Magánküldetés: Sötétség a hegy mélyén

Sorrend: Deniel, Katsu (Yagura bármikor írhat, hiszen még egyedül van)

Deniel és Katsu: Katsu még alig, hogy egy napja tért vissza a legutóbbi küldetéséből, ami a karaván kíséretét takarta, de máris készen áll egy újabb küldetésre. Persze ő sem annyira bolond, hogy nekiugorjon egy küldetésnek úgy, hogy még nem maximális a teljesítőképessége, ezért lecsap a drága barátocskájára, aki nem más, mint Deniel.
Deniel éppen most nézett ki magának egy helyes kis küldetést, aminek a pontos körülményei nincsenek tisztázva, viszont a jutalma igen csábító.
Drága játékostársaim, a feladat adott! Beszéljétek meg, hogy ezt a küldetést közösen oldjátok meg! Majd induljatok útnak. Szerencsétekre a helyszín vonattal tökéletesen megközelíthető.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Yagura: Éppen jársz-kelsz valamerre, mikor furcsa pletykákat hallasz a szomszédos településsel kapcsolatban. Ezekből kiderül, hogy a közelmúltban a település minden értékét, egy óriásholló lopta el, viszont azt az ügyet már elintézte néhány fiatal hős. Ám pár napra rá, hogy ők távoztak a holló fészke közelében megmagyarázhatatlan dolgok történtek, sőt még emberek is eltűntek! Állítólag az érintett település lakói hatalmas jutalmat hajlandóak fizetni annak az embernek, akik megoldják az ügyet.
Kérlek, részletezd, hogy hogyan döntesz, és miként cselekedsz az után!

/ Mindenkitől aktív, fantáziadús játékot várok el! Tehát nyugodtan lehet szárnyalni. Szeretném, ha a küldetések során együttműködnétek, tehát PM-ben, vagy MSN-en egészen nyugodtan összebeszélhettek! És a párbeszédeket se hanyagoljátok el! /

/Loki/

Épp az egyik számomra névtelen városba érkezem. Az utcákon meghallom, hogy néhány ember különös dolgokról beszélget. Kezdetben nem nagyon érdekel, de amikor meghallom, hogy a segítőket megfizetik, felcsillan a szemem.
- Elnézést! - lépek oda az emberekhez. - Érdeklődni szeretnék ezekről a különös dolgokról. Mi is történt pontosan? Lehet hogy tudnék segíteni!
Amit a korábbi beszélgetésükből kivettem, az óriás hollónak volt egy fészke. Még az is meglehet hogy a fiókája okozza azokat a furcsa dolgokat...

Ahogy átfutottam az ebédlőn felkaptam egy kis hideg élelmet, és italt, majd bekanyarodtam a sarkon és felfutottam a szobámba. Felkaptam a legközelebbi táskát, és a zsákmányaimat belevágtam. Gyorsan kiszedtem a zsebemből a kis lapot, amire akkor írtam mikor felvettem a küldetést melyet már régóta tervezek. Ez a régóta kb. egy-két perc. a kis lap tartalma ennyi:
Kaja:pipa
Pia:pipa
Katsu:... na igen, ő a következő alapanyag... ez a legnehezebb. Kinyitottam az ajtót, és valaki megkopogtatta a fejemet. Megráztam magam hátrébb léptem, és Katsu volt ott. Épp kopogni készült mikor kinyitottam az ajtót.
-Tökéletes időzítés!- mondtam majd berántottam és becsaptam az ajtót.
-A terv a következő.-Úgy hadartam ahogy csak tudtam, és ha bármit is mondott, akkor se hallottam.- 1. elmész a szobádba hozol kaját piát, aztán a hall-ban találkozunk és az első vonattal indulunk...-
-Hova?- vettette közbe a kérdés, mire azzal feletem hogy a küldetés papírját az arcába nyomtam, és hadartam tovább.
-Odamegyünk kinyírjuk bármi is legyen és bezsebeljük a kest. Szóval!-mondtam miközben az ajtóhoz vágtam- Tízperc múlva a hallban!-és kilöktem az ajtón, majd felkaptam a táskámat és lefutottam a hallba. Nem kellett tíz perc és Katsu is megjött. Gyorsan elmentünk a vasútállomásra, és felszálltunk arra a vonatra amelyik, szóval... oda ment... tehát amelyiket Katsu mondta na! Szóval úton vagyunk és Katsunak mesélem a legújjabb vicceimet...

Beléptem a klánház ajtaján és Mirajane egyből letámadott.
- Katsu, Deniel már keres téged! Szerintem fent van a szobájában! -kiáltott felém.
- Oké! -válaszoltam.
Elindultam a szobájához és az ajtán akartam kopogni, amikor a fején csattant az ökölbe szórított tenyerem. Na ezt megérdemled. Gondoltam magamban.
- Tökéletes időzités! -mondta, majd berántott és becsapta az ajtót.
Na már megint miben sántikál?
- A terv a következő! Első! Elmész a szobádba és hozol kaját, piát, aztán a hall-ban találkozunk és az első vonattal indulunk...
- Hova? -kérdeztem.
Miből gondolja, hogy én pont vele akarok elmenni valahova? Ekkor az arcomba nyomott egy papírt, ami egy küldetés volt.
-Odamegyünk kinyírjuk bármi is legyen és bezsebeljük a kest. Szóval! -mondta miközben az ajtóhoz vágott. Tízperc múlva a hallban! -mondta és kilökött.
Ekkora egy idiótát. Nem is mondtam, hogy benne vagyok, de ha már tényleg testhez álló feladat, akkor elmegyek vele. De haza biztos nem megyek a cuccomért, mert annyira nincs időnk, ha már most akar indulni. Inkább megiszok valamit. Odaléptem a pulthoz majd leültem. Mirajane pattant elém.
- A szokásos? -kérdezte.
- Ja, jöhet! -válaszoltam.
- Megtaláltad Denielt? -szólt ismét Mirajane.
- Igen, megint egy küldetéshez kellek neki, csak azt nem értem, hogy miért mindig engem fog ki. -mondtam.
- Talán szimpatikus vagy neki. -mondta Mirajane.
Közben elém került a jól megszokott söröm, amit hamar lehúztam, mert Deniel már ott toporzékolt, hogy induljunk. Valamiért nagyon sietős volt neki, ezért szinte már futottunk a vasútállomásig. Kértem két jegyet, majd felszálltunk a vonatra. Ki tudja, ha hagyom Denielt jegyet venni, akkor elmegyünk tök máshová. Miután felszálltunk, szokás szerint Deniel neki állt idióta vicceket mesélni, pedig tudja, hogy nem vagyok oda a hülyeségéért. Külön helyre kell legközelebb ülni, hogy másokat boldogítson ne engem. Egy örökkévalóságnak tűnt Deniel mellett az út, de végre megérkeztünk. Már nem győtem idegekkel, mert sorban pattantak el. Leszálltunk a vonatról és elindultunk a célállomás felé, hogy jelentkezzünk a küldetésre. Csak azt nem értem, hogy Deniel miért nem tudja befogni már a száját. Biztosan már izmosra gyúrta.

Immáron van sorrend mind a hármatok között!: Yagura, Deniel, Katsu

Yagura: Az idegenek nem tudnak többel szolgálni annál, amit még fél fülel elcsíptél. Tehát kénytelen vagy azzal a kevéske információval nekivágni a feladatnak, ha nem rettensz el. Ám te közel sem olyan vagy, aki egy ilyen apróság miatt megfutamodik, tehát nekivágsz a következő településnek. Persze nem gyalogosan, hiszen úgy sokáig tartana az út. Így inkább felszállsz arra a vonatra, amelyik leghamarább arrafelé visz. A vonat tömve van utasokkal. Ám találsz magadnak egy helyet, méghozzá két olyan fickó mögött, akik ha minden igaz pontosan abban a küldetésben okoskodnak, aminek pletykáit már te magad is hallottad. A feltételezésedet az is megerősíti, hogy a két mágus ott száll le, ahol neked is le kell. Ha kedved tarja már most is szövetkezhetsz velük.

Deniel és Katsu: A postotok elején vegyétek figyelembe Yagura postját is! Ám aztán nekivágtok a megbízótok felkeresni a megbízótok kastélyát. Rövidke keresgélés után megtaláljátok, bár nem volt nehéz, hiszen megbízótok kastélya a város legfeltűnőbb épülete. Persze nem az miatt, hogy túl csicsás lenne a birtok, vagy annak épületei, hanem egyszerűen hatalmassága és az ízlésessége miatt.
A birtokot egy magas kerítés veszi körbe. Ám nem kell betörnötök, hiszen a kapunál van egy csengő, amit szinte alig húztok meg, de már érkezik is egy idős komornyik.
- Üdvözlet az uraknak. – köszönt titeket az öreg. – Maguk is a megbízás ügyében érkeztek?

Sajnos nem sikerült több információt megszereznem a falusiaktól, ezért kénytelen voltam a másik helyre utazni.
Nem tudom hogy csak a véletlen műve volt, de a vonaton amin utaztam két mágus is épp erről a dologról beszélt. Amikor megérkeztünk ők is ott szálltak le, ahol én.
- Öö.. bocsi, lenne egy kérdésem! - szólítom meg a párost a leszállás után.
- Hallottam hogy miről beszéltetek a vonaton. Én is épp azon fáradozok hogy kiderítsem mi történhetett. Esetleg betársulhatok hozzátok? - kérdezem kicsit félénken.
Ha elutasítják a segítségemet, akkor elválok tőlük és a lakosoktól megérdeklődöm merre található a megbízó.
Viszont ha elfogadják az ajánlásomat, akkor örömmel velük tartok, mivel így még esélyesebb hogy sikerül a küldetés teljesítése.

Alighogy leszálltunk a vonatról odalépett hozzánk egy beteg kisfiú:
- Öö.. bocsi, lenne egy kérdésem! - ezel kezdte, nem a nevével...
- Hallottam hogy miről beszéltetek a vonaton. Én is épp azon fáradozok hogy kiderítsem mi történhetett. Esetleg betársulhatok hozzátok?- hát engem jó modorra tanítottak, ezért az hogy nem mutatkozott be elhozta a vörös ködöt, és észre se vetem hogy igazából félénken beszél. Az pedig nem érdekelt hogy egy gyerek az meg végképpen nem hogy beteg.
-Jó napot! Az én nevem Deniel L. Alkaera, és lehet hogy neked még nem mondták de illik köszönni és utána neveddel folytatni, esetleg megvárni míg a másik is bemutatkozik!- mondtam neki.
- Hogy betársulsz-e nekem mindegy kérdezd Katsut...-mondtam, majd beduzzogtam és elmentem, aki ismer ezen meglepődik mert nem szoktam ilyen lenni. Tudtam hogy egy kastélyt kell keresni ezért kerestem egyet. Katsuék valahol leszakadtak ha egyáltalán együtt jöttek, de most nem érdekelt. Mire megtaláltam a kastélyt meg lett Katsu is, hogy vele volt e a kölök azt nem figyeltem. A nap további részére csöndben maradtam, Katsu nagy megkönnyebbülésére.
Csengettünk. Azonnal megérkezett egy idős komornyik.
- Üdvözlet az uraknak. – köszönt titeket az öreg. – Maguk is a megbízás ügyében érkeztek?
-Jó napot!- Köszöntem. Ehhez egy kicsit szúrós szemet vágtam, mondjuk a komornyik idősebb volt mint én ráadásul ő még köszönt is úgyhogy ezzel semmi bajom nem volt.- Igen azért jöttünk.-mondtam majd betessékelt minket...

