Daniel Deamhan

„Ami egyszer megkötetett, az nem visszavonható
S, nem kíméli az embert, a halandót.
A sötétség felébredt, nem elkerülhető
De szunnyadása senkinek se feltűnő.”

Daniel arra ocsúdott föl, hogy elkezdett zuhogni az eső. Rögtön éber lett, és visszatért a külvilágba belső önmagából. Az eső lassan elkezdte elmosni a vért a város utcáiról. Mindenfele rideg táj és kipusztultság uralkodott.
- Lenne is neked rögtön egy feladatom. – Szólj Danielhez Darkos.
- Mi lenne az? – Kérdezett vissza Daniel.
- A kardom, Mortem, a mesterednél maradt, szerezd vissza és megengedem, hogy használd őt. – Jött a válasz. Daniel némán bólintott, és elindult a város felé. Amikor leért megtorpant egy pillanatra. Előjöttek benne az emlékek, a csatáról a másik démonnal, és a szeretett mesteréről. De érdekes módon az emlékei kissé homályosak voltak. Így beletelt egy kis időbe, amíg odatalált a mestere holttestéhez. Meglepődve látta, hogy mások már megelőzték, és a holttestet épp hullarablók kutatták át.
~ Hogy maradhattak életben emberek a város közelében? Ez érdekes, viszont meg kell, öljem őket a mesterem holttestének meggyalázásáért. ~ Gondolta Daniel, majd elkezdett lassan komótosan sétálni az alakok felé. Ekkor az egyik alak meglátta, és előhúzott egy kardot. Daniel mesterének kardja volt az. Daniel ettől haragra gerjedt, és azonnal megtámadta a hullarablókat. Hárman voltak egy ellen, de ez nem jelentett gondot Danielnek. Elkezdett rohamozni, és eközben a legtávolabbi ellenfelére célzott, és egy Dark Blasttal lőtt felé. A sötét lövedék telibe is találta célpontját, aki ennek hatására hátraesett. Közben odaért a legközelebbi ellenfeléhez, és ugrásból fejen vágta öklével a mágia látványától megrémült banditát. A bandita el is terült a földön, és Daniel teljes erejéből a fejére taposott. Reccsenés hallatszott. Daniel fölnézett. Az előtte álló bandita kezében szorongatta a kardot, mintha csak az élete múlna rajta. A harmadik ellenfele még a földön volt. Daniel a varázserejét felhasználva formálta meg sötétségből a kezének meghosszabbítását, és a kardot szorongató bandita felé nyúlt. A fekete kéz telibe találta a rettegő banditát, aki nem is számított ilyesféle támadásra. Kiejtette kezéből a kardot, és elterült a romok között. Daniel odarohant, és felkapta a kardot, majd a földön fekvő testébe állította, mielőtt az fel tudott volna kelni. A harmadik banditának sikerült feltápászkodnia, és most futásnak eredt. Daniel egy újabb Dark Blastot lőtt felé, ami hátba találta a szerencsétlent. Majd az előtte fekvő, immár élettelen testből kihúzta a kardot, és odarohant az utolsó banditához, aki fájdalomtól nyögdécselve tápászkodott éppen föl. Daniel nem kímélve mestere meggyalázóját, egy vágással oltotta ki a nyomorult életét. A karddal majdnem saját magát is megvágta, mivel nem volt képzett a használatában. Gúnyos kacajt hallott elméjében miközben megpihent.
- Nem is rossz. – Mondta Darkos. – Nem is rossz egy kezdőhöz képest! De azért ne bízd el magad, van még mit bőven fejlődnöd. – Daniel nem válaszolt, csak kifújta magát, a földbe szúrta maga mellett a kardot, és leült mellé.
- És most hogyan tovább? – Kérdezte a démont.
- Előszöris meg kell tanulnod bánni a kardommal, ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a megfelelő módon harcolj. Majd pedig rátérhetünk a mágiatanulásra.- Daniel némán bólintott, kihúzta a földből a kardot, és elindult, hogy megfelelő helyet keressen a gyakorlásához.

