Hayato Blacksoul

Átlagos napnak indult, ahogy mindegyik. Amint felkeltem felöltöztem és máris Öreg Deck kocsmája felé tartottam, nem volt valami elegáns kocsma, de jó ráment lehet ott kapni szóval már-már a törzshelyemmé vált. Mikor beléptem a kocsmába megcsapta az orromat az a tipikus kocsma szag, pia piával keveredve. Odasétáltam a pulthoz és leültem a megszokott helyemre a pult előtti bárszéksor majdhogynem közepére, de amit furcsálltam, hogy nem láttam Deck-et sehol pedig ilyen korra már fel szokott kelni, csak emlegetni kellett már ki is jött a pult mögül. Deck egy magas eléggé izmos ember volt nem igazán értem miért hívják, öregnek mivel alig lehet harminc éves, barna haja göndör és általában belelóg a szemébe, mindig le van izzadva, és egy kovácsöltözethez hasonló ruha van rajta meg az arcát dús szőrzet borítja.
- Szevasz Hayato! - köszönt kedvesen mintha ezer éve nem látott volna pedig tegnap is itt voltam, ahogy azelőtt is.
- Szevasz Deck! - köszönök vissza mosolyogva.
~ Miért töltöd az időd nagy részét kocsmában? Abszolút időpocsékolás. ~ mondja Sinistra megszokott, de még mindig rémisztő hangján és én nem tudom, hogy nő vagy férfi mivel a hangja férfire utal, de a neve pedig nőre, amikor ezen filózok gyorsan megfájdul a fejem.
~ Azért drága barátom, mert itt lehet kapni a legfinomabb ráment egész Erá-ban. ~ magyarázom kicsit gúnyos hangon.
~ Ez még mindig nem ok… ~ köt bele az én elképzelésembe.
- A szokásosat? - kérdezi Deck bugyuta vigyorral az arcán, amit sose tudok megunni.
- Aha, köszi. - válaszolok és közbe próbálom utánozni Deck vigyorát.
- Hallottál már az új bűnbandáról, a Fekete Parazitákról? - mondja, miközben leteszi elém a kedvenc csirkés rámenemet.
- Mpfég nhem. - mondom, miközben tömöm a fejembe a ráment.
- Pedig érdekelhetne. Ha jól emlékszem a Hakobe hegyen edzettél igaz? - váltott át kicsit komolyabb hangsúlyra.
- Igen. De ez miért is lényeges? - teszem fel a kérdést kicsit gyanakodva.
- Mert ott verték fel a tanyájukat valami elhagyatott kunyhóban ahol még régen egy mágus élt. - fejezte be majd komoran rám nézett és én tudtam mit akar.
- Köszi, az infót! - pattantam fel a székből – Máris indulok. - és már szaladtam is az ajtó felé.
- Hé és a rámen? - kiált utánam.
- Ha végeztem kifizetem, tudod jól! - kiálltok vissza már az utcáról. Szintem már az otthonomként tekintek Era sikátoraira, pontosan ismerem mindegyiket és tudom, hogy miként tudok a leggyorsabban eljutni a vonatállomásra. A kocsmától kb. száz méterre befordultam egy sikátorba ahol egy fal állta az utam. Nekifutásból szaladtam neki a falnak, hogy meglegyen a lendületem és már el is kezdtem felfutni a falon.
~ Egy lépés, Két lépés, Három lépés. ~ számoltam magamba a megtett lépéseket a falon mire felértem a két és fél méter magas fal tetejére ahonnan már ugrottam is le mivel siettem az én ’’ szent’’ földemre. Az esést egy bukfenccel tompítottam így nem esett bajom és már tudtam is szaladni tovább. Ahogy kiértem a sikátorból befordultam balra, a főútra, ami szinte egyenesen a pályaudvarra visz és mivel kényelmes döcögős tempóban haladtam reméltem, hogy elérem a vonatot. Nem sokkal ezután megérkeztem a vonathoz, ami már éppen indulni készült. Kifizettem a jegyet és gyorsan felszálltam a leghátsó vagonba. Beléptem az egyetlen üres fülkébe. A fülke nem volt igazán túl spécizve négy ülőhelyvolt benne, amiből kettőt elfoglaltam mivel kényelmesen ledőltem, viszont a másik oldal üresen volt és ez valamiért biztonságérzetet adott. Gyorsan el is aludtam és csak két óra múlva ébredtem fel arra, hogy valaki kinyitja az ajtót.
