Magánküldetés: Farkasvadászat

Éppen végeztem egy eléggé jól fizető megbízással, így hát időmet egy jobban szituált kocsmában múlattam, méghozzá igen jó hangulatban. Részeg ugyan nem voltam, bár egy-két korsó sör lecsúszott már, de eléggé jó kedvem volt. A hely nem volt túl zsúfolt, rajtam kívül csak a csapos, és még két vendég volt benn.
Miközben iszogattam az éppen előttem lévő habzó sört, még egy vendég érkezett, aki eléggé kilógott a sorból, mivel öltönyben volt, ami be kell vallanunk, nem túl sűrű viselet, különösen egy kocsmában nem. Eleinte nem igazán törődtem vele, de egyenesen hozzám lépett, sőt mi több, meg is szólított:
- Rohandar Blacksteelhez volna szerencsém? – érdeklődött.
Nem igazán tetszett a dolog, hogy ismeri a valódi kilétem, de másfelől azért hízelgő volt.
- Én volnék. – feleltem kurtán, és kissé gyanakodva méregetve a fickót.
- A Korani cég megbízásából vagyok itt, és egy munkát szeretnék ajánlani Önnek. – mondta el érkezésének az okát.
- Így már kissé érthetőbb, hogy honnan tudja a nevem, de azért jobb lesz, ha szemfüles maradok. – döntöttem el, majd kérdezősködtem kicsit: - Nos, a munkákra mindig szükségem van, de esetleg megtudhatnék valami konkrétumot is erről a megbízásról?
- Természetesen. Egy mágust kellene elfogni, aki pár évvel ezelőtt végzett a cég vezetőjének lányával, és több alkalmazottal is. Igen veszélyes fickó. Nem sokat tudunk róla, de tessék, itt egy rajz. – mondta, és egy papirost nyújtott át.
- Na nee! Ez komoly? – esett le az állam. – De hiszen ez Tarava. – néztem furcsán.
- Nos, számíthatunk a segítségére? – firtatta az öltönyös.
- Igen, elvállalom. – jelentettem ki.
Miután megkaptam a megbízást, vonatra szálltam, és egészen Taltéba utaztam vele.
- Azért megkérdezhettem volna attól a fazontól, hogy honnan tudta, hogy hol vagyok. – merengtem. – Bár… manapság már semmin sem lehet meglepődni. – gondolkoztam tovább. – Na de mindegy is, ezt már sosem tudjuk meg. – zártam le magamban a vitát, ami eléggé egy oldalú volt, tehát vitának nehezen nevezhető, de a lényeg, hogy lezártam.
A kapott információk alapján nem volt túl nehéz megtalálnom a cég épületét, mely a belvárosban állt, ami voltaképpen szintén kissé mondva csináltnak mondható, elvégre egy ilyen kis várost nem nagyon lehet így leosztani, hogy belváros meg külváros meg egyéb, de az öltönyös fickó így írta le.
A másik ismertetőjele az volt, hogy a házat egy kisebb park vette körül fákkal, bokrokkal, meg mindennel, ami egy parkhoz kell, szóval kilógott a város szokványos látképéből. A lényeg a lényeg, hogy bementem, és máris egy ismerősbe botlottam, aki látszólag jobban örült nekem, mint én neki, de sebaj.
- Jó újra látni Boregard. – üdvözölt, és egy rövidke gondolkodási szünet után már nekem is megvoltak az emlékeim arról, hogy hová is tegyem a tagot.
- Üdv! Tehát megint összesodort minket a sors. – mondtam, és egy hamis mosoly jelent meg az arcomon. – A fene vinné el, a megbízó tudja a nevemet, és ha azon fog hívni, akkor le fogok bukni. – mérgelődtem.
- Úgy néz ki. – felelte közben Petersen. - Legalább lesz egy ismerős arc is. – folytatta vidáman.
- Hát, szerintem is maximum az arcom lehet ismerős. – gondoltam.
– Nem tudod, jön még valaki? – érdeklődött.
Nem volt időm válaszolni, mivel a feleletem helyett egy újabb jövevény lépett be az ajtón, aki egy uborkával a szájában köszönt is nekünk:
- Ömmm.... hali.
- Hát… ezt sem tanította meg a mamája, hogy teli szájjal nem beszélünk. – szűrtem le a tényt.
- Ovan Sandinger vagyok. Itt kell várakozni? – mutatkozott be készségesen.
- Szóval ő is a „jó” oldal képviselője. – elemeztem a fickót, hiszen az azonnali készséges, teljes neves bemutatkozás egyértelműen a legális mágusok kiváltsága.
- Petersen Ruw. – mutatkozott be a mellettem álló fiú is, és rögtön kezet nyújtott az ubisnak. - Valószínű igen, itt, bár ez nem biztos. – folytatta Petersen.
- Hali! Ha te is vadászni akarsz, akkor azt hiszem a válasz igen. – válaszoltam én is a kérdésre. - Amúgy a nevem Boregard. – mutatkoztam be én is „művésznevemen”.
- És honnan jöttél ide? – faggatózott Petersen.
- Mindenkinél ezzel kezdi? – gondolkodtam el.
- A Lamia Scale máguscéhből jöttem. Feltételezem ti is mágiahasználók vagytok. – kapta meg a választ.
- Aha, ahogy gondoltam, törvényes céhből jött. És ez mégis mi az, hogy csak feltételezi a mágiahasználatot? Miért, mi más lehetnék még? Talán utcai komédiás? – zsémbelődtem. - Ez csak természetes. Jómagam szabadúszó lennék. – böktem rá hamar, visszaemlékezve arra, hogy mit is tud rólam Petersen. – Nem lenne jó ellentétes információkat mondani. – járattam az agyam.
- Én a Blue Pegasusból vagyok jelen, az ország másik végéből. – zárta a sort régi „cimborám”.
Itt rövid csönd következett be, amit nem más, mint a megbízónk tört meg:
- Üdvözlöm önöket, Petersen, Ovan és Rohandar. – köszöntött minket.
- Na tessék! Hát nem lebuktatott? – mérgelődtem rögtön.
A megbízó nem volt túl feltűnő, eléggé hasonlatos volt egy szokásos sötét küldetésadóhoz.
- Örülök, hogy elfogadták a felhívást, később lehet, hogy mások is csatlakoznak önökhöz. A gyilkost embereim már a város felé vezetik. Nem kertelek, a feladat veszélyes, és lehet, hogy nem ússzák meg ép bőrrel. De épp ezért ilyen magas a fizetség. – mondta.
- Tényleg! Nem csak, hogy revansot vehetek a múltkoriért, még pénzt is adnak érte. Ez nagyszerű! – szállt el azonnal a leleplezésem miatti dühöm.
- Uram, azt meg tudná mondani, mégis miféle képességekkel bír ez az illető? – kérdezősködött Oven.
Kapva kaptam a lehetőségen, és máris bedobtam magam, meg sem várva, hogy a kérdés címzettje válaszolhasson:
- Nos, azt hiszem, hogy ez ügyben én is adhatok felvilágosítást, mivel hogy úgy is csapatban fogunk dolgozni. Már harcoltam a lerajzolt személlyel, legalábbis akivel harcoltam, az pont így nézett ki. – tartottam egy pillanatnyi szünetet, majd elmondtam a lényegi információkat is: - Kristály mágiája van, és eléggé szerteágazóan tudja hasznosítani. Még repülni is képes vele, szóval oda kell rá figyelni! – fejeztem be a rögtönzött kiselőadást.

