A talizmán. Magánküldetés Luna Da Hydra Lidérc 8as és Farkas számára.

Egyik nap a mester már jól ismert papírbabája suhant be a szobámba. Éppen a talizmánomat vizsgálgattam, mikor a mester hangja hívott engem. Felugrottam az ágyból és követtem a babát a vendég termekig. Egy kisebb fogadó szobába érkeztem, ahol a mester a trónszerű karosszékében ült egy könyvekkel telepakolt asztal mellett, vele szemben pedig egy csuklyás alak ácsingózott. Nem látszott az arca, csak hegyes álla és keskeny szája.
-Mester?
-Lidérc, gyere beljebb.
Becsuktam magam mögött az ajtót, és beléptem. Gyanakodva méregettem a csuklyás alakot. Olyan magas volt mint én, és a mosolyában is volt valami ismerős.
-Ez az ember itt olyan információkat hozott, amik téged is érdekelhetnek.
Felvontam a szemöldököm. Mégis mi lehet az, amire úgy gondolja a mester hogy érdekel. A csuklyás faszi felém fordult, és meglepően erős hangon megszólalt;
-Vándor vagyok, aki a klánotoknál szeretné tudását kamatoztatni. A nevem...
-Nem érdekel! Mi az ami olyan fontos? - vágtam a szavába.
Az idegen csak mosolygott.
-Egy apró falucska felől jövök, ahol érdekes dolgok történtek nemrég. A polgármester erős mágusokat keres, hogy védelem alá helyezzen valamit.
-Igen? Remek. Mit?
-Egy talizmánt.
Először csak unottan morogtam, majd lefagytam. Talizmánt? Vagy csak én gondolok rosszra?
-Lidérc, arra gondolsz, amire én!
Felemelte az egyik kezét, amiben ott volt az enyémhez hasonló talizmán. Más formája volt, mint az enyémnek, de a szimbólum ugyanaz. Összezavarodtam. Tudtam, hogy több ilyen talizmán van, de egyszerre ennyi infó most meghaladta az ítélőképességemet.
-És a faluban egy ilyen talizmánról van szó?
-Nem, vagyis nem tudom. Fogalmam sincs. Csak a Mester említette a talizmánomra, hogy van itt még olyan, aki birtokol ilyen ereklyét. Mivel engem érdekelt a falu, de nem volt lehetőségem utánanézni, gondoltam egy sorstestvérnek elmondom.
Sorstestvér? Hülye...
-Kösz. Hol van ez a falu?
-Webwalleyon túl. Elég apró falu, jelentéktelen pozícióban.
-Lidérc, kiállítottam egy pecsétes papírt erről az ügyről mint D szintű küldetést, de ha gondolod, máris odaadom neked.
A Mester felém nyújtotta a lepecsételt küldetés lapot. Alapból nem érdekelt volna, de ha véletlen ugyanilyen talizmánról lenne szó, akkor ott a helyem! Ha pedig más fajta talizmán, akkor is jól járok 50 000 gyémánttal.
-Jól van, elvállalom!
-Ha kérhetlek, mikor visszatérsz, mond el, amit láttál. Leköteleznél.
-Pfuj...
Elhagytam a szobát, összepakoltam egy-két holmit és útnak indultam. Négy napi gyalogút, három megállás az útbaeső városokban, két legyilkolt rabló banda, plusz minusz akárhány egyéb útonálló után elértem Web Valley szélét, ahonnan már látszott a falu. Az úton menet több falusit láttam a város felé tartani, nagy szekereken és talicskákon a személyes holmijaikkal. Mintha menekülnének.
-Egy pillanatra, öregember! - szóltam az egyik embernek, aki jött velem szembe. Az zavarodottan megállt. - Mi történt a faluban, miért mennek el?
Egy pillanat se kellett, az öregnek megeredt a nyelve.
-Hát volt az a talizmán vagy mi. Ilyen apró izé, de erős. Azt mondták nagyon erős, és ez jó nekünk, de má heten haltak meg miatta. Nem értek hozzá, nem tom mit csinál az a dolog, de most meg mágusokat hív a polgármester hogy vigyék el a talizmánt. Vannak akik ezt is rossz jelnek veszik. Azt mondják csata lesz. Jobb biztosra menni, én azt mondom, elménk a városba amíg ez nem nyugszik lejjebb, oszt majd visszajövünk ha má nincs itt az a bigyó.
-Köszönöm , ennyi elég is volt...
Kikerültem az öreget, és folytattam az utat a faluig. Valóban elég lepukkant hely volt, azon törtem a fejem hogy hogyan kerülhetett ide efféle ereklye. Ha az enyémhez hasonló talizmán, akkor valamilyen szinten érthető, én is a semmiből kaparintottam meg, de akkor ki használja? A hét embert egy másfajta talizmán gonosz ereje nyírta ki, vagy az enyémhez hasonló erők viselték meg a használókat? Komolyan elkezdett érdekelni a dolog, és azonnal megkerestem azt az épületet, ami valami központ félének tűnt a faluban. Ez volt az egyetlen kétszintű épület itt, de ugyanolyan megviselt állapotban állt ott mint a többi épület. Álldogált az ajtóban egy jól öltözött mágus, unottan figyelte a falusiakat, és az egyetlen olyan ponton állt, ahol nem volt mocsok. Odamentem hozzá.
-Üdv. A polgármester itt van?
-Te is a küldetésre jöttél?
-Igen, miért?
-Egy vicc az egész... legalábbis nekem annak tűnik. Egy ilyen helyen ilyen erős eszköz, és ráadásul a polgármester nehezen bízik azokban akik idejöttek segíteni. Fárasztó...
-Nem érdekel, én beszélni akarok a polgármesterrel.
-Hát... érdekel is engem... itt van bent!
Bementem az épületbe. Az előtérben mágusok lődörögtek innen onnan, egy széles lépcső pedig a felső szintre vezetett, nyilván a polgármester irodájához. Nem kellett felmennem, ugyanis éppen ő cammogott lefelé a lépcsőn. Ahogy az egy falusi polgármesterhez illik, kövér volt, hatalmas ősz bajsza lógott két oldalt, kopaszodott, és előkelő ruházat gyanánt mindenféle bundákat hordott. Nyilván az érkezőknek akart tetszeni, hát eddig nem sikerült. Éppen beszélt egy fiatal hivatalnok féleséggel, meg egy mágussal, aki nyilván a küldetés miatt jött. Erőt vettem magamon, hogy átlagos mágusnak tűnjek, és elindultam a polgármester felé.

Épp pihentem a klán házban a legutóbbi összecsapásom sebei már majdnem begyógyultak. A szokásos teámat fogyasztottam a mester jelent meg furcsa mosollyal az arcán.
-Szervusz Farkas. Emlékszel? Legutóbb jól elvertek téged, mert csak egy szellem tulajdonságaira építettél, ha lenne többféle mely más, és más helyzetekben nyújt előnyt nagy valószínűséggel más lett, volna az eredmény.
- Nem mester azért veszítettem, mert nem ismertem eléggé a szellemem képességeit. Amíg nem ismerem minden technikáját, addig nem lehet új társam.
-Tudom, mi kell neked egy küldetés. Valahol a zsebemben van is egy, mindjárt megkeresem.
Erre elkezdet a zsebében kotorászni majd a bal zsebéből elővett egy gyűrött papírost.
-Épp most érkezett egy könnyed kis feladat de gyakorlásnak megfelel.
-Köszönöm mester talán igaza van.
Majd elindultam a kijárat felé utólag Makaro mester még hozzá tette.
-Ha szükséged lenne valamire, ne félj kérni. Az emberek segítőkészek is tudnak lenni.
-Köszönöm mester mindent meg fogok tenni.
Ezzel a lendülettel elindultam a postakocsi állomásra. Kis idő elteltével a mester magához hivatott néhány mágust.
-Fiúk. Nemrég kapott a céh egy fontos megbízást. Nagyon sok múlhat ezen a feladaton.
Ismét a zsebébe nyúlt ellövette a papírt, és hangosan olvasni kezdte.
-Kicsiny falunkat banditák támadt....
Hírtelen a mester rémült arcot vágott.
Ezt a levelet Farkasnak szántam. Akkor a fontos küldetést ő neki adtam át?!- gondolta magában ám én addigra mesze jártam ezért nem halottam mikor a mester felkiáltott.

Nem olvastam bele nagyon a levélbe csak a városka nevét, kerestem meg, hogy tudjam hova kell mennem.
Azonban a karaván, amely pont arra indult tele volt emberekkel. Taszigálták, lökdösték és húzkodták egymást. Ki akartam maradni ebből, mert utálom a tömeget. Ezért nyakamba szettem a lábam és elindultam a Web Valley felé. Nem akartam késlekedni ezért egész nap megállás nélkül rohantam. Éjszakára megálltam pihenni és a tábortűz mellet elolvastam a feladatomat.
-50. 000 gyémántot ajánlok fel annak, aki hajlandó elvinni azt a gonosz követ mely már hét ember életét kioltotta.
A faluban a polgármesternél kell jelentkezni.
Ui: ezt a levelet több céhnek kiküldtük. Kérem a mestereket, hogy választottjaikat mihamarabb küldjék el. A falunk nincs messze....
-Még hogy könnyed kis feladat. De én vagyok a marha miért rohantam annyira?
Azonban túl messzire jutottam már nem fordulhattam vissza.
A negyedik nap első napsugaraival megérkeztem Web Velly szélére. Egyre több emberrel találkoztam, akik a faluból kifelé halattak. Mindenkinél kisebb nagyobb csomagok voltak és arcukon gondterheltség tükrözött. Gondoltam megkérdezem a gyilkos, kő elöl, menekülnek de, elküldtek melegebb éghajlatra. Nem bosszankodtam énekem se lett volna kedvem beszélgetni, ha el kellet, volna hagynom az otthonom. Inkább figyeltem a beszédfoszlányokat.
- Halottak.... hét.......gonosz.......mágusokat
Nekem ennyi elég is volt. Indultam tovább. A falu egy kis porfészek volt repedezett falak bedeszkázott ablakok kitört kerítések. Az én fakunyhóm egy palota volt ezekhez képest. Amíg nézelődtem egy kisfiú mosolyogva rohant oda hozzám.
-Te is mágus vagy? Már sok de nagyoon sok jött ide. Mind a gonos kavicsért jöttek. Ugye te is azért jöttél?
-Igen. Segítenél, merre kell mennem a polgármesterhez.
-Perse. A bácsi házi arra van. Annak még rendes ablakai vannak.- mutatott a falú közepe felé.
Megköszöntem a segítséget a kisfiú visszafutott játszani én, pedig a polgármesterhez.
Az épület nagyon lestrapált állapotban volt akár a többi csak ebben ablaküveg volt az ablakban. Ahogy az a kisgyerek mondta. Belépve tapasztaltam nem tévedett a fiú tele volt az épület emberekkel. Kicsit megborzongtam ennyi ember láttán, azonban valami furcsa érzés is megjelent a belsőmben egy gondolat -Vetélytársak.- Elindultam egy irányba, hogy elkerüljek ettől a csődülettől egy széles lépcsőhöz értem, ami a felsőbb szintre vezetett. Éppen be akartam kopogtatni az irodájába mikor kilépett az ajtón egy jó nagy pocakú férfi. Az én ízlésemnek kissé hivalkodó volt az öltözéke de ő a főnök. Ép egy nővel beszélt valami hivatalnokféle lehetett. Amint meglátót szó nélkül intett, hogy kövesem majd beszélt tovább. A lépcső alján két újabb mágus tűnt fel.
Az egyikük buggyos nadrágot viselt ujjatlan hosszúkabátot és sötétkék tüskés haja volt. Hiába tett úgy mintha csak egy lenne a sok mágus közül, éreztem a vérszomjat, rajta és vigyáznom kell vele. A másik egy jól öltözött varázsló volt.
A tüskés hajú elindult felénk határozottan céltól vezérelve láttam a szemén.

Hallottam a egy-két dolgot a szóbeszédből nem nagyon tudtam hogy milyen a talizmánról van szó de mikor meg láttam a hirdetőtáblát és elkezdtem böngészni, mikor látom hol és a jutalom.Jutalom minek nekem az, igaz hogy le vagyok égve, de nem érdekelt.Elindultam egy szó nélkül senkinek nem szóltam minek is, jó sokáig ballagtam négy napig vagy meddig gyalogoltam elégé lassan és sokáig, de kíváncsi voltam, elértem nagy nehezen a városba.Majd oda megyek az egyik fiúhoz hogy megkérdezem.
~Már csak meg kéne tudni hogy hol lehet? Vagy kik kutatják?
Keresek valaki hátha tud valamit de semmi értelme nincs semmi felhasználható infóm sincsen.
~A fenébe már. Na addig eszek valamit vagy nyalókázom.Hát ha más is jön vagyis megy.
-Elnézést,szia, megkérdezhetném merre van a polgár mester?
-Ott az a ház amint látja sok mágus van ott gondolom ön is az hölgyem?
-Igen,köszönöm viszlát.
Elindultam arra a helyre amit mutatót a fiú, és amikor látom mennyien vannak meglepődtem és elkezdek gondolkodni.
~Vajon merre van a polgármester és kik ezek vetélytársak.-Nyalóka a számba a táskámba belenézek és látom van még elég nyalókám.Majd látok egy ismerős alakot kissé eltűnődtem vajon ez ő.
~Lidérc? Komolyan ő is ellenfelem lesz és minden fura fazon na ez remek nem akarok bajt.

Ismét magányos vándorlás. Nem panasz szól belőlem, megszoktam már a magányt, de most miután együtt harcoltam, dolgoztam és közelebb kerültem másokhoz mint a Doktor óta soha, furcsa érzéseket keltett bennem. Napokig nem tudtam lerendezni magamban a bűntudatot, hogy csak úgy elfutottam. Negatív érzéseimet a folyamatos mozgásban próbáltam letölteni, így napokon keresztül megállás nélkül haladtam előre. Általában estére megállok és "alszok" vagyis csak ülök és úgy teszek mintha aludnék hisz nem tudok, de most csak mentem és mentem. Nagyon furcsa kavargó volt a lelkem, úgy éreztem mintha a kristály a mellkasomban folyamatosan táncot járt volna. Annyira magával ragadott az érzés újsága és kicsit félelmetessége, hogy észre sem vettem merre megyek. Egyszer csak azon kaptam magamat, hogy egy ismeretlen, repedésekkel hántott sziklás tájra értem. Kicsit megijedtem, hisz nem ez volt az útitervem, de aztán eszembe jutott, hogy egyáltalán nem is volt útitervem. Ezért hát egy kicsit bátorságod összeszedve nekivágtam az út folytatásának. Fél nap alatt találtam végre egy települést. Egy kicsinek nem nevezhető, de még sem túl nagy falu volt az, úgy döntöttem megszállok itt egy kicsit, hisz nagy utat tettem meg azóta, hogy elhagytam az előző megállómat. Könnyedén bejutok a település szívébe, a külső utcákon nem sok ember jön velem szemben. Ellenben mikor beérkeztem egy nagy hivatali épület elé kisebb tömörületet láttam előtte és benn. Közelebb mentem, hogy kiderítsem miről lehet szó, sikerült is elkapnom néhány mondatfoszlányt, hogy valami talizmán, meg a polgármester feladatot ad a mágusoknak, valamilyen munka miatt jöttek. Nem is tudom miért, de mikor bevillant, hogy nagyon hasonlít ez a helyzet az előzőhöz, szinte majdnem pontosan ugyan az a szituáció. Magától mozdultak a végtagjaim, fogtam magam és gondolkozás nélkül betötyögtem az épületbe és a polgármestert kezdtem keresni, hogy elvállalhassam a munkát. Lehet, hogy abban reménykedek, hogy ugyan úgy találok társakat mint a legutóbb? Ki tudja. Nem értem ezeket az érzéseket, de nem tehetek ellenük semmit...

A polgármester úgy nézett ki mint amire számítottam. Pökhendi, öntelt, számító. Bár nem értettem, mire vág fel annyira azzal, hogy karácsonyfának öltözik, ha egyszer egy ilyen lepukkant falut irányít... de mindegy, nem különösebben érdekel. A küldetésre jelentkezők körbeállják a lépcsőt amin a polgármester pöffeszkedik, és elkezd sűrűn fröcsögve beszélni. Fura akcentussal próbálta hadart, de egy idő után hozzászokott az ember füle. Elmondta, hogy kiket választott a küldetésre, bár nem igazán értettem, mi alapján hozta meg a döntését. Az viszont feltűnt, hogy mindegyikünkön található lila szín, mint a polgármester retinagyilkos kabátján is. A többi jelenlévőt nemtörődöm elutasította, ami elég nagy felháborodást váltott ki. Készen álltam, hogy ha bunyó tör ki, akkor kivegyem a részem, de legnagyobb bánatomra ez nem következett be. Az elutasított mágusok morgolódva, szitkozódva távoztak az épületből, és csak mi maradtunk. Ott volt Luna is, a nyalókás lány, akivel már találkoztam. Próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne hogy ott van, de a tekintetünk mégis találkozott egy pillanatra. Csak fújtattam egyet, és elfordultam.
A polgármester elővett valamiféle kis szerkezetet. Úgy nézett ki mint valami iránytű, csak annál sokkal mókásabb formája volt. A fickó elmondása szerint ezzel megtaláljuk a talizmánt a barlangban, ahova elvitette. Azt is megemlítette, hogy akire rábízta, az nem tért vissza. Bár elég könnyedén elsiklott az infó felett, én ezt meglehetősen fontosnak tartottam. Úgy éreztem, ennek még lesz böjtje.
Viszont csak most esett le, hogy mi elvileg egy csapat vagyunk.
-Hékás, remélem külön fogsz fizetni, mert nem osztozkodom senkivel!
Nem szólt semmit, csak ünnepélyesen elvonult. Szerintem nem is hallotta.
Remek... ismét kelletlen kompániát kaptam a nyakamba, és a legkevésbé sem volt kedvem megbékélni a dologgal. Azonban nem szakadhatok el tőlük, ha az iránytű náluk van. Nekem is el kell jutnom valahogy a célhoz, és ha ott balul üt ki valami, nem küzdhetek meg velük. Nem tudhatom, milyen erősek. Kár lenne elszúrni egy küldetést azzal, hogy alábecsülöm a csapattársaimat.
Csapattárs...pföjjj de visszataszító...
-Najó, akkor döntsünk, hogy kinél lesz a kütyü! - tanácsoltam a többieknek.
Én is elgondolkodtam rajta mélyebben. Lunának a nyalóka áll jól a kezében, de mást nem bíznék rá. A magas srác (asszem Farkasnak hívják) elég számítónak tűnik, talán ő is trükközni próbál később, jobb lesz szemmel tartani. A kalapos mágus szimpatikusnak tűnt, de borzongató aurát érzékeltem körülötte.
De akár nálam is lehetne a szerkezet. Sőt! Ha nálam van, a barlangig úgyis útba fog esni egy erdő, amit még messziről láttam, ott pedig ha ügyes vagyok, simán le tudok lépni. Természetesen a szerkezettel együtt! Még gondolkodtam ezen a lehetőségen, hisz ott lebegett a lehetősége annak, hogy esetleg képességeimet meghaladó dologba botlok a barlangban, és akkor szükségem lesz segítségre. Úgy döntöttem, hogy minimum kezdeményezni megéri!
-Szavazzunk, hogy kinél legyen a szerkezet! Én nemes egyszerűséggel magamra szavazok! Ti?
A többiek is szavaztak, de végülis nem hozzám került az iránytű. Egye fene.
Mikor a többiek is felkészültek, elindultunk a kütyü által jelzett irányt követve. Átvágtunk az erdőn, és körülbelül fél órányi séta után megpillantottuk a barlangot. Sötét erőket éreztem kiáramlani a barlang szájából, mintha egy felbőszült sárkány okádott volna gyilkos tüzet ránk. Az érzés teljesen felspannolt, izgatott lettem, és elvigyorodtam.
Érdekesnek ígérkezik ez a küldetés...

A polgármester felállt egy emelvényre és mosolyogva intett mindenkinek, hogy szólni kíván a jelenlévökkhőz. Most jobban szemügyre tudtam venni. Olyan kövér volt, mint egy disznó úgy feszült rajta a lila bundája. Minden ujján volt egy gyémántos gyűrű és önmagát bámulta bennük. A keze puha volt és selymes egyáltalán nem illet egy ilyen szegény faluba. Kissé idegesített, míg ez a jopofizó itt szépítkezik az emberek éhen halnak az utcán. Olyan mézes mázas arcot vágott, hogy csodálkoztam miért nem folyt el? Mikor már mindenki odagyűlt köréje elkezdte a beszédét, mintha csak a választási beszédét mondta volna el.
-Örülök hogy ennyin összegyűltünk! Üdvözlök mindenkit szerény kis falunkban mely, mint azt mindenki tudja egy talizmán, által van fenyegetve. Örülök a létszámuknak és köszönöm, hogy ilyen sok ember jött el de sajnos ennyi embert nem tudunk kifizetni.- Erre az emberek köztük én is zúgolódni kezdtünk ~ nem azért tettem meg ekkora utat, hogy üres kézzel hazamenjek.~ gondoltam. [color=indigo]-Tehát pusztán öt ember kaphatja meg a küldetést! Ezt az öt embert, pedig én fogom kiválasztani. Mégpedig azokat választom, akik viselnek li-... Khmmm akik a legerősebbek! Ezek pedig: A lila hajú hölgy az a lila kalapos kis srác az a lila kabátos úriember a lila srác, -bár ebben nem vagyok biztos /color] ezt alig halhatóan mondta de nekem mindig is jó fülem volt. Majd a hátsó sorban is lévő kapálózó emberre mutatott de azt visszavonta ő csak fuldoklott. Bizonyára a röhögést próbálta elfojtani. Valami furcsa módon csak olyat választott, akin volt valami lila szín. Még beszélt valamit a tömeghez majd elküldte őket. Amíg ezt elintézte mi négyen odaértünk elé. Mikor mindenki ki ment mézes mázas mosolya lehervadt az arcáról és bizalmaskodó hangon szolt hozzánk.- Oké most hogy a nagy nép letudva beszélhetünk tisztán. Itt egy kütyü amivel, meghatározhatjátok a talizmán helyét. Fogjátok és tüntessétek el a talizmánt bánom is én, hogy hova... az a lényeg hogy a barmok elégedettek legyenek...
Most észrevettem a lány csillogó szemekkel nézet a buggyos nadrágú srác felé de ő kerülte a tekintetét, aki hirtelen fölszólalt -Hékás, remélem, külön fogsz fizetni, mert nem osztozkodom senkivel!- Furcsa mód ellenszenves energia áradt belőle de most egyetértettem vele. Nincs értelme kockáztatni az életünket egy kis aprópénzért.
A polgármester átadott nekünk valami furcsa kinézetű szerkezetet és elment.
Kissé idegesen néztük egymást majd a lila hajú lány törte meg a csendet
-Szervusztok a nevem Luna.-
-Az én nevem Nyolcas- mondta a szalmakalapos srác.
-Farkas vagyok- mondtam
-Én meg Lidérc. Na jó döntsük el kinél, legyen a kütyü.-
Ebben a Lidércben nem nagyon bíztam csak úgy áradt belőle a vérszomj, habár jól álcázta. A kislány kicsit komolytalanak tűnt a nyalókáival, ahhoz hogy a vezetőnk legyen. Én sem lennék jó mert arra sem figyeltem merre van az a talizmán. A Nyolcas tűnt a legjobb választásnak bár a tekintetéből nem lehetett kiolvasni semmit és valami furcsa kisugárzás árat belőle azonban mégsem olyan vérszomjas, mint ennek a Lidércnek. A mester is megmondta, bízzak az emberekben ezért ezt is tettem.
Lidérc mondta, hogy szavazunk, és mint várható volt magára szavazott. Én arra szavaztam, aki szerintem akkor a legjobb választás volt.
Míg a többiek fölkészültek az indulásra én, körülnéztem kicsit a hivatalban találtam egy szekrényt melyben fényes török és kardok voltak elhelyezve. Eszembe jutott menyire jó lett volna egy fegyver mikor legutoljára összecsapáson vettem részt. Körülnéztem, és nem láttam senkit. A vitrin szerencsémre nem volt zárva ezért a ruhám alá rejtettem néhány tört majd visszacsuktam az ajtót. Mikor visszaértem a többiek már vártak rám.
-Elnézést kérek a késésért. mondtam és ezzel útnak indultunk. Átvágtunk a falu mellet egy kis erdőn és fél óra alatt ott voltunk a barlangnál. A többieken láttam, hogy ők is érzik a barlangból áradó sötétséget. A Lidérc nevezetű nagyon izgatottnak látszott ahogy jó magam is az voltam farkas barátommal együtt.

Ahogy a polgármester szaval és elkezdi mondani, hogy kik, maradjanak és elmondja, felüti a fejem, hogy mindenkiben van egy kicsi lila. Később ad egy furcsa vackot elgondolkodom, majd elrakom a nyalókáimat és sokáig nem veszek elő egyet se. Látom a többieken, hogy ellenségesek meg kéne szólalni valakinek gondoltam. De egyik se törte meg akkor kinyögtem hirtelen.
- Szervusztok, a nevem Luna
--Farkas vagyok- Mondja az srác, aki kicsit feltűnően nézet az előbb.
- Az én nevem Nyolcas - mondta a szalmakalapos srác. Kicsit kísérteties, de normálisnak tűnik
- Én meg Lidérc. Na, jó döntsük el kinél, legyen a kütyü.
Bár igazat meg vallva Lidércnek nem adnám a vackot. Mondjuk magamnak se, Farkas meg inkább Nyolcasnak ajánlja fel. Így én is arra szavazok, hogy Nyolcasnál legyen.
Majd elindultunk, de vártunk Farkasra engem nem zavart, de ilyen lesz a csapatot, feszült a hangulat senki semmit nem mond ez idegesítő.
~Ez olyan, mint egy harctér, nagyon nem akarom ezt.

