Shiki

Pár órája esteledhetett be, mikor elérkeztem abba a városba ahova a megbízóm küldött. Az eső hevesen esett és ez a sötéttel párosítva eléggé zavart a látásban, de valamiért így is képes voltam kivenni a dolgok körvonalát. Nem említették, hogy a várost egy fallal vették körül, de ez a tény csak könnyít majd a munkámon. Tegnap óta vagyok úton, amikor is találkoztam a megbízómmal.
- Azt szeretnénk, hogy irts ki egy kisvárost, nem rendelkeznek mágusokkal és az ottani lakosok is csak alapvető mágiákra képesek így nem lehet problémád. Fontos hogy ne hagyj életben senkit sem. Többet nem kell tudnod. – Az alak nagyon ügyelt arra, hogy a leghatékonyabban eltakarja az arcának minden
részletét mellyel azonosítható lenne, nem is igazán törődtem az identitásával, ezért csak hallgattam és aprókat bólogattam.
- Látom semmi kérdezgetés, és ez a végletekig komor és rideg tekintet, úgy tűnik jó embert választottunk.
- Csupán egy merénylő vagyok. Merre találom a várost? –A férfi kisvártatva egy térképet nyújtott át nekem és egy kis zsáknyi drágakövet.
- Ez csupán előleg az oda útra, a munka végeztével megkeresünk és megkapod a maradék fizetséget is.
- Remélem is, nincs sok kedvem kutatni a megdolgozott pénzem után és erővel elvenni. – Habár az arcát nem láttam a testbeszédéből látszott, hogy nincs hozzászokva a fenyegetésekhez. Valószínűleg inkább csak ő szokott élni vele, de hamar reagált viszonylag nyugodtan.
Az Ash’gard sosem veri át az ügyfeleit, erről kezeskedem. Nos, tudod a dolgodat, nem kell mondanom, hogy, maradj észrevétlen. – Vártam már egy hasonló beszólást cserébe a fenyegetőzésemért, de csupán egy pislogással reagáltam rá majd megfordultam és elindultam a város felé amerre a térkép mutatta. Így visszagondolva kérhettem volna még egy kevéske infót, de a merénylőlét része az is hogy a környezetünkről adatokat gyűjtünk a vérfürdő előtt.


A város kapuja zárva volt, azonban néhány kopogás után egy öregember nyitotta ki a kapuba épített ajtót, egy lámpással a kezében világított az arcomba majd faggatózni kezdett.
- Ki maga és mit keres itt? – A papi résnyire húzta össze a szemeit és méregetni kezdett. Eljött az ideje hogy felvegyük egy kedves utazó szerepét. Mindig is jól bevált az a módszerem hogy a helyzethez illő személyiséget tudtam felerőltetni magamra így az igazi motivációim titokban maradtak és elnyertem az emberek bizalmát mielőtt megöltem volna őket. Legalább a munkám nyugodt lesz itt ha nem lepleződöm le. Így hát mosolyogva és a tarkómat vakargatva válaszoltam neki.
- Hehe, nos, csupán egy utazó vagyok aki szállást és ételt remélve jött ide. –Miután közelebb hajolt és megcsapott a borgőzös szaga hirtelen felcsattant az öreg.
- Hayato , hát visszajöttél! Látom nem tudsz elszakadni ettől a porfészektől, a múltkori óta egész szépen kikupálódtál, gyere be siess. A kocsma még mindig a helyén, és biztosra veszem hogy örömmel fognak ott fogadni, kis hősünk. – És én még azt hittem mindenre számítottam , de ilyen lehetőség csak egyszer adódik, hiszen nem gyakran tévesztik össze az embert egy városi hőssel.
- Nos igen , ismét erre vetett a sors, ne haragudjon de nem emlékszem már magára tisztán, sajnos sok minden történt.
- Ne aggódj ezen fiacskám, siess a kocsmába ott majd elszállásolnak.
- Köszönöm a segítséget- Azzal elindultam a város elsejébe, amint nem látott a bácsi ismét önmagamat adhattam és nem kellett színészkedni. A város maga apró volt egyszerű faházakkal, néhányban égett csak lámpás a többiben sötétség és csend honolt. Szűk közök vették körbe a házakat, sehol egy nagyobb tér vagy utca. Ahogy felmértem a terepet kezdett megfogalmazódni bennem a terv a város eltüntetésere. Hallatszott messziről már a kocsma zaja, a sikongatások, felkacagások és üvöltözések, így lényegében keresnem sem kellett a hely után. Maga a kocsma eléggé roskadt volt , csoda hogy még állt, ám miután beléptem az ajtón a fogadó tekintetek és a csend végeztével páran felordítottak.
- Hayato , a hősünk visszatért. Mi szél hozott ismét felénk. – A kedves egybegyűltek főleg középkorú férfiakból és nőkből illetve öregekből álltak. Meglepően a legtöbben örömmel fogadtak, a csapos is lelkesen leültetett a pult mellé.
- Kérj bármit, és még mielőtt kérnéd, kiadom neked az egyik szobánkat és ha éhes vagy azt is elintézzük.
- K-köszönöm , de nem hiszem hogy szükséges ez a nagy felhajtás. Csak enni, inni szeretnék utána felvonulnék pihenni.
- Ohh hát persze , adj egy kis időt és elkészülök vele. – Azzal a csapos elment és egy öregember megérezve a lehetőség szagát egyből odajött hogy untasson.
- Jajj Hayato, sokkal jobb lett a sorsunk mióta elűzted azokat a huligánokat.- Most komolyan pár patkány elűzéséért imádják ezt az embert?
- V-valóban ? És mi változott mióta elmentem?
- Nos biztos feltűnt a fal amit építettünk, nos el akartuk kerülni a jövőbeli összetűzéseket a huligánokkal mivel nemrég elég nagy olajszállítmányunk érkezett így most a városunk el van látva a lámpásokhoz szükséges fénnyel. Virágzik a város és az emberek is olyan boldogok, hála neked már félünk sem kell semmitől.
~ Valaki mentsen meg! ~ Habár minél hamarabb meg akartam szabadulni az öregtől még megerőltettem magam egy kérdés erejéig.
- És az a sok olaj merre lett elraktározva? Remélem biztonságban van, elég veszélyes.
- Jajj ne aggódj az miatt, a szemben lévő ház pincéje elég nagy hogy beférjen oda az egész.
- Ohh értem… - Mielőtt folytathattam volna megjelent a pultos egy adag étellel és felkísért a szobámhoz
- Ha szükséged van valamire akkor szólj! –Beleegyezően bólintottam majd magamra hagyott.


A folyosón csak pár mécses égett és teljesen kihalt volt. Nem lehetett túl sok vendégük, de mikor be akartam lépni az ajtón, a folyosó másik végéből előlépett egy rejtélyes alak, a félhomályban csak annyit tudtam kivenni hogy egy nőről van szó és hogy az arcát csuklyával és egy sállal takarta. Igyekeztem besietni a szobába hogy minél kevesebbet legyek szem előtt és kivárni amíg minden falusi elalszik. Lehuppantam az ágynak nem mondható tömbre ami a szoba egyik sarkában volt és a hátralévő időt töprengéssel töltöttem.
~ A város ma este el fog tűnni a térképről, túl sokan láttak. Mázli hogy felvehettem annak a Hayatonak az álcáját, azonban aggasztott az-az idegen az ellőbbről, ha a tervezetten túl valaki kijut élve az tönkretehet mindent és az a nő nem tűnt idevalósinak.~ Közeledő lépteket hallottam és felemeltem a fejemet az ágyról. Valaki megállt az ajtóm előtt, láttam a résen ahonnan a kinti fény szűrődött be, a léptei könnyedek voltak, onnan lehetett kiszúrni hogy az öreg deszkapadló nem ropogott úgy alatta mint amikor csonthalmazon járkál az ember. Kivártam hogy mi lesz de az alak megfordult és elsétált. Egyre jobban nyomasztott a tudat hogy lebukhatok, vajon mit rontottam el? Megemeltem a bal kezemet ami már a megérkezésem óta nagyon remegett, ám nem éreztem félelmet, a remegést más okozta és amikor néztem a tenyerem önkéntelenül is széles vigyorra tártam a szám. Mikor lecsitult minden és mindenki nyugovóra tért ideje volt elindulni. Kinyitottam az ablakot majd kibújtam rajta és a tetőn keresztül osontam le a szűk utcákra, minden sötét volt de a szemem már hozzászokott így gond nélkül kijutottam anélkül hogy bárki felébredt volna. Nem volt kérdés hogy az olajraktár felé vettem az irányt felmérni a helyzetet, kinyitottam a raktár ajtaján majd lesétáltam a pincébe. Az öreg nem hazudott tényleg rengeteg hordó volt, de kihurcolni mindet és körberakni velük a kis települést el fog tartani pár óráig még a Guillotine-om segítségével is.
- Ex-quip : Chain Guillotine. – A fegyverem a karomra csatolódva alakot öltött,vele könnyedén mozgattam a teli hordókat és a lánc is besegített ami egymagában képes volt egy hordót elcipelni és letenni ahova akartam. Egy óra múlva már minden ház tetején és alján is volt minimum egy hordó és mikor az utolsó is elhagyta a pincét ideje volt fényt gyújtani az éjszakába. A fal pont kapóra jött mivel a bejáratait lezárva egy olyan kört képzett ami nem enged ki senki és így a tűz szép lassan porrá éget majd mindenkit. Az adottságaimat használva futottam körbe a városon meggyújtva mindent, a robbanások és felcsapó lángok hangja zene volt füleimnek, ismét önkéntelenül is de elmosolyodtam. Mikor felmásztam az utolsó hordóhoz a tetőre a kapaszkodón hirtelen belém csapódott valami és lerepített a tetőről.
- Mi a …? – Kilőttem egy láncot hogy megállítsam magam esés közben és körbenézve kerestem az ellenfelet. A rejtélyes hölgy volt az a kijárat felé rohant, muszáj elkapnom mivel nem lehet egy túlélő sem. A gyorsaságom ezúttal cserben hagyott és a nőnek sikerült megszöknie és a lezáratlan kapu még itt tartott ezért nem üldözhettem.


Alaposan eltorlaszoltam az utolsó kijárati kaput és elindultam abba az irányba ahonnan jöttem. Mögöttem a város egyre jobban kezdett világítani és a sok kiáltás és halálsikoly jókedvre derített annak ellenére hogy a meglógó nőszemély teljesen kihozott a sodromból. A lángoló város határán túl egy magaslaton tökéletes rálátásom volt arra ahogy a terv sikeresen végbemegy. A menekülő nők, gyermekek, férfiak mind a két kijárati kaput püfölték egészen addig amíg a lángok el nem érték őket is. Az őrület kezdett úrrá lenni rajtam ahogy a Guillotine a kezemen egyre jobban rázkódott úgy éreztem ölnöm kell. Az arcomat a tenyerembe temettem és fel-feltörő kacajaim közepette sikerült visszatérnem a komor és rideg lelki állapotba.
- Vége van. – Hátat fordítottam az éppen szénné váló városnak és a közeli fához siettem ahol egy korábban kikötözött falusit hagytam. A középkorú férfi egyike volt azoknak akik ezt a Hayato fickót annyira imádták, a férfi most azonban csak félig volt magánál így nem nagyon tudott beszélni. Valószínűleg a félelemmel vegyített sokkhatás némíthatta el de biztos voltam benne hogy a hallása még jó, ezért megragadtam és kioldottam a láncokat.
- Jól figyelj rám, megkeresed Hayatot és….. – Láttam rajta hogy teljesen megkattant, phh ezek az őrült emberek…. . Egyszerűbbnek láttam írásban elküldeni egy üzenetet ezért megfogtam a férfit és a Guillotine karmaival a hátába véstem a következő mondatot.
„Dead is coming for you!”
A visítások után a földre hajítottam és ő ösztönösen a fához húzódott félelmében.
- Megkeresed Hayatot és átadod neki az üzenetet… különben tényleg nem marad túlélője a mai incidensnek.
Majd felkeltem és eltüntettem a Guillotinet, irány a város ahol felbéreltek. Az erdei utak annyira egyformák voltak ezért már azon forgott az agyam hogy a helyes utat választottam e ki.
- Én nem választottam volna ilyen látványos módszert , de meg kell hagyni hogy értesz a dolgodhoz. – A megbízóm alakja mögülem jött, nem fordultam meg eleinte csak a fejemmel sandítottam magam mögé a vállam fölött.
- Volt egy nagy olajszállítmányuk , balszerencsés módon felgyulladt az egész egy rossz helyen hagyott lápmás miatt. – Megfordultam és láttam rajta hogy meglepte az őrült arckifejezésem.
– Sajnos nem darabolhattam fel senkit, túl hamar elégtek. Nagy hibát követtek el hogy egy merénylőt engedtek a városukba. – Egy apró kacaj után elém rakott egy táskát amit felnyitott.
- Mondtam hogy nem verünk át , itt a jutalmad, remélem még számíthatunk a segítségedre a jövőben. Az Ash’gardnak jó szolgálatot tesznek a hozzád hasonló feltörekvő kezdők. -
Felpillantottam az égre majd megragadtam a táskát és elindultam a fák közé be az erdő sűrűjébe.
- Nem válaszoltál az előzőekre. - Kérdezte akadékoskodva de csak egy őrült kacajjal reagáltam és eltűntem az erdő sötétjében.
~Megkell találnom azt a nőt! Meg kell találnom hogy megölhessem.~

Rendben

Javítottam!

A legfőbb és legrondább hibát, egy helyet leszámítva. Egy kis színezési hibát is találtam, de ugyan hol nem csúszik az be néha-néha? Volt hely ahonnan egy-két írásjel hiányzott, például gondolok itt a párbeszéd elejéről hiányzó " - " jelre. Viszont mivel ezeknek az apróságoknak a számát talán egy kezemen is meg tudom számolni, ezért megkapod a jutalmadat, ami egészen pontosan 37.500 Gyémánt!

-Nem is fogsz könyörögni, hogy, engedjelek el? Semmi „megadok, bármit csak ne adj át nekik dolog”? – Kissé sajnálkozó arcot vágtam, a lányka, aki előttem ült eléggé megviselt volt, láttam, rajta hogy napok óta nem aludhatott egy jót, megsimítottam az arcát majd felkeltem a székről, amit vele szembe helyeztem el. Megkötözve eléggé kényelmetlenül érezhette magát, de szükség volt ezekre az óvintézkedésekre, mivel ő egy „értékes szállítmány” lenne, vagy mi.
- Nem látom értelmét, úgyis azt teszel, amit akarsz, nem tudom megakadályozni.– elkeseredett arcot vágva bámult maga elé a földre. Komolyan elgondolkodtam, hogy mitévő legyek, hiszen csak tegnap kaptam meg a felkérést egy jól öltözött férfitól.


Délelőtt tíz óra körül lehetett mikor a céhépületemből kilépve megláttam egy férfit szép kiöltözött volt és két erőember kíséretében érkezett a céhhez, de nem tűnt úgy mintha be szándékozna lépni, inkább csak várt valakit odakint. Pechemre ez a valaki én voltam, amint kiléptem a pasas odalépett hozzám és széles mosollyal rögtön a lényegre tért.
- Engedje, meg hogy bemutatkozzam, a nevem Amagiri Shizume, a Shizume család feje és vezetője, nem is kertelnék, szeretném felbérelni a céhüket egy munkára, de mivel maga az első szerencsés, aki elém tévedt, így ön kapja a megtiszteltetést. – csupán némán bólogattam, majd a pali átnyújtott nekem egy levelet és el is tűnt, de még mielőtt távozott csak annyit mondott.
- Jobban teszi, ha a leírtak alapján cselekszik, nem jött még ki jól senki abból, hogy a család ellen fordult. – és ezzel a lendülettel megfordult majd továbbállt. Rövid látogatás után engedélyt kaptam a feljebbvalóimtól, hogy
elvégezhessem a munkát, így hát elindultam Era városa felé. Legalább volt annyi a megbízómban hogy az útiköltségeket állta helyettem, ha már csak így a kezembe nyomott egy megbízást, de most hogy alaposabban átolvastam a papírt a feladat nem tűnt nehéznek, átvenni egy szállítmányt és megvédeni, amíg a Shizume
emberei érte nem mennek, itt ír valami rivális bandáról is aki meg akarja szerezni magának a szállítmányt és itt jövök én a képbe. Viszonylag hamar elértem Erába vonattal, a küldetés egy négyemeletes házhoz vezetett ahol már várt a kibérelt szoba, teljesen olyan érzésem volt mintha nyaralni mennék, de nem volt szabad nagyon elkényelmesednem, mivel még aznap este fel kellett vennem a szállítmányt. Elfoglaltam a szobát, és összedobtam magamnak valami ételt, amíg vártam az éjszaka leszálltát. Ez a küldetés másról sem fog szólni mint hogy várok és őrködöm, borzasztóan unalmasnak ígérkezik, de a munka az munka, amint elérkezett az idő lesétáltam az utcára, még ebben a hatalmas városban is alig lehetett ilyenkor látni bárkit is, csak néhány macska hangos
nyávogása törte meg a síri csendet, az utcai fények egy kissé ellentétes hatást értek el az emberben mint az várható, sokkal kísértetiesebb mintsem megnyugtató volt, pont az én környezetem, egyszerűen tökéletes. Szélesen elvigyorodtam, majd elindultam a közeli találkozó pontra, már vártak rám, két nagydarab pasas
egy hatalmas fadobozt emelt ki a járműből majd egy szó nélkül elhajtottak. Hát oké, kezdődhet a felvigyázás, felcipeltem a több tonnásnak tűnő dobozt majd egy nagy huppanással a földre dobtam és elővettem a papírt hátha van valami utasítás, az utolsón ez állt: „Nyisd ki a csomagot és győződj meg róla, hogy sértetlen, majd gondoskodj arról, hogy az is maradjon. Nos, akkor essünk neki, egy vasdarabbal, ami a láda mellé volt erősítve hamar feltörtem a dobozt, és amit benne találtam eléggé sokkoló volt, egy fiatal lányka volt bent összekuporodva, félálomban
nyitottam rá a dobozt és nem tudta hol van. Furcsamód nem látszott ijedtnek mintha már tudta volna, hogy miért van ilyen helyzetben, vagy csak szimplán belenyugodott? Kisegítettem a dobozból és próbáltam kényelmesebb helyzetbe segíteni a lányt, leültettem egy székre majd tehetetlenségemben csak kérdezgetni tudtam, eléggé zavarban voltam és nem hebegni tudtam.
- Ü-üdv, mond nem, nem vagy éhes? – vakargattam a tarkómat és félre-félrepillantottam, a lány pedig csak mereven maga elé bámult és megrázta a fejét.
- A nevem Lee, Lee Shenshung – üdvözöllek, próbáltam mosolyogni felé miután bemutatkoztam álnéven, de a lány szimplán visszautasította a gesztust egy félrepillantással.
- Azért vagy itt hogy szemmel tarts, amíg tovább visznek? – leültem a székre és próbáltam tartani vele a szemkontaktust, ami sokkal nehezebb volt, mint ahogy elsőnek tűnt.
- Nos, igen, de…
- De nem tudtad, hogy egy ember van a dobozban? Szokd, meg hogy aki sötét dolgok körül ügyködik, az bármivel összefuthat. – Vettem egy nagy levegőt majd elmosolyodtam.
- Azt hiszem, igazad van, tudod én csak most keveredtem ebbe az egészbe, eddig csak egy átlagos srác életét éltem, de ezek szerint nincs visszaút. Oh, mond, nem gondolkodtál még azon, hogy megszökj?
-Nem is fogsz könyörögni, hogy, engedjelek el? Semmi „megadok, bármit csak ne adj át nekik dolog”?
- Nem látom értelmét, úgyis azt teszel, amit akarsz, nem tudom megakadályozni. – percekig tartó néma csend borult a szobára, majd megtörtem azt.
-T-tudod , én segíthetek neked kiszabadulni- odamentem hozzá és eloldottam a kötelet,
ami lefogta a lányt, majd hátrébb álltam mint aki teljesen zavarba jött.
- El-elszökhetünk, ketten ha gondolod. – láttam az arcán, hogy kissé meglepődik majd ismét visszapillantott a földre.
- Úgyis elkapnának, nem sikerülhet semmiképpen sem. –láttam a tehetetlenséget rajta és az arca is reménytelenséget sugárzott, más helyzetekben élveztem volna ezt, de most ki kellett gondolni hogyan szökjünk meg. Odasétáltam a lányhoz és megragadtam a kezét, majd felrántottam gyorsan a székről és komolyabbra vettem a figurát.
- Lelépünk! – mondtam neki miután összepakoltam a holmim, látszott rajta hogy meglepett és nem érti, miért történik mindez, egy apró mosolyt vettem észre a szája szélén, na, végre örül. Siettünk, hogy minnél hamarabb kiérjünk a házból, le a lépcsőkön közben kézen fogva vezettem a lányt, mikor kiértünk az utcára és körbenéztünk éppen három, öltönyös fickó tartott felék, egy pillanatra megtorpantak, és ahogy elkezdtünk menekülni a másik irányba, üldözőbe vettek minket.
- Álljatok meg.
- Ne hagyjátok, hogy megszökjenek!!
- A főnöknek szüksége van a lányra. – Befordultunk egy sikátorba és ott előrelöktem gyengéden a lányt majd megfordultam, hogy szembe nézzek az üldözőinkkel, ha megérkeznek.
- Menny én, majd utolérlek, de fel kell tartanom őket. – mosolyogva kacsintottam a lányra, aki elpirult és aggódóan még próbált visszatartani.
- De nem vagy mágus, vagy igen? Ők túl erősek és…. –a szavába vágva nyugtattam meg.
- Ne aggódj, elég jól mozgok, nem lesz gond, de most siess, MENNY! – kissé megijedt, amikor ráförmedtem, de végül elindult, és amikor már kellő távolságba ért és nem látott elővettem a Guillotineom, a három férfi pont akkor futott be a sarkon és megtorpantnak.
- Mi a fene, még védelmezed is azt a lányt? Melléfogtál fiú, most pedig el az útból vagy…. – és egy lánc landolt a szemgödrében, ami tovább fúrt egészen addig, amíg ki nem jött a tarkóján. A másik kettő lefagyva állt ott és pillanatokon belül nekem esett azt gondolva, hogy nyerhetnek. Ugyan már, elugrottam az ütéseik elől egy darabig, de amikor már unalmassá vált a fogócska szimplán darabokra vágtam őket.
- Majd szólok, ha elkezdtem félni – lehajoltam az egyik levágott fejhez és felemeltem majd megpaskoltam az arcát. Majd eldobtam, megtisztítottam magam a vértől és továbbálltam. A lányka már két utcával odébb járt, úgy tűnik komolyan vette, hogy fusson, de csak sikerült beérnem.
- Megvagy! – kiáltottam és megragadtam a kezét, onnantól én vezettem, lehetett hallani a három véres húskupac társainak a hangját a messzeségből, túl lassúak vagyunk és az időből is kifogyunk. Egy elhagyott raktárépület elé érkeztünk ahova bevezettem a lányt, hogy elbújjunk, amíg keresnek minket. Leültettem gyengéden valahova, majd az ablakot figyelve őrt álltam, amíg pihentünk.
- Ki hitte volna, hogy ennyire izgi lesz – Szélesen elvigyorodtam és leültem én is a lány mellé. Zavarodottnak tűnt, nem lehetett megmondani, hogy szomorú e vagy boldog.
- M-miért mentettél meg, hiszen nem is ismersz, és a saját életedet is kockára tetted ezzel, nem értem miért tetted és mi….- az ajkaira tettem a mutatóujjam hogy elhallgattassam majd mosolyogva csak annyit mondtam.
- Bajban voltál nem? Nem tudnék nyugodtan aludni, ha tudnám, hogy egy ártatlan lányt bajba sodortam, mond, csak miért akarnak ennyire azok a gengszterek?- egy perc szünet majd a lány összeszedte magát és válaszolt.
- Az apám nagyon gazdag ember Fiorében, én pedig gyakran kószálok el kisebb kirándulásokra, tudták, hogyha engem elkapnak, akkor apa hatalmas váltságdíjat fizet nekik. – a lány ökölbe szorította a kezét és majdnem kitört belőle a bűntudat és a keserűség, de gyorsan eltereltem a figyelmét.
- Ne aggódj ma ismét szabad vagy, gondoskodom róla. – a lány szemei könnyesek voltak és rám mosolygott majd átölelt. Nem tudtam, hogy reagáljak, mert ezt a fajta viselkedést eddig még nem tapasztaltam így csak vártam, míg befejezi. Majd felkeltem és a karjaimba vettem a lányt és menyasszony pózban vittem tovább, látszott rajta hogy nincs kifogása ellene.
- Így gyorsabb lesz- vigyorodtam el és kirontottam a raktárházból egyenesen a vasútállomás felé. Kanyar jobbra, fordulás balra, futás, futás, futás, még sosem vittem senkit futás közben, de jó erőnléti gyakorlatnak tűnt. A
vasútállomás egy percre volt innen így hamar odasiettem és letettem a lány a bejárat előtt.
- Ha itt bemész onnantól már vár a szabadságod. – egy ideig tétovázott, majd elindult, de a bejárathoz érve megfordult.
- Nem jössz velem? Kérlek, nem akarlak itt hagyni. – komolyabbra vettem a figurát, és odasétáltam hozzá hogy meggyőzzem arról jobb lesz neki így.
- Nem tehetem, én leszek az, aki feltartja őket, amíg te megszöksz és biztonságba érsz. – A lány nem bírta tovább és a nyakamba ugrott, majd zokogni kezdett.
- Köszönök mindent és ég veled Lee. Az én nevem Mina.
- Viszlát Mina , most pedig siess. –elengedett és befutott az állomásra. A lányka hamar megtorpant, amikor észrevette, hogy nincs egyedül az állomás várójában, öltönyös ürgék vették körbe és előjött a főnök is.
- Nos Mina hát mégiscsak eljöttél, milyen kedves tőled. – a lányka hátrálni kezdett az ajtó felé mikor odaléptem mögé megragadtam a vállainál fogva és odalöktem a főnök egyik emberéhez. Majd lassan elkezdtem odalépni hozzá.
- „Ne aggódj, megvédelek, szökjünk meg együtt, ketten bármire képesek vagyunk.”- kiáltottam miközben közeledtem felé. Az arcomról lehullott a kedves „maszk” és láttam a lányon, hogy össze van zavarodva.
- „Menekülj és feltartom őket” – felkacagtam és a főnök odalépett hozzám.
- Gratulálok, szépen elintézted az ellenséges banda embereit. - vigyorogva ránéztem majd a lányra, aki most már nem örömében, ha nem bánatában könnyezett.
- A-azt hittem, hogy….
- Hogy én vagyok a lovag fehér lovon, aki megment a kastélyból? – felkacagtam ismét és egyre kattantabb arcot vágtam.
- Bocsánat drága hölgy, de a világ nem cukormázból van, a fényes lovag pedig csak egy átlagos zsoldos katona. –széles őrült vigyort ejtettem utána elfordultam tőle, a főnök emberei hamar leléceltek és elvitték a kételyek
között hagyott könnyes, már-már síró lánykát. A főnök még ott maradt, hogy feltegyen egy-két idegesítő kérdést.
- Szóval, történt valami intim köztetek, hogy ennyire a szívébe zárt?
- Csupán elhitettem vele, hogy megszöktetem, hogy könnyebb legyen cipelni a másik banda elöli menekülésben, sokkal egyszerűbb, ha ő is saját akaratából fut. Utána kicsit bizalmasabb témák kerültek fel, és el akartam nyerni a bizalmát, mert annyira vicces látni, amikor összetörik, bennük minden miután kiderül, hogy elárultad őket. – széles mosollyal kísértem az utolsó szavaim majd a főnök letett egy bőröndöt és csak annyit mondott.
- Ügyes tettek és rafinált gondolkodás, nem rossz kis céh a maguké, remélem, még nyélbe üthetünk pár üzletet. – meghajoltam előtte, ahogy azt illik, és az arcom komorrá és rideggé vált.
- Részemről az öröm hogy a segítségükre lehettem uram.


