Magánküldetés: Az étel művészete

Dög meleg, végre valami otthoniasság ebben az országban. Vígan tekintettem ki kora délután az ablakon, ahogy a ház előtt elsétáló emberek napernyővel, legyezővel küzdenek a hőség ellen. Oh, és ha már kora délután, illene valamit ebédelni.
Hála Natinak, hogy rám sózott egy szakácskönyvet, így legalább van fogalmam mi mire való, és mit hogyan kell a konyhában használni… hogy ne csak porosodjon már a konyha a házban, ha már van.
Leemeltem a terjedelmes irományt a polcról, a címe „süteménysütés sütemény-agyúaknak”, de nem csak édesség volt benne. Például le volt az is írva, hogy a fakanál melyik végét kell megfogni. Véletlenszerűen felcsaptam valahol, hátha valami érdekeset találok ott. Viszont ahol kinyílt semmi érdekes nem volt, valami irdatlan bonyolult étel elkészítésének leírása szerepelt, viszont volt ott egy könyvjelző, biztos elfelejtette kiszedni. Másodjára is szemügyre véve nem is könyvjelző volt, hanem egy borítok. Húúú, biztos egy szerelmes levél, van is tippem kitől kaphatta. Még nem volt felbontva, így nagyon óvatosan kezeltem az érzékeny papírt, hogy később jól vissza tudjam ragasztani, mintha meg se néztem volna.
Csalódás ért azonban. Csak egy reklám volt…

„Felhívás!
A Raker étterem ételkóstolókat keres, teljes körű munkára! A mennyei ízek és a fizetség garantált. Az egyetlen feltétel az edzett gyomor és a kifinomult ízlelőbimbók!"

Kóstolásra váró ételeink:
Párolt Gollak (Mi a fene az a Gollak?)
Rántott Blizzardwern-szárny (Vajon egy egész szárny? Remélem nem, azzal egy lovat agyon lehetne ütni… vajon ki képes azt megenni? Bár lehet nem egy személy rendeli saját magának, hanem házibulikra sázllítják…)
Csípős szószban főzött Culler (Vajon milyen íze lehet a csípős-csillogós vámpírnak? Jah, az nem N, hanem R)

Ez alatt még az étterem címe is szerepelt, ami Magnoliába szólt. Visszacsúsztattam a levelet a borítékba, és gondosan visszazártam. Majd ha lesz alkalmam odaadom Natinak, hogy menjen kajálni… vagy vigyázok az alakjára, és elmegyek én kajálni, és akkor még ebédet sem kell itthon csinálnom.
-Nephila drága, megyünk nyaralni!
Vállamra vettem a pókomat, és Magnoliáig meg se álltam. Szerencsére emlékeztem a címre, hamar oda is találtam. Hétköznapi helynek tűnt, de valamivel mégis kitűnt a többi étterem közül. Talán azzal, hogy ezer, meg ezer illat lengedezett körülötte (aminek felét gondolom csak én érzem)? Vagy azzal, hogy már állt a bejárat előtt egy lány, és egy fiú, a fiú ugyanolyan szerelésben, mint Rammus, és látszólag szúrós tekinteteket vetettek egymásra. De lehet csak az én szemem csal, lehet a szerelem rózsaszín fellege lengte be kettejüket.

- Vizet! – kiáltottam, amikor beléptem a szobába. A mai napom eléggé fárasztó volt, amit csak tetőzött a hőség. Szobatársam, meglepő módon, házon kívül volt, ezt ki kellett használnom, a hűsítő víz után rögtön a titkos helyemhez mentem.
- Ezt nem hiszem el! – rogytam le a földre – Már ezt is megtalálta?
A szobatársam egy zabagép, és mindig megeszi az én gondosan félrerakott tartalékaimat is. Elég bosszantó, ezért kerestem mindig egy rejtekhelyet, ahová eldughatom, de valahogy mindig megtalálta őket. A melegben nem volt több erőm a siránkozásra, inkább csak lefeküdtem az ágyra, és csak néztem ki a fejemből. Hírtelen egy nagy dörrenés hallatszott az ajtónál, majd egy borítékot csúsztattak be alatta. Kellemes illat csiklandozta az orromat, amitől csak összefutott a nyál a számban, nem volt rajta címzett, így hát kibontottam.
- Csak egy szórólap. – szomorkodva néztem, de hamar megjött a kedvem, amint elolvastam.

"Felhívás!

A Raker étterem ételkóstolókat keres, teljes körű munkára! A mennyei ízek és a fizetség garantált. Az egyetlen feltétel az edzett gyomor és a kifinomult ízlelőbimbók!"

- Ez életmentő! A szobatársam főni fog a saját levében, ha megtudja miről maradt le!
Tovább olvasva megtaláltam a fogások listáját is, amit meg kellene kóstolnunk.

„Párolt Gollak
Rántott Blizzardwern-szárny
Csípős szószban főzött Culler”

Hát ezek nem mondtak valami sokat, fogalmam sem volt, milyen ételek ezek, de nem is érdekelt. Csak azon járt az eszem, hogy megbosszulhatom a szobatársam gaztettét úgy, hogy én még jól is lakom. El is indultam a megadott címre, de valahogy sehogy sem találtam. Elkezdtem ideges lenni, hogy mégiscsak éhen maradok, így végső elkeseredésemben újra megnéztem a címet.
- Én bolond! Magnoliában van az étterem! – csaptam a homlokomra, majd a pályaudvarra mentem, ahol az első vonattal már száguldoztam is a cél felé. Sosem voltam még ezelőtt Magnoliában, de valahogy hamar megtaláltam az éttermet, ahol már egy leányzó várt a bejárat előtt, mire felment bennem a pumpa.
~ Ennyi szenvedés után, még csak nem is én vagyok az első? ~ gondoltam magamba, majd gyilkos pillantásokat vettettem felé. Nem tudom, mit gondolhatott rólam, de valamit gondosan elrakott, talán félt, hogy el akarom lopni. Kis idő múlva még egy alak közelített felénk, aki egy ernyőt tartott a feje fölé.
~ Kezdünk sokan lenni, ideje lenne kajálni! ~ türelmetlenkedtem, amitől csak még éhesebb lettem. ~ Mi lesz Már?

Egy jó ideig toporogtunk az ajtó előtt így hárman, de én megunva a várakozást, meg hogy senkinek nincs kedve kitolni ide a képét, hogy fogadjon minket, én egyszerűen berontottam az ajtón keresztül. Mi az már, hogy nem fogadják tisztességesen az önkéntesen jövő munkaerőt?! Nem érdekel, hogy minden asztal tele van, egyet kivéve, nem érdekel, hogy három emberre van terítve és az sem, hogy esetleg a miénk, hol az üzletvezető, megfojtom! Összegyűröm azt az amúgy is zsugorodott fejét és beletömködöm egy apró kis dobozba, aztán beledobom valami közeli folyóba, had egyék a halak, a többi testrészét meg szétszórom az égtájaknak megfelelően, szép lesz, főleg ha felülről nézi az ember. Gondolataimra csak még jobban megéheztem, egyszerűen a vérengzés egy olyan dolog, ami azt hozza ki az emberből, hogy éhes lesz, úgyhogy enni akartam, minél hamarabb és minél finomabbat, mert különben fú, de mérges leszek és lerombolom ezt az egész kócerájt, mert csak jól esik! Végül csak előkavarodott az a szakács is vagy mi, aki olyan borjú tekintettel meresztette ránk a gülü szemeit, mintha még életében nem látott volna mágust.
- Szép napot! Feol vagyok, az étterem tulajdonosa és a szakács. Foglalás?
- Idefigyelj öreg, nem tudom, hogy mi bajod van, de én dolgozni jöttem ide és kajáért, úgyhogy örülnék neki, ha felfognád, hogy én… meg ez a két szerencsétlen itt a munkaerő. – morogtam, fejemet hátra döntve, ahogy felnéztem a séfre.
Nagyon nem tetszett az ábrázata, az a hosszú, szőke bajusz mintha csak azt ordította volna, hogy a pasi belül is ugyanolyan szőke, mint kívül. Ahogy végre eljutott borsónyi agyáig csigalassan az infó, mintha kicsit felengedett volna a szigorú ábrázata, de nem tartott sokáig. Szorulása van, hogy állandóan ilyen fancsali a képe? Úgy kezdett mustrálni minket, mint amikor néha megneszelik a katonák, hogy nem vagyok túl legális személyiség, de át nem tehetek róla, én már csak ilyen vagyok.
- Hogy fér el a csomagotokban a Blizzardwern? – a mi?
Ja igen, az volt a szórólapon, mint az egyik étel. Nem tudtam, hogy nekünk kell bevásárolni azt, amit enni fogunk, az éttermek arra valók, hogy csak bemenjünk, azok meg lessék minden kívánságunkat, ami az ebéddel kapcsolatos és rögtön szaladjanak is megcsinálni, nem? Heh, hát micsoda egy amatőr banda ez? Már bánom, hogy eljöttem, lett volna még boncolnivaló abban a csajban…
- A teljes körű azt jelenti, hogy az alapanyagokat is a megbízott hozza. A hozzávalók egzotikusak, és ahogy már kitalálhattátok, csak mágusok tudják elejteni őket. – fú és akkor most repessünk az örömtől, hogy nekünk kell szaladgálni az ebédünkért?
Már neki akartam ugrani, de az illatok túl csábítóak voltak, hogy ilyenekért kivágjanak innen, szóval inkább csak jó kislány módjára letelepedtem a székemre és államat a tenyerembe támasztva, az asztalra könyökölve bambultam ki a fejemből. Tekintetem két társamon cikázott. Valahogy nem tetszett egyiknek a képe sem. Nem volt túl… gonosz. Egyik sem az én típusom, a fenébe.
- Melanie Ripper, kártyamágus. Ha lekislányoztok, levágom a fejetek és konzerváló anyaggal teli befőttesüvegbe teszem, aztán felpakolom a polcomra a többi mellé. Amúgy nincs plafonon a kedvem, mert volt „szerencsém” találkozni veletek, szóval ne várjátok, hogy ujjongjak. – morogtam oda nekik amolyan bemutatkozás-félét, az nem túlzottan érdekelt, hogy nekik mi a véleményük rólam, gondoljanak, amit csak akarnak.
Csak kikaptuk az ételt, ami egész jól nézett ki, ezek szerint nem is csinálják olyan rosszul, amit csinálnak. Rögtön tele is tömtem a szám mindennel, ami csak jól nézett ki és aminek csak jó illata volt, ilyenkor tudtam nagyon sajnálni, hogy a gyomrom jóval szűkebb, mint az átlag emberé, ezért kevesebbet tudok csak enni. Teljesen kipukkadva csigáztak a szemeim, amíg a másik kettő még mindig tömte magát, szóval inkább a kapott könyvért nyúltam, hogy átböngésszem, mégis mik azok, amiket meg kell fognunk, hogy megehessük. Hát nagyon örültem mondhatom, tényleg olyan jó volt, hogy nekünk kellett hajkurászni a kaját…
- Na, befejeztétek már a fejetek tömését? Mert akkor menjünk, nem akarom itt tölteni az egész napomat. Elsőnek kezdjük a Blizz… szóval azzal a Blizzizével, úgyis azt emlegette az öreg. – fejtettem ki a véleményem, ellenvetést meg nem volt túl sok kedvem elfogadni.
Hamar össze is pakolásztunk, én a hátamra dobtam a szokásos lila hátizsákom az elmaradhatatlan nyuszival és már neki is vágtunk, táskámba süllyesztve a könyvet. Reméltem, hogy azért hamar össze tudjuk majd fogni ezeket a… dolgokat, hogy végre hazamehessek, mert én már most untam ezt a feladatot és ha nem lesz valahogy érdekesebb, komolyan mondom, az unalomba fogok belepusztulni. Egész úton nem szóltam egy szót sem, beszélgessenek azok ketten, ha akarnak, de tőlem határolják el magukat, nem olyanok, mint én, közünk sincs egymáshoz és kész.

Spoiler: