Kincsvadászat [Magánküldetés Omeron Greensand, Farkas, és Yoko Haruna számára]

Név: Kincsvadászat
Szint: D
Jutalom
- 2-es szinten 75.000
- 1-es szinten 50.000


A céhházakban és a városok közepén lévő hirdetőtáblákon bukkanhattok a következő hirdetésre:


A városba érkezve a szokásos vasárnapi felfordulás vár titeket, nem jelent kihívást az útbaigazítás kérés, könnyedén megtaláljátok a múzeumot, ahol a lépcsőn már jó pár mágus várja a feladat közlését, némelyikből ki is szedhettek információmorzsákat. Van, aki már tudni véli a helyet is, ahova küldeni fognak titeket, van, aki még azt se veszi biztosra, hogy tényleg jutalom jár érte, de egyben mindegyik egyetért, mégpedig, hogy valami féle mágikus ereklye tűnt el a múzeumból, valószínűleg ezt kell majd megkeresni.
Pontban délben elkezd szólni a harang, és ahogy a hang tovaszáll, egy öltönyös, cilinderes fiatalember jelenik meg a lépcsőn.

- Üdvözlök minden megjelent varázslót és mágust, William Bover vagyok, a múzeum igazgatója. Amint már tudhatjátok, eltűnt egy igen értékes, és erős ereklye a városból, a feladat ennek visszaszerzése lesz. Kérem, akik még nem szerveződtek három tagú csapatokba, tegyék meg, hiszen könnyebb és gyorsabb lesz megkeresni, és nekünk az a célunk, hogy minél előbb újra a múzeumban tudjuk az ereklyét! Ne riasszon vissza senki, hogy osztozni kell a jutalmon, hiszen a jutalom 175.000 Gyémánt! Az embereim mindenkinek kiosztják a fényképeket a tárgyról, minden kérdés felé nyitott vagyok, az irodámban megtalálnak, a helyszínt bárki megnézheti, a nyomozáshoz türelmet, és szerencsét kívánok mindenkinek!

Postotok addig tartson, míg megtaláljátok egymást, és összeismerkedtek, ha van kérdésetek, rohamozzátok meg az igazgatót, és tegyétek fel neki, a következő postban válaszol. Postolási határidő nincs, rajtatok múlik milyen gyorsan haladunk, sorrend szintén nincs.