Megragadtam a bőröndöt és felszálltam a késő esti, utolsó vonatra. Furcsán összejöttek a dolgok, a főnök
elment az embereivel a városba, én pedig pont elértem az utolsó vonatot. Be kell, valljam kissé sajnáltam a lányt… na, jó nem marhára élveztem, ahogyan szenvedett, kár hogy nem kínozhattam még tovább. Felszálltam a vonatra és vettem egy jegyet a kalauztól, túlfáradt voltam most ahhoz, hogy kifundáljak valami módot a potyautazásra. leültem a székre és az ablakon kibámulva szemléltem a messzeséget miközben a tájkép lassan megmozdult és egyre gyorsabban mozogva haladt egyre messzebb és messzebb.

A harmadik behatolás

Őrültség volt, nem tagadom, de olyan viccesnek ígérkezett, amikor elvállaltam a munkát. Ki hitte volna, hogy ilyen helyzetbe kerülök, ahol mindenki fejvesztve rohangál egy katasztrófára várva, ami előbb utóbb csak bekövetkezik.
- Keressétek a behatolókat, nem szabad, hogy eljussanak a főteremhez, semmiképp sem hagyhatjuk, hogy megszerezzék!- Amíg az őrök elől bujkáltunk, én már annyira elbambultam, hogy eleinte még azt sem hallottam, hogy mindenki a környéket kiabálva fel alá rohangál, az járt a fejemben hogy milyen nyugodt volt még tegnap minden.