- Örülök, hogy valakinek van gyakorlati tapasztalata a célponttal kapcsolatban. Számításaim szerint néhány órán belül meg kell érkeznie kies városunkba, és addig mindent meg kell tennünk, hogy hmm… – gondolkozott el egy rövid időre a megbízó. - megfelelő fogadtatásban részesítsük. A hatóságok elfordítják majd a fejüket, önöknek csak meg kell találniuk, bármi áron! Mindössze annyit kérnék, hogy minél feltűnésmentesebben találják meg, és hozzák ide a férfit! – mondta el ismételten, de ezúttal kicsit konkrétabban a tennivalóinkat.
Miután végighallgattam, egyből a csapdaállítás jutott az eszembe, hiszen mi voltunk előnyben, tekintve, hogy a környék nekünk dolgozott.
- Van valakinél egy térkép a városról? – érdeklődtem.
Egy, a közelben álló fickó máris odanyújtott nekem egyet. Bár öltönyt viselt, mégis jobban hasonlított egy kidobóra.
- Előtte még kérdezhetek tőled Boregard? – kérdezett máris Petersen.
- Ha már egyszer megkérdezed, hogy kérdezhetsz-e, akkor már kérdeztél, tehát mindegy, hogy mit mondok, hiszen ha azt felelem, hogy nem kérdezhetsz, te már akkor is kérdeztél. – vezettem le egy gyors eszmefuttatást, de készségesebb feleletet adtam ennél: - Hogyne, hallgatlak. – mondtam, miközben a kézhez kapott térképet széthajtogattam.
- Rohandar, vagy Boregard? Melyik vagy pontosan? – kérdezte feszülten és kíváncsian.
- Tudtam én, hogy lebuktam, és hogy nem fogja ennyiben hagyni. – gondoltam morcosan, de azért válaszoltam, hiszen már nem volt mit tenni. - Nos, a részletekre nem szeretnék kitérni, de a valódi nevem tényleg Rohandar. - feleltem közönyösen, majd folytattam. - Ez a nagy épület itt micsoda? - kérdezem a megbízó „szekrényeitől”.
- Egy elhagyatott raktár. – felelte készséggel.
- Arra gondolsz Rohandar, - hangsúlyozta a nevem. - hogy oda kéne terelni? – érdeklődött.
- Talált zsenikém. Bár ez nem egyértelmű? – gondoltam. - Pontosan. – feleltem hangosan. - Az tökéletes hely lenne, főleg számomra. – mondtam sejtelmesen, majd egy rövid szünet után folytattam: - Nos, mivel kemény ellenfelünk lesz, ráadásul össze is kell dolgoznunk, azt hiszem meg kell osztanom veled még néhány információt magamról. - nyögtem ki nyűgnek tartva ezt az egészet.
- Hallgatlak. – felelte Petersen, és valóban nagy figyelmet tanúsított.
Vettem hát egy nagy levegőt, és megosztottam pár információt magamról:
- Nos tehát. Valójában egy sötét céhnek dolgozom, mivel lényegtelen, így nem nevezném meg, hogy melyiknek. A mágiám nagyrészt nekromanta mágia, de eléggé otthon vagyok a sötétség mágiában is, ezen felül pedig konyítok egy kicsit a szél mágiához... Gondoltam... Jobb, ha ennyit azért tudsz rólam. - fejeztem be végül a monológomat. - És most, ha nincs több kérdésed, rátérhetünk a tárgyra, tehát a csapdára. – tereltem tovább a beszélgetést.
- Nincs. – válaszolta kurtán partnerem. - Rendben, akkor a csapda. – fordította figyelmét a probléma felé. - Akkor oda tudják terelni az embereivel ehhez a bizonyos raktárhoz? – fordult a térképes fickóhoz.
- Azt megoldjuk. - válaszolta és intett is az embereinek.
- Térképezzük fel a raktárt közelebbről? – tudakolta Petersen.
- Még szép, sötétben nem lehet tapogatózni, ha ilyen dologról van szó. - feleltem metaforikusan.
A döntésnek megfelelően tehát kimentünk a kiszemelt épülethez, és alaposabban is szemügyre vettük. Tele volt dobozokkal, ablakok a tetőn, masszív falak, és erős vas gerendák, melyek tartották a tetőt. Ezen felül volt még egy remek tulajdonsága, csak egyetlen ajtó volt rajta.
- Nagyszerű ez a hely! Ha jól látom, mindössze egy ajtaja van, és az ablakok is csak a tetőn vannak. Itt kiválóan el lehet rejtőzni. - dicsértem az építményt. - Mit szólnál hozzá, ha a tetővasakon várnánk be a zsákmányt? – kérdeztem.
- Nekem megfelel. - válaszolta, miközben nézelődött. - Mondtad korábban, hogy találkoztál már vele. A mágiáján kívül van még más különleges tulajdonsága, amire számítani kell, ami nehezítheti a dolgunk? – faggatott tovább Petersen.
- A személyisége eléggé furcsa. Bárvolt idő, amikor mondhatni a társa voltam, de még akkor sem bízott meg bennem. Eléggé nehéz eset. Ja, és még valami. Ez nagyon fontos! Ami be van vonva kristállyal, az már minden fegyver a kezében. Jó lesz vele óvatosnak lenni. Nem tudom, hogy pontosan hogy csinálja, de nagyon jó. – dicsértem meg ezúttal prédánkat is.
- Értem. Akkor itt megvárjuk, és mikor ideér, lecsapunk rá. – vázolta fel ismét a tervet a társam. - B, vagy C terv? – tette hozzá végül.
- Hát, mondom az elképzeléseimet: Mikor belép, az ajtót be tudom csukni a szél mágiám segítségével. Ezen felül a sötétség mágiámmal meg tudom oldani, hogy szinte megvakuljon, amíg idebenn van. Csak az én szememet fogja látni. – vázoltam fel egy kombót.
- Én fogok látni? – kíváncsiskodott a srác.
- Természetesen. Mivel te velem vagy, így te mindent fogsz látni, ahogyan én is. – jelentettem ki büszkén.
- Valószínű, ha sötétül, már védekezni is fog. A kristálynak van gyenge pontja? – tudakozódott tovább.
- Jó kérdés. Biztosan van, de az előző csatánkban sajnos nem tudtam rájönni, hogy m az. De most kettő az egy ellen lesz. Valamit csak sikerül kiokoskodnunk. – vágtam ki magam a „fogalmam sincs” megszólalás helyett. - De van még egy ötletem. Gyere, segíts ezeket a dobozokat odavinni az ajtó mellé. – mondtam, hiszen a rengeteg dobozt és ládát is remekül lehetett hasznosítani, legalábbis az én koncepciómban. - Ebből csinálhatunk egy falat, amit ha belép szintén ledöntök. Így ha meg nem is akadályozzuk, de mindenképpen jelentősen lelassítjuk a kijutását. – fejtettem ki az ötletemet.
- Rendben. Gondolom a Korani cég emberi is kint fogják várni. – tette hozzá Petersen.
- Azt hiszem én nem fogom megerőltetni magam. – jelentettem ki.
Dolgozni nem igazán volt kedvem, ráadásul minél gyorsabban elkészül a munka, annál jobb, így hát megidéztem öt csontvázat. Négyet máris ráállítottam a dobozfal projektre, az ötödik pedig más feladatot kapott, ugyanis kényelembe helyeztem magam rajta. Négykézlábra ereszkedett, én pedig ráültem a hátára, és mint aki jól végezte a dolgát figyeltem az építkezést. Társam is besegített, megnyújtott karjaival belevetette magát a pakolásba.
- Azt hiszem, ezzel kész is vagyunk. – törölte le homlokáról az izzadtságot.
- Én is úgy vélem. – mondtam, majd felálltam, és az öt szolgámat visszazártam a közted dimenzióba. - Akkor irány a tető, aztán már csak várnunk kell. – tettem hozzá, majd bevetve a Flight mágiámat, felemelkedtem a ter irányába, és Petersent is emelni kezdtem.
Mikor felértünk a vastag acél gerendára, eszembe jutott még egy dolog, így azt is közöltem:
- Nos, ha bejön, két dologra ügyelned kell... illetve háromra. Én nem szólalhatok meg, hiszen felismerheti a hangom, és oda az inkognitó. A másik, hogy ne szólíts a nevemen, bármi is történjék. A harmadik pedig, hogy bár látni nem fog, hallani igen, szóval minél halkabb leszel, annál jobb. – mondtam el a tanácsaimat.
- Értettem. – kaptam meg a választ, és már valóban csak a halra kellett várni, hogy ráharapjon a horogra.