Megpillantottam a polgármestert. Még sosem láttam testközelből egy település leghatalmasabb emberét sem, igaz azt se nagyon tudtam mit jelent polgármesternek lenni, a Doktor régen csak annyit mondott, hogy ők vezénylik politikailag az adott helyet. Sajnos a politika fogalmát nem volt ideje már elmagyarázni nekem.
Eléggé testes ember volt, tele mindenféle dísszel és értékesnek tűnő dologgal. Nem értettem miért ilyen drágák ezek a dolgok amiket "luxuscikknek" vagy "értékes ékszernek" neveznek, hiszen csak csillogtak, mint a víztükör. De a víz nem annyira értékes nekik... talán sosem fogom teljesen átérezni az emberek ezen szokásait.
A polgármester felállt egy emelvényre és beszélni kezdett a tömeghez. Egy talizmánt említett ami a várost fenyegeti, egyből a segíteni vágyás érzése fogott el. De aztán kiderült, hogy mivel nem tudnak mindenkit kifizetni ezért csak néhányunk vállalhatja el a munkát. Én mikor ezt meghallottam, fejemet lehajtva fordultam is meg, hisz egy ilyen kicsit és jelentéktelen valakinek... pontosan valaminek semmi esélye sem lehet. Ekkor hallottam a hátam mögött, hogy valami lila kalapos alakot is kiválaszt. Körbenéztem, senki máson nem volt kalap így visszafordultam csodálkozva, hogy engem választott. Ezután elküldte a többieket majd a három másiknak és nekem további instrukciókat adott. Elmondta, hogy a talizmán egy barlangban van, a mi dolgunk pedig, hogy eltüntessük valahogyan. Egy szerkezetet adott át egyikünknek ami a helyet hivatott megmutatni. Még utoljára sok szerencsét kívánt majd elment. Ott maradtunk négyen. Egymásra néztünk, hallgattunk de majd szépen sorban bemutatkoztunk. A lány neve Luna volt, a magabiztos férfié Farkas, míg az erősnek kinéző mellényes pedig Lidérc.
"Az én nevem Nyolcas Számú..." mondtam kicsit bátortalanul bemutatkozásként. Ekkor Lidérc felhozta a kérdést, hogy kinél legyen az iránytű. Én kicsit szétszórtan agyalni kezdtem, mérlegeltem a lehetőségeket, pár percig teljesen a saját gondolataimba fordultam. Azon kaptam magam, hogy az én kezembe nyomják a ketyerét és rám nézve várnak merre menjünk. Teljesen leblokkoltam, a tekintetek mint tőlem várták az útmutatást. Kicsit megszédültem, pillanatokig csak némán bámultam előre majd megráztam a fejem és a szerkezetre néztem. A nyilacska egy irányba mutatott. A nyilakat kell követni az ilyesmiken nemde? Nem voltam benne biztos. De valamerre menni kell, a többiek várnak rám. Mire összeszedtem magam, addigra a Farkas nevű el is futott és vissza is jött. Kicsit bátortalanul előre nyújtottam egy irányba a kezemet amerre a nyíl mutatott.
"A...a...arra..." mondtam nekik majd elindultam elől. Fél órás kis sétánk alatt az erdőben a többiek csak csöndben követtek, de én eközben teljesen ismeretlen izgalmi állapotban voltam. Féltem, hogy hirtelen három ember teljes bizalmát és elvárásait kaptam a feladattal kapcsolatban, miközben megvoltam győződve, hogy alkalmatlan vagyok a feladatra. De most mégis mit csináljak? Adjam át valakinek és futamodjak meg? Nem ez az amire a Doktor tanított! De én ehhez nem vagyok elég erős, okos és ügyes. Nem vagyok olyan mint Leen vagy Nickolas. Én nem...
Ekkor észre sem vettem, de megérkeztünk egy barlanghoz. Lehet, hogy erről beszélt a polgármester? A nyíl egyenesen a sötét alakútba mutat. A többiekre néztem, akik arcán kicsi nyugtalanság látszott, amit furcsálltam. Talán valamit rosszul csináltam az útmutatásban?

Elértük a barlang száját, és beléptünk. Mint egy erős széllökés, a barlang mélyéről iszonyatos energiák robbantak ki felénk. Először tényleg azt hittem hogy csak a föld belsejében dolgozó természet haragja szabadult fel, de a lökést nem fizikailag éreztem. Ez a lökés sokkal inkább volt mágikus erő, abból is a leggonoszabb. A többiek is megérezték az erejét, mert szitkozódva féltérdre ereszkedve viselték a szörnyű hatást. Engem is megviselt először a váratlan erő, de megacéloztam magam, és tűrtem. Pár perc múlva a többiek is úrrá lettek a szó szerint nyomasztó energián, és tovább mentünk. A talizmán ereje nem lankadt, ezért úgy baktattunk befelé a barlangba mintha nehéz súlyokat cipelnénk a hátunkon. Hamarosan a sötétségből halvány derengés látszott a kőfolyosó végén amin jártunk. Mire elértük a járat végét, sikerült a talizmán erejét elnyomni annyira, hogy biztonságosan tudjunk mozogni. Ettől függetlenül persze folyamatosan éreztük a gonosz energiát. És az igazat megvallva a többiekkel ellentétben nekem piszkosul tetszett ez az érzés.
Egy gömb alakú terembe érkeztünk. Gyanús volt, hogy ezt a helyiséget nem a természet alakította ki így, és erről még sok más is árulkodott. Többek között a szabályosan elhelyezett megannyi járat a falakon, és a középütt pulzáló kör. Nem volt időnk jobban megszemlélni a terepet, ugyanis hirtelen a plafonról tüskés kősziklák zuhantak felénk. Gyorsan elugrottunk a csapdák útjából, szerencsére senki sem sérült meg. Ahogy Farkas földet ért, felcsapódott előtte egy tüskékkel kirakott fa palló, hogy kegyetlenül felnyársalja. Ez nem történt meg, ugyanis Farkas egy pillanat alatt meglátta a tüskék közt legmegfelelőbb rést, és arra a pontra sújtott az öklével. A csapda ketté tört, és széthullott. Luna is aktivált egy csapdát, méghozzá földből kicsapódó mérgezett lándzsákat. Valaki nagyon jól felkészítette a terepet a behatolók számára, ezt meg kell hagyni! Luna ügyesen kitért a halálos szúrások elől, amit nem tudott kikerülni azt a mágiájával megfagyasztotta.
Nyolcas mire odafordultunk már ripityára törte a rá irányuló csapdát. Jó munkát végeztünk, de ahogy vége lett a csapdák rohamának, mindannyian lemerevedtünk, és a padlót kémleltük újabb beindító szerkezetek után kutatva.
Mostmár megnézhettem magamnak alaposabban a termet. A levegőben több lebegő platform volt látható, a pulzáló kör alatt a padlón végig halálos tüskék sorakoztak. Halványlila fogalmam se volt arról, hogy merre menjünk, a talizmán ereje mintha mindenhonnan áradt volna felénk, nem éreztünk konkrét irányt a forrásnak.
-Jól van, keressük meg azt a nyamvadt talizmánt, és húzzunk innen!
A többiek persze ugyanúgy nem tudtak dönteni, hogy merre menjünk, és csak csendre utasítottak, míg felmérték a terepet.
-Négyen vagyunk, és két oldalt két járat ígéretesnek tűnik. A középső platformot szerintem még hanyagoljuk, lefogadom hogy dugig van csapdákkal! Nézzük át az oldalsó járatokat!
Én elindultam a bal oldali járat felé, majd visszapillantottam a többiekre.
-Sokáig szobroztok még ott?! Valaki jöjjön velem, a maradék kettő pedig induljon a jobb oldali járatba! Vigyázzatok a csapdákkal, és fél óra múlva ugyanitt találkozunk! Ha valami baj történne... oldjátok meg!
Azzal elindultam a bal oldali járat felé, amihez kisebb platformok vezettek, de elég közel egymáshoz ahhoz, hogy biztonságosan átugráljak. Azért mielőtt nekikezdtem volna a mutatványnak, jól megvizsgáltam a platformokat, nehogy megint csapdára lépjek. Lenéztem a mélybe a tüskékre. Nincs tériszonyom, de megborzongtam. Semmi kedvem azokon a tüskéken végezni!
Hátrapillantottam, hogy végül ki akart velem jönni, intettem neki hogy kövessen, és elindultam.

