Magánküldetés:A sötétség Palástja (Adelus Morningway, Glen Ordway, Rouro Kao, Rammus Traidoras)

A vonat egyenletesen zakatolt alattunk, kint pedig félelmetes sebességgel suhant el a vidéki táj. Ám engem ezúttal nem érdekelt a látvány, helyette a kezemben tartott ódon könyvre próbáltam koncentrálni kevés sikerrel. Barátom, Glen Ordway is inkább unottan nézett ki az ablakon. Már szinte minden beszédtémát kimerítettünk, és már alig vártuk, hogy megérkezzünk Kameronba, ahol találkozni fogunk a megbízónkkal.
Felemeltem a tekintetemet a megsárgult lapokról és hagytam, hogy a gondolataim elkalandozzanak.
Még egy napja sincs, hogy a céhmester engem és Glent az irodájába hívott. Goldmine a toronyszoba ablaka előtt ácsorgott, és napszemüveggel az arcán a lemenő nap sugarit nézte. Én és a rúnamágus, kissé megilletődve vártuk, hogy a mester elmondja az okot, amiért idehívott minket. Nem gyakran fordult elő, hogy Goldmine személyesen beszéljen meg valamit a mágusaival.
- Örülök, hogy itt vagytok fiúk. - kezdett bele mély hangon. - Egy különlegesen fontos megbízást szeretnék nektek adni. Mond nektek valamit az a név, hogy Okumura?
Mindketten bólintottunk. Hogy Glen miért azt nem tudom. Nekem határozottan ismerős volt a neve, mivel a bácsikám egyszer mintha már mesélt volna egy üzlettársáról, akit így hívtak.
- Helyes, akkor bizonyára tudjátok, hogy ő céhünk egyik legjobb ügyfele, és kiemelten fontos, hogy fenntartsuk vele baráti viszonyunkat. Okumura úr, holnap reggel pontban nyolc órakor indul a vonat Kameronból Eraba, amin a fővárosba kívánja szállítani az értékeit. Az úton ő is részt vesz valamit a lánya is. Azt akarom, hogy álljatok a rendelkezésre mint testőrőrök és védjétek meg őt és az értékeit. - Tisztázta a feladatot Goldmine. - Morningwy, te térmágus vagy. Úgy tudom képes vagy megérezni magad körül, hogy mi történik. Ez nagyon hasznos képesség egy őrnek. Ordway, te pedig a rúnamágiáddal kiválóan el tudod látni az értékek védelmét. Bízom bennetek és a képességeitekben fiúk, ezért is küldelek titeket. Van valami kérdés?
Mindketten a fejünket ráztuk. Eléggé egyértelmű volt a feladat, nem is tűnt túl nehéznek, és megkaptunk minden szükséges információt.
- Ezt vigyétek magatokkal, - adott át Glennek egy borítékot. - Benne van pár kép Okumra úrról, a lányáról. Sok sikert fiúk – tette még hozzá a céhmester.
- Ade, ébredj! Megérkeztünk Kameronba. – rázta meg a vállam Glen felkeltve szendergésemből. - Remélem nem fogsz majd így elaludni amikor őrködni kell – tréfálkozott velem a rúnamágus, miközben leszedte a poggyászát a tartóból.
- Gondoltam inkább most kialszom magam, hogy fel tudjalak téged ébreszteni, ha esetleg elaludnál. - vágtam vissza vigyorogva.
- Veled ellentétben én tényleg aludhatok majd ... a rúnák megvédenek minket úgyis...- jegyezte meg csipkelődve Glen.
Jó hangulatban szálltunk le a vonatról, és elindultunk a sínek között, a főperon felé, ahol majd a megbízónkkal kell majd találkozni.
- Szerinted elegen leszünk erre a feladatra Glen? - fordultam a rúnamágushoz, amikor megálltunk, egy indulni készülő vonat miatt. Barátom válaszát éles füttyszó nyomta el. Mellettünk egy úr mérgesen felkiáltott, mikor az induló jármű keltette huzat lesodorta a kalapját.
- Szerintem igen. Amúgy meg, légy magabiztosabb, meglehet, hogy nem csak minket bérelt fel... - válaszolt Glen.
- Ezt ismételd meg kérlek, még mindig cseng a fülem – szóltam a barátomnak. - De igazad lehet, van rá esély, hogy mások is őrzik majd a rakományt...
- Én inkább abban reménykedek, hogy egyik se lesz ellenünk. - jegyezte meg Glen, miközben átvágva a sínek között megindultunk a pályaudvar felé.
- Ezt meg hogy érted?
- Az illegális céhek egyik kedvelt módja a beszivárgás. Mennyivel egyszerűbb lenne úgy ellopni Okumura úr értékeit, hogy nem számít arra, hogy az egyik testőre áruló?- kérdezte tőlem irónikusan- Meg aztán testőrként megismerheti a többi őr képességeit és a zsákmány védelmét is egyben. Mennyivel egyszerűbb így, mint menet közben rajtaütni a vonaton. - vakarta meg a fejét közben - Akárhogy is, az lesz a legjobb ha csak egymásban bízunk meg.
A rúnamágus komor szavai elgondolkoztattak. Volt már dolgom sötét mágusokkal, de még eggyel sem találkoztam amelyik ilyen alattomos eszközhöz folyamodott volna. Illetve, azért talán mégis. Ha valaki képes magát kiadni évekig egy város polgármesterének, akkor semmiség beépülni egy testőrség közé.
Kissé aggódva követtem Glent, aki kissé megelőzött és már a fedett peronon kereste a megbízónk emberét.
A peronon hatalmas volt a felfordulás. Az utasok jöttek mentek, és bosszankodva, igyekeztek a vágányokhoz.
- Uraim! Uraim kérem jöjjenek ide – szólított meg minket egy elegáns ruhát viselő fehér kesztyűs komornyik.
A társam intett, és odamentünk Okumura úr emberéhez. A pedáns őszülő hajó férfi kritikusan nézett rajtunk végig. Láthatóan ideges volt, és másodpercenként az órájára lesett.
- Elnézést kérek, de kissé szűkre szabott az időnk. A bemutatkozást inkább a vonaton kerítsünk majd sort. Áhh itt is van, - fordult el tőlünk a komornyik és egy lila hajú fiatal férfi felé kezdett el integetni, aki elindult felénk. - Jól van, mind megvagyunk. - jegyezte meg nyugodtabban a férfi, és bevárta az utolsó őrt is, aki kissé lihegve jött oda hozzánk. Mi Glennenl eredetileg korábban érkeztünk volna csak késett a vonatunk. Szerencsére számoltunk ezzel lehetőséggel és nem is késtünk el.
- Üdvvözlöml önt is uram. Épp időben érkezett. Kérem szálljunk fel mind a vonatra. Ott majd találkoznak a negyedik társukkal, és újra elmondok minden fontos tudnivalót.
Éles füttyszó hasított a levegő a mozdony felől, és a vonat kéménye okádni kezdte a fehér füstöt. Egyszerre indultunk el a komornyik vezetésével kocsik felé, és gyorsan felszálltunk rá, még pont időben.

Az élet igazán furcsa és folytonos menete csak is egyféleképpen képes megtörni, de ez, nem az a nap volt. Sőt, néhány vallásban az életet egy fához hasonlítják, melynek ágai szakadatlanul képesek nőni és minden egyes választással csak azt tudjuk eldönteni, hogy melyik tatút is választjuk. Ha azonban minden egyes ág egy választás vagy egy történés, akkor minden egyes szint az életünk egy befejezett szakaszát is jelképezi. És most épphogy ez történt. Véget ért egy fejezett és a múlt sötét árnyai közül egy eltűnt mindörökké. Az élet pedig halad a maga medrében tovább, ahogyan a közeli fák ágai lassan összekapcsolódnak, így téve teljessé az életét.
Glen nem sietett annyira. Kényelmes sétának fogta fel a lépcsők sokaságát, mely a Goldmine szobáját rejtő torony legtetején ért véget. Alig negyed órája ért csak el hozzá a hír, de akkor voltak fontosabb teendői is, így nem tett eleget a mestere felszólításának. De most, végre megtehette azt. Odaért a szobához, de még arra sem volt ideje, hogy bekopogjon, hiszen tisztán és érthetően hallotta meg a céhmester érthető szavait.
- Gyere be! -szólította fel a fiatal rúnamágust, ahogyan Glen belépett a résnyire nyitott szoba ajtaján.
- Elnézést a késésért, volt egy kis...- a mester egyetlen kézmozdulata azonban elég volt, hogy elcsendesítse őt. Háttal állt neki, és az ablakon keresztül az alattuk elterülő céhépület nézte. Glen pedig csendben a már addig is a szobában tartózkodó Adelus mellé lépett, ahogyan ő csak hátba veregette, üdvözlésképpen. Hiszen már az egész céh és Goldmine mester is tudta, hogy ők ketten egy csapatott alkotnak és kivételesen kiegészítik egymás hibáit, mind társadalmi, mind mágia terén.
- Örülök, hogy itt vagytok fiúk. - terelte magára a szót a mester- - Egy különlegesen fontos megbízást szeretnék nektek adni. Mond nektek valamit az a név, hogy Okumura? - glen csak egy pillanatra nézett Ade-ra, aki némán bólintott, majd ő is. Hallotta már a nevet, de ennél többet csak elvétve hallott róla. - - Helyes, akkor bizonyára tudjátok, hogy ő céhünk egyik legjobb ügyfele, és kiemelten fontos, hogy fenntartsuk vele baráti viszonyunkat. - igen ezt tudta róla Glen is, bárha többet nem is tudott róla- Okumura úr, holnap reggel pontban nyolc órakor indul a vonat Kameronból Eraba, amin a fővárosba kívánja szállítani az értékeit. Az úton ő is részt vesz valamit a lánya is. Azt akarom, hogy álljatok a rendelkezésre mint testőrőrök és védjétek meg őt és az értékeit. - a küldetés tiszta volt. De a mester még így hozzáfűzte, hogy mit vár el a két mágustól. - Morningwy, te térmágus vagy. Úgy tudom képes vagy megérezni magad körül, hogy mi történik. Ez nagyon hasznos képesség egy őrnek. Ordway, te pedig a rúnamágiáddal kiválóan el tudod látni az értékek védelmét. Bízom bennetek és a képességeitekben fiúk, ezért is küldelek titeket. Van valami kérdés? - Glen pedig csak megcsóválta a fejét. Mindent elmondott az öreg, még többet is mind kellett volna. Azonban ahogyan odasétált a rúnamágus elé és az asztalról felvett borítékot nyújtva neki át. - Ezt vigyétek magatokkal. Benne van pár kép Okumra úrról, a lányáról. Sok sikert fiúk .
-Nem lesz gond mester...- mosolygott barátságosan Goldminde-re Glen, majd Ade-al együtt kisétáltak a szobából és elindultak lefelé a lépcsőn. - Ezt a macerát, épphogy felgyógyultam az utolsó küldetésből...- sóhajtott fel Glen, ahogyan leértek a legfelső szintre. - Na én összeszedek pár cuccot és a főteremben találkozunk...- közölte Ade-al.