-OY Omi!OY OY OY! –Kapaszkodtak be az alattomos, érces hangok, füleimbe. Végül addig dörömböltek ritmusosan dobhártyámon, mígnem szemeim az álom legkisebb nyomát sem mutatva, felpattantak.
-Omi hopp…hopp –Érkeztek újabb, ellentmondást nem tűrő parancsszavak.
Felemelkedve a jóllakottan heverésző, kövér párnák tengeréből, bár nem szerettem ha erőszakkal keltenek fel hétvégén, arcom mégse viselt semmilyen rosszalló vonást. Talán nem nevezhető életem csúcsának, amikor egy 30 centis töpörtyű mondogatja nekem, hogy „hopp hopp” , most mégis boldog vagyok…
-Jó reggelt Heaven! –mormogtam erőlködve és toltam neki oda öklöm nyújtózkodás közben, amit ő vidáman megkoccintott csőre tetejével.
-Éhes vagy?
-Aha, Aha –Nyitotta nagyra csőrét és kezdett lábain jobbra balra billegni.
-Na akkor ideje bekapni valamit –Ugrottam fel majd jobb kezem az ágyra fektettem, hogy Heaven feltotyoghasson rajta…
Egy kellemes reggelit követően, Heavennel az igen nagyra szabott lakótáskájában, nekivágtunk a városnak, pontosabb célként a QC székházat jelölve meg. Hogy érdekes füleivel ne hívjuk fel a figyelmet, vettem neki egy mágikus fejhallgatót is, amit még kikapcsolt helyzetben is nagyon szórakoztatónak talált. Fél óra után hátunk mögött hagyva a jó két kilométeres távolságot, mely a Céh és szállásom között terpesztett, lendületesen trappoltam a monumentális kastély köveire.
A vár Richard által felügyelt szegletébe lépve rá kellett jönnöm, vasárnap senki sem szeret itt lógni. A kocsma teljesen üres volt, sőt még maga a helyi kiskirály, a legjobb csapos és szakács 2010-es díj birtokosa is valahol máshol kóricált.
-Így túl sok mindent nem tudunk itt csinálni, igaz? –Szóltam oda kis barátomnak, a táska szájához húzódva, ő azonban már ismét az álmok földjén járt, kitudja milyen csodákat átélve.
Bár Heaven még csak nemrég lépett elő szobadíszből csipogó géppé, az élet nem állhat meg, a mágus szolgálni született, így nekem is dolgoznom kell. Legfeljebb valami kevésbé veszélyeset választok. Léptem oda a hirdetőtáblához ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal fejemben. Nem kellett túl sokáig válogatnom, a tábla közepén ott fityegett egy igen blikkfangos példány, ami megítélésem szerint még az elfogadható veszélyfaktorba tartozott. Cetli a zsebbe, én pedig haza, majd a vasútállomásra. A cél Clover, hogy egészen pontos legyek, a város neves múzeuma, minek vezetői bár nem fogalmaztak túl részletesen a megbízást illetően, szavaikból nem cseng ki túl nagy veszedelem.
Igazából nem állt előttünk hosszadalmas vonat út, de azért alaposan felkészültem Heaven ellátmányát illetően. A friss husicsíkokon túl, Richard által elkészített szárított eleséget is csomagoltam, ami vicces mód, felszerelésem tetemes részét tette ki. Két órányi zötykölődést és némi információszerzést követően, játszi könnyedséggel jutottunk el a kijelölt helyig, megjegyzem, épp időben, ugyan is az általam várthoz képest, már egész méretes kis tömeg gyűlt össze. A múzeum maga érdekes színfoltja volt az egyébként egyszerű és kicsinyke városnak, ugyan akkor első ránézésre, semmivel sem emelkedett ki a többi ilyen intézmény közül. Méretes szürke kő építmény, hatalmas faragott oszlopokkal és az elmaradhatatlan, széles lépcsősorral. Utóbbi tövében, az isten tudja hogy a természet vagy a tervező munkáját dicsérő öreg fák nyújtózkodtak.
Az egyik ilyet célba véve, megakadt a szemem, egy bájos arcú, reggelijét majszolgató leányzón, aki már az általam áhított árnyék jótékony hatását élvezte. Pár másodpercig nézegettem, majd arra jutottam, hogy a megbízás kihirdetéséig nem árthat egy kis társaság és hát a hűsítő ülőhelyről sem mondhatok le csak úgy. Néhány határozott lépéssel elhaladva pár mágus forma figura mellett, az „elveszett ereklye” szó kapaszkodott be hallójárataimba. Lévén, hogy hamarosan hivatalos forrásból informálódhatok, nem törődtem ezzel túl sokat, sokkal jobban érdekelt a lányka és az általa birtokolt pihenőhely. Megálltam előtte, majd kicsit közelebb hajolva vidáman megszólítottam.
Jóreggelt kisasszony! - mosolyogtam és jobb kezem felemelve térdemről odanyújtottam neki - Omeron Greensand vagyok a Quatro Cerberus egyik mágusa.. Nagyon örvendek és egyébként jó étvágyat
[color:5d7b=white]- J-jó reggelt önnek is, Yoko Haruna vagyok a Blue Pegasusból. Mellesleg köszönöm, kedves öntől a kívánsága. Mit szeretne? –Kérdezte az ifjú hölgy, bájos félsszel
-Megengednéd, hogy én is helyet foglaljak itt melletted? Tudod nem igazán vagyok az a napozós fajta és vélhetőleg úgy is egyazon okból vagyunk itt. –Kérdeztem, de mivel habozott, úgy véltem jobb kiegészíteni a mondandóm. -Persze ha zavarlak... -Azzal szomorú kutyaszemeket villantva egy kis hatásszünetet tartottam
Cs-csak nyugodtan, van még itt hely bőven.
-Á köszönöm - Kiáltottam fel ismét kicsattanó örömmel
-Blue Pegasus? Hooo... mond csak, régi tag vagy? Nem ismered véletlenül Nati-t ? A közelmúltban sokat dolgoztam vele, tündéri egy lány. –Azzal pár másodpercre elmerültem néhány nosztalgikus emlékben.
Bo-bocsi, de nem túl rég csatlakoztam csak, így nem igazán tudom, hogy kiről beszélsz. - Mosolyodott el végre, bár közben arcát a vörös egyre élénkebb árnyalatai festették meg.
-Á értem. - Azzal kezeimet fejem mögött összekulcsolva hátradőltem és elfeküdtem a lépcsőkön
-És egyedül szeretnél belevágni ebbe a küldetésbe? -Puhatolóztam az előbbiekhez képest kicsit komolyabb hangnemben
- H-hát igazából, egyedül félnék nekivágni egy komoly feladatnak, de nem ismerek senkit, így leginkább csak kíváncsiságból jöttem ide. –Érkezett pontosan olyan válasz, amilyenre az ember számít egy ilyen ártatlan teremtés esetében.
-Hát úgy látom sűrűsödik a tömeg, talán nekünk is oda kellene mennünk. Nekem egyenlőre csak annyit sikerült megtudnom, hogy egy elveszett ereklyét kell megtalálnunk –Hasznosítottam végül mégis az iménti szófoszlányt.
Gyorsan felkászálódva, leporoltam ruhám, majd potenciális bajtársammal oldalamon, utat törtem a tömegben. A társaságot furcsábbnál furcsább figurák alkották, némelyikük esetében a mágia mintha csupán egy divatirányzat volna. Egyik másik magára aggatott mindenféle kabalát, szimbólumokat ábrázoló függőt és egyéb haszontalan marhaságot. Végül valahol az első sor közelében elhelyezkedve, bevártuk az elegánsan öltözött, pódiumon elhelyezkedő úriember beszédét.
- Üdvözlök minden megjelent varázslót és mágust, William Bover vagyok, a múzeum igazgatója. Amint már tudhatjátok, eltűnt egy igen értékes, és erős ereklye a városból, a feladat ennek visszaszerzése lesz. Kérem, akik még nem szerveződtek három tagú csapatokba, tegyék meg, hiszen könnyebb és gyorsabb lesz megkeresni, és nekünk az a célunk, hogy minél előbb újra a múzeumban tudjuk az ereklyét! Ne riasszon vissza senki, hogy osztozni kell a jutalmon, hiszen a jutalom 175.000 Gyémánt! Az embereim mindenkinek kiosztják a fényképeket a tárgyról, minden kérdés felé nyitott vagyok, az irodámban megtalálnak, a helyszínt bárki megnézheti, a nyomozáshoz türelmet, és szerencsét kívánok mindenkinek! –Zárult végül ezzel a jó kívánsággal a rövidke tájékoztató.
-Mond csak kedves Yoko. Így ezek után mi a véleményed erről a megbízásról? Érdekelne esetleg? –Néztem barátságosan a lány remegő szemeibe.
- Hát, nem tudom igazán... Nem vagyok az a kincskeresű jellem, bár biztos izgi lehet egy ilyen küldetés... A probléma még mindig ott van, hogy nem ismerek senkit, így hát nem sok esélye van ennek az egésznek részemről.
-Ugyan! Ne szégyellősködj, bár nem merném az ismerősödnek nevezni magam, de ez egy érdekes feladatnak ígérkezik, kár lenne kihagyni. A díjazás pedig szintén ösztönző. Tarts velem. - Azzal mosolyogva ismét kezet nyújtottam a lánynak
- H-hát, lehet elfogadom az ajánlatod, ha nem zavar, hogy egy kissé tapasztalatlan vagyok. Ez lenne az első küldetésem, és a mágiám sem használtam még nagyon, csak amikor gyakorolgattam. – Nézett rám egy kissé furcsára sikeredett, de attól még aranyos mosollyal
Közben, egy fiatal férfi jelent meg Yoko háta mögött. Könyörgő szemeivel eltéveszthetetlenül rám bámult, majd tekintetét balra és ismét rám kapta. Egy bizarr külsejű, kék és piros festékkel tarkított arcú, a legnagyobb jóindulattal is vadembernek nevezhető, erőszakos nézésű, félmeztelen csodabogár szuszogott a nyakában. .Ráeszmélve a helyzetre, hangosan és jól érthetően kiáltottam fel.
-Hejj te kis kurafi! Merre jártál? Azzal átkarolva újdonsült barátosném és az idegent, lendületes léptekkel megindultam a tömeggel ellentétes irányba, vissza a korábbi árnyékos kis menedékhez.
. -Elég kellemetlen alaknak tűnt az iménti. Jól kifogtad -Nevettem fel ismét vissza nézve a harci máztól mókás ábrázatú figurára, majd szinte levegőt sem hagyva a többieknek, kezet nyújtottam a fiúnak.
-Milyen udvariatlan is vagyok. A nevem Omeron Greensand, a Quatro cerberus soraiból. A kishölgy pedig itt mellettem -Azzal tekintetem Yokora emeltem, bízva benne, hogy visszatér gondolataiból. Végül helyette az ifjú folytatta.
- A nevem Farkas a Fairy Tailból és kösz az előbbiért az adósotok vagyok. –Erre Yoko is magához tért és illedelmesen reagált.
-Ugyan! Semmiség! Viszont függetlenül a színjátéktól, valóban elkélne egy harmadik tag. Mit szólsz Farkas? Lenne kedved velünk együtt dolgozni? Yoko neked így megfelelne? –Az említett szégyenlősen bólogatott, majd eldadogott egy félszeg igent.
-Nem kell félni tölem nem harapok és a a céhem sem olyan mint az hirlik. –Célozta vélhetőleg közvetlenül a kialakulóban levő csapat egyetlen női tagjának
-No igen, nem akartam szóba hozni, de ha már így mondod. - Kuncogok egyet orrom alatt- Viszont ezt egy igennek veszem! Üdv a csapatban –Döntöttem végül, mert Yoko csak az eddigieknél is jobban elpirult.
-Most azonban kérdezek néhányat a mélyen tisztelt igazgatóúrtól. Megvártok vagy elkísértek? –Hallattam ismét ritkán használt komoly hanghordozásom.
-Ha ott nincs ekora tömeg szívesen elkisélek. És te Yoko? –Kérdezte Farkas hamar beilleszkedve a társaságba és látszólag idomulva Yoko kisasszonyhoz aki puszta tekintetével nyilvánvalóvá tette előttem, hogy szeretne minél távolabb maradni a sokaságtól.
-Ugyan, nem kell az emberektől félni- mosolygok újdonsült barátaimra -Hisz ahogy te is mondtad magadról Farkas, ők sem harapnak. Viszont ha ennyire zavar titeket a tömeg, talán jobb ha itt maradtok - Azzal két tenyeremmel ráfogva a mellettünk álló öregecske fa törzsére, abból két lapos ülőfelület nyúlt ki egymással szemben.
-Foglaljatok helyet, sietek. De aztán nem itt hagyni ám - Ezen szavak kíséretében hátra kacsintottam, majd bele vetettem magam a hömpölygő ember áradatba.
Még mielőtt az teljesen elnyelt volna, eljutottak hozzám Farkas utolsó szavai.
-Megkérdeznéd mivel védték a szobor biztonságát? Ha a tárgy nagy mágiát rejtett akor a védelme is hasonló. Talán ha megtudjuk mi vétte megtudhatjuk azt is ki vitte el. –Kiáltotta tölcsért formálva kezeiből.
Még éppen hogy elcsípve a kérdést, helyeslően felemeltem karom, jelezve, meglesz. A kezdeti nagy csoportosulással szemben, csak igen kevesen ácsingóztak még több információ után. Két férfi beszélgetett mindössze a múzeum vezetőjével gondolom az előtt kapták el, hogy vissza térhetett volna irodájába. Amennyire hallottam, ők is csak a fizetséget akarták feljebb tornászni, persze sikertelenül. Hamar belátván, hogy követeléseik süket fülekre találtak, mint durcás kisgyerekek törtettek lefele a lépcsőkön. Szelíd mosollyal az arcomon léptem a frakkos fickó elé, majd lefutva a kötelező köröket, nyakába zúdítottam a bennem kavargó kérdéseket.
–Először is, amennyiben az lehetséges, bár a küldetés sikerességének érdekében remélem hogy az, több információra lenne szükségem az ereklyét illetően, főként az erejének mibenléte érdekelne. Ezen tudás, sokat segítene a potenciális bűnösök kiszűrésében. Továbbá érdekelne, hogy milyen rendszer, mágia garantálta a szobor biztonságát. És végül de nem utolsó sorjában, látta valaki a bűncselekményt vagy bármi gyanúsat az elmúlt napokban? A megszokottól eltérő külsejű, vagy viselkedésű egyéneket?

A sebeim már kezdtek begyógyulni a legutóbbi küldetésem óta. A mesteren látszik minden a büszkeség hogy ilyen emberek vannak a csapatába. Ez a kis félreértés legalább jó lecke volt számára, hogy rendbentartsa a papírjait. Nincs kedvem még egy kőnyűnek vélt küldetésre menni ahol ilyen hatalmas ellenfelekkel kell megküzdenem. Ezért mostantól Mira Janetől kérek tanácsot melyik küldetést vállaljam el. Egyik nap oda is jött hozzám hogy talált egy megfelelő feladatot a számomra.
- De hát én még csak lábadozok. Igaz a sérüléseim már nagyjából begyógyultak de nem hiszem hogy készen állnék egy ujjab csatára.-
-Hagyd abba többet panaszkodsz mint egy nő. Valld be egyszerűen, hogy lusta vagy.- mondta a fejemben Farkas barátom.
– Ez nem tűnik túl nehéznek.„A cloveri múzeum mágusok segítségét várja, a jutalmat a helyszínen közölt feladat leggyorsabb elvégzője kapja!” biztosan biztonsági őrt keresnek. Ott nyugodtan tudsz pihenni. Egy múzeumban úgysem történhet semmi különös.- majd elővette azt az angyali mosolyát aminek képtelenség ellen állni. Nem is bírtam sokáig azonnal elfogattam a megbízást a kabátomat magamra kaptam elfedve a kötéseimet amik még rajtam voltak és elindultam a vonat állomásra.
Jó pár óra zötykölődés után megérkeztem a városba. Szokatlanul sok ember mászkált az utcákon és halkan sutyorogtak egymás között.
-Azt mesélik egy macska szellem volt a szoborban ami eltűnt.- erre azonnal elmosolyodtam. Így már érthető volt hogy Mira Jane miért volt ennyire erőszakos. Ha megvárta volna míg teljesen felépülök lekéstem volna erről a lehetőségről. Ezért szaporázva lépteimet megkerestem azt az épületet ahol legtöbben beszélgettek majd beléptem az ajtón. Azonban rögtön megbántam, hogy nem maradtam kívül ugyanis több ember volt bent mint kint. Alig lehetett elférni a sok jelentkező miatt. Rögtön kinéztem magamnak egy kis sarkot ahova bevetettem magam. Hátamat nekivetettem a falnak szemeim villámot szórtak így nagy szerencsére mindenki elkerült.
Nemsokára mikor a harangok megszólaltak előlépett egy jól kiöltözött férfi és előadta a feladatunkat.
-- Üdvözlök minden megjelent varázslót és mágust, William Bover vagyok, a múzeum igazgatója. Amint már tudhatjátok, eltűnt egy igen értékes, és erős ereklye a városból, a feladat ennek visszaszerzése lesz. Kérem, akik még nem szerveződtek három tagú csapatokba, tegyék meg, hiszen könnyebb és gyorsabb lesz megkeresni, és nekünk az a célunk, hogy minél előbb újra a múzeumban tudjuk az ereklyét! Ne riasszon vissza senki, hogy osztozni kell a jutalmon, hiszen a jutalom 175.000 Gyémánt! Az embereim mindenkinek kiosztják a fényképeket a tárgyról, minden kérdés felé nyitott vagyok, az irodámban megtalálnak, a helyszínt bárki megnézheti, a nyomozáshoz türelmet, és szerencsét kívánok mindenkinek! -
~Na ez szép már megint csapatosdit kell játszani.~ ahogy ezen gondolkodtam riadva vettem észre egy kifestett arcú férfi közvetlenül az arcomba bámul. Nagyon zavarónak éreztem a tekintetét de ő csak bámult tovább.
-Bocs de kivennéd az arcodat a képemből?-
-Csatlakozz hozzám harcos érzem a vérszomjad szagát!– mondta majdnem kiabálva. Kis ideig értetlenül álltam míg rájöttem Farkas társam érzéseit sikerült érzékelnie. Nem tudtam mit mondjak hirtelen ezért azt mondtam ami először eszembe jutott.
-Sajnálom de nekem már megvan a csapatom. Öööö méghozzá ott vannak- ezzel rámutattam egy párra akiket elsőnek kiszúrtam a tömegből. Rögtön odasiklottam melléjük és megpróbáltam a legártatlanabb kutya kölyök képet vágni amire csak képes voltam. A férfi rám nézett majd a festett arcúra.---Hejj te kis kurafi! Merre jártál? - ezzel átkarolt engem a társát majd együtt elindultunk a tömeggel ellentétes irányba.
-Elég kellemetlen alaknak tűnt az iménti. Jól kifogtad – majd jót kacagva a kezét nyújtotta nekem.
-Milyen udvariatlan is vagyok. A nevem Omeron Greensand, a Quatro cerberus soraiból. A kis hölgy pedig itt mellettem -
- A nevem Farkas a Fairy Tailból és kösz az előbbiért az adósotok vagyok. –
-Ugyan! Semmiség! Viszont függetlenül a színjátéktól, valóban elkélne egy harmadik tag. Mit szólsz Farkas? Lenne kedved velünk együtt dolgozni? Yoko neked így megfelelne? – erre a kis hölgy bólintott egyet válaszként.
Yokon úgy látszott mintha tartott volna tőlem ezért próbáltam megnyugtatni.
-Nem kell félni tőlem nem harapok és a a céhem sem olyan mint az hírlik. –
Omeron egyet értett velem majd köszöntött a csapatban. Megkérdezte nem akarunk vele tartani az igazgató kikérdezésére. Én és Yoko inkább távol szerettünk volna maradni a tömegtől ezért inkább maradtunk. Omeron intésére két levél nőtt a mellettünk lévő fa oldalán amin üldögélhetünk amíg ő visszatért. Mielőtt Omeron végkép eltűnt volna farkas tanácsára megkértem egy apró szívességre.
-Megkérdeznéd mivel védték a szobor biztonságát? Ha a tárgy nagy mágiát rejtett akor a védelme is hasonló. Talán ha megtudjuk mi vétte megtudhatjuk azt is ki vitte el. –
Helyeslően felemelte a karját jelezve, hogy értette. Megpróbáltam oldani a feszültséget ezért újra próbáltam megnyugtatni a lányt.

-Nem kell félned én is még kezdő vagyok. Legutóbb eléggé megjártam egy küldetésen ezért választottam ezt a kis könnyed feladatot. Csak egy szobrot kell megkeresni. Gyerekjáték.-

- Hát, én nem tudom... Szerintem nem véletlenül van ekkora jutalom. Majd megvakarta a fejét kissé zavarodottan.
-Biztos csak azért mert sok a pénze nem tudja mire költse és a hírnevét is tönkreteheti ez az eset.-
- Hát, lehet, bár, ha nem zavar téged, én nem vagyok ennyire optimista.
-Nem kell félned itt vagyunk mi- és ekkor magamra mutatok--hogy megvédünk téged. De ne becsüld ennyire le magad. Erősebb vagy mint hiszed.-
- Hát, köszi, ez kedves tőled, de én konkrétan nem félek attól, hogy gyenge lennék, mivel nem tudom behatárolni azt, hogy miben tudok hasznára válni bárkinek is. Ez az első küldetésem, így nem tudom, hogy mire vagyok elég, és mihez kevés. - majd ujjra zavarodottan mosolyodott el.
-Ne aggódj én sem tudom mihez kezdhetnék itt az erőnkkel de tudom, hogy sikerülni fog. Mert hiszek bennem és a társamban.- erre megsimogattam a farkasfejes nyakláncom.
- Hát, legalább valaki biztos, hogy önbizalommal teli a csapatban.-
Ne aggódj csak akarnod kell. Ismertem egy aranyos kacér lányt aki jól elbánt velem majd jó barátok lettünk. Megtanultam akkor senkit nem szabad lebecsülni.-
- Hát, kinek mi, mint ahogy azt a mondás is tartja. -
-Higy önmagadban és megleled az igazi erőt.-
-Köszi.-
Kissé megköszörültem a torkom majd folytattam-Ha szabad megjegyeznem nagyon csinos vagy.- Erre farkas elkezdett dumálni a fejemben, hogy folytassam a lány fűzését mire én csendre intettem. Yoko valószínűleg nem halott semmit mert teljesen elpirult és nehezen kinyögött egy köszönömöt.
Hirtelen nem messze tőlünk egy egeret láttam meg amint átment egy falon. Rögtön tudtam csakis szellem lehetett. A mágiám miatt csak én voltam képes érzékelni. Elnézést kérve Újdonsült társamtól az egér után vetettem magam abban a reményben hátha egy szemtanút sikerül szereznem.

/Velem jönne a familiárisom/

Egymás mellé raktam két kezem, és koncentrálni kezdtem.
- Ice Make: Shield! - próbáltam már legalább ezredszer megformálni a pajzsot magam előtt. Egy vékony, repedésekkel tarkított jégdarab jelent meg a levegőben, küzdőpartnerem meg felém lőtt egy árnyat. Amit Tsuka jégpajzsa néhány mély horpadással megállított, az az enyémen minden nehézség nélkül áttört, és csak a karmaimnak köszönhetően tudtam megállítani, hogy engem ne sebesítsen meg. Kimerültem ültem le a földre, minden, általam teremtett jég eltűnt, varázserő híján.
- Kösz a gyakorlást, azt hiszem, mára elég. - lihegtem, majd elköszöntem segédemtől. A kis kígyót az árnyékban hagytam, ahonnan vidáman nézte kínlódásomat.
- Még te is ellenem vagy? - néztem rá, habár tudtam, még nem érti meg, amit mondok. Elétartottam ujjam, majd egy kevés jeget növesztettem rá, ahogy bele akart kapni.
- Nem, ez nem kaja. - cirógattam meg a fejét, miután fogait fájlalva húzódott el a kezemtől. Másodikra már eltalálta, mit szeretnék tőle. Felkúszott karomon át a vállamra, és kényelembe helyezkedett. Lassan besétáltam az ivóba, és egy sört rendeltem. Nem tudtam megtanulni magamtól ezt a technikát, így ideje volt, hogy egy tanár után nézzek. Pénzem viszont még nem volt rá. Úgyhogy a sör felhörpintése után az üzenőfal felé vettem az irányt.