Mikor beléptünk a barlangba a sötét erő robbanásszerűen megnövekedtet. Olyan érzés volt, mint mikor egy orkán erejű szél akarná elsodorni az embert. Úgy éreztem, mintha a lelkemet is el akarná fújni. Behunytam a szemem és egy tomboló vihar tárult képzeletbelei szemeim elé. Farkas barátom előttem ált akár egy kőszikla és megvédett a nagyobb hullámoktól. Fejét enyhén oldalra billentette és csak annyit mondott, ki kell bírnom, mert ennél csak rosszabb lehet. Egy ideje ismertem már barátomat de még mindig képes volt meglepetéseket okozni. Lassan odasétáltam a társam mellé és éreztem már nem tombolt akkora erővel a vihar. Kinyitottam a szemem és csak akkor vettem észre, hogy Lidércen kívül mindannyian térdelünk. Belőle is hasonló energiákat éreztem de, meg sem közelítette azt a hullámot, ami a barlang belsejéből jött. Pár perc múlva már a testünk és a lelkünk kezdett hozzá szokni ehhez az energiához is felkeltünk a földről. Mivel Lidérc viselte el legjobban ő haladt elől utána ment Luna őt én követtem a sort, pedig Nyolcas zárta. Nagyon lassan mentünk mintha mázsás súly nehezedett volna a mellkasunkra. Ahogy haladtunk észrevettük a folyosó végén halvány derengésre lettünk figyelmesek. Ahogy közeledtünk a fény felé úgy gyengült a rám nehezedett nyomás. Részben a már átélt eseményeknek köszönhetően és részben, mert Farkas átvállalta a terhek cipelésének egy részét. Megjegyezte, hogy oda kell figyelni, nehogy csapdába rohanjunk, mint a múltkor. Erre a kijelentésére fokozottan figyeltem a barlang falát apróbb meglepetések után kutatva. Mikor a többiek nem figyeltek megidéztem Farkast a jobb csuklómra, így ketten sokall gyorsabban, tudunk reagálni a váratlan eseményekre. Végül megérkeztünk egy gömb alakú terembe és olyan érzésem volt ez nem lehet természetes. Mivel én már ezelőtt jártam egy barlangba tudtam ez csak mesterséges, lehet. Hirtelen a plafonról hegyes kő tüskék zuhantak le közénk. Szerencsére mindenki félre tudott ugrani döbben. Amint földre értem elvesztettem a kezem irányítását abban a pillanatban a földből egy szögekkel kirakott palló csapódott fel. Azonban mi a csupasz részénél egy csapással fogpiszkálót csináltunk belőle hála farkasnak. Úgy tűnt nem idegenek neki a csapdák. Ezen nem volt időm töprengeni, mert mindenütt recsegés ropogás zengte be a termet. Mindenki darabokra törte a rá támadó csapdákat. Egyedül Lunáról tudtam, hogyan intézte el a lándzsákat a jégdarabokból. De többiekről semmit nem tudtam. Körbenéztünk újabb csapdák után kutatva, de nem találtunk egyet se. Végre jobban körül tudtunk nézni. a terem közepén volt több lebegő platform a középen egy pulzáló kör alatta nagyon halálosnak tűnő tüskék. Mivel nem mókusnak születtem úgy döntöttem, hogy kihagyom az ugrabugrálást, és más utat keresek. Meg is találtam minkét oldalt egy-egy ajtó személyében. Nem szóltam, mert biztos voltam benne, hogy a többiek és észrevették. Lidérc már nagyon izgatott volt és tovább akart indulni de mi hárman összegyűltünk egy kis eszmecserére.
-Jól van, keressük meg azt a nyamvadt talizmánt, és húzzunk innen!-
-Maradj már csöndbe- volt a válaszom majd visszafordultam a töbiekhez.
-Ti sem tudjátok, honnan jön ez az energia?- kérdeztem tőlük mert biztos voltam benne, hogy ők is érzik ezt a sötét erőt. Mindketten nemmel feleltek. Lunácska nem először utunk során édességet vett elő és azt majszolgatta, szemlátomást megnyugtatta.
Töprengtünk még egy kicsit majd Lidérc újra közbeszólt.
-Négyen vagyunk, és két oldalt két járat ígéretesnek tűnik. A középső platformot szerintem még hanyagoljuk, lefogadom, hogy dugig van csapdákkal! Nézzük át az oldalsó járatokat!-
Majd elindult az egyikelindult az egyik járat felé majd megállt egy mondat erejéig.
-Sokáig szobroztok még ott?! Valaki jöjjön velem, a maradék kettő, pedig induljon a jobb oldali járatba! Vigyázzatok a csapdákkal, és fél óra múlva ugyanitt találkozunk! Ha valami baj történne... oldjátok meg!
Akár mennyire ellenszenves megint igazat kellet neki adnom. ~Azzal, hogy itt álunk még nem jutunk előrébb. Gyorsabbak lehetünk, ha szétválnánk~ Ám nyolcas még akart velünk beszélni. El kellet döntenünk ki kivel, megy. Olyan párosok kelletek, akik kiegészítik egymást. Meglepődtem, hogy ez a csöndes is kalapos ennyire odafigyelt a dolgokra. Annyit én is megjegyeztem, hogy Lidérc túl könnyen legyűrte ezt a sötét erőt a társának oda kell figyelni rá, nehogy elhatalmasodjon rajta. Bár az energia miatt akármeikönkkel megtörténhet de, úgy éreztem Lidérc, ennek jobban ki van téve. Luna szemében megláttam az aggodalom egy szikráját. Mintha jobban agodott volna érte mint mi értünk.
-Rendben van. A mi mágiánk a közelharc. Ki akar velünk tartani? majd megemeltem a farkasfejes csuklómat.
Azonban mielőtt elváltunk volna a döntés után mindannyijuknak, elmondtam, ha valamelyikönkel találkoznak, és valami nem stimmel, rajta azonnal támadjanak. És vigyázzanak a csapdákkal, mert lehet egyik csapda, csak eltereli a figyelmet a másikról. Amint ezen túlestünk mindenki ment a maga járata felé.

Beléptünk a barlangba. Fél szememmel igaz láttam amint a többiek térdre rogynak, Lidérc is meginog egy pillanatra, de felfogni nem igazán fogtam fel a környezetemet. Amint átléptem a sötét járat bejáratát teljesen megbénult a testem. Fa végtagjaimat nem tudtam megmozdítani, úgy megdermedtem akárcsak egy kőszobor. A lakrima a mellkasomban remegni kezdett és a lelkem mélyén olyan iszonyatos fájdalom lett úrrá, amitől teljes mértékben megbénultam. Sosem éreztem még ilyet, nem is tudtam megmagyarázni mi ez, de mintha a távolban sírást hallottam volna, lidérces képek lebegtek el a szemem előtt haldokló emberekről, megkínzott szerencsétlenekről. Nem tudom meddig állhattam ott csendben és tétlenül, de mire magamhoz tértem és végre mozdulni is bírtam a többiek már elindultak befelé. Bizonytalanul tettem egy lépést előre, úgy éreztem mindjárt összeesek és nem kelek fel többé. De végül csak sikerült a társaim után totyognom. Ez a borzalmas és kényelmetlen érzés továbbra is ott motoszkált a mellkasomban lévő lakrima mélyén, de szerencsére nemsokára lecsillapodott. Ekkor elértünk egy kerek termet, furcsa lebegő padlórészekkel. Elcsodálkoztam a termen, amikor hirtelen tüskék potyogtak le fentről, ösztönösen elvetődtem és fejem felé tartottam a kezemet. Akkor fa tárgy törését, csattanásokat, jégszilánkok szétrobbanását hallottam majd egy furcsa fúvó hangot. Mikor felpillantottam épp láttam, ahogyan legalább húsz nyíl repül felém a terem egyik végéből. Olyannyira megijedtem, hogy észre sem vettem amint botomat előre tartva megfagyasztottam az időt magam körül. A nyilak a levegőben maradtak, botommal gyorsan kettécsaptam őket, hogy aztán csak értéktelenül a földre potyogjanak. A többiekre néztem ijedten, el is feledkeztem róluk, de szerencsére mindannyian jól voltak. Most volt időm jobban szétnézni és eléggé elcsodálkoztam a komplex építményen. Eközben Lidérc a szétválás lehetőségét vetette fel. ekkor én elővettem ismét az eddig zsebembe rakott iránytűt, amit még a polgármestertől kaptunk. Ránéztem miközben Farkas és Lidérc szót váltottak és megfigyeltem, hogy még mindig mutatja az irányt egy járatba, ami előttünk és egy kicsit jobbra van. Lidérc és Farkas már ki is választottak egy-egy irányt, de a műszer szerint egyik sem lenne jó ezért kicsit félve megszólaltam:
„ - N… nem kellene szétválnunk, mert az iránytű mutatja az utat…” - mondtam és eléjük tartottam kicsit szégyenlősen „- látjátok, erre kell mennünk” – mutattam a helyes irányba.