/ Most tűnt fel, hogy Kaoval egyezik a beszéd színűnk, így itt áttérek a Chocolate színre. /

Kinyílt az ajtó, és a megbízó egyik embere lépett be rajta.
- Az üzenet kézbesítve a címzettnek. A fickó ide tart. - mondta a megbízó talpnyalója.
- Nagyszerű, már úgyis kezdtem unatkozni. - jegyeztem meg vidáman.
- Úgy vélem még korai az öröm. Meglehetősen erősnek és magabiztosnak tűnt a jelentések szerint. - folytatta a pasas.
- A múltkor se volt piskóta. - emlékeztem vissza fájón a vereségre. - De leverjük, nem igaz Petersen? - fordultam társam felé.
- Le... azt hiszem. – válaszolta eléggé bizonytalanul - Még mennyi idő, míg ide ér? – kérdezte aztán az imént érkezett gyalogtól.
- Nem sokára itt van, készüljenek. – válaszolta.
- Ugyan már, ne legyél ilyen nyuszi, fő a magabiztosság. – korholtam a társamat. - Vettük! - folytattam a másik fickóhoz fordulva.
- Ha neked nem volt piskóta, akkor aggódok egy kicsit. - mosolyodott el Petersen.
- Akkor még mondhatni zöldfülű voltam. Ráébresztett sok hiányosságomra, melyeket azóta pótoltam, legalábbis remélem. - feleltem határozottan.
Nem kellett túl sokat várnunk, és a zsákmány egyenesen besétált a csapdába. Kinyílt az ajtó, és Tarava lépett be rajta.
- Igen, semmi kétség, ő az. – gondoltam, majd máris belevetettem magam, hogy teljesítsük a tervet.
Ahogy már előre megbeszéltük, a szélmágiámmal bezártam az ajtót, és ledöntöttem a felállított dobozokat is, és ezzel egy időben bevetettem a Dark Moment-et is, ezáltal levettem Tarava látását.
A folytatásra irányulóan viszont nem volt tervünk, így hát kénytelen voltam önállósítani magam és improvizálni. Gyorsan megidéztem tíz darab csontvázat, melyekkel máris megkezdtem az ostromot. Nem tudom, hogy a sötétség kényszerítette-e ellenfelemet védekezésre, vagy felfedezte-e a csontvázakat, de három pajzsot alkotott maga köré, így a fal és a pajzsok védelmében bújt meg. Jobbára a pajzsokat kezdtem el püföltetni, így azok kezdtek töredezni, de nem igazán jutottam előrébb.
- Rajta, csinálj te is valamit Petersen! – suttogtam, mivel eddig a társam nem sokat tett hozzá a harchoz.
Tarava a pajzsokat hirtelen széttolta, így a csapatomat is hátrébb szorította, ekkor érkezett rá Petersen támadása. Megduzzasztotta a kezét, és akárcsak egy gigantikus kalapács, a gerendákról lesújtva a földbe döngölte ellenfelünket.
- Ez szép volt, meg kell hagyni. – gondoltam, de nem akartam beszélni, mivel még a végén megtudja Tarava, hogy ki is vagyok, és ami még nagyobb probléma, hogy hol.
- Emeld fel a kezed! – suttogom ismét Petersennek, aki meg is fogadta a tanácsomat.
Ekkor valami fura dolog kezdett rátekeredni a karjára, amit máris feltételeztem, hogy Tarava irányít, vagy legalábbis ő hozott működésbe. Bár Petersen visszaalakította a karjait, a kötélszerű valami továbbra is rajta volt.
- Ez így nem jó. – jegyezte meg Pete, kissé aggódva.
- Dehogynem. - nyugtattam meg Petersent, és fellebegve közelebb repültem a célponthoz, és néhány méterről rálőttem a Bone Teeth-fel.
Mindeközben valami fura dolog történt a hátam mögött. Csak egy pillanatnyi villanást láttam, közben pedig a következők hagyták el Tarava száját:
- Nem kellett volna...
- Ez meg mi a pokol? – álltam értetlenül a dolgok előtt.
Az események kissé összekuszálódtak, mivel a történések elkezdtek torlódni. A lövedékeim találtak, és áldozatunk hátába szúródtak, eközben viszont Petersen, mintha elájult volna, leesett a gerendákról. Mivel nem lett volna előnyös, ha leesik és szétfolyik a padlón, így a szelemet és az egyik csontvázamat felhasználva még a zuhanás befejezése előtt elkaptam.
- Mi lehet a baja? – gondolkodtam, de nem akartam megszólalni, mivel közel voltam Taravához.
Erre ellenfelünk ismét pajzsokat hívott segítségül, melyeket fejjel lefelé kreált, és mint egy sátrat, maga köré húzta, így a három pajzs úgy nézett ki, mint egy piramis, a közepébe pedig bezárta alkotóját.
- Ennyivel még nem fogod megúszni, bár ügyes próbálkozás. – konstatáltam, és bevetettem a Bone Prison mágiám, melynek segítségével mondhatni belülről zúztam szét a pajzsokat.
Ezt igen ügyesen védte ki, a börtön területét kitöltötte kristállyal, így menekülve meg. Ezeket követően kristályból betűk rajzolódtak ki a levegőben, melyeket lassan, a keletkezésükkel egy időben ki is olvastam:
- "HA ÉLETBEN AKAROD TUDNI A TÁRSADAT, MEGHALLGATSZ" – hirdették a betűk.
- Ezúttal rossz lóra tettél. – gondoltam, mivel a saját céhtársaim, de voltaképpen Ann-en kívül bárkit teljes nyugalommal hagytam volna meghalni, ha a küldetés úgy kívánta volna, és hát, mit lehet tenni, ez most úgy fest, hogy ezt kívánja.
Mivel mondhatni patthelyzet alakult ki, így inkább visszavonultam, hogy valahogy megoldjam Petersen problémáját. Nem, nem azzal volt a gond, hogy nem hagytam volna meghalni, de jelen helyzetben jól jött volna még egy segítő kéz. Az első gondolatom az volt, hogy a kötelet, mely egy körben húzódott, azt kéne eltávolítanom, így hát a kardommal csapásokat mértem rá. A harmadik csapásnál szétpattant, de a kívánt hatást sajnálatos módon nem tudtam elérni, így a társam továbbra sem mozdult, csak lógott a hullám mellett, mint egy darab kocsonya.
A következő ötletem tehát az volt, hogy ez a technika csak akkor fog megszűnni, ha Taravát kiiktatom, így hát letehettem a segítségről. Ezért hát visszarepültem a foglyomhoz, és lebontva a csontbörtönt, elkezdtem megsorozni a kristályépületet a Dark Delete-tel. Mialatt lövöldöztem, a még meglévő kilenc hullámat is odavezényeltem a célpontom köré, és vártam az alkalmat, hogy végre összezúzzam az alkotást, hogy lecsaphassak végre.
Mikor már majdnem összetörtem a burkot, az felemelkedett, majd rögtön ez után betűk jelnetek meg ismét:
- "MÁR NEM LÉLEGZIK".
Rögtön ezután Pete valóban elvesztette a légzését és fuldokolni kezdett.
- Az ördög vinné el ezt a kis mocskot! – mérgelődtem, persze csak azon, hogy a jó kis segítségemet kinyírja, így kereshetek egy újat.
- "HALLGASSATOK MEG". – alakultak át a betűk.
- Hallgassam? Mégis minek? És akkor mégis miért nem beszél? – gondolkodtam.
- "VÁLASZOLJATOK" – jelent meg a következő alakzat.
- Egye fene, beszállok a játékba, de ne nézz kezdőnek! – határoztam le magam. - Ejnye Tarava, már ilyen mélyre süllyedtél? - válaszoltam végül, de úgy, hogy visszhangot keltettem közben, hogy ne fedjem fel a pozíciómat.
Petersen ekkor egy hangos nyögéssel jelezte, hogy ismételten kap levegőt.
- Ez egészen könnyen ment. – gondoltam elmosolyodva.
- "BIZONYÁRA..." – jelentek meg ismételten a kristálybetűk.
Ezt követően egy gyors kísérletet tettem arra nézve, hogy Pete-t kijuttassam a csatatérről, így a bábommal felkapva a raktár másik sarkába kezdtem cipelni, de hirtelen egy falszerű dologba ütköztek, és rúnák villantak fel narancsos, vöröses színben.
- A fene, gondolhattam volna, hogy annak a körnek van valami jelentősége. – gondolkodtam. - Csak hogy tudd, ha megölöd a foglyodat, azzal nem érsz el semmit. Nem fogok semmi őrültséget csinálni, hogy megmentsem. – feleltem Taravának látva a fejleményeket, és természetesen ismét visszhangok sokaságának kíséretében.
- "DE LEGALÁBB MEGHALLGATSZ "
Eközben sajnos nem figyeltem kellőképpen az ellenfelemre és nem vettem figyelembe a képességeiről szerzett összes információm, így sikerült felemelnie a gömböt, melyben benne volt, így áttörte a tetőt, ezáltal kijutva a Dark Moment-em hatóköréből.
Rugalmasan, bár mérgesen kezeltem a helyzetet, így a hullámi, leszámítva azt, amelyik Petersent tartotta egyben, elzártam, majd feloldva az így már feleslegessé vált Dark Moment-et, majd a Flight segítségével én is kiröppentem a tetőn keletkezett nyíláson.
- Tehát már nem kell rejtőzködnöm mi? - nevettem el magam, mikor kiértem.
Voltaképpen felesleges volt a kivonulásom, mivel Tarava gyorsan „levedlette” a burkot, és ellőtte, szerencsémre nem felém, majd ezt követően eltűnt egy szemvillanás alatt.
- Hát ez meg? – lepődtem meg, majd egyfajta hatodik érzéktől vezérelve lepillantottam a magam alatt hagyott terepre, és megpillantottam Taravát odalenn. – Pedig most jöttem ki. – bosszankodtam, majd ismételten leszálltam a csarnok belsejébe.
Magam előtt, mint az esőt küldtem le a hullákat, akik a levegőből záporoztak rá ellenfelemre. Egy szép nagy pajzs volt a válasz, majd hirtelen megjelent Petersen mögött, méghozzá egy szép nagy fegyverarzenállal, melyet tőrök és egy kard alkottak.
- Tehát teleportálás mi? – vontam le a következtetést.
A csontjaim egy része összezúzta magát a pajzson, a többi pedig felállt, és csatasorba mozdult, miközben én a hadrend közepén foglaltam helyet, hogy minél szélesebb körű védelmem legyen.
- Meghallgattok végre? – kiáltotta Tarava ingerülten.
- Az állatot, akit a mészáros a vágóhídra visz, azt sem hallgatja meg senki. De tekintettel a régi múltunkra, egye fene, adok neked egy alkalmat, hogy elmondd, amit szeretnél. De tudnod kell, hogy bármi is legyen, feladatom van, és az a te halálodat kívánja. – feleltem teljesen érzéktelenül, várva a kiselőadást.
- Én szívesen hallgatlak. – mondta szinte lelkesen Petersen. - Minthogy mást úgysem tudok. – tette hozzá, és ebben egyet kellett értenem vele.
- Nem mintha bajom lenne ezzel a hozzáállással, Rohandar… – nyomta mag kihangsúlyozva a nevemet.
- Nagyszerű, tehát emlékszik rám. – gondoltam borongósan.
- … de most nekem is kifejezetten kényes ügyem van. Azt hiszem pont a megbízótokkal. – fejezte be a mondatot.
- Akkor hát beszélj, most hallgatlak. – sürgettem.
- Én is. Minthogy mást úgy sem tudok. – ismételte meg magát Pete.
- Nem tudom mivel vett rá titeket a vadászatra, de amennyiben nem simítom el az ügyet hamarosan, nagyon súlyos következményekkel fogunk számolni. Páran így is a nyomomban vannak már a Mágikus Tanácsból. Gondolom, nem szeretnétek belegabalyodni egy nagy folyamba, amiben nincs megállás.– foglalta össze a dolgok állását.
Bár megfontolandó volt az ajánlat, de mégis a következőket mondtam:
- Igen egyszerű az oka az ittlétemnek és ez a pénz. Semmi személyes. Ami pedig a lavinát illeti, engem már így is azonnal letámadnak, ha kiderül, hogy ki vagyok, szóval már nem sok új jöhet. – mondtam továbbra is unottan, bár már több érdeklődést mutattam, mint a beszélgetés kezdetén.
- Ha csak a pénzről van szó... A megbízó vagyonának egy része bizonyosan itt van a városban. Nincs rá szükségem, amennyiben el tudom simítani az ügyet. – ajánlotta fel Tarava.
- Megvesztegetés? – kérdezett rá a dolgok állására Petersen, aki még most is csak lógott, mint egy darab rongy.
- Új megbízás? – kérdezte pontosítóan ellenfelünk.
- Nos, mégis hogyan szeretnél elsimítani és mit? Mert ha csak fejjel rohansz a falnak, akkor inkább ellened harcolok, mint azok ellen a fickók ellen. - jegyeztem meg undorodva, hiszen nem voltak valami bizalomgerjesztő ellenfelek, hiszen hazai pályán voltak.
- Koránt sem fejjel a falnak, ugyan. Tudhatnád már, nem vagyok mészáros. – kérte ki magának az ügyet Tarava.
Az igazat megvallva ő mindig is rejtély volt számomra, nem tudtam eldönteni, hogy végül is kinek a pártján áll.
- Én szívesen távoznék innen minden szó nélkül. – ajánlkozott Petersen, akinek jelen helyzetben tényleg nem volt túl sok lehetősége.
- Ha a dupláját fizeted a mostaninak, méghozzá rögtön azután, hogy lelépünk innen, akkor üsse kő, veled tartok. - jelentettem ki kerek perec. - És bár ismerlek, de nem ajánlom, hogy ne fizess, arra kényes tudok lenni, különösen ekkora összegeknél. – tettem néhány megjegyzést.
- Te is tudod, hogy ez lehetetlen. Vagy a társad életét veszed semmisnek, vagy pedig eleve nem is szándékoztál elengedni?
- Miért lenne lehetetlen? - kérdeztem vissza csípősen. - Mellesleg némileg jól érted a dolgokat. – jegyeztem meg sötéten, mivel ha nem adja meg az összeget, nos, nekem a fele is jó, ha pedig megadja, az még jobb. Én mindenképpen jól járok. Ami pedig a társam életét illeti, teszek rá, hiszen nem különösebben hatna meg a halála.
Tarava valamit suttogott Petersennek, majd egyenesen felém lőtte egy kis kristály kíséretében. A csontharcosaimra hagytam az élő ágyúgolyó problémáját, akik sikeresen fel is fogták a feléjük száguldó alakváltót, miközben én a tető felé repültem, mivel Tarava ismét teleportált egyenesen a lyukhoz, onnan pedig ismét eltűnt.
- A fene vigye el az elterelését! Gyerünk utána! – üvöltöttem mérgesen, miközben a lyuk felé haladtam.[i]

A tetőn tátongó nyíláson kilépve azonban már csak egy elmosódott emberi alakot láttam, amiben nem lehettem biztos, hogy Tarava. Így hát, mivel az üldözés értelmét vesztette, visszamentem Petersenhez, hogy megvitassam vele a továbbiakat.
- Most mi legyen? – kérdezte egyszerűen.
- Ezt bebuktuk azt hiszem. Esélytelen az üldözés, már bottal üthetjük a nyomát. Nem lett volna szabad hagyni, hogy kimeneküljön a sötétből. - bosszankodtam. – Hogy a fenébe lehet, hogy én még nem tanultam teleport mágiát? Hasznos kis cucc. – gondolkodtam közben.
- Akkor vissza a megbízóhoz? – vetette fel a problémát Pete.
- Hát... jobb ötletem nincs. - feleltem komoran, hiszen nem sok kedvem volt beszámolni a kudarcról.
- Rendben. - indult meg a bejárat felé. - Csak szólok, hogy ha erősebb lennék, most megütnélek. – folytatta morcosan.
- Megütnél? - néztem ártatlanul. - Mégis miért?
- Hagytál volna meghalni. Nem rajtad múlt, hogy élek még, Boregard. – fejtette ki a problémáját.
- Ja, hogy az! Ugyan már, ne szívd mellre! Tudtam, hogy nem fog végezni veled, hiszen, ha akarta volna, te már nem élnél nem igaz? És különben is, nem történt semmi bajod, tehát minden jól sült el nem? – magyarázkodtam.
Igazából magam sem értettem, hogy miért is próbálom magam kivágni, hiszen szóról szóra igaz, de hát mindegy, inkább velem legyen mint ellenem nem igaz?
- Tudtad? – ismételte meg. - Ja, jól sült el. – fejezte be végül, és más témára tért rá: - Ő most menekül, vagy majd visszatér? – kérdezte.
- Most tőlem kérdezed? Ha tudnám, szerinted elmennék a megbízóhoz? - kérdeztem vissza értetlenül, mivel hülyeségnek tartottam a kérdést.
- Csak azt hittem ismered, de akkor menjünk a megbízóhoz. – akadékoskodott tovább.
- Ismerni ismerem, csak éppen nem vagyok gondolatolvasó. – vágtam ki magam ismét.
- Értem. – hagyta ő is annyiban a dolgot, és szépen csendesen elballagtunk a megbízónk házához, ahol is, úgy tűnt, már vártak minket.
Bár reméltem, hogy én adhatom elő a sztorit a főnöknek, de sajnos megelőztek, mivel az egyik embere éppen akkor informálta a történtekről, mikor mi beléptünk. A fickó feje úgy nézett ki, mint egy túlnőtt paradicsom, ami már éppen szét akar posszanni, de végül csak egy nagy és hangos sóhaj jött ki a torkán, és így szólt:
- Ennél jobb alkalmat nem tudok keríteni, hogy elkapják. - tárta szét kétségbeesetten a karját. - De az idő nekünk dolgozik. Valamelyik ügynököm újra meg fogja találni, és újra lecsaphatunk rá. – folytatta bizakodva.
- Akkor is el fogom kapni! Ez már becsületbeli ügy! – gondoltam, mivel az nem létezik, hogy másodszorra sem tudtam megverni Taravát.
Eközben a férfi fel-alá kezdett mászkálni a szobában, s kissé mormogva, látszólag semmire sem figyelve a gondolataiba révedt. Rövid szünet után végül ismételten megszólalt:
- Nem fog egy helyben maradni, tehát abban az ivóban, ahol megtaláltuk egyszer, már nem lesz ott, de azért megér egy próbát. Odaküldöm az egyik emberemet. De nem tudunk mást tenni, várnunk kell, míg újra megtalálják… - mondta ökölbe szorított kézzel, majd intett, hogy addig mi távozhatunk.
Csendben, akár csak az idefelé vezető úton, elhagytuk a szobát Petersennel, s kinti épületrészbe mentünk.

Kao:

Szeretném, ha Uetto és Kuudo ebben, vagy a következő körben megérkezne, ugyanis kissé bonyolódik a helyzeted.

A helyzetedre kézenfekvő megoldás az, hogy likvidálod azt, aki megpróbál téged megölni - így a rólad keringő információk is eltűnnének. Ehhez azonban szükség van az előzetes felmérésre, mégpedig a helyszínről, és a Korani igazgatójának hollétéről.

Az épületet fákkal beültetett, virágokkal és sövényekkel teli parkos sáv veszi körül, amit láthatóan kínos gonddal tartanak tökéletes állapotban. A mögötte húzódó irodaház falait hasonló módon óvják a kosztól (és az ablakok olyan hatásfokkal verik vissza a napfényt, hogy nem látsz be), de ami még fontosabb - kitaposott ösvényeken őrök és rendfenntartók sétálnak, ahogy a közeli utcákon is, árgus szemekkel lesve a közelben sétáló emberek arcát. Belső felépítéséről és az igazgató elhelyezkedéséről nem tudsz meg semmilyen módon semmit, de az épület rendeltetése nyilvánvaló: a városban fekvő műhelyek munkáját hangolja össze, foglalkozik a papírmunkával, adja le a rendeléseket, hárítja el az előre nem látott problémákat, és így tovább, ennek minden nyüzsgésével és biztonsági réseivel, hiszen a munka még miattad sem álhatott meg. Az igazgatót - habár elég ismert, de legalábbis hírhedt - már napok óta nem látták sehol, néhányan azt találgatják, hogy maga alá temette-e a munka. Házát némi kérdezősködés után megtalálhatod, de néhány rejtőzködni képtelen ügynökön kívül senkit sem találsz nála.

Ahogy ismerlek téged, ezzel bőven elég lehetőséget adtam neked (sőt, többet is, mint amennyire én gondoltam), hogy összerakj egy tervet, amivel betörhetsz az épületbe. Tedd is ezt meg, és érj el a tervezés végére!

Rohandar, Pete, a ti részetek Kao posztja után következik!

....
Ebi.

Rohandar és Pete:

