Kyou Heidan

Vándorlásaim során egy másik, számomra ismeretlen városkába látogattam el, méghozzá Shirotsume-ba.
- Üdvözlöm uram! – köszöntött kedves mosollyal egy csinos, szőke hajú hölgy egy Shirotsumei fogadóban. A fogadó kellemes hangulatú volt. Pont ahogy Shirotsume város is. Nem olyan nagy, de minden megvan, ami szükséges. Az emberek arcáról sugárzott a kedvesség.
- Én is üdvözlöm, kisasszony! – köszöntem vissza én is kedvesen, majd leültem egy székre. – Ha megkérem, hozna nekem egy pohár vizet? Ha lehetséges, akkor jó hideg legyen. – nagyon meleg volt odakint, csodáltam azokat az embereket, akiket kint láttam ide-oda menni. A vízért nem is kellet sokat várnom, meghozta a kislány, méghozzá jó hidegen. – Köszönöm, ez nagyon jól fog esni!
- Igazán nincs mit, uram. Esetleg segíthetek még valamiben? – kérdezte a legnagyobb kedvességgel, amivel csak lehet. Nem sokszor voltam, olyan fogadóba ahol ilyen kedvesek az emberrel, ezért úgy döntöttem, hogy itt meg is szállok egy kis időre. Szeretek ilyen emberek között lenni, és amúgy is rám fér már egy kis pihenés, mert már körülbelül egy hete csak úton vagyok.
- Igazából lenne még valami. Van esetleg most üres szobájuk? Tudja, napok óta vándorlom és most már pihenni is kéne egy kicsit.
- - Értem, szóval maga ilyen vándor lélek. Amúgy meg igen, van üres szobánk, most szinte senki sincs itt. Máris hozom a kulcsot.
- Ó, köszönöm! – majd a kislány gyorsan meg is hozta a szobakulcsot, én pedig miután megittam a vizet, mely nagyon jól esett ebben az izzasztó melegben, felmentem a szobába. Mikor benyitottam az ajtón, eléggé meglepődtem. A szoba berendezése és tisztasága, igen csak magasabb szinten volt, mint az étkező lent. A levegő is friss és kellemes volt bent, szellőztetve volt. A falak nem voltak összemaszatolva, de a legjobban az tetszett, hogy van erkély. Első dolgom az volt, hogy leraktam az ágy mellé a táskámat és botomat, majd kimentem az erkélyre, hogy lássam, merre nyílik. A kilátás csodás volt, és az volt a jó, hogy a nap épp akkor sütött oda, szóval nem volt olyan meleg sem. Egy jó fél órát kint ültem és bámészkodtam. Nagyon megtetszett a városka, biztos voltam benne, hogy ide még máskor is jönni fogok. A nagy bámészkodás után úgy döntöttem, hogy alszok egy jó nagyot. Lefeküdtem a jó puha ágyra és próbáltam elaludni. Igazából nem is kellett próbálni, mert egyből elaludtam.

- Nagyapa! Nagyapa! Szia, Nagyapa! – így kezdődött az a nap, amikor először mentem nagyapámhoz – egyben a mesteremhez - mágiát tanulni. Nagyapa erős és híres mágus volt - az egyik legnagyobb fegyvermágus a Fairy Tail-ben. Épp, hogy betöltöttem a tízedik életévemet, amikor én is elkezdtem tanulni. Fegyvermágia tanulmányozásába kezdtem én is, ugyan úgy, mint nagyapám. Ő volt az én példaképem. Igazából meg volt hozzá tehetségem is. Gyors is voltam, a szemem és a reflexeim is jók voltak.
- Szerbusz, fiam! Isten hozott nálam! –– és ezekkel a szavakkal köszöntött ő. Ezt a napot soha nem fogom elfelejteni. Összesen négy évig tanított nagyapám, ami épp elegendő volt ahhoz, hogy mindent megtudjak a fegyvermágiáról, és kellőképpen használni is tudjam.
- Nagyapa, miért adsz te nekem egy pisztolyt mindannak ellenére, hogy eddig karddal tanítottad nekem a fegyvermágiát. Miből gondolod, hogy én ezt fogom tudni használni?
- Fiam, téged nem kardforgatásra teremtett a jóisten. A sok edzés közben észrevettem, hogy neked a szemeid olyanok akár a sasé. Minden apró kis dolgot észreveszel. Gyors is vagy, ezért mától kezdve inkább ezzel a pisztollyal folytasd a mágia kitanulását. Te hihetetlenül erős leszel, ha nagyobb leszel... Pár év és ott leszel a legerősebb mágusok között, majd meglátod.
- Áááhh, dehogy nagyapa! Ezt csak azért mondod, hogy bátoríts.
- Nem fiam! Hidd el! Rengeteg mágussal találkoztam már, de te nem vagy egy egyszerű mágus.
- Rendben nagyapa! Elhiszem amit mondassz és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ne csalódj bennem.

- Huh? Nagyapa? – – ezzel ébredtem meg, néztem szét, de a szobában sötét volt, ezért nem láttam semmit, hallani is csak a tücskök ciripelését hallottam. Az álmom arról a bizonyos napról szólt, amikor először mentem nagyapámhoz nekikezdeni mágiát tanulni, és arról, amikor egy pisztolyt kaptam tőle, a két éves karddal való edzés után. Furcsa volt, hogy ezt álmodtam, mert eddig még soha nem álmodtam ezzel kapcsolatban, sőt még magával nagyapámmal sem álmodtam szinte soha. Talán egy jel lehetett… Ki tudja? Visszaaludni már nem tudtam. Igaz, még éjszaka volt, de valahogy nem ment. Egész éjjel csak a mennyezetet bámultam és az járt az eszembe, hogy miért is lehetett ez az álmom. ~ Lehet azért is, mert már egyre jobban hiányzik a család? Talán meg kéne látogatnom őket. ~ - gondoltam. Kezdett reggeledni, ezért felkeltem az ágyból is, felvettem a táskámat meg a botomat és lementem az étkezőbe, mert éhes voltam. Az aranyos lány már javában tett-vett, takarított. Mindig is csodáltam az olyan embereket, akik korán reggel fel tudnak ébredni, és nem is látszik rajtuk, hogy álmosak.
- Á! Jó reggelt uram! – üdvözölt kedvesen, mikor látta, hogy lépegetek lefele a lépcsőn.
- Jó reggelt kisasszony. – köszöntem vissza, majd leültem a legelső székre - Na de ha nem probléma, nem tegeződhetnénk inkább? Körülbelül egy idősök lehetünk. – a lány egy kedves mosollyal rábólintott a dologra és szerintem ő is örült, hogy nem kell egy vele egy időssel magázódni. – Mellesleg, még be sem mutatkoztam. A nevem Kyou Heidan, fegyvermágus. Örvendek a találkozásnak.
- Yuna Broker, és én is örvendek! Esetleg hozhatok valamit? Nem vagy éhes?
- Ami azt illeti, már egy kis ideje korog a gyomrom és persze már napok óta nem ettem rendes ennivalót, ezért de, hozhatsz valami finomat. Nagyon megköszönném. – majd már repült is és hozta a kaját. Nagyon örültem, hogy ilyen kedves velem és látszott rajta, hogy bejövök neki mert egész végig engem nézett. Miután megettem a reggelit, felálltam az asztaltól.
- Nos, akkor én megyek.
- Már mész is? Ilyen keveset maradtál? – és lehajtott fejjel elindult a pult fele.
- Áá nem, nem! Csak szétnézek a városba.
- Vagy úgy… Már azt hittem, hogy elmész. – majd ismét visszatért arcára a boldogság. Sajnáltam szegénykémet, mert persze az én szívem már másé. Vagyis remélem, hogy Nancy nem felejtett el.
