Seraphine Mortalité

A férfi rémült tekintettel tépte fel maga előtt az ajtót és lépett be egy másik szobába, ám ott remegve a falhoz lapult.
- Torzszülött… nem lehet…
Nem haboztam, azonnal parancsot küldtem Sariel-nek egy gondolattal, aki előrántotta a hüvelyből a vívókardját és egy jól irányzott szúrással keresztül döfte a szívét. A férfi arcára a fájdalom ült ki és reszkető kézzel nyúlt előre, mintha elakarna kapni valamit, de kezével csak az üres levegőt markolászta. Szemeiből az élet kiveszett és üvegessé vált. Karjai elernyedtek.
Sariel kirántotta belőle a vörösre színeződött pengét és hátrébb lépett hagyva az élettelen testet eldőlni a kövön. Egy határozott és elegáns mozdulattal oldalra suhintott a karddal és a vért lefröcskölte róla. Az immár tiszta pengéjű rapírt visszadugta a hüvelybe, majd mereven előre bámulva megállt.
- Ezt most miért kellett? – kérdezte a lány felháborodottan. Értetlenkedve figyelte Sariel-t és várta tőle a magyarázatot, amit soha nem kaphatott volna meg tőle. Hangszalagok és nyelv hiányában sajnos nem.
Nekem kellett válaszolnom drága szerelmem helyett.
- Veszélyes alak volt. Rengeteg ember vére tapadt a kezéhez és az ocsmány kísérleteihez. Mellesleg hiába fogtuk volna el, a börtönből úgy is megszökik, így az egyetlen logikus lépés az azonnali kivégzés volt – feleltem hidegen. Sariel eközben elindult és visszaért mellém.
- Talán igazad van, de azért ezt mégsem kellett volna tenni, mert így ti is olyan gyilkosokká váltok, mint ő és egyikünk sem döntheti el, hogy kinek mi legyen a sorsa. Ezt inkább a rendőrségre kellett volna bízni.
- Nem is mi döntöttünk így. Felsőbb utasítás volt. – hazudtam gyorsan valamit. A lány bosszantóan gyanakvó volt és ez kezdett idegesíteni. Nem azért játszottam el ezt a nyomozó szerepet és játszottam meg magam előttük, hogy most lebukjak. Nem veszhet kárba az eddigi munkám. A küldetést elvégeztem, amit a mester rám bízott, de sokkal fontosabbak voltak számomra a nekromanta jegyzetei.
Elizabeth közelebb lépett a halott férfihoz és elkezdte vizsgálgatni. Akaratlanul is hátrálni kezdtem a kijárat felé. Nagyon nem tetszett ez nekem. Nem tudtam volna megmagyarázni miért, de baljóslatú érzésem volt ezzel kapcsolatban.
- Ez a szúrás nyom… pont olyan, mint ami azon a boltoson volt a faluban. Az is felsőbb utasítás miatt volt? – nézett fel. Elkerekedett a szemem és egy nagyot nyeltem.
~ A francba…
Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezek látták azt a boltost is. Sajnos közelében sem voltam a hajdani Sariel intelligenciájához. Ő biztos okosabban csinálta volna. Viszont már kár volt rágódnom a múlton. Muszáj volt megszereznem azokat az átkozott jegyzeteket. Lehet, hogy pont azokban van a kulcs Sariel feltámasztásához.
Megfordultam és futni kezdtem. Az előbb legyőzött behemót teste még valamennyire mozgás képes volt, így minden mágikus erőmet beleadva minimális mozgásra kényszerítettem. Erőtlenül felkelt és előreborult elzárva az utánam vezető utat. Tekintve, hogy van köztük egy nekromanta nem tart sokáig kijutniuk onnan ám, a plusz idő pont elég, hogy elmenekülhessünk.
Visszarohantam a folyosón Sariel-el együtt, ám az elágazásnál nem fordultam el a kijárat felé, hanem egyenesen a nekromanta laborjába futottam. Beérve elbújtam a nyitott ajtó mögé és lélegzet visszafojtva figyeltem. Beletelt egy-két perc, de semmi zajt nem hallottam. Valószínűleg sikerült most félre vezetnem őket. Nagyot sóhajtva léptem előre és estem neki az asztalokon heverő kutatási anyagoknak. Nagyon reménykedtem, hogy azok között találok valami hasznosat, amit feltudok használni Sariel feltámasztásához, hogy ismételten együtt lehessünk. Találtam egy rakat teleirkált pergament, jó néhány vázlat füzetet, skiccelt lapokat és a naplóját. Mindezt belehánytam egy ott talált zsákba. Összehúztam a száját égy egy madzaggal csomót kötöttem rá. Sariel fölkapta és elrejtette a fekete köpenye alá.
- Szerintem mindent összegyűjtöttünk drágám. Szerinted is?
A csontváz mereven nézett rám üres szemüregeivel és gépiesen bólintott akaratomra.
- Helyes. Akkor ideje kitörölni a létezésből ezt a helyet. Intézkednél, kedvesem?
Sariel némán megfordult és a szoba oldalára felakasztott lámpáshoz sietett. Leemelte a helyéről, majd kinyitva körbelocsolta belőle az olajat körbe az egész szobában. Végezetül leemelte a párhuzamos oldalon lévő falról a másik lámpást is. Közben én elindultam kifelé a szobából, Sariel pedig követett. A folyosóra lépve hallottam, ahogy a szerelmem ledobja a földre a lámpást. Az összetört a földön és pillanatok alatt lángra lobbant az egész helység.
- Futás! Ki kell jutnunk, mielőtt még észreveszik a füstöt!
Futásnak eredtünk a kijárat felé. A tűz gyorsan terjedt, a füst pedig még gyorsabban. Elértük a felfelé vezető lépcsőket és kilépve az ajtókon kisurrantunk a kriptából.
- Hé maguk! Mit kerestek ott lent?! – ordított fel egy városőr. Fogalmam sem volt, hogy mit kerestek itt, de ez nem volt jó. Kezdett megint kicsúszni minden az irányításom alól. A következő lépésem egyértelmű volt. Nem hagyhattam szemtanukat. Így is elég baj, hogy s két lány életben maradt, de sajnos túlerőben voltak, viszont ezek az egyszerű mágiátlan emberek nem okozhatnak gondot.
- Drágám- csendült fel vidám, dallamos hangom – Takarítsd el a szemetet…
Sariel elengedte a zsákot, ami a földre zuhant. Csak egy fekete libbenés látszott, ahogy félre tolta a köpenyét és kirántotta a rapírját. Egy suhintás és az első őrnek felnyílt a mellkasa, majd vörös vér áztatta el a felső ruházat. Oldalra léve egy elegáns fordulással, egy hibátlan vágással felmetszette a másik ember torkát. Az a nyakához kapta a kezét és hörögve térdre rogyott, miközben vér bugyogott ki az ujjai között.
Hirtelen hátra kaptam a fejemet, mert gyors lépések hallatszódtak a kriptából. Valakik futottak fel a lépcsőn.
- Azonnal hívják a tűzoltókat. Valahogy felgyulladt a kriptában va… - megszakadt a kiabálással, mert megtorpant a lépcsőn pont előttem.
- Ki ma…
Nem volt képes befejezni a mondatát újfent. Ezúttal azonban miattam. Ahogy megláttam gondolkodás nélkül hátranyúltam az övemhez és a tartójából előkaptam a kukri késemet és belevágtam a férfi fejébe. Mint forró kés a vajba úgy hatolt át a koponyán, majd állt meg félúton a fejében. A halála pillanatában az arcára fagyott az utolsó érzés, ami átjárta. A meglepetés, a félelem és a fájdalom keveréke volt. A vágás nyomán meleg vér serkent ki és csorgott végig az üveges tekintetű arcán. Fölemeltem a lábamat és teljes erőből mellkason rúgtam az élettelen testet. A késemet sikeresen kiszabadítottam a fej fogságából, a városőr teste pedig végig gurult a lépcsőn a társa mellett, aki elképedve nézte végig a jelenetet.
- Úristen!
Nem tétlenkedtem azonnal odavetettem magam és felé csaptam. Sajnos elvéttetem és nem sikerült a nyakát szegnem csupán a vállába állt bele a penge. A férfi keservesen felordított fájdalmában és pánikszerűen kapálózni kezdett. Elengedtem a késem markolatát és mindkét kezemmel ráfogtam a nyakára, majd egy erős, hirtelen mozdulattal kicsavartam. A csigolyák elroppantak és azonnal elernyedtek a végtagok megszűntetve a kapálózást. Lerogyott a lépcsőre és pedig lehajolva hozzá kitéptem a kukrimat a húsból. Megtöröltem a ruhájában és visszaraktam a tokjába.
Felérve Sariel ott áll a két városőr holteste fölött.
- Dobd be őket, aztán menjünk.
Azonnal lehajolt hozzájuk és megmarkolva a ruhájukat felemelte annyira őket, hogy elhúzhassa a kriptáig. Annak a bejáratából pedig fekete füst kezdett hömpölyögni. Pont időben végeztünk. Lassan ellepik az emberek ezt a helyet, de addig nekünk fel kell szívódnunk.
Sariel behajította a két halottat az ajtón, azok pedig végigcsúsztak a lépcsőn egészen az aljáig.
- Gyerünk drágám, hozd a zsákot és menjünk haza.
Kiérve a temetőből bevetettük magunkat a városba. Még mikor a szegénynegyedben jártunk végig mértem Sariel ruházatát, hogy mindenhol rendben van-e. Szerencsére sehol nem kente össze magát vérrel. A fekete köpeny alatt, az elegáns inge és mellénye is makulátlan volt. Kicsit megigazítottam a csuklyáját, hogy jobban takarja az arcát, aztán végig simítottam a kezemet az állkapcsán.
- Ne aggódj, hamarosan újra élni fogsz kedvesem.
Tovább haladtunk a város központja felé. Keresni kezdtem valami szállító járművet, amin hazautazhatunk. Semmi kedvem nem volt visszavonatozni, gyalogolni pedig pláne. Szerencsére Emoren városában más alternatívák is akadtak. Találtunk egy zárt tetejű igás kocsit, amit egy hatalmas, lila, szőrős disznóra emlékeztető állat húzott.
A kocsi egészen hazáig szállított minket. Kifizettem a sofőrnek a pénzét, majd kiszálltunk. Megvártam, míg a kocsis megfordul a kis utcában és elhajt visszafelé Emeronba.
- Nyugodtan menj haza ás pakolj le. Nekem még jelentenem kell a mesternek.
Sariel bólintott és gépies mozgással elindult be a házba, én pedig megfordultam és a város központjának a szélén elhelyezkedő raktár felé vettem az utamat. Beléptem az épületbe, ahol rendesen folyt a munka. Az ott dolgozók, mintha tudomást sem vettek volna rólam folytatták tovább az elfoglaltságukat. Lehet nem rég óta jártam ide, de még mindig nem tudtam megszokni ezt. Amiket hallottam a mágus céhekről, ahhoz képest ez teljességgel abnormális volt. Persze azt megkellett hagynom, hogy a célját elérte vele a mester. Itt sosem keresett volna minket a Mágus Tanács.
Beérve az épület jobboldali raktárrészéhez elsétáltam a végében lévő ajtóhoz. Annyira beleolvadt a falba és olyan jelentéktelen kisugárzása volt, hogy aki nem tudja mit és hol keressen soha észre nem vette volna.
Kinyitottam, majd becsukva magam után lelépcsőztem egészen az alagsorig, ahol is a céh igazából tanyázott. Teljesen ignorálva a többi fajankót végig csörtettem a termen és megálltam a helység végében húzódó asztalnál, ahol a mester ülni szokott. Legalábbis amikor eddig láttam mindig itt ült.
Amint meglátott széles vigyor lepte el az arcát, kivillantva hiányzó fogait.
- Ó, hát máris itt vagy? És hol van a kis barátod?
- Ő hazament.
- Sikerült megölni?
- Igen – feleltem hidegen.
- Helyes, helyes. Kár volt érte. Hasznos ember volt, de nincs mit tenni. az árulókra halál vár. Te viszont ezzel méltónak bizonyultál a szememben, komolyabb feladatokra is. Sikerült a bizalmamba férkőznöd. Hát nem nagyszerű?! – kiáltott fel nevetve és széttárta vastag karjait a levegőbe. Mivel bevégeztem a feladatomat és beszámoltam erről a mesternek is, úgy éreztem egyelőre nincs itt több dolgom.
- Nem érdekel – fordultam el tőle és elindultam kifelé. Csak Sariel feltámasztása érdekel, minden más csak másodlagos vagy jelentéktelen.
- Ó majd fog, drága kicsi Seraphine-om… Majd fog… - vigyorodott el Morgan Black.