- Öö.. bocsi, lenne egy kérdésem! -szólt hozzánk valaki amikor leszálltunk a vonatról.
Ki ez? Megfordultam és egy kölyök állt velünk szembe. Vajon mit akarhat?
- Hallottam hogy miről beszéltetek a vonaton. Én is épp azon fáradozok hogy kiderítsem mi történhetett. Esetleg betársulhatok hozzátok? -kérdezte.
Ahogy észrevettem Denielnek nem tetszett valami.
- Jó napot! Az én nevem Deniel L. Alkaera, és lehet hogy neked még nem mondták de illik köszönni és utána neveddel folytatni, esetleg megvárni míg a másik is bemutatkozik! -szólalt meg Deniel.
Szóval ezért húzta úgy a száját. Sajnos elég régóta ismerem, hogy tudjam, hogy valami baja van. De hiszen csak egy kölyök, nem tudom mit kell itt játszania a fejét.
- Hogy betársulsz-e, nekem mindegy, kérdezd Katsut... -mondta duzzogva.
Miért pont én? Miért én vagyok a döntő bíra. Ahogy ezt a mondatot kimondta elhagyta a társaságunkat. Valószínűleg ennyire megsértődött, de tud magára vigyázni és nem is vagyok köteles utánna menni. Egy szóval ott maradtam és a kis srác ismét megszólalt.
- Elnézést kérek, a nevem Yagura. -mondta.
- Az én nevem Katsu Inozuke. Tőlem jöhetsz velünk, csak ne légy láb alatt. Deniel és én sem szeretnénk rád vigyázni. Ha mágus vagy, akkor tudd megvédeni magad vagy kihúzni a pácból. -válaszoltam neki közömbösen.
Talán ennyire mégsem kellett volna megmondanom a dolgokat, de ez az igazság. Gyors oda siettem egy járókelőhöz, aki rögtön útba is igazított, hogy merre kell mennünk. Egy kastélyhoz kellett mennünk, ahol már Deniel ott volt. Oda léptünk, de nem igazán figyelt minket, hanem csöngetett. Valami csoda folytán Deniel is csöndben maradt. Egy már koros komornyik nyitott ajtót.
- Üdvözlet az uraknak. –köszöntött minket az öreg.
– Maguk is a megbízás ügyében érkeztek? -folytatta.
- Jó napot! -köszönt egyből vissza Deniel.
Én csak biccentettem, Yagura pedig köszönt. Nagyon zavar az "is" szó. Szóval már mások is jelentkeztek a küldetésre? Majd kiderül. Lehet, hogy csak egy apróbb nyelvbotlás.
- Igen, azért jöttünk! -válaszolt határozottan Deniel, majd betessékelt minket.

Mikor beléptek a pompázatos kastély ajtaján, csak ámultok és bámultok. Az épület csodaszép pompában úszik. Ám örömötökre sehol egy kósza giccs, vagy esetleg egy apró szépséghiba. Ez a kastély maga a tökély.
A komornyik még szinte be sem csukja utánatok az ajtót, mikor a veletek szemben elhelyezkedő lépcső tetején egy fiatal srác jelenik meg, aki még talán nálatok is fiatalabb. A fiú hirtelen felhuppant a lépcső korlátjára, majd lecsúszott egészen a földszintig. Persze, hogy a családi ékszereit ne veszélyeztesse a korlát végénél lévő díszítéssel, ezért még időben leugrott a korlátról, majd elétek lépkedett.
- Üdvözletem uraim! Én volnék a megbízójuk, Bruce. – fiú a mondat végén kérdőn kitekint a komornyikra, mintha arra volna kíváncsi, hogy helyesen cselekedett-e. – Szeretném minél hamarabb vázolni a helyzetet, mert az ügy nem tűr halasztást! – időközben beinvitál titeket egy másik helységben, ahol egy hatalmas asztal fogad titeket. persze az asztal egyáltalán nem üres, hiszen roskadásig van rakva finomabbnál finomabb étkekkel.
- Kérem, csatalakozzanak hozzám! – a fiú leül, majd nekilát enni. Hosszú várakozás után nekilát mesélni. – Tudják a közelmúltban volt itt pár mágus a Fairy Tailból, akik megoldottak egy lopási esetet. Ennek mink nagyon is örültünk, de pár nappal a távozásuk után újabb gondjaink adódtak abban a hegyben ahol a „tolvaj” rejtőzködött. Emberek tűntek el nyomtalanul, mindenféle ok nélkül. És egy ronda haláleset is történt a hegy közelében… Gondolom egyértelmű, hogy mi volna a feladat.
- Persze, ha van kérdésük, akkor azt nyugodtan feltehetik. – szólal meg a komornyik a háttérből.
- Ja, igen. – mosolyog Bruce.