- Rendben, kapsz tíz percet...- közölte a térmágus és továbbsétált a lépcsőkön. - Aztán ne késs megint!- kiabálta utána, ahogyan eltűnt a lépcsőkön.

Glen, talán Ade utolsó szavai miatt, kissé idegesen sétált végig a már ezerszer járt úton. A folyosó közepén álló ajtónál pedig egy éles kanyart véve, egy szó nélkül nyitott be a szobába, egyáltalán nem zavartatva magát. Odabent kellemes félhomály ült, ahogyan tisztán lehetett hallani, hogy valaki a bejárattal szembeni konyhában forog és pörög.
- Megjöttem. - vette az irányt egyből a jobb oldali szoba felé.
- Mit akart a mester? -hallotta a kellemesen csengő hangot a konyhából.
- Csak egy kisebb megbízás. - vette elő a szekrény mélyéről a táskáját a rúnamágus- Okumura urat kell elkísérnünk Era-ba. Nem kel izgulnod...[/color]- pakolta közben a táskába a szükséges felszereléseket.
- Szóval Adelus is veled tart...- dőlt hátra Lilli, ahogyan kinézett a konyhából. - … ez megnyugtató.
- Mi? - sétált ki a szobából, ahogyan a táskát ledobta a bejárat elé és az útját a konyha felé vette. - Szóval szerinted felelőtlen vagyok? -lépett Lilli mögé, aki nevetve fordult meg.
- Csak minden túlzásba viszel...- jegyezte meg, ahogyan arcára boldog mosoly ült ki. - De azért vigyáz magadra.
- Nyugi... észre sem veszed és már itthon vagyok. - nyomott egy apró puszit Lilli szájára, majd kilépett a konyhából és leakasztva a kabátját, egy határozott mozdulattal vette fel.

Időben indultak el céhházból és az első járattal már úton is voltak. A táj csak lassan változott körülöttük, ahogyan a beszélgetésük lassan halk és elmúló szuszogásba ment át, ahogyan Adelus-t elnyomta az állóm. Glen maradt egyedül ébren és mélyen a gondolataiba merülhetett, mind régen. Igazából ezért szeretett vonaton utazni. A békés és hosszú útnak hála, eltudott merengeni olyan dolgokról, melyekre csak ilyenkor tudott időt szakítani. Visszaemlékezni régvolt időkre, feleleveníteni eseményeket és részletesen átgondolni a miértekre a választ. És sajnálatos módon volt egy olyan rossz szokása, hogy ezen elmélkedésekbe annyira képes volt belemerülni, hogy teljesen kizárta a külvilágot. Az idő ilyenkor pedig megszűnt körülötte.
Egy halvány rántás ébresztette fel ebből az állapotból, amikor a vonat az utolsó fékeit is behúzva megállt az állomáson. Mintha egy rossz állómból ébresztették volna fel, úgy bámult ki az ablakon és nézte az előtte elterülő város látképét és a közeli peron egyik tartópillérjén olvasható felíratott.

Kissé fáradtan és fásultan kelt fel a padról és hajolt előre és rázta fel barátját annak mély álmából. El kell ismerni, Ade ebben nagyon hasonlított Glen-re. Ha elakadt akkor nagyon tudott aludni, olyan mélyen, hogy az embernek szó szerint felkellet rázni, pontosabban vissza kelet ráznia a valóságba.
- Ade, ébredj! Megérkeztünk Kameronba. -nyitotta ki a szemeit és álmod tekintettel nézett körül.- Haj...remélem nem fogsz majd így elaludni amikor őrködni kell. - jegyezte meg a rúnamágus, ahogyan magára kapta a kabátját és csomagját is magához véve jelezte a társának, hogy ideje indulniuk.
- Gondoltam inkább most kialszom magam, hogy fel tudjalak téged ébreszteni, ha esetleg elaludnál. - jegyezte meg Ade, ahogyan összekapva magát, ezúttal rá kellett várni.
- Veled ellentétben én tényleg aludhatok majd ... a rúnák megvédenek minket úgyis...- vigyorgott a barátjára.
Gyors léptekkel hagyták el vonatott és szálltak le az enyhén hűvös városban. Egy pillanatra még meg is rázkódott a rúnamágus teste, a kabátja ellenére is. De nem volt idejük ilyen csekélységgel foglalkozniuk. A síneken át átsétálva próbáltak közelebb kerülni a főperonhoz, mikor az egyik induló járat eléjük vágott.
-Szerinted elegen leszünk erre a feladatra? - próbálta elütni az időt Ade.
- Szerintem igen. Amúgy meg, légy magabiztosabb, meglehet, hogy nem csak minket bérelt fel... - jegyezte meg a céhtársára nézve, de az induló járat kürtje közbeszólt. De Glen még így is sejtette, hogy minden szavát értette a barátja, aki éppen akkor kapta el egy ügyes mozdulattal a légáramlat miatt elrepülni vágyó kalapját.
- Ezt ismételd meg kérlek, még mindig cseng a fülem. De igazad lehet, van rá esély, hogy mások is őrzik majd a rakományt...
- Én inkább abban reménykedek, hogy egyik se lesz ellenünk. - a vonat pedig elsiklott előttük, így folytatták útjukat a peron felé. De a beszélgetésük tovább zajlott.
- Ezt meg hogy érted? - vágta rá egyből Ade, ahogyan Glen-nek kellett megmagyaráznia a szavai értelmét. De ez őt nem zavarta. Már megszokta, hogy gyorsabban felmér minden helyzetet, mind akárki más, akivel eddig találkozott.
- Az illegális céhek egyik kedvelt módja a beszivárgás. Mennyivel egyszerűbb lenne úgy ellopni Okumura úr értékeit, hogy nem számít arra, hogy az egyik testőre áruló?- kérdezte tőle irónikusan- Meg aztán testőrként megismerheti a többi őr képességeit és a zsákmány védelmét is egyben. Mennyivel egyszerűbb így, mint menet közben rajtaütni a vonaton. - vakarta meg a fejét közben - Akárhogy is, az lesz a legjobb ha csak egymásban bízunk meg.
Glen végigsietett a sínek között, majd jobbra, ahol az emelt peronra vezetek fel a lépcsők és a két mágus máris a tolongó tömegben találta magát. De csak Glen volt az, aki a megbízót vagy annak az egyik kiküldött emberét kereste. Ade elgondolkodott valamin, ezt látta rajta Glen is, éppen ezért egy szót sem szólt hozzá. Sejtette, hogy az előbbi szavain gondolkodik a férfi.
- Uraim! Uraim kérem jöjjenek ide. – hallotta egy tökéletesen komornyiknak kinéző férfi hangját, majd ahogyan ránézett be is igazodott a képzelt látomása. A frakk, a fehér kesztyűk és a kinézete, le sem tagadhatta volna. Gyorsan vágták át magukat a tömegen -Elnézést kérek, de kissé szűkre szabott az időnk. A bemutatkozást inkább a vonaton kerítsünk majd sort. Áhh itt is van, - a férfi egy lila hajú fiúra nézett, aki akkor jelent meg a tömegben. Glen nem szólt semmit, ahogyan a fiúra nézett, pedig felismerte őt egyből. - Jól van, mind megvagyunk. - ért oda a harmadik őr is- Üdvvözlöml önt is uram. Épp időben érkezett. Kérem szálljunk fel mind a vonatra. Ott majd találkoznak a negyedik társukkal, és újra elmondok minden fontos tudnivalót - indult el a csapat sietve a komornyik vezetésével a céljuk felé, mely egy díszes kocsiból állt, melyről leírt, hogy csakis egy személynek lett kiadva. És ahogyan a vonat elindult Glen és Ade küldetése is megkezdődött.

Aznap reggel egy eléggé furcsa megbízatást kaptam a tanácstól. A papír szerint két Quatro Cerberusos személyt kellett megfigyelnem, név szerint Adelus Morningwayt és Glen Ordwayt. A papíron nem állt semmi a tartózkodási helyükről, így a tanácson belül kezdtem kérdezősködni. Öt, talán tíz perc telhetett el így, mire néhány kém a tanács épületein belülre lépett. Azonnal a főbb személyekhez rohantak és jelentették a két mágus tartózkodási helyét. Az egyének ez amint megtudták, már rohantak is a papírhoz, hogy módosítsák, ami egyértelműen nem volt ott. Éppen az én kezemben tartózkodott, én pedig össze-vissza bóklásztam a tanács épületein belül. Egy ideig mérgesen keresgélték jelenlétem, majd amikor végre sikerült megtalálniuk, a következőt mondták:
- Na végre megvagy! Kémeink nemrég jelezték, hogy merre találhatod a két mágust.
Kíváncsian pillantottam a személyre.
- Na és mégis hol?
Az alak egy papírt adott át nekem. A papír szerint egy vonat fog indulni Kameronban kereken reggel nyolc órakor. Gyorsan a tanács épületein belüli órára pillantottam. Reggel hat volt, sietnem kellett, hogy odaérjek. Megkértem egy tanácsost, hogy szállítson el a mágikus járműjén, eleinte rossz szemmel nézett rám, de amikor jeleztem, hogy sürgős és még a papírt is felmutattam, akkor már szállításra készen állt. A közlekedés alatt átolvastam a papíron szereplő kisbetűs részt is.
"Okumura úrnál lehet jelentkezni a "küldetésre", de a feladat valójában az lesz, hogy minél több információt tudj meg Okumura és a Quatro Cerberus kapcsolatáról. Van esélye, hogy más mágusok is fellépnek a küldetés alatt, ezért ezzel is számolj. A feladatot titokban, észrevétlenül végezd el, nem tudhatják meg, hogy kémkedsz fölöttük." ~ Nem tűnik valami egyszerűnek... Gondoltam, miközben a bökkenőkkel teli utat pásztáztuk. Mivel nem volt mi mást csinálnom, még egyszer átnéztem a lapot, sőt mindkét oldalát is, netalántán kihagytam valamit. Mikor már szinte fejből mondtam az egészet a vasútállomásra érkeztünk. ~ Kicsit hamarabb ideértünk, most mit csináljak? Gondoltam, miközben az órát nézegettem. Alig volt fél nyolc. Intettem a tanácsosnak a speciális "Tanácstag-Szuper-Atom-Istenkirály" tanácsos köszönéssel, amit az ember csak akkor ismer meg, ha a tanácsba lép és a helyi boltokba vettem az irányt. ~ Van még fél órám az indulás előtt, éhes is vagyok, szomjas is... Elmélkedtem magamban, miközben felvásároltam pár boltot. Mágus Tanácsos kedvezményt is kaptam egy helyi sushi bárban, és irtó módon örültem, hogy a tanács tagja voltam, bár több ember lépne be azok közül, akiket ismertem. Ezek mellett betértem a speciális tanácsos mulatozóba is, ami szintén fenséges dolgokkal várta a tanács tagjait, egyszóval fel voltam készülve a küldetésre. (Mágus Tanács szponzor licensz lejár...3...2...1...most!) Teli hassal tértem a vasútállomásra, ami mintha egyik pillanatról a másikra telne meg a különösebbnél különösebb személyekkel és állatokkal. Az állatokról jutott eszembe Jürgen is, akinek egy nasi maradványt kotortam ki a zsebemből. A kezemre mászott, majd boldogan felfalta azt. Amint készen volt a reggelivel, a ruhám alatt visszamászott a lakóhelyére, ami az övemen volt megtalálható. Egy kisebb zsebként üzemelt, volt benne étel, szalamandra szóda és jutalomfalatkák, amiket persze Jürgen még mielőtt tett volna valamit, elfogyasztott. Még egy ideig álltam ott csöndesen, mikor megpillantottam Okumura urat. ~ A leírás szerint stimmel. Gyorsan felsiettem a vágányra, mikor fogadott minket.
- Uraim! Uraim kérem jöjjenek ide.
Eleinte nem is értettem miért kiabált ennyire, hiszen nem voltam messze tőle, de később megpillantottam két mágust akik szintén siettek hozzá. ~ Ők lennének azok? Gondoltam és sunyin elfordultam, hogy megnézzem a küldetés adatai között. ~ Igen, pontosan úgy néznek ki. Az egyik mintha ismerős lenne valahonnan... Több idő nem is volt, az adatokat gyorsan Jürgennek dobta, aki el is égette azokat. Remélem nem volt feltűnő a mini tűzijáték az övemen található zsebben.
- Elnézést kérek, de kissé szűkre szabott az időnk. A bemutatkozást inkább a vonaton kerítsünk majd sort. Áhh itt is van!
Kiáltotta az ember, majd felém integetett. ~ Mindeddig nem vett észre? Tragikusan vaksi szegény. Unott módon, zsebre tett kézzel mentem oda a társasághoz.
- Jól van, mind megvagyunk.
Mondta az ember mikor odaértem, de azért, hogy még jobban nyomatékosítsa szándékát még hozzátette a következő pár szót is, ami nem éppen esett jól, hiszen szerintem én voltam az első aki odaérkezett a helyszínre...
- Üdvözlöm önt is uram. Épp időben érkezett. Kérem szálljunk fel mind a vonatra. Ott majd találkoznak a negyedik társukkal, és újra elmondok minden fontos tudnivalót.
~ Negyedik?! Hmm.... a papíron végül is rajta volt, hogy több emberre is számítsak. Azért remélem, hogy négynél nem lesz itt több ember.
Még épp felszálltunk a díszes vágányra, mikor a vonat indulásnak eredt.

A vonat lassan meg megrándulva indult el, és szép lassan kezdett elmaradni a peron, és maga Kameron is.
Az inas megkönnyebbülten igazította meg a ruházatát, és végigmért mindhármunkat.
- Nos üdvözlöm önöket, kérem szólítsnak egyszerűen Frank-nak – Mutatkozott be meghajolva Okomura úr komornyikja. - Az én feladatom gondoskodni az úr és kedves leánya kényelméről, továbbá segíteni maguknak, hogy kifogástalanul tudják elvégezni a feladatukat. Azt az instrukciót kaptam, hogy amint elindult a vonat kísérjem önöket Okomura úrhoz, ahogy személyesen is megismerje magukat. Szabad lesz? - kért elnézést a komornyik, amikor eloldalazott mellettem a szűk helyen és kinyitotta a vonatvagonba vezető ajtót.
Tágas előkelően berendezett luxus kocsiba léptünk be. A padlót fényezett fa borította, kényelmes kárpitok és pamlagok biztosították a kényelmet az utazás alatt. Külön bárszekrény volt az egyik ablak alatt, és egy négyfős asztal az étkezésekhez. Megfigyeltem, hogy éjszakára lakrima alapú lámpákkal tudják biztosítani a fényt a kocsiban. Egyszer kiskölyök koromban utaztam már ilyen kocsiban, mikor apa elvitt engem meg a testvéreimet valamelyik diplomata útjára. Akkor nagyon élveztem az utat, ám erősen kételkedtem benne hogy ez most is így lesz.
Okumura úr testes, sőt talán kissé túlsúlyos férfi volt. Arcát hatalmas fekete szakáll keretezte, élénkvörös és fekete ruhája a legjobb anyagból készült. Mellette foglalt helyet a lánya. A fiatal nő körülbelül, 18 körül lehetett. Alig ütött az apjára, hosszú szőke haja, kecses alkata valószínűleg az anyjától örökölhette. Ám arc vonásaiban, és zöld szemeiben az apja mutatkozott meg. Ő aranyszín ruhát viselt, és érdeklődve nézte kis csapatunkat.
- Örülök hogy megjöttetek barátaim. A nevem Okumura úr, ő pedig itt a lányom Laylath. - köszöntött minket a munkaadónk. - Kérlek foglaljatok helyet és egyetek, igyatok amíg beszélgetünk. - Kedélyeskedett tovább.
Kis csapatunk szót fogadott és leültünk a velük szemben lévő bársonnyal behúzott nagy ülésre.
Az ablakhoz kerültem én, mellettem meg Glen ült. A két másik mágus, feszengve kerülgette egymást, míg végül sikerült megegyezniük, hogy a korábban érkezett varázsló üljön a legszélére.
- Örülök, hogy személyesen is megismerhetem uram. A nevem Adelus Morningway. Én és a társam a Quatro Cerberust képviseljük. Mesterünk Goldmine üdvözletét küldi.
- Én Glen Ordway vagyok – mutatkozott be a barátom a megbízónknak.
- Áh a jó öreg Goldmine és a céhe. Tudtam, hogy benne nem fogok csalódni.
- Engem egyszerűen csak szólítsatok Rammusnak – mondta meg a nevét a Glen mellett helyet foglaló varázsló.
- Az én nevem nem fontos – jelentette ki barátságtalanul a negyedik mágus. Magasra szaladt Okumura úr szemöldöke, ekkora udvariatlanság hallatán. A lánya is meglepődött a legszélén ülő mágus kijelentésén, én kissé előrehajoltam és most először végigmértem azóta, hogy felszálltam a vonatra.
A férfi nagyjából velem egykorú lehetett. Barna szeme bizalmatlanul nézett ránk kerek szemüvege mögül. Ruházata meglehetősen egyszerű, hétköznapi volt. Kicsit ugyan a zsoldoskatonákra emlékeztetett, de semmiképpen nem mágusra. Eraban tartotta magát a mondás, hogy egy mágus megjelenése sokat elárul a stílusáról és a hatalmáról. Ez a férfi egy nagy szürke folt volt, mindenféle jellegzetesség nélkül.
A másik társunk már sokkal feltűnőbb volt. Lila, haja, szeme eléggé kirítt az átlagos fiorei polgár soraiból.
Ruházata fekete, fehér volt. Rövid felső és nadrág. A karjain pedig színes karpántokat viselt. Róla sokkal jobban el tudtam hinni, hogy mágus, mint a másik férfiról.
- Nos értem, legyen ahogy akarod – törte meg a kínos csöndet Okomura úr és ivott egy korty bort.
- Itt az ideje annak, hogy beavassalak titeket a feladatokba. Frank nem mondott nektek semmi és ez így van jól. Jobb itt a fülkében beszélgetni, és biztonságosabb is. - Okumura úr körülnézett, mintha lehallgatnának minket. Lánya belekarolt az apjába, talán, hogy bátorságot öntsön belé. - Mint tudjátok kereskedő vagyok. Fiatalabb koromban az egész országot bejártam, de mára vagyonos ember lévén már nem szükséges, hogy személyesen jelen legyek minden üzletkötéseimnél. Kameronban telepedtem le a családommal és nagyon jó életünk volt itt. Ám párhónapja minden megváltozott. - Mondta keserű hangon, és egy levelet rakott le elénk. Mind egyszerre hajoltunk a fekete papírra, amin fehér betűkkel az alábbi szöveg állt szépen kalligrafált írással:

"Ha eljő az éjszaka, a farkasok üvöltése éjfélkor felhangzik. Ahogy éjfélt út az óra a halál bekopogtat az ajtón, és nincs többé menekvés, minden elveszik ki fontos s mi értékes!"

- Egy ideje rendszeresen kapok ilyen fenyegető leveleket. De egyszerűen nem fér a fejembe ki akarhat nekem ártani.
- Esetleg egy régi riválisa, vagy üzletfele - kérdeztem egyből bácsikám zűrösebb ügyeire gondolva. Ám Okomura úr megrázta fejét és így szólt.
- Biztosan nem. Nem tudok senkiről akinek okkal ehetne ilyen fenyegetőzésre. Tisztességesen üzletelek, és a céhem betartja a szabályzatot.
- Apám az álmokról is mesélj nekik, Ők mágusok, hátha ért valamelyikük az álomfejtéshez – szúrta közbe kedves hangon Laylath.
- Álmok? - Kérdezte Glen, kissé hitetlenkedő hangsúllyal.
- Azok, méghozzá ijesztőek. Hogy úgy mondjam azok vettek rá erre a drasztikus lépésre. Valahányszor lehunyom a szemem újra meg újra az a szörnyű rémkép gyötör. Az álmaim egyik pillanatról a másikra változnak meg. Mind másképpen kezdődik, ahogy egy normális álom, de aztán rémisztő hideg feketeség kezd megjelenni. Lassan a közelembe kúszik, körülvesz, és elnyel. Közben pedig végig kell néznem ahogy ott van előttem szegény Laylath és meghal. - Okumra úr hangja ennél a résznél elcsuklott és a lánya együtt érzően megszorította a karját.
- Ez az álom nagyon különösnek hangzik. - Jegyeztem meg elgondolkodva. - Az álmok a mágia világához kötődnek, de csak kevesen ismerik a titkaikat. Azt olvastam egy erai kódexben tanulóéveim alatt, hogy az álmok magukban hordozzák a múlt, a jelen és a jövő titkait. Léteznek, vagy legalábbis léteztek olyan mágikus módszerek amik az álmokra hatnak. De hogy most mivel van dolgunk arra ötletem sincs.
- Nos, Apám elsősorban a rémálmok miatt is döntött úgy hogy elhagyjuk Kameront. - vette át a szót Laylath. Most figyeltem csak fel rá hogy így közelről milyen kialvatlan is a megbízónk. Mély nyomot hagyhattak benne azok az álmok. - Era Firoe legbiztonságosabb városa. Ott székel a Mágus Tanács, ezért is döntött, a költözés mellett. Sok mágus él ott akik szívesen vállalnak testőrködést és mágikus védelmek építését. Már vettük is városban egy szép ingatlant, és a bútorok egy részét is előreküldtük.
- Úgy bizony, ahogy az én drágaságom mondja. A mögöttünk lévő kocsiban van a vagyonom nagy része. Azt kívánom tőletek, hogy védjétek meg engem, de legfőképpen a kincseimet: az egyetlen leányomat és az örökségét. Őt féltem a legjobban ezen a világon.
- Mindent megteszünk, hogy ne essen bajuk – jelentette ki határozottan Glen.
- Ahogy a céhtársam mondja, nem tudom a többiek milyen mágiában jeleskednek, de mi ketten teszünk róla, hogy ne tudják megtámadni a vonatot és a kincseit. Glen, majd jól teleszórja csapdákkal a fontos vagonokat, én meg jó előre tudni fogom, ha megközelíti a kocsikat.
Köszönöm a segítségeteket. - hálálkodott Okumura úr - Intézkedjetek ahogy jónak látjátok. Szervezzétek meg az őrszolgálatot. És ha kell valami,csak szóljatok Frank-nek.
Elbúcsúztunk a megbízónktól, és Laylathtól, majd visszavonultunk a kincseket szállító vagonba, ahol a mi utazó fülkénk is volt. A kis kabin nagyságrendekkel kisebb, és kényelmetlenebb volt, mint a luxus kocsi, de ez így volt rendjén valahol. Utaztam már rosszabb vonatkocsikban is. Kis csapatunk szépen bement a kocsiba, és helyet foglaltunk, hogy megbeszéljük a további teendőket.
- Rammus, Titokzatos Idegen, örülök,hogy megismerhetlek titeket. Remélem jól ki fogunk jönnek egymással az út során, és biztos vagyok benne, hogy közösen dolgozva sikerül megvédeni Okumura urat, és a lányát. -Köszöntöttem a többieket, akik úgy néztek rám, mintha nem lettem volna normális. Szerintem az nem normális, ha valaki eltitkolja a nevét. De igyekeztem, hogy ez utóbbi gondolat ne látszódjon rajtam. Se az hogy Glen szavainak hála még mindig aggódok feladat miatt. - Javaslom osszuk be az erőinket. Mi lenne ha párban dolgoznánk? Amíg az egyik pár őrködik, addig a másik pihen, és mondjuk pár óránként váltjuk egymást.
A két másik nem szólt semmit így folytattam a tervem ismertetését. - Glen és én vállaljuk a ma délelőttöt. Így legalább a társam el tudja helyezni a rúnacsapdáit a vagonokban. Addig ti nyugodtan pihenjetek, és majd ti váltotok fel minket mondjuk 1 óra körül. Az megfelel nektek?
A két mágus egymásra nézett, és úgy tűnt mintha nem nagyon örültek volna a dolgok ilyen téren történő alakulásának. De végül a nevét eltitkoló mágus csak megvonta a vállát elfogadva a helyzetet. Ellenben a másik mintha gyanakodva nézett volna engem és Glent. Biztos ő sem bízik bennünk, ahogy mi sem benne meg a Névtelenben. A bizalom olyan dolog amit ki kell érdemelni, és ezek ketten még nem szolgáltak rá. Igaz, mi sem az övékre.
Így hát ők ketten hátramaradtak a fülkében, míg mi Glennel munkához láttunk. A rúnamágus barátom úgy tervezte, hogy Lock Sealokkal zárja le kincseket tartalmazó ládákat, és a vagonok ajtajait, elérve, hogy csak mi mozoghassunk szabadon. A ládákba azt kódolta, hogy csak Okumura úr nyithatja ki őket, míg az ajtókba azt, hogy csak azok képesek kinyitni őket akik maguknál hordozzák az engedélyt szimbolizáló rúnajelet.
Ezeket sima lapra rótta felé és osztotta szét nekünk. Mi az őrök kaptunk egyet egyet, illetve Okumura úr a lánya és a komornyik.
Társamnak még arra is volt ereje, hogy ebéd előtt megbűvöltje a megbízónkat szállító kocsit. Bárki aki ártó varázslatot szánt Okumurának, vagy a lányának, az csak úgy tudta végrehajtani, ha előtte valamilyen módon megsebezte magát. Ez a kissé kegyetlen csapda pedig akkor aktiválódott, ha olyan lépett be a megbűvölt területre, aki nem hordozta magánál azt a kis papírlapot, ami az ajtókon való átkelést segítette.
Sajnos én nem sokat tudtam segíteni a barátomnak. Inkább csak figyeltem és tanultam. Szándékomban állt ugyanis elsajátítani a rúnamágiát. A hasznossága kétségtelen volt, nem is beszélve arról az előnyről, hogy így sokkal jobban érteném az ősi nyelveket, és nem kéne állandóan szótáraznom.
A hosszú és fárasztó munka miatt a barátom szinte lerogyott a váltáskor az ülésre. Amíg a két másik mágust őrködött, addig Glen végre kipihenhette magát. Ám délután az én figyelmem nem lankadhatott. Szemmel kellett tartanom a másik Rammust és Névtelent. Ezért időnként aktiváltam a Space magic-ett és úgy követtem a mozgásukat. Ekkor tűnt fel, hogy valami kis apró röpképes lény folyton követi őket. Eleinte azt hittem valami kém lehet, de végül szép lassan arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg az egyik mágus, valószínűleg Névtelen familiáris lehet. Egy alkalommal ugyanis alig karnyújtásnyira voltak egymástól. Mégpedig akkor ,amikor Rammus vagon túlsó végében volt.
Szerencsre egyelőre felesleges volt az elővigyázatosságom. A délután békésen telt el és nem történt semmi váratlan. Estefelé vacsoránál úgy döntöttünk, hogy maradnak így a párok és Glennel minkét lett az első esti őrség. Míg a barátom a kincseket őrző kocsiba ment, és a kincses kocsi és a megbízó kocsija közé helyezkedtem el, közel a pihenő két társunkhoz. Időnként felbukkant Frank, hogy kávét adjon nekünk, vagy hogy az rának tegyen meg valamit. Ő volt az egyetlen aki egyáltalán nem látszot a fáradtság. De ez nem lepett meg különösebben. A mi komornyikunk, az Öreg Thomas is csak napi négy órát ha aludhatott, nyugodjék békében.
Az idő lassan pergett, és a vonat zakatolva robogott tova a vad tájon. Sajnáltam, hogy a sötétség miatt nem látni semmit a vidék szépségéből. Glen a délutáni pihenése ellenére is ki volt fáradva egy kicsit. Nem volt könnyű feladat számára több rúnacsapda létrehozása. Ugyan szóbak került, hogy engem is meg fog tanítani a rúnamágiára, de még nem sikerült sort kerítenünk rá.
A Céhtársam most kincses fülke végében volt, az őrhelyén, én pedig a megbízó kocsijának ajtajában őrködtem. Frank pedig a vonat leghátsó konyhakocsijában volt, hogy előkészítse a másnapi étkeket ura számára.
Kezemben a rajzfüzettel a szépséges Laylathot próbáltam megörökíteni, ám nem igazán ment jól, időnként muszáj voltam körbefigyelni és Aktiválni a Space Magciet, hogy azokat a dolgokat is észlelhessem, amiket nem láthattam az őrhelyemről. A két kocsi közötti pozíciómból szerencsére elég jó volt a lefedettségem.
Glen váratlanul megjelent az aurámban. Éreztem amint sietve távág a kincseket őrző vagonon, és felébreszti Kaot, és Rammust. A két másik őrnek még lett volna két órányi pihenése a váltásig, szóval biztos nem volt rendben valami. Eltettem a füzetet és átmentem hozzájuk a közös fülkénkbe.
- Mi történt Glen? -szegeztem céhtársamnak a kérdést.
- Lassul a vonat. Nem érzed Ade?
- Ezt nem – ráztam meg a fejem.
- Lehet, hogy egy állomáshoz közelítünk. - vetette fel az a mágus aki az utolsó pillanatban érkezett meg Kameronba, és Rammusként mutatkozott be.
- Az ki van zárva. Megnéztem a térképet indulás előtt, és ha tartjuk a menetrendet még nem lehetünk a következő állomásnál. Csak hajnali 1 kor kéne ott lennünk, addig meg több óra van még hátra.
- Akkor mi legyen? - szólalt meg a hallgatag, névtelenségbe burkolózó varázsló.
Elgondolkodtam a kérdésén, és vetettem egy pillantást Glenre. Még délelőtt megegyeztünk, hogy mit csinálunk ilyen helyzetekben. Mivel nem nagyon bízhattunk meg a másik két mágusban, ahogy arra a barátom felhívta a figyelmemet, úgy döntöttünk, hogy ketté válunk, hogy szemmel tarthassuk az ismeretlen őröket.
- Az lesz a legjobb ha megint két csapatra oszlunk, de most más felállsában. Glen most Rammussal lesz, nem velem, és ti mentek a kincsekhez. Mi pedig Névtelennel együtt Okumura vigyázunk. Bárhol is csapnak le mi résen leszünk.
- A lámpák – szólalt meg a csöndes mágus ismét. Még a végén egy egész mondatot is össze fog hozni, villant át rajtam az ostoba gondolat.
- Tessék? - mindnyájan felnéztünk a mennyezetre szerelt lámpára, aminek a fénye, mintha kissé elhalványult volna. Ez minden volt csak nem jó jel. Ám nekem már volt dolgom a sötétséggel és nem féltem tőle. Intettem a Névtelennek, és átmentünk Okumura úr kocsijába, miközben Glen és Rammus őrjáratozni kezdtek a kincseket szállító vagonnál.
A megbízó és a lánya egyelőre békésen aludtak az ággyá alakított ülésekben. Csendben elmentünk mellettük, hogy beszélhessünk a vonatvezetővel. Kint megcsapott a hideg menetszél, a szén és a füst kellemetlen szaga.
Az vonat kezelőjének egyik segédje nézett le ránk a szénrakás tetejéről szénporos arccal.
- Mi történt? Miért lassul a vonat?
- Nem tudjuk mi sem. - hallatszott a válsz. - Megteszünk mindent, növeltük a sebességet, de még így is lassulunk, és ami még rosszabb kialudtak a fények is a mozdony elején.
Baljós érzettel mentünk vissza a megbízó kocsijába.
Materai high – morogtam, és egy materia kockát hoztam létre a Megbízónk és a lánya védelmére, szerencsére még nem éberdt fel egyikük sem. A mágikus védmű alján, minden oldalán egy egy öklömnyi lyukat formáztam, hogy azért szellőzzön a védelem. Jobb félni mint megijedni.
- Ez mi? - Kérdezte gyanakodva.
- Mágikus erőtér - válaszoltam a kérdésére, miközben elmémmel már a környezetünket vizsgáltam. A Névtelen baglya most is ott rejtőzködött a közelünkben. Már korábban is feltűnt a dolog, de nem szóltam. Ha rejtegetni akarja a familiárisát, hát legyen. Engem biztos nem fog meglepni, ha előröppen az szerkény tetején lévő rejtekéből. Egyre növekedett körülöttünk a homály, láttam, hogy még a materia ragyogását is eltompította. Ez a sötétség nem természetes dolog, hanem mágia. Mégis mi a fene készül Okumura úr ellen?