Nem telhetett bele néhány percnél többe, hogy egy levelet kaptunk a főnöktől.
- Most jöttünk el, mit akarhat már megint? – morgolódtam magamban.
A levél tartalma eléggé tömör volt:
- Habár a csapda nem működött, a gyilkost sarokba szorítottuk. Nem menekülhet, és nem rejtőzhet a végtelenségig a városban. Támadnia kell - de ennek az időpontját ő dönti el. Álljanak készenlétben! – állt benne.
- Na kösz szépen, ezzel most aztán marhára beljebb vagyunk. – gondoltam, bár éppenséggel jobb ötletem nekem se nagyon volt.
Jobban mondva volt, csak hogy azzal sem valószínű, hogy előbb eljuthattunk volna Taravához, mint így.
- És most, hogyan tovább? - kérdeztem inkább csak formalitásból, hiszen már megvolt a magam terve, csak örültem volna neki, ha a partnerem is azt választja.
- Nem tudom, tanácstalan vagyok. Talán a várost nézném meg, szűkíteném, hogy merre lehet. – válaszolta, ami nem igazán volt kompatibilis az én elképzelésemmel, bár több szempontból lehetett volna találni egyezést, ha nagyon megkaparjuk a felszínt.
- Szerintem értelmetlen. Azt nem firtatnám, hogy honnan, de vannak elképzeléseim, hogy mi járhat a fejében. Mondjuk úgy, hogy egy kicsit már ismerem. Szerintem jobb lenne hagyni, hogy ő keressen meg minket. – vázoltam fel neki az én opciómat.
- Ez igaz, te jobban ismered. Legyen akkor, ahogy jobbnak látod. Veled tartok, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne különválnunk. – egyezett bele.
- Én is pontosan ilyen könnyűre terveztem. – gondoltam elégedetten a gyors rábeszélésről. - Igaz. Szerintem az lenne a legjobb, ha kikérdeznénk azokat, akik eddig a nyomában voltak. Nem szeretnék még egy olyan meglepetést, mint amilyen a raktárban te kaptál. - mondtam, majd egy rövid hatásszünetet tartottam. - Ők talán többet tudnak arról, hogy mire is készülhet pontosan.
- Remélem többet, mint mi.
Így hát a megbeszélteknek megfelelően nekiestünk, hogy kikérdezzük azokat a fogdmegeket, akiket Tarava nyomába küldtek eddig. Jobbára nem sok használható infóval rendelkeztek, és félúton már kezdtem azt hinni, hogy ez az egész egy kész időpocsékolás. Már-már gépiesen mentem oda a következő klienshez, és tettem fel neki a kérdést:
- Maga mit tud mondani nekünk? - kérdeztem komor, kissé talán fenyegető hangon is.
Egészen eddig csak én beszéltem, no meg akit kérdeztem… szóval a lényeg, hogy Petersen szinte meg sem szólalt, ami idegesített kicsit, mivel jobbára így mindent nekem kellett csinálnom.
- Semmit sem tudok mondani sajnos. – felelte, de nem nézett a szemembe, ráadásul eléggé verte a víz, és nagyon zavartnak is tűnt.
- Akárhogyan is, egy próbát megér. – gondoltam, és bepróbálkoztam egy kis csellel, hátha kiugrathatom a nyuszit a bokorból. - Te, szerintem ez hazudik. – mondtam Petersennek.
- Mindenki hazudik. Ez törvény. - kuncogott. - Próbáld újra, kicsit hatásosabban! – javasolta.
- Kösz a semmit! – morogtam magamban, de végül, látva, hogy a tag mégis inkább nyugtalanná vált, és látszott rajta, hogy menekülne, így megpróbálkoztam vele: - Kicsit? – törtem le kissé, mivel én inkább a „sokkal” kategóriát preferáltam volna az ijesztés terén, de hát mit lehet tenni, aki a kicsit nem becsüli…
Szóval csak négy hullát idéztem meg körben, akik kardot szegeztek neki.
- Szóval akkor kezdjük újra! Bökd ki mindent, amit csak tudsz Tarava felől. - néztem mélyen a szemébe.
- Mindent elmondok, csak hagyjatok békén. – lett hirtelenjében készséges az ipse.
- Rendben van, de aztán pörögjön a nyelved! - utasítottam, és a bábjaim eltették a fegyvereiket.
- Alig ismerem a tagot, de egyszer elkapott, jobban mondva... mindegy, a lényeg, hogy megfenyegetett, hogy ha nem informálom őt, akkor végez velem. - nyögte ki végül.
- Ez minket nem érdekel, mond tovább! - sürgettem.
- Hol volt? – szólt közbe a partnerem.
- Egy tetőn futottam vele össze. Beszakadt alattam pár gerenda és pont abba a padlásszobába estem, ahol ő is volt. – felelte a "fogoly".
- Rendben. Még valami? - faggattam tovább.
- Van egy férfi. Nem tudom, hogy ki lehet valójában, de úgy tesz, mint ha nekünk dolgozni, közben meg vele van. - hadarta.
- Na, ez már jobban érdekel engem. Te hogy vagy vele Pete? – kérdeztem a mellettem állótól.
- Igen, igen, ez már érdekes. Ki ő? – jött az újabb kérdése, amit csak sajnálni tudtam, hogy nem nekem jutott eszembe.
- A neve valami Riddick, ha jól emlékszem. Úgy mutatkozott be, hogy irodavezető. – felelte.
- Nocsak-nocsak. Mik ki nem derülnek itt. - motyogtam. - És te mit mondtál el neki? – néztem rá megint csak szúrósan és jelentőség teljesen.
- Már nem is tudom. Jóformán mindent, amit csak tudtam. - vallotta be nagy valószínűséggel őszintén. - És most már elengedtek? - kérdezte.
- Van még valami, amit tudni akarunk? – kérdeztem rá társamnál, hátha neki még van kérdése.
- Talán hogy hol van most, ha tudja.
- Igaz, merre van most? - kérdeztem meg én is, hátha nem vette volna a lapot.
- Azt sajnos nem tudom megmondani. - felelte.
- Akkor részemről kotródj innen, amíg jókedvemben vagyok! – mordultam rá.
- Jó kedved van? – csodálkozott el Petersen.
- Látnál akkor, amikor rossz napom van. - mondtam viccesen. - Mellesleg miért ne lenne jó kedvem? Hiszen most tudtunk meg egy rakat infót. – fejtettem ki a „jó kedvem” okát.
- Ez igaz. – mosolygott. - Akkor keressük meg azt a Riddicket vagy kit?
- Szerintem még nincs itt. Ha jól sejtem, csak akkor fog feltűnni, amikor megkezdődik a terv. – elemeztem ki a helyzetet, legalábbis amennyire esélyem volt rá, hogy megértsem Tarava gondolkodását.
- Akkor most várunk? – akadékoskodott tovább.
- Igen, azt hiszem, hogy az lesz a legbölcsebb, ha várunk és készülünk. – válaszoltam.

Ted, az informátor aranybányával ért fel Petersen és Rohandar számára. Ahogy Uetto elindul, hogy végrehajtsa a Kao által kifundált tervet, az őrség alig két-három perc késéssel le is adja a jelzést, hogy megérkezett az irodavezető. Választhattok, hogy ti magatok akarjátok-e elkapni a mágust, vagy a feláldozható őröket vetitek-e be ellene.
Az első esetben az első pillanatnyi döbbenet elmúltával az alakváltó védekezni kezd, de meglehetősen gyorsan letöritek az ellenállását - csak egy iroda vagy folyosó esik a küzdelem áldozatául.
A második esetben jóval bonyolultabb a helyzet. Az elfogására küldött őrök ugyan valamennyire lefárasztják őt, de kivétel nélkül meghalnak, majd a pánikot kihasználva Shasu egy újabb alakot vesz fel, és próbál eljutni a főnökötökhöz. Az eredmény ugyanaz, nektek kell megállítani őt, habár kissé gyengébb, mint az előző verzióban.

Azonban számotokra nem annyira érdekes Uetto, hiszen nem az a feladatotok, hogy őt kapjátok el. Nektek csak annyiban fontos, hogy megtudjátok, merre is van Kao. Vigyétek a főnök elé az urat, lehetőleg élve és viszonylag sértetlenül (ahhoz, hogy hogyan viselkedik elfogása után/közben, kérdezzétek az NJK-tulajt!), majd lássatok hozzá a kikérdezéshez!

Kao: Az előzőleg megbeszéltek alapján folytatódik a terved (mivel külön megbeszéltük, ezért csak vázlatokban írom le, te úgyis jobban tudod, mi fog történni, mint én). Likvidálod a tetőn levő őröket, majd folytatod a megkezdett tervet, habár nem számítottál arra, hogy Shasu-t elfogják. Kuudo azonban mágiáját használva megtalálja a főnök irodáját, és Shasut is, aki addigra már az irodában van. Az, hogy hol van az iroda, és milyen módon akarsz bejutni oda, közös megegyezésre bízom!

Posztotok odáig tartson, hogy Kao is bejut az irodába!