Mateus Grandus

Csalinak jó lesz

Épp leghalálosabb unalmamat szenvedtem a céh ebédlőjében, mikor két fiatal - úgy mondom ezt mintha én akkora vénség lennék - céhtag tért vissza legutóbbi munkájukról. Kérdeznem sem kellett, amint leültek azonnal, fennhangon mesélni kezdték milyen hősies küzdelmet vívtak valami erdei szörnyeteg ellen, aki a munkaadójuk faluját tartotta terrorban.
- ...és ekkor már azt hittem végre elintéztük de a dög elkapta a lábamat és vele együtt kezdtem zuhanni a szakadékba... - kaptam el egy részletet a mesedélutánból.
Kényelmesen kinyújtóztattam karjaimat. Mostanában kissé leállt a pörgés részemről, így aztán testem eltunyult. Megvolt a véleményem a munkákról amiket egyszerű emberek hirdetnek ki, de hát már eléggé szűkében voltam a pénznek.
~ Még is csak kéne egy munkát keresni! ~ győzködtem magam ~ Az itt ülésnél csak jobb lehet! ~
Rövid motivációs monológomat bezárva, fel is álltam azzal a szándékkal, hogy akkor most le kapok egy felkérést a falról, és igen is dolgozni fogok. Szerencsére nem volt tömeg a fal előtt, így nyugodtan szétnézhettem rajta.
~ Kidobókat keresnek valami elegáns étterembe.. Hmm... Bandita tanya szétverése... Mmm... ~ válogattam a lehetőségek közül, mert hát megtehettem de aztán megpillantottam a nekem való munkát.
~ Testőrködés! Remek, az csóró embereknek nem kell, tehát tuti valami gazdag figura az illető. ~
Letéptem a felkérést a falról, és egy gyors adminisztrációs folyamat után Pruedence-szel, el is indultam a megadott helyszínhez, az Era külvárosában elhelyezkedő villába, ahol találkozhatok a megbízómmal, hogy elkezdhessem a feladatom.
A villa óriási volt. Nem egy palota, de így is látszik rajta, hogy ez nem holmi egyszerű halandó által megfizethető lakóhely. Az egész udvart szinte ragyogóan zöld fű fedte be, és a kerítésként szolgáló sövény mely körbevette a házat, tökéletes fedésül szolgált a kívülálló szemek ellen.
Bárki átlag ember számára valószínűleg elég nagy benyomást keltene, de engem nem igazán nyűgözött le, hisz életem első 17 évét egy ennél sokkal hatalmasabb és lenyűgözőbb palotában éltem le. Természetes hát, ha az ilyesmi a legkisebb mértékben sem zökkent ki.
A hatalmas vaskapu mely az egyetlen belátóval szolgált a sövényen belülre be volt csukva, de egy csekély rásegítéssel, azonnal kitárult.
~ Bezárni már túl nagy luxus lenne? ~ mondom magamban ahogy zsebre dugott kézzel keresztül ballagok a kapun.
Egészen pontosan kettő egész lépést tudtam tenni, miután egy szempillantás alatt körbevett majd egy tucat fegyveres őr, pisztolyukat és puskájukat rám szegezve. A lőfegyverek csövét olyan közel tartották hozzá, hogy szinte belefúrták a testembe, így szó szerint mozdulni se tudtam. Úgy álltam zsebre vágott kézzel az őrök között mint egy rendes hülye.
~ Hova kell ennek még több testőr? ~ kérdezem magamtól megilletődött arccal.
- Ki maga és mit keres itt? - kérdezte tőlem az előttem lévő Őr szigorú hangon.
- Mateus vagyok és a hirdetésre jelentkeznék. - próbáltam oldani a feszültséget.
- A megbízásra?
- Arra! - ismételtem meg.
Az Őr eltette fegyverét, mire a többi is letette a sajátját, majd elfordult és valamit belebeszélt a Lacrymafonjába melyet a semmiből húzott elő. Ezután választ kapott, de hogy mit azt nem értettem, majd felém fordult
- Mr. Fabio fogadja önt. Kérem kövessen! - kért visszautasíthatatlan hangnemben majd elindult a villa bejárata felé.
Nyugodt léptekkel követtem őt, miközben körülnéztem az előkertben. A magas és sűrű sövény kerítésen belül egy két összerongált sövényszobron kívül csak a zöld fű volt mely egy két helyen mintha kiégett volna ami már maga eléggé gyanús, de a legfurcsább inkább az volt hogy elől semmilyen más dekoratív tárgy nem volt található. Még egy árva kerti törpe sem. A virágágyásról mely ösvényként mutatta az utat a villába már nem is beszélek, azt is teljesen széttaposták. Az egész terület teljesen üres volt pedig tudom, hogy az ilyesféle emberek szeretnek minél díszesebb kertet maguknak tudni.
Elértem a villa bejáratához vezető lépcsősorig, mely enyhén szólva élt már meg jobb napokat is.
Úgy kellett kikerülnöm egy nagyobb porrá zúzott részt az utolsó lépcsőfokoknál.
~ Ki tartja karban ezt a helyet? Rúgjátok ki! ~ gondoltam magamban, majd végre vetettem egy közelebbi pillantást magára a villára is.
- Ejha... - tátottam el a számat. Az egész épület mintha egy csatamező helyszíne lett volna nem rég. Az ablakok mind egy szálig betörve, legtöbbje be is deszkázva. Az ajtó már csak mutatóilag áll a falnak támasztva, és a falakról is nagyrészt leesett a drága vakolat.
- Mr. Fabio odabent várja! - mutatott a bejárat felé.
- Klassz... - mondtam majd habozás nélkül besétáltam.
A belső tér tökéletesen tükrözte a villa külsejét. Mintha csak egy bomba robbant volna az egész nagyteremben. A falakról hiányoztak a képek (tudom hogy hiányoztak mert látszottak a körvonalai a falakon), a bútorzat szinte romokban, a felfelé vezető lépcső mely a nagyterem közepén helyezkedik el teljesen leomlott.
- Üdvözlöm szerény otthonomban! - szólt egy férfihang a jobb falban lévő boltív alól.
A hang tulajdonosa, egy napbarnított bőrű, hófehér öltönybe öltözött, kissé borostás arcú férfi volt, kinek korom fekete haja a nyakáig ért.
- Miattam nem kellett volna kitakaríttatnia. Felteszem maga Mr. Fabio, igaz?
- Az lennék, ön pedig...
- Mateus. Mateus Grandus.
- Örvendek. Kezdjünk is bele minél hamarabb, kérem fáradjon ki velem a hátsó kertbe! - mondta azzal elindult a nagyterem vége felé.
Míg követtem, vetettem egy gyors pillantást az ebédlőbe aminek boltíves bejárata alatt Fabio várt rám. Szinte már meg se lepődtem mikor megpillantottam a sebtében felállított, itt-ott lyukakkal kidekorált, hosszú asztalt, és a romos falakat, nem is beszélve a rengeteg törmelékről melyeket hanyagul csak a fal tövébe sepertek.
~ Mi a fene történt itt? ~
Ahogy kiértünk a hátsó kertbe feltűnt, hogy az elő kerthez hasonlóan ez is szinte teljesen csupasz. Még a medence is földdel lett betömve. Egyedül egy kisebb filagória volt itt található amiben már ketten ültek, feltehetőleg ránk várva. Egyikük hasonló öltönyös napszemüveges fickónak tűnt mint a többi őr, a másik viszont nagyon fiatalnak tűnt, talán 15-16 éves lehetett, és rikítóan zöld haja, és fehér bőre volt.
Leültem melléjük, Fabio pedig helyet foglalt előttünk, majd így szólt:
- Nos, most hogy mindenki itt van, térjünk is a tárgyra. Mint látjátok, elég nagy a rumli, és ezt a folyamatos hadakozásnak köszönhetem a... mondjuk úgy konkurenciával. Nem szeretem elismerni, de ha ez így folytatódik előbb-utóbb én húzom a rövidebbet.
- Hol jövünk mi a képbe?
- El akarok menni innen! Era többé már nem biztonságos számomra, azonban ha kiteszem a lábam a kerítésen kívülre, nekem végem. Ezért lesz szükségem egy csali konvojra akik elvonják...
- A konkurens. - vágott bele Fabio szavába az öltönyös alak.
- A konkurens figyelmét - folytatta Fabio, egy másodpercnyi szünet után - és lefoglalják a főbb erejüket míg én biztonságban elérem a célállomást ahova már nem tudnak utánam jönni. Van kérdés?
