Ray Nightblast
Alakváltó mágus
Hozzászólások száma : 31
Aye! Pont : 0
Join date : 2011. Nov. 30.
Age : 33
Tartózkodási hely : Kérdezzétek a lányokat
Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 2
Jellem:
 | Tárgy: Ray Nightblast  Pént. Feb. 10, 2012 7:57 pm | |
| Levélbe zárt veszedelem Minden mágiával rendelkező fiú és lány életében elérkezik egyszer az a csodálatosnak nem éppen nevezhető nap amikor halálra fogja unni magát a céhépületében az egyik asztalnál ülve. Ez a nap a számomra is elérkezett és nemhogy csak egy napig maradt, már egy hete itt téblábol nálam az unalom. Reggelente a küldetések falához sétáltam mindég, hogy átrághassam magam rajtuk, de egyetlen egy sem volt mely megfelelt volna felsőbbrendű tehetségemnek, mert az egó ugye mindég az első. Majd ezután egy másfél órás sétát teszek a céhépületben, hátha találkozom valami érdekes szituációval, de többnyire semmi sem történik, majd leülök a szokásos asztalomhoz, majd ott várom, hogy újabb átfésülhető küldetéseket tegyenek ki. Ez a menetrend már a negyedik napja tart és jelenleg azon stádiumában vagyok, amikor az asztalnál ülve unatkozom. Kényelmesen elterültem a kis székemen, az asztalon előttem némi édességgel amikor az ajtón beállít a postás. Azt még nem sikerült kiismernem, hogy hogyan jár ide, de az biztos, hogy nem naponta de legalább adott egy enyhe felüdülést az unalmas perceimben. Szépen sorolja fel a neveket akiknek levelet hozott, és közben adogatta is, amikor hirtelen az én nevem csapta meg a fülemet.
- Ray. Ray Nightbulst! Kiáltotta fel hangosan és helytelenül a nevem, amitől egyszerre voltam megilletődött és mérges. Mindkét tenyeremmel rácsaptam az asztalra ahol ültem, majd közömbösen odasétáltam hozzá, hogy elvegyem tőle a levelemet. Míg szlalomoztam az asztalok között, hideg aura vett körül mely a nevem helytelen kiejtéséből fakadt, de ha belegondolunk a dolgokba, még érthető is, hisz ly régóta építgetem az egómat erre ő egy pillanat alatt lerombolja több napos munkámat. A postáshoz érve kivettem a kezéből a levelet és közben rideg hangon megjegyeztem. - Nightblast! - Legszívesebben odatettem volna még a se..fej jelzőt is ami növelte volna a "menő faktoromat", de a levél mely a nevemre volt címezve jobban érdekelt annál, hogy holmi vitába keveredjek egy postással. Amint visszaértem az asztalomhoz, neki is álltam a bontásnak, mely kés vagy bárminemű vágóeszköz híján körömmel történt. A boríték tartalma, ezen belül is a levél mondandója igencsak meg lepett, mert egyáltalán nem számítottam levélre a szüleimtől. Azt gondoltam, hogy legalább pár hónapig nem hallok felőlük, de már a második héten egy kéréssel álltak elő...Yo Ray!
Régen hallottunk felőled, így gondoltuk anyáddal, hogy írunk neked egy levelet. Hogy megy a sorod a Dragon Fangban? Találtál már barátokat? Kicsit kezdesz hiányozni nekünk, így arra gondoltunk, hogy haza jöhetnél pár napra. Emlékszel még Minamira, Layla barátnőjére? Nemrégiben talált tőlünk nem messze egy munkahelyet, így nálunk fog lakni, viszont segíteni kellene neki eljönni hozzánk. Itt jössz te be a képbe. Ha segítenél Mii~channak eljutni hozzánk, akkor téged is láthatnánk. Jelenleg egy női kolostorban tartózkodik, tehát oda kellene elmenned érte. Részleteket a levél hátoldalán találod. Sok sikert fiam! Szeretünk!
Utóirat: Apai jó tanács: Óvatosan Mii~channal ''^^Egy kis információ Ray múltjából: Layla az a lány volt aki tetszik a fiúnak és be is vallotta érzéseit neki, viszont választ nem kaphatott, mert a lány a családjával együtt egy nagyon távoli helyre utaztak. Minami, akit mindenki csak Mii~channa szólít, pedig Layla legjobb barátnője volt és így rengeteget voltunk együtt. Így most már érthető talán, hogy miért is kellemes és kellemetlen egyszerre a levél, na meg ott volt egy másik kellemetlen tényező is... - Óvatosan Mii~channal?! Mi a fenét akarhat ez jelenteni? Furcsálltam a dolgot, de nem törődtem vele sokáig, lehet hogy a fater, amilyen humorzsák, csak viccnek szánta. Kicsit összeszedelőzködtem, pakoltam be több napi élelmet, ruhát és még olyan dolgokat amik szükségesek lehetnek egy hosszabb út során, majd amint végeztem ezzel útnak is indultam. A kolostor messze volt és Mii~chan várt rám, így próbáltam minél hamarabb megérkezni.
Miközben a vonaton robogtam a célterület felé, kicsit nosztalgiáztam, felelevenítettem a régi szép emlékeket a lánnyal kapcsolatban, bár meg kell vallani nem csak az emlékek voltak szépek hanem maga a lány is. Kéjesen dörzsölgetem az állam a vonaton a nosztalgiázás közben, majd halkan meg is szólalok. - Fiatalon is nagyon csinos volt, kíváncsi vagyok, hogy mennyit változott. Arcomra a tipikus perverz vigyorom ült ki miközben fantáziálgattam, viszont akármennyire is elmerültem az emlékek tengerében, az a mondat mindég eszembe jutott valamiért. "Óvatosan Mii~channal..." Az út a kolostorba egy teljes napomat igénybe vette, hála annak a ténynek, hogy többször is át kellett szállnom egy vonatra, hogy jó irányba tartsak, de végül megérkeztem arra az elhagyatott területre, ahol a kolostor állt. - Mi a fenét kereshet pont itt az a lány? Hogy kerülhetett ilyen messzire Erától? Értetlenkedve meneteltem előre a kolostor kapujáig, amit elérve, azonnal bekopogtam. Egy ráncos banya nyitott ajtót először, de azt is csak résnyire, hogy láthassa ki vagyok és megkérdezhesse mi járatban.
- Ray Nightbalst vagyok és Mii~ch... akarom mondani Hatorogane Minamiért jöttem, azzal a céllal, hogy elvigyem Erába. Miközben magyarázkodtam a banyának, felmutattam a levelet is amit kaptam, hogy láthassa tényleg nem hazudok. Kisvártatva be is engedett a banya az épületbe, ahol hosszú folyosókon keresztül lettem átvezetve. A hely nagyon érdekes volt, minden fal fehér, monoton, egyhangú volt amitől egy csöppet ki is rázott a hideg, de a legfurcsább az volt, hogy míg sétáltam, csak nőkkel találkoztam, egy hímnemű egyed mellett sem mentem el. *Női kolostor... hát ha a banyák ki vannak éhezve egymás társaságára...* Meg volt nekem is a véleményem a dolgokról és erről a helyről ezt tudtam csak megfogalmazni. Öt percnyi gyaloglás után egy szoba elé állított a banya, majd közölte velem, hogy itt "lakik" Mii~chan, már ha az ilyet lehet lakásnak hívni. Illedelmesen megköszöntem az öreg hölgynek, hogy idevezetett, amire ő csak megvonta a vállát, majd elment a dolgára. - Mi a fene... egy apáca izének ilyen barátságtalannak kell lennie?! Mondtam volna hangosan utána, persze csak az orrom alatt morogtam, majd az ajtó felé fordulva arra koncentráltam, amiért jöttem. Bekopogtam az ajtón ami előtt álltam, majd vártam, hogy kinyissa a lány, majd átkaroljon örömében amiért újra lát. Az ajtó kinyúlt, Mii~chan alakja pedig szépen körvonalazódott, mire én már tártam is a karjaimat, hogy meg tudjon ölelni. - YAAAAAAAA~AAAAAAAAA!!!!! Egy Fiiúúú!!! Kiáltott fel kétségbeesve, majd egy akkora jobb egyenest kaptam a gyomromba, ahova eredetileg egy ölelést vártam volna, hogy azon nyomban össze is estem. Arra se volt erőm, hogy annyi mondjak, He, mert inkább a levegő után kapkodtam. A lány ezután becsapta az ajtót előttem és hagyott szenvedni. - Mi... mi a halál... Ő kétségtelenül Mii~chan, de akkor miért ütött meg? Talán nem ismert fel? Próbáltam meg összekaparni magamat valahogyan, majd az ajtóhoz kúsztam és a földön ülve a hátammal nekidűltem az ajtónak.
- Minami-himét kéretik az ajtó elé! Era városában már várja a Nightblast rezidencia, én pedig a követük vagyok, Ray... Próbáltam meg szavakkal kicsalni a szobából, ami sikeres is volt. - Te vagy az Ray? Fel sem ismertelek. Mondta Mii~chan akinek a hangján lehetett érezni, hogy felismert, viszont tart tőlem. - Mond miért kellett megsimogatnod a hasam? Kérdeztem vissza miközben még mindég fájlaltam az emlegetett testrészemet, amire a lány ismét ajtót nyitott, bár ezúttal csak résnyire. A zár kattanástól kicsit fellélegeztem, majd tekintetem felemeltem, de mivel a hátammal az ajtónak támaszkodtam, amikor az kinyílt résnyire, szinte azonnal hátra estem amitől az ajtó teljesen kinyílt. Tekintetemmel megpillantottam Minamit, akinek az arca teljesen elvörösödött amikor meglátott engem, majd ismét felsikított. - YAAAAAAAAAA~AAAAAAAAAAA!!!! Majd az ajtót szó szerint a fejemre csapta, így ismét csak bezárkózott. Már kezdtem egy kicsit nagyon dühös lenni, elvégre a semmitől fájdult meg a hasam és most a fejem is.
- Na jól van... Mi az ördög bajod van neked? Kiáltottam fel mérgesen, amire válasz is érkezett nagy meglepetésemre. A lány félénken közölte velem a tényt, hogy nem velem van a baja, hanem amíg én nem láttam addig súlyos androfóbia alakult ki nála valamilyen okból. Ezért is költözött ebbe a kolostorba ahol csak nők élnek, mert az androfóbiája a férfiakra terjed ki és ha meg lát egyet aki túl közel merészkedik hozzá, önkívületi állapotba kerül és akarva akaratlanul is megüti. Amikor ezt meghallottam, a fejem elvörösödött és kedvem támadt kitekerni valaki nyakát, valakit aki írta nekem az a levelet, mert biztos tudott róla és tudta aszt is, hogyha tudomást szerzek erről a dologról akkor biztos nem vállalom el. Nagyot sóhajtottam, hisz nem volt mit tenni, már ha itt voltam, valahogy megoldom a dolgot, hogy Mii~chan eljusson hozzánk, de az biztos, hogy ezt nem felejtem el a faternak.
- Akkor is megütsz ha esetleg távolabb állok tőled és úgy kísérlek? - kérdeztem rá és egy kis gondolkodási idő után meg is kaptam a választ. - N.nem tudom, de majd megpróbálom visszafogni magam. Ismét sóhajtottam egy nagyot, majd jó három méterre eltávolodtam az ajtótól, majd kezeimet a magasba emeltem, hogy minél többet takarjak ki az arcomból ha netán mégis nekem rontana. - Rendben én készen állok. Próbálj meg kijönni. A lány némi habozás után kinyitotta az ajtót, s miután tudatosult benne, hogy tényleg nem vicceltem és már fel vettem a harci pozíciót három méterre az ajtótól, nyelt egy nagyot majd kilépett rajta. - Huoum... azt hiszem képes leszek így kibírni... Minami ezt mondta, viszont a hangját érződött, hogy igenis erőlködik. *Jó jó, hogy így kibírja, viszont az utazás necces lesz... Mármint a városokban, a vonatállomásokon, végig a hazaúton körbe lesz véve férfiakkal.* - Rendben, viszont mielőtt elindulnánk, öltözz át. Az apáca ruha felkeltené az férfiak figyelmét így előnyös lenne, egy sima utcai ruhát felvenni. Közöltem a lánnyal aki bólintott egyet, majd visszament a szobájába, hogy átöltözzön. A pakolással már réges-régen kész volt, csak várt valakire akivel majd el tud jönni, de ahogy elnézem a dolgokat, egy nőt felkérni erre sokkal célszerűbb lett volna. Míg agyaltam a részleteken Minami át is öltözött és kijött az ajtón minden holmijával amije volt.
Gyönyörű volt, szebb mint az emlékeimben, de ami mindent vitt azok a keblei voltak. Egy pillanatra el is feledtem, hogy mi történt az előző fél órában és véletlenül megdicsértem. - Szebb vagy mint emlékeztem. Örülök, hogy újra láthatlak. Mondtam neki, amire elvörösödött az arca és hevesen kezdte kapkodni a levegőt és a kezét remegve a magasba emelte, ami jelezte számomra, hogy ütni készül. - Á bocsi, bocsi, úgy értettem ronda vagy... Próbáltam menteni ami menthető, persze ez olyan volt mint olaj a tűzre. - Kyaaaaaáááá! Kiáltott fel és már belém is csapódott az ökle, és hogy hol, azt most nem részletezném. *Komolyan... jobban járok ha inkább nem mondok semmit, na meg akkor talán ép testben kihúzom az utat.*
Körülbelül 10 perc elteltével sikerült is elindulnunk a kolostorból és ami meglepő, az út első szakasza a sok közül egész könnyen ment, persze hogy könnyen ment, hisz épp egy pusztán mentünk át egymástól tartva a három méteres távolságot. A bajok csak akkor kezdődtek amikor elértük az első vonatállomást ahol természetesen már voltak férfiak is. Kénytelen voltam közelebb menni Mii~chanhoz, legalább egy métert lefaragni, hisz ha találkozna véletlenül valakivel, akkor az illetőt nem tudnám megvédeni. Ezzel a tudattal a fejemben még a puszta közepén próbáltam szépen fokozatosan lefaragni egy métert a háromból.
A baj amitől annyira tartottam, hamar bekövetkezett, méghozzá amikor felszálltunk a vonatra, bár még most is csodálkozom, hogy egyáltalán eljutottunk oda különösebb verekedés nélkül. Tehát amikor felszálltunk a vonatra, egy kisebb teret próbáltam meg biztosítani a lánynak, hogy ne kerüljön egy fiú se a közelébe, de a vonat szűk folyosóin véletlenül Mii~chan beleütközött egy fiúba. - Kyaaaaaááá! Már kiáltott is és lendült a keze. Ray ekkor hősiesen bevetette magát a másik fiú elé, így engem talált el az erőteljes ütés, de azt kell, hogy mondjam, már egyre jobban tűrtem az ütéseket. Persze nem azok lettek egyre gyengébbek és nem az én testem volt egyre keményebb tőle, nem valami más volt a háttérben. Az út nagy része pontosan ugyan úgy telt el mint a mostani, ha 50 ütést nem kaptam aznap, akkor egyet sem, ám azt vettem észre, hogy az ütései bármennyire erősek is, és bárhol találjanak el nem fájt annyira mint kellett volna, sőt az utolsó pár ütésnél már kezdett egy olyan beteges érzés kerülgetni, hogy azt kívántam, üssön meg még egyszer. Persze ezeket azonnal kiráztam a fejemből. Az utazás lassan a végéhez közeledett és hála nekem valamint önfeláldozásomnak, egyik járókelő gyanútlan férfi egyednek sem esett bántódása, viszont, hogy ez megvalósuljon, boxzsákká kellett válnom. Már csak az volt hátra, hogy Erában a vonat állomásról, hazáig kísérjem a leányzót, ami már gyerekjátéknak tűnt a hosszú út után. Amikor leszálltunk a vonatról Mii~chan megpillantott egy kóbor vörös macskát amihez azonnal odaszaladt, majd bőszen simogatni kezdte. *Hát persze... Hisz Minami már gyerekkorában is oda volt a macskákért... ó én barom. Hogy miért nem jutott ez hamarabb az eszembe...* Ha ordíthattam volna egyet feltűnés nélkül, akkor megtettem volna, hisz megannyi ütéstől megkímélhettem volna magam, ha erre hamarabb rájöttem volna. - Animal Transform! Mondtam halkan, majd azonnal felvettem a macska alakomat, majd odamentem Minamihoz. - Oly Mii~chan! Így talán nem fog zavarni téged az androfóbia! Mondtam a lánynak, aki amint megpillantott, szinte szempillantás alatt az ölébe kapott, majd úgy hurcolt át engem a városon, hogy észre se vette a többi körülötte lévő férfit.
Amint épségben, legalábbis Minami épségben, én viszont kék zöld foltosan, megérkeztünk a házunkhoz az volt az első kérdésem az édesanyámtól, hogy a fater merre volt. A válasz kedvező volt számomra, ugyanis az öregem nem volt otthon, épp dolgozott. A feladatomat teljesítettem, már csak az maradt hátra, hogy a bosszúm beteljesüljön, ám még előtte volt még egy apró félrelépésem. Mii~chan épp a szobájában pakolt amikor az édesanyám megkért rá, hogy szóljak neki, mivel elkészült az ebéd. Engedelmeskedtem is a kérésnek és megcélozva a szobát el is indultam. Már éppen beléptem volna a szobájába amikor, hála a véletlennek, beleütköztem az éppen kifelé tartó lánnyal. Ez még rendben is lett volna, mert max bekapok egy ütést és egyel nő a az amúgy is nagy szám, ám a kezeim balszerencsésen a lány keblein landoltak. Egy hatalmas sikoltást követően egy akkora ütést kaptam be amitől azonnal a padlóra kerültem, de nem ez még nem volt elég, ezt az ütést több is követte, melyek egyszerre fájtak és jól is estek. Az ütlegelés közben akaratlanul is felnyögtem. - Mééég! Üss még! Kiáltottam el magam a fájdalomtól és az euforikus gyönyörtől.
- Sajnálom anya, de egy küldetés miatt nem maradhatok. Majd legközelebb talán maradok pár napot. Köszöntem el az édesanyámtól, mert semmi kedvem nem volt otthon maradni, egy küldetést szívesebben vállalnék, mert meg kell erősödnöm, hogy ismét találkozhassak Laylával. Miután elköszöntem, kiléptem a házból, majd útnak indultam, bár csak pár lépést tudtam megtenni, mert az öregem elállta az utamat. - Yo Ray! Máris elmész? - kérdezte tőlem, majd szemeivel végigmért. - Nem vagy valami jó bőrben, nem kéne elmenned az orvoshoz? Erre csak sóhajtani tudtam egyet, majd feltekintettem rá. - Semmi bajom fater, az előző küldetésemből szereztem néhány karcolást, de túlélem! Mondtam neki mosolyogva, majd tőle is elköszöntem, majd továbbindultam. Lépteim lassan, nagyon lassan vezettek előre, mert vártam valamire, valami hatalmasra.
- Kayaaaaaaááááááááá! Egy férfiiii!!!!! Ütötte meg a fülemet a kiáltás ami egyből bearanyozta a napomat, és tudván, hogy a bosszúm beteljesült már folytattam is az utamat.
--- The End ---
//A pályázatom fő célja, hogy a személyiségem közé lehessen sorolni ezentúl a Mazoizmust  // |
|
...