Naomi Wildrose Familiáris pályázata - Haru

Név: Haru
Faj: Silvernight
Nem: hím
Képesség: Tojásként... ööö...még csak gurulni tud…
Jellem: Majd ha kikel, kialakul
>Tojás<


Történet:

Reggel öt óra volt… és én ébren voltam! Akárhogy próbálkoztam nem tudtam tovább aludni, csak forgolódtam az ágyban és szórakoztam egy kis bogárral, ami betévedt az ágyamba. Meguntam a bogarat és elpöcköltem magam mellől majd a hátamra feküdtem és bámultam a plafont. Kezdtem unni, hogy mostanság mindig korán kelek, de egész nap nem tudok mit csinálni.

Ha nekem is lenne pasim, mint Natinak biztosan nem lennének ilyen unalmasak a napjaim. Csak az a baj, hogy kissé nagyon válogatós vagyok fiúk terén… Nem szeretek bele egykönnyen senkibe. El kellene mennem valahova ismerkedni, hátha rám talál a Nagy Ő.

Felültem az ágyon, már fél hat volt, de a többiek még mindig aludtak. Mivel Nati az erdőben talált magának fiút, elhatároztam, hogy én is elmegyek, hátha számomra is tartogat valamit az a bizonyos erdő…
Rövidnadrágba bújtam, mert nagyon untam már a szoknyákat és a megszokottól eltérően lófarokba kötöttem a hajam.
Szó nélkül elindultam otthonról, úgy gondoltam nem kelt nagy zűrzavart a távozásom. Lefelé kocogtam a lépcsőn, majd az erdő felé vettem az irányt. A Nap ekkor már fent volt, és lágy sugarai cirógatták arcomat.
Az erdőt a madarak csicsergése és a bogarak zümmögésének hangja töltötte be. A faágak táncoltak a szélben, és a bokrokból halk zörejeket lehetett hallani. A tiszta levegő, a dús növényzet, a kisállatok, a békesség… itt szinte újjászületik az ember.
Leültem egy bokorba, ahol rám sütött a nap és nekitámaszkodtam a mellettem álló fának.
Nyugodt voltam. Még a beteges fantáziámat is otthon hagytam, olyan volt mintha az erdőben egy teljesen más ember lennék. Mondhatni… hazaértem.
- Úgy tűnik, hogy nekem az erdő a békét, nyugalmat és megtisztulást nyújtja… a Nagy Őt elfelejthetem! - beszéltem magamban, hiszen úgyse hallhatta senki.
Éreztem, hogy valami mászik a lábamon, odakaptam a tekintetem, de szerencsére csak egy gyík volt. Meg akartam fogni, de az elszaladt. Kinyújtottam a lábaim és becsuktam a szemem. Lépéseket hallottam, mire kinyitottam a szemem és körbenéztem, hogy vajon ki járhat erre. Egy magas, vékony szarvas állt előttem magasba nyúló, szerteágazó agancsai nagy eleganciát adtak neki. Néztem a gyönyörű állatra, az is engem bámult, és nem értettem miért nem szaladt el előlem. A kezemet nyújtottam felé, az pedig közelebb lépett hozzám és a fejét a kezemhez simította. A lélegzetem is elállt abban a varázslatos pillanatban. Tiszta Hófehérke beütésem támadt… A szarvas feje ismét a magasba emelkedett és dobbantott egyet a földön patájával, mintha azt akarta volt, hogy kövessem.
Lassan felálltam, de az állat még mindig nem szaladt el előlem. Odaléptem mellé, lágyan a hátára helyeztem a kezemet, de még mindig nem tanúsított félelmet.
Az állat elindult, mire én is mosolyogva lépdeltem mellette. Örültem, hogy egy ilyen fantasztikus állat nem félt tőlem, megérinthettem, sőt együtt sétálhattam vele.

Ahogy egyre mélyebbre sétáltunk az erdőben egy hatalmas barlang szájánál megálltunk. Néztem a szarvast, hogy most mit fog csinálni, mire az hátulról meglökött, mintha azt akarná, hogy menjek be abba a hatalmas lyukba.
- Kérlek téged, vidd el a bent található tojást! – hallottam egy hangot.
Körülnéztem, de nem láttam senkit.
- Ki van itt? – kérdeztem kíváncsian.
- Vigyázz rá és vidd haza, nem maradhat itt!
A szarvasra néztem tágra nyílt szemekkel, mert akár hittem akár nem, az beszélt! Legalábbis hallottam a hangját a fejemben.
- Re- rendben! – nyögtem ki végül, miután túlléptem azon, hogy egy szarvas beszélt hozzám… BESZÉLT!
Megsimogattam még egyszer puha szőrét, majd közelebb léptem a barlanghoz.
- Viszlát!
Hátra néztem, az állat már sehol sem volt, de legalább udvarias jószág módjára elköszönt tőlem… vagy mi.
Ezzel belevetettem magam a barlang sötétjébe. A kezemet fáklyaként használva mentem tovább, míg egy tágasabb barlangrészre értem. A nap besütött, mint egy reflektor megvilágítva egy tojást. Elindultam felé, de ekkor hatalmas denevérraj vett körül, fülsüketítő hangokat kiadva.
- Fire ball! – ordítottam el magamat, mire néhány denevér hamuvá égett, de a gyorsabbjai eltűntek a közelemből.
- Mi a franc volt ez? – kérdeztem, de természetesen választ nem kaptam senkitől. Odafutottam a sziklához, amin a tojás hevert, és magamhoz vettem. Ekkor a denevérek újra nekem rontottak. Haraptak, karmoltak, visnyogtak, megpróbálták kiszedni a kezemből a tojást.
- Na, azt már nem kis mocskok! Fire ball! – utat törtem magamnak és esztelen rohanásba kezdtem.
- Red carpet! – felültem a szőnyegre és nagy sebességgel a barlang kijárata felé repültem. Hallottam, ahogy a denevérraj repül utánam, de amikor kiértem leszálltam és elrejtőztem egy bokorban. Mozdulatlanul vártam, hogy megtámadjam őket, de a denevérek nem jöttek ki a barlangból.
Sóhajtottam egy nagyon, majd szemügyre vettem szerzeményem. A tojást lila pöttyök borították, mintha megzápult volna, csak éppen lilában…
Méretes egy rántottának való volt, ötletem sem volt milyen állattól származhatott. Eszembe jutott, amit a szarvas *telepatizált nekem és a tojással a hónom alatt elindultam haza.
- Vigyázni fogok rá, hiszen megígértem… - mormoltam magamban.
A nap már magasan járt, így siettem haza, hogy le ne késsem az ebédet, mert reggelizni elfelejtettem.
Azonban mielőtt hazaállítottam volna, bementem a céhbe Bob mesterhez. Nem kellett sokat keresni, a pultnál sürgött-forgott drága mesterünk.
- Jó napot mester! – köszöntem neki vidáman.
- Ó, szia Naokám! Mit szorongatsz a kezedben aranyom? – mutatott a tojásra.
- Hát épp ezért jöttem hozzád! Az erdőben találtam… vagyis inkább elvezetett hozzá valaki… vagy az valaminek számít? Na, mindegy nem ez a fontos! Ön szerint milyen tojás ez? – nyomtam az orra alá.
- Úgy nézem egy familiáris tojáska. Neveld fel és ő lesz a társad! Biztos aranyos lesz, bármilyen faj is!
- Farmiliális?Fanmiliáris?Na, mind egy nem fontos köszönöm az infót mester! – ezzel intettem egyet és kiszáguldottam a céhházból.
- De jó! Lesz egy társam! Ígérem, nagyon vigyázni fogok rád!– ölelgettem a kis tojást.
- Harunak foglak elnevezni! – mondtam, gondolván hogy ez jó lány és fiú névnek is egyaránt.

Köszönöm szépen!