- Van. - hajolt előre a zöld hajú gyerek - Ezt melyik országban hívják testőrködésnek?
- Az összesben. - válaszoltam neki - Gyakorlatilag golyó fogók leszünk, ami pedig csak egy szinonima a testőrre.
Barátunk elfordította a fejét tőlem, majd kiadott egy elégedetlen morgást.
- Mi a baj? Csak nem kiszállsz?
- Nem, szó sincs erről.
- Ez a beszéd. Dino ismerteti a tervet. - mutatott a szemüveges hapsira mellettünk - Még ma indulunk! - mondta azzal elviharzott a villába.
- Kérem jöjjenek velem! - vonta magára Dino a figyelmet, majd elindult a villa mellett található garázs felé.
A garázsépület maga nem volt túl nagy, de egy liftes mélygarázs volt alatta, így elég nagy parkoló tere volt a föld alatt. Lesétáltunk két emeletet, majd Dino elvezetett minket egy nagyobb mágikus négykerekűhöz, melyet egy mozgó erőddé alakítottak.
- A jármű 5 centi vastag acéllapokkal van fedve, az ablakokat is lefedtük acél rácsokkal. Az abroncsot önjavító zselével szereltük föl, és egy mágikus pecsét is védi a támadások ellen.
- Impresszív, de nem lesz kicsit feltűnő, ahogy Mr. Fabio meglép egy ilyenben?
- De igen, pontosan ezért megyünk mi ezzel!
- Á, értem már. Szóval ezért kellettem Fabio bácsikámnak ennyire...
~ Hoppá, mik ki nem derülnek... ~
- Igen, a képességedet felhasználva átalakulsz Mr. Fabio alakjába, így az elterelés tökéletes lesz.
- Ez remek, és én hova kellek ide?
- Maga fog a jármű tetejéről figyelni. Onnan nem csak maga fog jól látni, de önt is jól látják majd, így erősítve a látszatot, hogy a járműben Mr. Fabio van.
- És pontosan mi is a terv? Az addig rendben van, hogy magukra vonjuk a figyelmet, de mi lesz azután, hogy megtámadnak? Mert felteszem megtámadnak...
- Igen, minden bizonnyal kapnak majd az alkalmon, és megtámadnak. Ebben az esetben a mi feladatunk, hogy minél hamarabb likvidáljuk a támadókat, vagy legalább elhúzzuk az időt, míg Mr. Fabio el nem menekül.
- Tehát csak elkezdünk körözni a városban, míg meg nem támadnak aztán elintézzük a támadókat, én pedig megkapom a kis pénzemet??
- Igaz is. Ez az előlege. - mondta majd kivett a belső zsebéből egy vastag borítékot és felém dobta. - A maradékot akkor kapja meg ha Mr. Fabio biztonságban kijutott a városból. Nemsokára indulunk. Paulo, te menj nézz be a bácsikádhoz és gyakorold az alakváltást!
- Megyek! - szólt azzal ki is rohant a garázsból.
- Magának addig ajánlom, hogy készüljön fel az indulásra, és már ne menjen ki a villa területéről!
- Várj várj, van itt még valami. Az megvan, hogy a kölyök veszi fel Fabio alakját, én pedig megvédem őt. De ki vezet?
- Én természetesen. Talán nem úgy nézek ki, de igen magas varázserővel rendelkezem, így gond nélkül eltudok vezetni egy járművet hosszú távon.
- Ha olyan erős akkor miért nem maga testőrködik?
- Nem kockáztathatjuk meg, hogy a vezető kimerüljön a mágikus energiából vezetés közben. Ezen kívül a mágikus pajzs is az én varázserőmből táplálkozik, ezért létfontosságú, hogy a járművet mozgásban tartsuk.
- Érthető. Mikor indulunk? - kérdeztem
- Már ne menjen messzire! - mondta azzal ő is felment a villába.
~ Hát ezzel baromi sokra mentem. Jó mindegy, nézzük meg ezt a csodajárgányt! ~ gondoltam magamban, majd felmásztam a jármű tetejére.
Úgy tűnik a négykerekűt szándékosan arra tervezték, hogy valaki a tetején kapaszkodva tudja osztani az áldást. Persze egy élesebb kanyarnál azonnal leesnék, de egy konvoj nem is tudna ahhoz olyan gyorsan haladni.
Tényleg nem cicóztak sokat, pár perc múlva jött is Dino és a zöld hajú gyerek, mögöttük fél tucat fegyveressel akik a négykerekű mellett található mágikus Motorbiciklikre pattantak.
- Indulunk. Paulo, szállj be! - adta ki az utasítást Dino , mire a zöld hajú kölyök, megkezdte az alakváltást. Röpke pár másodperc alatt teljesen át is alakult Fabio másává.
- Még mindig nem az igazi, de megteszi. - panaszkodott saját erejére, majd beszállt a járműbe.
- Mateus, fogja ezt. - szólt Dino majd felém dobott egy kisebb tárgyat. gyorsan elkaptam a levegőben majd megnéztem közelebbről mi is az. Egy fülbe helyezhető mágikus kommunikátort fogtam a kezemben.
- Ezt tegye a fülébe! Ezen keresztül beszélhet Paulóval és velem, amíg odafent van, és a további parancsokat is abból kapja.
- Jól kitaláltátok az egészet. - jegyeztem meg, majd behelyeztem a fülembe az adóvevőt.
- Mikrofon próba egy-kettő, apám tudja, hogy az Ő autóját építettétek erőddé?
- Szerintem megértő lesz. Mindenki készen áll?
- Tőlem indulhatunk. - mondtam a kommunikátor mikrofon részébe.
- Nem mintha bármi dolgom is lenne... - panaszkodott Paul.
- Rendben, Delta-egy és kettő, indulhat. - közölte a parancsot mire két motoros begurult a felvonóba, majd lassan eltűntek a szemünk elől.
Mire a felfonó újra leérkezett, mi már indulásra készen voltunk. Lassan berobogtunk én pedig a tetőn hasalva néztem ahogyan lassan felemelkedünk, mígnem elértük a felszínt. Két-három perc múlva a teljes konvoj kint volt az elő kertben.
- Jól van mindenki. Kezdetnek kiutazunk a városból. Ha addig nem támadnak ránk, tovább megyünk a völgyön át. Ott már elég távol leszünk, hogy Mr. Fabiot feltűnés nélkül biztonságba helyezzék az itt marad emberek. - szólt az utolsó terv megosztás indulás előtt, majd végre megindultak a motorbiciklik, mi pedig utánunk.
Talán csak, mert egy másodpercre nem figyeltem, vagy mert túl hirtelen indult meg a négykerekű, de amint eilndultunk megcsúsztam és egy egészen kényelmetlen testhelyzetben tartózkodva tudtam csak megkapaszkodni. Éreztem, hogy így nem leszek jó, ha esetleg ne adj Isten ránktámadnak, és Dino beletapos a gázba.
- Mateus hall engem, vétel?
- Tisztán és érthetően... vétel.
- Megvan még odafent?
- Kapaszkodom az életemért.
- Majd megszokja. Tartsa nyitva a szemét!
- Könnyű magának! Én viszont értékelném, ha nem kellene a földről felkaparni a hullámat miután leestem erről az ördögszekeréről.
- Ne essen pánikba, majd akkor szóljon ha mar üldöznek minket!
- Szavat ne feledje, nem latom semmi nyomat annak, hogy ráharaptak volna a csalira. Túl nagy a nyugalom.
- Ne lankadjon a figyelme! - zárta le a témát a Dino.
~ Könnyű neki, nem Ő fog leesni egy hirtelen kanyarnál... ~
Úgy tűnik nem akarnak letámadni a varosban. Mondjuk Eráról van szó, tehát érthető ha nem akarnak a varosban feltűnést kelteni. Ennek fényében kihajtottunk a városból, a motorbiciklik pedig a poros erdő menti utakra tereltek minket. Ezután egy kicsit gyorsítottunk a tempón, mintha egyébként nem is lenne senki a négykerekű tetején.
Ahogy kiértünk a városból, pár perc múlva a kapaszkodás már csak a második legnagyobb bajom volt, ugyanis ekkor az egyik motorbicikli lángra kapott mögöttünk, én pedig farkasszemet néztem egy mágussal aki szó szerint mellettem feküdt a levegőben lábait keresztbe téve, mintha csak nyaralna.
- Mindenki készüljön!
- Hova készüljünk!? Mar itt vannak! - kiáltottam, mire a négykerekű egy éles kanyart vett be mitől én elvesztettem a maradék egyensúlyomat is és legurultam a járműről. Akaratom ellenére, reflex szerűen megragadtam az első dolgot ami a kezem ügyébe akadt, ami nem volt más mint a mágus aki eddig mellettem repült.
- Hé, engedj el! Dewy, Ratt kifogtam egy makacsabbikat. Rátok bízom a többit!
~ Tehát többen vagytok ~ gondoltam, és valóban szinte azonnal elsuhant mellettem két másik mágus, de nem voltam olyan pozícióban, hogy jobban megnézhessem őket. Helyette inkább másik kezemmel is megragadtam a mágus ruháját, és megpróbáltam feljebb “mászni” a fejéhez.
Az ismeretlen varázsló megidézett egy tűzlabdát és megpróbálta hozzam vágni anélkül, hogy önmagát is megsértene vele, de melle talált.
- Mateus, maga meg merre van? - szol egy dühös hang a fülemben, de nem foglalkoztam vele. Egyenlőre a saját épségem miatt aggódtam.
Ellenfelem, a magasba repült és próbált lerázni, én viszont makacsul kapaszkodtam az életemért.
- Szállj. Már. Le. Rólam! - utasított, minden szót egy erőteljes rántással megtoldva.
Én kétségbeesetten kapaszkodtam tovább bar ereztem, hogy ez így nem fog sokáig működni. Tennem kellett valamit, meghozza gyorsan. Fel kézzel elengedtem a fickót, és egy tükröt idéztem a feje föle. A folyamatos és hirtelen mozgások miatt a levegőben a fickó azonnal lefejelte tükröt, mitől feje enyhen vérezni kezdett.
- Hagyjál már békén! - szolt dühösen majd leereszkedett a fák közé.
Biztosan ara gondolt, hogy majd lefejelek egy-két ágat és elengedem és talán így is lett volna, de legnagyobb szerencsémre ellenfelem megelőzött ebben. Miközben épp rám figyelt, és nem azt nézte hova repült, egyenesen nekicsapódott egy fának, kis híján engem is felkenve rá. Elkezdtünk zuhanni a föld felé vészes sebességgel, én pedig fogtam ájult útitársamat és magam alá gyűrtem, hogy legalább én puhára essek. Persze, nem mintha ez sokat segített volna, de legalább nem törött el semmim, ellenben az alattam pihenő fickóval, akinek csúnyán eltörtek azon csontjai amelyekre (körülbelül mindre) ránehézkedtem az eséskor.
Nem volt se időm, se kedvem vele foglalkozni azonban. Azonnal utol kellett érjem a konvojt. Ekkor beugrott a füles amit az akció előtt adtak.
- Itt Mateus, vétel. Hall valaki? - szólok az út szélén bele a mikrofonba. Egy darabig csak statikus zajt kaptam válaszul, de aztán meghallottam Dino hangját:
- MATEUS, MAGA MEG HOL A FRANCBAN VAN?! - ordít bele a fülesbe. A háttérben lövések, és robbanások halladszódtak.
- Elintéztem az egyik zavaró tényezőt, de elváltam a konvojtól. Mi a helyzet odaát?
- Ránk ragadtak mint a csiriz. Elkélne a segítség...
~ Könnyű azt mondani. ~
- Öhmm... nem tudna valahogy visszafordulni, hogy felvegyen? - még én sem gondoltam komolyan ezt a kérdést.
- MOST CSAK VICCEL, UGYE? - jött a hangos válasz majd hirtelen megszakadt a jel, és nem hallottam mást csak sistergést.
- Hé, hahó! Dino? Paul? … Remek.
~ Vajon érdemes még egyáltalán megnézni, hogy élnek-e? ~ gondolkoztam, de aztán egy vékony füstcsíkot tekintettem meg az égen.
~ Mekkora lehet az esély arra, hogy annak a füstnek semmi köze a szituációhoz amiben benne vagyok? ~
Elkezdtem a füst irányába sprintelni az út szélén remélve, hogy összefutok a konvojjal. Persze ennek kicsi az esélye, hacsak Dino tényleg meg nem fordult, de mást nem nagyon tehettem.
