Adelus Morningway

Kissé lámpalázasan álldogáltam a hatalmas nemesi kúria ajtaja előtt. Az első munkám hozott erre a szép vidékre, ami elég közel esett a Quatro Cerberushoz. A táj szép dimbes-dombos fűtenger volt, ameddig csak a szem ellátott, és birkanyájak legeltek rajtuk. A közeli falu is a dombok közé épült, a régi nemesi kúria pedig a legnagyobb dombon terpeszkedett. A háromszintes épület piszkosfehér kőből épült, és hatalmas üvegablakai voltak minden oldalon. Kis tornyaival teljesen uralta a körülötte elterülő vidéket. A céhez érkezett kérelem szerint egy nagy tudású iskolázott varázslót kért a kúria ura, régi könyvtárának rendberakására.
Mivel a hely még gyalog is közel esett a céhünkhöz, és akadémiai éveim során magában az Erai Nagykönyvtárban tanultam meg milyen egy igazi könyvtár bátran elvállaltam a feladatot. Sejtettem, más a céhből, aligha jönne el ide poros könyveket rendezgetni.
Vettem egy nagy levegőt és kopogtattam a kos fejet formázó rézkopogtatón. Nemsokára hallottam a zár nyikorgását, és egy 30 év körüli férfi nyitott nekem ajtót. Elegáns, fekete frakkot viselt, a mellényzsebéből pedig óralánc kandikál ki. Egy szót sem szólt csak kérdően nézett rám, fehérkesztyűs kezével végigsimítva pofaszakállát.
- Jó napot, a nevem Adelus Morningway – szólítottam meg az inast. – A Quatro Cerberustól jövök, az úr könyvtárának ügyében.
- Értem, kérem, fáradjon be. És alaposan törölje meg a lábát.
- Természetesen. – Feleltem és követtem a házba az inast. Kalapomat belegyűrtem a térmágiával kezelt zsákocskámba, És körbenéztem az előszobában. Tapasztalatból tudtam, hogy egy nemes családról sok mindent elárul, hogy milyen bútorokkal rendezi be a házát, különösen annak előcsarnokát.
Az inas egy tágas előszobán vezetett át, majd megérkeztünk a tágas nappaliba. A déli fal teljesen üvegezett volt és a szélfútta smaragdszín fűtengerre nézett. A falakat számtalan vadállat és bestia trófeája díszítette, Fiore majd minden szegletéből. Háttal az ablakoknak egy kényelmes fotelben ücsörgött a megbízóm, Julius Whiteapple.
Az öregúr egyszerű kockás háziköntöst viselt, és épp egy régi mágikus puska tisztításával foglalkozott. Bácsikám révén felismertem, hogy ez a puska azok közé tartozik, amiket nem fegyvermágusok, hanem egyszerű emberek kezébe szántak, ám mágikus töltényei és lacrimái révén számos különleges lövést tudott produkálni.
Megbízóm mellett, egy csinos korombeli lány álldogált, fekete szobalányruhában, és teát töltött a ház urának.
- Uram, szeretném bemutatni a Qatro Cerberus varázslóját, Adelus Morningwayt. – Szólalt meg az inas tisztelettel meghajolva munkaadója felé. Az öregúr letette a puskát, felém fordult és kritikusan végigmért.
- Túl fiatal – Jelentette ki. – Nem hiszem, hogy sokat tudna a könyvtárakról, és a régi könyvekről. A fiatal céhes varázslók nem épp a tudásukról híresek.
- Elnézést uram, ön nagyon bölcs embernek látszik. Kérem, ne ítéljen meg a korom alapján. Eraban végeztem tanulmányokat történelem szakon.
Megbízóm szemöldöke hirtelen a magasba szaladt a csodálkozástól, de gyorsan feltalálta magát.
- Nos rendben Mornogway, akkor bizonyára tudja, hogy mikor volt a három-völgyi csata?
