Magánküldetés - Zero pont

Tárgy: Magánküldetés - Zero pont Hétf. Jan. 30, 2012 9:10 pm

Magánküldetés Anoya, Ai, Arisa és Ray számára.

Amikor erre a szép, kora tavaszi napra ébredtetek, még nem is sejtettétek, hogy nemsokára milyen izgalmas, bámulatos és veszélyes kaland indul útjára a és ragad titeket is magával. Anoya, Ai és Ray, ti a klasszikus küldetésfalas módon akadtok a következő, igen sürgős felhívásra.

Fiore nagyra becsült Mágusai!

Az ország délkeleti részén elterülő Zun’ Mao hegyi városát sötét erők ostromolják. A lakosokra rontó lények messze meghaladják harcosaink képességeit. Mielőbbi beavatkozás szükséges. A segítséget bőségesen megháláljuk, drágaköveknek és aranynak nem vagyunk híján.
Gyülekező a következő telihold előestéjén, a Zun’ Upaku hegy északi lábánál elterülő Tramwis városában, Elumu pihenőházában.

Tisztelettel:
Zaon Tulamu, Vezető

Nincs idő a fecsegésre, vagy most azonnal indultok, vagy hagyjátok veszni szerencsétlen ártatlanokat. Az út nem rövid. A déli országrész elérése, akárhogy is nézzük hosszú vonatozás árán lehetséges csak, az említett Tramwis pedig a legközelebbi állomástól számítva is még 10 mérföldnyi viszontagságos, gyalogút. Az a bizonyos telihold pedig két nap múlva itt van, szóval iszkiri.

Postotok addig tartson, hogy eléritek Elumu pihenőházát és türelmesen várjátok az este eljövetelét.

Arisa, mint első küldetésed, remélem élvezetes lesz számodra és hogy máris megmutathasd mit tudsz, arra kérlek lepj meg! Te mint céhnélküli mágus, általában jóval nehezebben jutsz tisztességes munkához, most azonban rád mosolyog a szerencse. Ugyan abba a felhívásba botlasz mint amit a többiek is elvállalnak, azonban hogy ez hogy esik meg veled, teljesen a te fantáziádra van bízva.

Erre a körre most 1 hét határidőt szabok, azonban arra kérek mindenkit, hogy az első postja végén tüntesse fel, hány napos időkorláttal szeretne dolgozni a továbbiakban. A válaszokat majd bedobom egy "komputerbe" és az eredményt jól megrágva, átlagolva fogom közzétenni. Tessék átgondolni, ugyanis a határidő tekintetében szigorú leszek, betartatom és betartom, korábban azonban nem igen fogok írni.

Tárgy: Re: Magánküldetés - Zero pont Szer. Feb. 01, 2012 12:28 pm

Magányosan ültem a céhterem sarkában egy eldugott asztalnál, hisz mi mást csinálhattam volna. Már lassan több hete a céhben vagyok, de látáson kívül senkit sem ismerek. Ezt a tényt még úgy-ahogy el is viseltem volna ám volt még egy bizonyos tényező ami rontott az amúgy is rossz hangulatomon, ez a valami pedig nem más volt mint az előző küldetésem. Pontosabban az volt az első küldetésem melyet a céh színeiben vállaltam el és sajnos nem sikerült végrehajtanom. A falu amit meg kellett volna védenem, már az érkezésemkor támadás alatt állt és mire tehettem volna valamit már teljesen romokban hevert.
Ezen tényezők fényében nagyokat sóhajtozva próbáltam lenyelni bánatom némi citromos tea mellett. Többször is a pohár fenekére néztem és egymás után mentem, hogy töltsék tele azt a bizonyos poharat, holott leginkább azt szerettem volna, ha magamat tudom megtölteni egy kis lelkesedéssel. Már a hetedik pohár után, aki kiszolgált engem, is észrevette, hogy elég rossz passzban vagyok, ezért amikor újra elé kerültem, a pohár tea helyett egy papírt adott. Egy felhívás volt rajta, méghozzá a nagyra becsült mágusok számára. A jelenlegi állapotomban nem éreztem magam valami nagyra becsültnek, de a csapos szentül meg volt győződve arról, hogy egy másik felkérés majd biztos jobb kedvre derít. Én nem voltam ebben a dologban olyan biztos, de még mindég jobb mintha az asztalnál ülve emészteném magam az első küldetésem miatt.
- Rendben! Megpróbálkozom vele, sőt! Meg is fogom csinálni! Már csak a tapsvihar hiányzott volna a saját magam éltetéséből, de ami a lényeg, egyből felkerekedtem felszerelésemmel együtt, hisz a határidő szűkös volt csak két napom volt arra, hogy odaérjek, nem akartam úgy érkezni mint a legutóbb. - Már nincs más hátra, mint felszállni a leghamarabb induló vonatra mely elvisz egészen... ööö Tramwisig? Természetesen beütött most is a szokásos édes tudatlanság, mert hát hogyan is juthatnék el egy olyan helyre, olyan városba amiről még életemben nem hallottam?! Az erre következő fél órát azzal töltöttem, hogy a vonatállomáson kérdezősködtem hátha az arra járó emberek között van valaki aki tudja merre van. Fél órányi kutakodás után sem volt semmi eredmény amikor az egyik járókelő akit megkérdeztem, rámutatott az egyik épületre, amire a következő volt kiírva: INFORMÁCIÓS SZOLGÁLAT.
Egyből a fejemhez kaptam a kezemet, mely olyat csattant, hogy az egész helyiség visszhangzott tőle, de meg is érdemeltem. Nem is telt bele pár percbe és már a tökéletes vonaton ültem mely egy Ephater nevű kis állomásra visz engem, ahonnan bő másfél két óra gyalogút és már meg is érkezek. A vonaton kabinjában, melyben egyedül utaztam, kényelmesen hátradűltem majd élveztem az utazást a kellemesen ringató zötykölődéssel együtt. Aha, legalábbis én ezt gondoltam... Már bő egy órája utazhattam, de az unalom olyan szinteket ért el, hogy már a lábam az égnek állt míg a hátammal támaszoztam az ülést.
- Ma~a.. istenem, mikor érkezünk már meg... Puffogtam unalmamban amikor mit ad isten, egy lány téved a kabinba. - Szabad itt egy hely? Tette fel a kérdését. - P-persze! a válasz kicsit lassan érkezett, hisz tekintetemet a lány külleme kötötte le. Amint a lány elfoglalta a velem szemben elhelyezkedő kipárnázott ülést, megpróbáltam valami menőbb pozícióba helyezkedni. Természetesen tekintetem mindvégig a lányon volt és őt fürkésztem, míg meg nem szólalt. - Ööö...ne...nee haragudj, hogy zavarlak, de megmondanád merre tart ez a vonat? Megmondom őszintén most már nem vagyok biztos benne, hogy jóra szálltam! - A vonat Ephater megy, de hátha tudok segíteni. Merrefelé tartasz? Kérdésem kicsit merész volt hisz pont én vagyok az egyetlen aki biztos, hogy nem tud eligazodni Fioreban, de a próba szerencse.
- Egy munka miatt Tramwisba tartok, bár tudom, hogy oda vonat konkrétan nem visz, de azért legalább közelebb lehet kerülni hozzá. A Ray szemei elkerekedtek és fejében már meg is szólalt a harang. Egy csinos lány pont oda tart ahova ő, mondhatni megütötte a főnyereményt. - Én is pont oda tartok és szintén egy munka miatt. Egyébként Ray Nightblast a nevem. Örvendek! Mutatkoztam be, miközben magabiztosan nyújtottam jobb kezem a lány felé, holott az etikett szerint, amit persze ő nem ismer, lányokkal nem illik kezet rázni. A kijelentésemre a lány szemei láthatóan felcsillantak és örömében elkiáltotta magát. - Tényleg? Ezazzz!! Majd ő is szintén nyújtotta a kezét. - Nakamura Haneda Ai, de csak szólíts Ai-nak! Én is örvendek, de még mennyire! - mondta fülig érő szájjal.
Még a lány neve futott a fejemben amikor tudatosult bennem, hogy már vagy öt perce történt a bemutatkozási "ceremónia" és beütött az a bizonyos kínos csend, melyet meg szerettem volna törni, hisz mégis csak kínos volt. - És milyen munka miatt igyekszel ennyire Tramwisba? - Persze megfordult az én fejemben is, hogy talán Ai is mágus és pont azt a munkát vállalta el amelyet én is, de azért ezzel a kérdéssel biztosra megyek.
- Nos igazából, csak lekaptam egyet az üzenőfalról és meg sem néztem, csak mikor kijutottam a tömegből! Kicsit sokan voltak előtt! Jaj ne haragudj elég sokat beszélek! Hát valami titokzatos sötét erők rombolják azt a várost! A lényeg, hogy sokat fizet és hogy gyorsan ott kell lenni, teliholdkor van a találkozó, hol is...jah igen az Elumu pihenőházban. Egy kicsit meglepődtem a dolgon, hisz mégis mekkora a valószínűsége annak, hogy belebotlok egy unalmas vonatutazás alatt egy olyan egyénbe aki ugyan azt a munkát vállalta el mint én. - Nem mondod... akkor úgy tűnik együtt kell majd dolgoznunk az ügyön. Nyújtsuk a legjobbat! Mondtam neki mosolyogva.
Mire észbe kaptam, Ai-val olyan jól elbeszélgettük az időt, hogy már rég megérkeztünk arra az állomásra ahonnan már csak pár mérföldnyi gyaloglást kellett megtennünk. Azonban arra egyből felfigyeltem, hogy a távolban elég komolynak tűnő szürke felhők gyülekeztek, bár nem igazán minősítettem neki nagy jelentőséget, inkább a mellettem álló lánnyal foglalkoztam.
- Melyik céhből jöttél? Jah és ha már itt tartunk akkor milyen mágus vagy? - Érdeklődte amire rövidke gondolkozás után válaszoltam is. - A Dragon Fangban tengetem napjaimat és céh színeiben jelentkeztem a munkára is. Ha minden igaz Alakváltó leszek, ha végre megtanulok rendes varázslatokat is. Mondtam kacagva, majd megpróbáltam bókolni is neki egy kicsit. - És te Ai? Milyen mágiát használsz? Na meg gondolom egy ilyen csinos lány nem is sötét céhhez tartozik. Tettem fel a kérdéseimet, és akkor lett volna gázos a dolog, ha tényleg egy sötét céhhez tartozott volna a lány, ám szerencsémre ez nem így volt. - Köszönöm. Ami azt illeti én szél mágus volnék és a Blue Pegasusból jöttem! -mondta, majd felfogta a haját és megmutatta a nyakán lévő jelet. - Hmm nem igazán ismerem azt a céhet, bár ha jobban meggondolom sok minden van amit nem ismerek. Mondtam miközben kinyújtottam jobb kezemet, majd a csuklómat mutattam a lány felé amint a Dragon Fang jelképe büszkélkedett sötétkék színben. - Hát ezt a céhet arról a legkönnyebb megismerni, hogy mindegyik tagja odafigyel a tökéletes külsőjére. Ismételten egy magas labda érkezett felém melyet illet lecsapnom. - Áh értem, tehát innen ered a te megjelenésed is. Nem lehet rossz céh. Jegyeztem meg neki okoskodó figurában amikor is hirtelen felkaptam a tekintetem az égre. Amikor leszálltunk a vonatról, észrevettem, hogy a távolban szürkék a falhők, nos mi éppen a közepébe sétáltunk az egésznek, és amiért hirtelen felkaptam a tekintetemet, az egy kósza égdörrenés volt, mely baljóslatúan bukkant fel az eddig "napfényes" utazásban. Ahogy haladtunk tovább az idő úgy lett egyre rosszabb és elviselhetetlenebb, először a szél mozgása volt az valamelyest rosszabbá tette az amúgy is sötét időt, majd utána nem kevés eső is párosult hozzá. A kérdés már csak az volt, hogy vajon megálljunk e valahol, hogy átvészeljük a rossz időt, vagy folytassuk tovább az utat. Már igencsak szűkében voltunk az időnek, nemsokára itt a telihold, na meg persze e mellé párosult az előző munkámról származó rossz tapasztalatom is a késéssel kapcsolatban. - Mi legyen? Folytassuk az utat, vagy várjuk ki a vihar végét? Kérdeztem meg a lányt. Aki meglepetésemre az út folytatását választotta. Ám még mielőtt ismét nekiindultunk volna az útnak, levettem magamról a felsőrészemet, ami kicsit vastagabb volt, majd a lánynak adtam. - Ezt tedd magad felé, nehogy még a végén miattam fázzál meg. Nem lehetünk nagyon messze már. Na persze így én voltam kitéve a környezet viszontagságainak, ám ez engem kicsit sem zavart, már megszoktam a heves esőzéseket, sőt volt amikor élvezettel töltött el, hogy "megtisztulhatok eme égi adomány" alatt. Még körülbelül öt mérföld volt hátra mely az előző öthöz képest igencsak hosszabbnak és nehézkesebbnek tűnt ami annak is betudható, hogy egy hegy felé közeledünk és az út, már ha lehet annak nevezni amin haladtunk, egyre inkább emelkedett. Mindezek ellenére valahogy megérkeztünk a kijelölt helyre Tramwis városába. Kisebb gyaloglás után egy fogadó látványa tárult elénk. *Megérkeztünk volna?* Kérdeztem magamban, majd előkaptam a felhívást, hogy alaposabban szemügyre vehessem annak a helynek a nevét ahol gyülekezni kell. Pontosan az Elumu pihenőház előtt álltunk. - Úgy tűnik megérkezünk. Csak utánad! Mondtam a lánynak, majd kinyitottam előtte az épület ajtaját. Úgy tűnik a kicsi Raybe mégiscsak szorult némi etikett.

//Heti egy tökéletes számomra, de ha úgy adja, akkor többet is ki tudok csikarni magamból Smile

//

Tárgy: Zero pont Csüt. Feb. 02, 2012 2:00 pm

Mint valami eszeveszett rohantam le a lépcsőn a céhházban. Tudtam, hogy ma új munkákat raktak ki az üzenőfalra és mindenképpen kellett egyet szereznem magamnak mielőtt az összesre lecsapnak. Mindenkit kikerülve szlanonoztam végig a folyosón és láttam mekkora a tömeg.
- Ó te jóó ég!! – kiáltottam fel, mire mindenki rám figyelt. – Bocsi ez nem nektek szólt! – vakargattam a fejem kicsit sután. Nagy lélegzetet vettem és elkezdtem az üzenőfalhoz utat törni magamnak. Jól sejtettem, hogy rögtön rákapnak a céhtársak, de úgy gondoltam próba szerencse, amint elérte a kezem lekaptam róla egyet és visszatuszkoltam magam a szabadra, hogy még legalább levegőt is kapjak és meglessem, mit talált a kezem.

Fiore nagyra becsült Mágusai!

Az ország délkeleti részén elterülő Zun’ Mao hegyi városát sötét erők ostromolják. A lakosokra rontó lények messze meghaladják harcosaink képességeit. Mielőbbi beavatkozás szükséges. A segítséget bőségesen megháláljuk, drágaköveknek és aranynak nem vagyunk híján.
Gyülekező a következő telihold előestéjén, a Zun’ Upaku hegy északi lábánál elterülő Tramwis városában, Elumu pihenőházában.

