Magánküldetés: A tárnák mélyén

The member 'Natsu Dragneel' has done the following action : Kocka

#1 '1d3' : 2

--------------------------------

#2 '1d3' : 3

--------------------------------

#3 '1d3' : 1

Eléggé hűvös, mondhatni korom hangulat kezdett eluralkodni, és senki sem szólt egy szót sem, csak némán mindannyian elindultunk a csarnok felé, hogy teljesítsük a feladatot.
- Remélem harc közben azért nagyobb lesz az összetartás. – gondoltam.
Nagyjából az út felét tehettük meg néma csendben, amikor a hang, amelyet az előbb is hallottam, ismét megszólalt a fejemben:
- Állj! Sokkal gyorsabban haladtak, mint gondoltam. Már bent vannak és szétszéledtek. Elküldöm a helyzetüket. Intézzétek el mind! – utasította a megbízó.
A többes számból, és abból ítélve, hogy a két társam is megállt, megállapíthattam, hogy nem csak én hallottam a hangot, és nem kell nekik semmit sem elmagyaráznom. Nem sokkal ez után szóbeli megerősítést is kaptam, mivel Natali, megtörve a csendet megszólalt:
- Én erre megyek. – mondta, majd jobbra mutatott.
- Rendben én pedig erre megyek. – válaszoltam, és a közvetlenül előttünk levő ösvényre mutattam.
Natali és én is elindultunk az általunk választott ösvényen. Tarava véleményét nem kértük ki, mivel eddig sem tudtunk valami sokat beszélgetni, így hát most sem számítottunk volna tőle semmi kommunikációs bravúrra.
Ahogy végighaladtam a járaton, melyen elindultam, egy eléggé tágas, és kissé gyéren ugyan, de a többi helyhez hasonlóan kivilágított helyhez értem.
- Nocsak, megérkezett a fogadóbizottság? – mondta egy hang, amely betöltötte az egész termet.
- Szóval téged kell a földbe döngölnöm? – kérdeztem kihívóan.
A „köszönés és bemutatkozás” után végre megláttuk egymást az ellenfelemmel. Egy vékony alkatú, normál magasságú srác állt velem szemben.
- Kíváncsi vagyok, hogy mit tud a fiú. – gondoltam. – De azért jó lesz vigyázni.
- Mi lenne, ha egyszerűen átengednél? – kérdezte a fickó.
- Na ne röhögtess! – fortyantam fel. – Inkább én adhatnék neked választási lehetőséget, hogy elmehetsz még, de nem áll szándékomban. – mondtam keményen.
- Rendben van, akkor legyőzlek, és úgy megyek tovább. - válaszolta magabiztosan.
- Csak próbáld meg! – válaszolta dühösen. – Kíváncsi vagyok, hogy mire mész ezzel: Dark Moment! – vetettem be azonnal a mágiámat, és elsötétítettem a termet.
- Nem rossz, de ellenem kevés lesz! – mondta az ellenfelem, és ő is belekezdett a mágiába: - Animal Possession: Wolf! – hangzott az első varázslata.
- Ilyennel még nem találkoztam, de hallottam róla, valami seidr mágia, ha jól emlékszem. – kutattam utána a fejemben ennek a mágiának.
- Hiába csináltál sötétet, a szagod alapján is megtalállak. Wolf Slash! – használta a következő mágiát.
- A francba, ki kell térnem előle! – gondoltam, és gyorsan egy szikla mögé ugrottam. – Gyerünk, kell valami ellentámadás! – sürgettem magamban a dolgot, míg ellenfelem egy gyors szagmintát vett a levegőből. – Death Spike! – húztam elő a dárdámat, majd megspékeltem a dolgot: - Rise of Dead! – vetettem be a következő varázslatomat, és máris hat hullát idéztem meg, akikkel az oldalamon nekirontottam több irányból is az ellenfelemnek.
- Nicsak, erősítést kaptál? De miért ilyen büdösek ezek az emberek? – szimatol bele a levegőbe. – Szóval nekromanta vagy mi? – vonta le a következtetést a bűzölgő és rothadó testekből.
- Beletrafáltál. – mondtam támadás közben.
Ahogy az első hullám megfelelő távolságba ért, ellenfelem máris ellentámadásba lendült:
- Wolf Strike! – vetette be egy másik mágiáját is, amivel egy jókora ütést vitt be.
Szegény bábom néhány métert repült is visszafelé, de nem tántorodtam meg, a megmaradt embereimmel töretlenül haladtam előre. – Na még egyszer! Wolf Slash! – használta ismét az előző mágiát, de ezúttal nem hagytam annyiban. Szétszabdalta két emberemet is, de bevettettem a titkos fegyvert:
- Bone Bomb! – robbantottam fel a két hullát.
Néhány szilánk fúródott csak bele az ellenfelembe, mivel egy gyors reakcióval hátraugrott, és menedéket keresett egy szikla mögött.
- Az ördögbe is. Nem lát engem, és mégis egész otthonosan elmozog itt. Ez így nem lesz jó. – gondoltam.
Még tartalékban volt négy bábom és négy volt még kéznél, bár az egyik kissé hátrébb. Vele is felzárkóztam a többihez, és bekerítettem az ellenfelemet.
- Add meg magad, és akkor kíméletesen nyírlak ki. – mondtam neki.
- Jó vicc! – nevette el magát a fickó és mást vetett be: - Animal Possession: Horse! – vetette be egy újabb mágiáját.
Nem mozdultam semerre, csak vártam, hogy mi következik ezek után. Ez volt a hiba. Alig, hogy meghallottam a mágiát, máris egy nagy és ugrást követő rúgást kaptam ellenfelemtől, amely nem sokkal kerülte el a fejemet. Nagy nehézségek árán sikerült kitérnem előle, de a rúgás a padlót érte, amely nagy robajjal tört be, és több szikla is kiágaskodott a talapzatból. Ezt követően további morajlás jött, és tovább repedeztek a falak. A mennyezetről kisebb sziklák kezdtek el aláhullani. Ellenfelem gyorsan visszaváltott a farkas énjére, és így kikerülgette a sziklákat, melyeknek a suhanását jól hallotta, valamint engem és bábjaimat is le tudott követni a szag alapján.
- A fene vinné el! - gondoltam. - Már nem kis varázserőt használtam el, és még semmi eredménye. – mérgelődtem magamban.
Csak egy pillanatra lankadt a figyelmem, és az egyik lezuhanó szikla egyenesen fejbe vágott. Nem ért komolyabb sérülés, de egy pillanatra eszméletemet vesztettem. Megszűnt a kontrollom a bábjaim felett, valamint a Dark Moment varázslatom is eloszlott.
Pár másodperc múlva magamhoz tértem, és feltápászkodtam. Ellenfelem megpróbálta kihasználni a helyzetet, és máris nekem rontott. Nem volt sok esélyem védekezni, mindössze a dárdámat, amely még mindig a kezemben volt, emeltem fel védekezésül. Sikerült Az ütés elé helyeznem, így felfogta azt, de egyszerűen ketté tört.
- A francba, mit csináljak? Már alig maradt varázserőm. – gondoltam, majd eszembe jutott valami: - Hát persze, a lakrima!
Villámgyorsan elővettem a lakrimát a zsebemből, szinte még el sem dobva a dárda maradványát, majd azt felhasználva megspékeltem magam, és egy olyan kombót vetettem be, amivel az ellenfelem nem tudott mit kezdeni:
Kezdődött a Rise od Dead és az Animate Dead varázslatokkal, melyekkel a maradék négy hullát idéztem meg, és az imént a kontrollom alól kikerült testeket is visszavettem az irányításomba. Az idézett testeket úgy idéztem meg, hogy kettő mellettem álljon, kettő pedig az ellenfelem háta mögött közvetlenül. Ezután a másik négy halottal is rohanva közelítettem felé. Hirtelen nem tudott reagálni, és ez okozta a vesztét. A két mellettem álló emberemet pajzsként használtam, a többit pedig, miután megfelelő távba érte sorban felrobbantottam.
A Blue Pegasus-os nem tudott kitérni előlem, a legtöbb szilánkot bekapta, és elég rossz állapotban terült el a padlón.
- Én megmondtam neked, hogy jobban járnál, ha feladnád. – mondtam neki gúnyosan, majd levettem a hátamról a kardomat.
Nem maradt több varázserőm, így még csak egy dárdát sem tudtam varázsolni, hogy stílusosan végezzek vele. A két alárendeltem is élettelenül esett össze, mivel felettük is megszűnt az irányításom.
- Itt a vége! – mondtam, majd egyetlen szúrással kivégeztem a mágust.

A folyosón futva indult el a trió, és célba vettük a főcsarnokot. Ahogyan célunk felé haladtunk a hang megint megszólalt.
- Állj! Sokkal gyorsabban haladtak, mint gondoltam. Már bent vannak és szétszéledtek. Elküldöm a helyzetüket. Intézzétek el mind! – a megbízó hangja után mind a hárman megtorpantunk, majd kirajzolódott a kép, hogy merre van az ellenség.
- Én erre megyek. –mondtam jobbra mutatva
- Rendben én pedig erre megyek. –válaszolta egyik társam, majd elindultunk mind a hárman a választott irányba.
Nem is kellett olyan sokáig futnom, még a folyosón megpillantottam ellenfelem. Hát az a csaj le se tagadhatta volna, hogy ő egy cuki-muki kis Blue Pegasusos libuska. Kis cukcsi-mukcsi ruhájában vékony nyálas hangján fordult oda hozzám.
- Óh, látom meg is érkezett az ellenfél… pedig jobb lett volna, ha nincsen.
- Hidd el én sem vagyok túl boldog, hogy egy csicsababa ellen kell harcolnom, de hát ez van. –húztam elő kardom, mágiám még nem használva. Gondoltam először kiderítem hogy a lány mit tud, és csak utána támadom meg. A lány felé haladtam, amikor az elüvöltötte magát.
- Lighting Bolt! –majd egy villám labda repült felém, ami eltalálta a lábamnál a ruhámat.
- Mekkora jó, hogy ilyen sok rétegű a szoknya! Majdnem eltaláltál, de komolyan… De ha te így akkor én is. Sream! –üvöltöttem el magam, majd a Blue Pegasusos liba egy pillanatra megfogta a fülét, de amint látta hogy közeledek újabb villám labdával támadott, ami be is talált.
- Basszus! Ez rohadtul ráz! – háborodtam fel, közben az eltalált kezemet ráztam. Szerencsére nem a bal kezemet találta el amivel a kardot szoktam forgatni. Egy újabb Scream-et vetettem be ellenfelem ellen, de nem nagyon hatotta meg a dolog, inkább az esett rosszul neki, amikor a kardommal végre sikerült megvágnom őt. Igaz csak az egyik combja sebesült, de előrébb voltam a semminél.
- Nah, mi az? Ez már nem tetszik ugye? – ez után a kérdés után lettem figyelmes a kezében tartott botra, amit szép lassan felemelt, majd mellé mondta, majd először egy Lighting Bolt-ot küldött rám, ami kicsit sokkolóan ért, majd végül egy Water Cannon!-nal egy iszonyat nagy vízsugár talált el, és vagy tíz méterre repített, ami igen rosszul esett. Néhány másodpercig a földön feküdtem a hölgyemény mágiája miatt, de nagy nehezen összeszedtem magamat, és újra a lány irányába indultam, aki már a fúró fele szaladt, már amennyire tudott. Most az egyszer boldog voltam, hogy a kardom lejjebb csúszott, és combot sikerült megvágnom vele.
- Hollow! – üvöltöttem mire a lány térdre esett, és a fülét fogta.
- Lighting Bolt! – valahogy számítottam erre a támadásra, úgyhogy még idő előtt kapcsoltam, és a villámlabda a falba vágódott, amiből egy nagyobb darab rám esett, és elejtettem a kardot.
- Kurva életbe! – ejtettem el a káromkodást, és miközben kardomért hajoltam le a földre eltalált egy villám.
- Fenébe már! Hollow!!!! - ellenfelem összerogyott, de azért még beszólt.
- Nem kéne káromkodni, csúnya egy dolog! - mondta kioktatóan.
- Úgysem hallod többet, szóval nem kell beszólni! - majd átdöftem a lányt kardommal.
- Pics... -kezdett bele a lány valamibe, de közbevágtam.
- Hé! Nem akarsz káromkodni, ugye? Be kell valljam azt hittem kevesebb fájdalommal fog járni ha legyőzlek... de ez van! - ez után a mondat után, hogy biztosra menjek a lányt még kétszer hátba szúrtam, és végig néztem ahogyan a saját vérében fetrengve meghal.

