Magánküldetés: Mindennek ára van

- Gyere ülj csak le ide Seraphine, van egy hírem, ami téged biztos érdekelne – húzott ki egy széket Morgan Black maga mellett és paskolta meg az ülőkéjét. Közelebb léptünk Sariel-el az asztalhoz, de nem oda ültem, ahova a mester szerette volna. Szerelmem kihúzott egy széket nekem Black-el szemben és ott foglaltam helyet.
- Köszönöm drágám – mosolyogtam rá Sariel-re, majd a mesterre néztem – Mi lenne az?
Vegyes érzelmekkel fogadtam ezt. Egyrészről kételkedtem, hogy olyat tudna nekem mondani, ami érdekelne, másrészről viszont, nem olyan embernek ismertem meg, aki csak úgy dobálózna a szavakkal.
- Hallottál már egy bizonyos Samuel Mortis-ról?
- Nem.
- Hát eddig én sem. De azt rebesgetik, hogy felfedezett egy egyszerűbb módszert, mint az R-system – folytatta a fülét turkálva. Kiszedett onnan egy kisebb sárga galacsint. Csodálkozva nézte, majd unottan elpöckölte.
- Feltámasztó mágia?! – tört ki belőlem hevesen. Egyszerűen nem bírtam visszatartani az érzelmeimet és a hevességemet. Morgan Black elvigyorodott.
- Lenyűgöző. Legalább annyira tájékozott vagy, mint sejtettem. Persze ez az egész nem biztos. Csupán pletykák. Még az is lehet, hogy egyszerűen kacsa.
- Nem érdek! Hol találom?! – álltam fel hirtelen és csaptam az asztalra. A mester erre csak hangosan felröhögött.
- Micsoda tűz! Micsoda hevesség! De nem úgy van ám az. Merő véletlenségből ezzel az eggyel más is foglalkozik, akit talán annyira érdekel ez, mint téged. Ő egy nagyon fontos kapcsolat és nem árt vele jóban lenni. Sőt! A legjobb lenne a bizalmába férkőzni.
- Nem érdekel.
-Ó dehogynem. Noctornus legalább annyira érdekelhet téged, mint Mortis. Vér Grófnak is nevezik. Állítólag több ezer éves és… - itt lehalkította a hangját és a tekintetemet fürkészve tovább folytatta - … ő maga is visszatért a halálból.
- De hogyan?
- Nos, ha ez a Mortis féle hír valóban átverés, még akkor is ott lesz Noctornus. Talán így már neked is érdeked, hogy a kedvében járj. Így van?
- Ha Sariel-t visszahozhatom az életbe, akkor semmi nem számít. Bármire hajlandó vagyok.
- Ezt akartam hallani – húzódott sátáni vigyorra a szája. Megvakarta a szakállát, aztán oldalra nyúlt és eltűnt a keze a falon lévő árnyékban. Mintha matatott volna valami után, ám az arcára ülő elégedett kifejezés alapján meg is találhatta, amit keresett. Mikor kihúzta a kezét abban két vonatjegy volt, amit az asztalra tett és elém tolta.
- Itt két vonatjegy Magnoliába. Ott találjátok meg a Fekete Tornyot és ott lesz Noctornus is. Sok szerencsét.
Így hát vonatra szálltunk és egészen Magnolia városáig utaztunk. Nem kellett sokat keresgélni, már az állomásról is látszódott a fekete torony, kimagasló alakja. Mikor elértünk a toronyhoz bosszankodva kellett tapasztalnom, hogy nem csak hozzám jutott el a hír. Másik két férfi is megjelent és Noctornus-hoz tartott. Mindketten jóval magasabbak voltak nála, ám az egyik majdnem akkorra testtel rendelkezett, mint Black. Arcát azonban semmilyen szőrzet nem borította, ellenben iszonyú száraz és beteg kinézetet sugallt. Úgy nézett ki, mint aki halálosan beteg és már csak napjai vannak hátra.
A másik férfi pont a szöges ellentéte volt. Sötét vörös haja és igéző aranybarna szemei voltak. Meglepően jóképű volt, de persze a szememben nem versenyezhetett az én drágámmal.
Fölérve a torony legfelső termébe ott volt maga Noctornus. Az első benyomásom róla az volt, hogy nem is ember. Az arcszerkezet anatómiája eltért egy átlag emberétől. Az állkapcsa hosszúkás és vékony volt. Nem rendelkezett ajkakkal, ellenben fogait borotvaélesre reszelte, vagy már ilyen volt alapból. Szemhéja se volt és maga a szeme is merőben eltért az átlagtól. Nem volt se pupillája, se írisze. Mikor belenéztem, csak egy vörös szempár nézett vissza, mintha a lelkemet fürkészné.
Végignézett rajtunk, majd vérfagyasztó nyugalommal és hanggal szólalt meg.
- Bizonyára hallottatok erről a Samuel Mortis nevezetű fickóról! Azt állítja, hogy a halál immár neki engedelmeskedik, és képes a holtakat feltámasztani! – ekkor a tekintetét rám emelte, de nem bírtam elviselni újra, ezért gyorsan lesütöttem a szememet - És ha jól sejtem, egyikkőtöket ez felettébb izgatja... ahogy engem is! Ha valaki, hát én ismerem a halál természetét, és nem úgy ismerem, mint akit oly könnyű lenne a mágia trükkjeivel átverni! Ellenben nem zárom ki a lehetőségét, hogy az emberünk mégsem hazudott, és valóban talált valamit, ami ilyen hatalmat adhat! Nem hiába jöttetek a kérésemre, így hát titeket kérlek meg, hogy utazzatok el egy Era melletti erdőbe, amit Árnyék Mély-nek is szoktak a helyiek nevezni. Állítólag ott bújt el Samuel Mortis, hogy folytassa a kísérleteit, távol a rosszmájú emberektől! Keressétek meg, hol bujkál, és derítsétek ki, hogy igaz e, amit állít! Ha igen, hozzátok elém épségben! Ha nem... rátok bízom!
Egy méltóságteljes intésével jelezte nekünk, hogy induljunk. Kevesebb, mint egy óra alatt megérkeztünk Era-ba a mágia fővárosába. Onnan gyalog mentünk a mellette lévő erdőhöz, ahova az út majdnem addig tartott, mint az előző. Amint elérkeztünk az erdő széléhez világossá vált a találó neve, az Árnyék Mély. Hiába volt fényes nappal, belül csak sötétség honolt. Út nem vezetett be, kénytelenek voltunk mi kijelölni magunknak. Belül azonban folyamatosan, mintha figyeltek volna minket.
Ahogy haladtunk egyre beljebb és beljebb a földön emberi maradványokat pillantottunk meg. Még beljebb haladva a számuk ezeknek nőtt. Volt köztük koponyák, gerincek, bordák, szegcsontok lábszárcsontok. Gyakorlatilag mindenféléből láthattunk. Lopva mértem csak végig őket, de ennyiből nem tudtam eldönteni, hogy a csontok esetleg csupán néhány emberből származik, vagy minden csont másikból. Mindenesetre valamilyen jel volt, így követtük őket.