A talizmán. Magánküldetés Luna Da Hydra Lidérc 8as és Farkas számára.

Az öreg szabályszerűen bekattant. Legkevésbé erre számítottam, hisz csak rá kell pillantani az öregre, és elfog a röhögőgörcs. Ám az tény, hogy ott van a kezében a talizmán, és ha nem viccel, akkor ezzel tényleg meg tudna minket fingatni.
-Hé, Tata, nyugodjál már l...
Nem mondhattam végig ugyanis az öreg kitárta a tenyerét, és erre hatalmas lökést éreztem. Eltaszított az emelvényről, és keményen a falhoz vágott. Még mázli hogy a földön homok volt, így a seggre esés nem fájt annyira, ellenben egy pillanatra bepánikoltam hogy na most majd jól belezuhanok a labirintusba. Nem így történt, sőt, miután megráztam a fejemet, láttam, hogy a labirintus mintha széttörne, a lebegő tárgyak a földre hullnak, a tető beszakad, és mindenütt villámok és széllőkések cikáznak. Hát a vén trottyos nem viccelt...
Hirtelen a fickó rám mutatott, és kezéből fényes villámok csaptak ki. Alig pár centire sikerült elkerülnöm a támadást, és előző helyemre nagy csattanással csapódtak be az elektromos lövedékek. Nem kellett két pillanat se, már jött a következő támadás. A teremben cikázva próbáltam az emelvényhez rohanni, kerülgetve a villámait, amik néha tényleg egy hajszállal kerültek csak el. Úgy tűnt, hogy rám koncentrál a köcsög, így bíztam abban, hogy Farkas feltápászkodik, és kitalál valamit addig.
Elértem a lépcsőt, és már rohantam is fel. A villámok csak úgy záporoztak felém, de még bőven erőm teljében voltam, szóval könnyedén elugráltam előlük. Ám mikor 5 méteres körzetébe ugrottam az öregnek, az egy széllökéssel ismét elrepített. Most ügyesebb voltam, és a falnak csapódás helyett macskaügyességgel lábammal tompítottam az esésen, és megkapaszkodtam. Elrugaszkodtam, és már a homokra is érkeztem, mikor láttam, hogy most Farkast vette célba az öreg. Hát ez fantasztikus.
A homokban láttam egy dárdát felfelé meredni. Kikaptam a földből, megvizsgáltam. Jó volt a súlyelosztása, az éle szépen ki van dolgozva. Felemeltem, és elhajítottam az öreg felé. Őt ennyivel nem lehetett becsapni, mielőtt a dárda odaért volna, már meg is pördült és egy varázslattal eltérítette a száguldó fegyvert. És természetesen engem vett célba a következő támadásaival. Ellenben Farkasról leszállt végre, és ismét bízhattam abban, hogy valamit kiötöl.
A következő varázslatok amik rám irányultak gyorsabbak és agresszívabbak voltak. Kezdtem kicsit fáradni, de folyamatosan cikázva a teremben kerülgettem a támadásokat. Közben feltűnt, hogy a talizmán felemelkedik az öreg nyakából, és mikor már a feje felett jár, a támadások is gyengülnek. Aztán visszaesik, és a varázslatok ismét falatrengetőek lesznek. Ez hasznos...
Gondolataimat egy gyors villám támadás szakította félbe, ami elől nem tudtam elugrani. Kíméletlenül belemart a testembe a sok villám nyaláb, egy pillanatra fel is emelt a földről, majd újra a padlóhoz vágott. Amíg a padlón voltam, arra számítottam, hogy na most fog hozzám vágni valami kivégző varázslatot. Szégyelltem is magam, hogy ilyen könnyedén elbukok egy ilyen küldetést, de végülis nem történt semmi. Felpillantottam, és az öreg már Farkas felé lövöldözte áldásait.
Füstölgő testtel pattantam fel, és megráztam magam. Megvizsgáltam a testemet, hogy mennyire súlyos a sérülés, és megnyugodva konstatáltam, hogy ennyi nem fog még leteríteni. Még ha maradandó sebet nem is ejt, azért az nem kellemes ha valakit megcsap pár száz volt, úgyhogy mondhatjuk hogy még jól is viselem.
Kicsaptam a pengémet, és elindultam az emelvény felé. Sima utam volt, hisz most nem engem vettek célba a varázslatok. Felszaladtam az emelvényre, és úgy gyorsítottam, hogy pont akkor érjek oda, amikor a talizmán elég magasan van az öreg feje fölött.
Mikor így történt, megpróbáltam bevinni egy támadást. Az öreg ijedten fordult felém és megpróbált ellökni, de a varázslat gyenge volt. Szeme sarkából megpillantottam Farkast, aki úgy tűnik bekapott pár támadást, de épp a földről kecmergett fel. Nem úgy mozgott, mint általában, sokkal inkább mint valami ragadozó. Bizonyára most lett rajta urrá az az akármi, amivel állandóan beszélget magában.
Közben a talizmán visszacsúszott az öreg nyakába, és már kaptam is az arcomba egy támadást. Lerepített az emelvényről, de csak a lépcsőig. Nem álltam meg, bár a találat miatt sajogtak a tagjaim. Felfutottam a lépcsőn, és hangosan ordítva az öregnek rontottam. Számítottam a lökésre, úgyhogy gyorsan behúztam a pengémet, négykézlábra görnyedtem, és megkapaszkodtam a lépcsőben. Az öreg próbált lelökni a varázslatával, de nem sikerült. Egyre erősítette a támadást, de én nem inogtam meg. Piszkosul fájt ahogy a mágikus szél marta a bőrömet, és szinte összeroppantotta a csontjaimat, de csak a megfelelő pillanatra vártam. A talizmán egyre emelkedett. Egyre feljebb. Már elég magasan volt.
Már ugrottam is volna, amikor mögülem Farkas ugrott elő, és egyetlen mozdulattal olyan fülest lekevert az öregnek, hogy még én is éreztem. A fickó eldőlt mint a szeneszsák, Farkas pedig győzedelmesen tornyosult fölé. Én is odaléptem, és duzzogva néztem Farkasra.
-Pföh...ünneprontó...

Lidérc teljesen ésszerűen érvelt kicsit durván, de azért ésszerűen. Az öregnek ez egyáltalán nem tetszett és megmutatta a foga fehérjét.
- Hogy mondjak el mindent? És talán elengedsz?!- a mondat végén szinte már üvöltött.
- Hogy mersz te ilyet mondani?!- eközben a medál elkezdett sötétlilán világítani a szeme pedig majdnem teljesen kifehéredett.
- Miért nem tudtátok volna a sima, egyszerű utat választani? Elmondok egy fontos dolgot! Képesé tesz olvasni a gondolataitokban! Nemhogy nem mesélek róla, arra fogom használni, hogy, eltüntesselek!-
Hirtelen kitárta a tenyerét és egy hatalmas erőhullám mindkettőnket hátra taszított. Eléggé fájt a hátam amiért nekicsapottam a falnak de azonnal el is felejtettem mikor megláttam mi történt a barlangban. Villámok cikáztak mindenfelé a tető beszakadt és eleredt az eső. Szinte az orromig sem láttam, de számítva újabb csapásra egyesültem farkas szellememmel. Egyszer csak egy fényes csíkot láttam akár egy villám. Arra gondoltam Lidércet vette célba. Reménykedtem benne hogy túléli, mert egyedül képtelen lettem volna legyőzni ezt az iszonyatot. Hatalmas robbanás hangját halottam, ami arra sarkalt, hogy ideje cselekedni. Ahogy közelebb értem megláttam a papot és a medált, ahogy lebeg a nyakában. Egyszer csak visszazuhant a paphoz a világító kavics és az eső elállt. Egy ötlettől vezérelve előkaptam az egyik kölcsönvett tört és az öreg felé hajítottam. Az utolsó pillanatban egy széllökés segítségével eltérítette a támadásomat. Nem is nézett oda csak hárította. Nem értettem, hogy lehetett erre képes mikor farkas barátom felhomályosított.