Tisztelettel:
Zaon Tulamu, Vezető

- Hogy miii???? Most ez komoly??? – kiáltottam fel ismét, mire a többiek már elkezdtek nevetni.
- Mi a baj Ai drágám? – kérdezte a lépcsőn lejövő Bob mester, aki csak ritkán merészkedik ki a szobályából, vagy csak akkor ha épp indulófélben van.
- Semmi...csak a lehető legjobb munkát kaptam ki...na mindegy. Ezt is meg kell csinálni nemde? Akkor indulok is, mert gyorsan oda kell érni és még össze is kell pakolnom! Ne haragudj mester rohanok! – hajoltam meg előtte, majd felrohantam a szobámba, hogy összepakoljak. Mivel nem tudtam, hogy pontosan mennyi időre megyek, ezért igyekeztem mindenféle ruhát betenni és annyit, amennyit csak tudtam. Ettől függetlenül nem szerettem volna hatalmas csomagokkal utazni és még az ételnek is helyet kellett hagyjak. Gyorsan minden ruhadarabomat összeválogattam és betettem a táskába, és úgy csináltam, hogy csak egy cipőt kelljen vigyek, ami pedig rajtam van. Egy bordó kicsit jobban kivágott ujjatlan, galléros felsőt vettem fel, hozzá tartozó térdeletti, bővebb szoknyával. Természetesen a kedvenc fekete hosszúszárú csizmám volt a lábbleim. Amint mindent összepakoltam rohantam is az állomásra. Rohantam, ahogy csak tudtam, nem volt sok időm elérni odáig és még megtalálni a megfelelő vonatot is.
Fogalmam sem volt arról, hogy merre lehet ez a Tramwis nevű város, legalább is azzal nem voltam tisztába melyik vonattal menjek arra. Nem volt időm, hogy mindegyiket végignézzem, de hallottam, hogy az információs bemondó, hogy a nyolcadik vágányról délkelet felé indul a vonat, ezért rögtön sarkonfordultam és rohantam is, hogy még feltudjak rá ugrani. Éppen csak feltudtam kapaszkodni az utolsó vagyon végére, de legalább elértem. Fujjtattam és alig kaptam levegőt. Kijöttem a gyakorlatból ami a futást illeti, lehet rákellene szoknom az edzésre, hogy formába tudjam magam tartani. Mikor sikerült levegőhöz jutnom kiakartam nyitni az ajtót, hogy keressek magamnak helyet a vonaton, de nem tudtam kinyitni.
- Naa nee...ilyen nincs...nem lehetek ekkora peches...- mondtam és kezdtem ideges lenni. Az idő gyönyörű volt, hisz egy felhő sem rondított bele a nap csodálatos ragyogásába és elég meleg is volt a levegő, de azért így elég kényelmetlen lesz utazni az első állomásig. Rátámaszkodtam a korlátra és bámultam az elhagyott sineket és a gyorsan távolodó fákat. Ahogy egyre messzebb kerültünk a várostól egyre kisebbek lettek az épületek, míg nem eltűntek a fák mögött. Elővettem azt a lapot, amin a munkát hirdették és még egyszer elolvastam. ~Vajon mi lehet az, ami vagy kik lehetnek azok, akik megtámadták ezt a várost? Ez érdekes...és miért pont teliholdkor van a találkozó? Lehet minden egybefügg a holddal? Ki tudja, lehet valami sötét erő vette irányítás alá a dolgokat és a holdból merítik az erejüket...ez azért érdekesen hangzik~ keltette fel az érdeklődésem a munka. ~Kíváncsi vagyok mi lesz ennek a vége. ~ izgatottságom kezdett fokozódni.
Körülbelül fél óra múlva meg is érkeztünk az első állomásra. Rögtön le is pattantam a végéről, majd sietem az ajtóhoz.
- Jesszusom...nem vettem jegyet! – kiáltottam el magam, ezután rohantam a jegypénztárhoz. Éppen csak a szerencsémen múlott, amiből most nem nagyon volt a tarsolyomba, hogy az egyik ablak szabad volt. – Egy jegyet kérnék erre a vonatra, fogalmam sincs mi a végállomása, csak adjon kérem rá gyorsan egy jegyet és már itt sem vagyok!
- Tessék kisasszony! – mondta a hölgy és átnyújtotta a jegyet én meg a pénzt és már futottam is a vonathoz, ami már indult is. Nem volt időm, hogy rendesen felszálljak, ezért ismét a hátuljára tudtam felugrani.
- Hát ez nem lehet igaz...- kezdett sírögörcsöm lenni, de megráztam a fejem. – Nembaj Ai az a lényeg, hogy a vonaton vagyok. Csakhogy biztos jó vonat ez? Muszáj lesz majd valakit megkérdeznem...ez borzasztó...- biggyesztettem le a fejem. Leültem az ajtó elé, majd nekitámaszkodtam. Azzal a lendülettel be is estem rajta. Hanyatvágódva néztem fel a kalauz urra, aki kicsit furcsán tekintett le rám.
- Maga mégis mit csinál itt? – kérdezte kicsit dühösen.
- Sa...sajnálom...nem volt időm, hogy rendesen felszálljak a vonatra, azonban eddig ez az ajót zárva volt...- mondtam, miközben még mindig a földön feküdtem. – Viszont van jegyem! – nyújtottam oda neki vigyorogva, majd sikerült feltápászkodnom.
- Most már mindent értek. Legközelebb igyekezzen időben felszállni a vonatra. Ez így elég veszélyes!
- Igen tudom. Elnézést, máskor figyelni fogok. – válaszoltam neki, meghajoltam előtte, aztán bementem a vagonba és leporoltam a szoknyámat. Végigmentem a folyosón, azonban egy szabad hely sem volt.
Átmentem majdnem az egész vonaton, csakhogy egy helyet sem találtam. Már csak a legelső vagon maradt meg és éreztem fékezni kezd a vonat. Megérkezdtünk egy újabb álomásra. Legalább egy órája, hogy a vonaton utaztam és borzatszóan kezdtem belefáradni a keresésbe, amikor is átmentem az utolsó vagonba megláttam, hogy az első kabinba egy fiú ül egymagába. Rögtön meg is örültem ennek és benyitottam hozzá. – Szabad itt egy hely? – kérdeztem tőle udvariasan.
- P-persze! – válaszolta kicsit lassan, miközben végig engem figyelt.
Nagyon megörültem ennek, mivel még bőven volt az útból hátra, legalább azt már kényelmesebben fogom eltölteni. Egy ideig figyeltem a fiút, aki szintén nem tudta levenni rólam a szemét, ami viszont egy kicsit zavarbaejtő volt. Magas, vékony testalkata volt, még így ülve is látszott. Barna haja igen dús volt és kicsit kócos, de neki jól állt. Szintén barna szemei igencsak igézőek voltak, de most ilyenekre nem gondolhattam, mert munkába készültem. Nem volt szabad elkalandozzak. Eszembe jutott, hogy tőle megkérdezhetném, merre tart ez a vonat. Összeszedtem magam, és megszólítottam. – Ööö...ne...nee haragudj, hogy zavarlak, de megmondanád merre tart ez a vonat? Megmondom őszintén most már nem vagyok biztos benne, hogy jóra szálltam!
- A vonat Ephater-re megy, de hátha tudok segíteni. Merrefelé tartasz? – kérdezte kicsit merészebben.
- Egy munka miatt Tramwisba tartok, bár tudom, hogy oda vonat konkrétan nem visz, de azért legalább közelebb lehet kerülni hozzá. – válaszoltam neki, mire szemei elkerekedtek.
- Én is pont oda tartok és szintén egy munka miatt. Egyébként Ray Nightblast a nevem. Örvendek! – mutatkozott be és nyújtotta a jobb kezét.
- Tényleg? Ezazzz!! – virultam fel és én is nyújtottam neki a kezem. – Nakamura Haneda Ai, de csak szólíts Ai-na! Én is örvendek, de még mennyire! – válaszoltam neki fülig érő szájjal.
Ezek után egy kis csend ült ránk, amit nem tudtam, hogy mire véljek, bár lehet Ray nem az a sokat beszélő típus.
- És milyen munka miatt igyekszel ennyire Tramwisba? – kezdte ismét egy kérdéssel, megtörve a csendet.
- Nos igazából, csak lekaptam egyet az üzenőfalról és meg sem néztem, csak mikor kijutottam a tömegből! Kicsit sokan voltak előtt! Jaj ne haragudj elég sokat beszélek! Hát valami titokzatos sötét erők rombolják azt a várost! A lényeg, hogy sokat fizet és hogy gyorsan ott kell lenni, teliholdkor van a találkozó, hol is...jah igen az Elumu pihenőházban.
- Nem mondod...akkor úgy tűnik együtt kell majd dolgoznunk az ügyön. Nyújtsuk a legjobbat! – válaszolta mosolyogva.
~Micsoda véletlen! De legalább valami jó is történik velem ezen a napon, na meg persze a társaság is megfelelő. Elég aranyos srácnak tűnik és még helyes is. ~megráztam a fejem. ~Nem Ai...ilyenekre nem szabad gondolnod könyörgöm!~szedtem össze magam és inkább
Úgy elbeszélgettük az időt, hogy meg is érkeztünk a végállomásra, ráadás volt, hogy ő is ugyanerre a munkára jelentkezett, aminek külön örültem legalább nem egyedül szenvedek a város megtalálásával. Amint leszáltunk a vonatról kicsit felerősödött a szél és messzebb már látszottak, hogy gyülekeznek a felhők. Ha az érzékeim nem csaltak, nem éppen száraz utunk lesz.
- Melyik céhből jöttél? Jah és ha már itt tartunk akkor milyen mágus vagy? – kérdeztem tőle, miközben elidultunk a város felé.
- A Dragon Fangban tergetem napjaimat és céh színeiben jelentkeztem a munkára is. Ha minden igaz Alakváltó leszek, ha végre megtanulok renes vaárzslatokat is. – válaszolta nevetve. – És te Ai? Milyen mágiát használsz? Na meg gondolom egy ilyen csinos lány nem is sötét céhhez tartozik.
- Köszönöm. Ami azt illeti én szél mágus volnék és a Blue Pegasusból jöttem! – válaszoltam, majd felfogtam a hajam, hogy megmutassam neki a nyakamon lévő jelet.
- Hmm nem igazán ismerem azt a céhet, bár ha jobban meggondolom sok minden van amit nem ismerek. – mondta, valamint kinyújtotta a jobb kezét és ő is megmutatta a céhjelét, melyet a csuklóján ékeskedett.
- Hát ezt a céhet arról a legkönnyebb megismerni, hogy mindegyik tagja odafigyel a tökéletes külsőjére. – büszkélkedtem Raynek.
- Áh értem, tehát innen ered a te megjelenésed is. Nem lehet rossz céh. – jegyezte meg, kis bókolással köretezve.
Amint leszáltunk a vonatról kicsit felerősödött a szél és messzebb már látszottak, hogy gyülekeznek a felhők. Ha az érzékeim nem csaltak, nem éppen száraz utunk lesz a pihenőházig. Elindultult az úton és egy kósza mennydörgés utalt arra, hogy pont a vihar kellős közepébe tartunk. Nem gondoltam, hogy ilyen rossz időnk lesz, épp ezért nem is úgy öltözködtem. Most már ezen inkább nem agyaltam, változtatni úgy sem tudtam rajta.
Ahogy haladtunk az útun jobban és jobban erősördőtt a szél, amit persze én élveztem és szerettem. A fák lombjait csak úgy dobálták a széllökések, mint valami könnyed tollpihéket. A fák figyelése közben elkezdett esni az eső, és ahogy felfelé tekintettem az arcomon végigfolytak az esőcseppek. Kicsit hideg volt, azonban lágyan simította végig a bőrömet.
- Mi legyen? Folytassuk az utat, vagy várjuk ki a vihar végét? – kérdezte felém fordulva Ray.
- Engem nem riaszt vissza egy kis eső! Inkább haladjunk, hogy kevésbé ázzunk meg. – mondtam neki és kicsit gyorsabb iramra váltottam.
- Ezt tedd magad felé, nehogy még a végén miattam fázzál meg. Nem lehetünk nagyon messze már. – mondta Ray és átadta nekem a felsőjét.
- Köszönöm. – mondtan neki, és előrefele tekintettem és éreztem, hogy még az út felén vagyunk csak túl. Nagyon kedves volt Raytől, hogy felajánlotta a kabátját, hogy ne ázzak, annyira.
Igyekeztünk minnél hamarabb elérni a város. A sok sétálástól, már kezdtem megérezni, hogy vannak lábaim. A körübelüli tíz mérföldnyi gyaloglás az esőben nem is volt olyan kellemes, mint ahogy azt először hittem. Ray kabátjával is ugyan úgy eláztam, bár ezt nem akartam neki felhánytorgatni, mivel olyan kedves volt, hogy gondolt rám. Egy város kezdett kiemelkedni az eső köpenye közül, ami örömmel töltött el. ~Végre megérkeztünk...már épp ideje volt. Lehe nem bírtam volna tovább. Remélem tényleg Tramwis-ba vagyunk.~ gondoltam magamba és szinte már rohantam olyan nagy léptekkel haladtam a megbeszélt helyre. Ray mellettem elvette a munkára való felhívást és amint egy fogadó elé értünk egyeztette a nevet, a papríron feltüntetettel. Megérkeztünk az Elumu pihenőház elé.
- Úgy tűnik megérkeztünk. Csak utánad! – mondta, majd kinyitotta az épület ajtaját.
-Igen, úgy néz ki. Köszönöm. – válaszoltam és beléptem az előtérbe.

(Ha nem gond akkor maradhatna az egy hét )

Tárgy: Re: Magánküldetés - Zero pont Hétf. Feb. 06, 2012 1:20 pm

~Hmm, mi ez az illat, de furcsa...annyira ismerős, de mégis...mi ez...és mi ez a hideg, mi ez a sötétség...én ...én
-Anoya...
-ÁÁÁÁÁÁÁÁ!.-riadtam fel álmomból. Semmit nem láttam, mégis annyira félelmetes volt, hogy teljességgel kivert a víz. Lihegtem, a szívem folyamatosan zakatolt mint egy gőzmozdony.
~Nyugi már, ez csak egy álom volt, egy ostoba álom, nem jelent semmit...-nyugtattam magam, de csak miután kikeltem az ágyból, és kinyitottam az ablakot, csak azután sikerült lenyugodnom. Odakint hét ágra sütött a Nap. A friss hűvöskés szellő végigsöpört a városon, elhozva a nyíló virágok üde illatát. Gyönyörű, virágzó tavaszi nap volt.
~Most már nagyon kezdeni kéne magammal.-belenéztem az erszényembe, nem volt benne túl sok gyémánt...pár hetet tudtam volna vele kihúzni.-ez így nem jó, munkát kell találnom méghozzá gyorsan.
Miután összeszedtem magam letipogtam a földszintre, egyből a küldetések falához vettem az irányt, és nézelődni kezdtem, de szerencsétlenségemre egy normális sem akadt...semmi izgalmas, ráadásul egy sem adott normális fizetés. Kissé lelombozódtam. Odaültem a pulthoz, Mirajane egy szó nélkül szolgálta fel a reggelimet.
-Mi a baj Anoya, mintha le lennél törve.
-Áh semmi, csak nincs melóm, így nehezen leszek meg a továbbiakban.
-Oh jaj, szegénykém, azok a fránya anyagiak...-kuncogott.-elméletileg most kell érkeznie párnak háthas azok közt lesz kedvedre való.-mondta biztatóan.
-Hát, majd meglátjuk...-mondtam a pultra támaszkodva. Megettem a reggelimet, majd úgy döntöttem nem várakozom tétlenül, ezért nekiindultam sétálni egyet. A céh kapujánál ahogy kifordultam az utcára egy fiatal fiú ütközött belém, s a papírok amik nála voltak szétszórta a szélben. Nem mondott semmit csak tovább futott.
-Hét te kis taknyos nem gondolod hogy...-ám ekkor az arcomba csapódott egy papír a szél puszta szívjósága által.
-Mi a ...-a papír egy küldetés papírja volt.- egy küldetés?-nézegettem meg. A felhívásban ez állt:

Fiore nagyra becsült Mágusai!

Az ország délkeleti részén elterülő Zun’ Mao hegyi városát sötét erők ostromolják. A lakosokra rontó lények messze meghaladják harcosaink képességeit. Mielőbbi beavatkozás szükséges. A segítséget bőségesen megháláljuk, drágaköveknek és aranynak nem vagyunk híján.
Gyülekező a következő telihold előestéjén, a Zun’ Upaku hegy északi lábánál elterülő Tramwis városában, Elumu pihenőházában.

Tisztelettel:
Zaon Tulamu, Vezető

-Na végre valami izgalmas!-csillant fel a szemem, majd mint az őrült csörtettem fel a szobámba, összedobáltam pár holmimat a táskám aljára, majd a ruhákra rátettem a tojásomat mait letakartam egy puha kendővel.-na indulás.-mondtam fellelkesülve. Mirajanek szóltam hogy elmegyek, majd fénysebességgel kirobogtam az állomásra.
-Sajnálom de Tramwis-ig közvetlen nem visz járat.-közölte velem a tényt a jegykiadó hölgy.
-Hát akkor adjon nekem a hozzá legközelebb eső városhoz, vagy faluhoz vagy mit bánom én.-mondtam kissé sietősen.
-Rendben.-mondta , majd átnyújtotta a jegyemet én pedig gyorsan kifizettem majd felpattantam a vonatra. Elég hosszú volt az út, mikor a város közelébe értem besötétedett, s a fények is kigyúltak a városba. Na meg persze, hogy még teljesebb legyen a jó hangulatom, még be se ért a vonat, de olyan vihar kerekedett hogy a város teljesen elhomályosodott az ablakon keresztül ahogy kifelé bámultam. A sötét és az eső teljesen elfedte a várost.
~Hogy a viharba fogok eljutni oda, már így is késésben vagyok.-morogtam magamba.
Leszálltam az állomáson, de a vihar egyre csak nagyobb lett, de nem volt mit tennem, muszáj volt határidőre odaérnem különben ezt a munkát is kilőhetem...szóval nem volt mit tenni nekiindultam a nem rövid gyalogútnak.
-Kisasszony!-ordított felém egy hang!-biztos benne hogy ebben a viharban akar elindulni?-kérdezte
-Nincs más választásom.-kiáltottam vissza.
-Akkor siessen, egy negyed órával ezelőtt indult el két fiatal is arrafelé, ha siet még utolérheti őket.-mondta.
-Köszönöm!.-az eső elhalkította a hangom de a férfi biccentett egyet, jelezve hogy megértette amit mondtam.
~Szóval vannak mások is aki erre a munkára jelentkeztek? Akkor viszont sietne kell nem én akarok az utolsó lenni.- motiváltam magam, felraktam a fejemre a kapucnimat, majd gyaloglás helyett inkább futásba kezdtem.
Nem értem időben utol őket, de a fogadót megtaláltam. Egyszerű faház volt, rengeteg ember állt a tetője alatt, hogy ne ázzanak meg. Odabentről finom ételillat áradt kifelé, na meg jó meleg és sok sok vándor hangja. Beléptem a fogadóba és próbáltam ismerős vagy éppen mágusnak kinéző személyeket találni. Csurom víz voltam, próbáltam a legkevésbé összesarazni vagy összevizezni bárkit is aki bent tartózkodott. Mondjuk mások is eléggé megviselt állapotba voltak a vihar miatt. Rengeteg különféle ember.
~Ez így nem lesz jó, nem fogom megtalálni így őket, ha pedig nélkülem indul el a küldetés a semmiért vánszorogtam el idáig. Nincs más esélyem...-gondoltam, majd előhívtam a mágiámat.
-Kourime!-mondtam halkan, majd a jég újra a szememre kúszott, a pupillám valósággal eltünt, a tárgyak, emberek alakja elhalványolódott, csak a mágiákat éreztem, már ami volt egyes emberekben.
~Semmi, benne se és benne se de akkor.... -ekkor egy igen kellemes érzés fogott el,hideg, hűvös, de közbe kellemes, és egy folyton változó érzés, mintha egész lénye folyton változna. Próbáltam megtippelni milyen mágusok lehetnek, de egyenlőre ez nem ment... -ők lesznek azok.- feloldottam a mágiát. Egy fekete hajú lány volt, meg egy barna hajú fiú, odamentem hozzájuk.
-Ne haragudjatok ti is, a küldetésre jelentkeztetek?-kérdeztem.

/Az egy hét nekem is pont jó lenne./

Tárgy: Re: Magánküldetés - Zero pont Hétf. Feb. 06, 2012 2:05 pm

A vidék csöndes és kihalt volt, még a szél lágy suhogását is hallani lehetett ezen a forró napon, pedig még tavasz van. Mióta helyre tettem azt a két naplopót senkivel semmi találkoztam, pedig úgy volt, hogy megváltoztatom a mostani élethelyzetem, hogy „társas lény” leszek, a goromba modorommal is, de úgy látszik, az ég se akarja azt, hogy barátokra találjak és tisztes munkalehetőség után nézzek valamelyik céhnél. Viszont itt lenne már az ideje, hogy munkát keressek magamnak, mivel utálom bevallani, de le vagyok égve, és ha másért nem is, kaja hiányában muszáj elhelyezkednem, legyen a munkám akár földművelés, akár valami más, bár jobban örülnék egy olyannak, aminél tudom használni a mágiám. Így soha nem fogom tudni tökéletesíteni és majd mindig megfagyasztom azokat az embereket, akik éppen nem szimpatikusak és kikezdenek velem.
Komolyan nem tudom mire használni az erőm, csak hűteni magam az ilyen meleg napokon, de fő az optimizmus. Na, ezt pont én próbálom bemesélni magamnak, én, aki mindig mindenben a rosszat látja és negatív hangulatban éli az életét. Ha üldöznének vagy köröznének, teljesen egyszerűen írnának le: „22 éves, középmagas nő, mindig rágózik, árad belőle a negatív energia és mindig jégbe fagyasztja az embereket… stb.”Legalábbis mások szerint én ilyen vagyok, pedig nem is ismernek engem. Nem tudják, hogy miért vagyok ilyen természet. Habár abban igazuk van, hogy nem túl pozitív személyiségem van. Hűvös vagyok mindenkihez és el is taszítok magamtól mindenkit, aki közelebb szeretne merészkedni hozzám, legyen jó vagy rossz szándéka. De ahogy már mondtam, ezen változtatni szeretnék… tehát: ideje lenne továbbindulni- álltam fel a földről egy fa alatt, ahol megpihentem, majd leporoltam magam és útnak indultam a következő városba.
Beletúrtam a táskámba és elővettem egy teljesen bontatlan rágógumi csomagot, ami 12 darabot tartalmazott. Gyorsan felbontottam és már csámcsogtam is el az első kettőt. Szokás szerint, mikor mentolosat eszem, könnybe lábadt a szemem és ezzel egy időben fel is frissültem. Olyan jó érzés, mikor kiráz a hideg és libabőrös lesz mindened. De ilyen tikkasztó időben mi tart tartósan fitten? SEMMI! 2 órával később már úgy néztem ki és éreztem magam, mit egy hulla, persze átvitt értelemben. Csak egy biztató dolog tartott talpon és mondta nekem, hogy menjek tovább, mégpedig egy város halványan kirajzolódó körvonala.
Mikor beértem a városba, mindenhol fura jelmezekbe beöltözött emberkéket láttam ide-oda rohangálni. Fél pillanatig azon töprengtem, hogy vajon túlságosan is rossz hatással van rám az, hogy lassan 2 napja nem élek máson, mint vízen és rágógumin, de utána kapcsoltam és rájöttem, hogy bizonyára csak fesztivált tartanak a falusiak, de hogy milyet és miért… az már nem érdekelt. Vigyázva, hogy senkinek ne menjek neki elindultam befelé, miközben a kirakatokat nézegettem, hátha találok egy munkára felkérést, de ahogy az idő telt, nem láttam rá esélyt és a korgó gyomrom is egyre többet zavart. Így próba szerencse bementem az egyik fogadóba/ kocsmába (nem tudtam eldönteni a kinézetéről, hogy vajon melyik) és a pulthoz mentem, ahol egy középidős asszony állt és szolgálta ki az embereket.
- Elnézést!- szólítottam meg barátságos hangon.
- Mit akarsz kislány?- fordult felém kicsit se barátságos képpel, ami picit felidegesített. Miért mindig ilyen barátságtalan az emberek?
- Kaphatnék esetleg egy szelet kenyeret?-kérdeztem nagyon visszafogottan, bevetve minden aranyos vonásomat.
-Tudsz fizetni?
- Nem… nincsen semmim… éppen valami munkát keresek, de ígérem, visszajövök és kifizetem önnek kamatostul!
- Ha nem fizetsz, semmit nem kapsz! Menj is innen ne rontsd itt a levegőt!- küldött el az asszony és elment előlem.” Aranyos emberek…” Ekkor tűnt fel előttem a falon egy csomó papír kiragasztva. Felcsillant a szemem, mikor észbe kaptam, hogy mit is látok tulajdonképpen. Pedig azt hittem ilyen felkérések csak céhekben vannak.
- Kérem!- kiáltottam az asszony után- adja oda azok közül valamelyiket!- mutattam a falra.
- Ugye most csak viccelsz kislány?- nevetett fel a nő- ilyen munkát csak a képzett mágusok szoktak elvégezni. Menj inkább haza és ne kerülj baja. Fogadj szót a szüleidnek.
- Lehet, nem vagyok képzett, de mágus azért vagyok! - mondtam- adja csak ide az egyiket.
- Hát te tudod.-szedett le egyet a falról, és a kezembe nyomta.
- Köszönöm.- vettem el tőle-ha el is buknám a feladatot, senkinek nem hiányoznék.- néztem mérgesen a szemébe- a szüleim már úgy sem élnek-fordultam sarkon és kimentem a szabad levegőre, majd elindultam az egyik irányba a papírocskát nézegetve, amin egy felkérés volt:

Fiore nagyra becsült Mágusai!

Az ország délkeleti részén elterülő Zun’ Mao hegyi városát sötét erők ostromolják. A lakosokra rontó lények messze meghaladják harcosaink képességeit. Mielőbbi beavatkozás szükséges. A segítséget bőségesen megháláljuk, drágaköveknek és aranynak nem vagyunk híján.
Gyülekező a következő telihold előestéjén, a Zun’ Upaku hegy északi lábánál elterülő Tramwis városában, Elumu pihenőházában.

Tisztelettel:
Zaon Tulamu, Vezető

„Tramwis városa”- gondoltam-Tarmwis városa nagyon messze van!!! Hogy fogok én oda eljutni? A következő telihold is két nap múlva lesz! Nem fogok tudni odaérni anyagiak nélkül. Talán vissza kéne mennem és másikat kérnem- morfondíroztam-, de akkor meg totál hülyének fognak hinni és kiröhögnek majd.
- Kisasszony!- hallottam meg egy hangot- kérem, várjon kis hölgy! - Megfordultam és egy urat láttam meg utánam futni.
- Mit akar?- dörmögtem- nehogy maga is azt mondja, hogy hozzá se fogjak ehhez-lengettem meg a papírt a szeme előtt.
- Dehogy. Ismerem már annyira a mai fiatalokat, hogy tudom, ha valamit a fejükbe vesznek, azt véghez is viszik- mosolygott az úr- láttam, hogy melyik városba viszi az útja, de oda nem tud, csak vonattal eljutni. Ha már élelemre nincsen pénze, akkor jegyre sincs.
- Na, ne mondja.-húztam el a számat- erre én is rájöttem.
- Tessék!- nyomott a kezembe egy csomagot és egy kis erszényt- tudom, ha egyszer még összefutunk a jövőben megadod.- mondta gyorsan, látva, hogy közbe akarok vágni nem figyelve az E/2-es hirtelen váltásra- csak annyit kérnék, hogy vigyázz magadra!- rohant tovább, meg se várva, hogy megköszönjem, vagy mondjak rá valamit. Gyorsan megnéztem, hogy mit kaptam ettől a kedves embertől és csaknem sírva fakadtam, mikor megéreztem a finom friss pék süti illatát és egy apró támogatást, hogy Tramwis városába tudjak utazni… vagyis a közelébe, ugyanis abba a városba nem visz vonat, így gyalogolnom kell pár mérföldet. Ez az ember szó szerint megmentet engem és tudatta velem, hogy igenis vannak jó emberek ezen a világon.

Miután ettem, elindultam a vasút felé és megvettem a jegyem, felszálltam a megfelelő vonatra, ami nem sokkal ezután el is indult. Nagyon hosszú útnak néztem elébe, így más elfoglaltság hiányában, az üres kabinomban „elterpeszkedtem” és elszenderedtem, de csak annyira, hogy azért odafigyeljek, mikor kell leszállni.
Az út volt egy olyan jó 3 óra, a végén már megőrültem az unalomtól. Azt hittem soha nem érkezünk meg, de hála nem tudom kinek… á de tudom a kalauznak késő délutánra célba értünk. Viszont még állt előttem egy hosszú gyaloglás az Elumu pihenőhelyig. Nem is pocsékolva az időt neki is vágtam a gyaloglásnak, miközben újabb kettő mentolos rágót rágcsáltam el. Mire elértem Tarmwis városát egy teljes rágógumi pakk fogyott el sajnos, de a lényeg, hogy megérkeztem szerencsére. Már csak Elumu pihenőhelyet kellett megtalálnom, de hogy utána mi lesz azt már nem rajtam fog múlni.
Hosszas kóválygás és egy idegen segítségével sikerült megtalálnom a helyet. Kicsit ideges lettem, hiszem ez lesz életem első igen nagy küldetése és biztos a többiek már ismerik egymást. Csak én leszek az idegen…, de nekem a fontos az, hogy megéljek. Mély levegő kíséretében és remegő kézzel kinyitottam az ajtót, majd beléptem a helységbe.

( Az egy hét nekem is jó lenne)

Tárgy: Re: Magánküldetés - Zero pont Hétf. Feb. 13, 2012 10:36 pm

Így vagy úgy, mindannyian megérkeztetek a megbeszélt helyre a megbeszélt időbe, a telihold előestéjén. Kint egyre jobban elharapódzik a vihar, így az emberek egyre csak gyűlnek a lassan szűkösnek nevezhető fogadóban. Várakozhattok, nézelődhettek, fogyaszthattok ismerkedhettek és beszélgethettek nyugodtan, de a hőn áhított esemény csak csak nem akar bekövetkezni. Hiába tekintetek a bejárati ajtóra minden egyes alkalommal amikor valaki belép, csak fáradt utazókat és egyszerű bányászokat üldöz a rossz időjárás és az elkeseredés az ivóba. A hely maga egyszerű, a bejárat egy négyzet alakú térbe nyílik, mivel szemben található a pult. A faház belseje nincs bevakolva, pácolt vörösfenyő gerendákból épült, melyeken itt ott ablakok reszketnek a vad szelektől, vagy vadásztrófeák alusszák immár örök álmukat. A bár jobb oldalán vezet fel egy egyszerű lépcső az emeleti galériára, ahonnan néhány ajtó nyílik. Az emberetek itt lesz valahol a pihenőházba, találjátok meg! Bár neve alapján azt sem tudni, hogy férfi e vagy nő az illető, én érzem, hogy végül sikerrel jártok…
Magánküldetés - Zero pont Nidalee_by_peanutbrain-d33qjmm

Magánküldetés - Zero pont Nidalee_by_peanutbrain-d33qjmm

Kisvártatva rátaláltok! Noha a mellékelt képen végtelenül bájos – ez csak azért van így, mert egy volt barátjának pózolt rajta éppen – Határozott, eltökélt és egy cseppecskét bizalmatlan. Ruhája végül is nem túl bonyolult, ahogy látjátok Nidalea a minimalista stílus híve, a testét borító egy két szőrmedarabkán és felfűzött agyaron, testfestésen kívül azonban, most egy zsákszín, kámzsás zubbonyt is visel. Ha nem épp már egy ilyen helyen leltek rá, akkor felinvitál titeket egy csendesebb, emeleti szobába, hogy nyugodtan tudjatok beszélgetni. Ez nem feltétlen egy hosszú kör, a post eddig tart.

Mélységes elnézést kérek amiért váratott magára ez a kör.

Tárgy: Re: Magánküldetés - Zero pont Hétf. Feb. 20, 2012 6:57 pm

Amint beléptünk a vendéglőbe, egy olyan látvány tárult elém és Ai-chan elé amilyenre számítottunk. Az épületben több ember is izgett-mozgott, voltak akik vizesen, voltak akik már száradó félben voltak, azonban senki sem tűnt mágusnak, sokkal inkább a vihar elől próbáltak meg menedéket találni, hogy ne ázzanak bőrig, bár ha jobban belegondolunk, Ai és én is pont ilyen látványt kelthettünk, tehát korai lenne következtetéseket levonni. *Lehet jobban tenném, ha én is megmelegednék gyorsan, mert nem elég, hogy bőrig áztam, egy vékony póló van csak rajtam. Még a végén megfázok a küldetés alatt.* Gondoltam végig a dolgot, ahogyan mutattam Ai-channak magabiztosan egy irányt amerre megindulhatunk, méghozzá egészen pontosan egy kandalló felé ami jó kis hőt adott le. Tökéletes hely a megszárítkozásra, felmelegedésre. Épphogy megálltunk melegedni, egyből oda is jött hozzánk egy lány aki nem sokkal tűnt idősebbnek nálam, sőt lehet talán egykorúak is vagyunk. - Ne haragudjatok ti is, a küldetésre jelentkeztetek? A kérdés hallatán kicsit meglepődtem, arra számítottam, hogy egyedül fogom lezavarni a küldetést, ehelyett már a vonaton összefutottam egy olyan varázslóval aki ugyan azt a munkát vállalta el mint én, és most még egy. Na persze ez cseppet sem volt baj a számomra, a létszám miatt nő küldetésünk sikere, másrészt pedig immáron két lány vesz körbe. - Igen, talán te is e miatt kerültél ide? Kérdeztem is vissza egyből és a válasz sem késlekedett. -Így van, remek akkor úgy tűnik társasáom is lesz.-mondta egy apró mosoly kíséretében. *Alakul ez a dolog, bár ez a lány elég érdekesen fest, mint aki éppen most kerülget a szédülés, még az arca is falfehér.* Meg is kérdeztem volna tőle, hogy jól van e, de ha alapból ilyen a színe, akkor még talán meg is sértődhetne, így jobbnak láttam nem feszegetni a dolgot. - Nakamura Haneda Ai, üdvözöllek a csapatban. - Mutatkozott be Ai-chan, majd utána rögtön én is. - Ray Nightblast, örülök! - Mondtam egy apró sanda vigyorral az arcomon.
Miután megtörtént a bemutatkozási ceremónia, csend szált a kis társaságra, ami kissé kellemetlen volt, ezért megpróbáltam feldobni társaságot. Gyorsan motozni kezdtem a hátsó zsebemben, majd egy határozott mozdulattal előrántottam egy még bontatlan csomag rágót. - Valaki esetleg rágót? Kérdeztem mindkét lányt miközben bátran kínálgattam őket, amire Ai rá is kapott. - Köszi, elfogadom, úgy is kell egy kis frissesség. Ekkor egy pillanatra megvakartam a fejem, majd odanyújtottam neki. - Bocsi, de nem mentolos, szimpla narancsos. Közöltem vele a szomorú tényt, miszerint a felfrissülést nem ez az "édesség" fogja hozni. - Az még jobb imádom a narancsot. Érkezett is rá egyből a válasz és miután vett egyet, az újonnan érkezett lányt is megkínáltam, de ő nem vett belőle, így már csak rajtam volt a sor, hogy kiszolgáljam magam. A csomagból kiszedtem egy darabot, rátettem a hüvelykujjamra majd a levegőbe pöcköltem amolyan mutatványképp, hogy majd a számmal elkapom, mert hát az ilyesmi mégiscsak menő. Ez mind szép és jó, azonban a rágó a felfelé ívelő pályája után amikor épp a gravitáció kezdett volna hatni rá, arra lettem figyelmes, hogy egy személy fut felénk akár egy vonat, megállíthatatlanul és szélsebesen, de nem foglalkoztam vele, mert biztos nem velünk van dolga. Épp már kaptam volna el a rágót a számmal, alig pár centi lehetett a különbség, amikor a egy kéz, egy csukló került a látóterembe, mely jó alaposan arcon is trafált, majd a rágót elkapva, egy szempillantás alatt bekebelezte. *Mi a halál...* Csak ez a gondolat futkározott az agyamban, miközben testem megállíthatatlanul dőlt a padló felé, félúton a fájdalom és a gyönyör útján. -Köszi a rágót...fincsi- Szólalt meg az ismeretlen egyén, akiről ütésre, akarom mondani látásra lesült, hogy lány. Ha mindez nem lett volna elég, mármint, hogy elvette a rágóm, rám rontott és leütött, mindezek után csak úgy lazán beköpte - Sziasztok, Arisa Maruyama vagyok- mondta, majd lassan felém fordult -bocs a balegyenesért, nem volt nagyon szándékos. *Nyugi Ray, nyugi! Nem szabad itt a többiek előtt... milyen perverz disznónak tartanának... tartsd vissza!* Míg a földön feküdtem, etőteljesen csatároztam magammal, jobban mondva az érzéseimmel. Az ütés, melyet a lány rám mért, mennyei volt, és legszívesebben benyögtem volna, hogy "Üss még!", de ezt nem tehettem. - Szia Arisa, Nakamura Haneda Ai és ez jó kis balegyenes volt! Ai-chan csak nevetett egyet, ami persze az én szemszögemből nem volt túl előnyös, de már nem tehettem semmit. Gyorsan összekapartam magamat a földről -nem kifejezés, hogy szép... Ray vagyok! közöltem a lánnyal, majd egy hatalmas sóhajtást követően, valami az eszembe jutott. *Vajon ha egy rágóért képes leütni egy embert, akkor mennyire szeretheti? Ideje kísérletezni* Mosolyogtam fel, majd míg a többiek kényelmesen beszélgettek, addig én alig láthatóan előhúztam egy újabb szem rágót, majd vártam, hogy Arisa tekintete rám tévedjen. Amint ez megtörtént a kezeimet a fejemhez kaptam, mintha egy jót nyújtózkodnék éppen az ütést követően, azonban az egyik tenyeremet kinyitottam amiben a rágó volt. Egy szót sem szóltam róla, de biztosra vettem, hogy a lány felfigyel rá. Amint megpillantja a tenyeremet amiben a rágó van, elveszem a fejemtől, befejezve a nyújtózkodást, magam mellett, kezdem mozgatni a rágót. Ebben az estben arra vagyok kíváncsi, hogy vajon a tekintetével követi e a mozgást, ha követi hogyan, s miképp, valamint rám ront e, hogy elvegye. Ha az utóbbi forgatókönyv történik és a lány rám ront, akkor a mögöttem lévő kandallóba dobom a rágószemet és alaposan megfigyelem a reakcióit Arisának.
- Mond csak ki is kell megkeresnünk a munka miatt? Már nem emlékszem pontosan- Csíptem el egy kérdést a kísérletezésem közben amit Ai-chan egyenesen felém intézett. - Na ez egy roppant jó kérdés!- vágom rá miközben egy mangacsepp húzódik végig a fejem fölött, majd előkapom a papíromat amin a felkérés volt. -Zaon Tulamu, vagy valami ilyesmi nevű ember van ráírva a papírra, aki feladta- közöltem, miközben a fejemet vakargattam, majd szemmagasságba emeltem a papírt, hogy jobban megvizsgálhassam, mint sem tudva a hátlapján lévő képről. -Ray a hátlapján nem..? - Mi van a hátlapon? Kérdeztem tőlem Anoya és Ai is egyszerre, amire villámsebesen meg is fordítottam a papírt és meglepődötten nézem azt a bizonyos képet, melyet eddig isten tudja miért, nem fedeztem fel. Arisa pedig felkapta egyből a fejét, hisz ő is pont emiatt a felkérés miatt utazott ide, és ennek hangot is adott. Miután tüzetesebben megnéztem azt a bizonyos képet, és a vendéglőben lévő embereket biztosan kijelenthettem a lányoknak - Akit keresünk, nincs itt, legalábbis én nem látom, de felfigyeltem egy lépcsőre ami felfelé visz, valószínűleg a szobák felé. Talán ott megtaláljuk. Jelentettem ki, ahogyan megindultam a lépcső felé, és amint felértünk több szoba ajtaja volt előttünk.
- Biztos itt lesz valamelyikbe, szét kell néznünk. Mondtam, majd vállaltam a nemes feladatot, hogy benyissak a szobákba. Rögtön be is nyitottam a legelső szoba ajtaján ami a kezem ügyébe esett, ám az nem talált, teljesen üres volt, még az ágyak meg voltak vetve. - Nem nyert! Mondtam majd mentem a következőhöz. Halk kopogtatás után benyitottam a második szoba ajtaján. Egy nőt pillantottam meg, aki éppen akkor öltözködött és a nemesebbik testrésze még jócskán látszott. A nő egyből felsikított, mire én elvörösödött fejjel zártam be az ajtót, majd a többiekre néztem. - Nem, nem hiszem, hogy ez lenne az... mondtam, majd hirtelen felindulásból megállítottam a többieket - de várjuk, lehet mégis. Fordultam vissza majd ismét benéztem az ajtón ám ezúttal a hölgy egyik kezével eltakarta magát, a másikkal pedig megragadott valamit ami a keze ügyébe került, majd egyenesen engem dobott meg vele. Egy gyertya repült felém, ami talán nem is lett volna akkora baj, azonban az a gyertya meg volt gyújtva így amikor az eltalált engem, jobban mondva a mellkasomat, a forró faggyú szétfröccsent a nyakamon és égettet. - Nem mégsem ez az. Mondtam pókerarccal, holott már az élvezet felső lépcsőfokán voltam. - Na innentől ti nyittok ajtót. Jelentettem ki, ölbe tett kézzel, jelezve, hogy egy darab ajtót nem áll szándékomban ezek után kinyitni.
Rövid ajtónyitogatás után, pontosabban az ötödik ajtó után rá is találunk a képen található lányra, aki mint a képen, most is ugyan azt a furcsa ruhát viselte és a testfestései, csak még jobban megerősítette bennünk a tényt, hogy jó helyen járunk.

