Reggel korán keltem fel, és rögtön a céhépületbe indultam, mivel a napjaim igen unalmasan teltek otthon. Szomszédom már elkerített egy kis ösvényt a kertjébe, amin az ablakon kiugorva járhattam. Ajtóm már három napja zárva volt, annyira hozzászoktam a rövidebb úthoz. Körülbelül tíz-tizenöt perc lassú séta alatt bent voltam a céhben. Egyrészt ezért is szerettem házam elhelyezkedését. Nekem fontos volt, hogy gyorsan eljuthassak akárhová a városba. Bár belegondolva én bárhová gyorsan eljuthattam, olyan sebességgel, amilyen nekem volt. Bent a céhben nem találtam semmi érdekes jelenséget, így szóltam a mesternek, hogy ma házon kívül vagyok. Mostanában visszatérő volt, hogy a tanítómról, Raitonról, és a vele töltött időkről álmodtam. Ezért is döntöttem úgy ma, hogy meglátogatom a régi edzőhelyem, fent a Hakobe hegyen. Kimentem a végállomásra, ahol egy alkalmas vonatra felülve már robogtam is úticélom irányába. Az út egyhangú és unalmas volt, egyedül voltam a kabinban, tehát szinte néma csend volt. Végre megérkezett a vonatom, amiről én az elsők között szálltam le. Felmásztam a hegyre, pontosan emlékeztem merre volt a barlang, ahol régen éltem. Dermesztő szél fújt, térdig érő hó, egy szóval nagyon hideg. Én pedig természetesen nem voltam felöltözve normálisan, így fáztam is rendesen. Amilyen gyorsan csak tudtam, bemásztam a barlangba, ahol sokkal elviselhetőbb hőmérséklet volt, mint odakint. Átkutattam a barlangot, de semmit nem találtam újnak, ugyanolyan volt, mint régen. Emlékeket idézett fel. Mikor az akadálypályán bukdácsoltam, vagy mikor a szikla mögött bújva először megláttam őt. Közben kint még erősebben kezdett fújni a szél, olyannyira kavarta fel a havat, hogy alig lehetett látni bármit is. Elgondolkodtam, hogyan is tudnék lejutni innen, és arra jutottam, hogy sehogy. Leültem, és vártam, de sehogy sem akart a vihar csillapulni, sőt, még esni is elkezdett a hó. Átkoztam magam hogy pont ezen a napon találtam el, hogy feljöjjek ide. Vékony pulóverem keveset ért volna a kinti viharral szemben, és bármilyen gyors is vagyok, nem találtam volna le a hegyről a vonatállomáshoz. Egyébként sem voltam benne biztos, hogy ilyen körülmények között is járnak a vonatok. Egyszóval itt is unatkoztam, szinte ugyanolyan hőmérséklet volt, mint otthon, csak itt be is voltam zárva a barlangba. Kezdett sötétedni, és nem akartam fent tölteni az éjszakát. Egyrészt azért, mert nem volt túl biztonságos a Vulcanok miatt, másrészt nem szerettem volna egy hegyen aludni, főleg nem abban a barlangban, ahol azok a keserű élmények értek. Ezért hát bármekkora vihar, eső, vagy bármi volt, el kellett indulnom vissza. A hó szintje elég magas volt, köszönhetően az el nem álló havazásnak, és nekem úgy tűnt, hogy a szél is sokkal jobban fúj, mint előtte. Meneteltem előre, majdnem hogy utat kellett vágnom magamnak, olyan magas volt néhány helyen. Vékony pulcsimat összébb húztam, mivel szinte csontig hatolt a hideg. Végtagjaiból egyre kevesebbet éreztem, szinte annyira szétfagytak. Egy alkalmas fa tövében tartottam egy kis pihenőt. Nem volt a legalkalmasabb hely, mivel ugyanannyira hideg volt, mint máshol a hegyen, de legalább a szél elől kicsit védve voltam, és az esős hó sem esett annyira, mint a fa koronájának sugarán kívül. Éreztem, ahogy fokozatosan hűlök ki. Tovább indultam, de azt se tudtam jó fele megyek-e. Fogaim vacogtak, ruháimat belepte a víz és a hó, ami rögtön oda is fagyott. Ekkor pillantottam meg egy ezüstösen csillogó valamit. Nem tudom képzelődtem-e, vagy igaz volt, de tény, hogy mozgott előttem. Elkezdtem követni, és ekkor eszméltem rá, hogy ez valamilyen féle állat lehet. Szeme Kékes fényben csillogott, és három farka volt. Ehhez hasonló jelenséget még sohasem láttam. Lepillantottam a hóra, ahol vörös folyadékot véltem felismerni beleivódva. Az állat vérzett. Nagyon valószínű, hogy a végét járta. Megszaporáztam a lépteimet, hogy utolérjem, de úgy tűnt, mintha nem is csökkent volna közöttünk a távolság. Egy szikla mellett bekanyarodott, és egy pillanatra szem elől tévesztettem e miatt. Utánamentem a szikla mögé, ahol megláttam egy tojást, és az állatot, ahogy végső haláltusáját vívja, majd elernyed teste, és végleg úgy marad. A szikla mellett a fagyott földbe kézzel kapartam egy lyukat, ahová belefektettem az élettelen testet, majd eltemettem. A rögtönzött sír pont úgy állt a sziklához képest, mintha az a fejfája lenne. Nem tudtam, kéne-e vésnem valamit a kőre, azt se tudtam mi volt egyáltalán. A tojáson kék kis lángocskák voltak, és ezt a mintát próbáltam utánozva felvésni a sziklára. Valahogy szimpátiát éreztem a tojás iránt. Engem is pótszülő nevelt fel, szám szerint kettő. Bármennyire is fáztam, levettem a pulcsim, és ráterítettem a tojásra. Hirtelen megmoccant a tojás, ami bár furcsának tűnt először, de valami természetes dolog volt benne. A köszönet jeleként értelmeztem, majd felvettem a földről, magamhoz szorítottam, és kerestem egy lankás részt a hegyen, ahol tudtam hogy lefelé haladok, remélhetően a vonatállomás felé. A tojás néha meg-megmozdult, de úgy-ahogy ehhez már hozzászoktam. Időközben a vihar csillapodott, és a környezet is sokkal átláthatóbb volt. Körülbelül jó irányba mentem, bár azért volt mit kiigazítanom. De legalább tudtam hogy merre is megyek, és nem vakon tapogatóztam. Szinte teljesen lecsillapult a vihar mire a vonatállomáshoz értem. Újdonsült szerzeményemmel felszálltam a vonatra, és kerestem egy üres kabint. Bent jó meleg volt, így levettem a pulóverem a tojásról, és magamra terítettem, mivel én még mindig fáztam a ruháimra fagyott csapadék miatt. Már rég elindult a vonat, mikor végre az összes hó és jég leolvadt a ruhámról. Ölembe vettem a tojást, majd jobban megszemléltem. Belegondolva még soha nem láttam olyat, hogy egy tojáson kék lángminták lennének. Szemlélgettem még egy kicsit, majd elhatároztam, hogy utánajárok valamiképp, honnan is származik ez a… valami, amiben még az se volt biztos, hogy az eltemetett állatnak köze volt, bár volt egy erős megérzésem, hogy az utódja. Miután megérkezett a vonatom Magnoliába, némi lökdösődés árán le tudtam szállni, persze sűrű szitkozódások közepette, ami mind a tojás védelmét volt hivatott fenntartani. Gyorsan hazarohantam, kerítettem egy táskát, amit kibéleltem puha rongyokkal, takarókkal, és hasonló a lakásomba fellelhető dolgokkal, majd belehelyeztem a tojást.
- Hogy is nevezzelek el? – kérdeztem tőle, miután megtaláltam a táskába a tökéletes pozíciót.
~ Ezen eddig nem is gondolkodtam eddig. – morfondíroztam magamban. –
Mit szolnál a Frosthoz? - kérdeztem tőle
– Végül is a Hakobe hegyen találtalak, és valljuk be, nem egy gyönyörű napsütéses nap volt. – mosolyogtam rá.
Válaszként egy újabb remegést, vagy rezgést kaptam, amihez közvetetten a táska is csatlakozott. Vállamra vettem a táskát majd elindultam a céhbe. Ez esetben az ajtót választottam, sokkal jobban féltettem Frostot annál, minthogy pár percet rövidítsek az úton. Beértem a céhbe, és rögön a mestert kezdtem el keresni. Némi keresés után megláttam alacsony alakját a medencéknél.
- Makarov mester! Makarov mester! – kiáltoztam neki, hogy felhívjam a figyelmét magamra.
- Matthew! Mi járatban? – kérdezte.
- Mester, tegnap fent a Hakobe hegyen találtam egy tojást, de még nem láttam ilyet, tudna segíteni. – mondtam, majd elővettem a táskámból a tojást. A mester nézte egy ideig, majd egy elgondolkodó grimasz után válaszolt.
- Úgy emlékszem, az egyik céhtagunk, Cassidy Angel kapott már egy hasonló tojást. Esetleg kérdezd meg tőle. Úgy tudom most is a céhépületben tartózkodik. - Köszönöm a tanácsot mester, de mégis merre? A céh egy kicsit tág fogalom. – mondtam.
- Hát igen, keresd meg, én se tudom, most hol van. – válaszolta Makarov, majd továbbállt. Memóriámból előkerestem, hogy hogyan is néz ki Cassidy, szerencsére nem egy feledhető alak volt, mivel a céhépület asztalainak jelentős részét lerombolták abban a néhány verekedésben, ahol az egyik él tag ő volt. Megnéztem a medencénél, kérdezősködtem a pultnál, Miránál is, de sehol sem találtam. Végül a Fairy Tail mini könyvtárának egyik polca előtt egy fekete hajzuhatagot láttam elsuhanni, ami ismerősen derengett. Odaszaladtam a könyvtárhoz, és végre meg is pillantottam őt. Kék ujjatlan pólót viselt, fekete szoknyát, csuklópántokat, és valamilyen apropóból csatos öveket viselt a karján. Csinos volt, de valami nem stimmelt a ruháiban, amit viselt. Kicsit túlzásnak éreztem, hogy ilyen ruhák mellett még egy ezüst szőrmesálat is hordjon, valahogy nem illett a többi darabhoz. Kezében félig elmajszolt csokit tartott, és épp egy könyvet olvasott. Ellenőriztem táskám, és táskám tartalmát, majd odaléptem hozzá.