- Természetesen tudom uram, a második fiorei király I Omeron uralkodása alatt, két évvel a koronázása után. Legyőzte a lázadó Otto nagyurat és a kor törvénytelen varázslócéheit.
Válaszom hallatán megint csodálkozó arcot vágott a megbízom, majd elismerően hümmögött.
- Azt mondta Era-ban tanult? Na és járt a Nagykönyvtárban?
- Igen, 4 éven át szinte ott éltem, amikor a mágiával kapcsolatos tanulmányaimat végeztem, és készültem a történelem szigorlatra.
- Hm rendben, akkor önre bízom az én könyvtáramat. Takarítsa ki az egész helyiséget és rakja rendbe az ott felhalmozódott könyveket. Lizbeth majd megmutatja, hol az alagsor, hol alhatsz, meg a többi dolog. Én elutazom három napra, mire visszajövök, legyen kész, különben levonok a béréből. Értve vagyok?
- Igen, uram.
- Nagyon helyes. Thomas, készítsd elő a lovakat és kocsit. Két óra múlva indulunk. Lizbeth majd megmutatja a szobáját és a könyvtárat a pincében – a megbízó mellett álló cselédlány finoman meghajolt felém.
- Kérem, kövessen engem.
Én csak bólintottam és a nyomában elhagytam a nappalit. Először a szobámat mutatta meg, ami az első emelten kapott helyet, majd levitt a földszintre és az egyik sötétebb folyósóra nyíló lépcsőn elindultunk a könyvtár felé, ami fura módon a pincében volt megtalálható. Általában a nemesi családok mindi egy tágas emeleti szobában rendezik be a privát könyvgyűjteményüket.
- Ez lenne a könyvtár – tárta ki az alagsor ajtaját a Lizbeth nevű cselédlány megszakítva a gondolatmenetemet. A lenti helyiség hatalmas volt: három terem tele könyvekkel, fényt a plafonon lévő csillárok adtak egyedül. Dohszag és hatalmas rendetlenség fogadott. Láttam, hogy ritkán lépnek be ide, hisz minden por és pókháló borított, leszámítva az ajtóhoz közel lévő kis területet.
- Te jó ég, ez aztán nem semmi. – lepődtem meg a felfordulást látva. – ha csak három napon van rá jobb, ha nekilátok.
- Majd szólok, ha kész a vacsora – jegyezte meg halkan Lizbeth és magamra hagyott a pinceszagú könyvtárban. Én szinte meg sem hallottam, amit mondott annyira lekötött a rám váró feladat nagysága.
Végigjártam a termeket, megállapítva, hogy a sok száz könyv össze vissza van felrakva a polcokra, és rengeteg volt belőlük a padlón és a sarkokban is. Úgy döntöttem jobb, ha az elején kezdem. Szépen elkezdtem leszedegetni a könyveket a polcokról, és mindet behordtam a leghátsó terembe. Nem nagyon törődtem a renddel, és ami könyvet idehordtam egyszerűen, leraktam őket. Sokszor kellett fordulnom mire az, összeeset áthordtam az utolsó szobába. Amik hátra maradtak azok az öreg piszkos polcok voltak, illetve egy olvasó asztal.
Fáradtan ültem a széken az asztal mellet, azon merengve, hogy nem kezdhetem el a könyvek szortírozását anélkül, hogy előtte ne takarítanám ki a két üres helyiséget. Mivel volt még pár óra vacsoráig, és nem akartam a takarítást holnapra halasztani, úgy döntöttem jobb, ha most belevágok.
Fentről szereztem vödröt és felmosót. Valami tisztítószert is öntöttem a felmosó vízbe és nekiláttam a takarításnak. Mire végeztem már kopogott a szemem az éhségtől és nagyon elfáradtam, hisz már az ideutazás is alaposan elfárasztott.
- Mégis mi a fenét csinál? – kérdezte Lizbeth a lépcső tetejéről, és dühösen villogó szemmel figyelt engem, kezemben vödörrel és felmosóronggyal.
- Felmosok – Feleltem egyszerűen, majd hozzáettem. – Nincs értelme rendbe rakni a könyveket, ha közben maga a könyvtárszoba koszos. És mivel úgy láttam épp elég dolga, van önnek, úgy döntöttem egyedül felmosok. A lány alig jutott szóhoz a döbbenettől, majd lejjebb jött és kritikus szemmel méregetni kezdte a munkámat. Úgy tűnt elnyerte a tetszését a tiszta padló, mert elmosolyodott és így szólt:
- Nem is végezett olyan rossz munkát. Nem hittem volna, hogy a varázslók mágia nélkül is hasznosnak tudtok lenni.
- Vannak még csodák. Csak nem készen van a vacsora? – Kérdeztem reménykedve, mivel hangosan megkordult a gyomrom.
- Igen, elkészültem a vacsorával. Ó, és, ha nem gond, illetve nem tartja udvriatlanságnak szólíthat Lizbehtnek – Mondta egyre vörösödő fejjel. Úgy azzal, hogy egyedül felmostam, kiérdemeltem a bizalmát is. - A konyhában eszünk, ha nem baj. Ugye befejezed, amit elkezdtél? Szörnyen rossz lenne, ha ott maradna az a sok kosz a polcokon.
A szobalány meglehetősen gyorsan elhagyta hivatalos stílusát, de ez nem zavart ez különösebben, sőt inkább örültem neki, és a mágus modoromat félretéve válaszoltam neki.
- Ne aggódj Lizbeth, én nem végzek félmunkát. Nem csak a polcokat takarítom le, de még a könyveket is – fogadkoztam fáradtan miközben felmentem vele vacsorázni.
Másnap reggel korán felkeltem, de esélyem sem volt a fiatal cselédlányt megelőzni. Állítása szerint ő már hajnali hat óta fent van. Mint mondta, ő hozzászokott a korai keléshez, mivel a kúria ura is korán kelő típus.
Amíg ő fent, a szobákban takarított, addig én lementem a pincébe és folytattam a könyvtár rendbetételét. Szerencsére a padlóról kis túlzással már enni is lehetett volna, ám még hátra volt a polcok portalanítása, meg a többi bútor rendbetétele. Ezek elvégzése prímán elvette az egész délelőttömet.
Ebéd idején fennhangon panaszkodtam Lizbetnek, aki halálos nyugalommal fogadta a dolgot. Csupán annyit jegyzett meg az asztal leszedésekor, hogy, most legalább megtapasztalom, hogy milyen kemény is a cselédek élete.
Kicsit meglepett a kijelentése. Minden munkának és szakmának megvannak a maga nehézségei, de azért a varázslóságot össze sem lehet hasonlítani a legtöbb munkával. Nem a mágusoknak kell megvédeni az embereket a sötét céhektől? Nem a mágusok kínlódnak mindenféle gonosz varázslattal és szörnyeteggel?
Ám végül nem reagáltam semmit, hanem illedelmesen elköszöntem tőle és lemenekültem a pincébe. Úgy döntöttem, hogy kialakítok egy, az eraihoz hasonló rendszert. Vagyis témák szerint lesznek fenn a könyvek a polcon, illetve a témákon belül pedig természetesen betűrendben. Ám ehhez az összes könyvet át kellett lapoznom, hogy nagyjából megtudjam, mi lehet bennük. Rutinos könyvtárazó vagyok, ám a harmadik, ki nem takarított szobában felhalmozott könyvek mennyisége kissé megrémített. Főleg úgy hogy már csak két és fél napom van a munka elvégzésére.
Levittem egy kényelmes széket az alagsorba és bevittem a harmadik szobába, majd belekezdtem a könyvek tisztogatásába, és válogatásába. Sok kötet borzasztóan öreg és elnyűtt volt. Úgy dolgoztam, hogy először megtisztogattam a könyvek borítóját a portól, majd megpróbáltam a címükről megállapítani a tartalmát, illetve beléjük olvastam, ha a cím kevésnek bizonyult.
Az órák egyre csak teltek, ám a könyv halom alig csökkent. Az öreg nemes nagyon szép gyűjteménnyel rendelkezett és lassan kezdtek kialakulni azok a témák, amik szerint majd visszarakom őket a polcokra.
Az egyik csoportot a nemesekkel kapcsolatos krónikák képviselték, különösen az úr családjáé. Csak pár könyvet néztem át, mégis már két családi krónika a kezembe akadt. Ezeket a nemes csoporton belül is külön tettem le.
Másik csoportot a gazdasággal kapcsolatos könyvek képviselték. Ezek nagyon unalmas darabok voltak, tele csupa számvetéssel, és gazdasági feljegyzéssel a kereskedelemről és a földeken végzett munkáról. Már Eraban is a hideg futkosott a hátamon ettől a témától, és szinte undorodva tettem le az ide tartozó könyveket.
Harmadik csoportba a történelmi témájú könyvek kerültek. Sokukat olvastam még az akadémián, és már a borítjuk alapján felismertem őket. Ám akad egy-két kivételes példány köztük, mint például a Déli szigetek kalóz háborúi, vagy a Testvérek viszálya, ami két mágustestvér történelmi jelentőségű harcát írja le.
Az állatok és bestiák külön témát képviseltek. Úgy tűnt, hogy az öreg, és a felmenői előszeretettel vadászgattak Fioreban, és számos trófeát gyűjtöttek. A könyvek egy része a kalandjaikat írta le, míg mások csak bestiáriumok voltak, amit az állatok szokásaival és tulajdonságaival foglalkoztak.
Utolsó előtti csoportba a mágiával foglalkozó könyveket szántam. Bár könnyen lehet, hogy ebből nem fogok sokat találni, de szándékomban állt valamennyit átnézni. Végül pedig az utolsó csoport amolyan mindenes gyűjtővé vált, ami sehova máshova nem illet bele. Ide főleg regényeket és verses könyveket gyűjtöttem bele.
A könyvek tisztogatása és átolvasása lehet, hogy másnak unalmasnak tűnik, ám engem nagyon lekötött. Sok esetben úgy kellett figyelmeztetnem magam, hogy hagyjam abba az olvasást, tegyem félre a kezemben lévő könyvet és folytassam következővel.
Az ebéd úgy telt el, hogy arra sem emlékeztem, mit főzött Lizbeth. Csak annyi maradt meg hogy valami isteni finom volt. Estére már a könyvek egyharmada hiányzott és kezdték megtölteni az első két helyiség polcait. Ránézésre a legtöbb könyv az első három csoport: a Család, gazdaság, és történelem témába tartozott, így ezekre a teljes első helyiséget rááldoztam, míg a többit a maradék két helyiségben kívántam elhelyezni.
- Hahó hogy haladsz? – szólított meg Lizbeth. Ijedtemben elejtettem a könyvet, amit épp olvastam és felrúgtam a gyertyát is. A mágiára, még csak az kéne, hogy meggyulladjanak a könyvek. Reflexből elkezdtem tüzet oltani, ám sajnos Lizbeth pont olyan gyorsan reagált, mint én, aminek egy kiadós összefejelés lett a vége.
- Auchhhuhh – kiáltott fel Lizbeth
- Jajhhajaaj – Kiáltottam fel én, és még megtoldottam egy káromkodással is a dolgot, amit a céh étkezőjében hallottam. Mind a ketten egyik kezünkkel a homlokunkat fogtuk, míg a másikkal közösen gyorsan eloltottuk a kis tüzet.
- Te idióta néz, meg mit tettél! – kiáltott rám könnyes szemmel Lizbeth, amint a tűzveszély megszűnt. Idegesen rakosgatta a könyveket ide-oda, összekeverve azokat, amiket már sikerült kiválogatnom.
- Én? – kiáltottam felháborodva – te lopakodtál le ide és hoztad rám a frászt! És ne tedd a bestiáriumok közé a háborúk III Alexander király idejében-t. Se a Heraldika tant a Tűz titkaihoz. Teljesen összekevered nekem őket.
- Tényleg? Pedig nekem csak úgy tűnt mintha csak olvasgatnál! – vágott vissza a lány és pár könyvet szándékosan odébb rakott. Magam sem tudom miért, de ezzel sikerült alaposan felhúznia.
- Jobb lesz, ha most elmegy kisasszony. Biztos talál valami takarítani valót ilyenkor a ház körül és hagy engem békén, dolgozni. – Jelentetem ki olyan hűvösen és lekezelően, ahogy apám szokott bánni másokkal. A lány teljesen elfehéredett. Fogalmam sem volt, hogy a düh, vagy a stílusom gyakorolt rá nagyobb hatást.
- Rendben uram, akkor engedelmével távozom is. – azzal pukedlizett egyet és magamra hagyott. Ám utolsó szavait még tisztán hallottam visszhangos folyósón: ,, Ő is csak egy idióta barom férfi, mint a többi.”
Feldúltan ültem vissza dolgozni, és most már csak a lényeges dolgokat kerestem ki a kezembe akadó könyvekből. Sokkal gyorsabban is haladtam, mint a délután folyamán bármikor. Egyre több könyv került fel a polcokra, végül a fáradság és az éhség hatására abbahagytam a munkát.
Miközben végigtekintettem a picehelyiségen újra eszembe jutott rövid veszekedésem Lizbethhel. Szörnyen éreztem magam tőle, hisz ő tényleg nem tehet semmiről. Én rúgtam fel a gyertyát, és úgy viselkedtem vele, ahogy egy úriember sosem tenné. Lázasan gondolkodni kezdtem, hogyan tudnám kiengesztelni, és szerencsére hamar eszembe jutott egy használható ötlet.
Másnap hajnali négykor keltem fel. Macskaléptekkel közelítettem meg Lizbeth szobáját, és mágiámmal ellenőriztem le, hogy még mindig alszik e. Elmosolyodtam, mikor megéreztem a jelenlétét a szobában.
Hát mégis csak sikerült korábban felkelnem nálad. Mielőtt kiosontam volna a házból egy apró meglepetést, helyeztem el az ajtaja előtt a folyosón.
Kilépve a házból az első utam a környező mezőkre vezetett. Amikor idefele jöttem feltűnt, hogy mennyi szép vadvirág nő a környéken. Ezekből szedtem egy csokorra valót, és a konyhában állítottam őket vázába.
Sajnos ez volt a dolog könnyebbik része.
Kétségbeesetten néztem körül a hatalmas idegen konyhában. Itt bizony semmire se megyek a térmágiámmal. Ám nem akartam feladni a dolgot. Kihúztam pár fiókot és kinyitottam pár szekrényt, és ahogy megtaláltam egy kiadós szalonnás rántotta kellékeit egyre nagyobb lett az önbizalmam, és vigyorogva láttam neki a reggeli készítésének. Lizbeth egy háromnegyedórával később, jelent meg a konyhában. Már felvette a fekete szobalányruháját és fekete haját is lófarokba, kötötte. Fekete szemeivel döbbenten nézett végig a megterített asztalon, és a rajta lévő virágcsokron. Végül rám villant a tekintete.
- Mit keres rajtad a kedvenc konyhakötényem? – bukott ki belőle a kérdés. Én vigyorogva lepillantottam és valóban az ő hófehér virágmintás köténye volt rajtam, amit felvettem a reggeli készítéséhez. – És ez meg mi? – mutatta fel a papírból hajtogatott virágzatot.