A múzeumok elég gyakran kapnak állami támogatást.. Biztos jó lesz a fizetség. - mosolyodtam el, és egy kis falat húst tartottam Arisa elé. Villámsebesen tűnt el a cafat. Hihetetlen étvágya volt, így mindenhova velem jött, táskámban pedig egy kevés nasit tartottam számára. Nehézséget nem okozott, és a harcokban megtanultam, hogyan mozogjak úgy, hogy neki ne eshessen baja.
Így hát útra készen álltam. Haj frissen festve, a ruha amúgy sem nagyon mosandó, legfeljebb letörlendő, minden fontos nálam. A vonatállomáson ugyan néhány órát várnom kellett, de a vasárnapi forgalom mindig is hagyott némi kívánnivalót maga után, de ez a kis késlekedés nem számított. Addig is gyakoroltam az újra visszatérő varázserőmmel. A "Freeze" varázslattal bármikor meg tudtam teremteni a pajzsot, de nem ez volt a módja, mint a lépcsőidézésnek sem. A Freeze egy alapvarázslat volt, aminek a speciális változatai - az Ice Make varázslatok - egy-egy tárgyat tudtak megformálni, sokkal kevesebb varázserőből, mint a Freeze. De a gyakorlást abba is hagytam, amint felszálltam, hiszen nem akartam teljesen kimerülten odaérni. Arisa bekúszott a táskámba, megszokott alvóhelyére. Néha gondolkodóba estem, hogy vajon miért ezt választja. Talán, mert ott van az ebédje...
Fejvakarva szálltam le a vonatról, amint az megállt. A tömeg szinte elsodort, sőt, néhány ember megkérdezése után a piactéren kötöttem ki, pedig a múzeum felől érdeklődtem. Na mindegy. Fél óra bolyongás után végül sikerült megismerkednem a múzeum épületével. Oszlopok, fák, lépcső, unalom. Sosem szerettem múzeumokba járni, hiszen semmi sem történt soha. Az előtte álló tömegben annál inkább. A jutalom ígérete sok mágust csalt ide, akik izgatottan várták, hogy mi lesz a feladat. A jól értesültek szerint egy tárgyat kellett visszaszerezni, de a tömeg továbbra is izgatottan duruzsolt. Voltak, akik szerint egy fekete mágiával teli tárgyról van szó, mások szerint csak éjjeliőrként kell itt lenni néhány este, hogy ne lopjanak el mást. Végül egy délben megszólaló harang hallgattatott el mindenki. Az első két harangzúgás után elő is jött az igazgató.

- Üdvözlök minden megjelent varázslót és mágust, William Bover vagyok, a múzeum igazgatója. Amint már tudhatjátok, eltűnt egy igen értékes, és erős ereklye a városból, a feladat ennek visszaszerzése lesz. Kérem, akik még nem szerveződtek három tagú csapatokba, tegyék meg, hiszen könnyebb és gyorsabb lesz megkeresni, és nekünk az a célunk, hogy minél előbb újra a múzeumban tudjuk az ereklyét! Ne riasszon vissza senki, hogy osztozni kell a jutalmon, hiszen a jutalom 175.000 Gyémánt! Az embereim mindenkinek kiosztják a fényképeket a tárgyról, minden kérdés felé nyitott vagyok, az irodámban megtalálnak, a helyszínt bárki megnézheti, a nyomozáshoz türelmet, és szerencsét kívánok mindenkinek!
~ Hármas csapatok? Öööö.. - néztem körbe kétségbeesetten. Az új arcok láttán ismét megzavarodtam, és nem tudtam bátorságot venni magamon, hogy valakihez is odamenjek. Minek köszönhetően egy szempillantás alatt egyedül maradtam. Legfeljebb egyedül kell bezsebelnem a gyémántokat.
Azonban még így is információkat kellett szereznem, hiszen sokat nem tudtam meg az előbb elhangzottakból. Kissé előrefurakodtam a tömegben, de ennyi mágus között ez nehéz volt. Egyszercsak..
- Vigyázhatnál jobban is. - morrantam egy lányra, aki sikeresen rálépett az egyik lábujjamra, és majdnem nekiütődött az oldalamnak, ahol Arisa szundizott. Meglepődve vettem észre, ahogy elfutják a lány szemét a könnyek, és gyorsan menekül előlem. Egy percig csodálkozva néztem magam elé, majd..
- Ome! - kiáltottam fel félhangosan, ahogy megláttam az igazgató mellett álló céhtársamat. Ugyan nem sokat beszéltem vele, de legalább egy céhben voltunk.
- Szia, Rane! - integetett felém, elfordulva a munkaadótól.
Végre sikerült kijönnöm a tömegből, és odaérni mellé.
- Mondd, nincs kedved egy csapatban lenni? - néztem rá reménykedve.
- Hát, sajnos már egy csapatban vagyok két... Hé, hova tűnt Yoko? - nézett körbe.
Ismerve szerencsémet, épp belé futottam az előbb.
- Hát, ha nincs itt, az ő baja. Ő itt Farkas, a társaság harmadik tagja. - mutatott rá egy épp most érkező, barna hajú srácra, akinek félénken kezet nyújtottam.
- Rane Iceclaw, Quatro Cerberus.

Omeron: Az igazgató nem válaszol a kérdésedre, inkább feláll az íróasztaltól, az ajtóhoz sétál, majd maga után int téged. Egy folyosón történő rövid séta alatt végig magyaráz, szinte tárlatvezetést tart számodra, míg megérkeztek egy díszes ajtóhoz, amit rövid kotozás után kinyit.
Odabent egy egy kisebb tanteremnyi üres tér fogad, aminek a közepén egy márvánemelvény van, körülötte díszoszlopok, amin vastag vörös kötél lóg, jelezve, hogy ne menjenek közelebb a látogatók. Az igazgató megköszörüli a torkát.
- Nos, a termet két irányból közelíthették meg, az ablak felől, és az ajtó felől, előbbi valószínűbb, mert reggel, amikor nem találtuk az ereklyét nyitva volt. Az egyetlen probléma az, hogy belülről nyílik, az ajtó pedig kulcsra volt zárva, az egyetlen kulcs nálam van, az ablakot pedig nem feszítették fel. Továbbá, ha közelebb lépünk, a kötélen túl minden csempe aktivál egy kart, ami a fejünk felett lógó rácsot ránk eti, had mutassam meg!
Azzal sétabotját átnyújtva a kötél alatt megnyomta az egyik csempét, majd tüstént visszahúzta a pálcát. A márvány felett egy kalitkaszerű vasketrec zuhant le, körbeölelve a márványemelvény.
- Az erejét nem tudjuk pontosan behatárolni, bennszülöttek ajándékozták a múzeumnak, mondván, hogy félnek tőle. Az utóbbi időben volt egy idősebb, tehetős férfi, aki érdeklődött iránta, célszerű ott keresniük

