Magnolia sötét utcáin (Kao vs Jona)

Átlagos napnak indult a mai, mint minden más nap, soha nem történt az elején semmi, majd történések hada lepte el. Ez a nap most más volt. Csendesen iszogattam a közeli a kocsmában. Jól ismertem a helyet, elég sokat megfordultam már itt. A csapos, Sven, informátor, mindig van egy-két szaftos munkája számomra, vagy éppenséggel szolgál a kellő információval némi gyémántért cserébe. Az idők során jól össze barátkoztam vele. Most is a pult mögött állt, a szokásos komor ábrázattal törölgette a poharakat, miközben az asszony miatt bosszúsan mormolt. Házas ember volt ez a Sven, a felesége egy gyönyörű teremtés volt, ámbár munkáját mindig is kelekótyán végezte, a poharak foltosak maradtak, a finom nedűt olykor-olykor mellé öntötte, de hát elnézi az ember, ha egyszer szíve hölgye az illető.
- Megint az asszony? - kérdeztem, miközben végig néztem a középkorú férfit. Rövid, tüskés barna haj, egy kevés pofaszakáll, ráncok, igazán megviseli a házasság.
- Áh, ne is mondd, már megint csak fél munkát végzett - sóhajtott. - De mit csinálja vele, ha egyszer ilyen? Szeretem az istenadtát.
- Ne bánkódj Sven, majd, ha jön a gyerek megváltozik.
- Bár úgy lenne, de mi van ha a gyerek rá üt és a nyakamon marad?
- Ne aggódj barátom - helyeztem kezemet nyugtatólag vállára.
Nagyot kortyoltam italomból, s végig pásztáztam a mögöttem lévő sokaságot. Néhányukat ismertem, helyi törzsvendégek, kivénhedt alkoholisták. Ez a hely mindig is tele volt vendégekkel, s többségük Sven csinos kis felesége miatt tért be ide. Talán ezért nem volt szíve a jóembernek eltiltani az asszonyt a munkától.
- Egyébként - zavarta meg népszemlémet. - Jobb lesz ha egy időre meghúzod magad. Pletykálnak egyet s mást. Egyrészt vérdíjat tűztek ki rád, másrészt pedig a Tanács igen csak kezd a Blackened Tearsre figyelni. Jobb, ha vigyázol barátom, már nem olyan biztonságos azzal a kendővel nyíltan sétálgatni. - Célzott a derekamon függő vércseppes kendőre, melyen céhem jelképét viseltem büszkén.
- Ugyan, nem vagyok én olyan értékes - nevettem fel. - Mégis ki kutatna egy mezei mágus után? - Persze senki sem tudta, hogy ez a mezei mágus skizofrén hajlamai miatt lemészárolt egy falut, s egyik mágus társát is. Egyedül voltam a nagy világban, s néha már tényleg úgy éreztem, csak Svenben bízhatok. - De a kedvedért barátom, leveszem. - Kötöttem le a kendőt, és egy kevésbé látható helyre, a felkaromra kötöttem, ahol ingem jól takarta azt.
- Akkor is, légy óvatos. Nem akarok elveszteni egy fontos ügyfelet. - Persze tudtam, hogy egy fontos barátot sem akar elveszíteni, de informátori büszkesége ezt nem engedte kimondatni.
- Rendben. Köszöntöm az italt - s ezzel felálltam, és a kabátomat felvéve távoztam. Még visszapillantva láttam a férfi aggódó ábrázatát, de nem igen éreztem magam veszélyeztetve. Rég élek Magnoliában, még a családom se tud róla, alig pár kilométerrel élek tőlük vidáman. Sose futottam össze velük. Egy átlagos magnoliai polgárnak éreztem magam, s nem aggódtam amiatt, hogy bárki is vadászna rám. Zsebbe dugott kézzel felszabadultan sétálgattam, s élveztem a késő esti hűs szellőt.
Vagy három utcát gyalogolhattam, mikor furcsa érzés kapott el. Lehet Sven teledumálta a fejem, és csöppnyi paranoia kerülgetett, de valóban úgy éreztem, valaki figyel.

Az a szúrós érzés, mikor rád jön a paranoia, hogy valaki követ, most tisztán éreztem. Nem voltam benne biztos, hogy most érzékeim játszanak velem, vagy valóban vadászik rám valaki. Gyanús pillantásokat vetettem mindenhova, minden egyes utcán tartózkodó ember gyanús volt. De mégis az az érzés kerülgetett, hogy valahol az árnyékban bújik meg az illető. Egy pillanat volt csupán, egy sötét árny suhant el az egyik sikátor sötétjében. Gyorsítottam a tempómon, nem túl sokat, nehogy észrevegyék, de sietni kezdtem. Két utcát elkerülve végül elkeveredtem, valahol egy sötét sikátorban kötöttem ki.
~ Ki a fene lehet ez? - gondoltam, és azon törtem az agyam mégis ki akarhat elkapni. Végig gondoltam az összes ellenségem. Igaz sok nem volt, csak az a homok sárkányölő, és Jeges. Mást nagyon nem hiszem, hogy magamra haragítottam volna. Bár ott volt még a lehetőség, hogy a két sötétmágus egyike az. Sorov és Orson egyszer már a halálomat kívánta. Nem kockáztathattam megint.
Lábaim futásnak eredtek, és éreztem, hogy követ. Sőt nem egyedül volt, két gyilkos aurát is éreztem. Egyre gyorsabban futottam, de képtelen voltam lerázni őket. Átsüvítettem több sikátoron is. Végül megálltam, csapdába estem, körbe vettek. De engem nem olyan könnyű csapdába ejteni. Felreppentem, de nem jutottam sokáig, egy ütés a hátam mögül a földre taszított. Ott állt előttem az egyikük, míg a másik mögöttem. Felnéztem, egy bagoly állott előttem, szúrós szemeit rám meresztette. A hátam mögé már nem mertem nézni, de úgy tűnik ez a kis madár a familiárisa. Kicsit megkönnyebbültem, hogy nem két mágussal kell megküzdenem.
- Kik vagytok és miért üldöztök? - tettem fel a legalapvetőbb kérdést a párosnak.