Josh Sharpblade - Midnight

Név: Midnight
Faj: Farkas (állat familiáris)
Képek:
Kép1
Kép2
Kép3

Történet:
Már kezdett elegem lenni a folyamatos hajtásból, a kutatásokból, munkákból, az örökös, harcokból, és úgy általában az egész társadalomból. Már vagy egy éve, hogy nem voltam sehol kikapcsolódni, leszámítva persze a szállodai nyereményt, de összességében az sem volt igazi kikapcsolódás.
Elhatároztam hát, hogy a hétvégét pihenéssel fogom eltölteni, és ehhez már előre kiválasztottam egy békésnek tűnő erdőséget, ami nemzeti parkká volt nyilvánítva.
Már korán reggel felpakoltam a cuccomat a motoromra, és elrobogtam a Magnoliától nem túl messze fekvő területre. Természetesen a motoromat egy biztonságosnak ítélt helyen leparkoltam még az erdőszélén, és a két napra való felszerelésemet már gyalog vittem be az erdőbe.
- Milyen kellemes lesz itt. – örültem a friss levegőnek és a simogató szellőnek.
Délben a hozott elemózsiámból ettem, ezen felül pedig az egész napot végigtúráztam. Felfedeztem a vidéket, élveztem a természetet. Estére tábort vertem egy kisebb tisztáson, és az éjszakát ott töltöttem. Másnap hajnalban lövések zaja riasztott fel az álmomból.
- Mi a szösz? – értetlenkedtem. – Hiszen itt elvileg tilos lenne a vadászat. Akkor mégis ki lövöldözik itt? – tanakodtam, miközben farkasüvöltés hangzott fel, majd egy újabb lövés, és végül egy fájdalmas vonyítás, majd végül minden elcsendesedett.
Nem tudtam megállni, gyorsan összecsomagoltam, és a zaj forrása felé indultam, méghozzá igen éberen, felkészülve bármilyen váratlan helyzetre. Nem kellett hosszú utat megtennem, mire megint hangok ütötték meg a fülemet, de ezúttal már emberi hangok voltak:
- Gyerünk már, igyekezz! – hallottam egy hangot.
- Hagyjál már, ezek már nem futnak sehova. – nyugtatta meg a másik.
- Nem is azért. Mi lesz, ha valaki meglát itt minket? – mondta ismét az első.
- Ugyan ne legyél már hülye, ki járna erre? – korholta a második.
- Semmi kétség, ezek orvvadászok. – döntöttem el a dolgot, és máris teljes bizonyságot szerezhettem róla, mikor már meg is láttam őket, miközben éppen felpakoltak egy lelőtt állatot a kicsit messzebb álló szekerükre, majd gondosan letakarták ponyvákkal.
Ahogy körbenéztem, megláttam egy másik tetemet is, mellette pedig egy tojás hevert a földön.
- A tojással mi legyen? – kérdezte az egyik.
- Természetesen visszük azt is, jó pénzt fogunk kapni az eladásából. – röhögött a másik.
- Azt hiszem, hogy ti már nem adtok el semmit! – léptem én is a színre.
- Basszus, mondtam, hogy megtalálnak. – rimánkodott a kisebbik.
- Pofa be, lőj! – üvöltötte a másik, de nem hagytam neki esélyt.
Egyetlen lövéssel kilőttem a kezéből a puskát, és mindössze egy kisebb sebet ejtettem a csuklóján. Ekkor a másikuk is a fegyveréhez nyúlt, de rövidesen őt is lefegyvereztem.
- Ki a halál vagy? – hörögte dühösen a bal oldali.
- Az lényegtelen. Ami viszont lényeges, hogy ti mostantól le vagytok tartóztatva. – mondtam kissé furcsán, hiszen nem voltam a rend őre, de nem hagyhattam csak úgy szó nélkül a dolgot, pláne, hogy fegyvert is fogtak rám, még akkor is, ha nem jelentettek komoly fenyegetést.
Azokat a szép szavakat, melyeket ezután ejtettek ki a kedves vadászok, azokat nem írnám le, mivel nyomdafestéket nem igazán tűrnek, így hát ezeket átugorva rátérnék arra a jelenetre, mikor is a jómadarakat megkötöztem, majd felpakoltam őket a saját szekerükre.
- Vajon ezzel a két szegény állattal mi legyen? – tanakodtam, majd oda lyukadtam ki, hogy azokat is magammal viszem, a hatóságok majd eldöntik, hogy mi lesz velük.
Ezen felül magammal vittem a tojást is, hiszen nem lett volna semmi esély rá, hogy kikeljen ott a semmi közepén őrizetlenül, és még ha ki is kelt volna, a kicsi biztosan éhen veszett volna.
A szekérrel elkocsikáztam a legközelebbi városba, és ott jelentettem az esetet a helyi hatóságoknak, akik nagyon hálásak voltak nekem, mivel mostanság igencsak elszaporodtak a hasonló csirkefogók, mint akiket én is fogtam. A két döglött farkast átvették tőlem, a tojást pedig nekem adták, mondván, hogy ennyi jutalom nekem is kijár, főleg, hogy már nincsen senki, aki kikeltse, hiszen a szülőket lelőtték.
Így esett az eset, hogy megesett, hogy magamhoz vettem a farkas tojást. Miután a formaiságokon túl voltam, gyalog mentem vissza a motoromért, majd egyenesen vissza Magnolia városába.
- Hát… ezúttal sem sikerült tökéletesre a pihenés. – gondoltam bosszankodva, de kárpótolt némileg az új szerzeményem, mely persze némi bánatot is keltett bennem szomorú története miatt.