- Engesztelő ajándék. Akárcsak a reggeli. Szeretnék bocsánatot kérni a tegnap estéért. Nagyon bunkó voltam akkor veled. Nincs semmi mentségem. Lizbeth, hosszan nézett rám gyanakvó tekintettel, ám végül elmosolyodott és leült a kis reggeliző asztalhoz.
- Nos, legyen, bocsánatkérés elfogadva. – jelentette ki nagylelkűen, és leült az asztalhoz reggelizni. Majd még pirulva hozzátette: - Köszönöm a reggelit és a virágot.
Étkezés közben is csak úgy sürögtem, forogtam, és őt szolgáltam ki először. Láthatóan tetszett neki ez a megkülönböztetett figyelem. És az hogy most őt szolgálják ki. Reggeli közben mindenféléről elbeszélgettünk, nem csoda, ha alig vettük észre az idő múlását. Végül ő vette észre, hogy már majdnem 8 is elmúlt.
Ekkor rémülten felpattantam, mivel eszembe jutottak a pincében tornyosuló könyvhalmok. Elnézést kértem tőle, majd villámgyorsan elmosogattam, mielőtt megelőzhetett volna, aztán már robogtam is lefelé, hogy estig befejezzem a munkát.
Lent azonnal nekiláttam a rám váró könyvtornyok leküzdésének. Most már csak az érdekesebb, varázslattal kapcsolatos könyvekbe olvastam bele, és volt pár darab, ami megragadta a figyelmemet. Ezek egyike Alexander Rock, egy kutató könyve volt, akinek az elmélete szerint a sárkányölő mágusok, valójában sárkányfiókák emberi alakban. Állítását a sárkányölők különleges mágiájára, és arra a tényre alapozza, hogy minden ismert sárkányölőt sárkány nevelt fel. Illetve megjegyezte, hogy a mágiának sok törvénye vagy nem érvényes rájuk, vagy másképpen működik az ő esetükben.
Bevallom érdekesnek találtam elméletet, ám volt épp elég támadható gyenge pontja. Például eddig egyetlen sárkányölő sem változott sárkánnyá. Igaz a szemtanuk rendszerint arról számolnak be, hogy ezek a mágusok sárkányszerű vonásokra tesznek szert a harc során. Ami pedig szintén hiányzott, az ál sárkányölők jellemzése. Fogalmam sem volt mi a különbség egy valódi és egy ál sárkányölő mágus között, de már halottam róluk.
Egy másik érdekesebb könyv az ősi mágiákról szólt. Szó szerint remegett a kezem mikor elkezdtem olvasni, ám lelkesedésem hamar alábbhagyott. A könyv csupa olyan dolgot írt le, amit már én is megismertem Eraban
Hangoztatta az elméletet miszerint minden mágia néhány, egyesek szerint 5 mások szerint 7 alapmágiából fejlődőt ki. Beszámolt azokról az okokról, amiért ezek a mágiák eltűntek a világból, illetve felsorolt pár várost, ami annak idején kapcsolatban állt a régi varázslókkal. Hm, azt hiszem érdemes lesz majd ellátogatni néhány ilyen helyszínre, amit ez a könyv megemlít. Ám ami igazán lázba hozott az volt, hogy a könyv rúnajegyzékében találtam pár számomra ismerten, összetett jelet, amihez odaírták a jelentésüket. Ám ami a legjobb volt, hogy ezek a jelek a térmágiával foglalkoztak. Addig nem folytattam a többi könyv rendszerezését, amíg nem másoltam le a jeleket és jelentésüket egy üres lapra.
Dél körül Lizbeht is megjelent
- Hahó Adelus? Merre vagy?
- Itt, a nagy könyv halom mélyén – válaszoltam neki és egy könyvoszlopot félretolva fülig porosan előmásztam.
- Hogy haladsz? Ugye tudod, hogy az úr ma késő délután érkezik haza? Addigra készen leszel?
Kinéztem az első két helyiségre, ahol a polcokat már rengeteg könyv elfoglalta az általam kigondolt rendnek megfelelően. Ezután pedig a poros és koszos harmadik szobába néztem vissza, ahol még mindig óriási felfordulás uralkodott.
- Ha belehúzok, akkor igen. Nem sok van már hátra, bár nem tudom lesz-e időm kitakarítani magát a szobát is. Ahhoz át kéne hordani az összes könyvet. – Mondtam Lizbethnek, kissé kétségbeesve. A lány valószínűleg látta rajtam az aggodalmaimat, mert így szólt:
- Az lesz legjobb, ha feljössz ebédelni. Jóllakottan a munka is jobban fog menni meglátod. – Azzal elkezdett a lépcső felé húzni, én pedig hagytam magam, mivel tényleg szükségem volt valami pihenőre.
Ebéd alatt Lizbeth próbált velem beszélgetni, ám én ezúttal nem voltam túl jó beszélgetőpartner, bármennyire is igyekeztem. Nagyon gyorsan végeztem az evéssel és már mentem is vissza, hogy rohamtempóban befejezzem a munkát, már mélységesen megbántam, hogy az első nap olyan sokat olvastam.
Nagy meglepetésemre fél órával később Lizbeth is csatlakozott hozzám.
- Pakoljuk át a könyveket a második szobába. Te folytatod a könyvek szortírozását, én meg addig kitakarítom az utolsó, koszos szobát.
- Huh, nem találok szavakat hálám kifejezésére – mondtam Lizbethnek és már el is, kezdtem áthordani a könyveket. Én még bele se melegedtem igazán a könyvek pakolgatásába, amikor ő már kész is volt a takarítással. Ám nem ment fel a földszintre helyette csatlakozott hozzám a könyvek válogatásában. Gyorsan rájött a rendszerezem alapjára, és bár neki hosszabb ideig tartott egy-egy könyv helyének a megtalálása, segítsége mégis jelentősen felgyorsította a munkát.
Mire a nap fénye elkezdett narancsszínbe váltani a horizonton sikerült elkészülnünk a könyvtár rendberakásával. Mindketten fáradtan, de elégedetten dőltünk hátra megszemlélve a polcokon szép rendben sorakozó könyveket.
- Nagyon köszönöm a segítségedet Lizbeth, nélküled, lehet, hogy nem lettem volna kész időben.
- Ugyan, semmiség volt. – mosolygott a lány, majd szoknyáját leporolva felállt a földről és felment az emeletre, hogy felkészüljön Whiteapple fogadására. Én még utoljára gyorsan körbejártam, ellenőrizve a polcokra felpakolt könyveket, és hogy a címkék mind a helyükön vannak-e. Csak ez után mentem fel, hogy én átöltözzek, és összepakoljak az induláshoz. Úgy terveztem, hogy este lesétálok az állomásra, és ez egyik éjszakai vonattal fogok továbbenni.
Végül napnyugta után fél órával jelent meg az öreg Whiteapple. Szerencsére nem az volt az első dolga, hogy megnézze a könyvtárat. Először kényelmesen megvacsorázott és csak utána ment le velem a könyvtárba, hogy elbírálja a munkámat. Egyre csak pöfékelt a pipájával, miközben körbejártuk a három pincehelyiséget, és én közben elmagyaráztam neki, hogy mit is csináltam az elmúlt napokban.
- Uram a kijelenthetem, hogy a könyvtára remek állapotban van. És igen kiváló gyűjteménnyel rendelkezik a bestiák terén. Akad köztük egy-két igazi ritkaság is. A könyveit témák szerint csoportosítottam, és a témákon belül pedig betűrendben vannak a könyvek. A polcokra felírtam, hogy melyiken milyen témába illő könyvek vannak, és a kötetek közé becsúsztatva megtalálja a betűrendet jelölő kis lapokat is – mutattam az egyik polcra.[color=blue] – Sajnos azt kell, hogy mondjam két könyve a szétesés határán, van. Az egyik nem túl értékes darab, csak egy régi kiadású lexikon. Ám a hajósok legendáit tartalmazó kódexe igazi ritkaság. Én a helyében restaurátort hívnék hozzá. Oh, igen, itt van egy lista, hogy milyen könyvei vannak. A lapon láthatja melyik könyv milyen kategóriába került. Illetve pár szóban jellemeztem a legtöbb tartalmát is. Remélem, megelégedésre szolgál a munkám?[/color
]Az öreg nem válaszolt azonnal. Helyette, hol a listát fürkészte, hol pedig a polcokat és a tiszta pinceszobákat. Végül zsebre rakta a listát és így szólt.
- Igen fiú, egész jó munkát végzett. És sikerült betartania a határidőt. Azt hittem itt fog piszmogni és lustálkodni, mint azok, aki a kúriát jöttek felújítani. Menjünk fel, és a dolgozószobámba és átadom a jutalmadat.
Whiteapple egy tágas kör alakú szobába vezetett a második emeleten. A helyiség falainak a nagy részét hatalmas üveg ablakok alkották. A berendezés mindössze egy vaskos íróasztalból, és pár székből állt. A falakon pedig különféle vadász trófeák sorakoztak.
- Parancsoljon Morningway, a fizetség a munkájáért. – nyújtotta felém a fizetségemet, egy zsákban a megbízóm.
- Köszönöm uram – feleletem és eltettem a jutalmamat.
- Hogyan kíván eljutni a vasútállomáshoz? – Kérdezte az öreg Whiteapple, miközben pipára gyújtott, és komótosan pöfékelni kezdett.
- Úgy terveztem gyalog, megyek el egészen a vasút állomásig. Nem olyan nagy az a távolság, és szeretek sétálni.
- Hm, értem én, de nem jó dolog, ha az ember éjszaka mászkál. Szólok Thomasnak, hogy vigye el magát az állomásig. Kocsival mégis csak gyorsabb az út.
- Köszönöm uram – fogadtam el az ajánlatát. Ha egy nemes úr felajánlja egy vendégének, hogy gondoskodik az utazásáról, akkor azt feltétlenül el kell fogadni az illem szerint. – örömmel elfogadom az ajánlatát.
- Szívesen varázsló uram. – felelte nagylelkűen és tovább pöfékelt. Tíz perccel később már kint álltam a ház előtt, és vártam, hogy az inast, ám aki megjelent az nem Thomas volt, hanem Lizbeth. A lány mosolyogva lejött a lépcsőn hozzám, és egy kis csomagot adott át nekem.
- Tessék Adelus, egy kis ennivalóvaló az útra – mondta, és mosolyogva átnyújtotta egy kis csomagot.
- Köszönöm Lizbeth. És szeretném még egyszer megköszönni a segítségedet, és persze ezt a kis ajándékot. Nagyon örülök, hogy megismerhettelek.
- Én is, nem hittem volna, hogy vannak ilyen jó fej varázslók, mint te.
- Ó vannak nálam sokkal jobb fej varázslók is.
- Lehet, de velük még nem találkoztam. Úgy tudom gyakran veszélyes a varázslók munkája. Vigyázz magadra.
- Úgy lesz. – Mondtam még volna más is, ám ekkor megjelent Tohmas a közeledő kocsi bakján ülve. Láttam Lizbethen, hogy még ő is mondott volna valamit, de egy szót sem szólt, csak zavartan a ruháját igazgatta. Közben a kocsi megállt mellettem, és az inas kérdőn nézett le rám.
- Viszlát Adelus – köszönt el tőlem
- Viszlát Lizbeth – Köszöntem el én is, majd felszálltam az inas mellé a bakra, és intettem, hogy indulhatunk. Mikor kikanyarodtunk láttam, hogy Lizbeth már visszament a házba. Én csak sóhajtottam nagyot, és kényelembe helyeztem magam a kocsi bakján, és azon merengtem, hogy egész jól sült el az első munkám.