Csupán egy két órára tértem be a céhházba, hogy jelentsem a felvett munkáim sikerességét, a legkevésbé gondoltam volna, hogy ez alatt a pár óra alatt pont megtalálnak majd egy furcsa munkával, amit el kell, végeznek. Maga a megbízás már az asztalon hevert mikor leadtam a két elvégzett munka hirdetését, így nem volt már dolgom csak felvennem és a leírtak szerint cselekedni, hamar kimentem a szabadba ahol a szokásos, már-már unalmasnak mondható napsütéses tiszta égbolt fogadott egy kis madárcsicsergéssel fűszerezve, hunyorítva, de felpillantottam a napra, ami vakítóbb volt, mint általában majd egy mély lélegzetvétel után elővettem a papírt, amin a megbízásom volt. Maga a levél egyszerű volt, a tulajdonosa vagy nem törődött sokat a részletes leírással vagy csupán titokban akarta tartani a szándékait, mivel csak egyetlen egy mondat volt a levélen „Jöjjön el Fornost falujába, legkönnyebben Erából vonattal tud ideérni, úgy hogy az ötödik megállóig kéri a jegyét”. Miután elolvastam, széttéptem a papírt apró darabokra és hagytam, hogy a szél elfújja a tenyeremből, majd ahogy az instrukcióban volt, elindultam Era felé, igaz gyalogosan nem volt valami könnyű odajutni, de számíthattam a gyorsaságomra és az állóképességemre, amit éveken át a képzések során fejlesztettem. Ez segített abban, hogy az Erába vezető út nagy részét képes legyek futva megtenni és hamar odaérni a vonatállomásra, míg a városban futottam az emberek furcsán néztek rám, talán őrültnek is néztek, néhányan próbáltak megállítani, hogy megkérdezzék, miért sietek, de átgázolva rajtuk és fellökve párat siettem a vonatállomáshoz. A megálló már tömve volt emberekkel, akik a távozó vonatra vártak, gyorsan megvettem a jegyemet a Fornosti megállóig majd a tömegbe beolvadva vártam a vonatra. Tíz perc telhetett el, amikor a vonat megérkezett a megállóba, a végét nem is lehetett látni annyira hosszú volt, valószínűleg még a megállón is túlnyúlt, de még így is kétséges volt, hogy ennyi ember felfér rá, mikor feljutottam gyorsan befoglaltam az első üres helyet és onnantól fogva az ablakon át merengve telt az idő a Fornosti megállóig. A vonat szép lassan megállt, kissé rázkódott miközben lassított, a nagy merengésben pedig fel sem tűnt, hogy a kellemes meleg időjárás átváltott kissé nyirkos, ködös idővé, gyorsan felpattantam a székről és leszálltam a megállóban, ahol a vonat csak pár másodpercet időzött. Egyedül szálltam le, úgy tűnt senkit nem vonz annyira a hely, nem is hibáztatom őket, mivel gyakorlatilag a semmi közepén lettem kitéve, így amikor körbenéztem és semmit nem láttam magam körül csak egy utat elindultam azt követve, hátha elérek a célállomáshoz. Az úton sétálva nem messze a megállótól egy táblába útközben, ami nagyon kopott és ósdi volt, de amikor közelebb lépkedtem hozzá és lesöpörtem kezemmel a rárakódott port csak Fornost falujának neve és egy nyíl volt belevésve, szóval helyben vagyunk, a környék eléggé kihalt volt, alig egy fa vagy kisebb erdő, csupán egy hatalmat furcsa alakú szikla volt előttem, amely kör alakúnak tűnt és a falában egy nagykapu volt. Ahogy kívülről szemléltem a helyet olyan volt mint valami óriási tál, a teteje nyitott volt, kör alakú fallal volt bekerítve és az egész közepén ott volt a csöpp kis falu. Amikor kinyíltak a kapuk az egyből feltűnt, hogy a faluval nincs minden rendben, szinte minden utcán volt egy őr a Mágus Tanácsból, néhányan járőröztek néhányan csak az utcákon álltak őrt. Éreztem a figyelő tekinteteket, ahogy beléptem a kapun, csuklyában és kendővel takart arccal, egyből odajött hozzám kettő díszmajom és kérdezősködni kezdtek, levettem a csuklyát és a kendőt hogy felfedjem nekik magam majd pár meggyőző mosoly és monológ után beengedtek a városba, ahogy az utcákat róttam egy furcsa kabátos alak felém intett majd legyintett a karjával hogy kövessem és így is tettem. Ahogy a házak között haladtunk egyre csak fogyott az őrök létszáma, így ingáztunk az utcák között, amíg meg nem állítottak egy kocsmának tűnő kis épület előtt, a férfi bement majd pár percig kint hagyott engem, így volt egy kis időm hogy körbenézzek. A faluban talán egy tucat ház lehetett, vagy eggyel több, az idő egyre jobban ködösödött és csak az eget lehetett látni, ahogy éppen szürkül befelé, akármerre néztem magam körül csak a kőfalakat láttam, mintha egy óriási gödörben lettem volna. A bámészkodásnak hamar vége szakadt, amikor a férfi ismét megjelent és intett, hogy lépjek be, a kocsma maga majdnem egy egérlyukhoz hasonlított, mind méret mind szépség szempontjából, de mivel sosem érdekelt egy helyiség szépsége így egy futó pillantás után tekintetemet arra az asztalra vetettem ahová a férfi vezetett. Egy tipikus főnökalkathoz vezettek engem, sötét lencsés szemüveg volt rajta, szivart szívott és két nagydarab ember állt mellette, amikor a közelébe értem leültem kérdés nélkül, erre ő elvigyorodott.
- Foglalj helyet – mondta késve és előrehajolt, hogy letegye a szivarját és a poharáért nyúljon.
- Szeretnék a lényegre törni, ha már ilyen messzire elrángattalak fiú!
- Nem vagyok fiú – vágtam a szavába komor arccal.
- Ohh persze, nos, hagyjuk a csacsogást későbbre, hallottál már erről a helyről részletesebben? – ivott a poharából, majd kérdő tekintettel várt pár másodpercet.
- Nem! Köze van a munkához, amiért idehívott?
- Nagyon is, had magyarázzam el neked. Fornost falvát a helyiek gyakran nevezik az ördög katlanának is, mivel pont egy vulkán tetején fekszik, igaz a vulkán már hosszú évek óta nem tört ki, ám ez nem a természetnek köszönhető, évekkel ezelőtt a Mágus Tanács embereket küldött erre a fortyogó vidékre, hogy egy bányát nyissanak a mélyben, hogy különböző drágakövek után és főképp lakrimák alapanyagául szolgáló kövek után kutassanak. Az utóbbiból elég szép mennyiséget termelnek ki, azonban az előbbi, nos, drágakövek ritkán pottyannak elő és azokat sem szállítják el kis tételekben, így egy ládában tárolják azokat, amik az évek során előkerültek. A fő feladatotok az lenne, hogy bejussatok és elhozzátok nekem a ládát.
- Mi? Mégis ki lett még megbízva? –ekkor az egyik sötét sarokból felkelt egy alak, akinek a jelenlétét eddig észre sem vettem, mikor a fény megvilágította egy furcsa kinézetű alak tűnt fel előttem, sötét bőre volt és a szemei élénksárgán csillogtak a gyertyafény alatt, a haja furcsa fonatokba volt kötve és érdekes faragott díszek voltak bele tűzve, egyszerű sötét könnyű ruházatot viselt.
- Szóval vele kellene kirabolni a bányát? Nem tűnsz biztatónak fiú. – a hangja mély volt és kissé rekedt, a tekintete üres volt, ami főleg annak tudható be, hogy a pupilláját sehol sem találtam a szemén.
- Vigyázz öreg, még meglephetlek. –vigyorodtam el miközben felnéztem rá.
- Pimasz vagy kölyök, majd meglátjuk, meddig bírod egy igazi krízisnél. –kacagtam egy rövidet majd a főnökre szegeztem a tekintetem, aki egy nagy papírt vett elő, egy térkép volt.
- Ez uraim, a bányák alaprajza, egy be és kijáratot használnak, azon kell bejutni, van egy központi kamra, ami pont a falu alatt helyezkedik el és van két vészkijárat, az egyik a falura lelátó dombnál ér véget, még a másik pedig a faluban köt ki. A főkamra tele van magmával, hogy kordában tartsák, egy lacrima segítségével a magmát egy kritikus szint alatt tartják mágiával, így a munkások biztonságban dolgozhatnak és a bánya működőképes, ez a lacrima az egész bánya legérzékenyebb pontja, nem eshet baja különben a bánya és az évek során feltorlódott nyomás miatt a falura is totális pusztulás várna. – Egy pillanatra elmosolyodtam a szám szélén, de visszaváltottam komorrá, láttam a sárga szemű ürgén, hogy figyel, nem volt okos ilyen módon gyanút kelteni.
- Egyéb tudnivaló? – kérdeztem komorrá vált arccal, azonban a főnök helyett a sárga szemű ürge szólalt meg.
- Ne maradj le, ne légy láb alatt, és fogadj szót. – olyan magabiztosan beszélt, hogy nem tudtam megállni, hogy ne reagáljak rá.
- Csak óvatosan ezekkel a szavakkal, a végén még én nézek vissza rád. –vigyorodtam el majd látszott, rajta hogy elkomorodva dörmög egyet és hátrébb állt és a főnök vette át a szót.
- Nos uraim, azt hiszem mindent tudnak, a fizetéssel kapcsolatban Shiki önre az egyik emberem fog várni a vonatállomásnál akit már most kiküldtem oda, a munka végeztével felveheti a jutalmát, a többiekét személyesen adom át, a főkamra melletti vészkijáratnál vár egy emberek hogy átvegye majd a ládát, továbbá szereztünk önöknek két őrségi egyenruhát a Mágus Tanács embereitől, így a bejutás viszonylag könnyű lesz. Próbáljatok meg feltűnés mentesen elvegyülni és megszerezni a ládát. – a főnök felegyenesedett és tapsolt egyet majd az embereik eltűntek és intett nekünk hogy készüljünk fel. Felmentem az egyik üres szobába hogy átvegyem az őrség ruháját. A kocsmában rajtunk kívül talán még három ember lehetett, a helység üres volt és romos, a lépcsők hangosan nyikorogtak a lábaim alatt, egyre sötétebb lett, ahogy felértem az emeletre. Miután rajtam volt az öltözék lépteket hallottam a sötétből, egyre csak közeledtek felém, lassan és komótosan, amikor jól láthatóvá vált nyilvánvaló lett számomra, hogy a sárga szemű alak volt az, és ahogy közelebb ért megragadta a ruhámat a nyakánál fogva és felemelte.
- Nem akarok semmi fennakadást a munka során, úgyhogy ha életben akarsz maradni, szépen elhallgatsz és teszed, amit mondok, elég világos voltam? – jobbnak láttam elkerülni a munka előtti vitát így játszottam a szabályok szerint.
- I-igen, értettem, nem lesznek fennakadások.
- Helyes. –majd elengedett és lesétált a lépcsőn, egy fél perc múlva pedig követtem én is, kisétáltunk a kocsmából és az utcákon barangolva a legelső járőrcsapathoz csatlakoztunk, amely a bányákba ment le. Fegyelmezett léptekkel követtük az őrséget lefelé, út közben rengeteg bányász mellett haladtunk el, akik fáradhatatlanul dolgoztak, mint a gépek. Talán túl sokat bámészkodtam és feltűnhetett pár embernek, így amikor a „társam” megbökött kénytelen voltam visszazökkenni és a feladatomra koncentrálni.
Elhaladtunk a központ csarnok mellett, amit egy négyágú hídként írnék le, a közepén egy állványra volt kirakva a lacrima ami ezt az egész helyet egy darabban tartotta. Amikor a járőrök külön váltak leszakadtunk a fő csoporttól és egy elhagyatott résznél ledobtuk az álcát majd különváltunk, a bányászok között bujkálva, visszatértünk a központi kamra közelébe hogy elhozzuk a ládát, amikor összeütköztem Toshhal, még indulás előtt utána érdeklődtem a sárga szemű ürgének, de a főnök csak a nevét tudta elmondani, gondoltam majd meglepem.
- Mit keresel itt, az lenne a feladatod, hogy őrködj, amíg én elhozom a ládát!
- Ugyan már senki nem is sejti, hogy beépültünk az őrség közé csak azért, hogy ellopjuk a kincsekkel teli ládájukat.– amíg folyt a beszélgetés kettőnk között észre sem vettük, hogy egy őr a Mágus Tanácsból már a kezdetek óta ott áll lefagyva, mikor észrevettük a férfi futásnak eredt.
- A Francba! – utána rohantunk és egy láncot hajítottam felé, de mire az utolérte addigra meghúzta a riasztó karját és bekövetkezett a nem kívánt esemény, őrök kezdtek el fel-alá rohangálni az egész bányában a „betolakodókat” keresve.
- Te bolond az egész a te hibád, most sietnünk kell, mielőtt lezárják a főkamrát. – csak szótlanul követtem Tosht miközben figyeltem nem-e követ minket is valaki.
- Keressétek a behatolókat, nem szabad, hogy eljussanak a főteremhez, semmiképp sem hagyhatjuk, hogy megszerezzék! –ezek a szavak visszhangoztak a járatokban, és lassan már a fejünkben is, míg végül el nem értük a fő csarnokot. Mikor a láda közelébe értünk az őrök ránk találtak és körbe vettek minket, egymásnak háttal állva Toshhal felkészültünk a harcra. Az őrök ránk rontottak és a dárdáikkal össze-vissza suhintva támadtak, Tosh felugrott én pedig felhajolva támadtam, nem használva a Guillotineom, nyakak törtek és emberek vágták le egymást mire végeztünk velük, némelyiket élő pajzsként használtam így szépen lassan fogyott az őrök létszáma. Mikor ketten maradtunk Tosh habozás nélkül a láda felé vette az irányt morogva.
- Nem pazarolok több időt ezzel, a ládát át kell adni! – mielőtt megemelhette volna a ládát megmarkoltam a kezét.
- MI a francot akarsz? – kérdezte gyanakvó tekintettel, majd letépte a kezemet az övéről.
- Bocs Tosh de más terveim vannak ezzel a ládával. – hason térdeltem és lerúgtam őt a lépcsőről, majd ő felkelt és dühösen felém rontott.
- Gondolom a főnöktől tudtad meg a nevem kölyök, nem is számít, látom, hogy el akarod árulni őt, na, gyere akkor, küzdjünk meg mindenféle fegyver és trükk nélkül. A győztes visz, mindent a vesztes itt marad és elkapják. – a gondolatmenet végeztével ledobta a kesztyűjét és mindennemű fegyverét a földre é várta a reakciómat, én elvigyorodtam és leraktam a ládát és felé fordultam fokozódó őrült tekintettel.
- Ám legyen! – széttártam a karjaimat és vártam, hogy támad, nem kellett sokat várni, hiszen dühösen nekem rontott és ütni próbált, de egy jól képzett merénylőt nem lehet egykönnyen eltalálni, kivédtem minden ütést és párat bevittem neki és mikor a bal kezem a feje közelébe ért, a kezemen megjelenő pengét átdöfték a férfi fejét a szemgolyóján keresztül, ő vadul fújtatott a fájdalomtól pár másodpercig mielőtt lassan a földre nem rogyott és én felkaptam a ládát hogy feladjam a várakozó embernek.
- Bocsi, de nincs kedvem, sem időm veled játszadozni. – felmásztam az aknába és odaadtam a ládát az ott várakozó embernek, aki kérdezgetni kezdett.
- Tosh merre van? Hozd őt ide minél hamarabb, a főnök nem akar elindulni nélküle.
- Nemsoká jön csak még az őröket tarja vissza. –visszamásztam a főcsarnokba és a lacrima felé vettem az irányt, kíváncsi voltam mekkora parádét okoz, ha eltüntetem, amikor odaértem hozzá az egyik félholtra vert őr igyekezett feltápászkodni.
- Mégis mire készülsz? Ha azt a lacrimát elpusztítod, akkor mindenki itt fog meghalni perceken belül?
- Perceken belül? Tökéletes panorámából fogom nézni az eseményeket. –az őrület teljesen úrrá lett rajtam, végre ismét láthatom több tucat ember kínhalálát, ~Micsoda gyönyör lesz, vajon mit érezhetnek, majd amikor a láva fogja ellepni, na, ezt hagyjuk későbbre~. Megragadtam a lacrimát és a Guillotineomat használva összetörtem, a szilánkjai a földre hullottak, amikor elkezdett remegni a föld, szinte alig tudtam a talpamon maradni általa és a mélybe pillantva láttam, ahogy a láva gyorsan tör fölfelé.
- Te bolond most mind itt halunk! – az őr kínkeservesen, már-már sírva szólt hozzám én pedig vigyorogva tágra nyílt szemekkel és majdnem röhögve válaszoltam.
- Ne aggódj, én túlélem. – elvégre a pénz ott vár a vonatmegállóban a főnökre rágyullad a falu és egy szép kövület lesz belőlük sok tucat falusival, bányásszal és Mágus Tanács emberrel egyetemben. Kijutottam a bányából és pont a falura néző dombon kötöttem ki, lezártam a vastag kőajtót mielőtt itt is feltör a láva és vártam és figyeltem, a falu egyetlen kapuja nem nagyon akart kinyílni, lehet, hogy a láncok segítettek neki, amiket még a lemenetel előtt helyeztem oda. Már a tenyerembe temettem az arcomat és az ujjaim között kipillantottam széles vigyorral az arcomon, a nevetést alig tudtam visszafojtani, hallottam, ahogy a tömeg sikítva kaparta és ütlegelte a kaput de mindhiába. A láva kitört és szinte robbanásszerűen terült el a forró olvadék a faluban, feltöltötte a kis „tálat” majd amikor már majdnem tele volt a nyomás enyhült és az egész folyamat megállt, csupán pár kémény és a házak égő teteje és egy két torony lógott ki a lávával megtelt gödörben. Talán egy negyed óráig néztem a műsort és hallgattam a sikolyok szimfóniáját majd felkeltem és a vonatmegálló felé vettem az irányt.

A vonatmegállós kép eléggé véresre sikeredett, amikor a férfi a váróban meghallotta a sikolyokat a főnök felé igyekezett, de még a megállótól nem mesze szembekerültem vele és bevonszoltam a váróba ahol leláncoltam és a fejét a sínekhez téve és vigyorogva vártuk kettesben a vonatot, illetve talán ő nem várta annyira, de ki hibáztatná érte. Mikor a vonat megérkezett és messzebb vártam rá, hogy a felhajtást is elkerüljem, amit a halálra gázolt szerencsétlen okozott. Vigyorogva felszálltam a vonatra a leghátsó vagonnál és az ülésen kényelmesen elnyújtózva vetettem az utolsó pillantást a távoli füstölgő falura, ami pár nap múlva talán tömör kővé dermed, ezzel is bizonyítva, hogy valami maradandó műalkotást hoztam létre.

A harmadik behatolás

Őrültség volt, nem tagadom, de olyan viccesnek ígérkezett, amikor elvállaltam a munkát. Ki hitte volna, hogy ilyen helyzetbe kerülök, ahol mindenki fejvesztve rohangál egy katasztrófára várva, ami előbb utóbb csak bekövetkezik.
- Keressétek a behatolókat, nem szabad, hogy eljussanak a főteremhez, semmiképp sem hagyhatjuk, hogy megszerezzék!- Amíg az őrök elől bujkáltunk, én már annyira elbambultam, hogy eleinte még azt sem hallottam, hogy mindenki a környéket kiabálva fel alá rohangál, az járt a fejemben hogy milyen nyugodt volt még tegnap minden.

Csupán egy két órára tértem be a céhházba, hogy jelentsem a felvett munkáim sikerességét, a legkevésbé gondoltam volna, hogy ez alatt a pár óra alatt pont megtalálnak majd egy furcsa munkával, amit el kell, végeznek. Maga a megbízás már az asztalon hevert mikor leadtam a két elvégzett munka hirdetését, így nem volt már dolgom csak felvennem és a leírtak szerint cselekedni, hamar kimentem a szabadba ahol a szokásos, már-már unalmasnak mondható napsütéses tiszta égbolt fogadott egy kis madárcsicsergéssel fűszerezve, hunyorítva, de felpillantottam a napra, ami vakítóbb volt, mint általában majd egy mély lélegzetvétel után elővettem a papírt, amin a megbízásom volt. Maga a levél egyszerű volt, a tulajdonosa vagy nem törődött sokat a részletes leírással vagy csupán titokban akarta tartani a szándékait, mivel csak egyetlen egy mondat volt a levélen „Jöjjön el Fornost falujába, legkönnyebben Erából vonattal tud ideérni, úgy hogy az ötödik megállóig kéri a jegyét”. Miután elolvastam, széttéptem a papírt apró darabokra és hagytam, hogy a szél elfújja a tenyeremből, majd ahogy az instrukcióban volt, elindultam Era felé, igaz gyalogosan nem volt valami könnyű odajutni, de számíthattam a gyorsaságomra és az állóképességemre, amit éveken át a képzések során fejlesztettem. Ez segített abban, hogy az Erába vezető út nagy részét képes legyek futva megtenni és hamar odaérni a vonatállomásra, míg a városban futottam az emberek furcsán néztek rám, talán őrültnek is néztek, néhányan próbáltak megállítani, hogy megkérdezzék, miért sietek, de átgázolva rajtuk és fellökve párat siettem a vonatállomáshoz. A megálló már tömve volt emberekkel, akik a távozó vonatra vártak, gyorsan megvettem a jegyemet a Fornosti megállóig majd a tömegbe beolvadva vártam a vonatra. Tíz perc telhetett el, amikor a vonat megérkezett a megállóba, a végét nem is lehetett látni annyira hosszú volt, valószínűleg még a megállón is túlnyúlt, de még így is kétséges volt, hogy ennyi ember felfér rá, mikor feljutottam gyorsan befoglaltam az első üres helyet és onnantól fogva az ablakon át merengve telt az idő a Fornosti megállóig. A vonat szép lassan megállt, kissé rázkódott miközben lassított, a nagy merengésben pedig fel sem tűnt, hogy a kellemes meleg időjárás átváltott kissé nyirkos, ködös idővé, gyorsan felpattantam a székről és leszálltam a megállóban, ahol a vonat csak pár másodpercet időzött. Egyedül szálltam le, úgy tűnt senkit nem vonz annyira a hely, nem is hibáztatom őket, mivel gyakorlatilag a semmi közepén lettem kitéve, így amikor körbenéztem és semmit nem láttam magam körül csak egy utat elindultam azt követve, hátha elérek a célállomáshoz. Az úton sétálva nem messze a megállótól egy táblába útközben, ami nagyon kopott és ósdi volt, de amikor közelebb lépkedtem hozzá és lesöpörtem kezemmel a rárakódott port csak Fornost falujának neve és egy nyíl volt belevésve, szóval helyben vagyunk, a környék eléggé kihalt volt, alig egy fa vagy kisebb erdő, csupán egy hatalmat furcsa alakú szikla volt előttem, amely kör alakúnak tűnt és a falában egy nagykapu volt. Ahogy kívülről szemléltem a helyet olyan volt mint valami óriási tál, a teteje nyitott volt, kör alakú fallal volt bekerítve és az egész közepén ott volt a csöpp kis falu. Amikor kinyíltak a kapuk az egyből feltűnt, hogy a faluval nincs minden rendben, szinte minden utcán volt egy őr a Mágus Tanácsból, néhányan járőröztek néhányan csak az utcákon álltak őrt. Éreztem a figyelő tekinteteket, ahogy beléptem a kapun, csuklyában és kendővel takart arccal, egyből odajött hozzám kettő díszmajom és kérdezősködni kezdtek, levettem a csuklyát és a kendőt hogy felfedjem nekik magam majd pár meggyőző mosoly és monológ után beengedtek a városba, ahogy az utcákat róttam egy furcsa kabátos alak felém intett majd legyintett a karjával hogy kövessem és így is tettem. Ahogy a házak között haladtunk egyre csak fogyott az őrök létszáma, így ingáztunk az utcák között, amíg meg nem állítottak egy kocsmának tűnő kis épület előtt, a férfi bement majd pár percig kint hagyott engem, így volt egy kis időm hogy körbenézzek. A faluban talán egy tucat ház lehetett, vagy eggyel több, az idő egyre jobban ködösödött és csak az eget lehetett látni, ahogy éppen szürkül befelé, akármerre néztem magam körül csak a kőfalakat láttam, mintha egy óriási gödörben lettem volna. A bámészkodásnak hamar vége szakadt, amikor a férfi ismét megjelent és intett, hogy lépjek be, a kocsma maga majdnem egy egérlyukhoz hasonlított, mind méret mind szépség szempontjából, de mivel sosem érdekelt egy helyiség szépsége így egy futó pillantás után tekintetemet arra az asztalra vetettem ahová a férfi vezetett. Egy tipikus főnökalkathoz vezettek engem, sötét lencsés szemüveg volt rajta, szivart szívott és két nagydarab ember állt mellette, amikor a közelébe értem leültem kérdés nélkül, erre ő elvigyorodott.
- Foglalj helyet – mondta késve és előrehajolt, hogy letegye a szivarját és a poharáért nyúljon.
- Szeretnék a lényegre törni, ha már ilyen messzire elrángattalak fiú!
- Nem vagyok fiú – vágtam a szavába komor arccal.
- Ohh persze, nos, hagyjuk a csacsogást későbbre, hallottál már erről a helyről részletesebben? – ivott a poharából, majd kérdő tekintettel várt pár másodpercet.
- Nem! Köze van a munkához, amiért idehívott?
- Nagyon is, had magyarázzam el neked. Fornost falvát a helyiek gyakran nevezik az ördög katlanának is, mivel pont egy vulkán tetején fekszik, igaz a vulkán már hosszú évek óta nem tört ki, ám ez nem a természetnek köszönhető, évekkel ezelőtt a Mágus Tanács embereket küldött erre a fortyogó vidékre, hogy egy bányát nyissanak a mélyben, hogy különböző drágakövek után és főképp lakrimák alapanyagául szolgáló kövek után kutassanak. Az utóbbiból elég szép mennyiséget termelnek ki, azonban az előbbi, nos, drágakövek ritkán pottyannak elő és azokat sem szállítják el kis tételekben, így egy ládában tárolják azokat, amik az évek során előkerültek. A fő feladatotok az lenne, hogy bejussatok és elhozzátok nekem a ládát.
- Mi? Mégis ki lett még megbízva? –ekkor az egyik sötét sarokból felkelt egy alak, akinek a jelenlétét eddig észre sem vettem, mikor a fény megvilágította egy furcsa kinézetű alak tűnt fel előttem, sötét bőre volt és a szemei élénksárgán csillogtak a gyertyafény alatt, a haja furcsa fonatokba volt kötve és érdekes faragott díszek voltak bele tűzve, egyszerű sötét könnyű ruházatot viselt.
- Szóval vele kellene kirabolni a bányát? Nem tűnsz biztatónak fiú. – a hangja mély volt és kissé rekedt, a tekintete üres volt, ami főleg annak tudható be, hogy a pupilláját sehol sem találtam a szemén.
- Vigyázz öreg, még meglephetlek. –vigyorodtam el miközben felnéztem rá.
- Pimasz vagy kölyök, majd meglátjuk, meddig bírod egy igazi krízisnél. –kacagtam egy rövidet majd a főnökre szegeztem a tekintetem, aki egy nagy papírt vett elő, egy térkép volt.
- Ez uraim, a bányák alaprajza, egy be és kijáratot használnak, azon kell bejutni, van egy központi kamra, ami pont a falu alatt helyezkedik el és van két vészkijárat, az egyik a falura lelátó dombnál ér véget, még a másik pedig a faluban köt ki. A főkamra tele van magmával, hogy kordában tartsák, egy lacrima segítségével a magmát egy kritikus szint alatt tartják mágiával, így a munkások biztonságban dolgozhatnak és a bánya működőképes, ez a lacrima az egész bánya legérzékenyebb pontja, nem eshet baja különben a bánya és az évek során feltorlódott nyomás miatt a falura is totális pusztulás várna. – Egy pillanatra elmosolyodtam a szám szélén, de visszaváltottam komorrá, láttam a sárga szemű ürgén, hogy figyel, nem volt okos ilyen módon gyanút kelteni.
- Egyéb tudnivaló? – kérdeztem komorrá vált arccal, azonban a főnök helyett a sárga szemű ürge szólalt meg.
- Ne maradj le, ne légy láb alatt, és fogadj szót. – olyan magabiztosan beszélt, hogy nem tudtam megállni, hogy ne reagáljak rá.
- Csak óvatosan ezekkel a szavakkal, a végén még én nézek vissza rád. –vigyorodtam el majd látszott, rajta hogy elkomorodva dörmög egyet és hátrébb állt és a főnök vette át a szót.
- Nos uraim, azt hiszem mindent tudnak, a fizetéssel kapcsolatban Shiki önre az egyik emberem fog várni a vonatállomásnál akit már most kiküldtem oda, a munka végeztével felveheti a jutalmát, a többiekét személyesen adom át, a főkamra melletti vészkijáratnál vár egy emberek hogy átvegye majd a ládát, továbbá szereztünk önöknek két őrségi egyenruhát a Mágus Tanács embereitől, így a bejutás viszonylag könnyű lesz. Próbáljatok meg feltűnés mentesen elvegyülni és megszerezni a ládát. – a főnök felegyenesedett és tapsolt egyet majd az embereik eltűntek és intett nekünk hogy készüljünk fel. Felmentem az egyik üres szobába hogy átvegyem az őrség ruháját. A kocsmában rajtunk kívül talán még három ember lehetett, a helység üres volt és romos, a lépcsők hangosan nyikorogtak a lábaim alatt, egyre sötétebb lett, ahogy felértem az emeletre. Miután rajtam volt az öltözék lépteket hallottam a sötétből, egyre csak közeledtek felém, lassan és komótosan, amikor jól láthatóvá vált nyilvánvaló lett számomra, hogy a sárga szemű alak volt az, és ahogy közelebb ért megragadta a ruhámat a nyakánál fogva és felemelte.
- Nem akarok semmi fennakadást a munka során, úgyhogy ha életben akarsz maradni, szépen elhallgatsz és teszed, amit mondok, elég világos voltam? – jobbnak láttam elkerülni a munka előtti vitát így játszottam a szabályok szerint.
- I-igen, értettem, nem lesznek fennakadások.
- Helyes. –majd elengedett és lesétált a lépcsőn, egy fél perc múlva pedig követtem én is, kisétáltunk a kocsmából és az utcákon barangolva a legelső járőrcsapathoz csatlakoztunk, amely a bányákba ment le. Fegyelmezett léptekkel követtük az őrséget lefelé, út közben rengeteg bányász mellett haladtunk el, akik fáradhatatlanul dolgoztak, mint a gépek. Talán túl sokat bámészkodtam és feltűnhetett pár embernek, így amikor a „társam” megbökött kénytelen voltam visszazökkenni és a feladatomra koncentrálni.
Elhaladtunk a központ csarnok mellett, amit egy négyágú hídként írnék le, a közepén egy állványra volt kirakva a lacrima ami ezt az egész helyet egy darabban tartotta. Amikor a járőrök külön váltak leszakadtunk a fő csoporttól és egy elhagyatott résznél ledobtuk az álcát majd különváltunk, a bányászok között bujkálva, visszatértünk a központi kamra közelébe hogy elhozzuk a ládát, amikor összeütköztem Toshhal, még indulás előtt utána érdeklődtem a sárga szemű ürgének, de a főnök csak a nevét tudta elmondani, gondoltam majd meglepem.
- Mit keresel itt, az lenne a feladatod, hogy őrködj, amíg én elhozom a ládát!
- Ugyan már senki nem is sejti, hogy beépültünk az őrség közé csak azért, hogy ellopjuk a kincsekkel teli ládájukat.– amíg folyt a beszélgetés kettőnk között észre sem vettük, hogy egy őr a Mágus Tanácsból már a kezdetek óta ott áll lefagyva, mikor észrevettük a férfi futásnak eredt.
- A Francba, tűnés innen! – Az őr elrohadt és bekapcsolta a riasztót, nem tartott egy percig sem és már az egész bányában minket kerestek, Tosh előre rohant én pedig követtem ahogy a végtelennek tűnő alagutak labirintusában barangoltunk.
- Te bolond az egész a te hibád, most sietnünk kell, mielőtt lezárják a főkamrát. – csak szótlanul követtem Tosht miközben figyeltem nem-e követ minket is valaki.
- Keressétek a behatolókat, nem szabad, hogy eljussanak a főteremhez, semmiképp sem hagyhatjuk, hogy megszerezzék! –ezek a szavak visszhangoztak a járatokban, és lassan már a fejünkben is, míg végül el nem értük a fő csarnokot. Eljutottunk a főkamrába mielőtt annak az ajtajai teljesen bezáródtak volna, csak egyet hagytak nyitva, balszerencsénkre az őrség pont abból az irányból érkezett éppen és az egyetlen másik kijárat a vészkijárat volt. A ládát őrizetlenül hagyták mindig is mivel a főkamra környékén mindig őrjáratozott egy csoport, így könnyű dolgunk volt a megszerzésével.
- Az őrök közelednek, öljük meg mindet! - felkészültem a harcra, elővettem a fegyverem és háttal álltam Toshnak aki éppen a ládát vette fel, majd felém fordult és a falnak lökött a testével.
- Idefigyelj te kis pisis kölyök, a feladatunk az hogy elhozzuk ezt a ládát,nem pedig hogy értelmetlen küzdelembe kerüljünk a Mágus Tanács embereivel, a főnök a riasztó hallatán már biztosan kimenekült a vonatállomásra, ez volt a vészterv lényege, úgyhogy fogd vissza az egódat és kövess.
- Rendben van -eltüntettem a fegyverem és követtem Tosht ismét, az arcom komor és kifejezéstelen lett ismét, majd figyeltem ahogy kinyitja a vészkijárat ajtaján és felmászik benne a felszínre,de nem akartam semmi adandó alkalmat kihagyni egy kis élvezetes tömeggyilkosságra. Az őrök lehet hogy erősek, de az anyatermészet erejét biztos nem tudják felülmúlni, visszafutottam gyorsan a lacrimáért pont amikor az első őr belépett a híd tulsó oldalán a teremben . Meglátott a kezemben a lacrimával, ahogy éppen emelem ki.
- Mégis mire készülsz? Ha azt a lacrimát elpusztítod, akkor mindenki itt fog meghalni perceken belül?
- Perceken belül? Tökéletes panorámából fogom nézni az eseményeket. –az őrület teljesen úrrá lett rajtam, végre ismét láthatom több tucat ember kínhalálát, ~Micsoda gyönyör lesz, vajon mit érezhetnek, majd amikor a láva fogja ellepni, na, ezt hagyjuk későbbre~. Megragadtam a lacrimát és a Guillotineomat használva összetörtem, a szilánkjai a földre hullottak, amikor elkezdett remegni a föld, szinte alig tudtam a talpamon maradni általa és a mélybe pillantva láttam, ahogy a láva gyorsan tör fölfelé.
- Te bolond most mind itt halunk! – az őr dühösen és kétségbeesetten kiáltott felém és a társai a háta mögött mind pánikba estek, én pedig vigyorogva tágra nyílt szemekkel és majdnem röhögve válaszoltam.
- Ne aggódj, én túlélem. – A főnök már a megállóban, ahogy Tosh mondta, reméljük igaza lesz különben ugrott a pénz, nagynehezen bemásztam a vészkijáratba és elindultam felfelé a láva elől menekülve. Mire felértem a dombon kötöttem ki és láttam hogy Tosh már félúton van a megálló felé én pedig még vettem a fáradtságot hogy visszanézzek a pusztuló falura, aki tudott már a rengések alatt menekült kifelé de a lassan nyíló ajtó csak késleltette a túlélésüket, majd egy pillanat műve volt az egész. A láva feltört a felszínre egy nagy robbanás kíséretében, elárasztva a falut és a bányát teljesen, több tucat civil és őr a Mágus Tanácsból lelte ott szörnyű halálát ahogy a feltörő láva "megtöltötte" a mélyedést amiben a falu volt. Egyedül pár lángoló tető és a magasabb tornyot csúcsa látszott ki a lávatengerből. A kijutott pár ember szörnyülködve és elkeseredve gyászolta a társait akik bent haltak meg.

Már csak az maradt hogy a vonatmegállóhoz siessek ahol a főnök vár. Szerencsémre valóban kijutottak a katasztrófa előtt és már ott várt az egyik emberével akinek a kezében volt az említett bőrönd. Innen a falu egy kicsit sem látszódott, így senki nem sejtette a vonaton hogy mi történt és a felszálló füst csak akkor érte el a látható magasságot amikor már elindult a vonat. De mielőtt felszálltunk volna a főnök intett az emberének aki elém rakta a táskát és felszállt a vonatra, majd a többi bérenc is követte őt és Tosh is, a főnök búcsút intett nekem és felszállt a vonat elejére ahol az első osztályú helyek voltak. A vonat elindult pár perc időzés után és amint az utolsó vagon elém ért felugrottam rá kezemben a bőrönddel. Vigyorogva felszálltam a vonatra a leghátsó vagonnál és az ülésen kényelmesen elnyújtózva vetettem az utolsó pillantást a távoli füstölgő falura, ami pár nap múlva talán tömör kővé dermed, ezzel is bizonyítva, hogy valami maradandó műalkotást hoztam létre.

A negyedik kíséret

Akármennyire is fájt belátnom, de kezdtem kifogyni a pénzből. Nem volt túl sok felkérés a céhünk falán, de nem is vártam cetliktől roskadozó táblát, hiszen a gyermekekre bízott munkák száma sosem volt valami nagy. A táblán akkor három felkérés volt, nem állt szándékomban megmenteni egy bajba jutott árust, aki a feketepiacon ügyködött, sem elintézni a helyi őrséget az egyik eldugott faluban, így hát a letéptem a lapot, amelyre egy csoport kísérete volt felvésve. A Keleti Erdőkön át kellett elkísérni egy kisebb csoportot Magnoliába. Ahogy a papírlapot néztem és az elmém elcsendesedett egyre hangosabban hallottam a varjakat. Muszáj volt elterelnem a gondolataim, mivel nem volt még itt az ideje, hogy hagyjam, hogy az őrület magával rántson. Felkaptam a fejem, majd a mester körlete felé vettem az irányt. A szabály az szabály, nincs kivétel, ha egy gyermek akar munkát vállalni, még akkor is ha az a munka nekik van kirakva, előtte a mesterrel kell engedélyeztetni. A legfelső emeletre, igencsak nehéz volt a feljutás, de inkább mentálisan. A sok magasabb rangú céhtag és az Archonok szúrós tekintete, ahogy áthaladtam a körletükön igencsak feszélyező volt. Az arcom nem rezdült meg egy picit sem, nem mintha tudtam volna, hogyan kell bármilyen érzelmet kimutatni, sosem értettem mások hogy képesek rá, én még sosem próbáltam. Ez így volt akkor is mikor a mester elé léptem. Felmutattam neki a papírlapot és vártam a választ. A mesterszokás szerint titokzatos volt, az arcának csak egy töredéke látszott rendesen és alig mondott valamit válasz gyanánt.
- Mehetsz! – nem húzta el a beszélgetésünket, azt meg kell hagyni, de nem érdekelt csupán egy apró bólintással távoztam a körletből, majd elhagytam a céhépületet.


Magnolia közel volt a céhháztól, így nem kellett felkészülnöm egy őrült utazásra, és a Keleti erdő is pont útba esett. A település helye pontosan meg volt adva, a megbízóm ott fog várni a csapattal, akiket kísérni kell és elmondja a részleteket. Az utam a vártnál is rövidebbre sikerült és pár óra alatt már a településnél is voltam. Eléggé kihalnak tűnt a hely, pár embert szúrtam ki akik ki-be járkáltak a házak között és a teendőiket végezték. Egy ötfős csapatot pillantottam meg kijönni az egyik házból. Kezemben a papírral igyekeztem feléjük, remélve hogy köztük van, a megbízom. A megérzésem helyesnek bizonyult, egy középkorú ősz hajú férfi állt a fiatalokból álló csoport közepén. Talán velem egyidősek lehettek a csapattagok, a fickó elém lépett és nagyon diszkrét és egyenes módon csak annyit mondott.
- Látom megérkezett. – Ezt egy bólintással nyugtáztam, erre a fickó intett a csapatnak, akik közelebb léptek és együtt kivonultunk a település szélére ahol már a Keleti erdő várt ránk.
- Jól figyeljen mindenki, mert csak egyszer mondom el! – a férfi elég komolynak és határozottnak tűnt. - A feladat egyszerű, mint ahogy tudjátok a hosszú út, amit megtettetek már a végéhez közeleg. Magnolia itt van egy köpésre. – mondta a csapatnak, majd felém fordult.
- Elég régóta úton vagyunk már és több kísérőnk látta kárát ennek. Egy banditákból álló csoport üldöz minket és félő, hogy az eddigi kudarcaik után még elszántabban fognak ránk támadni. A feladat egyszerű, megvédeni a csoportot és a levelet, amelyet visznek. Nem kell tudnia mi van a levélben, csak annyit hogy mindenkinél van egy darab, ezek közül csak egy az ami valódi és védelemre szorul. Az álca fenntartása végett ön is kap egyet. – majd átnyújtott nekem egy egyszerű viaszpecséttel lefedett borítékot.
- Számítunk a védelmére, eddig a tolvajok között nem botlottunk mágusba, ezért a fölény nálunk van, a csoport többi tagja mind az én beosztottam. Nos! Amint készen áll mindenki indulhatnak. – mondta a fazon mintha el akarná zavarni a csapatot, erre megindult mind a négy táskákkal megrakodott egyén és én kérdés nélkül indultam meg utánuk. Ekkor a megbízóm elkapta a vállamat, majd halkan elkezdett morogva beszélni hozzám.
- Fontos volt megtennünk pár óvintézkedést, de az elsődleges szempont hogy a levél eljusson Magnoliába, ezt nem tudják a többiek, de önnél van a valódi levél. Ez azt jelenti, hogy ha netán gondok adódnának a hátralévő úton, akkor az ön valódi feladata, hogy a levelet védelmezve Magnoliába jusson, megértette? Ott várják az embereim a csapatot, hogy megérkezzenek, a pénzét is ott kapja meg az egyik emberemtől, de csak akkor ha a csapat, illetve a csomag
biztonságban megérkezik. – majd elengedett és anélkül, hogy felé fordítottam volna a fejem elindultam tovább mintha nem történt volna semmi, de egy kósza megjegyzését még meghallottam.
- Szóval ilyen egy igazi sötét céhes mágus, gép módjára teszi, amit mondanak,
nagyon helyes.
~Ezek szerint az egész csoport lényegében áldozati bárányként szerepel a tervben, ez… ez tetszik.~ A gondolat pillanatában remegni kezdett a bal tenyerem, amit egy határozott szorítással a jobb társától megállítottam. Felzárkóztam a csoporthoz, ami egy nőből és három férfiból állt. Folyamatosan beszélgettek, mintha ez egy hétvégi kirándulás lenne, egyedül én tűntem ébernek közülük. Csak csendben kullogtam mögöttük figyelve a tájat, mikor egy folyóhoz értünk, talán egy fél órája lehettünk úton, így már nem engedhettük meg magunknak, hogy visszaforduljunk, ahhoz túl mélyen voltunk az erdőben. Egy gond volt a folyóval, hogy a híd, amely fölé épült kettészakadt és a maradványai a folyó alján voltak a nagyobb kövekbe ékelődve.
- Ez most komoly? –csattant fel az egyik srác. – Most, meg kell, kerüljük az egészet, amíg egy újabb átkelőhelyhez nem érünk.?
- Biztos a banditák semmisítették meg a hidat. –szólalt meg a másik, de még mielőtt egy hangos vita alakult volna ki a lány közbevágott.
- A térkép jelöl egy másik átkelőhelyet, innen egy órára, talán egy egyórás kitérő nem fogja a vesztünket okozni. – mondta ártatlan arccal a lány és a másik három elcsendesedve megfogta a holmiját és elindult arra amerre a térkép mutatta az utat. Ha valóban a banditák voltak, akkor itt lehetnek a közelben. Nem hagyhatom, hogy lankadjon a figyelmem. Elindultunk a másik irányba, mialatt végig a tájra koncentráltam, majd hirtelen megálltunk.
- Éhen halok, tudtam, hogy nem kellett volna üres hassal nekivágni az útnak. –mordult fel az egyik férfi, aki eléggé kövérnek tűnt.
- Ha rólad volna szó fél percenként csak ennél, de igaz hogy most jól esne egy kis kaja. –szólt rá a másik, aki lepakolta a cuccát és mind a három előkészítette a holmiját az étkezéshez. A lány egy lakrimát használva egy lángot idézett, amelyre rátehették az ételes fazekukat. Én leültem egy fa tövébe nem messze tőlük, hogy szemmel tartsam őket, és láthassam a menekülési utakat, ha netalántán megtámadnának minket. Az egyórás kerülő bő másfél órásra húzódott a lakomájuk miatt, de én csak türelmesen vártam és figyeltem. A semmittevésben megint elkezdtem hallani a varjakat. Egyre erősebben visszhangoztak a fejemben és már az ajkamba haraptam, amikor egy női hang törte meg a zajt.
- Ömm, ne haragudj. Nem vagy éhes véletlenül? –kérdezte mosolyogva a lány, miközben egy tálban gőzölgő ételt nyújtott felém. Én rideg arccal felpillantottam rá majd elkaptam a tekintetem a táj felé.
- Ne akarj barátkozni velem… - mondtam elutasító hangon, amire a lány eléggé meglepett lett és az egyik srác szólt közbe.
- Hagyd csak Miya-chan, a hozzá hasonlókkal nem érdemes szóba elegyedni, ő itt az erő, mi pedig az ész a csapatban. Ne akarj lealacsonyodni hozzá. – a lány félve, de elvette a tálat és visszatért a többiekhez. Nem akartam bármiféle viszonyba keveredni a csoport tagjaival, de nem tudtam miért. Csupán ez a gondolat volt a fejemben mikor a lány hozzám szólt. A távolba meredtem, mikor furcsa mozgásra lettem figyelmes.
- Hé! –kiáltottam a többieknek- A kajálásnak vége! –mire ők felpattanva kezdtem el hőbörögni.
- Mégis miért, mi a bajod? – erre én a furcsa mozgás felé biccentettem a fejem
és amint meglátták, hogy valami közeledik egyből felkapták a cuccaikat és mindenki futni kezdett.
- Istenem, mennyire gyávák ezek a patkányok. –morogtam miután már vagy tíz méterre lehettek tőlem és egyre csak távolodtak, majd felkeltem és utánuk rohantam. Az ellenség nem folyamodott semmilyen különleges trükkhöz, egyszerű nyílt rajtaütéssel próbálkoztak. Mindenki rohant és szép lassan kezdték eldobni a nem létfontosságú holmijukat, hogy gyorsabban haladhassanak. Az eldobott holmikat persze nekem kellett kikerülnöm, némelyik még pont az arcom mellett
suhant el miután hátrahajították. Ilyen tempóban sebtében a hídnál voltunk. Úgy tűnt ezt az átkelőt nem rongálták meg a banditák így mindenki gondolkodás nélkül átsietett rajta. Eléggé elfáradtak már és a hátul kullogó kövérebb fickót megelőztem még a hídon. Amikor átért az első három, hirtelen puskák zaját hallottuk, ezt követően pedig golyók kezdtek el záporozni körülöttünk, melyek a kövér fickót és engem céloztak, a többiek nem vártak be minket, hanem siettek tovább az erdő sűrűjébe. Amikor átértem a hídon, a fickót mögöttem találat érte és a földre rogyott. Megragadta a bokámat és én lepillantottam a vonagló egyénre. Gyors döntést kellett hoznom, az első a levél volt, így hát elő a Guillotineal. A fickóval együtt a híd tartóköteleit is elvágtam így az üldözőink nem tudtak követni, legalábbis azt hittem. Felzárkóztam a többiekhez, akik egyből kérdőre vontak.
- Hol van Jake? Ne mond, hogy…! –vágott aggódó arcot az egyikük, erre röviden feleltem nekik.
- Lemaradt és lelőtték a banditák, nem tehettem mást, de elvágtam a híd köteleit így nem tudnak követni.
- Te szemét! Miféle testőr vagy te…? – ekkor egy nyíl repült a fickó lábába és a mondata végén már csak egy erős hörgés hallatszott. A többiek hátranéztek, de egyikük sem állt meg. Én megtorpantam és a fickó felé tornyosulva a láncaimmal körbefontam mire ő elkezdett szitkozódni, de gyorsan elszorítottam a torkát majd eltörtem a nyakát. Nem szabadott összevéreznem magam, a kövér fazon vére hál istennek a hídon landolt, így nem keltettem idő előtt gyanút. A másik
kettő megállt egy ötven méterre a második hullától és bevártak.
- Hol marad már Matthias?! –nyugtalankodott a férfi és a nő egyre jobban aggódott, már-már félelem ült ki az arcára.
- Miért nem vagy vele és miért nem véded ő…. –előhívtam a fegyverem és elvágtam a fickó torkát és néztem, ahogy lassan eltávozik belőle az összes meglévő vére, ő pedig hörögve a földre rogyott. A lány pedig felsikoltva hátrálni kezdett, a bokrokon át hátrál, mígnem az úthoz ért.
- Szóval te… te ölted meg a társaim. Miért?! –kezdett el könnybe lábadni a szeme és a száját a tenyerével takarta el.
- Ez volt a feladatom, azt tettem, ami a munkám volt.
- De a munkád az volt, hogy megvédj minket, nem az hogy megölj! – ekkor elővettem a zsebemből a levelet és felmutattam a lánynak.
- Ez volt a feladatom. – a lány szeme elkerekedett.
- Akkor az a… az a levél a valódi és mi mind csak…! – a szeme egyre könnyesebb lett, de nem volt vesztegetni való időm, megragadtam a lány karját és egy erős rántást követően, elindultam a már látótávolságban levő Magnolia felé. A lány meglepett volt és értetlenül futott utánam, illetve hagyta, hogy vonszoljam.
- Egy embert tudok csak ilyen gyorsan magammal vonszolni, úgyhogy gyors döntést kellett hoznom, érezd magad szerencsésnek! – A lány ellenkezve próbált szabadulni, de nem hagyhattam, hogy megálljunk, és ezzel elkapjanak a banditák, a munkát végre kellett hajtani. Mikor már a banditák tömegei a sarkunkban voltak és Magnolia csak egy köpésre volt hirtelen megállt az összes üldöző én pedig a lányt előrelökve indítottam útjára a város felé, majd megfordultam és az egy helyben álló közel két tucat banditát bámultam, akik egy lépést sem tettek, hogy elkapjanak. Magnolia csupán ötven méterre volt tőlünk, és a lány igyekezett csökkenteni ezt a távot. Hirtelen egy fickó ugrott közém és a banditák közé. Középkorú, borostás, barna hajú fickó volt és egy bőrből készült páncélzatot viselt.
- Te vagy az a fickó, aki a csoportot őrizte?- kérdezte mély zengő hangon a férfi.
- Az attól függ, te ki vagy? –válaszoltam kérdéssel a kérdésre, mire elfintorodva annyit mondott a fickó.
- Én vagyok az, aki ezt a bandát vezeti. – mutatott a háta mögött levő emberekre. – Úgy tűnik, hogy a feladatunk meghiúsult. Magnolia határain belülre már nem ér a kezünk, de hozzád még lenne egy kérdésem. Miért?! Miért ölted meg a saját társaidat?
- Ha elkapjátok őket, akkor akármilyen információ, amit tudnak, a kezetekbe kerülne, az ellenség kezébe. –válaszoltam nyugodtan és kifejezéstelen arccal.
- De a saját társaid. –mondta a fickó és kissé elfintorodott. – Nem gyűlölöm a magadfajtákat, inkább csak sajnálom… - ezzel fejezte be a mondandóját és a bandájával együtt hátrálni kezdett, ahogy megpillantották a mögöttem gyülekező öltönyös egyéneket, talpig felfegyverezve. Az egyik öltönyös a vállamhoz kapott, míg háttal álltam nekik és reflexből felé fordultam, de az első dolog amit megláttam egy bőrönd volt.

-Maga lenne az aki a „csomagot” szállította?- kérdezte nyugodtan miközben a társai körbevettek mint valami fontos célpontot akit védeni kell és a banditák szép lassan eltűntek az erdő rengetegében. - Nos, akkor azt hiszem, cserélhetünk is, a borítékot, ha kérhetném. –még egy
futó pillantást vetettem a mögöttük levő rémül és könnyező lányra majd átnyújtottam a borítékot a férfinak, aki cserébe odaadta a jutalmamat tartalmazó táskát. Az egész végén csak egy gondolat volt a fejemben, ami picit, de elnyomta a varjak károgását odabent. ~Vajon megérte életben hagyni valakit, most először…?~

Az ötödik szabotázs

-Ha végeztél velük, akkor beszélünk. – Mondta Viona szigorú és ellentmondást nem tűrő tekintettel. Letette a két lapot az asztalomra és kiviharzott a szobámból. Amikor távozott még lehetett hallani, hogy a többi novícius rangbéli társam ijedten, vagy lélegzetvisszafojtva várta meg, míg elhagyja a körletünket. Nem sokkal az után, hogy távozott a jövendőbeli „mesterem” odaléptem az asztalhoz és rápillantottam a két felkérésre, majd elvigyorodva merültem el a gondolataimban. ~Nos, úgy tűnik a lézengő és szabad életmódomnak annyi. Talán nem is kellene másra számítanom, most hogy az egyik Archon alatt kell majd tanulnom és edzenem.~ Eltettem az egyik felkérést a táskámba, majd összecsomagoltam minden szükséges holmit az útra. A másik lappal a kezemben hagytam el a szobámat, a körletet, majd magát a céhépületet. A kezemben levő megbízást egy bizonyos „X úr” küldte, aki már kismillió közös ügyletet bonyolíthatott le a céhünkkel, mert akárhova mentem a céhépületben, legalább heti négy alkalommal hallottam ezt a nevet különböző munkák és küldetések kapcsán. Úgy tűnt, most nekem kell segítenem ennek a rejtélyes „X úrnak” egy rejtélyes fegyver visszaszerzésében. ~ Kezdek fejfájást kapni ettől a sok rejtélytől…~ Továbbolvasva a megbízást az is kiderült, hogy a fegyvert, pontosabban egy kardot, az egyik régi csatlósa lopta el tőle, miután elárulta őt. Az ember ez után azt gondolná, hogy a tolvaj vagy egy távoli helyre menekül, vagy pedig meghúzza magát, nem pedig egy mocskos alvilági arénában tör a bajnoki létra tetejére! A fejemet fogtam, ahogy sorok végéhez értem, mivel kiderült, hogy az emberünk megélhetés miatt egy Shirotsuméhez közeli alvilági arénában harcol nap, mint nap. „X úr” egyik embere a Shirotsumében fog rám várni, hogy a segítségével visszaszerezhessük a fegyvert. ~Átverni és meglopni egy idióta tolvajt? Mi lehetne ennél egyszerűbb?~ gondoltam, miközben széles vigyorra húztam a szám. A céhépülethez legközelebb eső várom tudomásom szerint talán pont Shirotsume lehetett, így a Hakobe hegyet elhagyva nem telt bele félnapi túrába sem, hogy elérjem az említett várost. Nem volt megnevezve egyetlen nap sem határidőnek, ezért hát kihasználtam a maradék időmet napnyugtáig, hogy egy helyi piacost életveszélyesen megfenyegetve szerezhessek egy savanyú cukros rágógumit, majd az egyik városi fogadóban megszállva próbáltam erőt gyűjteni az elkövetkező napokra. Egészen eddig a városbéli tartózkodásom unalmasnak és egyszerűnek volt mondható, de minden megváltozott a hajnal beálltával. Ekkor ébredtem fel arra, hogy valaki bökdösi a lábamat, miközben alszom. Amikor ráeszméltem arra, hogy nem vagyok egyedül a szobában egyből meg akartam idézni a katanám és rárontani a másik személyre, de ő már fel volt készülve és a saját fegyverét a tokromnak szorítva próbált egy helyben tartani.
- Shhh , nem kéne ilyenkor nagy zajt csapnia- suttogta egy női hang a sötétben majd elvette a kardját a torkomtól. Én lassan felkeltem a torkomat fogva majd a holmimért nyúltam.
- X úr? – kérdeztem gyanakodva, majd a nőre pillantottam, akinek az arcát egy maszk takarta. Nem voltam biztos benne, hogy egy egyszerű tolvaj lenne, vagy a „kapcsolatom” de a válasza eloszlatta a kételyeimet.
- X úr igen. Szedelőzködj, nemsoká akció van. – mondta, majd sarkon fordult és kiment s szobából. Miután összepakoltam mindenem követtem őt a földszintre. A nő nem szenvedett sokat a zárt fogadóba való ki és bejutással. Valamiféle furcsa mágiát használva a fogadó falát el tudta úgy torzítani, hogy egy kapu alakú rés nyíljon ki, amelyen át ki tudtunk jutni az utcákra. Miután elhagytuk a fogadók a nő óvatosan körbekémlelt, nem-e követte őt valaki, ezután intett nekem hogy ideje indulnunk. Az utcákat elhagyva a sikátorok felé vettük az irányt. Sosem hittem volna, hogy Shirotsumében ennyi sikátor van, szinte olyan volt, mint egy labirintus, amelynek éppen a belsejébe igyekeztünk. Párszor megfordult a fejemben, hogy mi van akkor, ha a nő csak elcsal valami félreeső helyre, hogy aztán rám támadjon, ám tudtam, hogy a gladiátor harcok is a város romlottabb sarkán zajlottak, így elhessegettem az előző gondolataimat és követtem a nőt egészen a város széléig. Az utcák egyre csak szűkültek, ahogy távolodtunk a város szívétől, sötét és sivár kőfalak emelkedtek mindenfelől, a házakon levő ablakok már olyan kicsit voltak, hogy az ember még a fejét sem tudta volna kidugni rajtuk. Ahogy a város pereméhez értünk az egyik sikátorban egyszer csak megtorpant a nő és az egyik fal felé fordult. A kezét a kőfalra tette majd morgott halkan valamit és a kőfalból egy ajtó formálódott, amely lassan kezdett kitárulni és egy mélybe vezető lépcső fogadott minket az ajtón túl.
- Megérkeztünk, mielőtt lemennénk, elmondom a tervet, úgyhogy jól figyelj. A fickó, aki ellopta X úr fegyverét, itt az arénában „Morg” néven fut. Elég szép tekintélyre tett szert a városi bunyósok körében. Nem lesz könnyű visszaszereznünk tőle a fegyvert, ha ennyi figyelő szempár tapad ránk.
- Szóval mit ajánlasz? Rájuk rontunk és erővel elvesszük? Netán feliratkozunk egy bunyóra és úgy próbáljuk meg elvenni?
- Ohh túl naiv vagy még fiú. - vigyorgott a nő és felhúzta a csuklyáját majd egy kendőt kötött az arcára így csak a szemeit lehetett látni az arcából. – Megmutatom neked az egyesszámú sötét céhes módszert! – Érdekesnek tűnt, vajon mit tudhatott, amit én nem? Talán van más mód is az erő használatán kívül, ezt nem tudtam így követtem a nőt le a lépcsőkön. Ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre mentünk a küzdelmek zajai egyre hangosabbak lettek. Mielőtt beléptünk volna a terembe a nő felém fordult, majd a fülembe súgott.
- A terv három lépésből fog állni. Egy: „Morg” szeret inni a mérkőzései előtt, így a feladatod az lesz, hogy csempészd bele ezt az italába. – átnyújtott nekem egy fiolát, amelyben egy halványlilás folyadék volt. – A következő lépés az lesz, hogy lecseréljük a bírát egy olyanra, aki nem szimpatizál Morggal. A harmadik lépés pedig, hogy a párosításokat úgy írjuk át, hogy Morg egy nálánál erősebb ellenféllel küzdjön meg, ha ezeket sikeresen végrehajtjuk, akkor a célpont ki lesz ütve, mi pedig megszerezzük a fegyvert, mikor kivonszolják az arénából a holmijával együtt.
- Értettem. –válaszoltam röviden és tömören, majd a céhemet szimbolizáló sálat a nyakam köré kötöttem, hogy az minél többet takarjon az arcomból.
- Tiéd az italos rész, én elintézem a bírát, amikor végeztél itt találkozunk és élvezzük a műsort. – szétváltunk, ezután elindultam a bárpult felé ahol már így is alig volt szabad szék, az emberek többsége részegen őrjöngve drukkolt a lenti árokban küzdők egyikének. Odaültem a pulthoz és figyeltem a küzdelmet.
- Hé kölyök, mit iszol? – A tekintetem ekkor az öreg pultosra tévedt, majd eszembe jutott a feladatom és kérdezősködni kezdtem.
- Mond csak… öreg, mit szokott inni a híres Morg? –A csapos ekkor meglepődve lépett hátrébb párat, majd elvigyorodva nyúlt a pulthoz, pár üvegért.
- Nem hiszem, hogy egy frissen érkezett suhanc képes lenne meginni azt az ördögi keveréket, amelyet Morg iszik, esküszöm, annak a fickónak vasból van a gyomra, de ha ezt akarod, akkor tessék. – A fickó éppen, hogy kibontotta az üveget mikor egy hatalmas koppanás hallatszott az egyik asztal felől.
- Meddig várjak még a piámra?! – kiáltotta az asztalra csapva egy izmos testalkatú, fekete hajú férfi. A pultos összerezzent a csörrenések hallatán majd odahajolt hozzám.
- Na, fiú, ha még érdekel Morg, hát ő az. - bökött a fejével a kiáltozó fickóra.
- Csapos, hozz egy adagot, de tüstént! – kiáltozott tovább a fickó, mire a másik remegve kezdte el keverni az italt.
- Kettő lesz uram, majd én kiviszem neki! – Láttam a megkönnyebbülést az öreg arcán, mikor meghallotta a szavaim, ezután kisvártatva elém tolta a két korsót. Felkaptam a két üveget, majd az egyikbe mialatt megfordultam beleöntöttem az fiola tartalmát.
- Na, végre!! Éppen ideje volt. – Kacagott fel a férfi mikor elé toltam a korsót.
- Mit akarsz még itt kölyök? Ohh csak nem ugyanezt iszod? Na, had lám, hogy lehúzod! – a férfi szeme felcsillant mikor meglátta a korsóm tartalmát én hezitálni kezdtem, hogy valóban legurítsam e a korsó tartalmát ami ki tudja hányféle italt tartalmazhatott. A fickó mosolya alább hagyott mikor a tétovázásomat figyelte, majd hirtelen komorrá vált és gyanakvóvá.
- Tudod mit, inkább ebből igyál! – tolta elém a saját korsóját.
- De hisz ugyanaz van benne. – mondtam védekezés gyanánt, mire a fickó hangosan felkacagott.
- Ez az én piám fiú, mivel hozzám, tartozik ezért sokkal jobb, mint bármelyik ebben a bárban, nem igaz öreg?! – egyenesedett fel és a csaposra pillantott várva pár megerősítő szót. A pultos bólintott, majd éreztem, hogy egyre több szempár szegeződik ránk.
- Na, gyerünk! – erősködött Morg. Megfogtam a korsóját és lassan a számhoz emeltem. ~Remélem nem méreg volt abban a fiolában~ Megdöntve kicsit a korsót, félve, de lenyeltem egy kortyot. Morg felkacagva tépte ki a kezemből a poharát, miután látta az összerezzenő testemet és a fanyalgó arckifejezésemet.
- Te jó ég mi van ebben a korsóban? – toltam el magamtól a sajátomat, mutatván, hogy elég volt az az egy korty a piából. Morg felnevetett, majd lehúzta az italt.
- Gyakorolj még kölyök, nem mindenki lehet olyan hatalmas, mint én! – mondta fennhangon és a bárba összecsődült tömegből párat éltetni kezdték a fickót. Morg egy elégedett sóhajjal távozott, mikor meghallotta a nevét a következő menet részvevőinek listáján. Jómagam igyekeztem felkelni az ital okozta traumából, majd elindultam a találkozópont felé, mikor furcsa érzés kerített hatalmába. Az egyensúlyérzékem oda lett és a hullámzott minden, a hangok, amiket hallottam hol mélybe, hol magasba csaptak át. Éppen az ájulás környékezett, mikor valaki elkapott hátulról.
- Mit csinálsz te bolond? – a nő volt az, megragadta az arcom és a szemeimet vizsgálta. –Benyelted az anyagot? Mekkora marha vagy, mennyit?
- Cs-csak …. egy korty. – a nő felsóhajtott.
- Jól van, akkor rád nem fog annyi ideig hatni, elintéztem a kommentátort, ülj le és figyelj. - Elég nehézkes volt a „figyelés” ebben az állapotban, de annyit még láttam, hogy az arénában egy homályos tag jobbra-balra dülöngél. Ezen elvigyorodtam, hiszen tudtam, hogy Morg az. Az ellenfele egy felpáncélozott figura volt, eléggé vézna kis ember. Amikor megkongatták a harangot a harc elkezdődött és a páncélos Morgra támadt. Vagy egy tucat vágást ejtett Morgon, de az meg sem érezte őket. A kardját felemelve suhintott a páncélos felé és a kardból olyan energia robbant a fickóra, hogy az majdnem a gödör faláig repült tőle. Ezután Morg szédelegve megindult felé és a kardján maga elé tartva egy szép S alakot írt le futás közben. Mire a páncélos felkelt Morg kardja már lesújtott rá és szó szerint a földbe passzírozta őt. A kommentátorunk hiába volt Morg ellen, ezt az egyértelmű győzelmet nem tudta félresöpörni, így a kört Morg nyerte. A látásom kezdett kitisztulni és újra képes voltam komplexebb mozgásokra, habár a végtagjaim még bizseregtek.
- Ez így nem lesz jó, a kard miatt még mindig túl erős, intézd el a harmadik fázist és gyere vissza, jah és próbáld meg nem kiütni magad út közbe.- villantottam rá egy gúnyos mosolyt, majd megkérdeztem az emberünk tartózkodási helyét. A nő egy zsák gyémántot adott a hely neve mellé, ekkor már tudtam mit kell tennem. A terem felső emeletén egy lelátón ült a célszemélyünk, aki a párosításokat intézte. Két nagydarab „gorilla” őrizte őt, akik mogorván elém álltak, mikor a „főnökükhöz igyekeztem”, ám mikor felvillantottam a pénzes zsákomat egyből átengedtek. A főnök a pénz csörgése hallatán egyből kinyílt, mint egy rózsa és érdeklődve hallgatta végig a mondandóm. Odaadtam neki a gyémánttal teli zacskót és távoztam, majd mikor ismét a lelátóra léptem örömmel hallottam a következőket.
- És most hölgyeim és uraim és egyéb vadállatok, a következő meccs egy mindent eldöntő mérkőzés lesz az aréna két titánja között. Az első a nemrég érkezett, feltörekvő csillag, Morg!! – a közönség ujjongott a név hallatán.- És az ellenfele a rettenthetetlen veterán Bora „A dárda”. – a név hallatán akkora őrjöngés támadt, hogy ha lettek volna ablakok már rég betörtek volna. A két ellenfél morgott egymásnak valamit majd elkezdték a küzdelmet. Morg támadásai erősek voltak, de ezúttal emberére talált. A Bora nevezetű ürge puszta kézzel állítottam meg a kardot és visszalökte Morg felé, aki ettől még jobban kitért az egyensúlyából. Morg igyekezett összeszedni magát, de a szert hatása éppen a tetőpontjához érkezett. A fickó szinte mozdulni sem tudott és Bora kihasználva az alkalmat lesújtott rá és a tömeg óriási meglepődésére igencsak könnyedén legyőzte Morgot. A fickó kiterülve feküdt a földön és Bora felemelt karokkal ünnepelte a győzelmét. Kisvártatva pár köpenyes ember érkezett a gödörbe, hogy kivigyék Morgot. A nő intett nekem én pedig követtem őt az utcára ahol Morg eszméletlenül várt minket.
- Itt a jutalmad a munkádért. - dobott nyakon egy nagy zsák gyémánttal.
- Ne hamarkodd el a dolgot. – Böktem a nő háta mögé ahol négy megtermett fickó sorakozott. Nem sokkal azután hogy elzárták az utcát megjelent a fickó, akit az előbb lefizettünk.
- Szóval ezért kellett nektek ez a párosítás? Szeretném tudatni az itt jelenlévőkkel, hogy ez a férfi itt. –rugdosta meg Morg arcát.- Ő az én tulajdonom, így minden, ami az övé, az enyém is érthető? – A fickó hevesen gesztikulált, de nem tűnt veszélyesnek, alacsony volt és vézna, a gondot a mögötte levők jelentették. A nő hátrálni kezdett, míg a háta nekem nem ütközött, ekkor félig felém fordította a fejét, de a szemeit nem vette le a többiekről.
- És most mi lesz? – kérdeztem érdeklődve.
- Most jön a te módszered, a második számú sötét céhes módszer. – hajolt közel a fülemhez és odasúgta. –levágjuk mindet. – akaratlanul is őrült vigyor szökött az arcomra és az izgatottságtól remegni kezdtem.
- Végre kipróbálhatom az új játékszerem. - Kacagtam fel, ekkor a főnök a négy izomagy mögé húzódva adta ki a parancsot.
- Öljétek meg a tolvajokat. – A négy fickó egyszerre indult meg felénk, mi pedig szétválva készültünk fel a küzdelemre. Kinyújtottam a kezem és a mágikus erőmet szabadon engedve idéztem meg az új fegyverem.
- Ex-quip! Kamikiri!! –kiáltottam kacagva, majd megjelent a fegyver a kezemben. Az egyik hústorony éppen felém rohant és lecsapni készült a kezeivel, amelyek akkorák voltak majdnem, mint a fejem. Bekapcsoltam a fűrészes pengéket a fegyveren és egy határozott suhintással levágtam a fickó ütni készülő karját. Az áldozat felkiáltott a fájdalomtól és a hiányzó végtagjához kapott.
- Ohh ilyen könnyű lesz? Akkor nem is kell túl sok erőt pazarolnom erre. – Mondtam vigyorogva, majd nekirontottam a fickónak és egy óriási félholdvágással a falnak csaptam őt, majd egyre hevesebb vágásokkal csapkodtam őt, míg végül a teste már nem mozgott, csupán az ideg rángatta a hulla épen maradt testrészeit. A hullát még vagdostam egy darabig kiélvezve a pillanatot, mikor a nő megzavart.
- Meddig tart még? – felé pillantottam és a másik három már holtan feküdt és a főnökük pedig a falba lett préselve. Az őrület annyira magával ragadott, hogy észre sem vettem, mi történik körülöttem. Vettem egy nagy levegőt és lenyugodtam, majd felmarkoltam a gyémánttal teli zsákot és a nőhöz sétáltam.
- Ma valahogy minden olyan könnyen sikerült. – mondtam mire ő kicsit felkacagott és felkapva a kardot indult el az utcán.
- Öröm volt veled üzletelni Blackened Tearses srác. – mondta furcsa hanglejtéssel és a válla fölött felém pillantott, én csak intettem neki és elindultam az ellenkező irányba.