Már épp ugrottam volna át az általam preferált irányba található platformokra, mikor Nyolcas megszólalt.
- N… nem kellene szétválnunk, mert az iránytű mutatja az utat… látjátok, erre kell mennünk! - mutatta fel az iránytűt, amiről valóban megfeledkeztem.
Először csak néztem a szerkentyűt, és megállapítottam, hogy valóban elfeledkeztem erről a lehetőségről, és most tuti mindenki hülyének néz. Hogy mentsem a becsületemet, dühösen összefontam magam előtt a karjaimat;
-Ha nem tudnád, a legfontosabb egy küldetésben az elsődleges felderítés! Ha elindulunk arra, amerre az iránytű mutat, és közben a hátunkba kapunk egy csapat ellenfelet, akikről fogalmunk se volt, hisz lusták voltunk körülnézni, akkor meg bezzeg mindenki fel lenne háborodva! - Itt levegőt vettem - De ha ti vállaljátok a kockázatot, akkor felőlem követhetjük a kijelölt utat is, de ha baj történik, rám ne számítsatok!
Farkas mondott valamit arról, hogy nem véletlenül nem én kaptam a szerkentyűt, amit egy pofonnal akartam jutalmazni, de a talizmán ereje nem hagyott nyugodni. Követjük az iránytűt, és megleljük a pokoli energiákat eregető tárgyat. Felettébb érdekel annak a dolognak a mibenléte, de egyáltalán az, hogy mire képes. Elindultunk abba az irányba, amerre Nyolcas mutatott. Érdekes fickó...vagy...izé....szégyenlősnek és visszahúzódónak tűnik, de sötét aura lengi körül időnként. Lehet hogy az alaptermészete nem gonosz, de a sorsa bizonyára sötét. Ami nekem igencsak tetszett. Sorstárs, vagy valami olyasmi.
Az alagútig tartó úton sok csapda állta utunkat, de elég ügyetlenül voltak elhelyezve, ráadásul a tervező nem fordított valami sok gondot az elrejtésükre. Nyolcas és Farkas is észrevették a hibákat, és könnyedén kikerülték a veszélyes szerkezeteket, vagy lerombolták őket. Én is így tettem, a csapdák pedig szépen elfogytak, mire elértük a talizmán felé vezető járatot. A járatban se volt hiány csapdákból, de egyre kevesebb, és szánalmasabb. Egy az hogy még a félhomályban is majd kiszúrta az ember szemét, hogy ott van valami, a működésük pedig itt-ott hagyott némi kívánnivalót maga után. Egy-két csapda be se kapcsolt, a többi elől pedig elég volt egy lépéssel arrébb állni, ennyit értek. Aztán egy kicsit szélesebb teremrészben lévő kapuhoz értünk, mely felett egy sárkány szobra őrködött, a fejfán pedig ez volt olvasható;
Bátor utazó! Hagyd el küldetésed és ne menj be itt. Ha mégis folytatni kívánod utad, óvatosan tedd. A Sárkány szóra nem csak az ajtó nyílik!
Farkas figyelmeztetett, hogy óvatosnak kell lennünk, Nyolcas pedig valamit a sárkányról mondott, de azt nem értettem.
-Most mit vagytok úgy oda? Eddig se volt gondunk a csapdákkal, most mégis mi történhetne?
Kinyitottam a kaput társaim méltatlankodó kiáltásának ellenére.
És ekkor fura dolog történt. A terem kiszélesedett, a kapu feletti sárkány pedig megelevenedett.
-Hú basszus!
A sárkány kiterjesztette szikla szárnyait, melyek most mintha valóban bőr szárnyak lettek volna. Elrugaszkodott a kapuról, és körberepülte a szobát, folyamatosan minket bámulva. Egymásnak vetettük hátunkat, én kicsaptam a pengémet. Nyolcas már tudott valamit, amit mi nem, és gyorsan odébb ugrott, mi pedig követtük a példáját.
És pont abban a pillanatban a sárkány arra a helyre okádott valamit, ahol eddig álltunk. Nem tűz volt, hanem valami sötét anyag, ami becsapódáskor megkeményedett és tüskéket növesztett. Nagyot nyeltem a támadás láttán, és úgy döntöttem, hogy kár lenne támadáson gondolkodni.
-Ne mozogjatok együtt!
Mindhárman a terem más pontjaira igyekeztünk, a sárkány pedig a vártak szerint elbizonytalanodott, hogy hova lövelje következő gyilkos átkát. Megfordult a fejemben, hogy esetleg van egy korlátja a képességének.
Végül kiválasztotta Farkast, és az ő irányába okádott hatalmas ordítással. Farkast nem kellett félteni, könnyedén kiügyeskedte magát a sötét anyag útjából. A következő cél Nyolcas volt, ő mágia segítségével menekült meg a támadástól. Mikor én következtem, szokás szerint a pengémre hagyatkoztam. Jött a támadás, elugrottam előle, majd mikor a tüskék kicsapódtak, a pengémmel rájuk csaptam. Kőből voltak, mégis kis szilánkokra törtek.
Ezután a sárkány tett még egy kört, és visszatelepedett a kapu fölé. Visszaállt eredeti pozíciójába, és mozdulatlanná dermedt. Mindhárman értetlenül néztünk a sárkányra először, majd én kezdtem el futni a szobor felé.
Felugráltam a kapu oldalán és lesújtottam a szoborra. Egy vékony vágást hagytam az oldalán, majd csináltam még párat a hátán. Farkas is csatlakozott, ő is ütötte ahol érte, Nyolcas se volt rest. Aztán a sárkány megmozdult. Egyszerre ugrottunk hátra.
A sárkány szobron ejtett sebek nem voltak hasztalanok. A sárkány fájdalmasan felordított, majd ezt egy dühödt bömbölés követte. Elrugaszkodott ismét a kapu tetejéről, és sötét okádmányával végigsöpört a termen. Nem sok híja volt, hogy az egyik tüske felnyársaljon. A sárkány többször alacsonyabbra süllyedt, hogy elkapja valamelyikünket, de nem járt sikerrel. Többször meg akartam támadni, de aztán rájöttem, hogy teljesen felesleges. Remélhetőleg vissza fog ülni a 'trónjára', és akkor megkapja a magáét!
Így is történt. A sárkány letelepedett a kapu fölött, és ismét megdermedt. Egy pillanat alatt ott termettünk mindhárman, és ott támadtuk, ahol értük. Én végigszabdaltam a nyakát, a fejét, majd az orrán állva a szemét csépeltem. Kicsit hamarabb elevenedett meg mint az előbb, ami meglepett. Írtózatos bömböléssel rázta meg a sárkány fejét, kétségbeesetten kapálózott, majdnem leborult a kapuról. Csak most vettem szemügyre társaim művét a dög testén, és elismerően bólogattam. Jól haladunk!
A sárkány borzasztó zokogását követően felbömbölt, és sötét átkát szétszórta az egész teremben. Nem tudtam a többiekre figyelni, hogy kikerülik e a gyors támadásokat, elég volt saját épségemre koncentrálnom. Épphogy el tudtam ugrani az egyik támadás elől, már csaptak is ki a tüskék a becsapódás helyéből, és felhasították a bőrt a karomon. Az egyik tüske még az oldalamba is belemart. A fájdalomtól felszisszenve futottam a már szétroncsolt területek felé, hátha nem lő kétszer ugyanoda olyan sűrűn. Tévedtem, de sikerült kitérnem a támadás elől. Aztán újra szobor állapotra váltott a szörnyeteg. A teremben nem volt egyetlen pont se, ahol ne meredtek volna ki kőtüskék.
Végigugráltunk a tüskék között, és teljes erőből a sárkánynak rontottunk.
Én mindent beleadva a torkán vagdostam, a kő nagy hantokban potyogott le a felületről. Aztán felugrottam a tarkójára, és ott kezdtem csépelni. Szinte éreztem, hogy a kő mintha megpuhulna a csapások áradatában. Összegyűjtöttem minden erőmet, és egy utolsó, hatalmas csapásra emeltem a pengémet, hogy mikor a sárkány felébred, már nyitott koponyával tegye azt.

Nyolcas meg én Lidérc után mentünk, hogy szóljunk neki rossz irányba, megy.
--- N… nem kellene szétválnunk, mert az iránytű mutatja az utat… látjátok, erre kell mennünk! - mondta mi vezérünk kissé bátortalanul. Szemmel láthatóan Lidércet zavarta ez a helyzet, pedig nem kellet, volna. Nem tudta, hogy én is megfeledkeztem az iránytűről. Dühösen összefonta a karjait maga előtt és elkezdett morogni.
-Ha nem tudnád, a legfontosabb egy küldetésben az elsődleges felderítés! Ha elindulunk arra, amerre az iránytű mutat, és közben a hátunkba kapunk egy csapat ellenfelet, akikről fogalmunk se volt, hisz lusták voltunk körülnézni, akkor meg bezzeg mindenki fel lenne háborodva! - Itt levegőt vett - De ha ti vállaljátok a kockázatot, akkor felőlem követhetjük a kijelölt utat is, de ha baj történik, rám ne számítsatok!
A fejemben megszólalt farkas barátom, hogy ez a Lidérc nagyon figyelmetlen én meg azt válaszoltam erre, hogy nem hiába nem ő kapta z iránytűt. Kicsit később vettem észre, hogy ezt kicsit túl hangosan mondtam ki. Lidérc dühös tekintetéből úgy vettem ki bármikor nekem eshetett volna, de nem tette. Elindultunk tovább az alagúton és csapdák sora fogadott minket. A csapdákat nem lehetett nem észre venni valami mindig elárulta. A többiek is hamar rájöttek, hogy túl egyszerű az egész. Mintha valaki szánt szándékkal akarta volna, hogy mi észrevegyük a csapdákat. Régebben már találkoztam ilyesmivel. Ott török repültek ki a falból, amit jól ki lehetett kerülni. Ám a török mellet apróbb bénító mérget tartalmazó tűk is voltak, amiket nehezen lehetett észrevenni. Aki nem figyelt oda csak annyit tapasztalt, hogy fáradékony lett és az utána következő csapda, pedig végez vele. Ezért megpróbáltam a csapdákat alaposabban szemügyre venni, mert lehet csak elterelésnek szánták őket. De nem találtam semmit. Ahogy haladtunk tovább egy kissé szélesebb terembe értünk, ahol egy kapu felett egy sárkány szobor díszelgett. A fejfáján ez a szöveg állt: -Bátor utazó! Hagyd el küldetésed, és ne menj be itt. Ha mégis folytatni kívánod utad, óvatosan tedd. A Sárkány szóra nem csak az ajtó nyílik!-
Próbáltam figyelmeztetni forró fejű barátomat lehet, hogy ez a valódi csapda és Nyolcas mondott valamit a sárkányról de egyikkőnket sem hallgatta meg.
-Most mit vagytok úgy oda? Eddig se volt gondunk a csapdákkal, most mégis mi történhetne?
Megkíséreltük lebeszélni őt a kapu kinyitásáról de ő nem hallgatott ránk. Ezzel az egyszerű mozdulatával egy sor eseményt indított el. A terem elkezdett kiszélesedni és a sárkány is magához tért. Mintha csak egy mély álomból ébredt volna fel. Először a szemeit nyitotta ki majd a fejét felemelte és ránk pillantott. Kiterjesztette hatalmas szárnyait és megrázta hatalmas farkát. Egyszerre volt félelmetes és csodálatos látvány. Nem ilyennek képzeltem egy sárkányt bár még sohase láttam azelőtt. A sárkányról egyből Natsu jutott az eszembe, mert őt egy sárkány nevelte fel. Szerettem volna beszélni vele, de farkas nem találta jó ötletnek. Amint belenéztem a szemébe egyet értettem vele. Elrugaszkodott a pihenő helyéről párszor körberepülte a helyet és folyamatosan szemmel tartott minket. Egy szó nélkül egymásnak vetettük Lidérc kezéből csontpengék ugrottak ki. Megsimogattam a talizmánom, ezzel megidéztem farkas barátomat. Hirtelen nyolcas arrébb ugrott mi követtük a példáját. A sárkány a hűlt helyünket leokádta valami sötét anyaggal, ami azonnal megkeményedett és tüskék nőttek ki belőle. Eléggé elképedtem eme eléggé furcsa támadás láttán. Pár pillanat múlva Lidérc hangja csengett a fülembe.
-Ne mozogjatok együtt!
Erre mindannyian más-más irányba szaladtunk el. Jól láthatóan sikerült összezavarnunk a bestiát. Azonban elég hamar eldöntötte ki fog elsőnek megenni, mert a nyomomba szegődött. Egyből rám zúdította azt a fekete anyagot de, farkas barátommal az oldalamon gond nélkül kikerültem. Az egyik szilánk felhasította a mellkasomat, bár csak egy kicsit. Azonban a csapás hatására felébredt bennünk a vadállatias ösztön az életben maradni akarás. Éreztem, amint elöntenek az ősi ösztönök. Mivel velem nem boldogult Nyolcas majd Lidérc nyomába eredt de velük sem járt sikerrel. A szörny tett egy utolsó kört majd visszatelepedett a kiinduló helyére mozdulatlanságba merevedve. Lidérc volt az első, aki rátámadt a lényre de csak egy hajszálnyival előzött meg engem. A vérszomj teljesen elvette az eszem másra, nem vágytam csak, hogy megölhessem a sárkányt. Farkas fejes csuklómmal teljes erőmből ütöttem és karmoltam az ellenfelem. Nem sokára újra megelevenedett ránk támadt és újra letelepedett. Lidérc tekintette pont olyan volt, mint az enyém. Minden erőnket beleadtuk a gyilkolásba. Olyan hévvel rontottam ellenfelemre, hogy észre sem vettem Nyolcas barátunkat. Mikor újra letelepedett Lidérc érte oda elsőnek és nagy darabokat hasított le a lény torkából. Éreztem a győzelem a miénk. Nem törődtem azzal a szilánkkal, ami a ball lábamba ált bele. Elüvöltöttem magam és megpróbáltam minden erőmet egy ütésbe koncentrálni, hogy többé ne tudjon feléledni soha többé.