Miután letudtam a kis problémát, elindultam a találkozási pont irányába. Mihelyst odaértem, megpillantottam a két társamat is.
- Szóval ők is nyertek. – gondoltam.
Közben megjelent megbízónk is, akiből bár nem sokat láthattunk a csuklyája miatt, mégis tisztán kivehető volt az önelégült mosoly az arcán.
- Jól van... Jól van... Szép munka volt. Íme az ígért jutalmatok. – mondta a férfi, majd hirtelen kőtömbök emelkedtek ki a földből, melyeken táskák sorakoztak.
Odaléptem, és kinyitva az egyiket, kiderült, hogy pénzzel van teli.
- Helyes, ezt nevezem én fizetségnek. – nevetek magamban.
- Beletelik egy jó időbe, mire rájönnek a Blue Pegasus-osok, hogy meghaltak a drága mágusaik. Addig bőven befejezzük itt a dolgainkat. Rátok már nincs szükségünk. Tudjátok merre kell kimenni. – mondta, majd nekünk hátat fordítva elindult a fúróterem irányába, azonban néhány lépés után megtorpant, és még néhány szót szólt - Mindenesetre bebizonyítottátok, hogy a jövőben még használhatóak lehettek a szervezetünk számára. Ne keressetek minket, amikor szükségünk lesz rátok, mi fogunk keresni titeket. – fejezte be végül.
Alig, hogy ezt kimondta, tett még egy lépést, majd a járat bezárult mögötte.
- Fura egy fickó annyi biztos. – jegyeztem meg magamban.
- Nah, hát ha már végeztünk én megyek is. – szólalt meg Natali.
- Azt hiszem, én is lelépek. Mellesleg, ti merre mentek? – vetettem fel a kérdést, de mire körbenéztem, Tarava már eltűnt.
- Én a Hakobe hegyek fele. – válaszolta Natali.
- Akkor elválnak utjain, mivel én más irányba tartok. – mondtam kissé sejtelmesen, mivel nem akartam világgá kürtölni, hogy Hargeonba tartok.
- Jó. Akkor viszlát. – köszönt el tőlem a lány.
- Viszlát, örültem a találkozásnak. – mondtam, majd a kijárat felé távozva elindultam Hargeon városába.

Elindultam a központi fúrótoronyhoz ,ahova alapból indulni akartunk. Ekkor már megbízónk ott várt minket a fekete köpenyében, és széles vicsor volt arcára fagyva. Utánam még Rohandar jött, Tavara akkor már ott volt.
- Jól van... Jól van... Szép munka volt. Íme az ígért jutalmatok. - mondta a férfi, mire a földből felemelkedett három kőtömb, amin táskák is voltak. Mind a hárman odaléptünk egyhez, és gondolom ugyanazt tapasztaltuk, rendes fizetséget kaptunk.
- Beletelik egy jó időbe, mire rájönnek a Blue Pegasus-osok, hogy meghaltak a drága mágusaik. Addig bőven befejezzük itt a dolgainkat. Rátok már nincs szükségünk. Tudjátok merre kell kimenni. – a férfi már éppen az egyik járat fele indult, mikor újra megszólalt. - Mindenesetre bebizonyítottátok, hogy a jövőben még használhatóak lehettek a szervezetünk számára. Ne keressetek minket, amikor szükségünk lesz rátok, mi fogunk keresni titeket. - tiszta jó, hogy legközelebb is zaklatni fognak ha olyan kedvük lesz... miután ezt elmondta, kilépett az ajtón, ami egyből bezárult utána.
- Nah, hát ha már végeztünk én megyek is. – nem volt kedvem tovább traccspartizni a két fiúval, úgyhogy minél jobban siettem.
- Azt hiszem, én is lelépek. Mellesleg, ti merre mentek? – kérdezte a túl kíváncsi és nagyszájú Rohandar, de gondoltam csak válaszolok neki, mivel nem tűnik olyan rossz embernek. Tavara meg persze felszívódott...
- Én a Hakobe hegyek fele. – válaszoltam.
- Akkor elválnak utjain, mivel én más irányba tartok. – legalább nyugtom lesz egész hazafele vezető úton.
- Jó. Akkor viszlát. – köszöntem el, gondolva, hogy akkora mákom nincsen hogy ne fussak vele többet össze.
- Viszlát, örültem a találkozásnak. - mondta végül Rohandar is, és elindultunk. Gondolom más-más kijáraton mehettünk ki, mert utána már nem láttam se az épületben, se az épület körül a fiút. Ahogy megláttam a napfényt el is indultam hazafele.