Miután eligazítást adott kikísér, és visszamegy az irodájába, aminek ajtajában már két csapat is várta őt, egyikük amint kilépsz az ajtón otthagyja társait, és kiérve az ajtón elvegyül a tömegben. Nem kell sokáig keresgélnetek, míg megtaláljátok a házat, ahol az eligazítás szerint az öreg lakik.
Kopogtatásotokra nem nagyon akar előjönni senki, míg nem a ház oldala felől nyöszörgést hallotok, hogy megkezditek megkerülni az épületet látjátok, hogy az egyik ablak be van törve, de olyan magasan van, hogy nem tudtok rajta benézni, a másik ház túl közel van, nem tudtok addig hátrálni, míg valamennyire belássatok, és belülről egyre kétségbeesettebb jajjgatás hallatszik.
Nincs mese, egyikőtöket be kell emelni az ablakon, hogy ki lesz az, döntsétek el ti.

Akit betesztek rögtön meglátja a jajjgatás forrását, egy őszülő halántékú, feje tetején kopaszodó férfi paradicsomvörös fejjel a lábánál fogva van fellógatva a szoba közepén, szája bekötve, keze hátrakötve, és még a zsebei is ki vannak forgatva.

Postotok addig tartson, míg a belső ember kinyitja az ajtót, és levágjátok szegényt., a kulcsot az öreg feje biccentgetésével mutatja meg, az egyik ajtónál lévő virágcserép alatt van.

Kérdéseim nagy hirtelenjében feltéve, az irodában még csak körbe sem pillantottam, így mikor az igazgató szóbeli válaszadást mellőzve egyszerűen felállt és a helység ajtaja felé vette az irányt, fejével intve, követésre kérve engem, a fiatal férfi mögé kerülve gyorsan körbepillantottam. A kopottas, piszkos fehér falak alján egy vékony sávban sötét barna, már már feketés lambéria díszelgett, a padlót ugyan ilyen színű faburkolat fedte. A berendezés a legkevésbé sem volt nevezhető kifinomultnak, vagy harmonikusnak, egy stílus szerint összeválogatottnak, a szoba leginkább raktárnak, éppen nem kívánatos, igen régi és értékes kacatok lerakatának látszott. Az ajtón kifordulva egy folyosóra léptünk, melyen amolyan nyugodt, barangolós, nézelődős tempóban haladva, volt szerencsém hozzájutni néhány utunkba eső műtárggyal kapcsolatos érdekes információhoz. Bár kicsi az esélye, hogy ezekből a jövőben bármit is hasznosíthatok majd, vagy életemben valaha ismét szóba kerül Fioretto Mazareni, Rücskös Kecske Száj nevű képe, én azért mégis próbáltam minél több adatot memorizálni. Maga a folyosó, számomra a középiskolákból ismerős felépítést idézte, míg egyik oldalán a megtekintendő ereklyék és festmények helyezkedtek el, azokkal szemben hatalmas ablakok biztosították a kincsekre való tökéletes rálátást. A kurta távlatvezetést egy kacifántos faragások és cikornyás, számomra olvashatatlan nyelven íródott betűk hímezte ajtó szakította félbe, melynek másik oldalán, egy tágas, öblös üres tér terpeszkedett, közepén robosztus márványoszlopok és az azokat összekötő vörös bársonykötelek szegélyezte üres emelvénnyel.
- Nos, a termet két irányból közelíthették meg, az ablak felől, és az ajtó felől, előbbi valószínűbb, mert reggel, amikor nem találtuk az ereklyét nyitva volt. Az egyetlen probléma az, hogy belülről nyílik, az ajtó pedig kulcsra volt zárva, az egyetlen kulcs nálam van, az ablakot pedig nem feszítették fel. Továbbá, ha közelebb lépünk, a kötélen túl minden csempe aktivál egy kart, ami a fejünk felett lógó rácsot ránk ejti, had mutassam meg! –Azzal előkelőségét jelző, fémes fényben csillogó, sas fejes sétabotjával gyorsan a védelmi zónán belülre koppintva élesítette a biztonsági rendszert. Szinte egy szempillantás alatt, súlyos rácsok katonás sorba szerveződött tengere ereszkedett alá a hatalmas belmagasságtól teljesen sötét kupola tetejéből, szigorúan és áttörhetetlenül körülölelve a kegytárgy egykori trónját.
- Az erejét nem tudjuk pontosan behatárolni, bennszülöttek ajándékozták a múzeumnak, mondván, hogy félnek tőle. Az utóbbi időben volt egy idősebb, tehetős férfi, aki érdeklődött iránta, célszerű ott keresniük. –Tért még ki nagy sietősen egy másik kérdésemre, körülbelüli útbaigazítást is rögtönözve, majd a mondat végén mély sóhajjal és hangja jellegzetes köszörülésével tapintatosan tudatta, hogy ideje menni. Visszafele a korábbiaknál csendesebbnek és fürgébbnek bizonyult, nem hiába, irodája előtt már több csapatnyi lelkes, vagy éppen mogorva mágus is várakozott. Kiérve a múzeumból, társaim épp ott találtam, ahol hagytam. Informálva őket a hallottakról, nem fecsérelve az időt, azonnal elsődleges gyanúsítottunk kúriája felé vettük az irányt. Bár sajnáltam, hogy Yoko ilyen hirtelen felszívódott, út közben még szabadjára is engedtem néhány kósza pillantást hátha felfedezem valahol, de összességében elégedett voltam a jelenlegi felállással is. Hiszen Rane a céhtársam, már csak ebből kifolyólag is biztosan egy megbízható és becsületes, tehetséges mágus, Farkas pedig hasonlóan tisztességes embernek tűnik. Hála a pontos eligazításnak amit a múzeum vezetőjétől kaptam, illetve cloveri jártasságomnak, rövid úton megtaláltuk a keresett épületet. A városka tehetősebb negyedében álldogált, méretes elülső kerttel, ám közel a szomszédos házhoz. Túlzás lenne azt mondani, hogy egy fényűző palotáról volt szó, hiszen korábbi látogatásaim során ennél százszor előkelőbb családoknál is szolgáltam már, de az nyilvánvaló volt, hogy a tulajdonos nem szenved hiányt földi javakban. Az alacsony tégla kerítés tövében gondosan ápolt virágos kert, majd egy kis sövény és fák ölelte liget pihent, közepén csöppnyi tóval. Mindezeket és a házat, fehér kövekből kirakott út fűzte össze. Mivel többszöri kopogásunkra sem érkezett válasz, így gyanakodva és óvatosan körül jártuk a célszemély otthonát, fülelve és figyelve minden apró neszre. Egy fokozatosan erősödő, fújtató nyöszörgés hatolt hallójáratomba, egyre erősebben tudatva létezését. Társaim hozzám hasonlóan érzékelték a zajt, Farkas talán kicsit erősebben is. Annak forrását keresve, az utóbb említett, el is vezetett egy törött ablakhoz, amely a ház ostoba tervezésének köszönhetően, nemhogy a bejutáshoz, de még a betekintéshez is túlon túl magasan volt. Egy gyors csapatmegbeszélést követően arra jutottunk, hogy a legkisebb testsúlyú farkast beemelve az ablakon kémleljük ki a benti állapotokat és ő lesz az is, aki belülről megpróbálja kinyitni a bejárati ajtót. Gyorsan magasba emelve a fiút, az belibbent és kezével jelezte, hogy minden rendben, indulhatunk előre. Néhány perc elteltével kattant a zár, Rane hivatásos rúnalovag módjára csörtetett előre, én kissé lassabb tempóba lépkedtem az előtérbe, melyből rögtön lépcső vezetett az emeletre. Az artikulálatlan zaj azonban a földszinti nappaliból eredt, nyilván egy bekötött szájú embertől, kinek alakját azonban nem láthattam, mert Rane testével a nagy serénykedés közepette teljesen kitakarta azt. Befejeztem az ostoba és nem helyénvaló nézelődést, majd én is csatlakoztam a többiekhez.