- Azt mondta képes olvasni a gondolataidban. Tegyél úgy, mint az a másik gyerek ne gondolkodj, cselekedj. -
Ezt az eszmecserét egy hatalmas tüske szakította félre, ami a földből nőtt ki. Sikerült idejében arrébb ugranom, de így is megsérült a vállam. Rohanni kezdtem gondolkodás nélkül és az öreg nem tudott lépést tartani velem. A csapásai mindig a hátam mögött értek célba. Hiába tudott olvasni a gondolatainkba mi fiatalabbak voltuk és nem tudott lépést tartani velünk.
A következő pillanatban már nem engem piszkált, hanem Lidércet. Ezen annyira meglepődtem, hogy fejel belerohantam egy földből előugró falnak. Kicsit megráztam a fejem és kóvályogva felkeltem. Az a szörnyű kép tárult elém, hogy a társamat elkapta egy villámcsapás. De látszólag még életben volt. Nem maradt más választásom azonnal be kellet fejeznem a harcot. Eddig is éreztem magamban a vadállati ösztönöket, de most robbanásszerűen törtek ellő belőlem. Csak arra gondoltam, hogy puszta kézzel marcangolom szét azt az embert. Elkezdtem rohanni az emelvény felé és elhajítottam az utolsó tőrömet. Természetesen ezt is kivédte, de legalább leszállt a társamról. balra jobba ugrálva próbáltam megzavarni, hogy kellő közelségbe érjek. Mikor az emelvényhez értem volna egy hatalmas szélroham hátra taszított. A szellememmel való összhangnak köszönthetően egy hátra bukfenc után biztonságosan földet értem. Ha biztonságosnak nevezhető az mikor majdnem szétszakadt a lábam a fájdalomtól. Azonban nem marat időm ezen gondolkodni, mert az orrom előtt csapódott be egy villám. A hatalmas robbanás miatt kissé megéget a testem, de ez volt a legkisebb probléma. A lökéshullám teljesen hátra taszított és egy kiálló sziklába bevertem a fejem. Teljesen elvesztettem az eszméletemet.
Később Lidérc és farkas mesélték el mi történt velem. A két történet összeállt egy egésszé. Mikor beütöttem a fejem és elájultam farkas vette át a testem irányítását. A mozgásom teljesen megváltozott ettől akár egy sarokba szorított vadállatnak. Gond nélkül kerülgettem a csapásokat, mert farkas irányított engem. Ő egyszerűen a gyilkos ösztönére halhatott nem pedig az eszére. Mikor Lidérc le akarta rohanni az emelvényt én a háta mögül előugrottam váratlanul és farkas minden gyűlöletét beleadva egy orbitális fülest adtam le az öregnek. Utána büszkén odaálltam az elterült vénember mellé széles mosollyal az arcomon.

Nemsokára magamhoz tértem és eléggé értetlen képet vághattam, mert nem értettem mit keres az öreg a lábamnál. Farkas megígérte később majd mindent elmagyaráz. Ebbe bele is törődtem, mert csak most kezdtem el érezni a kimerültséget és a sebeket, amiket idáig szereztem. Kicsit aggottam azért hogy Lidérc le fog nézni mert nem magamtól győztem.

A fickó ott volt kiterülve, mi pedig úgy álltuk körbe a testét, mintha a következő percben péppé akarnánk rugdosni. Lehet lenne rá affinitásom a sok kellemetlenség után amit okozott, de most más kötötte le a figyelmemet, ugyanis az öreg nyakában a talizmán valami fura dolgot művelt. Mintha fénylett volna, és mintha felénk kúszna a levegőben. Hívogatott, teljesen beszippantotta a tudatomat. Önkéntelenül is utánanyúltam, valami fura késztetést éreztem, hogy megérintsem, és elvigyem magammal. Amikor megérintettem, egy másik kéz is a talizmánra tévedt, méghozzá Farkasé, aki hasonló extázisba került mint én. Megmagyarázhatatlan düh és harag támadt bennem Farkas iránt.
-Engedd el, vagy nagyon megbánod! - a szavak akaratomon kívül hagyták el a számat. Fura érzés volt.