Utolsó ütésünk ripityára törte a sárkányt. Teste kisebb-nagyobb kődarabokra szakadt, és a földre hullott. Ezzel egy időben a tüskék a teremben elporladtak, a falak pedig visszahúzódtak a terem egykori méretére. Ezek szerint ezt a csapdát végleg letudtuk!
Körbenéztem, hogy megdícsérjem társaimat, de láttam, hogy Nyolcasnak nyoma sincs, és még az iránytű is a földön hever.
-Biztos berezelt, és elszaladt... mégse olyan erős, mint gondoltam... vagy az, de túl gyáva hozzá! - mondtam, és felvettem az iránytűt a földről.
Farkas épp lenyugodott őrjöngéséből, és a sárkány hűlt helyén állt. Felnéztem rá, és intettem neki.
-Szép munka volt, haver!
Miután lejött mellém, az iránytűt követve kinyitottuk a sárkány által védett kaput. Ismét egy járat vezetett a sötétségbe, de győzelmünkön felbuzdulva baktattunk végig a rajta. Csapdákkal nem találkoztunk, ami elsőre fura volt, bár aki a sárkányt telepítette ide, az nyilván nem számított rá, hogy túl jut rajta bárki is. Hiba.
A járat vége felé mindkettőnk érezte a talizmán pusztító erejét, és egyre csak erősödött. Egész biztos itt van a közelben, talán a járat végén. És igazam lett. Elértünk egy nagy termet, melynek közepén emelvény magaslott a barlang plafonja felé, és tetején ott csüggött a talizmán. Szánalmasan lógott ott, de a belőle áradó erő többé tette, mint egy kis bizsu. Farkas oldalba bökött, és előre felé mutatott. Levettem a szemem a talizmánról, és én is megpillantottam, amit a társam fedezett fel.
A teremben lebegő emberek és tárgyak voltak itt-ott elszórva. Az emberek mintha megfagytak volna, mintha menekülés, vagy ugrás közben megálltak volna az időben. Általuk elejtett vagy eldobott tárgyak szintúgy röptükben megfagytak a levegőben.
-Király!
Előreléptünk, és a kemény kőpadlót puha homok váltotta fel. Előttünk egy fickó állt megdermedve, mintha felénk nyújtotta volna a kezét, és közben ordításra nyílt a szája, de hang nem jött belőle. Farkas kíváncsian elindult felé, de gyorsan elkaptam a vállát és visszarántottam.
-Állj meg, bolond!
Ahogy Farkas hátratántorodott, felrúgta maga előtt a homokot. Már épp nekem akart esni, de csendre intettem, és arra mutattam, ahol eddig állt. Bosszúsan odanézett.
A homok amit felrúgott tőle pár centire megállt a levegőben. Apró homok szemcsék lebegtek a semmiben, mozdulatlanul.
-Sejtem már, hogy mivel állunk szemben!
Farkas mondott valamit, hogy ő is, vagy hogy ő nem, nem értettem, mert gyorsan tervezgetni kezdtem a lehetőségeket. Lenyúltam a földre, egy marék homokot vettem fel a földről, és magam elé szórtam. A homok a földre hullott, ám egy kis részen az egyik oldalt a szemek megálltak. Arra a pontra dobtak még két marékkal. A homokszemcsék ahogy megfagytak a levegőben, mintha egy falat képztek volna. Egy láthatatlan vízszintes határon túl dermedt meg minden, míg azon kívül, ahol mi is álltunk, minden okés volt.
Farkas értette, és helyeselt az ötletre. Megállapította hogy ez egy labirintus, amire most én helyeseltem.
-Ezzel a homok dobálósdival gyerekjáték lesz végigjutni a láthatatlan folyosókon. Egyetértesz? - kérdeztem Farkastól.

Reményeim beteljesedtek és a sárkány nem kelt fel többet. Az utolsó végzetes csapással sikerült ripityára törnöm ezt a monstrumot. Kisebb nagyobb kisebb darabokká hullott szét. Az volt a furcsa mikor meghalt nem láttam a sárkány lelkét. Bár a sárkányokhoz nem értettem de mivel a sárkány is valamiféle állat ezért látnom kellet, volna a szellemét. De nem láttam semmit. Arra jutottam vagy ezek a lények máshogy halnak, meg mint a többiek vagy nem is volt igazi sárkány. Miközben tanakodtam a tüskék, amiket ránk lehelt a bestia szétporladtak és a falak is visszahúzódtak a helyükre. A nagy összecsapásból kezdtem magamhoz térni és körbenéztem a társaimat keresve. Lidérc nem messze ált tőlem de se Lunát se Nyolcast nem láttam sehol. Eltűntek akár a kámfor egyedül az iránytű maradt meg ott hevert köztünk a földön.
-Biztos berezelt, és elszaladt... mégse olyan erős, mint gondoltam... vagy az, de túl gyáva hozzá! - mondta Lidérc, miközben fölvette az eszközt a földről. Éreztem az elöbbi vadság, kezdi elveszíteni az erejét és újra képes voltam nyugodtan gondolkodni. Azonnal megszüntettem a kapcsolatot a társammal, hogy takarékoskodhassak az erőmmel. Lidérc fölnézett rám majd intet.
[color=green][-Szép munka volt, haver!/color]
Úgy éreztem ő is olyan akár én egy vadállat, de csak akkor az ha muszáj. Mindanyunkban benn van ez a vadság. Csak nem mindegy ki mire használja. Elkezdtem valami halvány bizsergést érezni iránta, ami talán bizalom lehetett. Abbahagytam a fölösleges elmélkedést és lement Lidérc mellé és kinyitottuk a kaput. Égy sötét folyosón haladtunk tovább szerencsénkre egy csapdával sem találkoztunk. Talán az építő úgy gondolta nem juthatunk át a sárkányon. Vagy csak azt akarta, hogy figyelmetlenek legyünk a siker mámorától. Ahogy haladtunk mindkettőnk érezte a talizmán pusztító erejét. Már nem volt olyan súlyos ez az érzés, mint mikor megérkeztünk a barlangba. A folyosó végén egy nagy terembe értünk. A kézepén egy emelvény volt, ahol a gonosz talizmán helyezkedett el. Lidércet lekötötte a talizmán látványa ezért oldalba, böktem, hogy nézzen kicsit lejjebb is. Emberek tucatjai voltak megfagyva a levegőben. Akármit dobtak vagy ejtettek el az megfagyott velük együtt az időben. ez volt a válasz miért nem volt csapda a folyosón.
-Király!- hangzott el Lidérc szájából. Nekem kissé groteszknek tűnt börtönben, a saját testünkben. Ennél még a halál is jobb. Bár az igazat megvallva tényleg érdekes látvány volt. Rémisztő de érdekes. A kemény kő talajt laza homok váltotta fel. Egy férfi ált előttünk megdermedve az időben mintha felénk próbált volna nyúlni. Száját ordításra nyitotta de és így is maradt örökre. Kíváncsi voltam Él-e még ezért közelebb léptem hogy lélegzik-e még. Erre lidérc valamit kiáltott és a vállamnál fogva hátrarántott engem. Éreztem hiba volt egy kicsit is megbíznom benne. Azonban rögtön rájöttem a tévedésemre. A homok, amit véletlenül felrúgtam megdermedt a levegőben. Ha Lidérc nem ránt vissza én is csapdába estem, volna.
-Sejtem már, hogy mivel állunk szemben!
Nem tehettem mást csak helyeseltem a társam meglátását, és közben hallgattam a fejembe, ahogy Farkas szidalmaz a figyelmetlenségemért.
Lidérc lenyúlt egy marék homokért elszórta és figyelte hol megáll a levegőben és hol nem. Elmondtam ez olyan akár egy labirintus és ő helyeselte a véleményem.
-Ezzel a homok dobálósdival gyerekjáték lesz végigjutni a láthatatlan folyosókon. Egyetértesz? - kérdezte, amire én újfent csak bólogattam. Kicsit nem messze tőlünk észrevettem egy alakot, aki nem volt megdermedve, hanem mozgott. Az a furcsa érzésem támadt, hogy ő ismeri ezt a labirintust, mert nem láttam semmit, amit elszórt volna.

Amennyire tudtunk, siettünk a láthatatlan labirintusban, lévén az idegen alak is meglehetősen gyorsan haladt, nem okozott neki gondot a csapda. Öreg volt, és magabiztos. Elértük nagynehezen az emelvényt, de mire felértünk a tetejére, az öreg faszi már ott volt, és a kezében tartotta a talizmánt. Csodálta, forgatta a kezében, majd megszólalt;
- Üdvözöllek benneteket!- Hangja mély, nyugodt volt - Feltételezem, ti is e medálért jöttetek. Sajnálom hogy ennyit fáradtatok, mert nem kaphatjátok meg.
- Igen, na és miért, tata?
-Elmesélem nektek... egy nem is oly messzi falu papja vagyok, de sötét idők köszöntöttek ránk. Egy sötét mágus érkezett a faluba, akiről kezdetben nem gondoltunk se rosszat, se jót. Békében élt velünk, de aztán megmutatta igazi arcát. Emberek tűntek el, és a nyomok a sötét mágushoz vezettek. A helyiek féltek, varázstalan emberek lévén nem tudtuk, mit tegyünk. Én nem hagyhattam annyiban, így mágiát tanultam erős mesterektől. Mikor felkészültem, elmentem a sötét mágushoz, és véget vetettem gonosz fondorlatainak. Ám a győzelmemnek ára volt... megátkozott, hogy az erőm ne segíthessen többé embereken, hanem ahogy ő is tette: csak ártani lehessen vele.
Az öreg szeme egy vakéra emlékeztetett, sarkából apró könnycsepp gördült le.
-A faluba visszatérve egy járvány fogadott, én pedig újdonsült erőmmel megpróbáltam meggyógyítani az embereket. Főzeteket készítettem legjobb tudásom szerint. Hatott is, de pár nappal később a betegek csak rosszabbul lettek, majd meghaltak. Az emberek tudták, milyen helyzetben vagyok, így nem lincseltek meg, de láttam a szemükben, hogy mélyen a szívükben engem okolnak... megpróbáltam feltörni az átkot, de... nem sikerült, helyette elvette a szemem fényét.
Felnézett ránk. Szeme teljesen fehér volt, félelmetes látvány. Hát legalább hazudni nem hazudik...
-Aztán tudomást szereztem erről a medálról, és felébredt bennem a remény, hogy visszaszerezzem a látásomat vele, és feltörjem az átkot! Ez a medál talán képes rá! Kérlek titeket! Kérlek, hagyjátok had vigyem magammal a medált, had legyen ennek végre vége!
Elől karba tett kézzel emésztgettem a hallottakat. Farkas magában motyogott valamit, ami már nem lepett meg, hisz tudtam, hogy a belső énjével diskurál. Elgondolkodtam az öreg meséjén, és kicsit elbizonytalanodtam. Lehet, hogy egy utolsó rohadt gyilkos vagyok, de ok nélkül nem ölök. Nem szivesen ölném meg ezt az öreget, van neki így is elég baja. Ráadásul valószínűnek tartottam, hogy az öregnek jóval több információja van a medálról, mint nekünk, vagy a polgármesternek, vagy akárkinek. És engem a megható rizsa helyett inkább ez a része érdekelt a dolognak, semmi több. Végül aztán vállvonogatva válaszoltam;
- Nos, Öreg, engem igazán hidegen hagy, hogy miféle átok súlytott téged, az viszont érdekelne, hogy mit tudsz a talizmánról és az erejéről!
Farkas közbeszólt, hogy őt a csapdák érdeklik, hogy az öreg telepítette e őket, meg ilyesmi. Nem igazán érdekelt ez a része.
- Idehallgass, ó Atyám! Ha itt és most elmondasz mindent a medálról, az erejéről, és képességeiről, akkor megfontolom, hogy elengedjelek. Ha az infó amiket mondasz használható, felőlem mehetsz átkot oldozgatni. A másik lehetőséget nem részletezném, ha nem haragszol. A válaszodtól függ, hogy mész, vagy maradsz!
Vártam az öreg válaszát, amitől az én válaszom is függött. Ha használható infót ad a pap, akkor elengedem, de ha nem, egyszerűen elveszem tőle a talizmánt. Vagy így, vagy úgy, nekem csak hasznom lesz belőle, csak nem mindegy, mekkora!

Amint Lidérc is meglátta azt a távoli alakot megszaporáztuk a lépteinket. Amilyen gyorsan csak tudtunk homokot szórtunk magunk elé és a tisztán maradt ösvényen haladtunk tovább. Ennek az idegenek nem kellet homokot szórni maga elé csak a botjával bökdösött akár egy gyengénlátó. Arra gondoltam hátha vak mert a vakoknak megváltozik az érzékük azonban farkas rám szolt hogy folytassam a munkát. Nemsokára sikerült kiérnünk a labirintusból ám mire a férfihez értünk már megszerezte a medált. Hátal állva anélkül, hogy felénk fordult volna elkezdett beszélni.
-Üdvözöllek benneteket!Feltételezem, ti is e medálért jöttetek. Sajnálom hogy ennyit fáradtatok, mert nem kaphatjátok meg.-
- Igen, na és miért, tata? kérdezte Lidérc. Engem is érdekelt mert túl magabiztos volt annak ellenére hogy két hacedzett férfi állt vele szembe.
-Elmesélem nektek... egy nem is oly messzi falu papja vagyok, de sötét idők köszöntöttek ránk. Egy sötét mágus érkezett a faluba, akiről kezdetben nem gondoltunk se rosszat, se jót. Békében élt velünk, de aztán megmutatta igazi arcát. Emberek tűntek el, és a nyomok a sötét mágushoz vezettek. A helyiek féltek, varázstalan emberek lévén nem tudtuk, mit tegyünk. Én nem hagyhattam annyiban, így mágiát tanultam erős mesterektől. Mikor felkészültem, elmentem a sötét mágushoz, és véget vetettem gonosz fondorlatainak. Ám a győzelmemnek ára volt... megátkozott, hogy az erőm ne segíthessen többé embereken, hanem ahogy ő is tette: csak ártani lehessen vele. Megfordult és láttuk a szeme teljesen homályos volt akár egy zavaros víz. Már biztosan tudtuk az öreg vak. De a szeme sarkából egy könnycsepp gördült le.
-A faluba visszatérve egy járvány fogadott, én pedig újdonsült erőmmel megpróbáltam meggyógyítani az embereket. Főzeteket készítettem legjobb tudásom szerint. Hatott is, de pár nappal később a betegek csak rosszabbul lettek, majd meghaltak. Az emberek tudták, milyen helyzetben vagyok, így nem lincseltek meg, de láttam a szemükben, hogy mélyen a szívükben engem okolnak... megpróbáltam feltörni az átkot, de... nem sikerült, helyette elvette a szemem fényét. Aztán tudomást szereztem erről a medálról, és felébredt bennem a remény, hogy visszaszerezzem a látásomat vele, és feltörjem az átkot! Ez a medál talán képes rá! Kérlek titeket! Kérlek, hagyjátok had vigyem magammal a medált, had legyen ennek végre vége!
Farkas hangosan rám szólt, hogy figyeljek rá. Fontos mondandója volt a számomra.
-Nem szabad csak az érzelmeinkre támaszkodni. Túlságosan egyszerűen jutott el idáig. Rajta egy apró karcolás sem látszódott. És ha csapdáknál tartunk ki építhette őket?- -Az a hájas polgármester nincs azon a szinten hogy ilyen akár az eszébe juthatna.-Amint eszembe jutott az a dagadék megtapogattam a mellkasom, hogy megvannak-e még a kölcsönvett tőrök. Örömmel nyugtáztam, hogy megvannak.
-És még itt van a medál. Túl erős, hogy egy emberre bízzuk de ha igazat is mond mi a biztosíték arra, hogy meg is tudja tartani a medált. Biztosan rengetegen meg szeretnék kaparintani ezt a sötét erőt.-
Egyetértek mindenképpen kérdőre kell vonunk az öreget.-
Lidérc mintha csak rájött volna a halk motyogásom mivoltára amint bejeztem a diskurzust megszólította az öreget.
- Nos, Öreg, engem igazán hidegen hagy, hogy miféle átok sújtott téged, az viszont érdekelne, hogy mit tudsz a talizmánról és az erejéről! ehhez én is hozátetdtem a mondandómat.
- És megmondanád ki készítette a csapdákat a polgármester ki van zárva. És ön túl gyorsan jutott át az egészen mintha ismerné az egész rendszert. Ha a történet igaz is mi a biztosíték arra, hogy nem foglya elragadni magától egy sötét mágus aki az ereklye hívó szavára hallgat.
- Idehallgass, ó Atyám! Ha itt és most elmondasz mindent a medálról, az erejéről, és képességeiről, akkor megfontolom, hogy elengedjelek. Ha az infó amiket mondasz használható, felőlem mehetsz átkot oldozgatni. A másik lehetőséget nem részletezném, ha nem haragszol. A válaszodtól függ, hogy mész, vagy maradsz!- erre én magam is nagyon kíváncsi voltam de a biztonság kedvéért enyhén a nyakláncomat simogattam.