Lassan elértem a füstcsík forrását. Hála a Szemmágiámnak már nagyobb távolságból is láttam, hogy a füst az egyik mágikus motorbicikliből jön a kettő közül melyeket feltehetőleg a támadók intézhettek el. A két testőr akik a motorbicikliket vezették az út szélén voltak. Egyikük a földön feküdt eszméletlenül - és nem mellesleg eléggé pocsék állapotban, míg a másik mellette ült és próbálta ellátni a sérüléseit. Nem is vettek észre csak mikor már elértem őket.
- Mit történt?
- He? - pillantott fel, majd meglátott - Maga az a Mágus akit felbéreltek. - mutatott be saját magamnak, majd a lényegre tért - Jiot eltalálták, és belém jött. Mi rendben leszünk, de a többiek...
- Működik az a motor? - kérdeztem miközben a másik motort néztem amelyikből nem ömlött a füst.
- Azt hiszem. Miért? - kérdezett vissza, de válasz helyett inkább felállítottam a motort, felcsatoltam az SE-kábelt és beindítottam a motort. Az sűrű pukkanások kíséretében hangosan felbőgött, majd indulásra készen dübörgött alattam. Belekoncentráltam a mágikus erőmet a csatlakozóba mely azonnal fel is szívta azt, majd teljes gázzal és csikorgó kerekekkel folytattam az utamat az elhagyott négykerekű felé. Bár még sose vezettem motorbiciklit, nem ütköztem nehézségekbe ami az egyenes vonalban haladást illeti, ráadásul fél percet sem motoroztam végig, a távolban megláttam a négykerekű erődöt felém közeledni. Mögöttük szorosan két mágus repkedett, de azt már nem láttam pontosan. A látvány halvány mosolyt csalt az arcomra.
~ Ez az elvetemült tényleg megfordult... ~
Ekkor már valószínűleg ők is megláttam engem, mert Dino ránehézkedett a dudára, mely mély, öblös hangon felszólt. Elálltam a négykerekű útjából annyira, hogy ne üssön el ha elérjük egymást, majd gázt adtam. Ahogy közeledtünk egymáshoz, a két támadót is egyre jobban láttam. Úgy repkedtek és szórták az áldást a megerősített négykerekűre, mintha fizetnék őket érte.
~ Most, hogy belegondolok valószínű tényleg fizetik őket érte. ~
A távolság egyre csökkent. Én feltettem a lábaimat a motor ülésébe és nevetséges, guggoló helyzetben vezettem tovább. Tudtam, hogy csak egy lövésem lesz és ha elszúrom nekem is lőttek, de ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben.
- ...áltam! - szólt a fülembe Paulo hangja - Mateus, hallasz? Dino érdeklődik, hogy van-e valami terved? - érdeklődött fülrepesztő hangerővel melyre még a háttérzaj is rásegített.
Nem válaszoltam, nem volt már rá idő. Már a támadók is észre kellett vegyenek. Most vagy soha.
Elengedtem a kormányt, és guggoló helyzetből elrugaszkodtam a levegőbe, megcélozva az egyik levegőben repkedő alakot. Sokkal kisebbet ugrottam mint azt képzeltem az elején, de sikerült épp csak elkapni a lábát.
Azt terveztem, hogy majd ugrás közben elkapom egyiküket és majd míg Ő a levegőben repül én elintézem, de mint kiderült a repülő mágia nem így működik. Hála a motorbicikli sebességének, akkora lendülettel ugrottam fel, hogy azt nem volt képes a repülő fickó ellensúlyozni és magammal rántottam a lábánál fogva.
- Mi a...
- Azt a rohadt... Láttad ezt Dino?
Én pedig eközben csak néztem, és néztem ahogy a motorbicikli melyet magam mögött hagytam lassan beér és pusztán a vakszerencsének köszönhetem, hogy a vezető nélküli jármű időben kibillent az egyensúlyból és nem csapott el, mint egy bogarat. Ez persze nem jelentette, hogy megúsztam a dolgot. Hamarosan a döngölt földút erős felületének nyomását éreztem magaménak, ahogy testem hosszában végigszánkázott az út közepén. Biztosra vettem, hogy ha ez valaki mással történt volna meg, most a térdemet csapkodva röhögnék az út szélén, de jelen helyzetben nem törődtem az esésem nevetséges mivoltával csak örültem, hogy még mindig magamnál voltam. Minden porcikám fájt, úgy ültem fel lassan a földről. Fülem szörnyen zúgott. Megpróbáltam felállni, de azonnal elvesztettem az egyensúlyom és hasra estem. A fülesből mindeközben dőltek kifele a szavak, de nem értettem mit mondanak.
Kellett egy kis idő, míg kitisztult a fejem annyira, hogy már ne csak fényeket lássak. Mellettem pár méterre a másik fickó feküdt, látszólag magánál volt de Őt is eléggé megviselte az esés. Bár még mindig nem voltam teljesen toppon, nálam volt az előny. Előrántottam pisztolyom, és rálőttem. Látásom még nem volt tökéletes, ilyen közelről viszont így is könnyűszerrel eltaláltam a fickót aki ezután már nem mocorgott többé. Lassan felálltam ügyelve, hogy ne essek megint hasra. Fejem szörnyen zúgott, és legszívesebben inkább már leléptem volna de még nem fejeztem be a munkát. Még van egy támadó akit le kell győzzek. Felnéztem a távolba ahol a mágikus négykerekű gurult az úton, békésen. Az utolsó támadó nyilván elmenekült, miután látta, hogy két társát elintéztem.
- Mateus, jelentkezz!
- Itt Mateus, mondd! - szóltam fáradtan.
- Nem tudom miért csinált ekkora ostobaságot de szép munka, úgy tűnik feladták az üldözést.
- Akkor talán le is léphetnénk.
- Találkozunk Erában. Dino kiszáll.
- Mi? Hé fel se vesznek legalább?! - kaptam fel a vizet, de válasz már nem jött.
- Persze, nehogy kicsit is megkönnyítsétek a dolgomat! Az előbb ugrottam le egy mozgó járműről, az Isten szerelmére! Minden csontom fáj, még azok is amikről nem is tudtam, hogy léteznek! - kiáltottam bele a kommunikátorba de haszontalan.
Így aztán nem volt mit tenni, gyalog indultam vissza Erába, ahol remélhetőleg kifizetnek. Az út maga unalmasan és eseménytelenül telt. Míg sétáltam, rájöttem, hogy a völgy tele van olyan növényekkel itt-ott melyekről nemrég tanultam, hogy feldolgozva különböző hatásuk van az emberen. Szedtem egy keveset azokból melyek útba estek, majd tovább mentem. Nem akartam megvárakoztatni nagyon Dinot, és Paulot, na meg a fizetségemet. Negyed óra erőltetett - már amennyire engedték fájó végtagjaim - séta után el is értem Era szélét, ahol egy aprócska fogadó várta az átutazókat. Az épület mellett megláttam a felpáncélozott négykerekűt, jelezvén Dino hollétét.
Beléptem az szolid kis fogadóba. Maga az épület nem volt nagy eleve, de innen belülről még sokkal kisebbnek is tűnik, mint azt odakintről meg tudtam állapítani. Az ember azt hinné, az ilyen helyek csendesek és szinte kihaltak, de elég nagy tömeg fordult meg ezen a helyen, szinte állóhely nem volt. Dino és a kölyök az egyik asztalnál ültek a fal mellett, s mikor megláttak azonnal intettek is felém.
- Nem siette el. - köszöntött Dino mikor leültem közéjük.
- Majd miután maga is leugrott egy száguldó járműről, megnézem mennyire fogja szedni a lábait. - mondtam miután ledöntöttem magam az üres székre mely nyikorogva tartotta magát magam alatt, majd levágtam az asztalra a kommunikátort, amit Dino fel is kapott azonnal. - Adja ide a pénzem aztán menjünk dolgunkra mindannyian.
- Természetesen. - mondta azzal át is nyújtotta a fizetségem második felét egy másik boríték formájában. - Ezen kívül szeretném megkérni, hogy a ma történteket kezelje... diszkréten, ha lehet.
- Ugyan ki hinné el, hogy pont én ugrálok le mozgó motorbiciklikről? - hagytam rá ahogy a pénzemért nyúltam.
- Nos további szép napot! - köszönt azzal intett Paulonak, és elindult az ajtó felé.
- Ciao! - intett Paul majd Ő is Dino után szaladt.

A munka alatt a völgyben felszedtem két (2) darab harangszirmot* és egy (1) darab Ezüstlevelet*

Spoiler: