Sam Wareel

- AAAAPAAAAAA! AAAPAAAAAA! – óbégatott idióta főhősünk az apját keresve.
Legalább másfél órája járta az erdőt, apja után ordítozva, tökéletesen eredménytelenül. Ebben persze nem volt semmi meglepő, hiszen Sam mindenféle információ, vagy terv nélkül kutatott rég kalandozni indult apja után. Már több mint egy éve járta az országot, ment amerre éppen a szél fújta azt az üres tök fejét, és bízva bízott abban, hogy a következő sarkon túl, vagy bokorban megtalálja a legendás hírű édesapját.
- AAAPAAAA! AAPBWÁÁÁ!! – apja utáni kereső szavai egyszerű kiáltásba vedlettek, mikor lába fennakadt egy öreg fa gyökerében. Egyensúlyát vesztve botladozott előre, mígnem az őt imént megbotlasztó fa törzsének nem ütközött, arccal. Orra nagyot reccsent, mire ő fájdalmasan felszisszent. Hátsójára huppanva azonnal az vérző orra után kapott, mialatt már szemeiből könnyei is kicsordultak.
- Ha ezt így folytatod tovább, akkor rövidesen elvérzel – szólalt meg unott hangon Borzas, aki már jó ideje társként követte Sam-et. – Ez ma már a hetedik fa volt, ami elbánt veled, és még a nap sem delelt ma – csóválta fejét a borz.
- Hetedik? Én nyolcra emlékszem – vakarta Sam a tarkóját, miközben másik kezével finoman megropogtatta az orrát.
- A bokor az nem fa!
- Áh, értem! Ám nem állhatok meg, apa már biztos nagyon várja a szivarjait! Meg kell találnom őt! Merről is jöttünk? – tette fel a nagy kérdést, mikor felállt, s leporolta magát.
Borzas hangosan felsóhajtott, már ő is rettenetesen unta Sam bénázását és hozzá nem értését. A fiú arra számított, hogy addig járja a világot, míg egy nap szembe nem találkozik az apjával, viszont rajta kívül mindenki jól tudta, hogy erre az esély körülbelül a mínusz tizenhét százalékkal egyenlő.
- Arra nem gondoltál, hogy nem csak szimplán keresned kellene apádat, hanem nyomozni is utána?
Balfék hősünk értetlenül nézett társára.
- Tudod! Friss és régebbi újságokban utána nézni. Városokban kérdezősködni utána, vagy befolyásos embereket felkeresni és segítségüket kérni. Esetleg apád régi ismerőseit megkérdezni.
Az indigóhajú srác szemei elkerekedtek, majd szép lassan egy bagolyhoz hasonlatosan huhogásba kezdett.
- Huhú! Huhú! Ezek de jó ötletek! Te zseni vagy, Borzas! – ugrándozott örömében, ám ez nem tartott soká, hiszen egy túl magas ugrás következtében sikerült beverni a fejét egy fa ágába.
- Nem vagyok zseni, csak veled ellentétben nekem van sütnivalóm… - mormogta a szellem. – Mellesleg miért nem vagy tagja egy máguscéhnek sem?
- Máguscéh? Azok meg mik?
- Oh, te istenbarma! Még ezt se tudod? Hogy engedhetett anyád így világgá?!
Sam csak vigyorgott, szája szinte a füléig ért.
- A máguscéhek olyan szervezetek, ahol mágusok alkotnak egy szervezetet, és ezen keresztül bonyolítják le ügyes-bajos dolgaikat, ha jól tudom. Sokat nem tudok róluk, mert pont akkor gázolt halálra egy szekér, mikor a három embernek a beszélgetését hallgattam, akik egy ilyen céhbe tartoztak. De biztosra veszem, hogy egy ilyen szervezetnek van befolyása és kellő ismeretsége. A sok mágus valószínűleg bejárja az egész világot és hallanak ezt-azt. Ha te is tagja volnál egy céhnek, akkor sokkal könnyebb lenne a dolgod.
Sam elgondolkodva vakargatta állát, nem értette társa minden szavát, de az eljutott káposztalével dúsított agyvelejéig, hogy csatlakoznia kellene egy céhbe.
- Hát jó, legyen! Indulás a legközelebbi céh! – mutatott előre, s rohanva indult meg.
Két nappal, és két tucat könnyebb sérüléssel később botcsinálta hősünk elérkezett Era-ba, oda ahol a Mágikus Tanács is megtalálható, egy rendkívül neves és pompás városba. Fogalma sem volt, hogy a városban egyáltalán van-e máguscéh, de ezen már meg sem kellett lepődni. A szerencsétlenje leszólította az első szembejövő polgárt:
- Jó napot, hölgyem! Tudna nekem segíteni?
- Szép napot, fiatalember! Miben segíthetek?
- Mondja, hol találom a legközelebbi céhet?
A nő egy rövid időre elgondolkodott, míg emlékei között kutatott, majd válaszolt:
- Oh, már tudom! Szerencséje van fiatalember, mert itt van a közelben! Menjen ezen az úton egyenesen, majd a harmadik elágazásnál forduljon jobbra, aztán pedig az első elágazásnál balra! Onnantól már el sem tudja téveszteni!
Sam örömében tapsikolni kezdett.
- Nagyon szépen köszönöm! – hajolt meg, majd rohanva indult a megadott irányba.
Eszetlen rohanása közben egy hintó majdnem elütötte, ami elől éppen csak félre tudott vetődni. Persze vetődése végén egy pocsolyába sikerült belehasalnia, amiben kishíján még dagonyáznia is sikerült. Ez persze nem szegte jó kedvét, felpattant és sarasan, mocskosan rohant tovább. Futás közben elhaladt néhány játszadozó gyerek mellett, akik meglátván őt, sírógörcsöt kaptak, hiszen azt hitték valami szörny suhant el mellettük. Ám csodával határos módon Sam mind a két helyen jó irányba fordult, s megtalálta a céhet. Az épület nem volt valami impozáns, de ez abszolút nem zavarta őt.
- Csatlakozni szeretnék a céhükhöz! – kiáltotta, mikor nagy sebbel-lobbal belökte az ajtót.
Vigyorogva várta a reakciókat, de helyette csak a lengőajtó vágta pofán. A szerencsétlenje pedig megmerevedve dőlt ki.
Pár perccel később, mikor Indigókapitány már újra önmagánál volt, s megmosdatták már egy asztalnál ült. Mögötte a céh, idős mestere állt, előtte pedig az asztalon megannyi szerszám és munkadarab hevert.
- Tessék, láss munkához! Szeretném látni, hogy mit tudsz, mielőtt felvételt nyersz.
- Rendben! – szólt határozottan – De mit is kell csinálnom? – kérdezte kissé zavarba esve.
- Mégis mire gondolsz, ha egy cipészcéhbe akarsz csatlakozni?
Sam elkerekedett szemekkel nézett Borzasra, aki jobb híján, csak homlokon vágta magát. Hősünk persze nem pánikolt be, inkább munkához látott. A mester ezt látván elégedetten hümmögött, majd magára hagyta a fiút, aki dolgozott tovább. Balekunknak fogalma sem volt, hogy mit csinált, halvány gőze se volt arról, hogy hogyan és mit csináljon, csupán érzésből dolgozott. Hosszú, lázas munkával töltött órákon keresztül dolgozott a lábbelin, mígnem hangosan felkiáltva adta mindenki tudtára, hogy elkészült:
- Kész vagyok, mester!
- Már is?! Te aztán gyors…. – a mester szava elakadt, amint meglátta a fiú mesterművét. – Te most ugye szórakozol velem, fiam?! – kapta fel a kész munkadarabot, hogy jobban szemügyre vehesse azt. – Ez még papucsnak is szánalmas próbálkozás! Az ötéves unokám jobb cipőt csinál ennél a telibe rakott mókusmaradványnál!
Fél perc sem telt el, mikor Sam-et kirepítették a lengőajtón, s utána hajították a durva túlzással is csak papucsnak nevezhető cipőjét, amit ő maga készített. A „cipő” persze mi sem természetesebb pont ágyékon találta szegény srácot, ami azonnal összekuporodásra kényszerítette.
- Ilyen szerencsétlen is csak te lehetsz – szólalt meg Borzas.
Sam válaszul csak nyögdécselt, s mindkét kezével erősen szorította a frissen bántalmazott testrészét.
Egy brutális fájdalmakkal teli fél óra után indigókapitány már képes volt felállni. Arcán újra ott virított irritáló vigyora, miközben útnak eredt, hogy találjon egy másik céhet. Keresgélése abból állt, hogy az első szembe jövő embert leszólította, s immáron Borzas külön felszólításának köszönhetően máguscéhek felől kérdezősködött. A keresésnek hamar meglett az eredménye, ugyanis egy fiatal srác ismert egy céhet a városban. A céhet a Dragon Fang névre keresztelték, ráadásul nem is volt messze. Igaz, a fiú állítása szerint fiatal céh volt, ám kora ellenére már virágkorához közeledett. Tagjai száma már a százas szám körül mozgott, s nevük is egészen jó színben volt feltüntetve. Sam-nek több sem kellett, azonnal elindult a Dragon Fang céhbe.
Hősünk másodjára is lelkesen rontott be a céhajtón, ám az előző alkalommal ellentétben, most egy hosszú pillanatra elakadt a szava, mikor körbenézett odabent. Egy hatalmas ebédlőben találta magát. A négyszögletű termet asztalok, székek töltötték meg, s egy pult húzódott a bejárati ajtóval szemben, a terem másik végében.
- AAAPAAAAAA, ITT VAGY? – ordította el magát, mire az ebédlőben tartózkodó összes ember rá tekintett.
Borzas kínjában már hátast dobott, egyszerűen nem akarta elhinni, hogy ennyire hülye az az ember, akit követ.
- Az apád nem mágus… Itt pedig csak azokat találsz.
- Oh, tényleg, de akkor meg miért mondtad, hogy itt si…
- Segíthetek valamiben? – lépett elő egy egész átlagos megjelenésű alak.
- Üdv! A nevem Sam Wareel. Az édesapámat keresem, a neve Arthur.
Az idegen elgondolkodott, memóriájában kutatva próbálta megtalálni Arthur Wareel nevét, hátha tud segíteni hősünknek, de aztán rájött, hogy még életében nem hallotta a Wareel nevet.
- Sajnálom, de még életemben nem hallottam Arthur Wareel nevét. De ta…
- Oh, nem, nem! Wareel az anya neve! Apu neve Arthur (*sípolás*).
- Arthur (*sípolás*)?! – szólalt meg egy karcos, öreg hang a pult irányából. – Már hosszú évek óta nem hallottam ezt a nevet. – lépdelt elő egy kopasz, szakállas idős ember, pipával a szájában.
- Maga ismeri az apámat?! – kurjantott fel vidáman Sam.
- Igen. És mit ne mondjak derék ember az apád.
- Még szép! Ő a világ legjobb harcosa! Nála erősebb kardforgató nem is létezett soha! – kezdte az ömlengést. – Megannyi démont vágott le, mikor azok megtámadták…
Az öreg csendre intette hősünket.
- Mond csak, gyereknek nézek én ki, hogy dajkamesékkel akarsz untatni?
- Oh, nem, bocsánat uram! – hajolt meg az öreg előtt, ám mire felegyenesedett az már sehol se volt. – Hé, uram, mégis hová tűnt?! El se mondta, hogy hol van apa!
- Héj, Sam! kicsit több tiszteletet, ez az „öreg” Xaundaras Mester volt, egyike a céhünk mestereinek!
- Wáóóóó! – szerencsétlenjének már a nyála is csorogni kezdett. – Hová lett? Beszélnem kell vele!
- Azt hiszem Xaundaras Mester nem igen fog segíteni, amíg nem tart érdemesnek arra.
- Mit kell csinálnom, hogy érdemesnek tartson? – kérdezett vissza habozás nélkül.
- Hű, látom elszánt vagy, így hát kerekperec megmondom: Csatlakozz közénk és légy jó tanítványa!
- Végre… Helyben vagyunk.
- De én erre nem érek rá! Nekem meg kell találnom aput!
- Te hülye, éppen azért jöttünk ide, hogy csatlakozz egy befolyásos céhhez, aminek segítségével könnyebben megtalálhatod az apádat! Arról nem is beszélve, hogy az öreg ismeri apádat!
- Rendben, csatlakozom! – vigyorgott Sam.
- Pompás, gyere, bemutatom neked a céhet!
Sam az idegenvezetés során sok dolgot megtudott a Dragon Fang céhről. Többek között megtudta, hogy egy Kain nevezetű mágus alapította a céhet, aki maga köré gyűjtött másik öt rendkívül erős mágust, akik név szerint a következőek: Xaundaras, Ba'al, Jophiel, Shareya, Lucius. Az öt al-mester erejét mi sem bizonyítja jobban, hogy egykoron mindegyiküknek felajánlották a Szent mágusi titulust, de ők Kainra hivatkozva visszautasították azt. Az öt al-mester mindegyike egy-egy, többnyire teljesen különálló klánt vezet a céhen belül. Ez volt az a pont, amíg Sam felfogta a dolgokat, utána már elveszett a rengetegben és képtelen volt előkeveredni belőle. A megannyi különleges mágus és a pompás épület teljesen lenyűgözte, talán egy pillanatra meg is feledkezett a legfőbb küldetéséről is. Mikor legközelebb észbe kapott már azt kérdezték tőle, hogy hová kéri a céh szimbólumát.
- A homlokodra!
- A homlok… - a fiú szava elakadt, mert felfogta, hogy majdnem kimondott egy bődületes baromságot.
- Akkor legyen a hátsó feled!
- Legyen, mondjuk ide! – tűrte fel dzsekijének ujját, hogy szabaddá tegye jobb alkarját.
A szimbólumot pár pillanattal később meg is kapta, s úgy vigyorgott, mint a fakutya. És botcsinálta hősünk így keveredett be egy ártatlan, mint sem sejtő céhbe, név szerint a Dragon Fang-be!