Mateus Grandus

Irány Fiore

Bár apám utolsó ajándéka, egy térkép a Fiore-be vezető utakhoz, hasznosnak bizonyult, de még mindig hosszú út választ el a célállomásomig. Nem mondhatnám, hogy nem szoktam hozzá a gyalogláshoz, amíg apám mellett tanultam, de Fiore akkor sem a szomszéd város, hanem egy határon túli királyság. Szükségem lesz egy szállító eszközre, hiszen ezt a távot mégse tehetem meg gyalog.
- Bárcsak inkább tér mágiát tanultam volna. Akkor most simán el teleportálhatnék.
Mondtam, majd rögtön eszembe jutott, hogy a Teleportáció egy magas szintű varázslat, és ha értenék a Tér Mágiához, akkor se lennék jelenleg képes még a teleportációra. Így hát tanácstalanul róttam az utat tovább, mígnem elértem egy kisebb faluba. Bár még nem jártam itt, de ismertem a járást(Kösz apa.) és mivel jobb ötletem nem volt, betértem a helyi kocsmába. Az egész nem volt több, mint egy nyirkos kis patkány lyuk. Egy pult, két asztal, és összesen 6 szék fért el benne, amiket ahogy jobban szem ügyre vettem mintha egy kis moha is benőtt volna. Nekem semmi kedvem se volt a köznéppel keveredni, de apám mindig mondta, hogy ‘Ha nincs hova menni, keress egy fogadót! Ott mindig van valaki aki segíthet neked.’ És hát jobb híján most ez a lepusztult kiskocsma is megteszi. A kocsmáros mogorván nézett rám a pult mögött, nyilván látta, hogy nem vagyok idevalósi.
~ Nem baj, úgyse a jóindulatát akarom tőle. ~ gondoltam, majd leültem az egyik rozoga székre a sarokban. A kocsmában rajtam kívül még hárman voltak. A kocsmáros, aki épp kilépett a pult mögül és két korsó sört tett a kocsma másik asztalára ahol két kereskedőnek látszó figura beszélgetett. Nem volt nehéz meghallani amit mondtak, hiszen a kocsma nem volt épp egy tágas helyiség és zsúfolt se volt emberekkel.
- Neked elvitte az ital az utolsó csepp eszedet is. Nem elég, hogy itt már el vagy teljesen adósodva, még tovább akarod veszíteni a húrt?
- Ez tuti biznisz. Fiore-ban úgy viszik az ilyet, mint a cukrot. Ismerek ott egy-két kereskedő várost, csak el kell jussunk oda és a pénz szabályosan ragadni fog hozzánk!
- De minek ehhez pénz neked? Van szekered is és lovad is. Menj és gazdagodj meg!
- Nem lehet. Az út hosszú, kocsival is kb. két nap. Étel kell és víz, plusz fel kellene bérelni egy mágust is mert nagyon sok a bandita arrafelé, és tudod, hogy keresik a cuccot.
- Szóval ez tart vissza a gazdagságtól?
- Tényleg nem kell sok. Biztosan meg tudunk egyezni egy mágussal.
- Felejtsd el! Fiore messze van. Ha találunk is egy Mágust aki elkísérne, az nagyon drága mulatság lenne. Nem éri meg.
Eleget hallottam. Bár nincs ínyemre, hogy a ilyen közembereknek segítsek, de szükség törvényt bont. Felálltam majd odaléptek a két kereskedő közé.
- Jó napot uraim! Egészen véletlenül meghallottam a beszélgetésüket, és úgy hiszem egymás segítségére lehetünk. Önöknek egy Mágus kell, nekem egy fuvar Fiore-ba. - mondtam mindezt a lehető legnyájasabb mosollyal. Majdnem felfordult a gyomrom tőle, de el kell jussak Fiore-ba bármi áron. - Reméltem, hogy talán megegyezhetnénk úgy, hogy mindenki jól járjon.
- Ön egy mágus? - kérdezte egyikük. Hangjából mintha kételkedést hallottam volna ki.
- Az volnék - mondtam és közben kezemben megidéztem egy kisebb méretű tükröt - és történetesen épp Fiore-ba tartok. Már csak egy fuvarra lenne szükségem.
- És ha jól értem a fuvarért cserébe maga megvédene minket az útonállóktól?
- Pontosan. - válaszoltam miközben tükrömet a kezem körül röptettem, a hatás kedvéért.
- Hát ez remek. Hallod ezt Rolo? Már meg is van a testőrségünk. Most már tényleg nem mondhatsz nemet! - állt fel helyéről a másik.
- Hmm... Hát jó. Akkor menjünk, de mindkettőnk érdekében remélem, hogy az olcsó húsnak ezúttal nem lesz híg a leve.
Nem szóltam semmit. Kellett a fuvar, és nem lett volna a legjobb kezdés ha rögtön az elején az Rolo nevű jótevőm arcába taposok.

Pár óra múlva már úton is voltunk Fiore felé. Két lovaskocsival indultunk el amelyből az egyik tele volt pakolva áruval, ami olyan gondosan le volt takarva mintha direkt rejtegetnének alatta valamit, a második (amelyiken én is ültem) pedig különböző illat- és ékszerekkel volt megrakva. Én pedig csendesen ültem hátul, és olvastam apám könyvét. Ha minden jól megy nem áll senki az utunkba és gyorsan magam mögött hagyhatom a társaságot. Éppen a tükör mágia egy újabb felhasználásáról olvastam mikor megzavartak:
- Hát te meg mit olvasol? - kérdezte a kereskedő akit nem Rolonak hívnak.
- Semmit amit a magad fajta értékelne. - válaszoltam durván, mert haragudtam, hogy megzavartak, amikor épp apám könyvét olvasom.
- Jól van na csak kérdeztem...
Már semmi szükségem sincs arra, hogy kedvesnek mutassam magam. Kitenni már úgysem fognak, ha meg mégis akkor...
- Egyébként miért akarsz Fiore-ba menni? - zavart meg ismét ugyanaz az alak
- Semmi okom nincs rá, hogy azt megosszam veled.
- Azt mondják ott olyan sok mágus él, hogy több céhet is állítottak már számukra. Ha ez igaz akkor sok pénzt fogok keresni.
- Valóban azt hiszed senkinek nem tűnik majd fel, hogy miért van nálad egy egész szekérnyi lakrima? - kérdeztem félvállról.
Már akkor tudtam, hogy lakrimákat rejt a ponyva, amikor először megláttam.
- Honnan...
- Kérlek! Egy mágustól akarsz elrejteni több száz nyers lakrimát. A helyedben reménykednék, hogy egy sötét mágussal sem akadunk össze az út alatt.
Ez elcsendesítette, így én tovább koncentrálhattam kedvenc könyvemre.
Figure Mirror / Tükör Ábra /
A képesség, hogy a mágikus tükörből visszaverődő fényt kedvedre formázd, így egy ott nem lévő képet létrehozva a külső szemlélő számára. Gyenge pontja, hogy...
- De hát ezért vagy te itt! Hogy megvédj minket ha megtámadnak!
Most már aztán dühös vagyok. Eddig se terveztem, hogy majd pont az Ő fajtájukat fogom megvédeni, de most már én leszek az akitől félniük kell ha még egyszer megzavarnak.
- Na ide figyelj! Csak mert én itt vagyok az még nem jelenti, hogy biztonságban vagytok. Pár jöttment banditát még eltudok intézni, de ha van köztük akár egy mágus is akkor bizony nem tudom garantálni, hogy ép bőrrel érünk el Fiore-ba.
- De...
- Ezen kívül, szeretném még közölni veled, hogy ha még egyszer megzavarsz, én magam doblak a banditák elé!
A kereskedőnk megijedt, majd előrefordult és tovább nézte az utat. Láthatóan bánja már, hogy én vagyok a kísérője, de ez cseppet sem izgatott. Már semmi szükségem a véleményére.
Így telt el pár óra, csendesen, nyugodtan. Aztán barátunk mintha mi se történt volna ismét megzavart:
- Nem vagy éhes?
Nem válaszoltam, csak olvastam tovább a könyvemet a Tükör Ábra használatáról.
- Én farkaséhes vagyok. - szólt majd felállt helyéről és a hátra kiabált a mögöttünk lévő kocsi vezetőjének. - Hé! Rolo! Álljunk meg, éhes vagyok!
Rolo válaszát már nem hallottam tisztán, de valószínűleg rábólintott mert Ő is megállt, és kipakolt két széket míg beszédes barátunk tüzet rakott.
~ Nagyszerű! Miért nem hívjátok meg a banditákat is vacsorára? ~ gondoltam, de egy szót se szóltam inkább. Nyilvánvalóan nincs tapasztalatuk arról, hogy mit nem szabad tenni ha veszélyes utakon jár az ember, de hát ki vagyok én, hogy kioktassam őket erről? Eddig még megvolt az esély arra, hogy elkerüljük az útonállókat, de most, hogy lobog a tűz, a füst minden helyi semmire kellőt ide fog vonzani.
Felálltam és szétnéztem. Persze ,hogy közvetlen egy erdős rész mellett álltunk meg. Erdő balra, nagy büdös semmi jobbra. De ez legalább leszűkíti a kört ha ránk rontanak. A két idióta mit sem sejtve ül a tűz körül, és jóízűen eszik a sózott marhahúst, és a száraz kenyeret. Hitvány egy utolsó vacsora...

Lám tényleg nem kellett sok, már hallottam is a mozgolódást az bokrok közt az egyik kocsi mögött.
Hányan vannak? Talán hárman-négyen... nem túl jók az elrejtőzésben. Én már azon is csodálkozom, hogy még csak én vettem őket észre. ~ Na mikor támadtok? Mire vártok már? Talán látják rajtam, hogy látom őket? Vagy simán csak berezeltek? Bátorítsuk egy kicsit őket! ~
- Megyek szétnézek egy kicsit. Nem lenne szerencsés a lesből letámadnának. - szóltam jó hangosan hogy hátul is értsék.
A Rolo nevű fickó ide se nézett, csak intett majd tovább beszélt barátjához, én pedig bementem az erdőbe gondosan ügyelve arra, hogy messziről elkerüljem a banditák leshelyét.
Mikor úgy éreztem, hogy már elég messze járok a banditák szeme elől, megfordultam és csendesen vissza lopakodtam mögéjük.
Nem kellett sokat várjak, amint vissza értem ők megindultak és rátámadtak a két hasztalan-huszárra akik azonnal felugrottak és és a kocsikhoz futottak. Nem voltak elég gyorsak, a banditák azonnal elkapták, és megölték őket. Most jobban szemügyre vehettem őket: Hárman voltak, egy magas cingár termetű, egy izomagyú akinek a fejét teljesen eltakarta a kendője, és egy viszonylag normál testalkatú alak, aki viszont így törpének tűnt két társa mellett. Én az egyik fa mögött álltam, biztos távolságra tőlük, ha akarom akár el is mehettem volna, de még mindig nem értem el Fiore-ba. Tehát ha a két díszpintyre nem is, de a járművükre szükségem volt.
- Ezt nézzétek, mennyi ékszer! Megütöttük a főnyereményt fiúk! - szólt az magasabbik, markában egy nagyobb igazgyöngy nyakékkel. - Nézzétek meg mi van a másikon!
A másik 2 bandita nem volt rest, azonnal lerántotta a ponyvát és meglátták a több ládányi nyers lakrimát.
- Hát ezek meg mik? - kérdezte a harmadik fickó.
- Engem kérdezel? - mondta nagydarab.
- Látsz mást itt rajtad kívül? Idióta!
- Te sem tudod, hogy mi ez szóval csak hallgass!
- Vagy mi lesz? - provokálta társát.
- Elhallgattatlak! - válaszolt a másik majd, hogy nyomatékot adjon mondanivalójának felemelte vastag, kétélű kardját.
- Nagy a szád, hallod-e? - szólt az előző majd Ő is kardjáért nyúlt.
Egy ideig úgy tűnt, hogy azok ketten egymásnak esnek, de ekkor megjelent egy negyedik alak is.
~ Tudtam, hogy négyen vannak! ~ gondoltam ~ Még jó, hogy nem mozdultam el. ~
- Elég legyen! Jarl! Jam! - szólt a két banditának - Hagyjátok az ékszereket ahol vannak! Jolt! Dobd a két hullát a kocsira és gyújtsd fel az egészet a fenébe!
- Mi? De hát az ékszerek...
- Nincs rájuk szükség! Jam, azt mondtam hagyd őket! - kiáltott Jamre aki épp egy nyakláncért nyúlt egy hatalmas kristállyal rajta. - Csak lelassítana minket. A lakrimák sokkal többet érnek, mint a kavics amit annyira el akarsz tenni. Világos voltam?
- Világos! - válaszolt azonnal Jolt és Jarl.
- Mondtam, hogy ne hívj Jamnek. - Morgott a Jam nevű bandita, de Ő is tette amit parancsoltak neki.
- Hihetetlen, hogy ilyen könnyen a kezünk közé került ez a sok lakrima.
- De mi az a lakrima főnök? - kérdezte Jarl, a nagyobbik.
- Kristályok, amelyek feltölthetőek nyers mágikus energiával.
- Az meg mire jó?
- Neked semmire. A Fiore-i mágusok viszont szép pénzt hajlandóak kifizetni ezekért... Jobb ha minél előbb elindulunk! Bármikor visszatérhet a testőrük.
- Nyugi főnök, még ha egy mágus is lenne, veled akkor se tudna elbánni.
- Jam, hányszor mondtam, hogy ne gondolkozz helyettem? Ha van időd beszélni, inkább a dolgodat végezd! Megyek körülnézek, hogy merre van. Mire visszajövök, azt akarom, hogy készen legyetek.
~ Tehát valószínűleg a főnökük is egy mágus, mint én. ~ Gondolkodtam magamban majd hátrébb léptem. ~ Ha engem keres akkor had keressen. Addig én leszámolok a maradékkal és lelépek. Szerencsére nem arra indult amerre én is rejtőzöm, így gond nélkül kivárhattam amíg elég messze ér. Jam közben kilopott néhány nyakláncot és karperecet majd gyorsan meg gyújtotta a kocsit.
Többet nm vártam. Előbújtam rejtekemből, majd megidéztem egy tükröt magam előtt. A banditák úgy meglepődtek, hogy egy másodpercig csak bámultak, ami nekem pont elég volt, hogy bevigyem az első támadást.
- Mirror Shard!! - kiáltottam, ezzel szilánkok záporát zúdítva a nagydarab fickóra, aki ettől hátratántorodott, de még megtudott állni a két lábán, csak azért, hogy egy másodperc múlva felüvöltsön a fájdalomtól ahogyan a több száz apró tükör szilánk behatol a húsába.
- Mirror Shard! Mirror Shard! Mirror Shard! - ahogy sejtettem, gyors egymásutánban szórni az áldást kimerítő, de amit akartam elértem. Jarl kifolyt vére lassan tócsává nőtt mozdulatlan teste alatt.
- Főnök! Itt a fickó, segíts már! - kiáltott a Jam nevű illető, de nem jött segítség.
Jolt nekem támadt ívelt kardjával amit sikeresen kivédtem. Hátrébb ugrottam, hogy ne érhessenek el majd megidéztem egy pár tükröt magam elé.
- Mirror Shard! - A két tükör egy támadásként zúdította Joltra a szilánkokat, aki kezével eltakarta arcát, így bár megvédte arcát a szilánkoktól, de a kezébe kíméletlenül belefúródtak a tükör darabok. A fájdalomtól kiejtette kezéből kardját én pedig kezemet ökölbe szorítva előre törtem és teljes erőből gyomorszájon ütöttem amitől térdre ereszkedett majd egy jól irányzott orrba vágástól elterült a földön. Felnéztem a lakrimás kocsira, amin Jam mozdulatlanul állt. Nyilván azt remélte, hogy Jolt majd megtud állítani, de most tévedett. Ahogy megláttam, félelmet láttam az arcán és nem ok nélkül. Megindultam felé, de Ő erre leugrott a kocsiról és elszaladt a pusztás oldal irányába.
- Nem engedlek el, te semmirekellő!
Utána futottam, majd rövid távon belül elértem őt. Megfogtam a ruhájánál fogva, öklömre pedig egy kisebb méretű tükröt idéztem, majd széttörtem az arcán. A szilánkok szétvagdosták az arcát és talán egy keveset le is nyelt belőlük. Az szája szétrepedt, és vágások voltak mindenhol az arcán, de még magánál volt annyira, hogy felálljon és tovább szaladjon miután elengedtem.
- Úgysem szöksz meg! - szóltam, újra megidéztem egy nagyobbacska tükröt majd utánna eredtem vele. Hamar utolértem, elé vágtam és felkiáltottam:
- Mirror Shard!
Ahogyan az várható volt, a szilánkok belehasítottak a bőrébe, de fontos szerveket nem találtak el.
- Miror Shard! Mirror Shard!
Apámnak igaza volt, tényleg hamar beletanultam. A tükör megidézése és szilánkokká törése közti idő egyre kisebb volt, ahogy többet használtam a Mirror Shard-ot.
- Mirror Shard! - kiáltottam újra. Nagyon élveztem ahogy dobáltam rá a szilánkokat. Jam pedig minden lövésnél hátrébb tántorodott mintha pisztollyal lőnék rá, míg aztán egy végső lövéstől a teste végleg a földre hullott.
Nem sirattam sokáig. Ott hagytam és visszamentem a kocsikhoz, ahol már várt engem a nagyfőnök. Ott állt, a félholtra vert Jolt teste előtt, és nem úgy nézett ki, mint akit meghatott volna, hogy a társaival így elbántam.
- Ezt az egyet nem ölted meg. Micsoda pazarlás. - mondta azzal a levegőből egy nagyobb alabárdot idézett elő, ~ Tehát tényleg mágus. ~ majd leszúrta vele félholt társát.
- De meg kell köszönnöm a segítséget. Engem béreltek fel arra, hogy visszaszerezzem a lopott lakrimákat, de nem akartam harcolni ilyen szánalmasan gyenge emberek ellen. Remélem nem bánod, hiszen mi is megtettük ugyanezt a szívességet neked.
Akaratlanul is elmosolyodtam. Hát persze, hiszen ha Ő egy mágus nyilván volt annyi esze, hogy tudta, hogy látom őket és, hogy szándékosan hagytam ,hogy megöljék a két kereskedőt.
- Nincs ellenemre ha a söpredéket kell kiiktatni, de úgy hiszem nem én vagyok az egyetlen aki így gondolja.
- Ebben egyetértünk. Most pedig ha megbocsátasz van egy szekérnyi lakrima amit vissza kell vigyek megsemmisítésre. Hacsak nem azért hagytad, hogy megöljük a két védenced mert magadnak akartad a lakrimákat. - mondta miközben kicserélte fegyverét egy egy hosszú dárdára.
- Kár lenne megölni egy mágust olyan kicsinyes dolgokért, mint a pénz.
- Ne fenyegess, még megsértődök! Nem kell a lakrima. Nekem csak egy jármű kell amivel elmehetek Fiore-ba! - nyugtattam a fegyver mágust.
Nem lett volna szerencsés megküzdeni egy fegyvermágussal hiszen ahogy apámtól tudom, eléggé kiszámíthatatlanok. Ráadásul a sorozatos Tükör Szilánkok kimerítettek így pedig nem lett volna kérdéses a nyertes kiléte.
- Á, értem. Szóval te csak az ingyen fuvar miatt kísérted el őket. Valószínűleg Kunugiba tartottak, elvihetlek odáig ha gondolod.
- De azt hittem vissza kell vinned a lakrimákat.
- Mégse hagyhatlak itt a semmi közepén! Majd azt mondom, hogy csak a helyszínen tudtam vissza szerezni a kocsit. Szóval, elvihetlek?
- Ez a Kunugi, ez ugye Fiore-ban van?
- Legutóbb mikor arra jártam még ott volt, és nem hiszem, hogy messzire ment volna azóta. - nevetett.
- Akkor hálás lennék, ha el tudnál vinni! - válaszoltam a legnagyobb jóindulattal.
Ezúttal nem volt tettetett a jóindulat, hiszen Ő nem holmi egyszerű ember volt, mint a kereskedők, vagy a banditák. Ő egy mágus volt aki ráadásul ugyanúgy gondolkodik az emberekről, mint én, és ezt Ő is tudja rólam.
Kikerültük a leégett szekeret ami előttünk volt és tovább haladtunk Fiore irányába.
- A nevem Amisu egyébként. Örvendek a találkozásnak. - szólt egy kis idő múltán, kezét felém nyújtva.
- Mateus. Úgy szint.
- Először mész Fiore-ba?
- Igen. Miért?
- Semmi különös. Csak van egy érzésem, hogy nagyon fog tetszeni neked.
- Heh. Remélem is, - szóltam pökhendin - különben még megsértődnék, és az senkinek sem lenne hálás.
- Igen... sejtettem, hogy ezt fogod mondani. Jobb ha óvatos vagy! Fiore tele van hatalmas erejű mágusokkal akik semmi perc alatt elverik rajtad a port és még csak meg sem izzadnak tőle.
- Miért mondod ezt most nekem?
- Nincs semmi baj azzal ha egy mágusnak van önbizalma és tudja, hogy mit akar. De a vakmerőséget és az esztelen baj keresést csak egy nagyon pici vonal választja el egymástól. Ha ezt nem tudod megérteni, feltörlik veled a padlót.
- Még egyszer megkérdezem: Miért mondod ezt most nekem?
- Mert én is ugyanezzel a felfogással indultam el Fiore-ba.
- És?
- Még aznap, amikor elértem Magnoliába, három bordámat és az állkapcsomat zúzták össze és utána két hónapig nem ehettem szilárd ételt. Egy villám mágus tett helyre alig fél perc alatt. Mindezt azért mert azt hittem én vagyok a legnagyobb kutya.
- Cöh, nem vagyok egy idióta. Pontosan tudom, hogy vannak nálam erősebb mágusok is, de én pontosan ezért akarok Fiore-ba menni! Ott találkozhatok Mágusokkal akik olyan mágiát birtokolnak amit apám nem tudna megtanítani. Értékelném ha a bölcs tanácsaidat inkább másoknak tartogatnád.
- Vedd úgy, hogy egy szót se szóltam!
Az út hátralevő rész ezek után viszonylag csendesen telt. Amisu elmesélte, hogy nem csak Elemi mágusok vannak Fiore-ban, Gealdorok is, mint én magam és, hogy létezik egy maroknyi mágus akik Sárkányölőknek nevezik magukat, és különlegesen erősek.
- Ugyan már! Sárkányok nem is léteznek. Hogy hihetsz ilyen badarságnak?
- Ha Sárkányok nem is, ezek az úgynevezett Sárkányölők nagyon is léteznek, és veszélyesek.
- Nos, ez csak azt bizonyítja, hogy jó irányba megyek. - zártam le a témát majd újra elővettem apám könyvét és - gondosan ügyelve, hogy ne Amisu ne láthassa a tartalmát - folytattam a Tükör Ábra tanulmányozását.
A nap már lement, de nem álltunk meg. Minél hamarabb Kunugiba akartunk érni, hogy aztán mindketten mehessünk a dolgukra. Így végül, kicsit nyúzottan, de már másnap korán reggel elértünk a kereskedő városba, ahol aztán rövid búcsút vettünk egymástól én pedig jobb ötlet híján elindultam a főutcán, egy élelmiszerbolt után kutatva mert már vagy másfél napja nem ettem semmit...

hali. gratu az elso kalandhoz kis arja vezer:). azt hiszem ujfent egy sajatos szemelyisegu karakterhez van szerencsem, ennek igazan orulok. azt is dijazom, hogy ez a kaland, mint egy bevezetes, elore vetit egy hosszabb osszefuggo tortenet szalat, hisz az mindig csak jo ha a sok elmeny egy nagy egessze all ossze.a kepessegek spammelese lvl egyen eleg nehezen elkerulheto, de megsem az egyetlen jarhato ut, kellemesebb es erdekesebb egy csata ha olvasas kozben nem ugyan azt a dolgot kell 10szer elkepzelnem. figyelmes es rendezett mnkat adtal ki a kezedbol, amelyben a karakter viselkedese tartotta magat egy semahoz, sokaknal ezt megvalositani is problemas, konnyen kiesnek a szerepukbol. fejlodni mindig mndenkinek van hova, de tegnapi felelmeid tulzoak voltak. varom a tovabbi fejlemenyeket, jutalmad 100ve.

Lopott mágia
1. rész

Probléma mentesen telt az délutánom, azaz hogy pontosabbak legyünk, esemény mentesen, hiszen átaludtam az egészet.
Miután elértem Kunugiba, két érzés lett úrrá rajtam. Az első éhség, a második fáradtság volt, így aztán nem volt kedvem se városnézésre, se semmi másra. Nem akartam mást csak egy fogadót ahol ételt és ágyat adnak. Szerencsére gyorsan találtam egyet, így mégsem kellett éhesen egy padon aludnom. Beléptem és miután elfogyasztottam korai ebédemet, kivettem egy kisebb szobát és azonnal beledőltem az ágyba mint egy krumplis zsák.
Csak késő este keltem fel, mikor már szinte minden fény kialudt a város ablakain. Én lesétáltam a fogadó alsó szintjébe ahol csak néhány ember ült az asztaloknál, nagy része csendesen iszogatott poharából, viszont volt egy kisebb bagázs akik fennhangon veszekedtek egymással:
- Csak az időnket vesztegetjük! Már túl rég óta nem mutatkozott! Szerintem már rég lelépett!
- Vagy meghalt!
- Nyugodjatok már le! Tudom mit csinálok, egész biztosan itt járt nem rég.
- HAT HÓNAPJA!! - csattant fel az előző, mire a fogadóban szinte minden szempár feléjük fordult egy másodpercre.
- Csendesebben! Jó lenne, ha nem keltenénk nagyobb feltűnést a kelleténél!
- Lényegtelen. Talán inkább beszélhetnénk valami másról, mielőtt egymásnak esnétek. - szólt a magasabbik és erre mindhárman csendben maradtak.
Én kíváncsian odamentem a pultos mögötti kisasszonyhoz és rákérdeztem, hogy mégis kik ők, és kit keresnek ennyire?
- Jah ők? Nem tudom kik lehetnek, épp az előbb érkeztek, és Grandus után érdeklődtek. - míg hallgattam a mondanivalóját, a szóban forgó trió felé fordultam, de mikor meghallottam a saját vezetéknevem, olyan gyorsan fordítottam a fejem a nő irányába, hogy beleroppant a nyakam is.
- Bocsánat, megismételné?
- Mondom Jonathan Grandust keresték. Elmondtam nekik, hogy valóban járt itt kb fél éve. Emlékszem rá mintha csak tegnap történt volna, hiszen hazavágta a fél berendezést mikor rájöttek, hogy Ő az.
- Miért? Ki ez a Jonathan?
- Jól sejtem, hogy nem vagy idevalósi?
- Ezt eltalálta! Most válaszolna? - sürgettem a nőt.
A nő tartott egy pár másodperc hatás szünetet, vagy csak, hogy összeszedje gondolatait, belekezdett mondanivalójába:
- Jonathan Grandus hét éve betört a Mágiakutató és Fejlesztő Iroda épületébe és információt lopott titkos mágikus kutatásokról. Persze erről nem írt egy újság sem, de ilyesmi előbb-utóbb kiszivárog, és azóta persze minden céh titokban Őt akarja. Ahány céh, annyi szándék, de a lényeg az, hogy Jonathanra vadásznak. Ő persze eltűnt, mint akit elnyelt a répaföld. Fél éve látták legutóbb, pont ebben a fogadóban, de azóta se híre se hamva.
- Mit akarhat az ap - az a fickó illyes fajta információval?
- Mit gondolsz mit csinálnak a Mágiakutató és Fejlesztői osztályon? - szólt lenéző hangon - Mágiát, mi mást? Különféle mágiatípusokat találnak ki és hoznak létre, sok olyat amit soha senki nem ismerhet meg, mert túl veszélyesnek találták. És most ez a mágikus tudás mind nála van, nem csoda ha mindenki keresi őt. - fejezte be mondandóját, majd elfordult jelezve, hogy számára véget ért a beszélgetés. Én pedig csak néztem, mint borjú az új kapura. Apámról kiderült, hogy fél Fiore őt keresi és, hogy olyan mágikus tudás van a birtokában, amiket maga a Mágikus Tanács, Mágia Kutató és Fejlesztő részlege dolgozott ki, és nyilvánította túl erősnek ahhoz, hogy a publikum elé tehessék. ~ Fél éve? Emlékszem, hogy kb. hat hónapja mikor még mellette voltam, eltűnt egy hosszabb időre, engem meg ott hagyott egy barátjánál, hogy legyen ki felügyelje az edzésemet. ~ gondolkodtam magamban. ~ Ennek az egésznek hét éve, ami azt jelenti, hogy mikor megtaláltam a varázskönyvet, már egy éve keresték őt. Akkor már egy éve birtokában volt olyan mágiáknak, amikről más emberfia még hírből se hallott. És ezt még hat évig titkolta előlem? Mondjuk ez megmagyarázza, hogy miért volt apám olyan sokat úton. Menekült, és nem akart veszélybe sodorni engem és anyámat. Nem hiszem el, hogy hat évig míg apám tanított én egyszer sem vettem észre, hogy valójában menekülünk. Persze, honnan tudhattam volna? Nem tudtam akkor semmit, csak egy kölyök voltam akit elvakított a mágia utáni vágy. ~
Teljesen bele voltam merülve a gondolataimban, így csak később vettem észre, hogy az előző hármasfogat akik eddig csendben ültek, már felálltak és felslattyogtak az emeletre ahol a hálószobák vannak.
Többet akartam tudni! Rengeteg kérdésem volt még, például, hogy egyáltalán miért tört be apám a Mágia Kutató részlegbe, vagy hogy mire használta azóta a lopott tudást, és nekem miért nem mesélt róla soha? Muszáj tudnom ezeket, és választ csak egy valakitől kaphatok, Apámtól. ~ De hol lehet? Fél éve nem látta senki, ami nem meglepő hiszen azóta végig mellettem volt és felügyelte az edzésem. Azt mondta, mielőtt különváltunk, hogy van egy nagyobb megbízása, ami sokáig eltarthat, de mi lehet az és hol? Azt hiszem nincs más választásom, minthogy visszamenni a kisvárosba ahol legutoljára láttam... Remek, fél napja se érkeztem meg most mehetek vissza. ~ Gondoltam bosszúsan.
~ Talán annak a három jómadárnak van egy járműve, ha elmondom nekik, hogy friss infóm van Jonathanről biztos kapnak az alkalmon. ~
Felsétáltam az emeletre, majd megálltam a folyosón. Négy szoba volt a fogadó emeletén, abból egy az enyém, egy tárva nyitva, egy másikból pedig hangos horkolás szűrődik ki, így aztán kizárásos alapon a négyes ajtóhoz léptem, abban a reményben, hogy mögötte lesz a három alak, akikre szükségem van.
Bekopogtam, halk motyorgást és gyors lépteket hallottam, válasz viszont nem jött.
~ Nem tetszik ez nekem... ~ gondoltam majd újabb kopogás után hátrébb léptem pár lépést. Épp időben léptem el, hisz a következő pillanatban egy kard szúrt keresztül az ajtón. A kard vissza húzódott majd az ajtót kirúgta egy hosszú láb. Én ezt két lépésre az ajtótól néztem végig, és titokban örültem, hogy mégsem az ajtó előtt állva vártam meg a végét. A hosszú láb az ajtóban most eltűnt majd kisétált a trió magasabbik tagja. Nagyon magas volt, még én is fel kellett emeljem a fejem hogy lássam az arcát, pedig én se panaszkodhatok. Kezében egy karddal szétnézett a folyosón, majd megpillantott engem.
- Nem várunk vendégeket! - vetette oda filmbe illő orosz akcentussal, tisztán jelezve, hogy nem kívánatos személy vagyok.
- Ugyan, pedig van valamim, amit biztosan értékelnétek! - szóltam barátságos hangnemben, de bal karomat védekezően magam elé emeltem, míg jobb kezembe hátul mágikus erőt gyűjtöttem.
- Nem veszünk semmit! - mondta majd kardját lent tartva felém rohant. Én megidéztem egy tükröt magunk között, de túl gyors volt, és egyszerűen keresztülvágta azt, mielőtt használhattam volna a Tükör Szilánkot. Egy lépést hátra léptem, mire Ő kardját dárdaként maga előtt tartva, előre tört és majdnem megvágott vele az arcomon.
- Én nem árulok semmit. Csupán információm van arról a bizonyos személyről akit kerestek. - próbáltam lebeszélni a további harcról, hiszen mégse azért jöttem, hogy verekedjek.
Emberünk válasz helyett magasra emelte fegyverét (már amennyire a plafon engedte) és előre lépett egy újabb csapás reményében.
~ Ezt könnyűszerrel kikerülöm, pont mint az előbb. Igazán tudhatná, hogy ha elsőre sem jött ez be, másodjára se fog.... Vagy lehet, hogy tudja is? ~ gondolkodtam majd ahelyett, hogy hátrébb léptem volna ezúttal előre törtem, pontosan a fickó és a kardja közé, jobb kezemet hátam mögött ökölbe szorítottam és egy kisebb méretű tükröt idéztem meg magam elé. Az utolsó másodpercben már Ő is tudta mi fog következni, de már nem tehetett ellene semmit. Öklömmel átütöttem a tükröt, aminek szilánkjai, az öklömmel szinkronban, megindultak az alak hasfala irányába. Már majdnem elértem őt, mikor egy furcsa gömb alakú dolgot vettem észre közöttem és a nyurga alak között. Nem is egy dolog volt, inkább mintha a levegő és a fények elváltoztak volna és egy gömb alakját formáznák. Ez az elváltozás egy pillanat alatt beszippantotta a szilánkokat és majdnem minket is kibillentett egyensúlyunkból, majd hirtelen egy hangtalan robbanás kíséretében ellökött minket a folyosó két irányába. Én, mivel a folyosó túlsó vége elég közel volt, hamar neki is ütköztem a falnak majd nem túl kecsesen földet értem. Halkan felszisszentem. A tenyeremben egy apró, de éles fájdalmat éreztem, és mikor odanéztem láttam, hogy pont beletenyereltem néhány tükör szilánkba, amiket a gömb nyelt el, és amint a fenti ábra mutatja, ki is lökött a felgyülemlett nyomással (és velünk) együtt. Egy nyomásbomba volt, erre a nyakamat tenném. Eleinte nem ismertem föl, de most már biztos vagyok benne, hiszen nem egyszer láttam már apámat, ahogyan végrehajtja ezt a mágiát. Sőt, talán meg is találom a varázskönyvemben ha most belenéznék. De honnan ismerne egy fegyvermágus ilyesmit? Még a Gealdor mágusoknak is rendkívül nagy koncentráció készséget kíván a Térmágia gyakorlása. Arról pedig, hogy egy Térmágus fegyvert használna, még sose hallottam.
Na, de térjünk vissza a folyosóra, ahol most megjelent a két másik alak. Egy nő és egy férfi, akik társuktól eltérően, viszonylag alacsonyak voltak.
- Alexei, hagyd abba! Hallgassuk meg mit akar!
Valószínűleg Ő lesz a vezető, ugyanis Alexei letette hosszú kardját és engedte, hogy női társa felsegítse. Én épp fel készültem állni magamtól, mikor hirtelen megfogtak a hónom alatt és felemeltek a földről. Hátra pillantottam és megláttam a fickót aki egy pillanattal ezelőtt még a betört ajtó helyén állt.
~ Észre sem vettem, hogy mögém került. Tehát akkor Ő lesz a Térmágus. ~
- Kérlek bocsásd meg Alexei udvariatlanságát! Tudod nem lehetünk elég óvatosak!
- Meg se kérdezem miért... - jegyeztem meg csendben majd leporoltam magamról a port és az üveg törmeléket.
- Nos, - törte meg a csendet. - Úgy volt, hogy birtokában vagy valaminek, ami érdekelhet minket.
- Pontosan! Információm van Jonathan Grandus hollétével kapcsolatban.
Alexei, és társai eddig nem mutattak nagy érdeklődést irántam, de mikor kimondtam apám nevét, azonnal megváltozott a tekintetük.
- Mi? Te tényleg tudod merre van Jonathan Grandus? - kérdezte mohón a nő.
- Azt nem tudom, hogy jelenleg hol van. Azt tudom, hogy hol volt pár nappal ezelőtt.
- Mégis ho...
- Elég a beszédből! Már így is magunkra vontuk a figyelmet. Nézzétek csak! - mutatott ujjával az Alexei mögött lévő lépcső felé, ahonnan vagy egy tucat kíváncsi fej kukucskált ki.
- Szép volt, Alex! Már megint sikerült megoldanod, hogy kitiltsanak minket egy vendéglőből. - jegyezte meg a nő.
- Talán jobb lenne ezt a beszélgetést odakinn folytatni! - szólt Alexei, mire mindhárman elindultak a lépcső felé.
Két másodperc fáziskéséssel, én is követtem őket.

Lopott mágia
2. rész

Lesiettem a lépcsőn, ahonnan többen is riadtan szaladtak vissza az asztalukhoz, vagy épp csak a falnak simultak, mintha azt várták volna hogy a fal majd beszippantja őket és megvédi a fenyegető gonosztól, azaz tőlem és az előttem kiviharzott hármasfogattól. Bár a lépcsőt nem arra tervezték, hogy két ember el tudjon egymás mellett menni rajta, de végül is leértem pont mire a Alexei és a többiek kiléptek az ajtón. Minden szem titokban rám szegeződött de senki sem csinált semmit. A fogadós mogorván mordult egyet mikor meglátott, de Ő is inkább folytatta a kezében lévő kisebb pénzköteg számolását.
Kicsit irritált az ordító csend, így hát nem vesztegettem tovább a húrt a társaságommal, nagy megkönnyebbüléssel léptem ki az ajtón csak azért hogy aztán egy hozzám fenyegetően közel tartott fémkarmokkal borított kézfejjel nézzek farkasszemet. A kéz egy karban végződött, a kar tulajdonosa pedig a Trió női tagja volt. Mögötte Alexei nézett rám fenyegetően.
- Jobb ha most tisztázunk valamit! Az egyetlen ok hogy most épp nem odafent fekszem egy normális ágyban, amire már vagy egy hónapja nem volt alkalmam, te vagy. Úgyhogy a te biztonságod érdekében remélem használható információd van! - fenyegetőzött a Nő.
Nem számítottam rá, hogy így letámadnak pedig most, hogy jobban meggondolom én is ezt tettem volna. Szerencse, hogy meglepetésemben moccanni se tudtam, így legalább kívülről úgy tehettem, mint aki megőrizte a hidegvérét. Míg én megilletődve néztem a karmokat, a csendet a Térmágus törte meg.
- Ejnye már Lori, én se örülök túlságosan, hogy le kellett lépjünk, de engem nem hallasz sírni miatta. Tedd le szépen a kezed, és hallgassuk meg mit tud!
- Igen Lori! Hát te így bánsz azzal aki épp most akar szívességet tenni neked? - cukkoltam a lányt, gúnyosan tettetve az megbántottat, bár még mindig bennem volt az ijedelem.
Lori elkapta a kezét és bár látszott rajta, hogy lenne még mondani valója elindult a Mágikus Négykerekű felé, ami a fogadó mellett parkolt.
- Alexei ülj be te is. Ha a barátunk tényleg látta Grandust az elmúlt pár napban, azonnal indulnunk kell! - utasította a Térmágus mire Alexei szó nélkül hátat fordított nekünk és beült a járműbe.
- Milyen erőszakos társai vannak... - jegyeztem meg csevegő hangon.
- Olyanok mint a gyerekek, ha nem alszanak eleget nyűgösökké válnak. De ne aggódj, nem fognak több gondot okozni... amennyiben valóban hasznunkra vagy.
- Ugyan mire ez a bizalmatlanság? Ha nem tudnék hasznotokra lenni, miért szenvednék itt veletek?
- Hát akkor mire vársz? Nyögd ki végre, hogy hol láttad Grandust!
Itt egy pillanatra megálltam, majd felvont szemöldökkel így szóltam:
- Na és a fizetségem?
- Te mond meg! - mondta vállát megvonva.
Akaratlanul elmosolyodtam a válaszon, majd úgy tettem mintha elgondolkodnék az áron, de végül kiböktem.
- Én is menni akarok!
- Parancsolsz?
- Jól hallottad. Veletek tartok, míg meg nem találjuk Jonathant! Ez az ára!
Emberünk nem kicsit meglepődött a kijelentésen, de gyorsan összeszedte a gondolatait és így szólt:
- Csak nem egy Céh-kutya? Már-már azt hittem mindőtök feladta.
- Céh? Nem, nem szó sincs ilyesmiről. Épp csak tegnap érkeztem az Országba, úgyhogy emiatt nem kell aggódnod, ha megtaláltuk Jonathan-t azt csinálsz vele amit akarsz.
- Akkor mégis mit akarsz tőle?
- Megvannak az okaim, ahogy neked is. Ennyi nem elég ahhoz, hogy két fél összedolgozzon?
Ez láthatóan tetszett Noah-nak tekintve, hogy az előbb még hogy állt hozzá a kijelentésemnek.
- Ch... rendben, bár nem hinném, hogy Lori vagy Alexei örülni fognak.
- Csak mert még nem ismernek. - mondtam cseverészve. Tény, hogy jobban járnánk mindannyian, ha az út alatt jól kijönnénk egymással, de a Lori fajta nőket mindig is jobbnak tartottam messziről elkerülni.
- Erről jut eszembe, még be sem mutatkoztam. A nevem Noah. - nyújtotta a kezét a Térmágus.
~ Ez vajon a valódi neve? ~
- Mateus. Mateus Gr... Gripper. Ez a nevem! - szóltam szórakozottan és megráztam a kezét.
~ Basszus, majdnem lebuktattam saját magam. Nem lenne túl okos dolog tudatni velük, hogy Jonathan fia vagyok. ~

Beültem a Mágikus Négykerekűbe a többiek mellé, akik ahogy azt Noah előre megmondta nem rajongottak éppen az ottlétemnek.
- Hé, ez meg mit keres itt? - kérdezte felháborodva Lori
- Velünk jön. Mateus, Loretta Alexei. Loretta Alexei, Mateus. - mutatott be minket egymásnak, majd becsapta az ajtót utánam.
- Heló! - köszöntem széles mosollyal.
- Heló! - köszönt vissza Alexei, az enyémhez szinte zavarba ejtően hasonló hangsúllyal.
- De hát...
- Még szükségünk lehet rá.
- De...
- Nincs de! Indulunk!
Úgy tűnik Noah nem az a fajta ember akinél sokáig lehet húzni a húrt. Lori azonnal elhallgatott, és inkább sértődötten fordult az ablak felé.
- Hová megyünk? - vetette fel a kérdést Alexei
- Ezt újdonsült barátunktól kérdezd! - mondta Noah, mire mindegyikük felém pillantott.
Én kényelmesen hátradőltem, majd így szóltam:
- Célállomás: Seven.
Noah-nak nem kellett több azonnal beült előre, karjára rácsatolta az SE csatlakozót és elindította a járművet. Lori viszont nem elégedett meg ennyivel:
- Miért Seven? Mit csinál ott Grandus?
- Mégis mit csinálna? Éli az életét, dolgozik. Tudod, amit az emberek általában tenni szoktak.
- De miért Seven? Miért olyan messze?
- Nos, felteszem ideát már nem volt képes nyugodt életet élni. Nem is értem miért...
- Oh te csak ne beszélj! Azt hiszed nem tudom miért vagy itt? Az egyetlen ok amiért elmondtad nekünk Grandus hollétét az az mert te magad nem lennél képes elbánni vele egyedül. Te csak egy patkány vagy aki megtalálta az éléskamrát, de egyedül nem képes átrágni a zsákot.
Nem tetszett különösen, hogy egy patkányhoz hasonlítanak engem, de tekintve helyzetem inkább lenyeltem a sértést, előre hajoltam és belenéztem Lori szemébe.
- Higgy amit akarsz, de ha ennyire nem akarsz jönni akkor szállj ki most!
- Mit képzelsz?! Még szép, hogy jövök! Te vagy itt az egyetlen akinek nem kellene itt lennie.
- És mégis egyedül te elégedetlenkedsz. Nem kell kedvelned, de ha tetszik ha nem nélkülem sose találnátok meg Jonathant.
- Te kis... - kezdett volna bele a visszavágásba de ekkor Alex, aki eddig csendben, lehunyt szemekkel ült felkapta a fejét és közbevágott:
- Loretta! Pihenj, reggel te vezetsz!
Úgy tűnik Lorinak nem kellett több, bár szívesen folytatta volna a szópárbajt inkább ölbe tette a kezeit és lehunyta a szemét.
Én egy cseppet se voltam álmos tekintve, hogy alig egy órája keltem fel, így nem nagyon akaródzott aludnom, tehát csak figyeltem a sötét tájat az ablakon keresztül és gondolataimba mélyedtem.
~ Ez a négykerekű láthatóan gyorsabb mint egy szekér, talán reggelre elérjük a határt. Kíváncsi vagyok apám mit csinálhat éppen. Remélem nem ment túl messzire. ~
- Hé, Noah! Noah ugye? - szóltam előre
- Ühüm. - motyogta a semmibe Noah
- Hogy hogy nem gondoltatok arra, hogy Jonathan talán már nincs Fiore-ban?
- Gondoltunk. Sőt, ami azt illeti mindenki aki keresi vagy valaha is kereste őt úgy gondolja, hogy külföldön van. Hét éve vadásznak rá, de még ha meg is találták soha senki nem volt képes arra, hogy el is fogja, vagy akár megölje őt. Ráadásul fél éve úgy eltűnt, mint szürke szamár a ködben, így csakis ezt feltételezhettük.
- Akkor m...
- Mégis hol kerestük volna? Már maga Fiore is elég nagy, hogy egy ember eltűnjön a világ szeme elől, nem hogy az egész Föld. A fél év alatt így aztán Jonathan szépen lassan de kitörlődött szinte mindenki emlékezetéből. Ma már alig vannak páran akik még mindig kutatnak utána. Ezért is értékelem, hogy velünk tartasz. Mi Független Mágusok már csak tartsunk össze!
- Á szóval ti is függetlenek vagytok?
- Ízig vérig.
- Akkor mit akartok Jonathan-tól?
- Hogy mit akarunk? … Nos, hogy a te szavaiddal éljek: megvannak az okaink. Ennyi az egész.
Egy ideig csendben utaztunk a sötét úton, majd végül Noah törte meg a csendet.
- Remélem valóban Seven-ben van Grandus, és nem hazudtál nekünk.
- Sose mondtam, hogy ott van, csak azt, hogy ott járt... Pedig azt hittem legalább te odafigyeltél.
- De legalább láttad őt ott, igaz?
- Persze.
- Nem értem miért jöttél el idáig, ha már ott volt az orrod előtt.
- Valóban, vajon miért... - mosolyodtam el hirtelen.
- Hogy mondod?
- Semmi különös. - hárítottam el a válaszadást, majd egy mély ásítást tettetem.
- Na jó, azt hiszem én is lepihenek. Nem tesz jót az egészségnek, ha átállok éjjeli madár módra.
Noah nem mondott erre semmit, én pedig elfordultam és lehunytam szemeimet, álomra várva. Ez persze nem jött csak úgy, sokáig csak tettem az alvást remélve, hogy belealszom magam, de hosszú ideig ennek semmi jelét nem mutattam.

Talán egy vagy két óra múlva hirtelen a magas fickó hangja zavarta fel a monoton motorzúgást. Noah-val beszélt szinte alig hallhatóan:
- Igazat mond?
- Csak annyit tudok, hogy tényleg tudja Grandus hollétét.
- Honnan való?
- Azt hiszem talán Sevenből. Azt mondta a napokban érkezett Fiore-ba és hogy egy céhhez sem tartozik.
- Bizonyos vagy benne?
- Nem hazudott, azt megéreztem volna.
- Na és ha...
- Kétlem, hogy erősebb lenne nálam. Ellened is épp csak képes felvenni a versenyt, ha pedig erősebb lenne, miért volna szüksége a segítségünkre.
- Ezért van itt?
- Igen, ez volt az ára.
- Az ára? Csak úgy elmondta, Grandus helyét? Ennyiért?
- Pontosan, és ez az amit a legjobban furcsállok benne. - szólt Noah majd mintha a következő szavait egyenesen hozzám címezte volna. - Mateus, te vagy olyan ostoba vagy, hogy fogalmad sincs mennyit ér az ilyesfajta információ, vagy pedig valami olyasmi miatt vagy itt ami sokkal nagyobb értékű minden pénznél.
- … A t&#@Ł .
Alexei szavait nem tudtam kivenni, olyan halkan mondta, válasz viszont már nem jött.
- Biztosan nem cég mágus? - szólalt meg ismét Alex talán két-három perccel később.
- Nem hazudott, tényleg független. … És az céh, nem cég! Fiore-ban születtél, beszélj is úgy! Kit akarsz átverni ezzel a kamu akcentussal?
- A lányok szeretik a külföldi akcentust. - mondta immár normális hangon.
- A lá... - itt Noah hirtelen elhallgatott, hogy miért viszont nem tudom, hisz szemeim csukva vannak, viszont eltöprengeni se volt rajta időm, folytatta: - Ja vagy úgy! Hah! Te tudod, nekem elég volt elviselni őt 20 évig. - mondta majd mindketten hangosan elnevették magukat, amire felkelt Loretta is és a hangok alapján mindketten kaptak egy-egy jól irányzott rúgást.
- Csendesebben már! - szólt fennhangon majd Ő is elhallgatott a többiekkel együtt.

Egy jó darabig aztán nem is hallottam több szót, és talán be is aludtam egy kis időre, vagy legalábbis sikerült magamat transzba ejteni, ugyanis mikor hirtelen megállt a kocsi olyan hirtelen kaptam fel a fejem, hogy el is felejtettem tovább tettetni a hétalvót.
- Miért álltunk meg? Megérkeztünk? - kapta fel a fejét Loretta.
- Banditák. Kiszállás! - hangzott a tömör válasz Noah-tól, mire Alex és Lori azonnal kiszálltak, én pedig már csak azért is, hogy ne lógjak ki a sorból követtem őket.
Odakint egy egész seregnyi bandita vett minket körbe, állig felfegyverkezve. Volt már dolgom útonállókkal, nem is olyan régen, ráadásul ugyanezen az úton, de az semmi sem volt ehhez a mennyiséghez képest.
- Jó reggelt kívánok. Közúti ellenőrzés. - vicceskedett egyikük akinek hangja valahogy felkeltette a figyelmemet.
- Viccet félretéve, felteszem tudják mi a szokás ilyenkor, de azért a biztonság kedvéért, aki ráunt az életére, szeret hősködni, vagy szerencsét próbálna ellenem és a barátaim ellen, az most lépjen elő, hogy hamarabb végezzünk mi is, mert szeretnénk reggelire hazaérni.
A körülötte lévő banditák nagy része elkezdett hangosan nevetni, arra viszont nem számítottak, hogy mind a négyen előre lépünk.
- Hee? Mindannyian? - szólt a banditák vezére majd visszalépett pár lépést az emberei mögé. - Nekem így is jó, legalább nem lesz szemtanú. Hajrá fiúk!
Alighogy kiadta a parancsot még a kezeimet se volt időm, hogy felemeljem, káprázni kezdett a szemem, majd egy másodpercre rá az összes bandita a földre esett, a vezérükön pedig Alexei pihentette a talpát.
- De... hát... mégis mi... - nyögtem a szavakat, ugyanis még mindig csak bámultam mert fogalmam se volt mi történt.
- Ha folyton csak a szádat tátod, másról is lemaradsz. - szólt rám Lori aki ezután Noah felé fordult, kezével a banditák vezérére mutatva.
- Ezt miért hagytad életben?
- Nem rajtam múlott. Kivédte a tőrömet és nem volt jobb ötletem a pillanat hevében, mint ráteleportálni Alexei-t.
- Jó jó mindegy, öljétek meg vagy csináljatok vele amit akartok csak haladjunk emberek!
- N-n-ne hallgassatok rá! Csak hagyjatok elfutni, esküszöm soha többé nem láttok! A fiúk miatt nem haragszom, úgy is megszabadultam volna tőlük az első nagy zsákmánynál. - magyarázkodott a fickó.
Nyilvánvalóan nem akart meghalni, de nem is ez volt a lényeg hanem a hangja ami ismét felkeltette az érdeklődésem. Mintha már halottam volna ezt a hangot valahol.
Gyorsan odasiettem Alexhez és ránéztem a fickóra, hogy közelebbről is megvizsgáljam.
Az érzés úgy tűnik kölcsönös volt, hiszen amint meglátott engem, összeráncolta a homlokát és megszólított:
- Mateus?
- Amisu! - jött a felismerés felőlem. Ő volt az a mágus akivel összefutottam Fiore felé menet.
- Újabban életcélod, hogy teljesen tönkreteszel?
- Amisu, mit csinálsz te itt? - kérdezem furcsállva, hiszen Amisu-nak nem itt kellene lennie.
- Az ember azt hinné mára már felismersz egy rablási kísérletet. - mondta még mindig a földbe döngölve, Alexei nem kis örömére.
- Várj, te ismered őt? - nézett rám Loretta.
- Futólag. - szólt szórakozottan Amisu
- Azt mondtad te nem vagy holmi semmirekellő bandita.
- Nem is. Én okosabb vagyok náluk! Emlékszel a lakrimás szekérre?
- Amit visszavittél megsemmisítésre?
- Igen... nos hát az úgy alakult, hogy volt egy alak Kunugiban, aki tízszer többet ajánlott értük, mint amit kaptam volna a Rendfenntartói Egységtől, és hát így esett, hogy arra gondoltam ez az útonállás lehetne a teljes munkaidős állásom is.
- Aham... és kifizetődött?
- Háááát.... maradjunk annyiban, hogy most már nem kell kifizetnem a fiúkat. Egyébként, nem akarok tolakodó lenni vagy ilyesmi, de ha megkérnéd a barátodat hogy ha lehet ne öljön meg... akkor annak nagyon hálás lennék. Fiatal vagyok még a halálhoz.
Alexeire pillantottam, aki Noah felé fordult, Ő viszont csak hanyagul megvonta a vállát.
- Na jó. De meg ne lássam az arcod újra! - mondta Alex majd felemelte lábát Amisu-ról.
- Ezer hála. - pattant fel azonnal - Merre mentek amúgy? Elvinnétek egy darabon?
- Ne feszítsd a húrt! - emelte az öklét Alex, mire Amisu védekezőileg maga elé tette a kezeit majd gyorsan hozzátette:
- Bár most, hogy meggondolom, inkább sétálok egy kicsit.
- Viszlát! - köszönt el gúnyos udvariassággal Loretta.
- Igen igen, viszlát. - felelt szórakozottan, azzal el is tűnt futólépésben, de mint akit puskából lőttek volna ki.
- Hát nem pont ilyennek ismertem meg, az biztos. - szóltam, majd magamban feljegyeztem, hogy ne higgyem el minden jött-mentnek a szavát, akármennyire is tűnik rokonszenvesnek.
- Te is ilyen lennél, ha a te életed lenne a tét.
- Hah, gondolod?
- Ige...
- Indulunk! - vágott közbe Noah, mire mindenki visszaült a helyére az járműben.
Fél perc múlva már ismét az úton róttuk a kilométereket. Látszólag senki sem vágyott további kommenteket fűzni az előbb történtekhez így aztán nekem kellett megtörni a csendet.
- Szóóval... Mi volt ez az előbb? - fordulok Lorihoz
- Micsoda?
- Noah. Egy pillanat alatt elintézett több tucat útonállót. Hogy csinálta?
Loretta ekkor eleresztett egy halvány mosolyt, mintha csak a kedvenc ételéről kérdeztem volna őt.
- Ez? Ez Noah Villanás képessége. Azok a banditák azt se tudták mi támadta őket meg... és ahogy elnézem - tette hozzá lenézően - te se nagyon.
- Sose láttam még Térmágust ilyen gyorsasággal Villanni. - mondtam, bár eddig még csak apámat láttam használni a Villanást, és azt is csak egyszer-kétszer az évek alatt.
- Azt meghiszem. Sok felé jártunk már a bátyámmal, de még soha senki sem volt képes legyőzni őt sebességben... egy embert leszámítva.
- Egyetlen egyet? - ismételtem kérdően, előre félve a választól.
- Jonathan Grandus.
- Hát erre megy ki az egész? - bukott ki belőlem azonnal - Jonathan legyőzte Noah-t és most emiatt üldözi őt? Ez hülyeség! - mondatom végén szolidan elnevettem magam. Egyszerűen röhejesnek találtam, hogy valaki egy vereség miatt ekkora felhajtást csináljon.
Fél szemmel elkaptam ahogyan Alexei Noah-ra pillant aki viszont csak némán ült a kormány mögött. Loretta reakciója viszont váratlan volt:
- Én is ezt mondtam neki. Szerintem nevetséges, hogy így fennakad ilyen apróságokon, de erről egyszerűen nem lehet beszélni vele.
- Ráadásul minden szót hall. Hát nem vagyok szőrnyű? - fordult hátra Noah - Nem sokára reggel. Lori vedd át a kormányt!
- Állj meg és átülök.
- Szükségtelen. - mondta majd a következő pillanatban kicserélte magát Lorival és Vice Versa.
Lorettának kellett egy másodperc, mire felfogta mi történik, és két másik mire észbe is kapott, hogy most Ő vezet. (Ezalatt a három másodperc alatt majdnem le is fordultunk az útról.)
- Utálom amikor ezt csinálod! - szólt Noah-ra miután egyenesbe hozta a járművet és felcsatolta a SE-csatlakozót.
- Tudom, de engem végtelenül szórakoztat.
- Mikor érünk a határhoz? - váltott témát Alexei.
- Már ott vagyunk, de jó hogy kérded. Még mindig nem tudjuk hogy Seven-en belül hová is megyünk.
Ekkor ismét rám szegeződött minden szem, én pedig tudattam velük a pontos desztinációt.
- A hely neve Septe. Egy átlagos kis városka, de Jonathan egész biztosan ott járt nem rég.
- Nos Lori, hallottad Mateust. Irány Septe! - utasította Noah a húgát, aki eleinte csak hallgatott, viszont körül belül egy perc múlva kibukott belőle a szó:
- Az meg merre van?

Lopott mágia
3. rész

- Ne pánikolj már minden apróságon! Nem mintha egy labirintusból kellene kivezetned minket. Csak menj egyenesen tovább, erre képes vagy, igaz?
- Jól van már, le lehet szállni rólam. - vágott vissza Loretta.
Noah-ra pillantottam, aki olyan izgatottnak tűnt, mint a gyermek aki Karácsonyra pónit kapott. Noah azonnal észrevette, hogy Őt nézem és visszavette a szokásos kimért arckifejezését.
- Azt ugye tudjátok, hogy Jonathan nagy eséllyel már nincs a városban?
- Meglehet, de ha igazat mondasz és Grandus tényleg Septében járt, akkor már elég forró nyomon leszünk, hogy megtaláljuk őt.
- Úgyhogy a saját érdekedben remélem, hogy igazat mondtál, különben Alexnek lesz egy-két keresetlen szava hozzád! - szólt közbe Loretta, mire Alex fenyegetően megropogtatta az ujjait.
- A felém irányuló bizalmatok nyilvánvaló hiánya sértő. - vontam fel az orrom. - Megmondtam, hogy én magam is Jonathant keresem! - azzal hátradőltem és elfordultam a többiektől kinyilvánítva nemtetszésemet, és lezárva a beszélgetést.
Pár perc múlva már Septe városának falain belül kocsikáztunk. A koszos kis városka megtartotta azt a ‘fényét’ amit akkor mutatott mikor legutóbb itt jártam. Régi, kopottas épületek. Koszos utcák, és pocsék utak. Már a harmadik alkalommal vertem be a fejem a négykerekű tetejébe, mire Noah úgy gondolta hasznosabb lenne gyalog folytatni az utat.
- Mateus, tudunk valami pontosabb helyet, ahol Grandus esetleg tartózkodhatott? - érdeklődött Noah.
~ Persze, a fogadó ahol megszálltunk, az erdő ahol gyakorolt velem, vagy az az étterem a főutcán amit meglátogattunk mikor először ideértünk. ~ Ezeket persze nem mondhattam el. Ha túl sokat mondok el nekik gyanút foghatnak, hogy ki is vagyok, és akkor már kétlem, hogy így megtűrnének maguk mellett.
- Fogalmam sincs. azaz pontosabban, már nem emlékszem igazán, hogy hol is láttam. De az biztos, hogy jó helyen járunk.
Noah egy ideig csak fürkészte a tekintetemet, majd eleresztett egy csalódott sóhajt, és kiosztotta a parancsokat:
- Váljunk szét!
- Tessék? - döbbent le Loretta
- Jól hallottad. Mindenki menjen és nézzen körbe a városban. Talán Grandus még itt van, és így kevésbe gyanús, ha követjük.
- És ha nem találjuk itt?
- Azért vagyok én itt, nem igaz? Majd végig fürkészem a várost a térmágia nyomai után. Ha szerencsénk van, itt hagyott egy Térhurkot, ami pedig egyenesen hozzá vezet majd el engem. Két óra múlva ugyanitt találkozunk! Van kérdés? Nincs kérdés! Indulás! - mondta mire Noah és a többiek mind elindultak a szélrózsa egy-egy irányába.
~ Hát akkor indulás... ~ mondtam magamban majd én is elindultam. Először meg kellene bizonyosodnom, hogy apám tényleg itt van-e még, vagy már elment.
~ Jobb ha először szétnézek abban az étteremben ahol mi is megfordultunk. ~
Nem siettem, el. egy pillanatig sem hittem, hogy apám még mindig itt lenne, így hát nyugodt, lassú léptekkel haladtam a poros utcában. Persze meg volt az a lehetőség is, hogy apám nagyon is itt van még. Akkor viszont mindenképpen nekem kell megtalálnom őt először. Ha Noah vagy bármelyik másik barátja hamarabb találja meg őt mint én, lehet, hogy sose kapom meg a válaszaimat. Hogy, miért tört be apám a Tanács, Mágia Kutató részlegébe, és hogy miért nem beszélt róla nekem sohasem?
Elértem az étteremhez, és beléptem az ajtaján. A sötét, gyertyákkal kivilágított étterem már ismerős volt. Itt sem változott semmi a pár nap alatt, talán csak annyiban, hogy most még a legutóbbinál is kevesebben ülnek idebent. Két felszolgáló unottan ült az egyik asztalnál, két vendég pedig csendesen beszélgetett egymással. Rajtuk kívül még egy másik alak is ott ült az egyik fal melletti asztalnál. Egy magas, széles vállú fickó, nyakig érő szőke hajjal, és egy ismerős, komolytalan arckifejezéssel az arcán... várjunk csak!
~ Ilyen. Nincs! ~ fogtam padlót. Apám azt mondta mielőtt elmentem Fiore-ba, hogy van valami fontos munkája amit mielőbb el kell intéznie.
~ Hazudott volna? ~ gondolkodtam majd csendesen elindultam az asztalához, és leültem elé.
Apámat a látványom legalább annyira letablózta mint engem az övé néhány másodperccel ezelőtt.
- Mateus! - kiáltott fel meglepetten.
- Heló Apa! - köszönök vidáman.
- Azt hittem elmentél Fiore-ba.
- Én meg azt, hogy van valami fontos melód ami sokáig elhúzódik.
Apám szemmel láthatóan nem számított arra, hogy itt lát, de nem úgy tűnt mint aki nem örült ittlétemnek.
- Ennyire hiányoztam, hogy egy hétig sem bírtad nélkülem?
- Nem teljesen. Képzeld...
- Zavarhatok? - szól közbe egy ismerős hang mellettünk. Noah volt az, arcán elégedettséggel és egy cseppnyi őrülettel fűszerezve. Megszólalni sem volt időnk, a következő másodpercben Noah eltűnt, és Alexei került a helyére két kezében egy hatalmas karddal, vízszintesen hasítva felénk. Túl váratlanul ért a támadás, nem tudtam volna kikerülni, a kard azonban nem talált el minket, helyette inkább egyszerűen megállt félúton és visszapattant mintha egy egy láthatatlan falba ütközött volna. .Alexei egy pillanatig megtorpant, majd hátra ugrott és egy fekete kristályt kapott elő a semmiből melyet a földhöz is vágott azonnal. A kristályból ekkor furcsa ködszerű sötét anyag szivárgott ki, mely csakhamar beterítette az egész termet. Olyan sűrű sötétség lett, hogy azt már-már harapni lehetett volna. Az a néhány ember akik még rajtunk kívül bent voltak most pánikszerűen kezdtek sikoltozni, és segítségért kiabálni.
- Azt hiszed ez működik ellenem? - mondta apám... valahonnan.
~ Remek, pont ezt akartam elkerülni. ~ gondoltam fejemmel az asztal alatt.
Kisebb robbanások, a vendég sikoltása és tányér csörömpölés zaja hallatszott. Úgy hangzik azonnal belevágtak a harcba.
- Noah, állj már le! Beszélni akarok vele! - kiáltottam hasztalanul.
Egy nagyobb robbanás kíséretében, a sötétség kezdett szétoszlani. Már-már ki tudtam venni egy-két mozdulatlan alakot, de mozgást sehol se láttam.
- Most megvagy! - hallatszott Noah véresen komoly, hátborzongató hangja.
- Valóban? - apám továbbra is meghagyta komolytalan hangnemét, mintha csak nem is az életére törnének.
A sötétség lassan kitisztult, én pedig végre tisztán láttam. Az étterem fala helyén egy hatalmas lyuk tátongott. Apámat és Noah-t továbbra sem láttam sehol se, viszont Alexei és Loretta odakint nézték az eget mintha valami érdekeset látnának. Én is kisiettem, megtartva a kellő távolságot tőlük, majd felnéztem. Épp időben, ugyanis rögtön megpillantottam egy embernagyságú valamit vészes sebességgel közeledni felém. Rögtön elugrottam, várva a becsapódás hangját a hátam mögött azonban semmi ilyesmi nem történt. Hátranéztem, és Noah-t láttam mögöttem állni, kissé megviselt állapotban. Tele volt kisebb sebekkel, és a feje is enyhén vérzett, de mindezek ellenére úgy tűnt jól van. Rezzenéstelenül állt az út közepén és figyelte apámat a magasban.
- Látom az idő nem koptatta a képességeidet. - dicsérte Noah apámat, bár nem sok jó szándékot éreztem ki a szavaiból.
- Már megint te? Ó ember, te aztán nem adod fel!
- Nem! Megmondtam évekkel ezelőtt, hogy a világ másik végére is követlek és legyőzlek.
- Neked kell egy hobbi!
- Amióta megszégyenítettél, csak arra tudok gondolni, hogy hogyan egyenlítsem ki a számlát.
- Szép gondolat. Kár, hogy még mindig gyenge vagy. Tudod nagyon jól, hogy mire vagyok képes, ha nem lenne a térblokk, már rég elteleportáltam volna a világ másik felére és újabb 7 évig a nyomodat se látnám.
- Feltéve, ha eltudsz menekülni!
- Mit gondolsz meddig képes engem a te gyenge térblokkod féken tartani?
- Elég ideig, hogy legyőzzelek! - mondta Noah azzal támadásba is lendült apám ellen.
Jonathan persze nem hagyta magát, leereszkedett a földre és néhány kézmozdulattal egy pecsétet idézett a levegőbe. Ezután megjelent Noah is apám mögött, támadásra készen ám ekkor a pecsét felizzott és egy hatalmas lökéshullámmal elsöpörte Noah-t.
Alexei is rátámadt apámra a kardjával, akit Ő egy határozott mozdulattal az utca végére repített.
Loretta meg se moccant, valószínűleg Ő a közelébe se érhetne apámnak. Noah ismét támadásba lendült. Kitárta a tenyerét mire apám körül mintha kissé megremegett volna levegő.
- Ebből a gömbcsapdából nem szabadulsz!- kiáltott fel Noah diadalittasan. - Most elkaptalak!
- Most tényleg elkaptál. - szólalt meg apám szinte már vigyorogva - A helyedben kiélvezném a helyzetet amíg lehet!
- Ne aggódj nem fogok a babérjaimon ülni, míg eltűnik a gömbcsapda. - mondta Noah majd intett Alexei-nek aki elővarázsolt a semmiből egy hófehér lakrimát.
- Kész vagyok. Csak szólj és kezdhetjük! - szólalt meg Alex szokásos oroszos akcentusán.
~ Várjunk csak, apámon most tényleg felülkerekedett egy másik mágus? ~ Egyáltalán nem számítottam arra, hogy apám ha végül harcra kerül a sor, alulmaradna Noah ellen.
~ Tennem kellene valamit? ~ Apámra pillantottam aki egész idáig engem nézett, majd rám kacsintott. Arcán a félelemnek vagy az aggódásnak még a nyomai sem látszódtak. Úgy állt abban az úgynevezett “Gömbcsapdában” mintha önként, saját maga lépett volna bele.
Eddig csak néztem az események tömkelegét és egy árva szót sem szóltam de végül aztán észbe kaptam.
- H-hé, ne feleddjétek, hogy miért segítettem nektek. Beszélni akarok apámmal! - most már semmi értelme nem volt titkolni.
- Ó igaz is. Rólad el is feledkeztem. Ami azt illeti egyszerűbb lenne simán csak megölnöm téged amiért végig az orromnál fogva próbáltál vezetni, de ami az ígéretedet illeti, tényleg elvezettél Grandus-hoz. Rendben van, beszélj velem amiről akarsz, kapsz 2 percet, viszont figyelmeztetlek: Ha bármivel is próbálkozol...
- Igen igen... - szakítottam félbe - azonnal végem. Erre én is rájöttem. - legyintettem majd odaléptem apámhoz.
- Látom szereztél barátokat. - kezdte a beszélgetést teljes nyugalomban.
- Nem igazán barátok, csak éppen egy célunk volt.
- Én?
- Te.
- Ugyan miért? Őket még értem, de te mit csinálsz itt?
- Hallottam egy-két dolgot, míg Fiore-ban voltam...
- Á, szóval eljutottál odáig. Sejtettem, hogy előbb vagy utóbb a füledbe jutnak a hírek, de nem számítottam rá, hogy ilyen hamar.
- Szóval igaz? Tényleg betörtél a Mágiakutató Osztályra?
- Bejutni könnyebb mint hinnéd. Kijutni onnan, na az volt a fejtörés.
- Állat! - csúszott ki a számon majd zavaromban azonnal egy másik kérdést tettem fel. - De miért nem meséltél róla sohasem?
- Ez egy extrémen titkos küldetés volt. Biztosan hallottad, hogy a publikum egyáltalán nem is tud a betörésről, és még a céhek is csak titokban mozgolódtak.
- Ahhoz képes, most egészen könnyedén mesélsz róla.
- Hát nem válaszokért jöttél? - tapintott a lényegre apám.
- Igaz. - hirtelen egészen idegennek éreztem az egész utazást és az apám megkeresésének célját. A válaszok amiket kaptam egyáltalán nem elégítettek ki. Vagyis, hogy pontos legyen inkább csalódtam bennük. Apám válaszai nemesen egyszerűek, mégis teljesen helytállóak voltak. Már csak egy dolog volt ami bökte a csőrömet.
- Tényleg jó, hogy említitek. Grandus, ki volt a megbízód? Valamelyik sötét céh? - szólt közbe Noah.
- Azt felesleges tudnod, de elmondhatok annyit, hogy nem kell aggódnod, végül nem adtam át nekik semmilyen információt. Miután kijutottam a Mágiakutató Osztályról, arra fordítottam minden erőmet, hogy én magam használni tudjam a mágikus képességeket amiket kifejlesztettek és elzártak.
- Hmm. Azt tudtam, hogy te rendelkezel vele, de nem hittem volna, hogy meg is tartod magadnak.
- Ez a mágia túl különleges, hogy egy embernél többen ismerjék. Ha csak két mágus ismerné ezt a mágiát és az a kettő valaha összecsapna az katasztrófához vezethet.
- Várjatok, mi ez a mágia amiről beszéltek? Valami elveszett mágia? - forgattam a fejemet Noah és apám között.
- Ismered a Tabu fogalmát a mágia világában?
- Dióhéjban.
- A mágia amit Apád megszerzett a Mágiakutató Osztályról az úgynevezett Anti-Tabu.
- Anti-Tabu? - értetlenkedtem.
- Minden mágiának megvannak a saját megszeghetetlen szabályai, amit ha valaki mégis megkísérel szegni annak a mellékhatása végzetes a használó számára. Ez a mágia képes eltörölni ezt a mellékhatást, és lehetővé teszi, hogy bármilyen mágiát limit és kockázat nélkül használhass. Az ereje az elveszett mágiákéval ér fel, de ez nem a régi időkből származik, hanem a mai világ szüleménye.
- Na várjunk csak, lehet hogy én nem fogtam fel ezt teljesen, de ez egyszerűen túl jól hangzik. Biztosan van valami ára az ilyen hatalomnak.
- Ennek csak Grandus lehet a megmondjója.
- Hé, rám ne nézz, nem fogom elárulni neked a képesség hátulütőit!
- Nem mintha most már számítana. Alexei, készítsd az antimágikus lakrimát. - fordult Alexei felé, majd végül vissza Jonathan-hez. - Kitépjük belőled az utolsó csepp mágikus erőt is!
- Ugyan már, ezt ugye te sem gondoltad komolyan, hogy hagyni fogom, ugye? - kuncogott Jonathan magában.
- Nincs más választásod! Blokkolom a térmágiádat, így ha el is tűnik a Gömbcsapda, nem tudsz elmenekülni.
- Tényleg azt hiszed, hogy a térblokkod az ami itt tart engem?
- Micsoda?
- Ideje mennem. Viszlát! - utolsó szavát már felém intézte miközben széles vigyorral integetett.
- Nem mész sehová! - emelte Noah a hangját, de már Ő sem tehetett semmit. Apám egy pillanat alatt eltüntette a Gömbcsapdát amely körülvette őt és ugyanabban a másodpercben elteleportált a szemünk elől.
- Nem! - kiáltott Noah majd kétségbeesetten forgatta a fejét, mintha arra számítana, hogy apám majd megjelenik valamelyik utca sarkán. Végül tehetetlenségében lekevert egy öklöst a legközelebbi falnak.
- A fenébe! Már olyan közel voltam... - hangja elcsuklott az utolsó mondatánál, majd könnyeivel küszködve, megsemmisülten térdre borult.
- Ev’... - guggolt le Loretta, Noah mellé, lelki támaszt nyújtva.
~ Azt hiszem ideje nekem is lelépnem. ~ mondtam magamnak majd lassan hátrálni kezdtem. Nem volt már több dolgom a trióval, és ráadásul amennyire Noah ki van készülve apámra, a végén még rajtam tölti a ki a bosszúvágyát, azt pedig nem akarom megvárni. A válaszaimat megkaptam, még ha nem is voltam velük teljesen megelégedve. Apám pedig újra eltűnt, most már nem csak a világ de az én szemem elől is.