- Szia, Matthew Stormshadow vagyok, és ha jól emlékszem te vagy Cassidy Angel. Találtam valamit a Hakobe hegyen, ami miatt Makarov mester azt tanácsolta, hogy hozzád jöjjek. – mondtam, majd táskámat magam elé húzva, kibányásztam a tojást, és felmutattam neki. Ekkor, az addig sálnak hitt dolog megmozdult, lekászálódott Cassy ölébe, és érdeklődően ránézett a tojásra.
- Úristen! – kiáltottam, majd hátrébbugrottam, és védekezőleg magamhoz húztam a tojást.
– Az meg mi? – kérdeztem rábökve az élőlényre, ami gyanúsan a nadrágommal szemezett.
- Szia, igen én vagyok Cassidy, de nyugodtam szólíts Cassynek. Ő pedig a Silvernightom, Hope. - Silvernight? – kérdeztem vissza, mivel ezt a nevet soha nem hallottam.
- Igen, tudod, ez egy ősi faj, ami a Hakobe hegyen él, és igen ritka. Azt mondják, hogy a szerencse jelképe, mivel a bajbajutottakon szokott ez az állat segíteni. Tojással szaporodnak, és szemük színe változik nemükkel együtt, tehát a hímeknek vörös, a nőstényeknek kék.- Aham, értem, a Hakobe hegyen, és tojással szaporodik? Úgy érted,…úgy…hogy…lehet…hogy… tehát…! – nyögtem, próbálkoztam kimondani, hogy lehet hogy egy Silvernightot találtam.
- Hát, igen! – mondta, miközben harapott egy darabot a csokijából.
- Áááh! – kiáltottam, majd rántottam el a lábam a helyéről, aminek a helyén Hope állt, szájában nadrágom egy darabjával.
- Hope, már megetted Wakaba nadrágszárát a térdéig, elég legyen. – szólt megrovóan.
Ránéztem Cassyre, majd Hopera, és nem tudtam mit reagálni, egyrészt elszakadt a nadrágom, másrészt vicces volt, ahogy a kutyaformájú kis jószág tépdesi a cafatot.
- Megnézhetem a tojást? – kérdezte Cass, mire én átnyújtottam zsákmányom.
Néhány másodperc utána a tojás izegve-mozogva átugrott az én karjaimba, de szerencsére Cassynek ez a kis idő is elég volta az analízishez.
- Kék minták, pont mint az enyémen, hasonló alak. – mormolta. Hát igen, minden bizonnyal ez egy silvernight tojása. - Vigyázz rá nagyon, meg fogja hálálni.
- Ühüm, ühüm, oké, jó-jó! – dünnyögtem, miközben Cassy használati utasítást adott ifjú társamhoz. Miután eldarálta, majd felfogtam az információtömeg lényegét, távozni készültem, és Cassy is így tett.
- Most mennem kell, túl nagy a csend a céhben, - mondta Cassy, majd spontán hozzávágott valakinek a fejéhez egy bögrét.
– És, indul! – kiáltotta, majd belevetette magát a verekedésbe. Nem tudom, kit talált el, de igazi kis bunyó kerekedett belőle. Próbáltam kioldalazni a fal mellett, de elkerülhetetlen volt, hogy célba ne vegyenek. Valakit hasba rúgtam, és egy másik személyt arcba vágtam, de nem igazán tudtam kik voltak, azok, mivel inkább Frost védelmével voltam elfoglalva. Reméltem hogy nem Cassyt találtam el véletlen, nem igazán jött volna ki, hogy pont azt az embert ütöm le, aki az előbb segített nekem. Végül sikeresen kijutottam a céhből, szerencsére a könyvtár nem volt messze a kijárattól. Még egyszer rápillantottam a tojásra, minden rendben-e vele, majd hazafelé indultam. Egész hazafelé úton beszéltem hozzá, bár nem tudtam érti-e. Fura volt vigyázni rá, nem tudtam, mit fogok kezdeni a jövőben vele, elég nagy felelősségnek tűnt, és nem igazán éreztem magam felkészültnek ilyesmire.
- De csak megoldjuk valahogy, nem? – mondtam Frostnak, aki beleegyezésül megmozdult a tojásban.
Név: Frost
Faj: Silvernight
Nem: Nőstény
Tojás
Bébi
Gyermek
Fiatal
Érett
//remélem megjeleníti a képeket, elnézést ha nem, elvileg jók//
Szomb. Márc. 03, 2012 7:32 pm
