Rohandar vs Raelae, avagy sok hulla sárkányt győz?

Unatkozva sétálgattam Era utcáin, és egy hirtelen ötlettől vezérelve egy kis akció megszervezésébe fogtam. Az akció pedig arra irányult, hogy egy kis pénzhez jussak. És hogy hogyan? Persze, hogy nem becsületes munkával. Kinéztem magamnak egy üzletet.
- Ez jó lesz. – gondoltam, mivel elég nagy forgalmúnak tűnt a hely, következés képen tehát, nagy lehetett a bevétele.
Természetesen nem egyedül indultam az akcióm végrehajtására. Volt velem két másik fickó is, azaz ez nem a legjobb megfogalmazás, mivel csak bábok voltak, akiket az Animate Dead-del irányítottam, és mint testőröket használtam. Egy gyors tervet dolgoztam ki, majd a hulláim kíséretében, akik egyéb iránt még teljesen frissek voltak, mivel két nem tetsző alakkal találkoztam nagyjából fél órája, akik hát igen… „csatlakoztak” hozzám.
Beléptem hát a bolt ajtaján, és nyugodt léptekkel odaléptem a pénztárhoz. Az embereim eközben az ajtónál foglaltak helyet, és őrizték a terepet. Mikor odaléptem a pénztároshoz, teljesen nyugodt és hideg hangon a következőket mondtam:
- Legyen szíves beletenni ebbe a zsákba az összes pénzt. – majd átadtam neki egy zsákot, és célzás képen megcsörrentettem a kardom a hátamon.
Miközben a kasszással diskuráltam, a vásárlók közül, akinek a nagy része próbált eltűnni a szemem elől, az egyik odalépett a pulthoz a cuccaival, amit venni akart. Ez eléggé kihozott a sodromból.
- A kis pofátlan. – gondoltam, majd intézem hozzá egy-két kedves szót: - Te meg mégis mi a francot képzelsz magadról? Mégis mi a fenét csinálsz? – tettem fel a két kérdésemet.
- Csipkednéd magad? Sietős a dolgom és feltartod a sort. – hangzott a válasz.
- Hát ezt nem hiszem el. – gondoltam, és egy kis megfélemlítés végett használtam némi mágiát, méghozzá a Death Spike-ot.
Az alaknak még a szeme sem rebbent, ami még tovább bosszantott, így ismét beszélni kezdtem:
- Szóval nem vagy az ijedős fajta mi? – folytattam a kérdezősködést.
- Megijednék, ha új mágiát mutatnál, de ilyet már láttam... Nem te vagy az első nekromanta, akivel találkozok. – válaszolta.
- Vagy úgy. – gondoltam. - Akkor lássuk, ehhez mit szólsz? – intéztem hozzá az utolsó szavaimat, és belefogtam a következő mágiába: - Dark Moment!
A mágiám azonnal elsötétített mindent a boltban, de a fickó még mindig csak állt, és a félelem legkisebb jelét sem mutatta.
- Ki fújta el a gyertyákat? – mondta ironikusan, ami továbbra sem tetszett nekem.
- Jól van köcsög, akkor lássuk, hogy mit tudsz kezdeni ezzel? – gondoltam gonoszan, és máris ellene uszítottam a hulláimat.
Kezdetnek csak az egyik emberemmel támadtam, és megpróbáltam leszúrni, de egyszerűen kitért a csapás elől.
- Szóval még így is tud tájékozódni mi? Fura egy alak. De nem húzhatja sokáig. – gondoltam, majd elmosolyodtam, és folytattam a hadakozást.
Az első bábomon felül pedig csatasorba állítottam a másodikat is, és hátulról közelítve megpróbáltam meglepni az ellenfelemet.
Magam sem értem, hogy hogyan, de egyszerre sikerült kikerülnie a két támadásomat, és egy ellentámadással levágta az egyik bábom fejét, majd, mint aki jól végezte dolgát, már csak a másik testre koncentrált.
- Ezt elnézted. – gondoltam, mivel a bábom továbbra is használható volt, és mivel hátat fordított neki, nem haboztam kihasználni az alkalmat.
Ellenben még nem akartam megölni, így csak a báb kardjának a lapjával mértem egy ütést a fejére.

Hiába a nagy hideg, élni akkor is kell, és mivel nincs cselédem, akit ugráltathatnék, ezért magamnak kell kimennem a boltba vásárolni. Szerencsére a házamtól pár utcányira van is egy, így nem kell sokat fagyoskodnom a hidegben.
Nagyon semmi érdekeset nem tudnék elmesélni az üzletről, azt hittem csak egy egyszerű bevásárlás lesz, és annak is indult, amíg be nem álltam a sorba fizetni. Mikor már csak egy ember állt előttem három különös alak pofátlankodott be elénk.
-Legyen szíves beletenni ebbe a zsákba az összes pénzt. – Aztán átnyújtott egy zsákot, és az eladó sietősen pakolni kezdett bele. A veszélyt érezve a vásárlók nagy része inkább otthagyta a sort, és a falakhoz tapadtak, lehetőleg minél messzebb a fickótól, és a bejárattól, ahol a két cimborája álltak őrt. Egyedül én maradtam ott, és már siettem volna haza, ezért inkább csak odaálltam a kassza elé, a pultra tettem a holmim, és gondoltam majd a fizetendő összeget beledobom a zsákba, ha már úgyis odamegy. De ez a ficsúr még vásárolni sem engedett.
-Te meg mégis mi a francot képzelsz magadról? Mégis mi a fenét csinálsz? – kérdezte tőlem… ez bolond, nem látja, hogy fizetek?
-Csipkednéd magad? Sietős a dolgom és feltartod a sort. – Ahol nevezett sor, már igazából feloszlott, bár a nyomai még ott tündököltek a fal mellett, ahol inkább oszlopban álltak az emberek. A tolvaj, akit szebb szóval nehéz lett volna intézni, kiderült, hogy bizony utazásai során az úton pofára esethetett egy mágiáról szóló könyvben, bár kétlem, hogy ő maga olvasta el, inkább felolvasta neki valaki, de úgy festett képes mágiát használni. Elő is teremtett egy Lance-tól már számomra jól ismert csontlándzsát. Majdnem annyira ismertem már ezt a trükköt, mint a saját tenyeremet, így csak vártam mit akar kezdeni vele.
-Szóval nem vagy az ijedősfajta, mi?
-Megijednék, ha új mágiát mutatnál, de ilyet már láttam... Nem te vagy az első nekromanta, akivel találkozok.
-Akkor lássuk, ehhez mit szólsz? – kérdezte, majd egy szempillantás alatt vak sötét lett, az egyetlen dolog, amit láttam, ahogy az ajka mozdul, és mondja:
„Dark moment.”
-Ki fújta el a gyertyákat? – kérdeztem, a félelem jelét nem mutatva. Hiába van sötét, amíg nem kezd el illúziómágiát használni, hogy elnyomja a szagokat, és illatokat, addig felőlem aztán szivárványszínekkel is elvakíthat engem. A hangok alapján senki sem mozdult, csupán még néhány vásárló gyors légzését lehetett hallani.
Viszont ez is hamar változott, mikor is az egyik ajtónálló rohamozni kezdett felém. A lépteinek hangos kopogása kis intervallumokban csapott zajt, így nem volt nehéz kitalálni, hogy milyen gyorsan közelít, és hogy melyik irányból jön a támadás. Gyerekjáték volt kitérni előle. Azonban nem állt meg egy kudarcba fulladt kísérlettel, és csapást csapás követett, de a mozdulatai még így is kiszámíthatóak voltak, hiába a teljes sötétség. A fegyverét, ami kard lehetett csak oda-vissza rángatta vízszintesen. Pont meguntam, hogy csak táncolok el a csapások elől, és ellentámadásba lendültem volna, csak épp valami meglepett, és nem tudtam a tervemet végbevinni. Mintha egy második fegyver is elsuhant volna a közelemben, egy teljesen más irányból. Szóval a másik ajtónálló is beszállt a küzdelembe? Akkor tényleg nincs időm játszadozni, fél kezemet szokás szerint pengévé alakítva lecsaptam az első támadóm fejét egy könnyed mozdulattal, majd arra fordultam, amerre a második ellenfelemet gondoltam. Éreztem, hogy jön a következő suhintás, ezt a talpast gyorsan akartam elintézni, ezért csak egy pajzzsal felfogtam a fegyverét, majd készültem őt is megszabadítani néhány fontosabb testrészétől, amikor hatalmas csapást éreztem a fejem oldalán. Talán a nagyszájú fickó lépett akcióba úgy, hogy nem hallottam a lépteit, és vágott fülön a kardja lapjával?
Alig tudtam gondolkodni, a fülem kongott, nem hallottam semmit. A világ forgott, elég nagy erőfeszítést okozott megtartani az egyensúlyomat, miközben még úgy-ahogy figyeltem a támadóimra is. Valahogy vissza kéne nyernem a szemem világát, de nem ismerem ezt a fajta mágiát. Nem hinném, hogy illúzió, legalábbis Bonnie sose jelentette be előre, hogy épp milyen mágiát használ… Talán ha összetöröm az ablakot, akkor szűrődik be odakintről valami fény… de merre van az ablak? Annyira szédülök, azt se tudom, hogy a lábamon állok, vagy a fejemen… viszont tudom hol áll még a zsákos fickó, és talán tudom milyen szögben volt tőle az ablak… A pult szélére ugrottam, és onnan lőttem ki magam az ablak felé. Imádkoztam, hogy pontosan az üveget találjam el, mert ha a falnak csapódok, az nagyon fog fájni, de legalább ebben a sötétben nem lenne annyira kínos, ahogy lefolyok a falról. De szerencsém lett, az üveg hangos csörömpöléssel tört ki, ruhámat sok helyen összevagdalva, és a hirtelen visszatérő fény bántotta a szememet, de nem volt sok időm kínlódni a fényviszonyok miatt, örültem, hogy most már legalább látok valamit.
Nem is kellett sokáig várnom, és a két ajtónálló is követett, az egyik fej nélkül, ami nem kis meglepetést okozott a bámészkodók körében… meg nekem is. A gyengébb idegzetű emberek, és a gyávák (egyszóval mindenki) inkább elfutott, amint meglátták a fejnélküli testet. Valami azt súgta, hogy nemsokára a távozó emberek helyét a rend őrei fogják átvenni, úgyhogy érdemes igyekeznem, és elpucolni a helyről, ha nem akarok kellemes nyaralást tölteni egy vallató teremben.
A harc sokkal könnyebben ment már, hogy nem voltak előnyben ellenfeleim… Akkor már gondoltam, hogy ez a fickó egy komolyabb ágát használja a mágiának, nem egészen azt, mint amit Lance. Bár mintha ő is keverte volna a sötétség mágiát csontokkal. Lehet nem is annyira ismeretlen ez az ellenfél, mint gondoltam?
A két test ismét nekem rontott, együttes támadásokkal, de inkább nem játszadoztam velük tovább, minden végtagjukat külön szeletre felvágva nem igazán akartak tovább mozogni, majd gazdájuk is kitámolygott a kis üzletből.
Rámutattam, majd odakiáltottam neki:
-Kiváncsi vagyok a napot el tudod-e sötétíteni? De ha nem bánod elhúzhatnánk innen, szerintem egyikünk se akar újat húzni a közbiztonság fenntartóival.

Miután leütöttem ellenfelem, az eléggé meglepődött, nem tudta igazán hová tenni, hogy ki és honnan támadta meg. Tisztán lehetett rajta látni a mély elgondolkozást, hogy vajon most mit csináljon?
Nem teketóriázott túl sokat, és egy gyors mozdulattal, mit a rakéta kilőtte magát, és az ablaküvegen át, egyenesen a nyílt utcákra repült.
- Szóval rájöttél a gyenge pontjára a mágiámnak mi? Vagy csak mázlid volt? Na sebaj, így is el tudlak intézni. – gondoltam. – Meg kellett volna ölnöm az előbb. – zsémbelődtem, mivel nem nagyon tetszettek a fejlemények.
Mivel a külső térben már nem tudtam alkalmazni a mágiámat, így hát bent is feloldottam a hatást, majd a bábjaimat utasítva a menekülő mágus felé vettem az irányt.
- Lássuk, mit szólsz a fej nélküli harcosomhoz! – örvendtem magamban a meglepetésemnek.
A számításaim egész helyesnek bizonyultak. A járókelők valósággal szörnyet haltak, és hanyatt-homlok menekültek az ijedelemtől, ezen felül pedig a nagyszájú fazon is nagyot nézett a dolgon.
A srác ismét némi gondolkodásba esett, meg lekötöttem kissé az élőhalottjaimmal, de eszébe juthatott valami, mert az arcán megcsillant a felismerés kifejezése, és egyetlen pillanat alatt megszabadította mind a két hullámat a végtagjaitól.
- Mégis csak van sütnivalója. – gondoltam kissé elismerően, ám bosszúsan is.
Mivel a szolgáim elvesztek, így hát kénytelen voltam én is előjönni az üzletből, hogy egy kicsit komolyabbá tegyem a küzdelmet. Alig, hogy kiléptem az ajtón, ellenfelem máris rám mutatott, és fennhangon rám kiáltott:
- Kíváncsi vagyok a napot el tudod-e sötétíteni? De ha nem bánod elhúzhatnánk innen, szerintem egyikünk se akar újat húzni a közbiztonság fenntartóival.
Kissé meglepett a dolog, hogy szíves örömest folytatná a harcot, csak a gárdistáktól fél, de hát ez van. A dárda még mindig a kezemben volt, így nem voltam fegyvertelen, azonban bántott, hogy egyedül vagyok. Az agyam gyorsan járt, és néhány másodperc alatt végiggondoltam a következőket:
- Idézzek újabb testeket?... Nem, azokat megint csak felaprítaná, és teljesen felesleges erőpazarlás lenne. Akkor mi legyen? Szemtől szembe támadjam meg?... Az viszont túl kockázatos lenne. – jutottam ismét nemleges válaszra. – Akkor mi legyen?
Ezeken kívül az imént elhangzott szavakat is végiggondoltam, és úgy döntöttem, hogy mindenekelőtt ezekre válaszolok, így hát máris megeredt a nyelvem:
- A rendfenntartók hidegen hagynak. – kezdtem bele a válaszba. – Ha kell, őket is helyre rakom, nem félek tőlük. Ugyanakkor, inkább veled harcolnék, mint azokkal a gyenge katonákkal, akiket küldeni szoktak. – válaszoltam hűvösen, mivel már nem egy gárdista halála száradt a lelkemen. – Ha neked megfelel, akkor kereshetünk egy másik helyszínt, hogy ezt lerendezzük. – mondtam teljesen kimérten és szinte érdektelenül, majd nyugodt léptekkel elindultam, az utcán végig. – Ne próbálj hátba támadni, mert azt nem szeretem. Menjünk ki a város szélére, és ott rendezzük le! – tettem hozzá az előzőkhöz nyugodtan, és folytattam a sétámat.