Hayato Blacksoul

Név: Hayato Blacksoul
Nem: Fiú
Életkor: 19 éves
Mágia: Démonmágus (Engedélyezve) Démon: Furnur Gróf
Céh: Szabadúszó
Jellem: Kedves, imád viccelni és hülyéskedni, de ha harcról van szó megőrül a démon miatt, de ettől még képes uralkodni magán. Életcélja, hogy barátaival együtt nevessen és bepótolja az elvesztett boldogságot. Amikor csak teheti ramen-t eszik, szereti a küzdősportokat, amikben jártas is. Az egyetlen dolog, amitől fél azok a pókok.
Kinézet: 176 centi magas, izmos testalkatú, általában egy fehér köpeny van rajta ami alatt egy harci öltözet, ami gyors mozgásra van tervezve, fehér haja és izzó vörös szeme kiemeli a tömegből.
Felszerelés: Egy hátizsák, amiben leves alapanyagok vannak, kedvenc könyve a ’ Titokzatos Történelem’ ami bukott civilizációkról szól és a kalandnaplója.
Démon: Furnur Gróf
Beszédszín: DarkGoldenrod

Előtörténet:

1.Fejezet:

Börtöni emlékek

Az első emlékem tizenegy éves koromból van, borzalmas és fájdalmas emlék. Éppen feküdtem egy kemény asztalon és két tudós állt fölöttem. Az arcukat nem láttam a rossz fényviszonyok miatt, egy kis idő után megszólalt az egyik.
- Végre a Tizenötös alany is felébredt a kóma után, fizikai elváltozásnak nincs nyoma, de még megfigyelés alatt tartjuk a biztonság kedvérért. -mondta a vékonyabbik.
- Ezzel áttörést értünk el, ez a harmadik alany, aki életben maradt a fizikai kísérletek után. Reméljük ez nem fog öngyilkos lenni, mint a harminckettes és a huszonhatos. – szólalt meg a kisebbik.
- Menjünk, igyunk egy kávét és ismertessük a főnökkel az eredményeket. – fejezte be és ezzel elhagyták a termet.
Miután kimentek és nem hallottam a lépteiket föltápászkodtam, majd amikor körbenéztem nem hittem a szememnek tőlem jobbra lévő asztalon egy alig öt éves fiú élettelen testét láttam nyitott gyomorral, amiből iszonyatos bűz áradt. Nem tudtam mit csináljak nagyon megrémültem a gyomrom görcsberándult és elkezdtem remegni. Amikor egy kicsit megnyugodtam észrevettem, hogy volt egy jel a mellkasomtól a gyomromig. Pont, amikor elkezdtem volna vizsgálni visszatértek a tudósok, akik döbbenten látták, hogy máris fel tudtam ülni. Amint odaértek hozzám elkezdték vizsgálni a jelet és egyszer csak hozzám szólt a vékonyabbik.
- Hé, Tizenötös az a jel mikor jelent meg a hasadon? – kérdezte meglepődve a kicsi.
- Hát nem tudom. Azt hittem eddig is ott volt. – válaszoltam ijedten. - Maguk tudják, hogy ki vagyok? – kérdeztem gyorsan.
Erre ők csak mormolni kezdtek valamit az orruk alatt és csak azt hajtogatták, hogy „Érdekes, nagyon érdekes”. Mikor befejezték a tanulmányozásomat elvezettek a cellámba és rám helyeztek egy nyakörvet, majd elhagyták a cellámat és becsukódott az ajtó. Gyorsan körbekémleltem, hogy mi van itt. Nem volt túl higiénikus, mert nem volt toalett csak két vödör az egyik teli vízzel a másik üres, azonban volt egy kis asztal rajta némi kenyér, egy kis szalmaágy, amire gyorsan le is dobtam magam és elkezdtem gondolkodni, hogy ki lehetek. Amint elaludtam megszólalt egy hang a fejemben.
- Ó hát végre felébredtél én vagyok Furnur Gróf a Viharok Démona. – mondta.
Amint megszólalt kirázott a hideg és felugrottam ijedtemben majd körbenéztem a szobában, hogy hol lehet.
- Hol vagy? – kérdeztem ijedten.
- Benned. Szerinted mi az a jel a testeden, csupán dísz? Ez az egyezségünk pecsétje, ami az áldozatok miatt jelent meg és ezért vagyok elzárva a testedbe. Gondolom láttad a szép kis testeket. – mondta és felnevetett.
– De ha ennyire szeretnéd, megmutatom magam. – majd ismét nevetett és nekem iszonyatosan elkezdett fájni a hasam. Lassan körvonalazódni kezdett előttem valami iszonyatos teremtés.
- Mi az? Csak nem meglepődtél? – kérdezte éles hangon.
- Ez az igazi alakom, de beléd vagyok zárva egy szerződés miatt. Az ötvenkilenc emberi lélek miatt, amit nekem adtak nyugton maradok, de ne zaklass gyakran! – mikor befejezte eltűnt és csönd lett. Amikor végre azt hittem aludhatok egy kicsit tévedtem.
- Hé, kelj fel, valakik vannak itt.– keltett fel egy hang. Amikor felkeltem egy fiút láttam magam előtt, akinek be volt kötve a szeme.
- Ááááááá! – kiáltottam és fel ugrottam ijedtemben. Bevertem a fejem a felső ágy aljába.
- Te meg ki vagy? –kérdeztem az új látogatótól miközben fájlaltam a fejem.
- Még én se tudom biztosan! – mosolygott rám.
Egy számot vettem észre a mellkasán, ami a huszonhármas volt.
- Van, valami pólódon. Egy huszonhármas szám szerepel rajta.
- Akkor szólíts nyugodtan Huszonhármasnak. – mondta.
- Rendben Huszonhármas. – mondtam neki barátságosan
- És téged, hogy hívnak? – kérdezte.
- Szám szerint én lennék a tizenötös. – válaszoltam kérdésére,
Nemsoká elkezdtünk beszélgetni. Egyszer csak hallottuk a zár kattanását és két fekete csuklyás ember lépett be.
- Kik azok? – súgta nekem Huszonhármas.
- Valami csuklyás alakok. – vágtam rá ijedten.
- Tizenötös velünk kell jönnöd! – mondták, egyszerre ami nagyon ijesztően hatott rám és elkezdtem remegni.
- R-rendben. – válaszoltam rémülten. Amint befejeztem a mondatot vittek is ki.
- El sem hiszem, hogy túlélte! – mondták miközben vezettek a sötét és nyirkos folyosón.
- Végtére is őt választotta a mester. – vágta rá a másik.
Mikor megérkeztünk egy gyertyákkal világított pentagram-okkal és véres hullákkal teli szobába és középen egy hellyel ahol a pentagram-okkal egymáshoz értek és engem ültettek. Mikor leültettek a jelek közepére azt mondták, hogy maradjak nyugton. Elkezdtek valamit mormolni és szépen sorban vörösen felizzottak a körök és a testek eltűntek is lassacskán nekem is elkezdett ragyogni a gyomromon a jel, elkezdtem szédülni iszonyatosan fájt a fejem és elkezdett homályosodni a látásom majd elájultam. Mikor felébredtem egy félelmetes helyen voltam egy sötétkőből épült kastélyban. Elöltem lebegett egy furcsa szürke démon, aki körül vörös villámok cikáztak és három farka volt, csontból készült páncélja.
- Hajolj meg előttem halandó! –mondta a teremtmény. Én pedig engedelmeskedtem.
- Mi vagy te? –kérdeztem rémülten. És akkor beugrott. Ő volt az aki tegnap este megjelent.
- Furnur vagyok a démonok grófja! – mondta pökhendien.
Valamiért elkezdtem nevetni de már egyáltalán nem tűnt félelmetesnek.
- Hé! Most azonnal parancsolom, hogy hagyd abba a nevetést! – elkezdett kiabálni és idegeskedni.
Én erre csak jobban elkezdtem nevetni. Mert igen vicces volt a bolondos fenyegetőzése.
- Hihetetlen még csak tizenegy éves és nem fél tőlem. – mondta halkan és elkeseredve.
- Hé, kölyök! –szólt nekem.
- Igen? – kérdeztem.
- Hogy lehet, hogy nem félsz tőlem? – kérdezte kicsit sértődötten.
- Nem tűnsz ijesztőnek. Mi több inkább barátságosnak. – mosolyogtam rá.
- Értem… - most még jobban maga alatt volt, mint az előbb.
- Valami rosszat mondtam? – kérdeztem a viccesen viselkedő démontól.
- Nem! – mondta miközben kapálózott a kezével a méregtől.
- Tudod nagyon vicces vagy. – erre még jobban elkezdtem nevetni, amire ő még jobban mérges lett.
- Jól van elég volt a megalázásból. Térjünk a lényegre! – mondta és valamiért komoly lett a viselkedése a kicsit bolondos démonnak.
- Azért hoztunk téged ide, mert egyezséget kötöttél velem ezért a testedbe vagyok zárva.
- Igen! Bár nem én kötöttem az egyezséget… - válaszoltam zavartan.
- Rendben! Akkor el kell mondanom neked, hogy mi démonok mindent magunk miatt teszünk semmit másért, minél több ellenfelet győzöl le és erősebb leszel én is erősebb leszek. Ha emberek a lelküket és testüket áldozzák, akkor a démonviszonzás kép hagyja, hogy az ember testébe zárják, amíg az az ember meg nem hal. Érted már? – mondta eléggé ijesztően.
- Igen! – válaszoltam egy kicsit rémülten, hiszen belegondoltam, hogy miattam emberi lelkeket áldoztak.
- Rendben van, akkor ennyi lenne. Remélem, nem gyakran zaklatsz halandó. – mondta és eltűnt. Ekkor ismét elkezdett fájni a hasam és elájultam. Amikor fölkeltem ismét a teremben találtam magam.
- Remek! – szólalt meg az egyik csuklyás ember.
- Hogy nézett ki Furnur-sama? – körbevettek és faggatózni kezdtek.
- Félre férgek. – mondta egy mély hang a háttérben és félre repültek az emberek. Egy magas izmos és teletetovált férfi állt előttem.
- Kölyök te nem jókedvből vagy itt. Hanem egy fontos kísérlet alanya vagy. Ha jó leszel, akkor nem bántunk. De viszont ha rossz leszel… - előre tette a kezét és egy csont penge jött ki belőle és a mellette földön fetrengő férfit leszúrta. Nem hittem a szememnek. A saját társát szemrebbenés nélkül megölte! Egyből hányingerem lett és összerogytam.
- Kölyök felfogtad? – megfogta a fejem a véres kezével és ismét megkérdezte.
– Felfogtad? – Nézett rám a brutális tekintetével.
- I-igen uram! –feleltem ijedten.
- Remek! Akkor felfogtad. – erősen hátba veregettet és elment miközben ment kifelé elkezdett őrülten nevetni.
- Hé, Tizenötös! Visszakísérünk a celládba. – mondta az egyik csuklyás.
- Rendben. – mondtam ijedten még a sokk hatása alatt. Miközben visszafelé mentünk elkezdtem azon gondolkodni, hogy miért kerültem ide és, hogy kicsoda lehetek valójában. Úgy félúton járhattunk, mikor megkérdeztem a csuklyás alakot.
- Elnézést. Ön nem tudja, ki vagyok valójában? – kérdeztem szomorúan.
- Sajnálom, de nem mondhatok semmit. De én sem tartom jó ötletnek , hogy gyerekeket tartanak itt. – mondta kicsit rekedtes hangon.
- Rendben. Azért köszönöm. – válaszoltam és elmosolyodtam. Akkor még nem tudtam, hogy milyen közel voltam a szabadsághoz.

Szökés.

Mikor visszatértem a cellába Huszonhármas már aludt. Leültem az ágyra és elkezdtem gondolkozni, hogy hátha eszembe jut valami a régi életemről. De hiábavaló volt semmi egyszerűen nem emlékszem semmire.
- Ez így nem mehet, tovább valahogy ki kell jutnom innen. – gondoltam magamban.
- De egyedül nem sikerülhet… - megvan! Huszonhármas is biztosan ki akar jutni, hiszen nem lát és egésznap ebben a cellában kell lenni. Ez nem élet, egyikünknek se! – Ezzel a lendülettel elkezdtem keresgélni gyengepontot a cellában, de hiába semmit se találtam még egy nyamvadt egérlyukat, se amiből kiindulhatnánk.
- Megvan! – kiáltottam fel gondolatban. Ha az őröket elkapjuk, amikor jönnek ellenőrizni könnyedén kisurranhatunk! Magamban már mindent elterveztem letörtem egy követ a falból és bele tettem az ágyneműbe. Hyakoroltam a forgatást és elvégeztem néhány fekvőtámaszt, hogy jó kondiban legyek. Csináltam egyet Huszonhármasnak is. Amikor már minden készen állt felkeltettem.
- Hé, Huszonhármas kelj fel! – mondtam miközben a vállát rángattam.
- Mi van már? Ki az?
- Meg kell szöknünk innen. – súgtam neki, mert tudtam, hogy kint őrök állnak.
- Rendben én is unom már ezt a helyet. – válaszolt hihetetlenül nyugodtan.
- Kitaláltam már, hogy-hogy jussunk ki. – mosolyodtam el, hiszen már sínen voltunk. Miután elmagyaráztam neki a tervet odaadtam neki a parittyát és megmutattam neki, hogy hogyan használja. Mikor befejeztük az előkészületeket indulhatott az akció! Kopogtunk a falon, ami a terv kezdettét jelentette.
- N-ne ne tedd, kérlek ne! – kiáltott Huszonhármas a terv szerint.
- De igen szükségem van a lelkedre! – mondtam mi közbe próbáltam elváltoztatni a hangom. Egy hatalmas koppanást imitáltunk, hogy azt higgyék, hogy elesett.
- Mi folyik itt? – nyitottak be az őrök.
- Mi a fene, hogy-hogy nincs itt senki. – Mondta az egyik miközben a fejét vakarta itt volt a lehetőség most, vagy soha! Én és Huszonhármas lecsaptunk a két őrre, akik ájultan terültek el. Szerencsénkre nyitva hagyták az ajtót, ami biztos menekülési út volt. Huszonhármasnak nehézkes volt közlekedni vaksága miatt, de segítettem neki tájékozódni. Eddig nem is figyeltem meg, hogy mennyi cella és folyosó van. De amikor elértünk egy elágazáshoz lépteket halottunk. Őrök voltak azok! Gyorsan elkezdtünk szaladni, ahogy csak a lábunk bírta, mert megbeszéltük, hogy ide vissza nem jövünk. Amikor hallottuk, ahogy halkulnak a léptek akkor mi is lassítottunk. Már vagy egy órája gyalogolhattunk mikor megéreztük a friss levegő illatát akkor mind a ketten azt gondoltuk, hogy megjöttünk. Beléptünk, egy fényes szobába, ami furcsa mód a szabadban volt nem hittünk a szemünknek, amikor megéreztük a nap melegségét a fű finom tapintását a talpunkon azt hittük, hogy végre vége van, de akkor megláttam azt a gonosz fickót, akivel korábban találkoztam.
- Hé, Tizenötös mért álltunk meg? – kérdezte, mert hirtelen megtorpantam.
- Egy hihetetlenül gonosz ember, aki megölte a saját társait. – mondtam miközben elöntött a düh és a félelem. Hirtelen elkezdett fájni a hasam és a jel felizzott. Elvesztettem az önuralmam és az öntudatom. Amikor észbe kaptam már szét volt tépődve a ruhám és a gonosz ember feküdt alattam véresen és nekem ahol le volt tépődve a ruha ott teljesen véres volt a kezem és vágás nyomok az ember hasán, de ebben a pillanatban az ember kinyitotta a szemét és elmosolyodott és így szólt.
- Sikerült… - mondta miközben kibuggyant a vér a szájából és holtan terült el. Mögötte viszont kinyílt a fal és ott volt a szabadsághoz vezető kapu.
- Hé, Tizenötös mi történt. Csak egy ordítást hallottam és sebek szakadását. – mikor ezt kimondta elkezdett iszonyatosan fájni a bal karom, amikor ránéztem nem hittem a szememnek benne volt a csontpenge, amit az az ember használt. Ömlött belőle a vér amint észbe kaptam kitéptem teljes erőmből a pengét és felordítottam.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva.
- Igen. – feleltem és próbáltam nem ordítani a fájdalomtól.
- De Szabadok vagyunk. Végre szabadok…

3. Fejezet:

Új kezdet.

Mikor kiértünk megcsapta a meleg az arcunkat. Amerre csak a szem ellát sziklák voltak néhol egy-egy kis teremtmény mászott a távolban füst volt szóval arra vettük az irányt.
- Miért erre megyünk? – kérdezte huszonhármas érdeklődve.
- Mert a sziklákon túl erre láttam füstöt. - válaszoltam miközben a sebemből ömlött a vér és iszonyatosan fájt azt a karomat meg se bírtam mozdítani a fájdalomtól.
- Tizenötös jól vagy? Valami meleg folyik a karodon. – mondta kicsit rémülten.
- Persze csak egy kis seb. – mondtam neki nehogy elkezdjen aggódni.
- Rendben, de azért ezzel kösd be. – válaszolta sokkal nyugodtabban majd letépett egy csíkot a pólójából.
- Köszönöm. – mondtam miközben a sebemre kötöttem a csíkot.
Minél többet gyalogoltunk annál távolabbinak tűnt a füst, vagy fél órája gyalogolhattunk, amikor egyszer csak a semmiből felbukkant egy farkas. Elkezdett morogni én pedig megijedtem majd felvonyított és megjelent még majd még egy és egyre többen voltak amedigre észbe kaptunk már egy egész falka ott volt mögöttünk feltűnt, hogy az első biztos a falka vezér volt, mert neki szürke a többinek pedig rozsdavörös volt a bundája.
- Figyelj, hármat számolok és szaladj előre teljes erődből. – súgtam neki mi közbe alig mertem hátra nézni a farkasok miatt.
- Mi? Miért van valami mögöttünk? – Kérdezte riadtan.
- Igen. Egy farkas falka. – Mondtam miközben egyre közelebb jöttek.
- Hogy mi? Hogy kerültek ide és mit akarnak? – Kérdezte mi közbe egyre jobban megrémült velem együtt.
- Gondolom megérezték a vérem szagát és azt hitték, hogy egy sebesült préda vagyok. Sajnálom. Csak bajt hozok rád. – Mondtam miközben arra gondoltam, hogy ha nem rángattam volna bele Huszonhármast ebbe a szökésbe ő rossz körülmények között, de legalább békésen töltötte volna az életét.
- Menj! Fuss! Majd engem elkapnak és legalább te meg menekülsz!- mondtam miközben arra gondoltam miért rángattam bele önző módon ebbe az egészbe.
- Most ugye csak viccelsz? Együtt lógtunk meg! Ha idáig együtt jutottunk én nélküled nem megyek tovább! Ha te nem mondod, hogy szökjünk meg még most is a cellába lennék, és csak azon törném a fejem, hogy-hogy kerültem ide! Nélküled talán már halott lennék, amikor az a gonosz emberel találkoztunk. Szóval, ha te itt akarsz maradni, akkor én is maradok. –Mondta egyre mérgesebben. Amikor egyszer csak egy hatalmas ordítás hallatszott mögülünk és hatalmas szárnyak csapkodása zaja csapta meg a fülünket. A farkasok félelmükben elillantak. Egyszer csak egy hatalmas szürke szörny repült el fölöttünk majd a távolban eltűnt.
- Ez mivolt? – Kérdezte Huszonhármas ijedten.
- Nem tudom pontosan, de szerintem egy wyvern. – mondtam meglepődve
- Hogy mi? És most hol van? – kérdezte miközben próbált nyugodt maradni.
- Elment a távolban. Várjunk… Ugye nem akarod megkeresni? – kérdeztem miközben bele gondoltam abba, hogy mi lenne, ha az a wyvern ránk támadna.
- Hát megfordult a fejemben, de majd a későbbiekben. – mondta és e szavak hallatára megkönnyebbültem.
- Rendben. Akkor mehetünk tovább? – kérdeztem most már teljesen nyugodtan.
- Igen. Induljunk. –mondta, amikor hirtelen egy szekér jelent meg mögöttünk amint észrevett minket megállt.
- Hé, gyerekek ti meg mit kerestek itt? – Kérdezte az öregember, akinek bölcsességet sugárzott a külseje. Kicsi körszemüveg a szemei alatt és egy átlagos barna köntösben volt.
- Gyertek, szálljatok, fel! Majd én elviszlek titeket a legközelebbi faluba. –mondta miközben barátságosan mosolygott.
Miközben a kocsi felé vettük az irányt huszonhármas megbökte a vállam.
- Ő meg ki ? – kérdezte gyanakodva.
- Nem tudom. – válaszoltam értetlenül.
- Rendben köszönjük szépen. – mondtam miközben meghajoltam köszönetem képen. Felsegítettem Huszonhármast a szekérre és én is felszálltam. Amikor elindultunk elkezdtünk beszélgetni az öreggel miközben Huszonhármas elaludt.
- Fiam mi a neved? – Kérdezte barátságosan.
- Az igazi nevemet nem tudom, de szólítson 15-nek. – mondtam kicsit zavarban, mert eddig senki nem volt velem ilyen közvetlen Huszonhármason kívül.
- Rendben Tizenötös! Egyébként mi történt a karoddal és a barátod szemével? – kérdezte miközben a sebemet látta el. Erre én elmeséltem neki az egész történetet. Azt hogy hogyan lógtunk meg a cellából, a gonosz mágust a a saját csontjával harcolt, és a farkas falkát akik megijedtek a wyvern-től.
- Értem. Tehát sok mindenen mentetek keresztül a barátoddal. Segítenél nekem a tábor felállításában? Te még olyan fiatal vagy. Benned sok erő lakozik.
- Ja, igen! Majdnem elfelejtettem bemutatkozni! A nevem Hideki. – mondta miközben mosolygott rám.
- Örvendek a találkozásnak Hideki! – mondtam miközben pakoltam ki a tábortűz alapanyagait. Miután meggyújtottuk a tábortüzet Hideki-san elkezdett halakat sütni, amik a szekér hátsó részében voltak tárolva. Miután kész volt a hal beleharaptam. Hihetetlenül finom volt és ropogós. Valóságos édenkert volt az élet mióta kijutottunk! Amikor jól laktam lefeküdtem aludni és hallottam ahogyan farkasok vonyítanak. Másnap mikor felkeltem Hideki-san már pakolta el a tábor dolgait.
- Ó hát végre felkeltél! Készen vagyunk a pakolással. Szállj fel és indulunk. Az úti cél Shirotsume! - úgy egy órája utazhattunk és én már megint elaludtam. Mikor megérkeztünk Huszonhármas felébresztett.
- Tizenötös kelj fel! Megjöttünk. – mondta miközben a vállamat ráncigálta
- Igen. Mi az? - kérdeztem hulla fáradtan.
- Megjöttünk ez itt Shirotsume! – felelte boldogan.
- Gyerekek, ha gondoljátok, lakhattok nálam egy ideig. – mondta Hideki-san.
- Ugyan hisz így is túl sokat tett értünk. – feleltem hálásan.
- Hát csak nem hagyhatom, hogy két ilyen fiatal kölyök egyedül éljen!. – mondta és elmosolyodott.
- Gyertek a feleségem és a fiam otthon várnak. – mondta miközben próbált meggyőzni a hívogató ajánlattal.
- Rendben elfogadjuk és köszönjük szépen.
- Igen köszönjük. – mondta Huszonhármas és elindultunk az új otthonunk felé. Mikor megérkeztünk Hideki-san felesége és a kisfiuk ott vártak minket az ajtóban.
- Koryusai ők itt az új lakók, persze ha nem gond kedvesem. – felelte a feleségének
- Persze hogy nem gond! Hiszen Hideki barátai a család barátai. – mondta miközben mosolygott ránk.
- Köszönjük a vendéglátást. – feleltük Huszonhármas egyszerre. Hihetetlenül boldog voltam, hiszen olyan emberek társaságában voltam, akik kedvesek és jószívűek. A mikor befejeztük a vacsorát Hideki-san elvezetett a szobánkba ahol két ágy és egy kicsi asztal volt, no meg sok festék és két íróasztal. Nyugodt szívvel feküdtem le aludni, hogy végre jó helyen vagyok. Maga volt a paradicsom. Másnap Huszonhármassal elmentünk a városba vásárolni.
