magamra! Nem akarok erre az ügyre több szót fecsérelni! - mordult fel végeredményben nevelőm.
- Hát jó, de ne feledd, ez a két opciód van. - mondta zárásként a férfi, majd távolodó lépteket hallottam innen csak.
Ekkor feleszméltem, hogy nekem a konyhában lenne a helyem, így megpróbáltam arrébb kúszni, nehogy megtudja a nagynéném, hogy hallgatóztam, de már késő volt. Hátam mögött becsapódott az ajtó, majd amikor oda néztem nevelőm méregető tekintetét láttam csak.
- Komolyan, miért csinálom én is ezt? - kérdezte a levegőbe egy pillanatra, majd ismét rám nézett. - Mint most megtudhattad, kis hallgatózóm, mágus vagyok, egykoron a Blue Pegasus céhben használtam erőm a lehető legjobbakra. Tőlem nem tanulhattál meg semmit a mágiáról eddig, így ez a kérdésem van feléd: mit tudsz a mágiáról?
- S-semmit, csak azt, hogy létezik ilyesmi. - feleltem kissé félőn, mert a méregető tekintet mögött ott volt a korábbi idegesség is még.
- Megtanítalak a telekinézis nevezetű mágia alapjaira, hátha hasznát veheted még valaha, na meg szolgálhatsz te is egy céhet, ha valóban alkalmas leszel a mágia használatára. - biccentett a fejével, jelezvén, hogy ezzel el is lett intézve, ám még mindezek előtt hangot adtam az értetlenkedésemnek.
- Milyen az a telekinézis?
Erre nagynéném csak elmosolyodott, intett egyet az egyik szék irányába, ami ezt követően odacsúszott hozzá. Miután leült rá újból felém nézett.
- Egy igen bonyolult mágia, de ezt majd te is megtudod a tanulásod folyamán. - mosolyodott el.

Attól a naptól kezdve három évig tanultam a mágia szerepét a társadalomban, az alapvető mágikus erők irányítását és a telekinézis alapjait. Emellett pedig még sokat tanultam az ország legnagyobb máguscéheiről, legfőképp arról a céhről, ahol ő is volt még korábban: a Blue Pegasusról. A mágiatanulást követően rövid ideig visszatértünk a régi életünkbe, teljesen mágiamentesen, ám ez sem tarthatott sokáig.
- És hogy döntöttél, mit kezdesz majd frissen szerzett tudásoddal?
- Hát, elég bizonytalan vagyok, de érdekel a céh, ahol régen voltál, na meg az ottani emberek, így valószínűleg azt veszem célba majd. - mondtam kissé zavarodottan, amire elmosolyodott csak.

Pár nappal ezután elindultam oda, ahol a céhház volt Karin nagynéném elmesélései alapján, ám az érzékeny búcsúnk után még egy levelet is a kezembe nyújtott, hogy adjam át Bob mesternek.
Szerencsére felkészültem a hosszú útra ami előttem állt, így felszerelésileg és lelkiekben sem ért semmi meglepetés az hosszú séta, na meg a szintén nem rövid vonatút alatt. Furcsa érzés töltött el ezidő alatt, hisz' tíz éves korom óta nem is nagyon hagytam el a nevelőm oldalát, na meg a házát sem sokkal többször.
A hosszú út végére pedig elérkeztem egy szép késő délutáni órában az épület elé, ami kitűnt a többi közül színességével és formájával egyaránt. A kapun belépvén egy kissebb nyüzsgő csapatot pillanthattam meg, majd hirtelen a csapatból kilépett egy fiú, és meghajolt előttem.
- Üdvözletem szép hölgy, miben segíthetek? - kérdezte egy széles mosollyal az arcán.
- A céh mesterét keresném, mert egyrészt csatlakozni szeretnék, másrészt egy levelem is van a számára.
Alig, hogy ezt kimondtam, egy alacsony, női ruhában lévő öreg férfi lépett a fiú mellé.
- Szervusz bogaram, én vagyok akkor, akit keresel. Hogy hívnak?
- Yoko Haruna vagyok, és ön bizonyára akkor Bob mester. - mosolyodtam el, ám a mester arcára kiült a meglepettség.
- Azt mondtad Yoko? Netán ismered Yoko Karint?
- Igen, ismerem, ő a nagynéném, aki felnevelt, és tőle van ez a levél is. - nyújtottam át egyből a levelet, ami rám lett bízva.
Miután a férfi elolvasta hirtelen komorság ült ki az arcára, ám amint elteltette azt újra mosolyogni kezdett.
- Tehát akkor csatlakozni szeretnél hozzánk? Remek, ennek igazán örülök! Kerülj beljebb csak tündérvirágom! - terelt beljebb a mester.
Ezt követően kérésemre a hasamra megkaptam vörös színben a céhjelem, és hivatalosan is elkezdtem azt az utat járni, mint nagynéném.