A város már kora reggel tele volt emberekkel. Először a piacon néztem szét, valahogy megéheztem egy kis gyümölcsre. Egy öreg néni standjánál álltam meg. A ládákban gyönyörű szép almák, körték és mindenféle gyümölcsök voltak. Be is vásároltam szépen mindenből. Már-már azon tűnődtem, hogy ki fogja ezt megenni. Sétálgattam még a városba, nézelődtem ide-oda, amikor hirtelen valamin, illetve valakin megakadt a szemem. Egy ősz hajú öregember volt, ismerős alkattal. Közelebb mentem hozzá és megállítottam. Hátrafordult… hát mit ne mondjak eléggé meglepődtem. A nagyapám volt az, akit már évek óta nem láttam.
- N… Nagyapa? – kérdeztem sokkolt arccal. – Szia!
- Nahát! Szerbusz, fiam! Nem láttalak ezer éve! – ezzel megöleltük egymást. – Jól megnőttél. Na, mesélj, hogy vagy mostanság?
- Jól vagyok. És ti? Anyámékkal mi újság?
- Jól vagyok, csak öregszem. Anyádék pedig jól vannak, nem kell aggódj. Hiányzol nekik, azt ugye tudod? Miért nem látogatod meg őket soha? – kérdezte kicsit mérgesen.
- Huh, akkor jó. Tudom… Persze, hogy tudom! Hidd el, ők is hiányoznak nekem. Most már értem, hogy miért is álmodtam veled az éjszaka.
- Velem álmodtál? Na, ezt jó hallani. - ezzel megütögette a vállamat. – És mond, hogy haladsz a mágiával?
- Azt kell mondanom, hogy igazán jól. – mondtam - Képzeld, jártam a Fairy Tail-nél. Miért nem mondtad, hogy te Fairy Tailes voltál?
- Nah, és bevettek ugye? Azért nem mondtam, mert nem akartam. Meglepetésnek szántam, mert udtam, hogy úgyis el fogsz oda menni.
- Nem! Nem vettek be, mert én nem akartam csatlakozni. Nem akartam, hogy csak azért vegyenek be, mert te azt kérted. Saját erőfeszítésemből fogok csatlakozni, ezt meg is ígértem nekik.
- Értem. – mondta megértően – igazából tudtam, hogy nem fogsz csak úgy csatlakozni. Ismerlek már, te becsületes fiú vagy és szeretsz mindent magadtól csinálni. Ezt szerettem mindig is benned.
- Nos, amúgy mond, te mit csinálsz erre nagyapa? – majd elmesélte, hogy miért is van itt. Igazából azért, mert egy barátját jött meglátogatni. Tovább együtt mentünk sétálni a városba. Mesélt még anyámékról, én is meséltem neki, hogy eddig hol jártam, mit csináltam. Megígértem neki, hogy meg fogom anyámékat hamarosan látogatni, amúgy sem volt semmi különösebb úti célom. Estére visszatértem a fogadóba és persze nagyapámat is magammal vittem. Yuna nagyon örült este mikor meglátta, hogy visszamentem. Meghívtam Yunat is vacsorára és bemutattam nagyapámnak. Így már volt kivel megennem a gyümölcsöt is. A vacsora nagyon finom volt, jól is laktam tőle ezért lefeküdtem. Nagyapám másnap el is ment, a szállást pedig én fizettem neki. Én még három napot töltöttem itt, Yuna-val pedig egyre közelebb kerültünk egymáshoz, de elmondtam neki, hogy sajnos már van valaki, aki rám vár… vagyis azt hiszem, hogy még vár rám. A lány kicsit szomorú lett, de megértette a helyzetet, de cserébe megkért, hogy ha máskor is Shirotsume-ban járok, akkor látogassam meg, és ha lehet, akkor vigyem magammal Nancy-t is. Szeretné megismerni azt a lányt, akit én annyira szeretek. Megígértem ezt a dolgot neki. Utolsó napon kifizettem a szállást és az ételt, majd továbbmentem. Sajnáltam itt hagyni ezt a kis városkát, főleg Yuna miatt. Hiányozni fog a kedvessége, és az a mosoly amivel mindig engem nézett.