Csendben ballagok a mágusok mögött, egészen egy palotáig. Az épület bejáratánál egy idős férfi nyitott nekünk ajtót, majd egy kis srác vázolta a feladatunkat.
- Ööö... lenne egy kérdésem! - szólalok meg kicsit félénken. - Én azt hallottam hogy a lopások mögött egy nagyobb méretű madár állt. Az nem lehetséges hogy a fiókája okozza a jelenlegi problémát?
A kérdésem csak akkor teszem fel, ha engedélyt kapok rá. Ha azt mondják hogy nem lehet, akkor megtartom magamnak a véleményemet. Miközben a beszélgetés zajlik alaposan szemügyre veszem a helységet, ahol vagyunk. Meg kell hagyni, nagyon szép. Sajnos nem volt lehetőségem hogy normális házakban aludjak, viszont most az is jól esik, hogy itt lehetek.
- Esetleg nektek lenne valamilyen ötletetek? - nézek a két másik személyre, akikkel megérkeztem.

//Bocsi hogy gyengére sikerült, illetve bocsi hogy csak most írtam de váratlanul nem tudtam gép elé kerülni.//

Az épület csodaszép belűről pompában úszik.Teljesen tökéletesnek tűnik ránézésre, ezért nem is keresek hibát, mert az nagyot rontana rajta...
A komornyik még szinte be sem csukja mögöttünk az ajtót, mikor a szemben lévő lépcső tetején egy fiatal srác jelenik meg. A fiú hirtelen felhuppant a lépcső korlátjára, majd lecsúszott egészen a földszintig. A végén lehuppant, és elénk lépett.
- Üdvözletem uraim! Én volnék a megbízójuk, Bruce. – fiú a mondat végén kérdőn kitekint a komornyikra, mintha arra volna kíváncsi, hogy helyesen cselekedett-e. – Szeretném minél hamarabb vázolni a helyzetet, mert az ügy nem tűr halasztást! – időközben beinvitált minket egy másik helységben, ahol egy hatalmas asztal fogad titeket. persze az asztal egyáltalán nem üres, hiszen roskadásig van rakva finomabbnál finomabb étkekkel.
- Kérem, csatlakozzanak hozzám! – Mondta a fiú és leült, majd nekiált enni. Hosszú várakozás után, melyet, természetesen cska hogy meg ne sértsem, én is evéssel töltöm. – Tudják a közelmúltban volt itt pár mágus a Fairy Tailból, akik megoldottak egy lopási esetet. Ennek mink nagyon is örültünk, de pár nappal a távozásuk után újabb gondjaink adódtak abban a hegyben ahol a „tolvaj” rejtőzködött. Emberek tűntek el nyomtalanul, mindenféle ok nélkül. És egy ronda haláleset is történt a hegy közelében… Gondolom egyértelmű, hogy mi volna a feladat.- mondta ezt mind a hallgatás után, ami így helyből eléggé sok volt.
- Persze, ha van kérdésük, akkor azt nyugodtan feltehetik. – szólal meg a komornyik a háttérből.
- Ja, igen. – tette hozzá mosolyogva Bruke... vagy Bruce? Nem emlékszem a nevére pontosan de tuti valami Bru volt. A tolvaj-t érdekesen mondta, ezért szándékomban állt rákérdezni de az a kis senkiházi aki kösszöni se tud, elöttem szólalt, ám mivel nagyon idegesít a tiszteletlensége, példát mutatva, kivártam míg befejezi:
- Ööö... lenne egy kérdésem! - szólalt meg az elején kicsit félénken. - Én azt hallottam hogy a lopások mögött egy nagyobb méretű madár állt. Az nem lehetséges hogy a fiókája okozza a jelenlegi problémát?- Ahogy befejezte, Bru... szóval a srácra néztem, nem nem a mágusra, hanem a másikra... arra a Bukéra. Összeszedtem a gondolataim, és még mielött válaszolt volna kérdeztem:
-Milyen madár? És miért "tolvaj". És ha fairy tale-s akkor miért nem tudunk róla?- Itt Katsura néztem- És a kettő egy, és ugyan az vagy sem? Ha lehet kérnék egy pontosabb felvilágosítást az előző és mostani esetről, na meg a barlang honlétéről...- mondtam, majd kicsit szídtam magam hogy a srác szavába vágtam...

Láttam már komornyikot, szóval a mostani sem tudott meghatni. Olyan volt, mint az összes többi. Amikor betessékelt minket, egy gyönyörű előtérbe kerültünk. Ahogy becsukta a komornyik utánnunk az ajtót, egy kölyök bukkant fel a lépcső tetejénél. Felpattant a korlátra, majd lecsúszott rajta. Ugye nem bébicsőszködnünk kell? Tettem fel magamnak a kérdést.
- Üdvözletem uraim! Én volnék a megbízójuk, Bruce. -mondta a fiú, majd kérdőn tekintett a komornyikra, hogy jól cselekedett-e.
Kicsit elkerekedtek a szemeim, amikor kiderült, hogy ő a megbízónk. Egy kölyök! Na, ne szórakozzanak már! Eléggé zavart, hogy egy fiatal kis suhanc dirigált nekünk, de a gondolataimnak nem adtam hangot.
- Szeretném minél hamarabb vázolni a helyzetet, mert az ügy nem tűr halasztást! –magyarázta, deidőközben beinvitált egy másik helységbe minket, ahol egy hatalmas asztal fogadott, ami tele volt pakolva finomabbnál finomabb ételekkel.
- Kérem, csatalakozzanak hozzám! -szólt hozzánk a fiú, majd leült enni.
Látván, hogy Deniel is leült enni, engem akkor sem evett rá a penész.
- Bocsásson meg, de én nem vagyok éhes! -utasítottam el a fiú ajánlatát, ha tetszik neki, ha nem. A kis srác sem evett, hanem inkább meghúzta magát én pedig állva vártam, hátha Deniel is észreveszi magát, de ahogy láttam nem zavartatta magát. Élvezte a helyzetet. Egy kis idő után a megbzónk megszólalt.
– Tudják a közelmúltban volt itt pár mágus a Fairy Tailból, akik megoldottak egy lopási esetet. Ennek mink nagyon is örültünk, de pár nappal a távozásuk után újabb gondjaink adódtak abban a hegyben ahol a „tolvaj” rejtőzködött. Emberek tűntek el nyomtalanul, mindenféle ok nélkül. És egy ronda haláleset is történt a hegy közelében… Gondolom egyértelmű, hogy mi volna a feladat. -mesélte.
- Persze, ha van kérdésük, akkor azt nyugodtan feltehetik. – szólalt meg a komornyik a háttérből.
- Ja, igen. – mosolygott Bruce.
Yagura meg is törte a csendet.
- Ööö... lenne egy kérdésem! Én azt hallottam hogy a lopások mögött egy nagyobb méretű madár állt. Az nem lehetséges hogy a fiókája okozza a jelenlegi problémát? -szólalt meg Yagura félénken.
Madár, na persze!
- Milyen madár? És miért "tolvaj". És ha fairy tale-s akkor miért nem tudunk róla. -vág közbe Deniel.
Ennél a mondatnál rám nézett Deniel.
- És a kettő egy, és ugyan az vagy sem? Ha lehet kérnék egy pontosabb felvilágosítást az előző és mostani esetről, na meg a barlang hollétéről... -mondta Deniel.
Türelmesen megvártam amíg válaszol az ő kérdésükre, majd én is beálltam a sorba, nehogy kimaradjak valamiből.
- Önnek miért haszna, ha megszabadul attól, ami ott van? Gondolom van ennek is valami oka! Meg annak is biztos van oka, hogy önnel beszélünk és nem egy felnőttel! Sejtésem szerint vagy tett valamit az a lény, amiért elakarja tűnteni, vagy haszon ez az ön számára! Többet szeretnénk tudni! Sokkal többet! Nincs kedvem öngyilkos küldetésre! Szeretném, ha elmondana mindent! -mondtam határozottan és keményen.
Nem szoktam ilyet csinálni, de nem szeretem, ha palira vesznek. Valószínűleg észrevette, hogy nem nagyon örülök annak, hogy ő a megbízónk és azt is észrevehette, hogy nem szimpatizálok vele.

A fiú kissé elszontyolodik, majd nekilát magyarázkodni.
- Tudják a szüleim néhány hónapja elhunytak, egy erdei balesetben. A vagyonuk teljes mértékben rám maradt, és ők úgy neveltek engem, hogy a városkánkkal és azok lakóival törődni kell. Ezért is hívtam mágusokat, mikor a túlméretezett holló lopkodni kezdte a helyi lakosokat. A mágusok természetesen megölték a hollót, a fiókáit pedig a helyiek vették gondjaikba. Hasznom pedig nem igazán van belőle, ha azt nem számítjuk bele, hogy én és a helyiek nyugodtan élhetünk, ha megoldódik az ügy. – ekkor Denielre tekint. – A barlang holléte nagyon egyszerű, hiszen az a várostól nem messze fekvő hegy lábánál van. Arról a barlangról régen rengeteg rémmese terjengett, ami miatt a lehető legmesszebbre kerülték el azt. Ám mivel a város vagyona ott van ezért kénytelenek voltunk odamenni érte. Viszont a hosszasra nyúlt kirakodás során az említett esetek történtek. Viszont sokkal több információt mink sem tudunk. Hogy mi várja, önöket a barlangban arról fogalmunk sincs. Persze ha igényt tartanak katonai biztosításra, akkor tudok biztosítani egy csapatot a maguk számára.

/Itt megtaláljátok a küldetésetek előzményeit/

Csendben végig hallgatom a fiú beszédét, majd amikor befejezi, a többiekre nézek. Ha van valamilyen mondani valójuk, akkor azt megvárom, utána pedig felállok.
- Szerintem nem kell semmilyen kíséret. Bízza ránk az ügyet, elintézzük. Ha rajtam múlik, akkor hamar megoldódik a probléma! Az én szüleim sem élnek már. Mondjuk én teljesen magamra vagyok hagyva, nincs otthonom, de szerintem neked sincs sokkal jobb dolgod, mint nekem. - ezután a többiekre nézek. - Velem jöttök, vagy nektek szükségetek van a fegyveres kíséretre?

A srác, áá.. meg se próbálok emlékezni a nevére, úgyse menne. Szóval a kölök, elmondta hogy balesetben meghaltak a szülei. Hát ebben annyi hasonlóság van hogy meghaltak, az enyémek is csak az nem baleset volt... hanem gyilkosság! Na de ez most nem a jó pillanat erre... végighallgattam amit mond, és megjegyeztem azt hogy hol a barlang. Furcsamód, ha van térkép és pontos iránymutatás akkor eltévedek, ám ha csak annyi van hogy falu melletti hegy akkor azonnal megtalálom. Tehát most nem fogok eltévedni! És egyébként sem én tévedek el, hanem az iránymutatás vagy a térkép a szar! Hihetetlen hogy az emberek mennyire át akarnak vágni... A végén felajánlott katonai védelmet, amit épp elutasítani készültem mikor a kölök felállt. Igaz úgy gondolkodtam hogy az meg se látszott rajtam, hiszen a fa-pofa mestere vagyok, de akkor is asztalt bontani amíg még előttem van egy fél disznó? Ha tovább beszéltetem, lett volna esély megenni a kis aranyost de így képtelenség. Az beugró-gyerek hirtelen megszólalt. Azt hiszem ez lesz a legjobb. Van a házigazdaB-gyerek meg a BeugróA-gyerek. A találkozás sorrendjében.
- Szerintem nem kell semmilyen kíséret. Bízza ránk az ügyet, elintézzük. Ha rajtam múlik, akkor hamar megoldódik a probléma! Az én szüleim sem élnek már. Mondjuk én teljesen magamra vagyok hagyva, nincs otthonom, de szerintem neked sincs sokkal jobb dolgod, mint nekem.- Hagyjuk már! Ilyet szól: Ha rajtam múlik? Hát ha RAJTAM akkor lehet de hogy rajta? Na ne már! Meg az hogy meghaltak a szülei... Istenem az enyémek is de ez hol tartozik rá? Itt sajnáltatja magát? Na majd megnézem hogy az önsajnáló hogyan teljesít a harctéren! Mondjuk megértem hogy miért ilyen, senki nem tanította ezek szerint illemre, de akk... na mindegy. Így folytatta:
- Velem jöttök, vagy nektek szükségetek van a fegyveres kíséretre?-
-Mármint nekünk? Hát egy biztos, Köszönöm szépen de én nem kérek kíséretet,-Mondtam tisztelet tudóan a házigazdaB-gyereknek, majd a másikhoz fordultam- Sem pedig az arcodból vagy a társaságodból!- A végén szinte ordítottam és ekkora már felpattantam. Meghajlottam a többiek felé majd kimentem a házból. Őszintén a vörös köd annyira bejött hogy nemigazán érdekelt mi van előttem. Ezzel a gyerekkel nem fogok együtt dolgozni, maximum csak hátráltatna. A barlang felé vettem az irányt, és úgy trappoltam, hogy az utcán félreálltak előlem az emberek, lévén hogy dühömben áram került a botomba, ami ettől világított és kicsit rázta a körülállókat...

- Szerintem nem kell semmilyen kíséret. Bízza ránk az ügyet, elintézzük. Ha rajtam múlik, akkor hamar megoldódik a probléma! Az én szüleim sem élnek már. Mondjuk én teljesen magamra vagyok hagyva, nincs otthonom, de szerintem neked sincs sokkal jobb dolgod, mint nekem. -mondta Yagura.
Ha rajtad múlik. Nem hinném, hogy rendelkezel elegendő tapasztalattal, hogy nehezebb küldetéseken vegyél részt. A gondolataimnak nem adtam hangot, hanem csendben figyeltem a háttérből, de nehéz volt elviselni ezt az önsajnálós bagázst.
- Velem jöttök, vagy nektek szükségetek van a fegyveres kíséretre?- kérdezte a fiú tőlünk.
- Mármint nekünk? Hát egy biztos. Köszönöm szépen, de én nem kérek kíséretet! -mondta tisztelettudóan a házigazdának Deniel.
- Sem pedig az arcodból vagy a társaságodból! -szólt oda keményen Deniel Yaguranak.
Ekkor Deniel felpattant az asztaltól és távozott.
- Köszönjük fegyveres kíséret nem kell, de valakit szeretnénk, aki oda vezetne a barlanghoz! -mondtam a vendéglátónknak.
Deniel még térképpel is eltévedne, nekem meg nincs kedvem az időmet pazarolni holmi keresgélésre. Miután megkaptam vagy kaptuk a kíséretet egyből én is útnak indulok. Remélem Deniel nem csinál semmi hülyeséget. Mondjuk azt nehéz feltételezni róla, hogy valami értelmeset csinálna. Csak nem téved el.

Mivel Deniel előrement, ezért a sorrend módosul! Deniel értelemszerűen bármikor írhat. Ám Katsu és Yagura helyet cserél, azaz először Katsu ír, kettőtök közül.

Deniel: Hát akkor előrerohantál… Szerencsédre a hegyet még egy féleszű is megtalálná, ezért hamar a megfelelő irányba vergődsz. Mivel a járókelők rettegnek az elektromosságodtól, könnyedén haladsz végig az utcákon, egyetlen akadályba sem ütközöl. Rövidesen a városon kívül találod magad, ahonnan már nincs messze a célod. A város és a hegy között egy kellemes kis mezőcske van, melynek fűszálait a szél lágyan lebegteti. A szórványosan elhelyezkedő gyümölcsfákon énekesmadarak dalolnak.
A hegy lábánál nyíló barlanghoz közeledve lábnyomokra leszel figyelmes, amik a barlang felé vezetnek. A nyomok között van egy különösen figyelemreméltó, mely sokkal mélyebben belenyomódott a talajba, mint a többi. Ennek oka az is lehet, hogy gazdája súlyosabb alak, de a nyom méretei nem engednek erre következtetni.
Rövidesen elérsz a barlang szájához. De ekkor vajon mit csinálsz? Bemész, úgy ahogyan vagy? Vagy esetleg vársz?

Katsu és Yagura :Megbízótok, csak mosolyog egyet, és biztosít titeket afelől, hogy kaptok egy kísérőt, majd visszavonul.
Hamarosan egy fekete bőrű kísérőt kaptok, aki elkísér titeket egészen a barlangig. Útközben hüledező lakosokat láttok, aki valami tuskó villámembert emlegetnek. Persze, mivel Katsu sem egy virágárus kislány, ezért tőletek is megtartják a két lépés távolságot, és így könnyebben is haladtok. Kísérőtök az út során végig csendben van, egy szót sem szól. Tipikusan az az ember, aki csupán annyit mond és kérdez, amennyi feltétlenül szükséges. Rövidesen kiértek a faluból, ahol, már kiváló rálátás nyílik, a hegyre. Köztetek és célotok között, egy néhol fákkal tarkított füves mező van. Szerencsétekre a hőség nem kínoz titeket, hiszen kellemes szellőcske fújdogál.

Megbízónk egy mosollyal jelezte, hogy kapunk egy veztőt az útra, majd hamarosan meg is érkezett. Egy fekete bőrű ember volt, ami nem lepett meg, mert találkoztam már sok fura szerzettel. Előző küldetésemen is egy vöröshajú tarajos emberrel találkoztam. Gyorsan útra is keltünk, de a lakosok valami villámemberről beszéltek. Tuti, hogy Deniel volt, ki más lehetett volna. Néha oda sandítok a fiú felé, ha velem tart, ha nem. Ha ő is úgy akarja ahogy Deniel, akkor csak menjen. Járhatja ő is a maga útját. Úgy sem vagyok beszédes kedvemben. Az előttünk álló emberek utat engednek nekünk. Azt hittem, hogy ekkora tekintélyem van, de csak robosztus testalkatomtól ijedtek meg a lakosok és tértek ki az utamból. Az úton senkihez sem volt semmiféle hozzáfűzni valm, így csendben követtem a vezetőnket. Ő is hasonlóképpen viselkedett, ezért egész szimpatikus volt a számomra. Rövid idő alatt kiértünk a faluból, ahonnan már láthatóvá vált a hegy. A magas épületek eléggé takarták a faluban. Az út egész kellemes volt, mert nem valamiféle dzsungeleken kellett átvergődni, hanem néhol fákkal tarkította füves mezőkön. Nem volt se túl meleg se túl hideg. Már lassan félúton jártunk...

Nem időzünk sokat a kölyökkel, inkább kapunk egy kísérőt, aki elkísér minket a célterületre. A mogorva fickó még előttünk elindult, ami miatt egy kicsit örültem. Nem nagyon tetszik a stílusa, illetve az hogy állandóan kötekedik.
Megvárom, amíg a másik varázsló feláll és elindul. Csak pár lépéssel maradok le tőle, úgy kezdem el követni. Az úton végig csendben maradok, inkább a táj szépségére koncentrálok. Még a városban beszéltek valamilyen villámemberről, ami eléggé különös volt. Gondolom egy másik mágus volt az, aki a villámokat tudja használni. Még az is lehet, hogy az a mogorva fickó az.
Miután elhagyjuk a várost és kiérünk egy mezőre, mélyet szippantok a levegőbe. Nem igazán szeretem a városokat. Jobban szeretek a szabadban lenni, illetve az ég alatt aludni.
Viszont a csendet sem szeretem túlságosan, éppen ezért kénytelen voltam megszólalni.
- A barátod mindig ilyen, vagy csak velem van baja? - kérdezem meg kicsit félénken.

Kedves Deniel!

Már bőven letelt az öt nap! És te egy szóval sem szóltál nekem, hogy nem tudsz postolni a küldetésre… Így értelemszerűen téged kiraklak a küldetésből, hiszen a kezdéskor lefektettünk pár alapszabály, amiket nem tartottál be.
A többiek folytassák a küldetést, úgy mintha Deniel nem is lett volna!

A kísérőtök húsz méterrel a barlang előtt megáll, és elbúcsúzik tőletek. Hiszen közelebb nem szándékozik menni, mert szerinte démonok lakják a hegy gyomrát.
A hegy lábánál nyíló barlanghoz közeledve lábnyomokra lesztek figyelmek, amik a barlang felé vezetnek. A nyomok között van egy különösen figyelemreméltó, mely sokkal mélyebben belenyomódott a talajba, mint a többi. Ennek oka az is lehet, hogy gazdája súlyosabb alak, de a nyom méretei nem engednek erre következtetni.
Rövidesen elértek a barlang szájához. Nem akartok fölöslegesen időt pocsékolni, ezért bementek. Jó néhány méteren keresztül sétáltok, mire egy kisebb fényforrásra lesztek figyelmesek az alagút végén. Nem kell félni, ez nem az a fény! Wink

Rövidesen elértek egy kupolás üregbe, melynek közepén egy kisebb rakás csillogó-villogó tárgy van. A kupola tetején egy közepes méretű lyuk van, amin keresztül napfény szökik be. A rakás mellett egy emberméretekkel megáldott férfi szobor van. A szobor kőarca riadalomról árulkodik. Ha megnézitek, hogy a szobor merrefelé tekint, akkor észrevesztek egy újabb járatot, ami enyhén lefelé vezet.
Beszéljétek meg a dolgokat és döntsetek, hogy mit csináltok!

Csendben folytattam újdonsült társammal az utat, na és persze a kísérőnkkel. Amikor oda értünk kicsit megállt a barlangtól távolabb. Sejtésem szerint nem mer közelebb menni, ami be is igazolódott, amikor elköszönt és távozott. Megköszöntem, hogy a barlanghoz vezetett minket, majd elköszöntem tőle. Se szó, se beszéd, egyből neki is vágtunk. Elindultunk a barlang szája felé, ahol különös nyomokra lettünk figyelmesek a többi között. Olyan, mintha egy nagyratermett súlyos valakié vagy valamié lenne. Vajon mi csinálhatott ilyen nyomokat? Nagy valószínűséggel egy állaté, de nem hinném hogy valami hétköznapi lényről van szó.
- Menjünk beljebb! -mondtam Yagurának.
Beléptünk a sötét barlangba, majd fényt láttunk a végén. Rövidesen elértünk egy kupolás üregbe, melynek közepén egy kisebb rakás csillogó-villogó tárgy volt. Volt ott néhány kincs, tükör és sok más kacat is köztük. A kupola tetején egy közepes méretű lyuk tátongott, amin keresztül napfény szűrődött be, de engem nem ez fogott meg, hanem az életnagyságú emberi szobor. A szobrot úgy faragták, mint aki megijedt volna valami miatt. Ha faragták és nem valami más történt itt. Kicsit megkopogtattam a szobrot, majd a kis srác felé fordultam.
- Légy éber! Nem hinném, hogy ezt a szobrot csak, úgy pont ide faragták volna! -közöltem a fiúnak.
Kisebb kutatás után újabb járatra lettem figyelmes.
- Nézd! -mutatok a barlangjárat felé.
Kicsit közelebb néztem, majd eszembe ötlött, hogy mit lenne érdemes csinálni.
- Osonjunk beljebb, de egy pisszenést se! Egyszer kémleljünk körbe, hogy mi várhat ránk! Én megyek elől, te pedig jössz mögöttem! Néha nézz hátra is, nehogy meglepetés érjen minket! Értetted?! -vázoltam a tervet.
Ha Yagura beleegyezik, akkor a tervnek mefelelően cselekszünk.

Húsz méterrel a barlang előtt a kísérőnk megáll. Démonokra hivatkozva nem mer tovább jönni, ezért már csak ketten haladunk tovább.
A barlang szájánál lábnyomokat lehet látni, amelyek befelé vezetnek. Különösebben nem foglalkozok a nyomokkal, mivel a kísérőnk szerint itt található a probléma forrása. Azonban egy valamin meglepődök. Az egyik nyom sokkalta mélyebb lenyomatot hagyott mint a több, tehát vagy egy nagyon nehéz alakkal van dolgunk, vagy csak a nyom gazdája nehéz dolgokat cipelt.
Nem habozunk sokáig, elindulunk befelé, a nyomok után. Eléggé sokáig sétálunk, míg egy fényforrásra bukkanunk. A fény irányába folytatjuk az utunkat, majd egy kupolás helységhez érünk. A tekintetem szinte végig a magasban jár, a szobrot csak akkor veszem észre, amikor a társam szól hogy legyek figyelmesebb. Válaszul csak bólintok egyet, majd a szoborhoz lépek. Óvatosan hozzáérek és megpróbálom kideríteni, hogy mennyire természetes.
Közben az úti társam egy újabb járatra lesz figyelmes. Hevesen bólogatni kezdek, amikor kiadja az utasításait, majd elindulok utána. Néha néha hátranézek, nehogy valóban meglepjen minket hátulról.

//Mivel Föld elemet használok a tapintásommal szeretném kicsit megvizsgálni azt a szobrot, hogy valóban egy szobrász csinálta, vagy csak valaki kővé dermedt.//

A szobor valóban kőből van.
Továbbhaladva egy csigalépcsőbe botlotok, ami elképesztő mélységbe visz titeket. 10 lépcsőfokonként a falon van egy-egy égőfáklya, mely megvilágítja az utatokat. Előettek, s mögöttetek senki sincs. Perceken keresztül csak lépcsőztök, és lépcsőztök lefelé, míg végül egy komolyabb fényforrást fedeztek fel a lépcső végén.
Leérve hatalmas járatba botlotok, melynek bejáratát két óriási dárdás szobor őrzi. Természetesen a szobrok nem kelnek életre, hogy megakadályozzák a továbbhaladásotokat. De akkor is felmerül bennetek a kérdés, hogy a hegy gyomrába mégis hogyan kerülnek ekkora, és ilyen csodálatosan kidolgozott szobrok. A járatban három méterenként van egy-egy fáklya jobb és baloldalt, így kiváló látási viszonyok mellett vagytok képesek haladni. A sziklafalba végig különböző alakok vannak karcolva, amiket, ha jobban megvizsgáltok, feltűnik, hogy már több száz évesek is lehetnek. Ám ez mind semmi ahhoz képes, hogy a járat végéhez közeledve furcsa kántálást hallotok.
Idáig kérem a postokat!

Nocsak, egy csigalépcső. Ez nem is egy barlang, hanem valami ősi építmény vagy egy titkos rejtekhely lehet. Fáklyák világították meg utunkat és lépdeltünk lefelé. Amikor leértünk hatalmas járatba jutottunk, aminek bejáratát két dárdás szobor őrzött. Ez valamiféle szentély? Remek munka, de biztos van itt valaki, szóval csendben kell még mindig tovább haladnunk. Úgy is tettünk és a sziklafalba különböző alakok voltak karcolva. A járat végéhez közeledve kántálást hallottunk, ezért nem nagyon foglalkoztam a fallal. Yagurának mutatom a kezemmel, hogy lassítson, és osonjunk oda. Remélve, hogy megérti a jelzést.

Néma csendben haladunk tovább. Hamarosan egy csigalépcsőhöz érünk, ami a mélységbe vezet. Az utunkat lefelé fáklyák világítják meg, ezért egyből arra következtetek, hogy van még itt valaki. Nem hiszem hogy ezek a fáklyák már évek óta világítanának. Egy idő után el kell fogyniuk és ki kell cserélni őket. Ezenkívül még különös rajzok is vannak a falon. Ez egy szentély vagy valami hasonló lehet.
Amint elfogynak a lépcsők, egy újabb járathoz érünk. Két szobor fogad minket, de szerencsére nem kelnek életre. Különös rajzok is vannak a falon. Ez egy szentély vagy valami hasonló lehet. Erről hamarosan meg is bizonyosodok, mivel kántálás hangja hallatszik.
Ekkor ránézek a társamra és várom hogy mit lép. Eddig olyan jól játszotta a vezetőt, nem akarom átvenni a szerepét.

» Sötétség a világ mélyén
» Magánküldetés: A tárnák mélyén
» Magánküldetés:A sötétség Palástja (Adelus Morningway, Glen Ordway, Rouro Kao, Rammus Traidoras)
» Sötétség Mágia
» Magánküldetés: A gyermek