- Ó elnézést, ha felkeltettelek. Ugye nem baj, ha ide ülök? - lépett be egy fiatal fiú, alig múlhatott tizenhárom mivel még nem is mutál a hangja. Alacsony volt, a haja fekete akárcsak a szeme, egy sima fekete póló volt rajta és egy hosszú farmernadrág. Nem nézett ki valami túl kegyetlennek ezért nem ellenkeztem.
- Semmi baj. Persze örülök a társaságnak. - mondtam és egy barátságos mosollyal próbáltam nem elijeszteni, de mivel reggel Deck-el viccelődtünk a bárgyú vigyorokkal ezért nem igazán sikeredett barátságosra, de viszont annál ijesztőbbre. Láttam az arcán, hogy eléggé megijedt és ezért visszaváltottam a normális arcomra és próbáltam elkerülni a mosolygást.
- Ugye nem fogsz megint ilyen ijesztően nézni? - kérdezni majd egyszerre felnevettünk.
- Nem. Megígérem. - mondtam és próbáltam nem mosolyogni. A fiú arcán lehetett látni, hogy egy kicsit megnyugodott.
- A nevem Igor Holybucket. - mondta ki ezt az igen vicces nevet ennél már csak a Beviz Elek lehetne jobb, de próbáltam semleges arcot mutatni.
- Örvendek Igor. Az én nevem Hayato Blacksoul. - mutatkoztam be, amire egy kicsit meglepődött tudom, hogy annó a mester miatt híres volt ez a név, de az évekkel ezelőtt volt szóval szinte lehetetlen, hogy egy ilyen fiatal fiú ismerné.
- Lehet egy kérdésem? - hajolt közel hozzám miközben körbenézett, hogy nincs-e senki a közelben. Én erre csak bólintottam.
- Te is mágus vagy? - kérdezni remegő hangon.
- Igen. De miért suttogunk? - válaszolok, de nem igazán értem, hogy miért kell csöndbe lennünk.
- Semmi. Csak viccből. - nevetett fel, de láttam az aggodalmat a szemeiben, ami kezd engem is kicsit aggasztani.
- Miért te is mágus vagy? - teszem fel ugyanazt a kérdést.
- Igen. - válaszol gyorsan és egyértelműen, ami nekem egy kicsit furcsának tűnik, de elhanyagolható.
- Milyen mágiát használsz? - kérdezi kicsit nyugodtabb hangon.
- Fegyver mágiát. - próbálok hazudni, de mivel nem, vagyok, benne túl jó ezért abban reménykedem, hogy beveszi, hiszen ott fekszik közvetlen mellettem a jó öreg és megbízható botom.
- És te? - gyorsan kérdezem, nehogy gyanút fogjon.
- Árnyék. - válaszol kedvesen.
- Meddig mész? - terelem el a témát bár, ahogy elnézem, örül annak, hogy eltértünk a tárgytól.
- Oshibana, és onnan pedig a Hakobe hegyre. - mondta és lesütötte a szemét mintha valami rossz dolgot tett volna.
- Az jó! Én is arra megyek. - pattanok föl boldogan a fotelből, de mivel elég kicsi a kabin be is verem a fejem a plafonba és ennek láttán Igor jó hangosan felnevet.
- Rendben van. Mehetünk együtt. - mosolyog rám barátságosan, de ahogy elnéztem ő is elég fáradt volt ezért visszafeküdtem az előre bemelegített helyemre és nekiálltam húzni a lóbőrt.
- Hayato! Kelj fel. Megjöttünk. - próbál felkelteni Igor.
- Mi? - kérdezem kómásan.
- Oshibanában vagyunk! – mondta miközben próbált felrángatni.
- Tényleg? Tényleg! - lepődtem meg mivel elég sokat aludhattam, mert már be is esteledett. Felugrottam, de most sikeresen kikerültem a plafon, úgy, hogy lehajoltam.
- Siessünk! Fontos dolgom van. - szóltam Igornak majd kiugrottam a fülke ablakán majd toporzékolva vártam, hogy ő is lejöjjön a vonatról. A pályaudvar kihalt volt ezért nyugodtan tudtunk beszélgetni.
- Hova sietsz ennyire? - kérdezi, miközben a tarkóját vakarja.
- El akarok kapni egy bandát. - mondtam idegeskedve, mivel lehet, hogy most is éppen szemetelnek, a mester sírjánál vagy esetleg tönkreteszik a házat, amiben sokáig laktam.
- Milyen bandát? - kérdezi gyanakvóan, amit meg is értek, hiszen eddig egy szót sem szóltam erről.
- A Fekete Parazitákat! - mondom, miközben olyan elmebeteg fejet vágok, mint még soha, mert ennyire még nem hoztak ki a sodromból.
- Értem akkor siessünk. - mondja, majd elejt egy furcsa mosolyt, amit nem tudok mire vélni.
~ Én a helyedben nem bíznék benne. ~ kuncog Sinistra.
~ Szerintem tök jófej nem tudom, mit pattogsz. ~ szólok rá Sinistrára.
Nemsoká elindultunk és rövid idő alatt elértünk a Hakobe hegy lábához.
- Na, akkor, uccu, neki! - kiáltom, miközben elkezdek mászni felfele a hegyen.
- Hát, én egy másik utat keresek, mivel nem vagyok ennyire extrém. - vakarta a fejét Igor teljesen elpirulva.
- Ahogy jónak látod. - válaszolok, majd indulok tovább. Fél óra mászás után végre elértem Genpaku házát, ami tele volt fekete festett férgekkel.
- Éljenek a Paraziták! - hallom az edzőbarlang felől az örömkiáltást, amitől eléggé felmegy bennem a pumpa.
~ Széttépem őket. Mindegyiket. ~ mérgelődök magamba és elindulok az edzőbarlang felé.
~ Váo Hayato. Ezt az oldaladat eddig még nem ismertem, de meg kell, mondjam, hogy nagyon tetszik. ~ nevet Sinistra örömteli hangon.
~ Nem fognád be? ~ szólok rá Sinistrára mivel eléggé felidegeltem magam és most még ő is kötegszik a maga módján. Mikor beérek, a terembe meglátok négy huligánt, akiken ugyanaz a tetoválás van, mint a mester házán.
- Ti vagytok a Fekete Csótányok? - förmedek rá a csőcselékre.
- Paraziták te kis féreg! Mit akarsz a mi szent helyünkön? – szólal meg egy eléggé punkos küllemű fickó. A haja olyan, mint a kakastaréj és olyan zöld, mint a rajzfilmekben a takony. Az arca tele van piercingekkel akárcsak a nyelve, egy fekete atléta van, rajta ami eléggé hozzávan tapadva a testéhez, amitől elfog hányinger.
- Még mindig nem válaszoltál te kis féreg. Mit akars… – akarja mondani, de mivel én két méterre álok tőle előre ugrottam, olyan gyorsan, ahogy csak tudtam és jól bemostam neki egyet a jobb kezemmel, amitől rendesen eltaknyolt.
- Hogy merted megütni Nux-samat te kis féreg? - pattan föl a másik, aki annak ellenére, hogy fiú eléggé lányos a haja.
- Dark Moment. - mondom ki a varázslatot és az egész barlang sötétbe borul és csak az én vörösen izzó szemeimet lehet látni ebben a sötétségben. Leveszem a botot a hátamról és elrugaszkodok vele egyenesen a lányos fickónak, akit szépen arcba rúgok a lábbelimmel.
- Mi történik? - tapogatózik a harmadik kis csótány, akihez gyorsan odaszaladok és a torkánál fogva a falhoz vágom, ami tőlünk egy méterre van.
- Hahó, skacok? Minden rendben? - kérdezősködik az utolsó kis parazita, de őt nem akarom ilyen könnyedén legyőzni, hiszen a többi még csak mágiát sem használt, de ahogy elnézem ő mágus mivel elkezdett egy tűzlabdát létrehozni.
- Itt vagyok! - nevetek fel miközben eltüntetem a varázslatot, és közben észreveszem, hogy ő a barlang falához van tapadva.
- Nagyot hibáztál mikor velem packáztál! Én tudok varázsolni a többiekkel ellentétben! - fenyegetőzik a kis csótány.
- Gyerünk, lőj! Szabad préda vagyok! - tárom szét a karom várva a tűz labdáját, de már kezd visszatérni a józan eszem és mire észbe kapok, már kész is van a tűz labda.
- Red Fire Ball! - üvölti teli torokból és felém dobja a labdát. Előreteszem a jobb kezemet és bízok Sinistra képességében.
- Energy Absorption - aktiválom a pecsétet a jobb tenyeremen és elnyelem a felém száguldó tűzgolyót.
- Lehetetlen! Elnyelted a tüzemet! Te-te egy szörnyeteg vagy, nem ember! - kiáltja és látom a halálfélelmet a szemében, de mivel nem vagyok, gyilkos ezért úgy döntök, hogy megkímélem.
- Kotord össze a bandádat és takarodjatok a szent földemről! Világosan beszéltem? - fenyegetőzök és egy pillanat múlva erős szorítást érzek a testemen.
- Mi-mi ez? - nézek le és meglátok két árnyék kígyót, amik rátekeredtek a testemre és nem akarnak elengedni, ekkor meghallok egy ismerős hangot.
- Ajjaj, most mond, meg mit kezdjek veled drága ’’ barátom’’? - nevet eszelősen egy nagyon ismerős hang, mikor végre sikerül megfordulnom, hogy lássam ki a rejtélyes támadó leesik az állam, Igor térdel és a kezei árnyékából kaptak el a kígyók.
~ Igor, a nyugodt, illedelmes, barátságos fiú lenne ennek a bandának a vezért? ~ próbálom felfogni az újdonsült dolgokat, de nem igazán sikerül.
~ Én megmondtam! ~ kuncog magában Sinistra, de végül is teljesen jogosan, mivel ő előre megmondta, hogy ne bízzak benne.
- Na, idefigyelj ’’ barátocskám’’. Gyááá ezt nem tudom megunni. - röhög magában Igor. – Ne nyúlj a bandámhoz, és a törzshelyünkhöz! De mivel olyan jól elbeszélgettünk a vonaton, most az egyszer meghagyom az életedet. Ha újra a te kis "szent" földedért akarsz harcolni mi itt, leszünk. - végig néz rajtam majd gúnyosan elmosolyodik - csak először szerezz magadnak tököt mivel most eléggé puhapöcs vagy! - vihog magában, de érzem, hogy a kígyók szorítása enyhül.
- Megértettük egymást drága Bakato? - röhög magában, amire én nem válaszolok, mivel egyértelműen az életem a fontosabb.
~ Sinistra! Most jól figyelj! Megfogadom, hogy egyszer visszatérek, és ki irtom innen a kártevőket. ~ mondom Sinistrának.
~ Aha, és miért kell jól figyelnem? ~ kérdezi gúnyos hangon Sinistra.
~ Mivel, ha feladnám az edzést a lelkem és a testem a tiéd, átveheted rajta az uralmat és újra szabad leszel, de viszont ameddig edzeni akarok, te mindig azon leszel, hogy engem segíts. Áll az alku? ~ kérdezem halál komolyan, és ezt Sinistra is tudja, mivel belelát a fejembe.
~ Hehe, ez így korrekt. Az alku megkötetett! ~ nevet fel Sinistra és akkor belenyilall az arcomba a fájdalom. ~ Az alkunk pecsétje mától az arcodon van. ~ mondja, majd hirtelen csöndbe marad.
- Meg. adom be a derekam Igornak.
- Mi a fene? - lepődik meg valamin, és közben a bal szemem és annak környéke elkezd iszonyatosan fájni, éget, csíp, és olyan érzésem van, mintha éppen valami kinőne az arcomból. Belenézek az egyik tócsába és egy jel jelent meg az arcomon, ami vörösen izzik.
- Na, kotródj, innen mielőtt meggondolom magam. - váltott komolyabb hangnemre Igor. Feltápászkodtam, leporoltam magam és szégyenteljesen elballagtam.
~ Életemben először vesztettem, vesztettem, vesztettem. ~ víz hangzik a fejemben.
- Legközelebb nyerni fogok csak érted mester! - kiáltom és az öklömet az ég felé emelem.

1.rész: Csavargó mágus a tudod kid…

2.rész: Egy srác a tömegből

Spoiler: