A barát védelmében Nati vs Elizabeth (ellenőrizhető)

-Nos akkor elfogadja a munkát vagy sem?- Teszi fel már ki tudja hányadszorra a velem szemben álló közel sem szimpatikus férfi a kérdését amire továbbra is egyértelműen nem a válaszom. Komolyan mondom nem tudom mit gondol? Egy olyan munkamegbízás miatt kerestem fel ami pont megfelelt volna nekem, egy boltot kellett volna egy pár napig őrizni ami elég nyugis lenne, de ennem ellenére a pasi közli velem, hogy megváltozott a helyzet inkább takarítani kéne.
-Még mindig NEM a válaszom- morgom miközben elkezdem begombolni fekete kabátom készülve arra, hogy végre elhagyjam ezt akis boltocskát, túlságosan is idegesítő hangnemben beszél velem a rondaság és ezt nem tűrőm, velem senki ne merjen így beszélni.
-Ch… milyen mágus az ilyen? Azt hiszi magáról, hogy valaki csak mert tud varázsolni és az ilyen kis munkákhoz már túl jónak érzi magát! – Folytatja tovább a beszélgetést mire azt hiszem nálam tényleg elpattan valami eddig se volt túl jó hangulatom mert egész este alig aludtam valamit, de ezen ez az idióta se túl sokat javít az egyszer biztos. Mivel már felettébb kezdett elegem lenni Christopherből ezért csak óvatosan jobb kezemmel az övemre csatolt tőrért nyúlok amit egy gyors mozdulattal elő is kapok s ezzel a lendülettel lépek a férfihez közelebb s nyomom a tőr pengéjét a torkához.
-Egyenlőre még mindig én tudok mágiát használni kettőnk közül, szóval még mielőtt tovább folytatnád az én piszkálásomat kicsit gondolkozz el azon, hogy kivel beszélsz! – Mondom fogaim közt szűrve a szavakat s komolyan mondom olyan nagy örömmel tölt el a férfi arcán lévő ijedtség, hogy az még engem is meglep. Úgy tűnik én is kezdek változni…
-Én… sajnálom- motyogja halkan mire én csak elveszem a tőrt a nyakától majd elteszem s szó nélkül lépek ki az üzletből azt hiszem egy munka adóval kevesebb a listán, de nem baj így is vannak elegen.
Ahogy sétálok hazafele nem igazán figyelek másra csak a saját gondolataimra, de azért az embereket közben azért kerülgetem azonban hirtelen egy hógolyó találja el a fejem, minek következtében továbbra sem túl nyugodt lelkiállapotom ismét felzaklatják. S valamiért nincs kedvem ”támadóm” kímélni akinek nem mellesleg hosszú lila haja van és lila szemei, ezért is kezembe ismét kedvenc kis tőröm kerül ami megint közeli találkozásba kerül egy emberi nyakkal de mielőtt még bármit is mondhatnék a lánynak, hirtelen valaki a vállamnál fogva húzz hátra.

- Nem!
- Naaaa! Kérlek! Gyerünk ki hógolyózni! – kérlelt már vagy öt perce Naomi. Nem értettem, miért nem Arlenet vagy Monát zaklatja. De kezdtem unni a dolgot, úgyhogy beadtam a derekam, hogy utána nyugodtan olvashassak.
- Na jó, de maximum fél órát maradunk! – sokkal inkább mentem volna valamerre Stragoval, vagy merültem volna bele egy könyvbe, minthogy a hideg hóban fetrengjek. Nem értettem hogy Naominak miért nem jutott eszébe inkább kártyázni, vagy takarítani! Igen… takarítani végre, hogy ne mindig én csináljak mindent, hogy legyen egy olyan napom amikor nem kell foglalkoznom az otthoni ügyekkel. De nem, neki hógolyóznia kellett, és nem volt mit tenni, mint kimenni vele. Igazából jogos kérés volt, mert mostanság kicsit elhanyagoltam a lányokat, mert vagy Stragoval voltam, vagy éppen tevékenykedtem otthon. Az úton csak mondta, és mondta, ami nem nagyon zavart, mert már úgyis sok volt a saját hangomból, vége nem én beszéltem. Amikor egy kisebb térre értünk meg is kezdődött a nagy csata. A hideg fehér takaróban kötöttem ki minimum nyolcszor már az első tizenöt percben. Nem tudtam hogy bír egy olyan kis vékony lány ilyen simán mozogni a hóban, amíg én a talpon maradásért küzdöttem minden egyes percben. A második félben már sokkal jobban ment a harc, és végül kiegyeztünk egy döntetlenre, majd nagy örömömre hazaindultunk, de egy jól befagyott tó keresztezte utunkat, és mit adott isten, Naominak rá kellett mennie, és fel kellett engem is rángatnia, Ha nem estem el hatszor, egyszer sem. Valamiért nem szerettem ezt az évszakot. Ilyenkor még bénább voltam mint egyébként. Tíz perc jégen csúszkálás után tényleg hazaindultunk. Hazafele úton inkább megint én beszéltem, mindenféle dologról, de legfőképp a küldetésekről és munkákról amiket a barátaimmal és kedvesemmel közösen végeztünk el. Nagy beszédemben Naomi eltűnt, én pedig csak egy hűsítő hókupacot észleltem nyakamban, viszont amikor az egyik elől kitértem egy barna hajú lányt sikerült célba vennie, aki nem túlzottan örült a hűsítő élménynek. Naomi felé vette az irányát, közben egy tőrt húzott elő, én pedig megijedtem, hogy szegény lány a sokktól nem védekezik, így az ismeretlent hátra rántottam mielőtt bármit is léphetett volna.
- Mi a fenét csinálsz? Az csak egy hógolyó volt!

Ahogy a vállamat hátrahúzza az ismeretlen rögtön ráemelem pillantásom s közben végigmérem a lánynak hosszú barna haja ki van engedve s néha-néha belekap a a téli szél, nem úgy mint az én felcopfozott hajamba.
-Nem veled van dolgom szóval tűnj innen! - Morranok s szemeim fenyegetően csillannak meg miközben a lányt figyelem, nem tetszik nekem, hogy beleszól az én dolgomba, semmi köze ahhoz, hogy én mit teszek.
-De igen, mert engem akart eltalálni a hógolyó, és nem hagyom hogy a barátomat bántsd! - Válaszolja mire én csak kissé ördögien mosolyodok el. "Szóval ezért védi..." gondolkodok el egy pillanatra majd arra a lányra pillantok aki a hógolyót dobta végül is bőven ráérek én még vele foglalkozni azután ha a másikat elintéztem úgyis már reggel óta idegesít minden hülye.
-Nekem így is jó- mondom halkan miközben elrakom a tőrt a kis tokjába majd ismét a két lányra pillantok, miközben azt latolgatom magamban, hogy vajon a barna hajó tud-e használni mágiát és ha igen milyet? Ezt kiderítvén és feszültségem levezetéseként egy csont dárdát varázsolok elő s ördögi mosollyal az arcomon támadok a lányra. Először a dárdával válla felé szúrok majd ezt folytatom tovább, de ahelyett, hogy eltalálnám csak elhajol a támadások elől.
-Nem akarok veled harcolni, nem lehetne csak megbeszélni? - Próbálkozik két támadás közt az "ellenfelem" mire én abbahagyom a támadást s úgy figyelem őt. Először kicsit ténylég elgondolkozom azon, hogy még se kéne ezt, mert én nem ilyen vagyok és sosem bántottam senkit ok nélkül, de most valamiért jól esik. Mintha már én is kezdenék egyre jobban hasonlítani a fekete mágusokhoz, már minden gond nélkül nyomok bárki torkához pengét nem érdekel, hogy vajon megérdemli-e a halált vagy sem, egyszerűen csak ha valami zavar benne akkor elintézem. Mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül ölök már meg embereket, lehet, hogy a sok elvállalt munka miatt ahol ölnőm kellett már egyszerűen fel sem tűnik. Bár attól félek nem ez van a dolgok háttere mögött hanem csak egyszerűen jól esik másokat megfélemlíteni és bántani.
-Hm... most, hogy így mondod... NEM! - Válaszolok nem sokkal kérdése után, egy gyors eszme futtatás bőven elég volt ahhoz, hogy magamat is teljesen meggyőzzem arról, hogy ezt valóban így gondolom.
-Hát akkor nekem sincs választásom, azt nem hagyom hogy Naomit bántsd!- Kezdi el védeni kis barátnőjét - transfrom animal wolf.
Ahogy ezeket a szavakat kimondja átváltozik egy fehér farkassá ami kissé ugyan meglepett, de ez nem tántorított el eredeti célomtól miszerint én elverek ma valakit, hogy levezessem a feszültséget. Ezért is a csontdárdámmal támadok ismét a lányra mármint farkasra.

-Nem veled van dolgom szóval tűnj innen! - egy hógolyó miatt így felkapni a vizet, hogy tőrrel esik neki a másik nyakának nagy agresszióra mutatott a lány lelkében. Meg voltam arról győződve, hogy nem fog csak úgy elmenni, és hagyni az egészet.
-De igen, mert engem akart eltalálni a hógolyó, és nem hagyom hogy a barátomat bántsd! - féltettem Naomit, hiszen ki ne féltené a legjobb barátai egyikét? Lehet hagynom kellett volna, hogy kiálljon saját magáért, és az igazáért, de valamiért bennem volt a félsz, hogy a lány aki a barátnőmre támadott többet is tudott mint amennyit eddig mutatott. A lány elmosolyodott.
- Nekem így is jó. - mondta, majd a tőrt elrakta, és valami más fegyverhez nyúlt. Csont dárdához. A sejtésem miszerint a lány mágus volt teljesen beigazolódott, bár arra nem számítottam hogy egy fekete mágussal lesz dolgom. A lány támadásba lendült, és a nyakam mellett suhant el a dárda, majd még párszor majdnem célba talált, de én csak elhajoltam előle. Még mindig bíztam abban, hogy nem kell harcolnom, hiszen semmi értelmét nem láttam az egésznek. Naomi és én egyszerűen bocsánatot kértünk volna, a lány pedig az agressziójával kezdett volna valamit, és mindenki boldogan távozhatott volna helyszínről. Ezt a remek ötletet miszerint megbeszéljük a dolgot fel is vetettem.
-Nem akarok veled harcolni, nem lehetne csak megbeszélni? - egy pillanatra megkönnyebbültem, amikor a lány leállította a támadásokat ellenem. Közben Naomira pillantottam, aki csak állt mint egy szamár, és figyelte mi fog történni. Ebben a helyzetben az volt a legjobb amit csak tenni tudott. A sértett fél ott állt velem szemben, és gondolkozott. Nem tudtam azon gondolkozik, hogy milyen módszerrel vessen véget boldog életemnek, vagy azon, hogy tényleg nem kellene harcolni, de a válasz hamar kiderült.
-Hm... most, hogy így mondod... NEM! - úgy tűnt tényleg harcra fog kerülni a sor, és akkor nem hagyhatom hogy Naomi is belekeveredjen ebbe, mert gyengébb volt nálam. Igaz ezt nem mondtam volna neki is, mert nem akartam megbántani, vagy hogy már csak azért is ő harcoljon, hiszen elvileg az ő hibája lett volna, pedig nem az volt. De a lányé sem volt, mert nem lehetett hibáztatni, hogy pont akkor állt oda mögém vagy mellém amikor a hógolyó repült. Ez az egész egy kancsal lila szemű puszta véletlen volt. De ez úgy hangzott magamban mintha Naomit hibáztatnám, pedig nem. Jobbnak tartottam tovább nem filozofálni, mert újdonsült ellenfelem nem tűnt valami boldognak, és nem mintha előítéletes lennék, de a fekete mágusokról nem sok jót hallottam Markot kivéve, így sajnos attól is féltem, hogy egy óvatlan pillanatban Naomira csap le a lány.
-Hát akkor nekem sincs választásom, azt nem hagyom hogy Naomit bántsd!- nekem is be kellett vetnem a mágiám, hiszen puszta kézzel, és a jó ideje nem gyakorolt harcművészettel nem sokra mentem volna. De ez egy jó alkalomnak ígérkezett feleleveníteni a régi emlékeket. - Transform animal, wolf! - mondtam, majd farkas alakba változtam. Természetesen addig nem állt szándékomban támadni, ameddig ezt ellenfelem nem tette meg, hiszen a harcot sem én akartam. De sokáig nem kellett várnom, a csontdárda máris felém igyekezett.

Ahogy az ellenfelemre támadok csontdárdámmal az agyam folyamatosan mindenfélén jár, mint például vajon mi lesz a következő támadás ellenfelemnek és azon is, hogy konkrétan miért is támadtan én rá. Hiszen soha nem harcoltam ok nélkül, de mintha a mágiám sötétsége melyet nap mint használok egyre jobban hatalmába keríteni. Úgy tűnik kezdek megváltozni és néhány ember szerint nem jó irányba, de nekem tetszik innentől kezdve más már nem érdekel.
Ezért is végre a harcra kezdek el figyelni és a gondolataimat hagyom a csudába ráérek én még filozofálni a harc után is. Ezen döntésemnek köszönhetően végre ellenfelemre figyelek most már teljes mértékben, ezt persze nagyban segíti az is, hogy a farkas karmai végigszántják bal alkarom s a fájdalom eléggé jó figyelemfelkeltő. Ez pedig most nem kicsit fájt, de a fájdalommal próbálkozok nem foglalkozni s kissé erősebben markolom meg csontdárdám mellyel az alakváltó felé szúrok egymás után többször is miközben két hullát is feltámasztok s egy egyszerű parancsot adok nekik gondolatban még pedig, hogy öljék meg a farkast. S parancsomnak ők teljes mértékben engedelmeskednek s mind kettő a lányra támad aki viszonylag könnyedén kerüli ki csontvázaim támadását, de harmadikként én még továbbra is őt támadom esélyt sem hagyva neki a pihenésre.
A csontvázak a farkas fejét próbálják először megütni, de ő kikerüli a támadást majdnem belefut az én csontdárdám hegyébe, aminek én nagyon örültem volna, de ez nem jött össze. Ezért is most én támadtam a lány feje felé ami elől ismét kitért azonban a csontvázak most a farkast sikeresen megüti mire ő kissé megtántorodik, majd ahelyett, hogy még egy kicsit a sebeit nyalogatná inkább kezem után kap én pedig épp, hogy csak az utolsó pillanatban rántom el a kezem. ~Ez nagy mázli volt~ fut át ez a gondolat az agyamon, miközben a két hullával együtt folyamatosan támadom tovább a lányt.

A lány valami csontdárdával támadt felém, amit ügyesen sikerült kikerülnöm. Normális esetben, ezt a dolgot diplomatikusan oldottam volna meg, egy egyszerű bocsánat kéréssel, de itt ennek nem volt semmi lehetősége. Ellenfelem nagyon a harc mellett döntött, és én pedig nem hagyhattam magamat. A lány ahogy néztem kissé elgondolkozott, és én pedig kihasználtam az alkalmat, és végig karmoltam a bal karját. Lelkiismeretem viszont nem hagyott nyugodni, hogy egy ilyen hülyeség miatt küzdök, szívem szerint vissza változtam volna, és bekötöttem volna a sebet, de az agyamra kellett hallgatnom. Ez után a lány továbbra is a dárdáival próbált eltalálni, amiket nem volt túl nehéz kikerülni, bár majdnem eltalált egyszer-kétszer. A nagyobb gáz akkor kezdődött, amikor két hulla is megjelent. Hihetetlenül repestem az örömtől... a második hullagyalázót ismertem meg életemben, bár Rohandarral nem volt összetűzésünk, így nem nagyon tudtam pontosan mire számíthatok. Már három agresszív nőstény... vagy a csontvázak lehet nem nőstények voltak, de azért három nőstényállat rontott nekem mint, ahogy a bolond tehén szokott az anyjának. Nem nagyon volt nyugtom, össze-vissza kellett szaladgálnom, és kezdtem nagyon úgy érezni, hogy körbe vagyok véve. Valahogy jobban élveztem mikor drága lakótársaim, vagy párom vett körül nem két hulla, és egy agressziókezelésre szoruló hölgy.
Az én gyönyörű fejszőrzetemet akarta az a két gonosz csonti összekócolni... bár az is lehetett, hogy a koponyámra hajtottak, csak a házszámot eltévesztették. Még életben lévő ellenfelem kis furfangos módon félelmetesen közel húzta el mellettem a csontdárdáit, egy miniméteren múlt, hogy nem ugrottam bele, miközben a két halottka támadása elől menekültem. Egy nagyon óvatlan pillanatomban a csonti egy eltalált, miközben csonti kettő ütését kerültem ki. Úgy gondoltam, hogy a csontvázak ellen nem nagy a gusztusom küzdeni, így elsőnek a "fő gonoszt" akartam kiiktatni, neki is a csontdárdás kezét. Már éppen rávetődtem volna, de akkor kezét odébb húzta, és továbbra is alattvalóival támadott. Három az egy ellen csata nagyon csúnya dolognak bizonyult. Azon gondolkoztam, hogy mit tegyek? Ha továbbra is fent tartom farkas alakom talán az esélytelenek nyugalmával ütnek le, viszont ha orrszarvúvá változom, akkor nagyobb sérülést is szerethetek a lánynak, ami nem állt szándékomban.

Kezdem egyre jobban úgy érezni, hogy felesleges volt ennyire felkapni a vizet egy egyszerű hógolyó miatt, azaz idegesít, hogy nem tudom legyőzni ezt a lányt, ami felettébb romboló hatással van nem kis egómra, mert igen nekem olyan is van… „Értelmetlenül sose kezdj bele egy harcba, főleg ha az ellenfeled erősebbnek bizonyul!” Rémlenek fel apa szavai még kiskoromból. S ezen az emléken mosolyognom, emlékszek akkor egy elemi mágussal kerültem összetűzésbe mert sértegetett és én kicsit próbáltam helyretenni, hogy ez így nem járja, csak egy baj volt ezzel, hogy jóval erősebb volt nálam és könnyedén elvert. Ami megjegyezném nem esett épp túl jól, mert akkor még abban a hitben éltem, hogy csak azért mert tudok varázsolni már rögtön én lettem a legerősebb ember, és azt hiszem megint ebbe a hibába estem, mert bárhogy is próbálkozok nem tudok felülkerekedni a lányon.
-Te már megint harcolsz?- Hallok egy túlságosan ismerősen csengő gúnyos hangot hátam mögül ami annyit jelent, hogy felettébb nyugodt szunyókálásából felébredt a kis tigris és szokásához híven most sem tetszik neki, hogy harcolok, pedig már igazán megszokhatta volna, hogy én nem tudok nyugton maradni.
-Mint látod!- Válaszolok szűkszavúan két támadás között ő pedig csak leugrik vállamról és a másik lány mellé sétál aki érdeklődve figyeli a kis szőrgombócot.
- Milyen cuki!- Kiált fel hirtelen ellenfelem miközben nagy nehezen észreveszi Kirát én eközben pedig elkezdek hátrálni ha már nem velem foglalkozik a lány akkor legalább a familiáris figyelem elterelését ki kéne használni.
-A látszat néha csal- morog a kis szőrpamacs, miközben én varázsolok és három csontdárdát is dobok ellenem felé mikor ő már ismét rám figyel, s szerencsémre vagy épp Kirának hála, de egy csontdárda el is találja a lányt, bár sajnos olyan nagy sérülést nem okoz neki, hogy abbahagyja a harcot, de ez is valami.
A következő pillanatban azonban a lány orrszarvúvá változik, ami nem kicsit lep meg sőt számomra ez nagyon aggasztó dolog, még egy farkassal csak elbírok, de egy orrszarvúval? Mivel rájövök arra, hogy jelen pillanat esélyem sincs legyőzni, ezért is menekülőre fogom a dolgot és még a csontvázak felett is megszüntetettem az irányítást, hogy csak magamra kelljen figyelni.
Miközben futva próbálok az alakváltó elől a közelben megpillantok egy nagy fadoboz rakást amiről könnyedén fel lehet mászni a tetőre, ami jelen pillanat talán még megfelelő hely is volna számomra. Ezért is még gyorsabban kezdek el futni és szinte már ugrálva lépdelek egyre feljebb a dobozokon még nem végre a tetőn állok, ahol már kissé óvatosabban kezdek el közlekedni mert semmi kedvem meglátogatni a házban lakókat, a tetőn keresztül legalábbis biztosan nem.
Azonban valamiért célja az ellenemnek az, hogy elrontsa a kedvem mivel a következő pillanatban papagájjá változik és pár könnyed szárnycsapás után eljut addig amíg én nagy erőfeszítések árán tudtam csak, komolyan mondom ilyenkor irigylem az alakváltókat, de amúgy valamiért nem sokra tartom őket, bár lehet, hogy jobban tisztelni kéne őket is, bár így jobban belegondolva, sem őket sem mást nem kell tisztelni!
-Dark Blast! – Lepem meg a lányt egy sötét lökéssel pontosan abban a pillanatban ahogy ő emberré változik a tető szélénél, ami tökéletesen jó helynek bizonyul ahhoz, hogy a varázslatomnak hála elvesztve az egyensúlyát a házról le essen. De az ellenfelem valahogy még mindig túlságosan is ünneprontó és ahelyett, hogy szép ívben zuhanna és csonttöréssel érne földet, ő inkább mormog valamit aminek köszönhetően egy másfél méteres farka nő mellyel ügyesen megkapaszkodik a tetőszélében majd kisebb erőfeszítések árán ismét már előttem áll.
-Death Spike!- Mondom s ismét egy csontdárdával támadok ellenfelemre, mire ő csak valahonnan előkap egy rúzst, ezzel kapcsolatban az első gondolatom az volt, hogy jót nevetek rajta és közlöm, hogy nem kell szépítkezni rajta már az sem segít, de ahelyett, hogy valami ilyesmit tett volna inkább a rúzst végighúzta a tetőn s az már inkább ostorra hasonlít mint rúzsra, ami annyira meglep, ogy még támadni is elfelejtek.
- Úgy belefeledkeztünk a harcba, hogy a nevedet sem kérdeztem meg. Elárulnád? – Kérdezi s ekkor én észbe kapok és a dárdával felé szúrok, de támadásom sajnos most is sikertelen, mint eddig jó párszor.
-Az teljesen mindegy, hogy hívnak, de legyen, Elizabeth vagyok és téged hogy hívnak?
- Nati – feleli miközben az ostorral sajnos sikerül elkapnia a kezem és azon hirtelen ránt egyet minek következtében a csontdárdát elejtem s csak hogy ne essek előre kezdek el ellenfelem felé futni miközben az ostorra ráfogok, hogy ha ő véletlen elengedné akkor az nálam maradjon, jól jöhet még ez a kis szerkezet nekem. Azonban ötletemmel kapcsolatban miszerint ha már nem tudok megállni akkor legalább a tetőről lökjem le Natit, nekem is volt bajom, de ez jutott először eszembe és majd meglátjuk mi sül ki ebből…

Egyikünk sem próbálta feladni a harcot. Magamat egyátalán nem értettem, hogy miért nem hagyom ott egyszerűen ezt a balhét, és lépek le. Nem akartam senkit sem bántani, főleg egy ekkora nagy hülyeség miatt.
-Te már megint harcolsz?- kérdezte egy harmadik fél, akit nem tudtam hova tenni, ameddig ki nem mászott a lány háta mögül egy édes kis cica. Bár a cica kissé túlzásnak számított, hiszen egy tigriskölyök állt szemben velem.
-Mint látod!- a pofonokat természetesen továbbra is osztottuk egymásnak, és nehezen de mindig sikerült kitérnem a nagyobb ütések elől.
- Milyen cuki!- késztetést éreztem, hogy kimondjam. Hiszen tényleg ennivaló volt az a kiscsöpp vadmacska.
-A látszat néha csal- és még önbizalommal teli makacs személyiség is. Meg kellett zabálni a kis drágát! Ameddig a kis állatkára figyeltem gazdáját nem vettem figyelembe, így ő egy csontdárdát dobott felém, amit nem sikerült kikerülnöm. A karomon egy kisebb sebet ejtett, de semmi olyan komoly sérülést, ami miatt fel kellett volna adnom, vagy hisztiznem kellett volna, hogy jajj belehalok. Persze szisszentettem egyet, mert azért csak fájt.
Viszont kezdett elegem lenni a dologból, gyorsan haza akartam menni. Este látogatót vártunk, és a ház romokban hevert, még egy kis rágcsálnivaló sem volt otthon… A nagyágyút kellett bevetnem, ami az orrszarvú alakom volt. A vastag bőrű állat formájában nekirontottam ellenfelemnek, aki ennek hatására eltüntette a két csontit.
Nagy szerencsétlenségemre a lány talált egy menekülő utat előlem… vagyis a kis állatalakom elől. Az egyik ház tetejére zerge módjára felugrált, így én nem tudtam nekimenni. Még ha utána is szaladtam volna, a házban lakóknak nem akartam nagy bajt okozni, így is elég lesz nekik, hogy a fejük felett két mágus dübörög. Orrszarvú alakom gyorsan megváltoztattam egy papagájjá. Kisebb méretbeli különbség. Gyorsan felröppentem a magasba, hogy ne kelljen ugrálnom, és kisebb célpontot jelentsek az esetleges csontdárdáknak. Ahogy felértem vissza is változtam, mert azért be kell látni, ha a csontvázak újra feltűnnek akkor nem lesz egyszerű menet papagájként.
-Dark Blast! – hallottam ellenfelem felől, majd a tetőn állva egyensúlyom elvesztettem, de még időben kapcsoltam.
- Take Over: Fail! - mondtam, majd a farkammal sikerült megkapaszkodnom a tető szélében, ahelyett hogy ronccsá zúztam volna magamat.
-Death Spike!- a lány megint a csontdárdáival szórakozott, amiket megint csak sikerült kikerülnöm. Lassan már tudtam, hogy milyen támadásai vannak, én viszont nem fedtem fel minden erőmet, és nem is akartam ameddig a harc keményebbre nem fordul véletlen. De azért a Bob mestertől kapott rúzsom használatba vettem, és egy ostort formáztam belőle.
- Úgy belefeledkeztünk a harcba, hogy a nevedet sem kérdeztem meg. Elárulnád? – valamiért úgy éreztem, hogyha tudom a lány nevét biztonságot ad. Ebben pedig megint csak nem volt semmilyen logika, mint az nálam lenni szokott. A dárda megint felém irányult, és megint sikeresen kikerültem.
-Az teljesen mindegy, hogy hívnak, de legyen, Elizabeth vagyok és téged hogy hívnak? – valamiért ez a név nekem nyugalmat sugározott, és egy kedves személyiséget. Azon is elgondolkoztam, hogy a lány lehet nem is ilyen igazából, csak valami nagyon idegesíti a hógolyón kívül, és ezért viselkedik úgy ahogy.
- Nati – válaszoltam, majd az ostorommal elkaptam Elizabeth kezét, mire neki így a kezéből kiesett a csontdárda. A lány ráfogott erősen a kis rúzsomra, szándékában állt elszedni tőlem, gondoltam azért mert elég nagy előnyt jelentett nekem. Viszont nekem eszem ágában sem volt elengedni.

Szinte már görcsösen szorítom a kezemet fogó ostort, s próbálom kirántani Nati kezéből, de ő sem enged, úgy tűnik neki is annyira kell az ostor mint nekem kéne. Pár perces huzavona után azonban mégis csak sikerül kirántanom a lány kezéből, s ennek következtében majd nem sikerül elesnem, de azért annyira béna mégsem vagyok, hogy ez megtörténjen. S csak a biztonság kedvéért a rúzzsal együtt hátrább sétálok egy kicsit a tetőn. Ahogy oldalra pillantok látom, hogy Kira éppen próbál felmászni a tetőre, de miközben én őt figyelem Nati nem tétlenkedik s átváltozik ismét farkassá s csak, hogy még se legyen olyan jó nekem rögtön rám is ugrik s ezzel a lendülettel repülünk is le a tetőről. Mivel ez a nap nem a szerencse napom és erőm sem volt változtatni a helyzeten így én terültem el a földön míg ellenfelem rám esett, ami annyira jól esett, hogy azt hittem az összes csontom eltört vagy legalábbis a nagyja, ráadásul a nem rég megkaparintott rúzs is valahova elgurult.
-Aúú- morgom mikor megmozdítom a nyakam, de ahogy nézem ez Natit meg se hatja, bár miért is sajnálna én kezdtem az egészet, de azért igazán leszállhatna rólam. Persze azért Kira aggódik s oda mászik hozzám s mancsával elkezdi piszkálni a vállam én pedig rámosolygok csak, hogy jelezzem minden oké.
-Már megint bénázol?- Nézz rám teljesen komolyan s ezzel a mondatával sikerült azt a kis örömet is elfeledtetnie velem, komolyan mondom kezdem azt érezni, hogy ennek a kis vakarcs célja az, hogy mindig le járasson.
-Mindig bénázik? Azt hittem csak most sikerül neki- gondolkozik el ellenfelem miközben nekem azon jár az agyam, hogy szép és jó, hogy beszélgetnek mert én addig pihenek, csak annyi a bajom, hogy felettébb kevés oxigén jut a szervezetembe a rajtam pihenő farkasnak köszönhetően.
-Kis vakarcs örülnék ha végre csöndbe lennél- morgom a tigrisnek akitől válaszként csak egy lenéző pillantást kapok, ami őszintén szólva kicsit rosszul is esik, de ezt majd úgyis lerendezem vele később és amit kap annak nem fog örülni…
-Nem mindig csak ha harcról van szó – válaszol már-már mosolyogva Kira mire bennem tényleg felmegy a pumpa, hogy jön ő ahhoz, hogy kritizáljon ráadásul egy ellenfelem előtt, nem mondom nem vagyok mindig olyan kedves, de amit csak lehetett megtettem érte, s ezt kapom vissza.
-Na jó ebből elég- morgom majd a következő pillanatban már egy Dark Blastel lepem meg ellenfelem, aki végre valahára már nem tud kitérni a támadás elől s ezért szépen le is „esik” rólam, komolyan olyan jó nézni, hogy nem csak én sérülök meg, bár ez nem volt valami erős támadás, de azért arra jó volt, hogy végre leszálljon rólam Nati.
Ahogy szép lassan kelek fel a földről a lányra emelem pillantásom, aki már orrszarvú alakjában tetszeleg előttem, ettől pedig valamiért megjön a kedvem arra, hogy kicsit siessek a felállással. Nati ezt követően elindul felém ezért én ismét a fuss az életedért technikát vetem be, s mivel ez annyira nem hatásos ezért pár hullát élesztek fel ismét, akik rögtön az alakváltó mágusra támadnak. Szerencsétlenségemre a kis kedvenceim nem tartanak ki túl sokáig, mert a lány rögtön letarolja őket
-Hajrá Eli – kiált oda Kira, én pedig hátrapillantok és rámosolygok, mert valami ilyesmit vártam tőle eddig is, vagy legalábbis azt, hogy nem épp engem kritizál hanem inkább az ellenfelem.
A kis tigris szavainak köszönhetően pedig újult erővel kezdek támadni most már csontdárdákkal s végre valahára sikerül eltalálnom.
-Na végre- morgom majd folytatom a csontdárdák dobálását, mivel nem igazán van kedvem szemtől szembe harcolni egy orrszarvúval.
- Orrszarvúban az erő a vadállat mindig a nyerő! – Hallom ellenfelem szavait ami kissé ugyan idegesítő, de kezd beigazolodni.

A rúzst, még mindig érősen fogta Elisabeth, nagyon kellett neki. Úgy gondoltam, hogy megkapja, majd visszaveszem tőle, így elengedtem. Eli egyensúlya megbillent, és majdnem leesett a tetőről, de mégsem. Gyorsan használtam a farkas take overem mikor ellenfelem nem nagyon figyelt, és azzal a lendülettel lerántottam a tetőről magammal együtt. Ő alám beszorult, én pedig kényelmesen elterpeszkedtem rajta. Neki biztos nem volt olyan jó a helyzete mint nekem, mert azért a farkas mégiscsak egy testes állat bárhonnan néztük.
-Aúú- nyüszögte Elisabeth alattam, mint gondoltam, neki nem sikerült puhára érkeznie. De hát így jár, aki harcolni akar egy hülye kis hógolyó miatt. Ha elfogadta volna a bocsánatkérést, akkor nem került volna egyikünk sem ilyen helyzetbe.
-Már megint bénázol?- kérdezte a kis tigris gazdáját. Én azért furcsálltam, hogy így beszélt azzal, aki ételt-italt adott neki, meg vigyázott rá.
-Mindig bénázik? Azt hittem csak most sikerül neki- gondolkoztam el, hiszen a lányon látszott, hogy nem gyenge teremtés, és eléggé otthon van a harcban. Ezzel szemben én, csak a mágiám tudtam jól használni, bár az is előnyt jelentett, viszont a közelharcot nem ártott volna gyakorolnom.
-Kis vakarcs örülnék ha végre csöndbe lennél- reméltem nem nekem szól a kis vakarcs, mert én eléggé nagy voltam ehhez a megnevezéshez, no meg Elisabeth a kis nagymacska irányába nézett, és nem gondoltam, hogy olyan kancsal mint egy kaméleon.
-Nem mindig csak ha harcról van szó – családi viszályok támadtak a két nőstény között, úgy viselkedtek mint a jó testvérek akiknek már csak azért is piszkálódniuk kellett.
-Na jó ebből elég- mondta Elisabeth. Gondoltam érti ezt kis állatára, és arra is, hogy még mindig rajta terpeszkedve néztem a testvéri viszályt, ami neki nagyon kényelmetlen lehetett, főleg, hogy farkasként a manikűr el szokott maradni, és így a karmaim eléggé élesek voltak.
Ellenfelem valami sötét lökés izével letaszított magáról. Be kell vallanom, hogy rosszul érintett a dolog. Más módszerhez kellett folyamodnom, gondoltam megint csak bevetem az orrszarvúban az erő trükköt, így átváltoztam. Közben Elisabeth is felkelt a földről, megropogtatta csontjait, én meg gondoltam meglökdösöm egy kicsit a szarvammal. Eli futni kezdett, de mikor látta hogy majdnem beértem halottakat küldött ellenem, akik nekem nem nagyon jöttek be, ezért bowling bábúként kidöntöttem őket, nem okoztak túl nagy nehézséget.
-Hajrá Eli – előbújt a kedves testvér a cicából. Már gazdijának szurkolt, és bíztatta a harcra, amin a lány elmosolyodott és szinte új erőre kapott.
-Na végre- morogta magában, gondolom a biztató szavak hallatára.
- Orrszarvúban az erő a vadállat mindig a nyerő! – nem tudtam honnan jött ez a marha nagy baromság, csak annyival voltam tisztában, hogy untam az egészet és hamar véget akartam vetni a csatának. Utána hazamenni, forrócsokizni és aludni egy jó nagyot.

Már nagyon kezdett elegem lenni a futásból nem csak a tüdőmben egyre növekvő szúró fájdalomnak köszönhetően, hanem úgy egészében, elegem volt a menekülésből a mögöttem loholó alakváltóból és abból, hogy nem tudok ellenfelem fölé kerekedni. Ezért is kezdtem úgy érezni, hogy nagy hülyeség volt elkezdeni ezt a harcot, bár annyi előnye volt, hogy rájöjjek egy orrszarvú ellen még esélytelen vagyok, de azért nem gondoltam volna, hogy ennyire. Ettől függetlenül nem hagyom abba a csontdárdák dobálását bármennyire is kimerült vagyok, nem szeretek veszíteni, de az én személyes érzéseimet senki nem akarta figyelembe venni, mert a dárdák az esetek nagy többségében nem, hogy eltalálták volna Natit még meg se közelítették ami erősen arra utalt, hogy elfáradtam még pedig nem is kicsit.
A következő pillanatban, pedig olyan történt, amire ugyan számíthattam volna, de nem tettem mert ugyan ki hinné, hogy egy alakváltó mágus aki képes farkassá válni az inkább tigrisre vált, hisz egy macska meg egy kutya nem fér meg egy helyen, de ez valószínűleg megint csak az én téves elképzelésem.
-Nézd csak Kira ilyen leszel ha VÉGRE te is felnősz – mondtam kissé feszülten miközben kihangsúlyoztam a végre szót, mert most valahogy nagyon nagy szükségem lett volna arra, hogy Natinak egy megfelelő súlycsoportú embert vagyis inkább ellenfelet találjak, mert hogy én nem vagyok az.
-Örülök, hogy neked ez tetszik, de szerintem figyelj rá, mert élesek a karmai – hívta fel Kira a figyelmemet egy nagyon fontos tényezőre, de én jelen pillanat inkább a még veszélyesebb fogai miatt aggódtam mert az valahogy közelebb volt hozzám.
-Nyugi Kira, szőrösebb maradsz – mondta Nati miközben én végre felhagytam a futással és szembe néztem ellenfelemmel mert nem hogy kedvem nem volt tovább futni, de esélyem se volt rá, hogy elfussak, mert valahogy még nem vagyok olyan gyors, hogy beelőzzek egy tigrist.
-Milyen megnyugtató – morogtam csak magamnak, s ezután nem is váratott sokáig ellenfelem támadása mert rögtön felém karmolt s gyorsaságát tekintve, nem sok esélyem volt, de azért megpróbáltam a majdnem lehetetlent azaz kitérni a támadás elől. S egy pillanatra eszembe jutott, hogy minden mennyivel könnyebb lenne, ha egyszerűen csak összeesnék és halált vagy legalábbis ájulást tetetnék, de ezt rögtön el is vetettem nem csak azért mert Nati könnyedén rájönne hanem azért is mert ennél kicsit többre tartottam magam. Ezért is a holtakat hívtam segítségül pontosabban hármat, hogy ugyan győzzék már le helyettem a lányt, amit meg is próbáltak, de nem nagyon akart nekik összejönni, de arra elég időt hagytak nekem, hogy megvizsgálhassam immáron nagyon leamortizált jobb és bal kezem, komolyan mondom soha többet nem kezdek olyan alakváltókkal akik képesek tigrissé vagy farkassá változni, mert abból jó nem lehet.
Valamiért ma tényleg nem volt szerencsém és Nati viszonylag könnyedén intézte el hulláimat, én pedig kezdtem kifogyni a varázserőmből és nem mellékesen a sajgó jobb kezem miatt még csont dárdákat se nagyon tudtam dobálni így nem maradt más mint a Dark Blast, amivel nagyon is szívesen ajándékoztam meg ellenfelem, de sajnálatomra ő csak megtántorodott, de semmi komoly baja nem történt. Végül is mit gondoltam én? Eddig se nagyon jött be akkor ugyan miért pont most sikerült volna? Talán azért mert ezen kívül már nem sok esélyem volt a győzelemre?
Ettől függetlenül még próbálkoztam és egy csontdárdát varázsoltam elő, amit sikerült nagyon esetlenül eldobnom így Natinak nem esik nehezére kikerülni, sőt talán ha nem mozdul el semerre akkor sem valószínű, hogy nagy baja lett volna, szerintem csak egy kicsit súrolta volna őt a dárda hegye semmi több. Ő azonban nem tétovázott hanem gyorsan támadott is és sajnos többször is sikerült megkarmolnia a kezem és a mellkasom is, ami bevallom nem esett valami jól és csak, hogy pihenhessek is egy kicsit egy kecses mozdulattal lábaimat kihúzta alólam én pedig minden eleganciát mellőzve terültem szét a földön és már eszembe se jutott az, hogy felálljak, sokkalta jobb volt a hideg földön feküdni.
-Ezt lehet nem kellett volna- morogtam még végül majd egy pillanatra lehunytam szemeim és édesapám arcát láttam magam előtt ahogy rám mosolyog és valamit mintha mondott is volna, de azt már nem értettem mert ellenfelem is elkezdet beszélni így inkább rá figyeltem.
-Feladod?- Kérdezte azt az egy kérdést amire sosem lesz igen a válaszom, mert soha nem fogok feladni egy harcot, maximum egy pár hónapig, évig vagy esetleg úgy véglegesen mellőzöm annak befejezését, de nem adom fel.
-Nem, csak pihenek egy kicsit addig amíg le nem tudlak győzni – fejtettem ki véleményem a témával kapcsolatban s ajkaimra közben egy kis mosoly is került, valamiért egy kicsit harc közben csak megkedveltem ezt a lányt, vagy ha más nem elismerem az erejét, persze csak magamban, mert semmi pénzért ki nem mondanám, hogy ő erősebbnek bizonyult mint én.
-Hát én nem kívánok veled tovább harcolni- mondta mosolyogva s felém nyújtotta kezét, hogy felsegítsen, ami engem nagyon is meglepett, hisz én támadtam rá, nem értem most mégis miért akar segíteni, hiszen gond nélkül most megölhetne, de ahogy szemeit figyeltem azokban még a szándék sem látszott arra vonatkozólag, hogy bántani szeretne.
-Köszi- motyogtam halkan miközben elfogadtam a segítő kezet és úgy álltam lábra, de ahogy újra függőleges helyzetbe kerültem kicsit meg is szédültem, de ezzel próbáltam nem sokat törődni inkább Natit figyeltem.
- Tudok neked segíteni valamit?- Kérdezte már-már aggódva, amin én rögtön el is mosolyodtam, azt hiszem ez a lány tényleg nem teljesen normális, de végül is olyan emberek is kellenek a világba mint ő.
-Nem tudsz, de azért kössz.
-Nem szeretek fasírtban lenni az emberekkel – magyarázta meg azt, hogy miért is volt ilyen kedves velem, bár ez az egész valahogy furcsának tűnt nekem, szerintem az lett volna a normális ha nem hagy elmenni azok után amit tettem vagyis amit tenni akartam.
-Az látszik is – válaszolt helyettem Kira én pedig csak csöndben őket figyeltem, a kis tigrisen teljes mértékben látszott, hogy annak ellenére mennyire kikaptam Natitól mégis megszerette, bár ez már harc közben is látszott, mert leginkább engem piszkált.
- Akkor én indulok. Ha legközelebb találkozunk, remélem már nem esünk egymás torkának. Szia! – Köszönt el a volt ellenfelem és barátnőjével együtt sétáltak el.
-Majd meglátjuk- válaszoltam, mert tényleg nem tudtam mit fogok tenni ha újra látom, sőt egyáltalán abban sem igazán hittem, hogy újra látom, de egy dologban biztos voltam, hogy minden porcikám pihenésért kiáltott, amit szándékomban is állt megadni magamnak így Kirával együtt indultunk meg szép lassú tempóban haza.

//Köszi a játékot//

Nagyon reméltem, hogy ezzel a támadásommal már véget fogok vetni a harcnak. Nem hiába, nem volt ez az én művészetem. Legalábbis eddig azt hittem, de meglepődve tudhattam meg hogy mégis jól megy a dolog. Elizabeth, drágalátos ellenfelem még mindig dobálta a dárdáit, amelyek merőben megnehezítették szegény kis sorsomat. Nem volt elég, hogy egy nagy böhöm állat voltam, még meg is dobáltak... tiszta szégyen. Mivel úgy véltem, hogyha én most nekivágódok szegény leánynak ki már amúgy is teljesen kimerülve loholt előlem akkor kissé kilapul, és nem biztos hogy fel bír majd kelni, azt viszont nem szerettem volna. Hisz hiába volt puha a hó, Elizabeth fel is fázhatott volna akár, és azzal meghiúsulhat egy hőn szeretett álma, amely szerintem minden lányba benne van, hogy anya legyen. Szóval felvettem a tigris alakomat, hátha abban nem okozok akkora sérülést.
-Nézd csak Kira ilyen leszel ha VÉGRE te is felnősz – úgy tűnt, hogy Elisabeth várta már azt az időt, hogy Kira nagy legyen. Én viszont ezt a mondatát nem tudtam mire vélni... ez vagy beszólás akart lenni az én számomra, hogy olyan szőrös vagyok mint egy állat, vagy Kirának akart szólni, hogy borotválja már a pofikáját, hogy csupasz legyen.
-Örülök, hogy neked ez tetszik, de szerintem figyelj rá, mert élesek a karmai – mondta a kismacska, jogosan.
-Nyugi Kira, szőrösebb maradsz – nyugtattam meg a kis állatot, mert nem akartam, hogy azt higgye félig csupasz tigris lesz belőlem majd ha felnő. Bár nem nézett ki úgy, mint azok a kiskölykök akikkel mindent el lehet hitetni.
Eli végre megállt a futásban, és szemtől szembe állt velem. Én is megálltam, bár nagyon hamar tudtam volna végezni, ha támadok is, de nem tettem, vártam hogy ellenfelem lépjen valamit. A semmiből tűnt elő három hulla, akik utamat állták a lánnyal szemben, és így velük kellett először foglalkoznom. Hála istennek nem voltak túl erősek, egy fél perc alatt el is tűntek a színről. Bár azért sikerült nekik egy-két helyen találatot bevinni, és én is nagyon kezdtem már fáradtnak érezni magamat, meg eléggé sok mindenem fájt, főleg a vállam, amely nem mellesleg vérzett is. Eli most egy Dark Blast.-tal támadott, ami eléggé gyomron ütött, és egy métert csúsztam hátra, de nem lett semmi komolyabb bajom hála istennek.
Nem sokkal ez után egy csontdárda is repült felém, kis erővel és nem túl jó szemmértékkel, ugyanis úgy egy centire repült el tőlem. Láttam ellenfelemen, hogy már nagyon fáradt, és hogy ez a harc már nem fog sokáig elhúzódni. Bár én is kifáradtam, a varázserőm is kezdett megcsappanni, én azért jobban néztem ki.
A lány fele szaladtam, és jó pár karmolást ejtettem a testén, majd végül kigáncsoltam. Elizabeth elterült a földön, és csak nézett fel az égre. Nem akartam tovább harcolni vele, úgy gondoltam, hogy elég volt ez arra, hogy békén hagyja Naomit és engem.
-Ezt lehet nem kellett volna- mondta a lány, majd egy pillanatig szemeit lehunyva tartotta a hideg időben, amivel lehet jobban is járt.
-Feladod?- kérdeztem arcomon egy kis mosollyal. Akármennyire nem akartam harcolni, azért örültem, hogy egyedül meg tudtam oldani ezt a dolgot, és hogy most nem kellett senki segítségét kérnem.
-Nem, csak pihenek egy kicsit addig amíg le nem tudlak győzni – tudtam, hogy nem fogja feladni. A büszkeségét meg akarta tartani magának, és ez így volt rendjén. Hiába volt ellenfél, én akkor is egy kedves lánynak tituláltam be, és végül is örültem, hogy megismerhettem.
-Hát én nem kívánok veled tovább harcolni- mondtam, és közben elmosolyodtam, majd a kezemet nyújtottam. Hátha félreteszi kicsit büszkeségét a lány, és hagyja hogy segítsek.
-Köszi- mondta lány, és egy kis hezitálás után a kezem után nyúlt. Mikor felállt, láttam rajta hogy kissé megszédült és készültem már rá, hogy majd elkapom de meg tudott állni a saját lábán.
- Tudok neked segíteni valamit?- kérdeztem, mivel láttam, hogy nincs túl jó állapotban, és nem akartam csak úgy magára hagyni, főleg ha mondjuk az ország másik felén lakott volna. Nem lett volna túl nyerő neki ilyen állapotban hosszú útra elindulni. Nem értettem hogy miért is aggódom érte igazából, hiszen ő volt aki rám támadott.
-Nem tudsz, de azért kössz. - mondta, és egy nagyon halovány mosoly megjelent az arcán.
-Nem szeretek fasírtban lenni az emberekkel – mondtam, mert gondoltam nem tudja hova tenni szegény lány, hogy az előbb még éppen szétkarmoltam a testét, most pedig úgy csinálok mint egy anyuka, akinek a gyermeke elesett, de az büszkeségből nem vár segítséget.
-Az látszik is – mondta a kis tigris nekem. Hiába, azért még ha azt mondja a cukiság csak látszat, nekem akkor is nagyon édes kis kölyök maradt a szememben.
- Akkor én indulok. Ha legközelebb találkozunk, remélem már nem esünk egymás torkának. Szia! – mondtam mosolyogva, majd ott hagytam a lányt.
-Majd meglátjuk- mondta sokat sejtően. Éreztem, hogy ebből még valamikor egy visszavágó lesz.
Gyorsan visszamentem Naomiért majd elindultunk hazafele forrócsokizni. Barátnőm lelkére kötöttem, hogy erről egy szór sem szól Stragonak, mert ő még képes lett volna felhúzni magát ezen az egészen és összeveszni velem, hogy sosem vigyázok magamra. Pedig de, csak nem most. És most sem lett komolyabb bajom, csupán a vállamat kellett bekötni, és jó pár hétig hosszú ujjú pólóba járni nehogy kiderüljön kedvesem előtt a dolog.

Először is, bocsánat hogy még nem színeztem sajnos a gépem nem nagyon akarja az igazságot színezés közben, ha bátyám laptopját birtoklom színezek.
Másodszor: Köszönöm a játékot Eli-chan *.*

Érdekes, mert "gyárilag" nem csípem a sötét mágusokat, de Elizabeth stílusát nagyon bírom (van még egy Setét, de őt nem akarom hájjal kenegetni xD)
Kis hógolyó, jó harc. Nati gyakori alakváltásai és Elizabeth részéről Kira behozása nagyot dobtak a sztorin. Öröm volt olvasni!

Adok is rá 140 VE-t fejenként!
(megfontolnám, hogy Kira is kapjon, de "sajnos" nem harcolt)

» Nati vs Rohandar - Harc a kertitörpe életéért (ellenőrizhető)
» Rohandar vs Miliko - Az emberrablási kísérlet (ellenőrizhető)
» Rane vs Rohandar (ellenőrizhető)
» Josh vs Arisa (ellenőrizhető)
» Gilbert vs Ade - A tékozló fiú keresése (ELLENŐRIZHETŐ)