Tárgy: Magánküldetés - Zero pont Kedd Feb. 21, 2012 2:26 am

A fogadó előtere tele volt emberekkel, akik mind az eső elől húzódtak be ide. Fogalmunk sem volt, hogy fogjuk megtalálni itt azt, aki a munkánkat biztosítja. ~Szuper…ez a nap lehetne már ennél is pechesebb? Menjünk oda mindenkit megkérdezni…Hé bocs te vagy a kimondhatatlan nevű munkaadónk? Cöh…ez bozalmas…~ gondoltam magamba, miközben kicsit megráztam a fejem. Ray-el mind a ketten csurom vizesek lettünk és teljesen átáztunk. Minél hamarabb megakartam találni azt a valakit, mert kezdtem fázni, bár igyekeztem nem tudomást venni a dologról. Mind a ketten irányba vettük a kandallót, hogy melegedjünk fel, és valamennyire száradjon meg a teljesen elázott ruhánk. Amint odaértünk hallottam valaki megszólított minket.
- Ne haragudjatok! Ti is a küldetésre jelentkeztetek? – kérdezte tőlünk egy hosszú, fehér hajú lány kicsit bizonytalanul.
~Mi a szösz…ez ráhibázott…Úgy néz ki nem csak mi voltunk a szemfülesek és kaptuk el ezt a munkát…vajon még hányan fogunk összegyűlni?~ gondoltam és már kezdtem vigyorogni
- Igen, talán te is e miatt kerültél ide? – kérdezte tőle Ray
- Így van, remek akkor úgy tűnik társaságom is lesz! – mondta halvány mosollyal. – Anoya De Hielo vagyok örvendek.
-Nakamura Haneda Ai! Üdvözöllek a csapatban! – nyújtottam felé a kezemet, melyet ő félénken, meglepődve fogott meg.
- Ray Nightblast, örülök. – rögtön utánam Ray is bemutatkozott.
- Szintúgy.
A bemutatkozások után jól esett a melegedés a teljesen átázott testünknek. A kandallóban ropogott a száraz fa és hihetetlenül meleget csinált az egész előtérben. Kicsavartam a ruhám nagy részéből a vizet, aztán elkezdtem kifésülni a hajamat is mielőtt még teljesen összekócolódna. A felcsatolt részt is leengedtem és szinte tépnem kellett ázott hajam, hogy valahogy sima legyen. Mindeközben lestem az embereket, hátha látok valaki ismerőst, vagy csak egyszerűen, mint Anoya, belénk akad a munkaadónk. Amint végeztem Ray felénk fordult.
- Valaki esetleg rágót? – nyújtotta a bontatlan csomagot, hát kaptam is az alkalmon.
- Köszi, elfogadom, úgy is kell egy kis frissesség.
- Bocsi, nem mentolos, sima narancsos. – mondta lekókadt fejjel, amit nem is igazán értettem, hisz nem feltétlenül fontos a rágónak mentolosnak lennie.
- Az még jobb, imádom a narancsot. – csillant fel a szemem erre a hírre.
Miután vettem belőle, Ray feldobott egyet, hogy majd a levegőből a szájával elkapja. Épp már közeledett volna a célirányba, amikor is egy lány teli erőből felék rohanva, Ray arcát telibe találva rontott nekünk és elkapta a levegőbe repülő rágót.
- Köszi a rágót…fincsi… - szólalt meg az ismeretlen rágólopó.
Azonban én már annyira nem bírtam visszatartani a röhögésem, hogy kitört belőlem, ezután a kis manőver után, amit a kislány nyomott ráadásul, Ray-t betalálta, ami meg elég vicces látvány volt.
- Sziasztok, Arisa Maruyama vagyok. – mutatkozott be, majd Ray felé fordult. – Bocs a balegyenesért, nem volt nagyon szándékos.
- Szia Arisa, Nakamura Haneda Ai és szép volt ez a balegyenes. – mondtam neki még mindig nevetve és neki is nyújtottam a kezemet. – Ennyire szereted a rágót?
Ray eközben felpattant a földről, majd reagált a lánynak. – Nem kifejezés, hogy szép…Ray vagyok! – mutatkozott be ő is, bár gondolom számára nem volt valami nagy élmény az első benyomás.
- Köszi – lepődött meg Arisa majd ő is nyújtotta a kezét - Igen pár napja nem élek máson csak rágón de sajna elfogyott és elvonási tüneteim voltak már. Tényleg bocsi, de szinte már reflex volt, hogy a rágó után kapjak. – mondta Ray felé.
- Ugyan már, ne légy ennyire puhány Ray. Meg sem ártott. - mondtam majd megveregettem gyengéden a fiú vállát.
- Cöhh.. kaptam már keményebbeket is, nem kell aggódni, egy ilyen meg sem árt.
- Mond csak, kit is keresünk a munka miatt? Már nem emlékszem pontosan. – kérdeztem Ray-től, mire Arisa elénk dugott egy papírt.
- Am, nem tudjátok, hogy hol találom ezt a bizonyos személyt?
- Na ez egy roppant jó kérdés! – mondta Ray, majd jobban megvizsgálta a lapot. - Zaon Tulamu, vagy valami ilyesmi nevű ember van ráírva a papírra, aki feladta.
- Mi is emiatt a munka miatt vagyunk itt Arisa! Szóval téged is üdvözlünk a csapatba. - válaszoltam neki széles mosollyal.
-Ray a hátlapján nem…? – szólalt meg Anoya, aki be sem mutatkozott Arisanak, és ezzel egy időben én is Ray-nek céloztam a kérdést. – Mi van a hátlapon? – Amint megfordította Ray a hirdetést a munkaadónk képe volt látható rajta. Egy kissé gyerekesnek tűnő leányzó volt látható a képen, aki nem éppen sokat takaró szőrme ruha volt és felfűzött agyarak díszelegtek ékszerként a nyakába és a derekán. Elég fura szerzet volt, de nem is várhattunk mást egy ilyen munkától.
- Akit keresünk, nincs itt, legalábbis én nem látom, de felfigyeltem egy lépcsőre, ami felfelé visz, valószínűleg a szobák felé. Talán ott megtaláljuk.
Ennek fejében elindultunk a lépcső felé és felmentünk. Egy hatalmas folyosón kötöttünk ki, ahol több szoba ajtaja is nyílt.
- Biztos itt lesz valamelyikbe, szét kell néznünk.
- Nem nyithatsz be csak úgy, Ray ezt te sem gondoltad komolyan? – kérdeztem tőle, de már meg sem hallotta, csak elkezdett benyitogatni a szobákba, amire én ráztam a fejem. – Istenem…ez a srác.
Arisa és Anoya mögöttünk jöttek, azonban egy szót sem szóltak. Nem tűntek valami beszédes lányoknak, azonban gondoltam megtöröm a jeget és elkezdem Anoya-val az ismerkedést.
- És te milyen mágus vagy? Valamelyik céhbe tartozol vagy céh nélküli vagy? - érdeklődtem kíváncsian.
- Jég mágus vagyok, bár azt hittem ez lerí rólam, és a Fary Tail mágusa vagyok – válaszolta - És te? A külsőd nem ige árulkodik a mágiádról.
Erre a kijelentésére felnevettem. - Szél mágus vagyok és a Blue Pegasus-ból érkeztem. Már szükségem volt a munkára, mert a legtöbbet mindig hamar elkapkodják. - válaszoltam mosolyogva.
- Oh, értem – bólintott.
- Hmm, remélem sikerül megcsinálnunk a küldetést. Kíváncsi vagyok milyen titokzatos dolog áll e mögött.
- Nagyon remélem, hogy nem valami drámai vagy véres dolog. Persze a gonoszok mindig ott vannak…de most nincs kedvem a halállal összefutni. – mondta kicsit kedvetlenül.
- Hát pedig elég érdekes, hogy pont teliholdkor kellett idejöjjünk, ráadásul titokzatos lények támadták meg a várost...- fordultam felé
- A furcsa lényekkel nincs bajom, de remélem senki életét nem kell, hogy kockára tegyük. – mondta egyre lehangolóbba. - Ömm, ne haragudj ezek eléggé negatív gondolatok. Próbálok majd kicsit pozitívabban hozzá állni a dolgokhoz. Te igazán életvidám vagy.
- Semmi baj én sem szeretnék, de szeretem a kihívásokat és nem igazán ijedek meg semmitől. Áh, köszi, de igazából izgatott vagyok, tudod, a kíváncsiságom fogja a fejemet venni – vigyorogtam.
- A kíváncsiság nem rossz, nyitottságra utal, és ez jó – mondta mosolyt csalva az arcára.
Miközben mi Anoya-val beszélgettünk Ray sorra nyitogatta az ajtókat, mikor is sikítást hallottunk. Rögtön gondoltam, hogy valaki olyanra nyitott rá, aki nem volt épp rendesen felöltözve, vagy pont egy olyan pillanatot kapott el, amit nem kellett volna. Ezen már megint csak nevetni tudtam.
- Na innentől ti nyittok ajtót. – jelentette ki ölbe tett kézzel, jelezve nem hajlandó többre vállalkozni.
- Mondjuk ezen nem csodálkozom. Viszont Ray szívem, hallottál már olyanról, hogy kopogás mielőtt berontanál? – kérdeztem tőle nevetve, miközben elmentem mellette és megveregettem a hátát.
Nem sokkal ezután végre sikerült megtalálnunk azt a szobát, ahol a képen látható lány volt. Ennek mindannyian megörültünk, hisz már nem volt sok időnk és fel kellett készüljünk a küldetés végrehajtásához.

Tárgy: Re: Magánküldetés - Zero pont Kedd Feb. 21, 2012 6:58 pm

Kérdésemre mindketten rám tekintettek. Arcukon látszott a meglepettség, hogy mégis hogyan pottyantam ide, de azt hiszem egy kicsit örültek, hogy nem ketten lesznek ezen a titokzatos küldetésen. Először a barna hajú srác szólt hozzám.
- Igen, talán te is e miatt kerültél ide?-kérdezte. A fiú kedvesnek tűnt, szimpatikus,mint annyian, ő is csurom vizes volt, haja lelapult a nedvességtől, arcára kiült a fáradtság, de megpróbálta megnyerő mosolyával leplezni.
- Így van, remek akkor úgy tűnik társaságom is lesz!-mondtam megkönnyebbülve. Én is nagyon elfáradtam az ide vezető úton. Az eső nagyon elkapott, a víz patakokban fojt a ruháimból, még a táskám tartalma is teljesen átázott. A vállam sajgott, a lábam zsibbadt a sok futástól.
– Anoya De Hielo vagyok örvendek.- mutatkoztam be.
-Nakamura Haneda Ai! Üdvözöllek a csapatban! - nyújtotta nekem a kezét. Ai gyönyörű lány volt. Ébenfekete haja csupasz vállára omlott, csinos homokóra alakja volt, amit nem röstellt kiemelni csinos ruháival. Bár ő is megviselt állapotban volt, olyan jókedv és életerő áradt belőle ami még az én eljegesedett szívemet is megmelengette. Nagyon rég nem láttam ilyen mosolyt. Kedves volt, őszinte és vidám...egyszerűen nem lehetett benne nem megbízni.
Kissé vonakodva, de én is előrenyújtottam a kezemet és kezet ráztunk. Egy aprócska mosolyt tudtam csak elereszteni, ő viszont vadul mosolygott rám.
- Ray Nightblast, örülök.-mutatkozott be a fiú.
-Szintúgy.-bólintottam egyet, udvariasságból.
A fogadóban hatalmas kandalló árasztotta a meleget. Először is levettem magamról a kabátomat, ami anyagából adva olyan nehéz lett a sok víztől mint 6 pár féltégla..., szóval kiterítettem száradni a kandalló elé, miután megpróbáltam kinyomkodni belőle az összes vizet. Csak egy ujjatlan póló volt alattam, így egy kicsit kirázott a hideg amikor a nedves tincseim a meztelen vállamat érték. Jól sejtettem, a táskám teljes tartalma elázott, köztük szegény kis tojáskám is, bár ő ezt szerintem meg sem érezte, mert mikor megfogtam kellemes melegség áradt a tojásból. Minden esetre, azt is odatettem a kandalló elé, a kiterített ruháimra, hogy kellő hőmérsékleten maradjon. Miután kipakoltam száradni a cuccaimat, visszaültem a többiek mellé.
- Valaki esetleg rágót?-kínált bennünket. Én valami táplálóra fentem a fogam, de Ai lecsapott a finomságra.
- Köszi, elfogadom, úgy is kell egy kis frissesség.-mondta.
- Bocsi, nem mentolos, sima narancsos.-mondta kicsit szomorúan, hogy csalódást okozott a lánykának , aki mentolos ízésítésűt várt.
- Az még jobb, imádom a narancsot.-mondta lelkesen, felvillanyozva Ray-t.
~Ezt a lányt nem lehet letörni.-gondoltam magamban.
Ray is kivett egyet a csomagból, majd feldobta a levegőbe hogy majd onnan kapja el a szájával, amikor hirtelen egy ismeretlen rohant felénk , meglátva a levegőben repülő rágót. Lehet hogy nem akart a fiúnak behúzni, de sikerült neki, miközben elkapta a lebegő rágót, majd hirtelen bekapta, és már rágta is.
- Köszi a rágót…fincsi…-mondta vigyorogva, a rágót nyammogva. Mikor behúzott Ray-nek, a szemeim tágra nyíltak a meglepettségtől. A lánynak vállig érő világos kék haja volt, kissé szakadt volt a megjelenése, de minden esetre nem tűnt átlagosnak.
Ai hatalmas hahotázásba kezdett a jelenetet látva, én pedig csak elmosolyodtam és kuncogtam azon ahogy ő nevet.
- Sziasztok, Arisa Maruyama vagyok.-mutatkozott be.
~Maruyama?-kérdeztem magamba. ~honnan ismerős ez a név...?
-Bocs a balegyenesért, nem volt nagyon szándékos.-mentegetőzött, bár arcáról nem a színtiszta megbánás árulkodott.
- Szia Arisa, Nakamura Haneda Ai és szép volt ez a balegyenes.-nyújtotta a kezét Ai, még mindig nevetve.
– Ennyire szereted a rágót?-kérdezte Ai, miközben Ray is feltápászkodott a földről.
– Nem kifejezés, hogy szép…Ray vagyok!-mondta, mint aki egy percre se vesztette el az önbecslését, hogy egy lány behúzott neki.
- Köszi.-mondta Arisa, aki közbe kezet fogott Ai-al.- igen pár napja nem élek máson csak rágón de sajna elfogyott és elvonási tüneteim voltak már. Tényleg bocsi, de szinte már reflex volt, hogy a rágó után kapjak.-magyarázta.
~Úgy tűnik, nem csak ő szenved pénzügyi problémákkal.-jegyeztem meg magamban
- Ugyan már, ne légy ennyire puhány Ray. Meg sem ártott.-piszkálta Ai, majd megveregette a fiú vállát.
- Cöhh.. kaptam már keményebbeket is, nem kell aggódni, egy ilyen meg sem árt.-mondta büszkén.
- Mond csak, kit is keresünk a munka miatt? Már nem emlékszem pontosan.-kérdezte Ai, majd Arisa elővett egy papírlapot, ami közben saláta kinézetűre gyűrődött a zsebében. Nem igazán szólaltam meg közöttük, kicsit úgy éreztem mintha összezsugorodnék , egy külső szemlélődőként nézném az eseményeket, de nem is baj, most nem is volt erőm, se kedvem megszólalni.
Kicsit nehezebben ment ez az egész mint gondoltam. Bár egy marasztaló szó nélkül engedtem el, mégis hiányzik és visszakívánom... magányosnak érzetem magam...de végül is ez egy munka, bele kell zökkennem, minden kétségem ellenére. Ez volt az egyik ami feszültséget keltett bennem. A másik...Arisa, ez a lány olyan furcsa érzéseket kelt bennem, mintha már évek óta ismerném, pedig nem tűnik valami híres mágusnak, olyan vándorló jöttmentnek inkább, mégis az az érzésem volt, hogy közöm van hozzá, de hogy miért,és mi által... fogalmam nem volt róla.
- Am, nem tudjátok, hogy hol találom ezt a bizonyos személyt?-Arisa hangja zökkentett ki az elmélkedésemből.
- Na ez egy roppant jó kérdés!-Ray megfogta a lapot, és szemével átfürkészte azt.- Zaon Tulamu, vagy valami ilyesmi nevű ember van ráírva a papírra, aki feladta. -magyarázta.
- Mi is emiatt a munka miatt vagyunk itt Arisa! Szóval téged is üdvözlünk a csapatba.-tette hozzá még Ai, majd én is a lapot kezdtem nézni, és ahogy Ray a másik felét kicsit fentebb tartotta, egy képet láttam meg a hátulján, egy eléggé hiányos öltözetű lányról.
-Ray a hátlapján nem…? -szólaltam meg, kicsit felbátorodva, majd Ai is Ray felé fordult.
– Mi van a hátlapon? -kérdzte Ai, majd Ray megfordította a lapot. A lányon alig volt pár szőrme ruha, a nyakát és a derekát, zsinorra felfűzött hegyes fogak tarkították. Fiatal lánykának néztem, akinek semmi különlegessége nem volt a megjelenésén kívül.
- Akit keresünk, nincs itt, legalábbis én nem látom, de felfigyeltem egy lépcsőre, ami felfelé visz, valószínűleg a szobák felé. Talán ott megtaláljuk.-tanácsolta Ray,majd felfelé vettük az irányt. A lépcsőn felérve egy nagy, és hosszú folyosóra értünk ahonnan rengeteg szoba nyílt.
- Biztos itt lesz valamelyikbe, szét kell néznünk.-A fiú teljesen beleélte magát a lány keresésébe, és minden ajtón kopogás nélkül benyitogatott, már amelyik nem volt épp zárva.
- Nem nyithatsz be csak úgy, Ray ezt te sem gondoltad komolyan?-kérdezte Ai, de Ray se lát se hall módjára úgy belemerült munkájába, mint aki csak erre született. Ai megrázta a fejét-Istenem...ez a srác.-sóhajtozott Ai.
Ai előttünk haladt, Arisa pedig egy kicsit lemaradva tőlem. Amint Ray nekiugrott a feladatnak Ai lépett oda mellém és próbált velem beszélgetésbe egyeledni.
- És te milyen mágus vagy? Valamelyik céhbe tartozol vagy céh nélküli vagy? -érdeklődött kíváncsian.
- Jég mágus vagyok, bár azt hittem ez lerí rólam, és a Fairy Tail mágusa vagyok. – válaszoltam - És te? A külsőd nem ige árulkodik a mágiádról.-Ai felnevetett.
- Szél mágus vagyok és a Blue Pegasus-ból érkeztem. Már szükségem volt a munkára, mert a legtöbbet mindig hamar elkapkodják.
- Oh, értem. – bólintottam.
- Hmm, remélem sikerül megcsinálnunk a küldetést. Kíváncsi vagyok milyen titokzatos dolog áll e mögött.
- Nagyon remélem, hogy nem valami drámai vagy véres dolog. Persze a gonoszok mindig ott vannak…de most nincs kedvem a halállal összefutni.-mondtam kicsit félve. Persze, semmi esetre sem akartam annak tűnni, de valahogy minden sötét ajtó mögött a halált láttam vigyorogni. Nem értettem magam, semmi okom nem volt ilyenre, vidámnak kellett volna lennem, megnyílni nekik, hiszen ők is annyira kedvesen viselkednek velem, de én csak begubózva válaszolgatok tő mondatokban. Nem értettem magam, örülnöm kellett volna hogy élek, hogy szabad vagyok, hogy szabad a szívem...mondjuk annyira nem szabad, sőt...közel sem az...talán ha jönne valaki aki elfelejtetné velem...egyre jobban kezdtem elveszni ezekben a kusza érzésekben, amitől eléggé megfájdult a fejem is.
- Hát pedig elég érdekes, hogy pont teliholdkor kellett idejöjjünk, ráadásul titokzatos lények támadták meg a várost...- fordult felém.
- A furcsa lényekkel nincs bajom, de remélem senki életét nem kell, hogy kockára tegyük. – mondtam egyre rossz kedvűen. - Ömm, ne haragudj ezek eléggé negatív gondolatok. Próbálok majd kicsit pozitívabban hozzá állni a dolgokhoz. Te igazán életvidám vagy.-mondtam mentegetőzve. Nem akartam rájuk ragasztani a jelenlegi pesszimista gondolkodásomat.
~Anoya, fogd már vissza magad...-utasítottam magam a jobb kedvre, de a várt hatás elmaradt, helyette csak apróka próbálkozás volt.
- Semmi baj én sem szeretnék, de szeretem a kihívásokat és nem igazán ijedek meg semmitől. Áh, köszi, de igazából izgatott vagyok, tudod, a kíváncsiságom fogja a fejemet venni. – vigyorgott rám.
- A kíváncsiság nem rossz, nyitottságra utal, és ez jó. – mondtam egy apró mosoly társaságában.
Ahogy beszélgettünk egyszer csak sikítást hallottunk. Ezen körülbelül meg sem lepődtem. Ray egy olyan szobába nyitott be ahova elfelejtették kirakni a " ne zavarj " táblácskát, vagy bezárni az ajtót.
- Na innentől ti nyittok ajtót. -mondta rákvörös fejjel. Ai hasát fogva nevetett, gondolom ő is arra számított, hogy valami ilyen lesz a dologból. Arisa némán követett minket, persze ő is nevetett a jelenet láttán.
- Mondjuk ezen nem csodálkozom. Viszont Ray szívem, hallottál már olyanról, hogy kopogás mielőtt berontanál?-kérdezte, ismét csipkelődve Ai, persze humorosan.
Kisvártatva elértünk egy ajtóhoz, Ai bekopogott, majd a megfelelő személy nyitott ajtót...

Tárgy: Re: Magánküldetés - Zero pont Szomb. Feb. 25, 2012 6:30 pm

Bőrig áztam, mire megérkeztem a gyülekező helyre. A hajam vizesen tapadt hol a homlokomhoz, hol a nyakamhoz, már meg sem próbáltam rendbe hozni. De minek is? Egyébként sem vagyok az a "hú de tök gázul nézek ki" típus. A ruhám is néhol szakadt és piszkos a sok földön alvástól, szóval a hajam már nem ront többet rajtam. Mikor bementem megcsapott a jó meleg, ami teljesen különbözik az odakinti esős időhöz, viszont az tökéletesen szimbolizálja a mostani hangulatomat is. A hűvös természetemet már meg sem említem.. nem is ez a fő problémám, hanem az, hogy jó pár órája elfogyott az összes rágógumim, ami az éhenhalástól mentett meg eddig. De ne is beszéljünk arról, hogy azt sem tudom kit kéne megkeresnem, hogy néz ki az illető, akinél jelentkeznem kéne, és hogy kik a többiek???? Lehet már el is mentek és itt hagytak (bár nem is tudnak rólam) és ha ez van, akkor szívtam az egészet,csak pazaroltam a fincsi rágógumit.
Bent a fogadóban rengeteg ember tartózkodott, minden asztalnál ültek, vagy éppen a hatalmas kandalló mellett melegedtek az előttem érkezők és próbálták az az által kibocsájtott melegben "megszárítkozni".De voltak olyanok is, akik a pultnál tömték magukba a fincsi kaját.
~Mázlisták, én már napok óta itt éhezem, ők meg jól elvannak teli bendővel~gondoltam, mire a gyomrom is megszólalt helyeslésképpen~enni kéne valamit,de mit?~kérdeztem magamtól mire eszembe jutott az öreg bácsika~ váá te jó ég!!~ ütöttem meg a fejem,~ de hiszen van kajám! Ennyi észt szabadlábon~ ingattam a fejem miközben belenyúltam az átázott táskámba és addig turkáltam benne, míg meg nem találtam azt a kis csomagot. Mikor kivettem,majdnem sírva fakadtam,persze csak képletesen. A kajám szó szerint valami vizes pacává változott.~Éhes vagyok!~gondoltam és ezt a gyomrom is tudtomra adta.
- Valaki esetleg rágót?- halottam meg az egyik irányból, mire csillogó szemekkel kaptam fel a mélabús fejem és keresni kezdtem ezt a gyönyörű mondat kimondóját.~Rágó! Valaki rágót említett!!?? És ha más nem is,de én kérek belőle!~ kapkodtam a fejem ide-oda.
- Köszi, elfogadom, úgy is kell egy kis frissesség.- mondta egy gyönyörű ébenfekete hajú lány, aki pont a túloldalt, szemben ült egy barna hajú sráccal és egy másik lánnyal, aki nemrég csatlakozhatott hozzájuk. És hogy ezt honnan tudom? A körülötte levők félig már megszáradtak, ő pedig úgy nézett ki, mint egy ázott macska, pont min én. De nem is ő most a fontos, hanem az a srác, aki éppen elővett egy látszólag narancsos ízű csomagot.
- Bocsi, nem mentolos, sima narancsos.-mondta kicsit szomorúan, bár nem tudom miért. Ki az, aki nem szereti a narancsosat?
- Az még jobb, imádom a narancsot.
~na, éppen erről beszélek én is. A világ legnagyobb bűne, aki nem szereti a narancsos rágót, de nekem a kedvencem akkor is a mentolos marad, de a gyümölcsössel sincs nagy problémám. Tökéletesen elférnek egymás mellett a táskámban.~ miután a srác adott egyet a lánynak, futólépésben elindultam feléjük, mint egy őrült, hogy a következő az én számban landoljon,de mikor megláttam, hogy feldob magának is egyet, hogy az a szájában landoljon…nem hagyhattam, hogy egy ilyen bűn megtörténjen. Szó szerint elkezdtem száguldozni és éles szemekkel követtem végig a rágó útját egyre gyorsabb tempóra váltva. Már csak pár centi választott el szegénykémet, hogy annak a csúnya „bácsi” szájában landoljon, mikor kinyújtottam a kezem…mire egy kisebb… NEM nagyon szándékos balesett történt. Olyan balegyenes kíséretében kaptam el a kicsikémet, hogy szegény srác ( de megérdemli) leszédült a székéről. Ahogy elkaptam már be is kaptam a rágót és élvezettel elkezdem azt csámcsogni. Mint ha a mennyországba kerültem volna.
- Köszi, a rágót…fincsi…- mondtam vigyorogva a srácnak, aki idő közben próbált visszakászálódni a székére nem túl nagy sikerrel, mire az ébenfekete hajú lány hangos nevetésben tört ki. Szinte már sírt a röhögéstől. A másik lány pedig csak visszafogottan kuncogott.
- Sziasztok, Arisa Maruyama vagyok.-mutatkotam be, ahogy azt illik, (főleg ha megajándékoz valaki egy csodaszép balegyenessel egy másik személyt.) - bocs a balegyenesért, nem volt nagyon szándékos.-hansúlyoztam ki a nagyont. Igazából nem is sajnáltam..na jó egy ici-picit azért igen. Tudom mennyire szoktak fájni a balegyeneseim a másiknak.
- Szia, Arisa, Nakamura Haneda Ai és szép volt ez a balegyenes.-nyújtotta a kezét az a lány,aki láthatólag alig tudta abbahagyni a nevetést. Egy kicsit meglepődtem, ugyanis még nem köszöntött senki ilyen barátságosan nekem, majd magamhoz térve elfogadtam azt. – ennyire szereted a rágót?- kérdezte Ai, miközben a fiú sikeresen visszatért a székére.
– Nem kifejezés, hogy szép…Ray vagyok.-mutatkozott be úriember módjára ő is. Az arcán valami nagyon különös ült ki, mint ha kívánkozott volna a másik fele is egy egyenesért, bár ki tudja, lehet még nem tért teljesen észhez. Remélem nem szenvedett komolyabb sérülést, nem így szándékoztam más emberek közelébe férkőzni, de ha már egyszer megtörtént nem lehet visszamenni a múltba és rendbe tenni mindent.
- Köszi.-modtam, miután kezet fogtam Ai-al. -igen pár napja nem élek máson csak rágón, de sajna elfogyott és elvonási tüneteim voltak már. Tényleg bocsi, de szinte már reflex volt, hogy a rágó után kapjak.-magyaráztam, mint aki próbál elmenekülni a tette elől. A nagy frászt. Ha egyszer behúzok, valakinek az nyilván megérdemli, vagy csak szándékosan elkövetett balesett volt. Nem szokásom kimagyaráznom magam, még ha valami nagy bajba is kerülök.
- Ugyan már, ne légy ennyire puhány Ray. Meg sem ártott.-gúnyolódott Ai, majd megveregette a fiú vállát.
- Cöhh.. kaptam már keményebbeket is, nem kell aggódni, egy ilyen meg sem árt.-mondta büszkén. Ray. Már ajánlottam volna, hogy bemutatom rajta a legerősebb pofonom, mikor Ai egy igen érdekes kérdést tett fel.
- Mondd csak, kit is keresünk a munka miatt? Már nem emlékszem pontosan.-kérdezte, mire elővettem egy lapot a zsebemből, ami ugyancsak ázott gyűrött gombolyaggá vált.
- Am, nem tudjátok, hogy hol találom ezt a bizonyos személyt?-kérdeztem és eléjük tettem az immár kibontott lapot.
- Na, ez egy roppant jó kérdés!-Ray megfogta a lapot, és szemével átfürkészte azt.- Zaon Tulamu, vagy valami ilyesmi nevű ember van ráírva a papírra, aki feladta.
- Mi is e miatt a munka miatt vagyunk itt Arisa! Szóval téged is üdvözlünk a csapatban!-tette hozzá még Ai. Hatalmas kő esett le a szívemről. Mekkora szerencse már, hogy pont belefutok azokba a személyekbe, akik erre a munkára jelentkeztem! Ezt is csak a rágó feltalálójának köszönhetem.
-Ray a hátlapján nem…?- szólalt meg először a másik lány, akinek még a nevét sem tudom, pedig biztos voltam abban, hogy valahonnan nagyon ismerős nekem,csak nem tudok visszaemlékezni, hogy honnan.~Asszem kezdek szenilis lenni.
– Mi van a hátlapon? -kérdzte Ai, majd Ray megfordította a lapot. Egy lány volt rajta, akin alig volt párruhadarab, a nyakát és a derekát, zsinórra felfűzött hegyes fogak tarkították. Nem éppen egy hétköznapi viseletre szánt ruha…
- Akit keresünk, nincs itt, legalábbis én nem látom, de felfigyeltem egy lépcsőre, ami felfelé visz, valószínűleg a szobák felé. Talán ott megtaláljuk.- mondta Ray, mire mindenki felállt és elindultunk felfelé egy lépcsősoron, ami egy hosszabb folyosóra vezetett rá minket telis-tele ajtókkal. - Biztos itt lesz valamelyikbe, szét kell néznünk!-indult el és minden szobába benyitott kopogás nélkül.
- Nem nyithatsz be csak úgy, Ray ezt te sem gondoltad komolyan?- kérdezte Ai,de egy kicsit már későn, nem, mint ha Ray-t túlságosan érdekelte volna, hogy kire nyit rá éppen… vagy mégis? - Istenem...ez a srác.-rázta a fejét Ai. Minedki előrement csak én maradtam le tőlük egy kicsit,de így is tökéletesen hallottam miről beszélnek.
- És te milyen mágus vagy? Valamelyik céhbe tartozol vagy céh nélküli vagy?-érdeklődött Ai az ismeretlen lánytól.
- Jég mágus vagyok, bár azt hittem ez lerí rólam, és a Fairy Tail mágusa vagyok. – válaszolta,mire leesett az állam~ a Fairy Tail az egyik legnagyobb és legnépszerűbb céh a világon.
-És te? A külsőd nem igen árulkodik a mágiádról.
- Szél mágus vagyok és a Blue Pegasus-ból érkeztem. Már szükségem volt a munkára, mert a legtöbbet mindig hamar elkapkodják.
- Oh, értem.
- Hmm, remélem sikerül megcsinálnunk a küldetést. Kíváncsi vagyok milyen titokzatos dolog áll e mögött.~na erre én is kíváncsi vagyok,bár engem nagyon nem érdekel más mit az érte járó jutalom.
- Nagyon remélem, hogy nem valami drámai vagy véres dolog. Persze a gonoszok mindig ott vannak…de most nincs kedvem a halállal összefutni.~ajjaj, ezzel a lánnyal történhetett valami nagyon rossz, ha ilyet mond.
- Hát pedig elég érdekes, hogy pont teliholdkor kellett idejöjjünk, ráadásul titokzatos lények támadták meg a várost...~titokzatos lények vagy sem,az én utamba nem kerülhet senkit,különben kegyetlenül elbánok vele. Utálom, ha valaki beleártja magát a másik dolgába és ez esetben az én dolgom az volt, hogy a lehető leggyorsabb módon zsebre vágjam a jutalom egy részét, majd elmenjek egy céhbe és dolgozzak.
- A furcsa lényekkel nincs bajom, de remélem, senki életét nem kell, hogy kockára tegyük. Ömm, ne haragudj ezek eléggé negatív gondolatok. Próbálok majd kicsit pozitívabban hozzá állni a dolgokhoz. Te igazán életvidám vagy.-mentegetőzött a lány, bár megértem. Velem is történtek elég rossz dolgok.
- Semmi baj én sem szeretnék, de szeretem a kihívásokat és nem igazán ijedek meg semmitől. Áh, köszi, de igazából izgatott vagyok, tudod, a kíváncsiságom fogja a fejemet venni.
- A kíváncsiság nem rossz, nyitottságra utal, és ez jó.-annyira belemerültem a beszélgetésükbe, hogy ugrottam egyet, mikor egy sikítás hangzott fel. Amint láttam Ray egy olyan szobába nyitott be kopogás nélkül, ahova nemigen kellet volna, bár a vigyorgó vörös képe azt árulta el, hogy egyáltalán nem zavarta az, amit látott.
- Na, innentől ti nyittok ajtót!- mondta és előreengedett minket. Ai már megint elkezdett nevetni, pedig ő még mondta is Ray-nek, hogy kopogjon, mielőtt benyit valahova.
- Mondjuk, ezen nem csodálkozom. Viszont Ray szívem, hallottál már olyanról, hogy kopogás mielőtt berontanál?- kérdezte ismét, amit már én sem bírtam ki röhögés nélkül.
Miután Ray előreengedte a lányokat,azaz minket elkezdtük mi is a kutató munkát, vagyis inkább Ai és az ismerős idegen, mert isten ments, hogy én is rányissak valakire még kopogás után is. Szóval hosszú idő után,de végül rátaláltunk arra a bizonyos lányra, akit a kép ábrázolt. Ugyanabban a ruhában volt, mint a képen, így biztosak lehettünk abban, hogy ő az, akit keresünk.

(Bocsi a késésért, legközelebb igyekezni fogok, csak hét közbe nehéz géphez kerülnöm, még egyszer bocsi!)

Tárgy: Re: Magánküldetés - Zero pont Szer. Feb. 29, 2012 8:27 pm

A lány, érkezésetekkor épp különleges, törzsi lándzsáját fényesíteti, s csak akkor emeli rátok tekintetét, amikor csapatotok utolsó tagja becsukja maga mögött az ajtót. Feláll, majd egy mély fejhajtás kíséretében bemutatkozik.
- Üdvözöllek benneteket! A nevem Nidalea.
Bemutatkozásotokat követően mindenkit vizslató, pillantásokkal ajándékoz meg, lassan, egytől egyig végig mér benneteket.
Nem akarom sem az időt sem a szót fecsérelni, ezért kerek perec kimondom. – Kezdi arrogánsan és lendületesen.
- Azt gondoltam, a megbízásunkból kivehető volt, hogy elég nagy probléma a mienk, s így annak orvoslása igen nagy szakértelmet és tapasztalatot igényel.. – itt egy pillanatra megáll, vissza zuhan az ágyra s kezeibe temeti arcát – mégis mindössze négy gyerek, kit képes ez a világ a segítségünkre bocsájtani.. – bukik ki végül belőle az őszinte, keserű vélemény, s bár ő maga is fiatal még, valamelyest mégis érett intellektust, s nagy tudást sugárzó mind beszéde mind hangja.
Reagáljatok erre nyugodtan, érvelhettek magatok mellett legyen bárhogy is, a következő pillanatban valaki berúgja az ajtót. Elsőként egy hatalmas mordály vége felé táguló csöve, majd egy óriás pocak és kulturált vörös szakáll jelenik meg.
- Mocskos, ebadta csavargók! – Üvölt fel tajtékozva a csapos, egyben a fogadó tulajdonosa, jobbra balra kapkodva a puskáját, ám mielőtt még tovább hőzönghetne, Nidalea megfékezi.
- Strauss itt csak én vagyok, és a megbízottjaim. Mi a fene ütött beléd? – Kiált fel éles hangon
- Négy idegen végig zaklatta a szálló vendégeket.
- Csak engem kerestek és sajnálják a kellemetlenségeket. Bocsásd meg nekik. – Vált hirtelen kérlelő, bájos hangszínre.
- Kerestek, kerestek.. – ismételgeti rekedtes, töprengő hangon, majd pár másodperc csönd után, már kifelé hátrálva a szobából még egyszer újra felemeli a hangját. – Ha meg keresnek valakit annak nem az a módja, hogy feltúrunk minden szobát, nem dísznek vagyok a pult mögött, van szájuk! Nincs szátok? – Kérdezi még meg de ezzel egy időben be is csapja az ajtót.
Nidalea újra végig néz rajtatok szánakozva és szomorúan, majd az ablakhoz lép s halk, kifejezéstelen hangon zárja le a beszélgetést.
- Ilyen időben nem haladhatunk felfelé a hegyen, a balra következő szobát is kivettem. Háljatok ott és gondolkozzatok. Szörnyek ellen jöttetek harcba, s nem miszliknek hívtunk titeket ide, akiknek darabjaival megdobálhatjuk az ellenséget. Reggel csak azokat akarom újra látni, akik felfogták mit jelent ez. Hatalmas szárnyas rémek s jól szervezett jeges fattyak.. – Kezdte, majd megtorpant. – Hogy milyen titkaink s problémáink vannak, majd csak azokkal osztom meg, akik elkötelezték magukat. Jóéjszakát. – Azzal mozdulatlanul, mereven bámulva az ablaküvegen lesomfordáló esőcseppeket megvárja míg távoztok.
Az éjszakát kénytelenek vagytok egy két ágy+ két matracos szobában tölteni, ahová egy fél órán belül bőséges vacsora is érkezik a még mindig haragos Strauss által. Ha mind maradtok, reggel nyolckor Nidalea ébreszt titeket s néhány irhabundát dob szobátok padlójára
- Hideg lesz. –Mondja még mindig lehangoltan, ahogy újra végigmér titeket, majd becsukja az ajtót és lent vár rátok. Hátán immár jó nagy csomagot visz, élelem s víz van nála főként.
Szinte azonnal indultok is, az éjszaka alább hagyott esőt, a hatalmas szél és a gravitáció, már órákkal korábban lesodorta a hegy oldaláról. Az út nehézkes s Nidalea nem túl jó társaság, ha csak nem zaklatjátok kérdésekkel, egy szót sem szól. Az ösvény már egy két óra gyaloglás után egyre átláthatatlanabb ködrétegbe burkolózik, s ekkor Nidalea egy kötelet vesz elő, a derekára köti, majd megkér titeket kövessétek a példáját. Semmivel sem lelkesebb mint korábban, de legalább törődik veletek valamelyest. Az út maga egyébként nem túl keskeny és nem is igazán meredek, de sosem árt az óvatosság. Egy jó fél órája menetelhettek így, amikor is a levegő természetellenes hirtelenséggel lehűl, s a már már megszokott szél süvítésébe, egyre erősödő, visszhangos zizegés vegyül.
Postotok ezzel a vészjósló momentummal záruljon.

Kérdéseket püben várok, Nidaleával folytatott párbeszédbe bátran szőjetek saját mondatokat is, az ő oldalára is, bízom benne, hogy eltaláljátok a stílusát : )

**Utolsó határidő:** 2012-04-01

Utolsó határidő: 2012-04-01

Tárgy: Re: Magánküldetés - Zero pont Csüt. Márc. 29, 2012 11:41 pm

A megbízó keresése egy igen érdekes feladat volt, főleg a számomra, ugyanis nekem jutott az a nemes és megtisztelő feladat, hogy megnézzem mit is tartalmaz egészen pontosan egy-egy szoba, hogy vajon benne van e az a személy akit keresünk. Kicsit ez olyan volt számomra, mint amikor egy chipset vagy valami ehhez hasonlót nyitok fel, amiben épp egy ajándékfigura vár csak rám és minden erőmmel azon vagyok, hogy kiderítsem, ki vagy mi az a figura. Az ajtók sorozatos nyitogatása közben egyre nagyobb csalódások értek, mert az egyik szoba üres volt, a másikba pedig egy dagadt férfi próbálta véka alá rejteni plusz terhét és így mentem sorra. Nem, nyet, kizárt... Hohóóó! Na igen, a harmadik ajtónál felcsillant a szemem, amikor épp egy Neechan kellette magát az ajtó előtt. Az arcára is rá volt írva, hogy azt várta, mikor kukkolják már meg végre. Nem is csoda, hogy az arcom egyből rákvörös lett miután visszazártam az ajtót, holott legszívesebben újra belestem volna.
- Na, innentől ti nyittok ajtót! Jelentettem ki a lányoknak ölbe tett kézzel amolyan ellenszegülés a rendszer ellen, holott a valós indok sokkal mélyebb volt és konkrétabb volt mint a szimpla zavarodottság.
- Mondjuk ezen nem csodálkozom. Viszont Ray szívem, hallottál már olyanról, hogy kopogás mielőtt berontanál? Mondta nekem Ai, azonban ezzel pont nemértettem teljesen egyet és ennek hangot is adtam. - Van a dologban valami, de ha jobban belegondolsz, így sokkal izgalmasabb, ráadásul az adrenalin is felszökik.- akárcsak a vérnyomás is amit persze az orrvérzés követ.
Amint a lányok tovább álltak és bevetették a kopogásféle eretnek "mágiájukat", én gyorsan visszamentem az előző ajtóhoz, majd a kulcslyukon megy egy utolsó gyors pillantást vetettem arra ami éppen odabent zajlik. Na igen, úgy tűnik Ray megtalálta azt amit keresett az ő kis "chipses zacskójában". Amire felkaptam az újfent vörös fejemet, már a lányok sehol sem voltak, ezért sietni kezdtem utánuk és megláttam, hogy az egyik ajtón beléptek, így utánuk mentem, gondolva, hogy biztos megtalálták a képen látható nőszemélyt. Amint én is átléptem a küszöböt, láttam, hogy a képen szereplő hölgyeményecske ott ül az egyik ágyon a lányok pedig egyenesen rá néztek, így gyorsan becsuktam magam mögött az ajtót mintha misem történt volna és Ai mellé pattantam. A küldetést meghirdető nő ekkor felállt az ágyról, majd melegen köszöntött minket, úgy ahogyan illik ám az idilli hangulatra rákontrázott egyet.
- Azt gondoltam, a megbízásunkból kivehető volt, hogy elég nagy probléma a mienk, s így annak orvoslása igen nagy szakértelmet és tapasztalatot igényel... mégis mindössze négy gyerek, kit képes ez a világ a segítségünkre bocsájtani.. Végighallgatva Nidalea mondandóját, kicsit elképedtem, majd kisujjammal a fülemet kezdtem el piszkálni miközben a mellettem lévő lányokra néztem. - Hé... ez most tényleg minket kóstolgat? Értetlenkedtem, ahogyan Nidalea kis bevezető monológja, a többieknek sem tetszett.
- Már ne is haragudj...de mi nem holmi kölkök vagyunk..azt sem tudod mire vagyunk képesek..- Förmedt fel Anoya akit Ai-chan követet
- Na idefigyelj...egyáltalán nem kölykök vagyunk hanem igazi mágusok és igen is megbírkózunk a feladattal akár tetszik akár nem mi jöttünk segíteni!- végül pedig Arisa is megmondta a magáét.
-Nekem mindegy mit gondol rólam, tőlem tarthat kölyöknek, de akik ismernek nem mondanának ilyet róla... aki szembe kerül velem jégbe fagyasztom.. Mindenki megmondta a magáét, de azért biztos ami biztos, rátettem még egy lapáttal.
- Oy-oy Oneechan... akár hiszed akár nem ez a kölyök- közben saját magamra mutatok- bármikor seggbebillent bárki... folytattam volna tovább is a mondandómat, azonban a szoba ajtaját egy haspók vörösszakál szó szerint berúgta, majd egy hatalmas töltött fegyvert szegezett ránk üvöltözve.
- Mocskos, ebadta csavargók!
- Strauss itt csak én vagyok, és a megbízottjaim. Mi a fene ütött beléd?
- Négy idegen végig zaklatta a szálló vendégeket.
- Csak engem kerestek és sajnálják a kellemetlenségeket. Bocsásd meg nekik.
- Kerestek, kerestek.. Ha meg keresnek valakit annak nem az a módja, hogy feltúrunk minden szobát, nem dísznek vagyok a pult mögött, van szájuk! Nincs szátok? Folyt a párbeszéd az ideges és a kevésbé ideges személy között és mi amolyan külső szemlélőként figyeltünk, holott rólunk volt szó, jobban mondva rólam, bár ez a felállás kicsit megváltozott. A lányok hirtelen arrébb léptek, majd rám kezdtek volna el mutogatni, ám én hamarabb kapcsoltam és átláttam a lányok "úgyisbeárulom" szokásain, így volt lehetőségem szépíteni egy kicsit.
- Négy idegen végig zaklatta a szálló vendégeket. ... Én voltam és nem más... Talán valami gond van vele vöri? Álltam ki magamért magabiztosan, aminek meg is volt a hatása, mert a szakálaskának, név szerint Straussnak már nem csak a szakálla volt vörös hanem a feje is, de nem volt mit tenni, ilyen volt a természetem és még a kegyelemdöfést is megadtam. - Szépek voltak a lányok, de láttam már szebbeket is... de talán vetni kellene rájuk még egy pillantást... Mondtam elégedetten hmmögve. Ám lehet hogy egy egészen icipicit elszámítottam magamat ezzel, hisz nem lehet tudni, hogy milyen elvetemült alakok szaladgálnak ide-oda puskával a kezükben. Míg én kihúzom magam, hogy csilloghassak egy kicsit újonnan szerzett társaimnak, addig Strauss agyvize szó szerint elforrt és már a fülén keresztül párolgott. Mire észbe kaptam, a pacák már meg is ragadott engem és a magasba emelet. *Nagyon gyors* Csak ez a rövid gondolatnak volt ideje átvillanni a fejemen, ugyanis ez a manőver teljes mértékben váratlanul ért, mert hát ki gondolná, hogy egy nem is akármilyen sörhasas fickó aki ráadásul puskával szaladgál, hogy ilyen gyors. A puska, a hatalmas bioöv mind arra utaltak, hogy alig bírja még csak vonszolni is magát, mégis pillanatok alatt vágott ki a szoba ajtaján a folyosóra, bár szerencsémre erre már tudtam reagálni. Miközben "repültem" a folyosó felé, felvettem a macska alakomat, így egy könnyed érkezést produkálva megúsztam a komolyabb sérülést, mégis olyan szinten kiült rám a pánik, mintha egy kád vízbe akarnának mártani.
- TAKARODJ! KIFELÉ, KI INNEN! -Fogta rám a fegyverét.
- Te rohadt kis senkiházi! Ha még egyszer meglátlak a fogadómban, Istenemre agyon lőlek! - fejével hátra fordul, majd a többieket nézte, persze azért a fél szemét rajtam tartotta. - Ha még egyszer meglátom ezt az ALAKOT itt, ti is mehettek amerre tetszik, Nidalea TE IS! Amikor ezt meghallottam, egy hatalmasat dobbant a szívem és akaratlanul is kellemetlenül éreztem magam és belegondoltam a dolgokba. *Ray mindég is az a magának való fickó vagy... Nem igazán izgat a mások sorsa, viszont az, hogy valaki a te hibádból szoruljon, sose fogadtad el.* Mondtam saját magamnak amolyan külső szemlélő szemszögből, majd hirtelen felkaptam a fejem ugyanis a vörös hatalmas léptekkel közeledett felém. Nem vártam meg míg utolér, inkább kikísértem saját magamat, ám még a verandán sem álltam meg, kimentem a fogadóból, majd alaposan körülnéztem. Az eső még mindég szakadt ami nem volt éppen az ínyemre, de magamnak okoztam ezt a galibát, így viselnem is kell a következményeit. Gyorsan felugráltam a fogadó legtetejére, majd azon elfeküdve immáron visszaváltozva normális alakomba gondolkoztam mélyen. Nem vártam semmi különöset az éjszakától, arra számítottam, hogy a tetőn töltöm az éjszakát, azonban a sors rácáfolt a dolgokra. Míg én a mély gondolatok és a félálom határán voltam az eső ellenére is, egy sötét kis lény jelent meg mellettem mely jó alaposan belenyalt a fülembe, majd nyávogott egyet. - Mi az iste... kapok a megnyalt fülemhez és csak ekkor vettem észre, hogy Ayase a család macskája jött el hozzám. - Mit keresel te itt Ayase? Kérdeztem tőle, bár hülyeség volt, hisz úgy sem tudna válaszolni nekem, ám megpillantottam a nyakörvében egy apró levelet. Gyorsan ki is vettem onnan és olvasni kezdtem azt amiről kiderült, hogy a szüleim küldték. Elkerekedett szemekkel olvastam az ázott papírt melyen a tinta már kezdett elfolyni, de még így is kivehető volt a levél lényege. *Megtalálták azt a várost ahol Layla lakik... ez ... nem lehet.* Hirtelen azt se tudtam, hogy merre kapjam a fejem, elvégre arról a lányról kaptam információkat aki talán a legközelebb állt hozzám életemben. - Meg kell keresnem őt mielőtt megint eltűnik. Kaptam fel a fejem, ám nem mehettem csak úgy el, főleg nem azok után ami történt. Pár percnyi motozás, pakolászás után végre összeszedtem magam, majd a tetőről lepattogtam de nem teljesen a földig, hanem megálltam előbb az első emeleten az egyik ablak párkányán. Szerencsémre pont elcsíptem azt a mondatot amit Nidalea közölt a lányokkal. "Balra következő szoba". Ezzel az információval már nem volt nehéz betájolni, hogy a lányok hol alszanak, így pont az ő ablakuk előtt álltam, majd az egyik karmommal bekopogtam rajta, de nem vártam meg, hogy kinyissák azt, pusztán letettem egy levelet melyben a következő állt:

"Nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok...
a hülyeségem nem rám, de még rátok is bajt hozott,
legszívesebben minden erőmmel azon lennék,
hogy jóvátegyem azt amit okoztam,
de családi ügyek miatt itt kell hagynom a küldetést.
Sajnálom, viszont örülök, hogy megismerkedhettem veletek
Arisa Maruyama, Anoya De Hielo, Nakamura Haneda Ai!"

A kis levél tartalma talán úgy tűnhetett a lányoknak, hogy megfutamodtam azok után ami történt és benne hagytam őket a lekvárba, ám cseppet sem ez a szándék vezérelt, sőt legszívesebben maradtam is volna, hogy elvégezzem a küldetést visszautasítva mindenféle jutalmat. Igaz Ray nem a legokosabb, vagy legmeggondoltabb ember a világon, de azért tudta, hogy mit jelent a tisztesség. Ezek után nem is csoda, hogy a következő utam hova vezetett. Egyenesen a fogadó verandája felé mentem, ahol a bejárat előtt megállva letettem még egy borítékot a földre, majd jó hangosan bekopogtam, hogy a Vörös Strauss biztosan meghallhassa azt, ám az ajtónyitást nem vártam meg, azonnal elmentem a helyszínről és az irányt egyenesen Era városa felé vettem.
A borítékba, melyet a verandán helyeztem el, egy őszinte bocsánatkérő levél volt, valamint mellékelve volt benne még 40.000 Gyémánt is, melyet Nidalea szobájának bérleti díjára szántam. Nem tudtam egészen pontosan, hogy ő ott lakik e, vagy Straussnak a valakije, ám a vörös mondatából ítélve, neki sem valami fényes a helyzete. Talán ez a kis összeg remélhetőleg valamennyire elsimítja a dolgokat.

//Köszönöm szépen a Kalandot Pantherlily és lányok! Sajnos idáig tudtam játszani, sajnos a tanulás és az időhiányom miatt, sajnos nem tudnék aktívan postolni, így kihasználom a lehetőséget, hogy ne legyek az útba ^^'' A 40.000 Gyémántot levontam az adatlapomon is. Még egyszer köszönöm ezt a remek kalandot!//

Tárgy: Re: Magánküldetés - Zero pont Pént. Márc. 30, 2012 12:30 am

Ahogy olvashattátok, Raytől búcsút veszünk. Bár a dolog sajnálatos, szeretném megjegyezni, hogy a fiatalember milyen korrekt módon lép ki a történetből.

Ahogy püben is leírtam, bár csak két kört voltál velünk, gazdagabb lettél némi tapasztalattal, így kapsz töredék ve-t. Kellemes kis postokat írtál, bár ez utóbbinak az eleje az előző végével kezdődött, legalább 15 soron keresztül, ezt nem értettem miért, de végül is nem gond. Voltak egész vicces momentumaid:) és szép kifejezéseid amik kellemessé tették az olvasást. Mondjuk etikett terén van még mit tanulnia Raynek, hiszen bemutatkozásnál először a hölgy nyújt kezet valamint fogadóba, kocsmába étterembe a férfi megy előre, de mit sem számít ez már. Remélem nem hagyod el az oldalt és játszunk még együtt így vagy úgy.

Jutalmad: +40 VE

Tárgy: Magánküldetés - Zero pont Vas. Ápr. 01, 2012 12:30 am

Amint megtaláltuk a jó ajtót Ray kis incidense után, bementünk a szobába a keresett személyhez. Addig amíg hirtelen meg nem jelent Ray mellettem, fel sem tűnt, hogy lemaradt tőlünk.
A megbízó, pont olyan volt, mint a képen, mely a hirdetés hátulján volt. Más ruhában volt, de ugyanolyan lengén öltözött most is, mint akkor. A szoba, amiben voltunk egyszerű, de mégis kellemes volt.
- Üdvözöllek benneteket! A nevem Nidalea. - kezdte a megbízónk, miközben jól végigmért minket, majd folytatta - Azt gondoltam, a megbízásunkból kivehető volt, hogy elég nagy probléma a mienk, s így annak orvoslása igen nagy szakértelmet és tapasztalatot igényel...mégis mindössze négy gyerek, kit képes ez a világ a segítségünkre bocsájtani...
- Hé...ez most tényleg minket kóstolgat?... - hallottam, hogy mellettem Ray, már kezdi felhúzni magát.
Hangjában kifejezetten érezhető volt gúnyolódás, amitől mondanom sem kell, hogy mindannyian felhúztuk magunkat.
- Már ne is haragudj...de mi nem holmi kölkök vagyunk..azt sem tudod mire vagyunk képesek...- pattant fel mellettem Anoya, pedig én is pont szólni akartam.
- Na idefigyelj...egyáltalán nem kölykök vagyunk hanem igazi mágusok és igen is megbírkózunk a feladattal akár tetszik akár nem mi jöttünk segíteni!- csak kitört belőlem is a szó, amit persze meg is lehet érteni, hisz az ilyen kijelentésektől felforr a vérem.
-Nekem mindegy mit gondol rólam, tőlem tarthat kölyöknek, de akik ismernek nem mondanának ilyet róla... aki szembe kerül velem jégbe fagyasztom... -engem Arisa követett a tőle megszokott módon.
- Oy-oy Oneechan... akár hiszed akár nem ez a kölyök - folytatta Ray is, csak nehogy kimaradjon a jóból, na meg persze, hogy rátegyen még egy lapáttal - bármikor seggbebillent bárki...
Nidalea-t nem különösebben hatotta meg a kis beszédünk, ami nem lepett meg, önteltségét tekintve.
Ekkor egy hatalmas, több mint két méteres férfi szó szerint berúgta az ajtót és puskát tartott felénk.
- Mocskos ebadta csavargók! - szólalt meg a férfi, miközben jobbra balra kapkodta a puskáját.
- Strauss itt csak én vagyok, és a megbízottjaim. Mi a fene ütött beléd? - kiáltott fel Nidalea, amin meglepődtem.
- Négy idegen végig zaklatta a szálló vendégeket.
- Csak engem kerestek és sajnálják a kellemetlenségeket. Bocsásd meg nekik. - hangja kérlelőnek és bájosnak bizonyult.
- Kerestek, kerestek... - hátrálni kezdett, majd ismét megszólalt. - Ha meg keresnek valakit annak nem az a módja, hogy feltúrunk minden szobát, nem dísznek vagyok a pult mögött, van szájuk! Nincs szátok?
Ekkor Ray lépett előre. - Négy idegen végig zaklatta a szálló vendégeket...Én voltam és nem más... Talán valami gond van vele vöri? - határozott volt és igencsak merész. - Szépek voltak a lányok, de láttam már szebbeket is... de talán vetni kellene rájuk még egy pillantást...
Erre a kijelentésére a Strauss névre hallgató hatalmas óriás hihetetlen gyorsasággal Ray előtt termett - TAKARODJ! KIFELÉ, KI INNEN! -ráfogta a fegyverét - Te rohadt kis senkiházi! Ha még egyszer meglátlak a fogadómban, Istenemre agyon lőlek!- nyakon csípte, majd felénk fordult. - Ha még egyszer meglátom ezt az ALAKOT itt, ti is mehettek amerre tetszik, Nidalea TE IS! - fejezte be, majd egyetlen lendülettel gyakorlatilag kidobta a folyosóra, majd bezárta maga mögött az ajtót.
- Ray!!! - kiáltottam fel és már indultam is az ajtó irányába, mire Nidalea megállított.
A lányokra pillantottam, akiken szintén láttam, hogy a pillanat tört része alatt történt dolgok szintén leblokkolták őket.
- Most ezzel nem foglalkozhatunk...ha kiesett hát kiesett. - Megbízónk szánakozva nézett ránk, valamint így is beszélt, de már az ablak felé fordulva folytatta. - Ilyen időben nem haladhatunk felfelé a hegyen, a balra következő szobát is kivettem. Háljatok ott és gondolkozzatok. Szörnyek ellen jöttetek harcba, s nem miszliknek hívtunk titeket ide, akiknek darabjaival megdobálhatjuk az ellenséget. Reggel csak azokat akarom újra látni, akik felfogták mit jelent ez. Hatalmas szárnyas rémek s jól szervezett jeges fattyak... - mondta, majd megtorpant. - Hogy milyen titkaink s problémáink vannak, majd csak azokkal osztom meg, akik elkötelezték magukat. Jó éjszakát.
Ezt követően rá kellett jöjjünk, hogy mivel nincs több mondanivalója ideje távozunk.
Fogtuk magunkat és miután mindannyian jó éjszakát kívántunk, távoztunk a szobából.
~ Még is mit képzel rólunk ez a nő vagy mi? Azt hiszi annyira kispályások vagyunk?...Fogalma sincs rólunk...ráadásul ilyen előítéletesnek lenni, csak mert fiatalok vagyunk...mintha ő nem lenne az...viszont ha ő nincs Ray miatt le is puffanthattak volna minket...azonban most mi lesz vele? Jól kidobták...és mi semmit sem tehettünk ellene. ~ gondolataim elkalandoztak, valamint egyre dühösebb volta, bár ezt igyekeztem nem kimutatni, miközben a szobánk felé tartottunk, melyet a még mindig dühös fogadó tulaja adott nekünk.
A szobában két ágy és két matrac volt, na persze most már nem volt szükség még egy matracra. Egyfolytában csak azon agyaltam, hogy vajon mi lehet Ray-el. Én nem akartam, hogy emiatt ne tudja folytatni velünk a küldetést...ezt szörnyű.
- Nem kellene tennünk valamit Ano? - kérdeztem aggódva felé fordulva.
- Fogalmam sincs mit tudnánk csinálni. Végül is maga kereste a bajt.
- Ez igaz...de akkor is...
- Ha belekeveredünk, lehet mi is így végezzük, szóval nem kellene még több bajt okoznunk.
Igaza volt, de ettől függetlenül rosszul éreztem magam az események miatt. Nemsokkal azután, hogy elfoglaltuk a szobánkat bőséges vacsorát szolgáltak fel nekünk fenségesebbnél fenségesebb ételekkel. Már ideje volt, hogy egy jó kiadósat együnk, hisz legalább is én már reggel óta semmit sem ettem csak dohányoztam. A szobánk nem volt valami tágas, de annyi hely épp volt, hogy mindannyian kényelmesen elférjünk egymás mellett, úgy hogy ne zavarjuk a másikat.
Miután jól belakmároztunk tényleg ideje volt lefeküdnünk aludni, de egyszerűen nem voltam képes aludni és ahogy láttam Arisa sem. Kíváncsi voltam, hogy ő miért nem tud, de nem akartam megkérdezni, sem zavarni őt. Ahogy forgolódtam, mégis a kíváncsiságom kezdett úrrá lenni rajtam, mivel róla nem sokat tudok.
- Arisa mond csak te melyik céhből jöttél és milyen mágus vagy? - kérdeztem a lányhoz fordulva érdeklődve
- Nem tartozom még céhez,de azt tervezem, hogy ez után csatlakozom egyhez - felelte egy kis gondolkozás után - jégmágus vagyok - tette hozzá röviden. - és te milyen céhez tartozol?
- Miért nem? Szerintem nagyon jó egy közösséghez tartozni. Legalább is nekem ez a véleményem! Én a Blue Pegasushoz tartozom.- mondtam neki izgatottan, majd folytattam. - Jégmágus vagy? Hmm...pont mint Anoya. - mosolyogtam
- Az az igazság hogy nem jövök ki jól a környezetemmel... szinte senkivel- vallotta be. - Ezért is kerűltem eddig a zsúfolt helyeket. Jobb a magány...Anoya is jégmágus? És ő melyik céhnél van? - kérdezte.
- Hmmm...hát nem tudom nekem elsőre nagy benyomást tettél a rágós incidenssel, mert az nagyon tetszett, szóval szerintem mi jól kifogunk jönni - mosolyogtam rá. - Igen ő is az, ő a Fairy Tail-be tartozik.
-Remélem - mosolygott rám - el is határoztam hogy megváltozok és próbálok kedvesebb lenni másokkal. A rágós incidens pedig...tényleg csak véletlen volt - kuncogott.
- Ennek igazán örülök. Szerintem mindenképpen jó hatással lenne rád is és te is másokra. Élj a mának, nekem ez a mottóm, ráadásul, szerintem minden egyes pillanatot úgy kell megélned az életedből, mintha az utolsó pillanat lenne. Én ezért vagyok ilyen tejbetök mindig. Igyekszem folyamatosan vigyorogni és másokat is erre sarkallni. Na persze nem mondom, hogy ez nagyon könnyű, hisz nekem sem fenékik tejfel az életem...sőt...de erről nem szeretek beszélni...lehet ez sokaknak álarc, de ez is az egyik oldalam és inkább ez a részem legyen erősebb, mint a másik.
-Imerős érzés - mondta - csak én minden egyes embernek más-más személyiségemet mutatom egy ideje, ami nem egy kedves részem..ezért is szeretnék csatlakozni egy céhez. Én már lassan nem is tudom ki vagyok - mondta -mindenkinek más és más oldalamat mutatom és játszom meg magam...de nem volt mindig így-mosolyodtam el szomorúan, régen vidám voltam meg minden pozitív volt,de mostanában a pozitív dolgok messzire elkerülnik.De nem is bánom nagyon...megszilárdítottam a lelkem és így nem tudnak egy könnyen becsapni és kihasználni...
- Ismerős a helyzet...én is átmentem egy ilyen korszakon épp ezért mondhatom, hogy nyugodtan légy lazább az emberekkel. - egy percre elfordultam, majd visszamosolyogtam rá. - És már tudod melyik céhbe leszel?
-Még nagyon erősen gondolkodom.Sok jó céhről hallottam már,de a leginkább a Fairy Tail hívogat...viszont... oda kiválló mágusok járnak és én még a mágiámat se tudom normálisan használni úgy hogy ne fagyasszak le valakit pusztán az érzéseim miatt...
Erre elnevettem magam. - Szerintem idővel nagyon jó mágus leszel ebben biztos vagyok! Tudod elég jó emberismerő lettem az utóbbi évek alatt, szóval elhiheted nekem! - mosolyogtam
-Köszi - mosolygott vissza - egy kicsit még parázom,de mindent sorjába szeretném elintézni, ami a "feljegyzései" szerint úgy néz ki: felkérés végrehajtása,jutalom részének zsebrevágása ami egyenlő 1 hónapi megélhetéshez, végűl egy céhez társulás.
- Az igen...mozgalmas lesz az elkövetkezendő időd! Hát csak annyit mondhatok, hogy sok sikert hozzá, és ha bármiben tudok segíteni akkor csak szólj! A Blue Pegasus céhbe megtalálsz! - vigyorogtam rá és izgatottságomba megfogtam a két kezét. - Szerintem jól kifogunk mi ketten jönni.
-Ebben biztos vagyok - vigyorgott ő is, majd folytatta. - bevallom te vagy az első (nem tudom hány éve annak) , akinek így megnyílok.
- Ennek meg csak örülhetek. Tényleg. - vigyorogtam még mindig. - Hát kíváncsi leszek mi lesz holnap...főleg, hogy Ray már nincs itt velünk...
Erre Arisa csak bólintott, épp ideje volt már, hogy aludjunk, de most már tényleg. Sok mindent megtudtam róla és kifejezetten színpatikus volt eddig is, de most már tényleg meg is kedveltem ezt lányt.
Még mielőtt elaludtam volna folyamatosan az elmúlt eseményeken kattogott az agyam.
Másnap reggel rosszabbra fordult az idő, mint amilyen az előző nap volt, épp ezért Nidalea irhabundával ébreszt minket.
- Hideg lesz. - csak ennyit volt képes hozzánk bökni, semmivel sem többet, talán még ez is sok volt a modorából.
Igyekeztünk összeszedni magunkat és ami után sikerült mindent összepakolnunk utána mentünk az előtérbe.
Szó nélkül indultunk az útnak,bár a gondolatok ott motoszkáltak a fejembe, melyeket nem tudtam elhessegetni, ködös és ismét szeles időnk volt. Nagyon nehéz volt, ilyen körülmények között haladni, de szótlanul vonultunk Nidalea után és így is telt a majdnem több, mint két órás utunk, amikor már annyira nem láttunk semmit a ködtől, hogy vezetőnk kötelet kötve a derekára, ugyan erre kért minket. Összekötve indultunk tovább, nehogy elhagyjuk egymást az egyre sűrűsödő légkörben. Az út következő felében egymás mögött szorosan haladtunk, miközben éreztük, hogy valamiért hirtelen szinte természetellenesen lehűlt, valamint a szélben meghallottam az egyre erősödő visszhangos zizegést.

/Sajnálom, hogy Ray nem jön velünk tovább T_____T , de majd nyáron bepótoljuk Very Happy

/

Tárgy: Re: Magánküldetés - Zero pont Vas. Ápr. 01, 2012 1:04 pm

Mikor megtaláltuk a megfelelő szobát bementünk és megláttuk a küldetéslapon szereplő lányt. Igaz nem ugyanaz a ruha volt rajta, de ugyan úgy lengén volt öltözve. A szoba egyszerű de otthonos volt, pont mint egy vendéglő "lakosztálya". Mikor mind becsődültünk a lány megszólalt.
- Üdvözöllek benneteket! A nevem Nidalea.-mutatkozott be, közben szinte éreztem a szemét ahogy végigfut rajtunk.- Azt gondoltam, a megbízásunkból kivehető volt, hogy elég nagy probléma a mienk, s így annak orvoslása igen nagy szakértelmet és tapasztalatot igényel...mégis mindössze négy gyerek, kit képes ez a világ a segítségünkre bocsájtani...-mondta nagy sóhajtás közepette elégedetlenül.
~Mi a franc..Mi az hogy négy gyerek..kinek képzeli ez magát..épp hogy ő a gyerek..-gondoltam magamban teljesen felháborodva.
- Hé...ez most tényleg minket kóstolgat?... -hallottam Ray szintén mérgelődő hangját.
- Már ne is haragudj...de mi nem holmi kölkök vagyunk..azt sem tudod mire vagyunk képesek...--pattant ki belőlem. Nem tudtam elviselni ha lenéznek, különösen ha egy ilyen nagyszájú taknyos az illető.
- Na idefigyelj...egyáltalán nem kölykök vagyunk hanem igazi mágusok és igen is megbirkózunk a feladattal akár tetszik akár nem mi jöttünk segíteni!-szólalt meg mellettem Ai egyetértően. nyilvánvalóan mind egy állásponton voltunk, és mindannyiunkat felháborított ennek a lánykának a kijelentése.
-Nekem mindegy mit gondol rólam, tőlem tarthat kölyöknek, de akik ismernek nem mondanának ilyet róla... aki szembe kerül velem jégbe fagyasztom... -Arisa is megszólalt a maga csípős stílusában...
- Oy-oy Oneechan... akár hiszed akár nem ez a kölyök -folytatta Ray -- bármikor seggbe billent bárki...-mondta vigyorogva.
Nidalea arca meg sem rebbent a felszólalásinakat követően. Ugyanolyan csalódott képpel ült arrogánsan és lenézően. Ekkor, váratlanul egy hatalmas, gigantikus méreteknek örvendő fickó szinte betörte az ajtót és kiabálni kezdett...
- Mocskos ebadta csavargók!-üvöltött a férfi miközben puskájával hadonászott a fejünk felett.
- Strauss itt csak én vagyok, és a megbízottjaim. Mi a fene ütött beléd? -kérdezte meglepődve Nidalea.
- Négy idegen végig zaklatta a szálló vendégeket.
- Csak engem kerestek és sajnálják a kellemetlenségeket. Bocsásd meg nekik. -kérlelte mézes mázosan az óriást.
- Kerestek, kerestek... - hátrálni kezdett, majd ismét megszólalt. - Ha meg keresnek valakit annak nem az a módja, hogy feltúrunk minden szobát, nem dísznek vagyok a pult mögött, van szájuk! Nincs szátok? - förmedt ránk megint.
Ekkor Ray lépett előre. - Négy idegen végig zaklatta a szálló vendégeket...Én voltam és nem más... Talán valami gond van vele vöri? ˇ~na erre mondják azt, hogy egyrészt bátor, másrészt ostoba...
- Szépek voltak a lányok, de láttam már szebbeket is... de talán vetni kellene rájuk még egy pillantást... -ray minden egyes mondata egyre jobban csak olaj volt a tűzre. minden szónál a pasas feje vörösebb lett és igazodott a szakálla színéhez, majd végül mint egy nagy tartály felrobbant:
- TAKARODJ! KIFELÉ, KI INNEN! -ráfogta a fegyverét - Te rohadt kis senkiházi! Ha még egyszer meglátlak a fogadómban, Istenemre agyon lőlek!- nyakon csípte, majd felénk fordult. - Ha még egyszer meglátom ezt az ALAKOT itt, ti is mehettek amerre tetszik, Nidalea TE IS!-ordított torkaszakadtából az óriás, majd fülön csípte a fiút és gyakorlatilag kidobta a folyosóra és bezárta maga mögött az ajtót..
- Ray!!!-kiáltott Ai, de nem tehetett semmit. Nidalea megállította.
Ez a jelenet kissé sokkolt...reméltük hogy nem öli meg Rayt ez a monumentális gigadarab...
- Most ezzel nem foglalkozhatunk...ha kiesett hát kiesett.-mondta szánakozva, majd az ablakhoz fordulva folytatta.
- Ilyen időben nem haladhatunk felfelé a hegyen, a balra következő szobát is kivettem. Háljatok ott és gondolkozzatok. Szörnyek ellen jöttetek harcba, s nem miszliknek hívtunk titeket ide, akiknek darabjaival megdobálhatjuk az ellenséget. Reggel csak azokat akarom újra látni, akik felfogták mit jelent ez. Hatalmas szárnyas rémek s jól szervezett jeges fattyak... Hogy milyen titkaink s problémáink vannak, majd csak azokkal osztom meg, akik elkötelezték magukat. Jó éjszakát.-közölte velünk majd kitessékelt minket a szobájából egy másik szobába átvezényelve. Rayt-már nem láttuk, bár aggódtunk érte nem tehettünk érte semmit...ennek így kellett lennie.
A szobánk igencsak egyszerű volt, két ágy és két matrac volt benne, négyünknek...
- Nem kellene tennünk valamit Ano?-kérdezte aggódva Ai.
- Fogalmam sincs mit tudnánk csinálni. Végül is maga kereste a bajt.
- Ez igaz...de akkor is...
- Ha belekeveredünk, lehet mi is így végezzük, szóval nem kellene még több bajt okoznunk. -tanácsoltam. Én is aggódtam a fiúért...de nem akartam elbukni a megélhetésemet biztosító küldetést...
Az este hátralevő részében pihentünk de ami kissé meglepett , hogy egy nagyon finom vacsorát szolgáltak fel nekünk ami már nagyon jól esett a sok kutyagolás után. A kiadós lakoma után pedig elterültünk az "ágyainkon" Viszonylag kényelmes volt. lassacskán nyomott el az álom, illetve a fáradtság...becsukott szemmel még hallottam ahogy a két lány mellettem beszélget, de csak fél füllel. Nem zavart, jól is esett hogy hallok magam mellett egy kis életet mielőtt álomba szenderülök.
~Arisa jégmágus..milyen érdekes...Ai Blue pegasusos... mágia..céhek...jégmágia...-a szavak kavarogtak a fejemben majd elaludtam. álmomban persze a lányokkal álmodtam ahogy a mágiáinkkal harcoltunk...Nem volt rossz de nagyon jó se... Arra ébredtem, hogy valami szőrös és meleget nyomnak az arcomba. Ahogy kinyitottam a szemem megláttam magam előtt Nidaleat és a lányokat.
- Hideg lesz. --nyomta a kezembe flegmán. Jó oka volt rá hogy ezt mondja, ugyanis az idő ezerszer rosszabb volt odakint mint tegnap. Ködös és szeles idő volt, az orromig nem láttam ahogy kiléptünk a fogadóból. Az irhabundát persze felvettem, annak ellenére jól bírom a hideget,azonban lehet hogy olyan időbe keveredünk ami még az én határaimat is túllépi, akkor viszont hasznos lehet ez a ruhadarab. Négyen indultunk neki a hegynek. hatalmas köd volt és a szél is erősen fújt. A hegyen már akkora volt a köd hogy kötelekkel kötöttük össze magunkat hogy el ne hagyjuk egymást. Az idő nem fokozatosan hanem hirtelen hűlt le...furább mint amire számítottam...

/Viszlát Ray, köszi hogy válaltad ezt aküldit velünk, és várnak vissza a csajok:D:D/

Tárgy: Re: Magánküldetés - Zero pont Vas. Ápr. 01, 2012 9:43 pm

Amikor megtaláltuk nagy nehezen a megfelelő ajtót,végre kopogás kíséretében benyitottunk. A megbízónk teljesen úgy nézett ki mint ahogy a kép mutatja,de más ruhában….bár nem bántam volna ha valami takarosabb ruhába bújt volna.
- Üdvözöllek benneteket! A nevem Nidalea.-mutatkozott be, miközben tekintetével végigmért minket, ami egy kicsit rosszul esett, főleg amilyen képpel csinálta azt. - Azt gondoltam, a megbízásunkból kivehető volt, hogy elég nagy probléma a mienk, s így annak orvoslása igen nagy szakértelmet és tapasztalatot igényel...mégis mindössze négy gyerek, kit képes ez a világ a segítségünkre bocsájtani...
- Hé...ez most tényleg minket kóstolgat?...-szólalt meg felháborodva Ray, bár nem csodálom.Nálam is felment a pumpa. Nagyon, de nagyon nem szeretem, ha gyereknek néznek.
- Már ne is haragudj...de mi nem holmi kölkök vagyunk..azt sem tudod mire vagyunk képesek...-állt ki magáért Anoya is. Szinte most hallottam meg előszőr a hangját,de mégis annyira ismerő volt,mégsem tudtam rájönni honnan.
- Na idefigyelj...egyáltalán nem kölykök vagyunk hanem igazi mágusok és igen is megbírkózunk a feladattal akár tetszik akár nem mi jöttünk segíteni!-állt a sarkára Ai. Azt hittem mindjárt felrobban dühében. Ahogy ők kiállat magukért bennem is elkezdett mocorogni egy érzés,amit nem nagyon szerettem volna kimutatni,de kitört belőlem szavak formájában. Nem nagyon szoktam fenyegetőzni, de azt nem tűröm meg ha indok nélkül kezdenek el szekálni és előre megítélni.
-Nekem mindegy mit gondol rólam, tőlem tarthat kölyöknek, de akik ismernek nem mondanának ilyet róla... aki szembe kerül velem jégbe fagyasztom...-remélem vette a burkolt célzást, hogy hidegre teszem őt is ha folytatja a lekezelő stílusát, bár nem vettem észre hogy eljutott volna az üzenet a tudatáig…nem csodálom… a többieknek sem tűnt fel.
- Oy-oy Oneechan... akár hiszed akár nem ez a kölyök-mutatott magára Ray büszkén- bármikor seggbebillent bárki...- mint ha a gondolataimat hangosította volna ki.
Mint ha Nidaleaig el se jutottak volna a véleményeink, közömbösen nézett tánk. Már mondtam volna valami nyíltabb célzást, mikor kivágódott az ajtó és a rák piros arcú, izompacsirta berúgta az ajtót és egy igen nagy puskát fogott ránk.
- Mocskos ebadta csavargók!-ordította és hol egyikünkre, hol a másikunkra fogta a fegyvert.
- Strauss itt csak én vagyok, és a megbízottjaim. Mi a fene ütött beléd? - kiáltott fel Nidalea túlharsogva a férfit.
- Négy idegen végig zaklatta a szálló vendégeket.
- Csak engem kerestek és sajnálják a kellemetlenségeket. Bocsásd meg nekik.
- Kerestek, kerestek...-tett néhány lépést hátra- Ha meg keresnek valakit annak nem az a módja, hogy feltúrunk minden szobát, nem dísznek vagyok a pult mögött, van szájuk! Nincs szátok?
- Négy idegen végig zaklatta a szálló vendégeket...Én voltam és nem más... Talán valami gond van vele vöri? – VÖRIII?? Csak nem az a célja hogy lepuffantatja magát, mert igazán jól halad azon az úton. . - Szépek voltak a lányok, de láttam már szebbeket is... de talán vetni kellene rájuk még egy pillantást... –nem csodálom, hogy elszállt a pultos agya.
- TAKARODJ! KIFELÉ, KI INNEN!- fogta rá a puskát- Te rohadt kis senkiházi! Ha még egyszer meglátlak a fogadómban, Istenemre agyon lőlek!—kezdte el kilökdösni az ajtón- Ha még egyszer meglátom ezt az ALAKOT itt, ti is mehettek amerre tetszik, Nidalea TE IS!-csapta be maga mögött az ajtót. Arra tértem magamhoz, hogy Ai utána kiált.
- Ray!!!-indult el utána, de Nidalea nem engedte neki.
- Most ezzel nem foglalkozhatunk...ha kiesett hát kiesett.
~ Kiesett..kiesett..MÉGIS KI A FENÉNEK KÉPZELI MAGÁT EZ A KIS TÖPSZLI? HOGY ÍGY BESZÉL RÓLA???-kiakadtam nem tagadom, kiakadtam. Nem is kicsit, főleg, hogy Ray-t kirúgták a rágókkal együtt. Nekem pedig már újra jelentkeztek a tüneteim. De ő nem is foglalkozott velünk, hanem hátat fordított nekünk és kibámult az ablakon.
- Ilyen időben nem haladhatunk felfelé a hegyen, a balra következő szobát is kivettem. Háljatok ott és gondolkozzatok. Szörnyek ellen jöttetek harcba, s nem miszliknek hívtunk titeket ide, akiknek darabjaival megdobálhatjuk az ellenséget. Reggel csak azokat akarom újra látni, akik felfogták mit jelent ez. Hatalmas szárnyas rémek s jól szervezett jeges fattyak...-mondta- Hogy milyen titkaink s problémáink vannak, majd csak azokkal osztom meg, akik elkötelezték magukat. Jó éjszakát.-terelt ki minket az ajtón. A többiek elköszöntek, de én egy szót sem szóltam, mert nem szép szavak hagyták volna el a számat. Lejáratni magam meg nem akartam a többek előtt. Ó csak legyek egyszer vele kettesben, esküszöm megmutatom neki, hogy ki is vagyok valójába és azt nem fogja megköszönni.
Miután egy kicsit lehiggadtunk bementünk abba a szobába, amit a tulaj adott nem valami szívesen. Nem volt nagy,de még mindig jobb volt, mit kint lenni.
- Nem kellene tennünk valamit Ano?-kérdezte Ai. Tudtam mire gondol..mégpedig Ray-re. A csaptunk megfogyatkozott…
- Fogalmam sincs mit tudnánk csinálni. Végül is maga kereste a bajt.- erre már nem is mondok semmit. Talán nehezére esett volna egy kicsit együtt érezni Ai-al, vagy velem? Társulhatna Nidalea-hoz.
- Ez igaz...de akkor is...
- Ha belekeveredünk, lehet mi is így végezzük, szóval nem kellene még több bajt okoznunk.-ebben én is egyetértettem vele. Muszáj volt egy kisit lehűteni a hangulatot és a továbbiakban nem gondot okozni, mert akkor minket is kirakhatnak..
Egy szó nélkül rendezkedtünk be és osztottuk szét a fekvőhelyeket. Nagy meglepetésemre még vacsorát is kaptunk, ami mázli nekik , elmulasztotta a rágó utáni sóvárgásomat…igazából nagyon jól esett a vacsora..régen ettem ilyen ízleteset és sokat.
Ezután mindenki ment a helyére megpróbálva kialudni a mai nap eseményeit. Anoya gyorsan elaludt ellentétben velem és láthatólag Ai-t, aki csak forgolódott az ágyában.
- Arisa mond csak te melyik céhből jöttél és milyen mágus vagy?-fordult felém Ai kizökkentve a gondolataimból.
- Nem tartozom még céhez,de azt tervezem, hogy ez után csatlakozom egyhez-válaszoltam egy kis idő után. Miért is ne hagynám hogy valaki közelebbről megismerjen? - jégmágus vagyok,és te milyen céhez tartozol?-kíváncsiskodtam én is.
- Miért nem? Szerintem nagyon jó egy közösséghez tartozni. Legalább is nekem ez a véleményem! Én a Blue Pegasushoz tartozom.-kezdett el bepörögni Ai, amin elmosolyodtam.Ez a lány tele van energiával és jókedvvel, amit nagyon irigylek. - Jégmágus vagy? Hmm...pont mint Anoya. – mosolyogta.
- Az az igazság hogy nem jövök ki jól a környezetemmel... szinte senkivel-sóhajtottam fel- Ezért is kerültem eddig a zsúfolt helyeket. Jobb a magány...Anoya is jégmágus? És ő melyik céhnél van? – kérdeztem.
- Hmmm...hát nem tudom nekem elsőre nagy benyomást tettél a rágós incidenssel, mert az nagyon tetszett, szóval szerintem mi jól kifogunk jönni-vigyorgott- Igen ő is az, ő a Fairy Tail-be tartozik.
-Remélem-és így is éreztem. -el is határoztam hogy megváltozok és próbálok kedvesebb lenni másokkal. A rágós incidens pedig...tényleg csak véletlen volt-húztam mosolyra a számat. Szegény Ray… már bánom, hogy behúztam neki.
- Ennek igazán örülök. Szerintem mindenképpen jó hatással lenne rád is és te is másokra. Élj a mának, nekem ez a mottóm, ráadásul, szerintem minden egyes pillanatot úgy kell megélned az életedből, mintha az utolsó pillanat lenne. Én ezért vagyok ilyen tejbe tök mindig. Igyekszem folyamatosan vigyorogni és másokat is erre sarkallni. Na persze nem mondom, hogy ez nagyon könnyű, hisz nekem sem fenékig tejfel az életem...sőt...de erről nem szeretek beszélni...lehet ez sokaknak álarc, de ez is az egyik oldalam és inkább ez a részem legyen erősebb, mint a másik.
-Imerős érzés - mondtam- csak én minden egyes embernek más-más személyiségemet mutatom egy ideje, ami nem egy kedves részem..ezért is szeretnék csatlakozni egy céhez. Én már lassan nem is tudom ki vagyok – komorodtam el- -mindenkinek más és más oldalamat mutatom és játszom meg magam…vettem egy mély levegőt, majd folytattam a történetem egy kicsike darabját-...de nem volt mindig így , régen vidám voltam meg minden pozitív volt,de mostanában a pozitív dolgok messzire elkerülnek.De nem is bánom nagyon...megszilárdítottam a lelkem és így nem tudnak egy könnyen becsapni és kihasználni...
- Ismerős a helyzet...én is átmentem egy ilyen korszakon épp ezért mondhatom, hogy nyugodtan légy lazább az emberekkel.-tanácsolta kedvesen.Olyan barátságos velem, pedig alig ismer…. - És már tudod melyik céhbe leszel?
-Még nagyon erősen gondolkodom.Sok jó céhről hallottam már,de leginkább a Fairy Tail hívogat...viszont... oda kiváló mágusok járnak és én még a mágiámat se tudom normálisan használni úgy hogy ne fagyasszak le valakit pusztán az érzéseim miatt...-bizonytalanodtam el, mire felnevetett.
- Szerintem idővel nagyon jó mágus leszel ebben biztos vagyok! Tudod elég jó emberismerő lettem az utóbbi évek alatt, szóval elhiheted nekem!
-Köszi-mosolyogtam rá és azt hiszem meg is könnyebbültem- egy kicsit még parázom,de mindent sorjába szeretném elintézni, ami a "feljegyzéseim" szerint úgy néz ki: felkérés végrehajtása,jutalom részének zsebre vágása ami egyenlő 1 hónapi megélhetéshez, végül egy céhez társulás.
- Az igen...mozgalmas lesz az elkövetkezendő időd! Hát csak annyit mondhatok, hogy sok sikert hozzá, és ha bármiben tudok segíteni akkor csak szólj! A Blue Pegasus céhbe megtalálsz!- fogta meg a kezem. Alig bírtam visszafogni a könnyeimet. Senki nem bánt velem régóta ilyen kedvesen. Most meg itt van egy lány, akinek kiöntöm szinte a lelkem és nem taszít el magától, ahogyan sokan mások ezelőtt. . - Szerintem jól kifogunk mi ketten jönni.
-Ebben biztos vagyok-bólintottam. -bevallom te vagy az első (nem tudom hány éve annak) , akinek így megnyílok.-ismertem be.
- Ennek meg csak örülhetek. Tényleg. Hát kíváncsi leszek mi lesz holnap...főleg, hogy Ray már nincs itt velünk...
Nem folytattuk tovább a beszélgetést, hanem mentünk aludni.
A következő nap Nidalea ébresztett minket egy-egy irhabundával „megajándékozva” minket.
-Hideg lesz- mondta, majd kiment. Gyorsan felkeltünk sl összepakolva a cuccainkat nekivágtunk az útnak ami nem játék volt. Az idő sokkal rosszabb volt tegnaphoz képest és a hegyekhez érve hatalmas köd fogadott minket. Ezért hogy ne veszítsük el ,összekötöztük egymást és úgy haladtunk tovább Nidalea-t követve. Ahogy haladtunk az idő hirtelen lehűlt és szinte a bundában is megfagytam, pedig jégmágus vagyok…..

Sziaa Ray, köcce hogy eddig velünk voltál Smile

Tárgy: Re: Magánküldetés - Zero pont Csüt. Május 10, 2012 3:18 am

A zúgás felerősödik s a ködben lebegő körvonalak jelennek meg. Fenyegetően közelednek és méretük is egyre nő. Egy tucatnyi torz, nagyjából egy méter hosszú, darázsszerű lény vesz titeket körbe, nyilvánvalóan támadó szándékkal. A karokon levő tüskék döfédre és vágásra alkalmasak míg a potrohon levő fullánk szúrása mérgező hatású. Egy két csípés csak legyengíti az áldozatot pár órára, több azonban halálos is lehet. A harc elkerülhetetlen…
Nidalea segítségetekre lesz a harc során, gyorsan mozog, mesterien bánik dárdájával és ismer jópár „life coal” –ra épülő növénymágiát is.

Többségükkel sikerül végeznetek, a maradék pedig meghátrál.
- Ezek „vesipdák” voltak, bár nem így kellene kinézniük. Korábban sosem támadtak a falusiakra vagy az utazókra. – Kis szünetet tart, majd nagyon halvány mosollyal az arcán folytatja – Jól küzdöttetek… – Majd kizökkentve magát a „túlzott” kedvességből hozzá teszi. - Ám a vespidák csak a kisebbik rossz, nem kifejezetten miattuk kértük a segítségetek, velük magunk is képesek vagyunk elbánni.
Nidalea mindannyiotokat megvizsgál, aki esetleg csípést kapott, annak ellátja sérüléseit, a sebeket gyógyhatású kenőccsel lekezelve.
- Kicsit büdös igaz, de semlegesíti a szervezetbe került mérget.
Újra felerősíti a köteleket, majd tovább vezet titeket. A köd oszlani kezd, s a kopár tájat egyre több és lombosabb fa bolygatja meg. Dús fűtakaró kúszik a talpatok alá és több patak vagy frissen a felszínre törő forrás is megjelenik. Felértetek a fennsíkra.
Egy barátságos, illatos erdőn áthatolva sátrakból és gyorsan felhúzott kunyhókból felépülő táborba értek. A levegő itt nemhogy vissza nyerte korábbi hőmérsékletét, egyenesen melegnek és bársonyosnak mondható, szinte körülölel, simogat benneteket.
Az egész tábor nem túl nagy, a lélekszám párszáz főre tehető, vegyesen gyerekek fiatalok és idősebbek lakják. A kicsik természetesen vidáman és kíváncsian ugrálnak körbe titeket, a felnőttek azonban már jóval visszafogottabbak. Bizalmatlan s merengő tekintettel vizslatnak benneteket, egyik másik biccent de senki nem szólít meg titeket. Érkezésetekre a falu vezetője is megjelenik, ám mosolya hamar megfakul. Kérdőn néz Nidalea-ra aki azonban határozottan bólint, úgymond kiállva mellettetek mire az öreg vissza néz rátok, nagy levegőt vesz, majd üdvözöl titeket.

- Köszöntlek benneteket a Zun’Mao hegyen, Zaon Tulamu vagyok, ennek a közösségnek a vezetője.
- Úgy látom nem volt zökkenőmentes az utazásotok. Kövessetek, együnk és beszéljünk, pihenjetek egy keveset, szükségetek lesz az erőtökre.
Tulamu nagy kerek sátra a tábor távolabbi szélén kapott helyet. Bent bor, gyümölcsnektár, zöldségek és sült malac vár rátok.
Miután helyet foglaltok, Tulamu rögtön magához is ragadja a szót.
- Ez a hely meleg vizű, gyógyító forrásairól és jótékony füveiről ismeretes, az itt élő emberek főként gyógyhatású készítmények előállításával foglalkoznak. Ez szolgáltatja a falu egyik bevételi forrását. A kenőcsöket, italokat elcseréljük a kereskedőkkel arra amire szükségünk van.
Három hete azonban támadás ért minket. A város közepén található a legfőbb kút, amelyből a szereinkhez szükséges vizet nyerjük. Azon keresztül rohantak le minket, az ellenség onnan mászott elő. Nem tudjuk hogy honnan vagy miért érkeztek és hogy mik is pontosan. Külsejüket illetően egy másfél méter magas, halszerű humanoidok. Fegyvereket és mágiát egyaránt használtak, így bizonyosan intelligensek. Roppant fürgék és szervezettek. Az első rohammal kikényszerítettek minket otthonainkból, azóta ebben a táborban élünk. Megpróbáltuk visszavenni a várost, de nem jártunk sikerrel. A lények vissza húzódtak ugyan a kútba de miután megérkeztünk, újra felbukkantak.
Szeretném ha kiderítenétek miért támadtak ránk, mit kell tennünk hogy elmenjenek, ha pedig ez az út járhatatlan, akkor legyőznétek őket.
A tájékoztató és a lakmározás végeztével a vezető feláll majd Nidalea ra bíz titeket. A lány két kisebb sátorházhoz vezet titeket. Itt felkészülhettek a bevetésre.

Bátran kérdezhettek mint a falu vezetőjétől mint Nidalea-tól, aki a továbbiakban is kísér majd titeket.

Tárgy: Re: Magánküldetés - Zero pont Vas. Dec. 16, 2012 10:59 am

A küldetést, a leányzók egyöntetű döntése szerint, LEZÁROM.

» A céhek Hírnév Pont (HP) rendszere
» Magánküldetés: A gyermek
» Magánküldetés: Ölj
» Magánküldetések
» Magánküldetés: Hajsza