- Hé, Huszonhármas? –mondtam nyugodtan.
- Igen? – kérdezte
- Te gondolkoztál már azon, hogy mi legyen a neved? – kérdeztem komolyan.
- Nem még. És te? – kérdezte viszont.
- Hát még én se. – mondtam kicsit idegesen.
- Értem. Remélem kitalálunk valamit.
Lassan egy éve, hogy elhagytam azt a szörnyű kutatólabort és Hideki-san hoz költöztem. Egyik nap, amikor sétáltunk elkezdett iszonyatosan fájni a gyomrom, olyan volt mintha kés szúrtak volna bele gyorsan beszaladtam egy közeli sikátorba és elkezdett a jel világítani .
- Hé, kölyök! Hát ennyit ér az esküd? – szólalt meg a démon.
- Miről beszélsz? – kérdeztem értetlenül.
- A fogadalmadról, amit tettél. – mondta gonosz vigyorral az arcán.
- Milyen fogadalom? – és akkor eszembe jutott, amit egy évvel ezelőtt tettem, hiszen azt fogadtam, hogy mágus leszek és önuralmat tanulok.
- Mire célzol ezzel gróf? – kérdeztem kíváncsian.
- Hát tudod, te mágus akarsz lenni és én a testedbe vagyok, zárva rakd össze. – mondta pökhendien.
- És plusz, ha te legyőzöl embereket, akkor én is erősebb leszek. – felelte miközben felkacagott.
- Értem tehát edzeni akarsz? – kérdeztem kicsit meglepve.
- Fogalmazhatunk úgy is. – mondta és elkezdett ismét nevetni.
- Bolond egy teremtmény vagy te. – mondtam és elkezdtem nevetni.
- Kölyök azért én mégis csak egy démon vagyok. Add meg a tiszteletet. – mondta morcosan.
- Ha edzeni akarsz, tudod, hol találsz. – mondta és véget ért a megjelenése. A jel pedig ismét kifakult .
- Ez a gróf vajon miben sántikálhat már megint? –gondoltam magamban.
Mikor hazaértem Huszonhármas egyre jobban tájékozódott a látása nélkül. Egyik este valami nagyon furcsát álmodtam egy hatalmas céhház előtt álltam és egy zöld ruhás nő állt előttem és azt mondta:
- Jól van. Kezdheted.
Amint kimondta ezeket a szavakat felébredtem. Sejtettem, hogy kinek a műve lehetett ez és tudtam, hogy hol találom. Úgy éjjel két óra lehetett, amikor kimentem a városi tóhoz és leültem meditálni. Mikor végre sikerült belépni az elmémbe furcsa dolgot vettem észre. Egyáltalán nem olyan volt, mint amire számítottam teljesen nyugodt és békés volt az ég szép kék és a fű élénkzöld és nem messze egy mezőn fújt át a szél, de a távolban megláttam azt a fekete várat ahol már jártam. Mikor elindultam egyre sötétebb lett az ég minél közelebb értem a várhoz és a táj is egyre sivárabb lett. Amint odaértem a kapuhoz benyitottam és ott ült ő a gróf. Éppen mélyen aludt a székében.
- Hé, gróf! – kiabáltam rá mérgesen.
- Hogy képzeled, hogy belemászol az álmomba? – kérdeztem tőle idegesen.
- Miről beszélsz kölyök? – kérdezte meglepetten.
- Az álomról a céhház előtt! Te csináltad igaz? – kérdeztem miközben egyre mérgesebb lettem, hogy az embernek már álmában sincs nyugta ez az őrült szörny elől.
- Nem tudom, miről beszélsz! De ha megbocsátasz épp valaminek a közepén voltam. – mikor ezt kimondta a feje fölé emelte a kezét és egy vörös villámgömb jelent meg amit hozzám vágott és kiestem a transzból. Mikor felkeltem Huszonhármas közeledett felém köntösben.
- Tudtam, hogy itt talállak meg. Mindig ide jössz, ha meditálni szeretnél. – felelte mosolyogva.
- Igen, de te mit keresel itt? – kérdeztem meglepődve, hiszen sose jött még ide.
- Képzeld találtam egy mestert, aki megtanít engem mágiára! – mondta miközben mosolygott.
- Tényleg? De szerencsés vagy. Bezzeg nekem még ötletem sincs, hogy milyen mágiát tanuljak. Megvan! Talán ha ki tudnám használni a démon erejét, akkor jó mágus, lehetne belőlem!
- Igen! De egy időre nem fogunk találkozni. – mondta szomorúan.
- Mi? Miért nem? – kérdeztem meglepődve.
- A város másik végében van az üzlete, ami nagyon sok idő amedigre odaérek Hideki-san házából. Ezért inkább oda költözöm egy időre.
- Értem… Hát jó tanulást – vágtam egy álmosolyt, hiszen az egyetlen barátom elmegy, messzire akkor én magányos leszek.
- Remélem nem gond? Hiszen mind a ketten megfogattuk, hogy mágusok leszünk és ez az ember nagyon gyakorlott a szakmában.
- Nem dehogyis! Mért lenne gond? Hiszen ha tudsz tanulni, akkor az jó. –mondtam miközben rá mosolyogtam.
- Rendben. Akkor majd még találkozunk. Helló! – köszönt el és már ment is a másik irányba.
- Nekem is el kéne kezdenem edzeni! – gondoltam magamban.
- De kéne találni egy mestert!
Hazaindultam, hiszen elszaladt az idő amedigre haza indultam már este volt.
- Van itthon valaki? – kérdeztem, mert az előtérbe le volt kapcsolva a villany.
- Itt vagyunk a konyhában. – mondta Hideki-san.
- Hideki-san ön nem ismer véletlenül mágusokat? - kérdeztem elkeseredetten.
- De igen miért? – kérdezte gyanakodva
- Tanárt szeretnék keresni, hogy féken tudjam tartani a démont. – mondtam kicsit szomorúan.
- Értem hát én sajnos olyan embereket nem ismerek. –válaszolt furcsán mi közbe elkezdett kivinni a szobából.
- Figyelj, fiam ne mond a feleségemnek, de van egy démon mágus ismerősöm, akivel szombatonként kártyázok, azt hiszem a neve Genpaku. Nagyon kedves ember csak egy kicsit furcsa folyton magába beszél kártya közben. A hegyekben lakik, azt hiszem innen keletre egy óra az út.
- Tényleg? Ezt nem hiszem el Hideki-san maga a legjobb. Köszönöm az információt!
Azonnal a szobámba siettem és összepakoltam a holmim, ami egy kevés ruhából és a kedvenc könyvemből, a Titokzatos Történelemből ált. Amint befejeztem a pakolást elbúcsúztam Hideki-santól és a családjától útnak is indultam a Hakobe hegy felé. Miközben a városban sétáltam a térképboltos felé valami furcsa volt. Üresek voltak az utcák mintha valami járvány söpört volna végig. Mikor odaértem a térképeshez döbbenten láttam, hogy a földön remeg fal fehéren.
- Mi történt? Jól van? – kérdeztem miközben felsegítettem.
- Igen jól vagyok. De te menekülj, itt vannak. – mondta miközben köhögött és egyre jobban elsápadt a rémülettől.
- Mi? Kik vannak itt? – faggattam rémülten.
- A vörös hóhér banda! – válaszolt rémülten.
- A vörös hóhérok? Azok meg kik? – kérdeztem furcsán.
- Egy banda, akik minden évben idejönnek, tőrnek zúznak, elveszik a pénzünket és elmennek. – felelte még mindig rémülten, ami kezdett engem is kicsit nyugtalanítani.
- Tudna adni nekem egy térképet gyorsan? – mondtam neki sietve, mert bármelyik pillanatban itt lehetnek.
- Persze. Tessék, itt van, csak menj el, idevonzod őket! – mikor befejezte a mondatot visszabújt a pult alá.
Futottam, ahogy a lábam bírta a város határáig és szerencsére nem találkoztam bandatagokkal. Amint elhagytam a várost lejjebb vettem a tempóból, hiszen az erdőbe csak nem követnek.

4. Fejezet:

Az Új Mester.

Mikor a Hakobe hegy lábához értem megcsapta az arcomat a hideg levegő és kirázott a hideg.
- Ideje indulni. – gondoltam magamban miközben nagyon izgatott voltam, hogy végre találkozok egy igazi mágussal és így észre sem vettem a hideget körülöttem, hiszen fűtött a vágy a tanulásra. Amikor megérkeztem a hegy jobboldali részére elgondolkoztam azon, hogy hogy lehet ilyen helyen lakni, mint ez a hegy. Mikor úgy egy órája másztam észrevettem egy kis házikót mellette egy kiképző bábukkal teli köves területet.
- Remélem, itt lakik az a mágus… - ráztam le magamról a havat és megközelítettem a fakunyhót.
- Hahó! Van itt valaki? – kiáltottam az üresnek tűnő házba.
- Igen. Ki az? – kérdezte egy furcsa kis öregember.
- Jó napot. Nem ismer a hegyen egy mágust? – vágtam rá egyből.
- De igen jó barátom. Minden este vele iszok. – válaszolta a kedves kis öreg.
- Tényleg és itt lakik a közelben? – kérdeztem az örömtől túlcsordulva.
- Igen ebben a házban. – mondta mosolyogva.
- Várjunk csak maga Genpaku?! – lepődtem meg, hiszen senki nem gondolná, hogy egy ilyen kis öreg démonmágus.
- Szolgálatodra. – nevetett és meghajolt.
- Tanítana, engem kérem? – kérdeztem kicsit zavarban a lába előtt könyörögve.
- Mi? Miért pont nálam akarsz tanulni? Hiszen akad nálam százszor jobb mágus is. – motyogta kicsit zavartan.
- Kérem! Maga az egyetlen ember, aki meg tud tanítani, hogy tartsam kordában az erőmet! – feleltem határozottan és magabiztosan.
- Hogy lehet egy ilyen kisgyerekbe démont zárni? Bolondok az emberek. Várjunk csak egy percet honnan tudtad, hogy itt találsz? – kérdezte gyanakodva.
- Hideki-san mondta, hogy itt él a hegyen. – mondtam neki még mindig a padlón.
- Először: állj fel. – szólalt meg zavarban.
- Másodszor: honnan ismered Hidekit?
- Megmentette az életemet! – feleltem boldogan.
- Értem tehát a barátja vagy.
- Na, jól van, úgyis magányos vagyok, a hegyen elkél egy kis társaság. – mondta mosolyogva.
- Igen! Köszönöm szépen.
- Egyébként a nevem Genpaku Blacksoul.
- Az én nevem pedig Tizenötös! – mondtam kicsit zavarban, hiszen még nem találtam ki a nevem…
- Milyen név ez? Kik voltak a szüleid? – kérdezte, ami kicsit kínosan érintett.
- Hát én nem tudom kik voltak vagy a nevüket, mert az életemnek csak az elmúlt két évére emlékszem.
- Értem… Hát üdvözöllek itthon. Gyere, megmutatom a szobádat biztos fáradt vagy. – mondta boldogan. Mikor felértünk meggyújtott egy lámpást.
- Ez a szobád. Tudom nem túl nagy luxus lakosztály, de nekem csak ez van.
- Köszönöm egyáltalán azt is, hogy lakhatok itt. – feleltem boldogan.
- Ha kipakoltál kezdhetjük is az edzést.
- Rendben. – mondtam bár egy kicsit furcsálltam, hogy ilyen későn kezdünk bele, de hát ez van. Amikor kiértünk az edzőpályára el ált a vihar körülöttünk.
- Most jól figyelj. – mondta az öreg majd becsukta a szemét és éreztem, ahogy a hatalmas mágikus erő kiárad belőle.
- Birth of a Demon! – kiáltotta miközben a bal keze elkezdett átalakulni egy tüskés kézzé.
- Most te jössz. Lássuk mit vettél le ebből. – szólt hozzám eltorzult hangon, amitől kirázott a hideg.
- Rendben. – elkezdtem koncentrálni a mágikus erőmet, ami igen könnyen ment.
- Birth of a Demon! – kiáltottam teljes erőmből és éreztem, hogy baj fog történni a hasamon a jel ismét elkezdett izzani és fájni, amitől a földre estem, de nem ájultam el bár nem tudtam mozogni. Láttam, ahogy a kézfejem átváltozott egy villámló tüskés kézzé.
- Sikerült! – mondtam boldogan és próbáltam meg felállni, de visszaestem.
- Rendben az első edzésnek vége! Oszlasd szét a démon erejét a kezedben és visszaváltozik az eredeti állapotába. Holnap fizikai edzést fogok tartani neked, hogy legalább ha csak kicsit is, de tudj mozogni. – szólt hozzám kicsit komoran. Sikerült eloszlatnom a kart, de nagyon elfáradtam és egy csepp mágikus erőm se maradt azonnal indultam aludni. Mikor befeküdtem az ágyba rögtön elaludtam és csak másnap délben keltem fel. Amint felkeltem lementem a mesterhez megnézni, hogy mit csinál, amikor leértem még nem volt fönn. Ezért kimentem az edzőtérre és elkezdtem tornázni. Mikor kiért a mester meglepődött, hogy ilyen korán felkeltem és máris edzek.
- Örülök, hogy ilyen lelkes vagy ,de nem pont erre az edzésformára gondoltam… - mondta és gonoszan elmosolyodott. Elvezetett egy barlangba ahol hatalmas kövek voltak egymás mellett.
- Az itteni edzésed addig tart ameddig szét nem bírsz ütni legalább egy sziklát. – fejezte be a mondatot és felugrott az egyik sziklára.
- Kezdheted. – kiáltotta.
- Rendben. Sima ügy. – mondtam ki meggondolatlanul és elindultam egy kisebb szikla felé. Mikor odaértem hozzá, teljes erőmből beleütöttem de a szikla meg se moccant. A kezem elkezdett fájni és vérezni. Éreztem, ahogy a vér végig csurog az alkaromon. Elkezdtem ordítani a fájdalomtól. Amint alábbhagyott a fájdalom belegondoltam, hogy mennyire nehéz lehet egy mágus élete.
- Mester, én ezt nem tudom végrehajtani. – mondtam miközben egyre jobban kezdtem megszokni a fájdalmat.
- Összpontosíts az erődet egy pontba és azzal sújts le a sziklára. – kiáltott nagy magabiztossággal odafentről.
- Rendben. – válaszoltam kicsit bizonytalanul az előbbi kudarc miatt.
~ Összpontosíts az erőd egy pontba, egy pontba... ~ koncentráltam teljes erőmből és éreztem, hogy most könnyebben fog menni, mint az előbb. Eljött a pillanat. Teljes erőmből lesújtottam egy koncentrált ütést. Sikerült! A kő megrepedt bár csak egy kis pontba, de megrepedt.
- Sikerült! – már majdnem örömtáncot jártam, amikor belegondoltam, hogy csak egy ilyen kicsi repedést előidézni ekkora erőkifejtés kell, akkor mi kellhet ahhoz, hogy teljesen bezúzzam a sziklát.
- Elsőre nem is rossz. – kiáltott büszkén a szikla tetejéről.
- De had mutassam meg, hogy mit kell elérned. – amint ezt kimondta már a hátam mögött volt. Elkezdett koncentrálni és éreztem, hogy már-már pulzál a levegő körülötte. Hihetetlenül gyorsan beleütött a sziklába és az rögtön darabokra tört. Nem hittem a szememnek a szikla darabokra hullott. Hallottam, hogy erős a mester, de álmaimba se gondoltam volna, erre ilyen könnyedén képes.
- Látom, kezded kapizsgálni. De ahogy elnézem, ez nem nagyon akar menni szóval, folytassuk valami mással. – fejezte be kicsit csalódottan. Kicsit odébb sétáltunk egy tágasabb részhez ahol kisebb sziklák és jégcsapok voltak. A barlang ahol álltunk tágas és nyirkos volt a falon lévő rések miatt befújt a hideg szél és a hó, de viszont szép kilátás nyílt a hegyről a havas vidékre. A mester odasétált a legkisebb sziklához, ami kicsit kisebb volt nálam felemelte és elkezdett vigyorogni.
- Kapd el! – mondta miközben felém dobta a sziklát. Azt hittem itt a halok meg amikor pár méterre volt tőlem a szikla és egyre csak közeledett nagy sebességgel. Hirtelen teljesen magától megmozdult a lábam és odébb ugrottam.
- Rendben legalább a reflexeid és a mozgásod jó, akkor erre fogunk építeni. – kacagott fel az örömtől, hogy végre megtalálta azt, amire építheti az edzést. Odasétált hozzám és a köpenye ujjából előhúzott egy kötelet, amit kezeimre és a lábaimra nagyobb köveket, míg a hátamra egy nagy sziklát kötözött.
- Na, akkor vágjunk bele! – kiáltottam, amitől teljesen felpörögtem, hiszen végre kezdődik az igazi edzés.

5. Fejezet:

A vadászok hajnala.

Az elmúlt négy évben keményen edzetem, hogy erős mágus lehessek. Sikerült elsajátítani a Birth of a Demon-t. A gyorsaságom és a reflexeim sokat javultak az elmúlt négy évben. Egy átlagos reggelnek indult kimentem az edzőtérre, de akkor észrevettem valami furcsát. Túl nagy volt a csönd. Túl nagy… Akkor megláttam a madarakat erre repülni, furcsa, mert mindig a másik irányba szoktak repülni, de most valamitől megijedtek. Ekkor előjött az a rossz érzés, mint akkor, amikor a börtönbe a gonosz mágussal találkoztam.
- Mester! – rontottam be a szobába ahol egy gyertya égett és a mester pedig meditált.
- Igen. Itt vannak. – mondta furcsa kicsit riadt hangnemben, amit még sose hallottam tőle, mert mindig csak viccelődött.
- Kik? – kérdeztem meglepődve.
- Az Ash’gard nevű szervezet emberei. Démonvadászatra vannak szakosodva előlük menekültem ide a hegyekbe. – mikor ezt kimondta végig futott a hátamon a víz és kirázott a hideg.
- Minek jönnek ide és mit akarnak? -
- Azért jönnek ide, hogy megöljenek engem! –mondta kicsit rekedtes hangon.
- Akkor harcolunk! Nem hagyom, hogy bármi baja essen mester! – mondtam miközben már-már a könnyeimmel küszködtem.
- Nem! Rólad nem tudják, hogy démonmágus vagy. Nem hagyhatom, hogy neked is bajod essen! Megküzdök velük egyedül. Te búj el az edzőtér melletti raktárban. Most menj, mielőtt ideérnek! – és már futottam is a raktár felé. Mikor bementem éreztem, hogy ezt nem hagyhatom annyiban. Kiszedtem egy lécet a faajtóból és azon keresztül nézte az eseményeket. Megérkeztek, öten voltak állig felfegyverkezve háromszög alakban voltak felsorakozva. A leghátsó és egyben a legnagyobb előre lépett.
- Genpaku Blacksoul. Ezennel eljött a halálod napja! Add meg magad és gyorsan végzünk veled. – a fegyverét támadó helyzetbe helyezte harcra készen.
- Bolondok. Idáig követni egy vénembert. Szánalmas. De ha azt hiszitek, nem fogok, az életemért harcolni akkor jócskán alábecsültök. – ismét éreztem a hatalmas pulzáló mágikus erőt tudtam, hogy nagy harc készülődik.
- A nehezebbik utat választottad. Férgek! Ötös támadási forma! – elkezdtek mágikus formulákat írni a levegőbe és körök kezdtek megjelenni a levegőben.
- Birth of a Demon! – kiáltotta a mester és szó szerint felizzott a levegő, lángcsóvák keringtek körülötte miközben egy páncélos tűzdémon alakját vette fel. Olyan gyorsan mozgott, hogy csak annyit láttam, hogy elrugaszkodott és az egyik összeesett.
- Abyss Break! – szólalt meg miközben a maradék emberei és összeestek és már csak ő és Genpaku voltak talpon. A lövedék talált! A mester jobbkarja és a lába teljesen eltűnt súlyos égési sérülések jelentek meg a testén és csak az arca maradt épp.
- Mester! – szaladtam ki meggondolatlanul a rejtekhelyről egyenesen Genpaku-hoz.
- Bolond kölyök. Nem megmondtam, hogy maradj nyugton. – mondta gúnyos vigyorral az arcán.
- Figyelj a szüleid nem adtak neked nevet akkor én, mint mestered foglak elnevezni. A fiam vagy bár nem a vérszerinti, de én, ugyanúgy szeretlek mintha az lennél! Fiamként vidd tovább a Blacksoul nevet. Legyen a neved Hayato Blacksoul! – mondta miközben elkezdett folyni a könny a szeméből és én is elkezdtem sírni.
- Hayato. Engedd szabadjára a haragod! Akkor tudod elérni a démon teljes erejét. – kibuggyant a vér a szájából és elfehérült a szeme.
- Elment. A mesterem, nem az apámat megölted. Ezért megfizetsz! – elkezdtem áramoltatni a Gróf erejét és a kezembe gyűjteni.
~ Hé, Gróf hallasz? ~ gondoltam miközben gyűjtöttem az erőt.
~ Ha hallasz, válaszolj!
~ Hallak. Ismét az erőmre lenne szükség? ~ kérdezte nyájas hangon.
~ Igen! Kérlek, add kölcsön nekem az erőd egy részét! ~ kértem kicsit félve, hiszen magamtól még sose vettem ennyire igénybe az erőt.
~ Rendben. Megkapod. De csak azért, mert vicces lesz nézni, ahogy harcoltok. ~
~ Köszönöm. ~
~ Ne köszönd, csak vedd, el mielőtt meggondolom magam. ~
- Birth of a Demon! – kiáltottam teli torokból. Éreztem, ahogy az egész alkarom átváltozik. Éreztem, ahogy kinőnek a csontok és teljesen kitolja a határaimat.
- Óóó még egy féreg. – mosolyodott el.
- Te még arra se vagy méltó, hogy mágiát használjak ellened.
- Ahogy gondolod, de most megfizetsz te szörnyeteg! – mondtam nagy magabiztossággal. Elindultam ütöttem ahol csak értem a mozgásom gyorsasága nem ért fel a mesterével, de ez is elég gyors volt a hatalmas és lassú szörny megsebzéséhez.
~ Ez nem elég. Gróf nincs ötleted? ~ kérdeztem miközben próbáltam egyre többször megsebezni.
~ Hát kifogytam az ötletekből improvizálnod kell.
~ Rendben. Már van is egy ötletem.
~ Kíváncsian várom a végkifejletet. ~ kacagott fel.
~ Na, akkor vágjunk bele. ~ eszembe jutott amit Genpaku tanított az erősebb ellenfelekről
- Figyelj! Ha egyszer egy nagyobb és erősebb ellenfél ellen kellene harcolnod, akkor bizony cselre, kell folyamodni. Csald csapdába és használd ki az adott környezetet.
- Ugyan sose lesz, ilyen helyzet! Én mindenkit le fogok győzni! – gondoltam akkor, amikor még csak kisgyerekvoltam. De most jó tanácsnak tűnik. Van, ott egy kisebb szurdok gondolom, mivel már tudja, hogy én is démon mágus vagyok, el akar kapni.
- Úgyse kapsz el te rusnya húskupac! – viccelődetem vele, hogy felmérgesítsem.
- Na, majd meglátjuk te kis patkány! – és már szaladt is felém. Gyorsan beszaladtam a szurdokhoz és felugrottam a legtetejére, ami úgy nagyjából két-három méter magas volt és vártam. Miközben cammogott ide elkezdtem a nagy köveket a széléhez gurítani. Mikor ideért rálöktem két hatalmas sziklát, ami agyon nyomta. Mikor lemásztam a szörnyeteg holtan feküdt és kifolyt a feketevére
- Megcsináltam Genpaku! Sikerült! – mondtam miközben az ég felé néztem. Apámat eltemettem a barlang egyik kamrájába. Az Ash’gard-osokat elástam a hegy lábánál a szörnyet pedig ott hagytam a sziklák alatt. a kunyhót ahol eddig laktam felgyújtottam. Ismét nincstelen lettem senkim se volt, se barátok, se család.

6. Fejezet:

Első Küldetés!

Úgy három-négy hónapja, hogy megölték Genpakut és én nincstelen lettem. Városról városra járom a világot vándorként és egyre többet hallok a mágusokról, és a céhekről ahol dolgoznak. Valamiért sok helyen gyűlölködő tekintettel néznek, rám nem tudom miért, talán a fehér hajam és a piros szemem miatt, de lehet, hogy másért. Egyik nap mikor az utcán sétáltam megakadt a szemem egy lepukkant kocsmán. Nem tudom miért, de olyan volt mintha a sors hívott volna így bementem a kocsmába és csak a csapost láttam, ami furcsa volt, hiszen este fél tíz volt.
~ Odamegyek, a kocsmároshoz hátha tud valami jó munkát.~ gondoltam magamban.
- Jó estét! – mondtam miközben leültem a pulthoz.
- Adjon isten! – felelt barátságos hangon.
- Nem tud valami jó munkát? – tértem rá a lényegre, hiszen egy fityingem se volt, amiből ételt vehetnék.
- Hát lenne valami. Minden este pontban tízkor bejön, néhány huligán megisszák az összes italt, rongálnak majd fizetés nélkül távoznak.
- Rendben elvállalom! De mi a fizetség érte? – kérdeztem, hiszen ingyen nem dolgozik az ember.
- Tudod, amióta ők itt vannak nem túl nagy a forgalom ezért nincs sok pénzem… De ha gondolod, ehetsz, ihatsz és lakhatsz, itt ingyen mondjuk egy hétig rendben? – mondta nyájasan.
- Megegyeztünk öreg!
- Örök hála öcsi. Remélem, le tudod győzni azokat a huligánokat erősnek, nézel ki. Van valami, amit elfelejtettem említeni, hogy valami furcsa mágiát használnak. A kezükkel suhintanak, és hatalmas szélt támad, mindig lelöki a tányérokat és néhány italt.
- Értem és mégis hány ellenfélről lenne szó?
- Háromról!
- Az menni fog. – kacagtam fel, hiszen ha sikerült legyőznöm egy olyan hatalmas teremtményt, akkor ezek a mágusok semmiség lesz.
- Van fél órád felkészülni! Siess! – és elkezdtem végeztem néhány nyújtást és már csak vártam őket. Lefeküdtem az egyik padra pihenni, mert már vagy három napja talpon voltam és réteken csak aludtam, ahol gyakran kiraboltak alvás közben. Elérkezett az idő. Ahogyan a kocsmáros mondta tízre pontosan itt voltak. Három rosszkülsejű mágus az egyik úgy százkilencven centi magas a másik kettő körül százötven lehet.
- Jó estét öreg! – szólalt meg a magas gúnyosan, amire a kocsmáros csak komoran nézett.
- Mi van, már köszöni, se tudsz, he?
- Hé, ti! – keltem fel a padról és poroltam le magam.
- Ti vagytok azok, akik minden este itt rongáltok? – kérdeztem nyugodtan.
- Igen. Mert? Talán te lennél a nagy felszabadító. – mondta egyre gúnyosabban és a végén felkacagott.
- Igen én lennék. Most viszont vagy szépen bocsánatot kértek a kocsmárostól vagy velem kell megküzdenetek.
- Veled? Na, ne viccelj! Hiszen még az arcod se mered megmutatni!
- Rendben. Tehát a harc. – és már dobtam is le magamról a köpenyt. Mikor meglátták a vörös szemem kicsit megdöbbentek, de felkészültek a harcra.
- Te torzszülött megfizetsz, azért mert szembenéztél velünk!
- Cöh. Valakinek, de nagy a szája van. De tietek az első lépés. Fair vagyok.
- Megbánod még ezt a mondatod! Wind Blast! –egyből megéreztem, hogy olyan érzés mintha gyomorszájon ütött volna.
- Ennyi? Na, akkor én következek. Birth of a Demon! – kiáltottam és a kézfejem már át is alakult a démonévá. A gyorsaságomat kihasználva mögéjük kerültem egy pillanat alatt a két kicsit egy-egy ütésből legyőztem valószínűleg ők csak a csapat látszat miatt voltak ott.
- Most te jössz. – mondtam miközben a vörösen izzó szemmel őt fürkésztem.
- Ne! Kérlek ne! – könyörgött és majd összeeset a félelemtől megkegyelmeztem neki. Felkapta a két társát a hóna alá és elszaladt velük. Mivel vége volt a csatának visszaváltoztattam a kezem. Az öreg a pultnál ált és döbbenten nézett engem.
- Te mi a fene vagy? – kérdezte reszketve.
- Csak egy mágus. – mosolyogtam rá.
- Nekem csak az étel kell elvitelre. – böktem rá és már pakolta is bele a hátizsákomba.
- Viszlát és köszönöm az ételt. – integettem az öregnek és már indultam is az utamra nem tudtam még merre visz a sors, de úgy érzem még sok kalandban lesz részem.

7. Fejezet:

Egy beszélő cica?!

Két évvel később…
Már lassan két éve barangolok a nagyvilágban könyvek után kutatva, ami a mágiáról és mágusokról szól. Egy szép napos nyári reggelen, egy erdő közepén mostam ki a ruháimat egy tisztásnál. A tisztás gyönyörű és kristálytiszta volt elkaptam néhány halat és megsütöttem őket úgy, ahogy még régen Hideki-san tanította. Egyszer csak meghallottam, hogy valaki kiabál.
- Segítség! Valaki segítsen! – szólalt meg egy vékonyka hang. Egyből elindultam a hang irányába és legnagyobb meglepetésemre egy kiscica volt ott az, aki segítségért kiáltott. Egy négy farkasból álló falka vette körül szegényt, amit én nem hagyhattam tétlenül.
~ Meg kell mentenem. ~ Gondoltam magamba.
- Birth of a Demon! – kiáltottam és a kezem már át is változott. Elkaptam az egyik farkas farkát és annál fogva nekidobtam egy fának. A többi farkas is végre csak rám figyelt.
- Gyertek, csak gyertek! – mondtam hívogatóan. Ismét az előbbi cselhez folyamodva elkaptam a legkisebb farkát és a többinek vágtam egy kisebb nyüszítéssel holtan terültek el a földön.
- Köszönöm, hogy megmentettél! – ugrott rám a cica, ami furcsa volt, mert macskát még nem láttam beszélni és két lábon járni.
- Ugyan semmiség csak meghallottam a segélykérést és idesiettem bárki megtette volna. – mosolyogtam és próbáltam elterelni a szót, hogy mért voltam az erdőben kora reggel.
- Biztos éhes vagy. Nem jössz velem? Most sütöttem halat. – tudtam, hogy ezzel felkelthetem egy cica érdeklődését és hatalmasra tágultak a szemei és felugrott a fejemre.
- Nagyon szépen köszönöm a meghívást. – mondta illedelmesen.
- Igazán nem tesz semmit.
- Egyébként, hogy hívnak? – kérdeztem érdeklődve.
- Hogy hívnak? Sehogy egyedül élek itt az erdőben és eddig te vagy az első ember, akivel beszélek.
- Értem. És jó neked itt? Sokszor próbálnak megenni a farkasok?
- Igen, de általában elrepülök! – mondta és két szárny jelent meg a hátán,
- Te repülni is tudsz?! – döbbentem meg és ettől már hanyatt vágódtam.
- Miért a többi cica nem tud? – kérdezte nagy szemekkel.
- Nem és beszélni se. – jegyeztem meg miközben leporoltam magam.
- Hé, nincs kedved velem tartani? Rám férne az állandó társaság. – mondtam kedvesen.
- Komolyan? Tényleg? De ugye nem fogsz megenni? – ámuldozott és megint rám ugrott.
- Nem. Ígérem. – feleltem miközben megsimogattam.
- Fú te vagy a leges legjobb. – mosolyodott el. Elkezdtem összeszedni a cuccaimat és el is indultunk.
- Kéne neked egy név. – gondolkoztam el mélyen.
- És hogy fogsz hívni? – kérdezte érdeklődve.
- Még nem tudom. Hogy tetszik az Upi? – válaszoltam mosolyogva.
- Upi? Nem is rossz. – fintorodott el
- Akkor ez túltárgyalva. Mától a neved Upi! – mondtam kedvesen.
- És téged, hogy hívnak?
- Hayato Blacksoul.
- Rendben. Hayato mától te vagy a legjobb barátom! – mosolyodott el és felugrott a fejemre. Tudtuk mindketten, hogy ez egy szép barátság kezdete. Elindultunk azon a göröngyös úton, ami a mágus léthez vezet.

8. Fejezet:

Visszatérés.

Mióta ez a kis macska csatlakozott sokkal elviselhetőbb az út sokat nevetünk, mert igazán rosszcsont, ami nekem néha kellemetlen helyzetekbe kevert, de mindig valami vicces sült ki belőle. Annyi emlék köt Shirotsuméhez így tehát oly sok év után eldöntöttem, hogy meglátogatom Hidekit. Néhány nap alatt el is értünk Shirotsumebe.
- A régi szép idők. – nyújtózkodtam a város kapujában miközben visszaemlékeztem az időkre mikor huszonhármassal elszöktünk a börtönből aztán arra járt Hideki és befogadott minket.
- Itt nőttél fel? - kérdezte Upi érdeklődve.
- Mondhatjuk. Gyere, bemutatlak valakinek. – mosolyodtam el. Mikor odaértünk a házhoz ahol régen laktam megdöbbentem teljesen kihalt volt. Így hát átmentem a szomszédhoz megkérdezni, hogy hol vannak.
- Hideki-san ék? – gondolkozott mélyen.
- Igen! – válaszoltam siettetve.
- Sajnálom, hogy tőlem tudod meg de… meghaltak két évvel ezelőtt. – mondta szomorúan. Nem hittem a fülemnek Hideki és a családja mind meghaltak. Egy könnycsepp szökött a szemem sarkába, de gyorsan letöröltem, nehogy bárki is meglássa.
- Mi történt? –kérdeztem szomorúan.
- Egy este betörtek hozzájuk és mindhármukat brutálisan kivégezték. A tanács csak annyit árult el, hogy a vérükkel volt felírva a falra „Így jár, aki démonokkal szövetkezik”. Azóta mindenki rettegésben él. Vajon ki lehetett az a démon, akit említettek? – sose gondoltam volna, hogy ekkora veszélyt jelentek a környezetemre. Első utam a temetőbe vezetett. Mikor odamentem a család sírjához láttam, hogy volt valami írva Hideki sírjára: „Barátokban találod a kincsed.” amint elolvastam a feliratot tudtam, hogy kit keressek huszonhármas! Lassan tíz éve nem láttam, ő talán tudhat valamit arról, hogy kit tette ezt. Amint odaértem a hely mágus boltjába csak egy öregember ült a széken mikor kinyitottam az ajtót felébredt.
- Jó napot.
- Jó napot fiatalember. Miben segíthetek? – kérdezte az öreg.
- A barátomat keresem. Be van kötve a szeme. – mondtam érdeklődve.
- Jó napot! – köszönt a fejemről Upi, aki elkezdett a mágiáról kérdezősködni és a könyveimet olvasgatni.
- Mi? Ez a macska beszél? – lepődött meg.
- Menyiért adod el? – súgott oda nekem sunyin.
- Ő a társam! Nem eladó! – vágtam fejbe az öreg mocskot.
- Na, akkor én megyek is. – indultam az ajtó felé mérgesen, amikor megfogta a vállamat.
- Várj csak. Azt mondtad keresel valakit igaz? – mondta egy kissé sanda vigyorral.
- Igen. Tud segíteni? – kérdeztem gyanakodva, hiszen gyorsan témát váltott.
- Természetesen.
- Rendben. Egy magas fiúról van szó, akinek be van kötve a szeme.
- Véletlenül nem huszonhármasnak hívta magát?
- De! Miért ismeri?
- Sajnálom kölyök, ő két évvel ezelőtt eltűnt. Valószínűleg meghalt.
- Ugye csak viccel? – könny szökött a szemem sarkába az egész családom mindenki, akit ismertem meghalt nincs múltam csak Upi és én vagyunk már.
- Bocsánat. Ő is akkor tűnt el, amikor megtámadták a falut?
- Igen akkor tájt. – mondta könnyelműen.
- Értem. Hát köszönöm a segítséget. – mikor kiléptem az ajtón és elhagytam Shirotsume határát tudtam, hogy nincs más teendőm, mint elég erőssé válni ahhoz, hogy bosszút állhassak a családomért. Elindultunk az útra mit életnek hívnak. Upi és én a nagy csapat barátok és család nélkül csak mi ketten vagyunk.

9. Fejezet:

Egy furcsa céh

Egy fagyos téli reggelen felkeltem a hotelszobámban, amikor észrevettem, hogy Upi már megint a könyveimet bújja, miközben édességet rágcsál.
- Jó reggelt. – köszöntem egy nagy ásítással társulva.
- Reggel? Délután négy óra van!
- Milyen nap van ma?
- Kedd.
- Tényleg?
- Igen. Miért is?
- Ma adják ki a Heti Mágust! – mondtam örömmel, hiszen mindig olvasom, hátha találok benne egy jó céhet. Gyorsan felöltöztem és kifizettem a szobámat majd elindultunk az újságoshoz. Mikor odaértünk már csak egy darab volt belőle teljes erőmből nekiindultam, hogy elérjem. Csak úgy szállt a por mögöttem. Sikerült elkapni az utolsót! Kifizettem a lapot és elkezdtem olvasgatni mikor észrevettem valami furcsát… Egy újabban feltörekvő céhet. A neve: Dragon Fang! Azt hallottam, hogy több sárkányölő is csatlakozott hozzájuk. Öt S-osztályú mágus dönti el, hogy ki hova tartozik és azon felül ők a mágiák mesterei. Shareya mester foglalkozik a fekete mágusokkal, Ba’al mester az elemi mágusokkal, Jophiel mester a fény mágusokkal és Xaundaras mester pedig a gealdor mágusokkal. Gondolom, még esélyem se lenne bekerülni a mágiám miatt. Olvasgattam tovább a lapokat és láttam még egy-két céhet, de főleg a Blue Pegasus és a Quatro Cerberus volt a fő látványosság. Dragon Fang nagyon megtetszett. Ha valaha is csatlakozni akarok, egy céhez az ez lesz. Ha jól emlékszem ezt a céhépületet láttam álmomban. Talán a sors akarja így, hogy én ide csatlakozzak, de sajnos nem merek mágusokkal beszélni, mert egyből kiszúrnák a mágiám. De talán majd egyszer, ha lesz valamilyen kis ismeretségem Fiore-ban akkor megkérdezem, hogy csatlakozhatok-e.

Démonról:

Furnur Gróf nem igazán mondható gonosznak inkább csak őrültnek. Annak idején élt egy nemesi család a nevük Teshin volt egy felettébb kapzsi és visszahúzódó herceg a neve Furnur. Furnur egyetlen célja az volt, hogy mininél több vagyonra tegyen szert és ez már annyira a rögeszméjévé vált, hogy bármire képes volt érte bármire… Azért, hogy vagyont szerezzen, hatalom is kellet. Ezért szövetkezett Zerefel a nagyhatalmú feketemágussal csak azért, hogy minél több dolgot kaparinthasson meg. Zeref pedig megtette a villámok démonává, hogy elérje az állmát de viszont a lelkével fizetett érte. . A villámok démonaként már jelentős vagyonra tett szert de ez neki nem volt elég ezért még egy fiatal fiúval is alkut kötött.

Képessége: Furnur leginkább a vörösen izzó villámokról ismerhető fel amik igen jelentős erővel bírnak.
Név: Lightning Beam / Villámló nyaláb
Ár:
Szint: 1
Leírás: A Birth of a Demon szükséges a képességhez azon a kézen, amelyiknek végre hajtja. a használó előreteszik az egyik kezét és a démon mágikus erejét összpontosítva, egy kisebb villámló nyalábot lő ki, ami ha eltalálja, az ellenfelet kisebb távba hátra löki és megsebzi.