Farkas is hasonló dolgokat érezhetett, és már kevés választott el bennünket attól, hogy egymásnak essünk a talizmán birtokjogáért, de ekkor a félájult öreg megérintette a talizmánt, és úgy tértem vissza a valóságba, mintha arcul csaptak volna. Kicsit olyan érzés volt, mint mikor egy nagyon mély álmából az embert egy nagy és hirtelen zaj ébreszti fel. Kezdett zavarni, hogy túl sok fura dolog történik velem mostanában...
- Lehet... hogy én is áldozatául estem eme átkozott tárgynak, de ha még egy dolgot tehetek... akkor az az lesz, hogy nem hagyom... NEM HAGYOM HOGY MÁST IS ELFOGJON!
A mondat végén az öreg már ordított. És ebben a pillanatban egy lökéshullám taszított el bennünket, bár nem volt valami meggyőző erejű, éppenhogy csak pár lépést hátráltunk, ám a talizmán nem járt ilyen jól... mindegyikünk ott tartott a kezében egy darabot a valaha nagy erejű ereklyéből, melyből mintha valami kifolyt volna, és a levegőben elpárolgott. Ennyit a nagy hűháról!
Az öreg ekkor összerogyott, és bágyadtan pislogott. Szája sarkából vér folyt ki, de ami még érdekesebb volt, hogy fátyolos szemét megtöltötte az élet.
-Látok... - suttogta az öreg, ami először megdöbbentett, majd nagyon rossz előérzetem támadt. A talizmán eltűnt a kezemből, és mire észbe kaphattam volna, vagy tehettem volna bármit is, körülöttem a terep megváltozott. Már nem a barlangban voltunk, hanem az odavezető úton. Zavarodottságomban csak felnevettem. Farkas is ott értetlenkedett mellettem, de nem válaszoltam neki különösebben, csak intettem neki, hogy induljunk vissza a faluba.
Az ottani látvány is fura volt, mint eddig kb minden. Az emberek élettelik voltak, a falu nem volt már annyira leamortizálva. Körbeujjongtak minket az emberek, záporoztak a köszönömök és a hálák, de ez engem különösebben nem érdekelt. Végig az idegesített, hogy nem tudtam meg, mi is volt a talizmán valódi kiléte és ereje... nagy hűhó semmiért...
A polgármester aztán úgy állított be mindent, hogy ő volt a nagy hős, ő hozta rendbe a dolgokat, de magasról tojtam rá. Másra se vágytam, csak hogy hazaérjek és megpihentessem kicsit kifáradt végtagjaimat. Először fontolóra vettem, hogy maradok és lepihenek, aztán megláttam Farkast. Jó társnak bizonyult, de el akartam kerülni, hogy tovább tartson ez a bajtársiasság, mint az egésséges lenne.
Ránéztem Farkasra, és biccentettem.
-Jó móka volt, haver! Talán legközelebb nagyobb sikerrel járunk... feltéve ha addig még élsz...
Aztán hátat fordítottam neki, és elmentem. Persze hogy élni fog. Farkas erős, és talán még összefutok vele egy rosszabb napomon, és talán az erőnket is összemérjük. Ki tudja.
A hazaút kínkeserves volt, eléggé le voltam már harcolva, de éltetett a tudat, hogy otthon lepihenhetek és miiiiinden jó lesz. Így is történt, megérkeztem a kastélyba a jó hosszú útból, rögtön felmentem a szobámba (még a mesternek is csak tőmondatokban meséltem el a történteket), aztán ledőltem az ágyamra.
Az öreg az utolsó másodperceiben visszanyerte a látását... vajon mit láthatott? Mert valami olyasmit, amit el se tudok képzelni. Biztos jó lehetett. Talán....talán nem.............kit érdekel......
ZzZzZzZz.....

A férfi ott feküt a padlón teljesen védtelenül. Ki nem nézné az ember belőle, hogy ilyen hatalom birtokában lehet. Sikerült mindkettőnket remekül megizzasztani. A mágus már ártalmatlan volt de az a nyomasztó energia továbbra is csak úgy áramolt abból az apró csecsebecséből. Ahogy néztem az öreget mintha a talizmán felragyogott volna a nyakában egy pillanatra. Csak most sikerült megfigyelnem milyen szép is a nyaklánc szinte tökéletes a kidolgozása. Úgy éreztem muszáj megnéznem közelebbről és ez csak fokozódott. Most már meg is akartam fogni, hogy érezhessem milyen tökéletes műremek ez a talizmán. Azonban a rovátkákon kívül más is az újaim közé akadt ami nem volt más mint Lidérc keze. Ő is a talizmánt akarta amit én nem tudtam elviselni. Az életemet kockáztattam és nem voltam hajlandó kárpótlás nélkül elmenni. Megpróbált fenyegetőzni de egy cseppet sem hatott meg a mondandója. Úgy éreztem a talizmánért akár cafatokra is marcangolnám Lidércet. Mindketten a maradék erőnket beleadva próbáltuk magunk felé húzni a talizmánt és bármelyik pillanatban egymásnak eshetünk volna mikor valami történt. Az öreg hozzáért a talizmánhoz és minden gyűlölet harag és vérszomj elpárolgott belőlem. Mintha egy mély álomból ébresztettek volna fel hirtelen. A szívem majd kiugrott a helyéről. Újdonsült társam is hasonlóval küzdött de nem csak ez bujkált bennünk. Ott volt még a zavaradottság. Egyikünk sem értettem miért viselkedtünk így és ez nagyon zavarba ejtő volt.
- Lehet... hogy én is áldozatául estem eme átkozott tárgynak, de ha még egy dolgot tehetek... akkor az az lesz, hogy nem hagyom... NEM HAGYOM HOGY MÁST IS ELFOGJON!- mondta az öreg majd egy lökéshullámmal hátra taszított bennünket. Elég gyenge volt még így is képesek voltunk megállni a lábunkon de a talizmán tönkrement. Mindketten a kezünkben szorongatunk egy fél talizmánt. A törött nyakláncból valami fehér folyadék kezdett szivárogni és egy szempillantás alatt el is párolgott. Azon tűnődtem mi lehetett ez mikor halk nyöszörgés ütöttem meg a fülemet.
-Látok... - majd előredőlt és meghalt de a szemeim most normálisak voltak. Ami az elmúlt pár percben történt különösen szokatlan volt de ami ezután történt az megdöbbent esemény volt. Körülöttünk megváltozott a terep és a barlang előtt találtuk magunkat. Visszaérve a városba teljesen más látvány fogadott bennünket. A házak sokkal jobb állapotban voltak mint mikor megérkeztünk. Az emberek éljeneztek és elárasztottak minket a szeretetekül és hálájukkal. A polgármester természetesen úgy tett mintha ő mentette volna meg a várost és nagy ünnepséget akart rendezni a tiszteletére. Lidérc elbúcsúzott tőlem és elindult haza. Mielőtt én is követtem volna példáját odaléptem a munkaadómhoz és egy olyat bevágtam az orrának, hogy két asztalt is sikerült fölborítania. Körülnéztem de egyik társamat sem láttam aki eltűnt a barlangban. Reméltem nem esett bajuk. De viszont a kisfiút megláttam aki útbaigazított. Határtalan boldogság ott táncolt az arcán de még mindig rongyokban volt szegényke. Odaadtam neki az egyik ezüst tört amit kölcsönvettem és útbaigazítást kértem a leggazdagabb zacishoz. A tör ért kaptam anyit hogy haza tudjak menni egy karavánnal és még maradt is egy kevés Most egyáltalán nem zavart menyien vannak körülöttem csak pihenni tudjak.
Mikor hazaértem mindenki körbefogott és gratulálni szeretett volna élükön a mesterrel. Látszott rajta, hogy örült amiért nem haltam meg de sajna ezekből csak egy keveset láttam mert a bejáratban elaludtam.

[Elnézést szeretnék kérni a késésért de három hétig nem volt internett és ezért csak most tudtam irní. Engesztelés képen Hapy engedd meg, hogy Lidércnek adjam a jutalmam negyedét akármekora legyen. Mindent köszönök.]