Farkassal megtörtént a bemutatkozás - igaz, az utána bekövetkező kínos csend nem volt túlzottan kellemes módja az ismerkedés elkezdésének. Arisa laposakat pislogva előkúszott a táskámból, és elfoglalta helyét a nyakam körül, szárnyával néha meglegyintve a fülem. De Omeron gyorsan visszatért, és beavatott minket abba, amit megbeszélt az igazgatóval. Ami fontosnak tűnt, az az volt, hogy semmit nem feszítettek fel, így biztos, hogy kulccsal jutottak be a terembe, ahonnan ellopták a szobrot - így feltételeztem, hogy egy belső ember is áll a dolgok mögött.
Továbbá, egy idősebb férfi érdeklődött néhány napja a szobor megvétele iránt. Sajnálatos módon nem volt eladó, hiszen bennszülöttek ajánlották fel a múzeumnak, és az öregúr látszólag le is tett szándékairól. De mivel ő volt az egyetlen nyom, amin elindulhattunk, felé vettük az irányt. Szerencsére ehhez is kapott Ome útbaigazítást, úgyhogy néhány percnyi bolyongás után már a szerény kis háznál találtuk magunkat, kerttel, folyondárral benőtt fallal, ahogy az dukál. Mivel kopogásunkra nem érkezett válasz, beljebb invitáltuk magunkat a kertbe, ahol megfigyelhettük a háziúr ízlésvilágát. Szolid, visszafogott, jól nyírt bokrok, fák, egy apró tó, benne aranyhalak. Idilli volt a kép, én is szívesen elfogadtam volna egy ilyet, ha megtehettem volna. Biztos kikapcsoló tud lenni egy nehezebb nap után az itteni pihenés, de amíg rendben tartja ezt az ember.... Persze, valószínűleg ha ilyen kertet tudnék fenntartani, egy kertész sem lenne akadály.
A ház ajtaján való kopogtatás sem segített többet, mint a kertkapuén. Felettéb furcsa volt, hiszen Ome azt az információt kapta, hogy a férfi nagy valószínűséggel itthon van.. Gyorsan körbejártuk a kúriát. Nagyon halk fújtatást hallottam néha, de úgy tűnt, Farkas teljesen pontosan hallja a zajt. Azonnal elvezetett minket egy törött ablakhoz, amin keresztül már jóval inkább hallható volt a zihálás. Rövid kupaktanács után úgy döntöttünk, hogy Ome és én emeljük fel Farkast az ablakba, ami túl magasan volt ahhoz, hogy egyesével bemásszunk. Farkas bentről kinyitja az ajtót, majd belül is átkutatjuk a házat. A megbeszélést követően meg is valósítottuk az elképzelést. Mikor Farkas felért, egy intéssel jelezte, hogy minden rendben, mehetünk az ajtóhoz. Egy-két perc múlva már nyílt is az ajtó, én pedig előresiettem. A szobában egy pillanatra megdöbbentem, majd előkaptam késem, és a fejjel lefelé fellógatott, bekötött szájú férfi segítségére siettem. Megtaláltuk a nyöszörgés és jajjgatás forrását, és feltételezhetően a ház urát is. Farkas megfogta a férfit, hogy ne zuhanjon le, én pedig gyorsan elvágtam a köteleket, amik fogva tartották.