Eltelt egy-két hét, és Daniel már egész jól tudta forgatni a kardot. Nem volt bonyolult eszköz, és Danielnek volt érzéke a fegyveres küzdelemhez. Persze azért még nem tudta olyan szinten forgatni, hogy akár más kardforgatók ellen kiálljon, de meg volt elégedve magával. Amikor pár órával az incidens után visszament eltemetni mesterét, a tetemét sehol se találta, pedig biztosra vette, hogy az óta nem jártak banditák a környéken. Szomorúan hagyta ott a romvárost, és vonult vissza az erdőbe. Ott gyakorolt, pár jó céltáblának tűnő fa törzsén, és a Momoicsi mestertől tanult módszerekkel szerzett élelmet magának. Elismerte magában, hogy azért tanult hasznos dolgot is az öregtől, és nem csak pazarolta az idejét, amikor ott élt. A kardra is behatóbb pillantást tudott vetni, és rájött, hogy milyen gyönyörű fegyver is (legalábbis számára) a Mortem. Mintha csak rá tervezték volna, a mérete pont jó volt, könnyű volt forgatni, és a súlya se volt túl nehéz. A pengéje is tökéletesen ki volt egyensúlyozva, Daniel szemében egyszerűen tökéletes volt. Daniel gyönyört látott benne, pedig nem volt rajta semmilyen díszítés. Egyszerű egykezes hosszúkard volt, ami tökéletes a gyilkolásra. A démon gúnyos mosollyal közölte, a tökéletesség okát.
- Úgy látom, a kardomnak tetszel, elfogad mesterének, és alkalmazkodik hozzád. – Mondta. Daniel nem értette, hogyan változhatna egy kard, hogy megfeleljen a mesterének. De elfogadta a dolgot, és úgy kezelte a kardot, mintha megtiszteltetés lenne forgatni. Ez volt az egyetlen dolog (no meg persze a démon) ami a mesteréjé volt, és kötötte hozzá Danielt, így lassan társának kezdte gondolni a fegyvert. Daniel mindig élesen tartotta a kardot, és ennek meg is volt a hatása. Gyakorlóterén a fák napról-napra egyre inkább szét voltak jőve, és belátta, hogy lassan tovább kell állnia, mert nem marad min gyakorolnia hamarosan. Darkos általában gúnyosan nevetni kezdett, ha Daniel valamit rosszul csinálj, és állandóan kioktatta. Daniel ezt egyre nehezebben viselte el. Majd egy nap Darkos így szólt Danielhez:
- Rendben, Mortemmel már tudsz annyira bánni, hogy ne vágd le a saját kezed, mostantól elkezdem neked megtanítani a démoni mágiát. – Mondta. – De ez nem azt jelenti, hogy elhanyagolhatod a karddal való gyakorlást! Még közel sem bánsz olyan jól vele, mint én. –

A démoni mágia kezdetben nagyon bonyolultnak tűnt Danielnek, de ahogy Darkos egyre inkább belevitte a mélyébe, egyre inkább kitisztult előtte a kép, és szinte röhögött magában azon, hogy ehhez képes milyen egyszerű is a sötét mágia, vagy egyéb emberi mágiák. Viszont a démon által mutatott varázslatok nagyon nehezen mentek neki, és Darkos nem volt megelégedve vele. Több mint egy hónap telt el a tréninggel, és Daniel még mindig csak egy technikát volt képes megalkotni. Darkos bosszankodva feladta, és megelégedett ennyivel.
- Túl kicsi a varázserőd, mit is képzeltem, hogy egy ilyen gyenge halandó el tudna érni ennyit. – Mondta Danielnek sokadszorra. Daniel erre teljesen felidegesedett, és átkozta magát, hogy gyenge, és nem tudja megmutatni a démonnak, hogy ő igenis erős. Sőt erősebb akart lenni az idegesítő démonnál is, mindenkinél erősebb akart lenni, hogy elpusztíthassa a romlott világot. De az ilyen gondolataiból folyton ki kellett ábrándulnia, egy-egy kudarc után.
~Majd eljön még az idő, mikor rettegve mondják ki a nevemet, és megmutatom ennek a szánalmas világnak, hogy ki vagyok!~ Gondolta egyre többször, és az elhatározás és gyűlölet növekedett benne.

A technikát, melyet Daniel elsajátított Darkos A sötétség öklének nevezett, és felvilágosította Danielt, hogy ez a ő mágiájának alapja, azaz a sötétség irányítása. Érdekes módon, a sima (nem démoni) sötétség mágia megalkotása tejesen másképp történt, mint a démonié, és érződött is a hatáson, hogy a démoni ténylegesen irányítja a sötétség elemét, míg a sötét mágia csupán felhasználja azt. Ennek ellenére Daniel képtelen volt, a technikába foglalt irányításon kívül formázni a sötétséget, így csak a sötétség öklét tudta használni, nem pedig irányítani az elemi sötétséget.
A technika használatához át kellett alakulni, a démon formájába. Darkos elmagyarázta, hogy ezt úgy lehetséges elérni, hogy nagy mennyiségű mágiát kell Danielnek felszabadítania, amibe a démon ereje ’’belekapaszkodik’’ és a démon mágikus ereje átáramlik a hordozó emberbe, aki (ha elég erős) uralni tudja azt, és transzformálódik. Danielnek, akárhogy próbálta, nem sikerült teljes uralmat létrehoznia, de sok gyakorlás árán elérte, hogy 1-1 testrésznél stabilizálni tudja, a démon erejét. És ha éppen a kéznél sikerült, tudta gyakorolni a technikát. Az átváltogatások közben tapasztalta, hogy az átváltozott testrész, erősebb, és gyorsabb lesz, mint amilyen egyébként. Amikor egyszer véletlenül a fejét sikerült átváltoztatnia, akkor egy egész más világ képe tárult elé. A démon szemein (a zöld lánggömbökön) keresztül a világ teljesen összefolyt, szinte minden furcsamód foszforeszkált, és Daniel még tájékozódni se tudott, szinte félvak állapotban volt, amíg el nem múlt az átváltozás. Amikor sikerült végre a kezén elérni az átváltozást, akkor kiállt egy fa elé, és felkészült a technika használatára. Összegyűjtötte minden erejét, és a démonivá alakult kezébe gyűjteni kezdte a mágikus energiát. Ennek furcsa hatása volt. A földön szerte szét lévő árnyékok Daniel teste felé vonzódtak, a fák árnyékaiból darabok szakadtak ki, és az eredeti árnyak megfakultak, kivilágosodtak. Az árnyákok, ahogy elérték Daniel testét, elkezdtek fölkúszni rajta, mintha ez természetes lenne, hogy az embereken összevissza mászkálnak. Daniel érezte, hogy engedelmeskedtek a hívásának, de nem tudja őket kontrollálni, tehát nincs elég hatalma, sokkal gyengébb a démonnál. Majd az árnyak felértek a válláig, és átértek az átváltozott részre. Innentől mintha szabályosabban, és gyorsabban kezdtek volna mozogni. Elkezdték spirálisan összefonódni, és körbevenni a kezét. Amikor teljesen kialakult az árnyák aura a keze körül, akkor elkezdett még több mágikus energiát pumpálni bele. Minden erejét belenyomta ebbe az egyetlen egy ütésbe. Fölemelte a kezét és hátrahúzta egy teljes lendületes ütéshez, majd megcélozta az előtte lévő, még nem sérült fát. Kifújta az összes levegőt, ami a tüdejében volt, és nekirohant a fának. Amikor odaért, a rohamból előreütött azzal a kezével, amin a technika volt, és teljes erejét belevitte az ütésbe. Az ütés hatására a fa elkezdett behorpadni, majd töredezni, és végül Daniel keze belehatolt a fába. Daniel keze a csuklójáig belement a fába, amikor a támadás véget ért. Megpróbálta kihúzni, de nem sikerült. Még egyszer segítségül hívta az árnyakat a keze köré, és egy újabb sötétség öklével kiszabadította a kezét a fából, ami recsegve meghajlott ennek hatására. Daniel lihegett a fáradtságtól, minden erejét beleadta z ütésbe, és alig bírt erőt gyűjteni a keze kihúzásához. De viszont látta, hogy a technika működik, és elégedetten szemlélte a végeredményt. Pihent, majd folytatta a gyakorlást.

Egy nap Darkos így szólt Danielhez:
- A további egyhelyben gyakorlásnak nincs értelme, induljunk, keressünk élő gyakorlóbábukat. – Mondta mohón. Daniel némán bólintott, és összeszedelődzködött. Amikor kész volt otthagyta a szétvert, kidőlt fákat, melyek az eddigi gyakorlóbábja voltak, és elindult bele a nagyvilágba, gyűlölettel teli szívével, mely utat tört neki a napfényes délutánban.

Az utazás, rejtélyes szervezetek

„A távolság, a céltól csupán elválaszt,
fárasztó átívelni, létezése maraszt.
De ha magad elszánod, és legyőzni kívánod,
Az út végén az erőt, megújuást találod."

Daniel már két hete utazott, ki tudja, merre ki tudja miért. Nyílt konfliktusba sehol se került eddig, talán elszánt tekintetének köszönhette, melyet az út során mutatott a körülötte lévő embereknek, mindenesetre vágyott rá, hogy igazi küzdelemben is gyakorolhatta mágiáját, kardforgatását. A két hét alatt természetesen minden nap gyakorolt, hogy tovább növelje mind mágikus, mind fizikai erejét. Ám kéthétnyi szüntelen vándorlás után végre történt valami. Épp egy erdőn vágott keresztül, amikor egy kis csoport bandita rajtaütött, és körbevették. Összesen öten voltak, és bár látszott, hogy több ilyen támadást sikerre vittek már, a fegyvereik picit még idegenek voltak számukra. Daniel akaratlanul is elmosolyodott, hogy ilyen jó lehetősége adódik a küzdelemre. Az egyik bandita előrelépett, és megszakította Daniel gondolatmenetét. Láthatóan ő volt a banditák vezére. Rögtön meg is szólalt.
- Te ott, dobjad el azt a kardot, amit az oldaladon hordasz, és add ide a pénzedet is! - Mondta parancsolóan, mint aki teljesen biztos a dolgában, és tudja, hogy mi lesz az esemény végkimenetele. Daniel mosolya tovább fokozódott.
- Rendben, ahogy kívánod. – Mondta, majd kihúzta a kardját, és előrehajította. Ezt a trükköt már jól begyakorolta, így tudta, hogy a sikerhez azonnal össze kell koncentrálnia mágikus erejét, hogy időben elérje a kardját. A felgyülemlett mágikus energiát megformázta, és így a kezéből egy sötétségből készült kéz nyúlt ki, mellyel épphogy elkapta az előrefele repülő kardot.
~ Még van mit gyakorolni rajta. ~ Gondolta, majd előrelépett, és a sötétség által megnövesztett kezében lévő karddal precízen kettévágta a banditák vezérét, aki a meglepetéstől mozdulni sem tudott, hogy megvédje magát. Elkezdte visszahúzni a kardját magához, és közben, hogy a többi bandita ne térhessen észhez a másik kezébe is mágikus energiát gyűjtött, és megcélozta a tőle legtávolabb lévő bandita nyakát.
- Dark Blast- Mormogta el Daniel a varázslat nevét, majd a kezéből egy fekete színű sötétségből készült lövedék lőtt ki az áldozata felé. A szerencsétlen banditát telibe találta a lövedék, és egy hangos reccsenés hallatszódott, majd a bandita elterült a földön.
~ Remek, ez már egészen jól megy. ~
Ekkor ért vissza a Mortem Daniel kézébe, és ő rámarkolt a kardra. A két hulla szinte egyszerre puffant a földön. A maradék három bandita szemében félelem látszott, ahogy Daniel körbepillantott. Ám mégis, vezérük és társuk gyilkosának kirabolása és megölése fontosabbnak tűnt jelen pillanatban nekik, minthogy futni kezdjenek. Egyszerre rohamoztak Daniel felé. Az első csapást Daniel egyszerűen hárította a Mortemel, a második elől pedig egyszerűen ellépett, a harmadik támadó kardját pedig elvezette a sajátjával maga mellett. Daniel érezte, hogy élvezi a harcot, nagyon is viszont sajnálta, hogy ellenfele nem túl jó fegyverforgatók, így nincs nagyon nehézsége a küzdelemben, azaz nem fejlődnek annyit a képességei.
- Látom féltek! – Mondta. – A félelem, gyengít, elvakít. Olyan mintha már fel is adná magában a harcot az ember. – Mondta, gúnyos mosollyal az arcán, majd hárított egy szúrást. – Nem is értem, hogy várhattam ennél többet ilyen koszos söpredékektől. – Erre már a banditák félelme kezdett dühé formálódni, Daniel épp ezt akarta elérni. Az egyik bandita a feje fölé emelte a kardját, és kiáltva Danielre vetette megát. Daniel hátraugrott, és szabad kezét a bandita torka felé irányította.
- Dark Blast –A bandita hasonló sorsa jutott, mint előző társa, az erős ütés erejével felérő mágia elroppantotta a nyakát, és ő is rongybabaként hullott az út porára.
– Remélem, a pokolra kerülsz idióta! – Mondta Daniel. Viszont az egyik másik bandita Daniel háta mögé került és onnan kezdett el támadni, így Danielnek gyorsan kellett fordulnia, és nem maradt ideje arra, hogy kardjával védje a csapást vagy kitérjen. A bandita láthatóan úgy érezte, hogy győzött, de Daniel tudta, hogy ez korán sincs így. A kezére koncentrálta mágikus erejét, és sötétségből megduplázta annak vastagságát, mellyel, mint egy fém alkarvédővel kivédte a csapást. A kard meg is akadt a mágikus eredetű sötétségen, és Daniel ekkor a bandita felé lökte a kardot, ezzel megtántorítva ellenfelét, majd ez alatt a Mortemel ledöfte a banditát. Ahogy elkezdte kihúzni a pengét a bandita testéből, az utolsó bandita is felé csapott a kardjával. Daniel átformálta a kezén lévő sötétséget, és a kezét megnyújtva gyomorszájon vágta az utolsó ellenfelet, aki hátraesett, és elejtette a kardját. Daniel kihúzta el előtte lévő hullából a kardot, és hátrafordult. Az utolsó bandita éppen feltápászkodott, és futni kezdett az életéért.
~ Itt az alakalom kipróbálni valami mást. ~ Gondolta Daniel és elkezdett koncentrálni. Szabad kezécel erőt gyűjtött, és érezte, ahogy beindul a démoni mágia . A démoni energiák össze visszacikáztak a testén, miközben ő arra koncentrált, hogy a mágia a lábára kapcsolódjon. Ez nem egészen úgy történt, ahogy ő akarta, és végül a bal lábát befonta a sötétség, és rövid idő alatt egy aura képződött a lába körül. Felnézett a prédájára. A bandita nem jutott még túl messze, és Daniel a súlypontját a sötétséggel körbevett lábára helyezte, majd elrugaszkodott, ahogy futni kezdett. Viszonylag könnyen beérte a banditát, aki pedig ha másban nem is, futásban úgy nézett ki egész jó volt. Utolérte banditát, és fordulatból oldalba rúgta a mágikus aurát viselő lábával, neki az egyik fának. A bandita nyekkent egyet, de mielőtt fel tudott volna kelni, Daniel beletaposott a mellkasába ismét a sötétség aurát felvett lábával. A bandita felnyögött, és a szájából vér buggyant ki. Rettegve nézett fel Danielre.
- Ne, ne, kérlek, ne ölj meg! – Mondta elhaló hangon. Danielnek eszébe jutott egy jó ötlet.
- Rendben, nem öllek meg, de egy feltétellen. – Mondta, mire a bandita szemében felragyogott a remény. Daniel elmosolyodott, és közel hajolt a bandita füléhez.
- Visszamész a nyomorult társaid közé, és elmondod, ami történt veled, hogy ők is retteghessenek a vándorló sötét mágustól. – Mondta, majd otthagyta a szerencsétlent a fa tövében.

Daniel hamarosan beért egy városba, és mivel volt még egy kis pénze, ezért a legelső fogadó felé vette az irányt. A város nem látszott se túl szegénynek, se túl gazdagnak. Viszont egy dolog furcsa volt, mégpedig az, hogy alig voltak benne emberek. Az összes ház rendbe volt tartva, de Daniel sokkal kevesebb embert látott mindenhol, mint ami a város méretéhez illett volna. Ez alól persze kisebb kivétel volt a fogadó, ahol alig akadt olyan asztal, ami ne lett volna tele, és a maradéknál is ültek egy ketten. Mivel Daniel magányt akart, ezért inkább a pulthoz ült, annak is a legszélére, ahol tőle egy-két helyre nem ültek emberek. Bérelt egy szobát az éjszakára, és rendelt egy italt is, melyet nemsokára jóízűen kortyolgatott. Hallgatta a körülötte zajló életet, nagydarab munkások vidáman hahotáztak, miközben sör folyt a szakállukon, más rosszabb arcú alakok pedig a sarokban kártyáztak. Minden a legnagyobb rendben volt.
~ Hogy utálom ezt. ~ Gondolta Daniel, de nem tett semmit, tudván, hogy még nem elég erős ahhoz, hogy ennyi emberrel elbánjon egyszerre. Egyszer csak a semmiből egy alak termett Daniel mellett. Daniel odakapta a tekintetét, de csak egy sötét csuklyát és köpenyt látott már, amik szertefoszlottak. Lenézett maga elé a bárpultra, és egy kis cetlit talált ott. „ Találkozzunk éjfélkor az elhagyatott raktárban, a mestered miatt vagyok itt.” Ez volt a cetlire írva. Daniel a nap további részét a raktár megkeresésével töltötte, majd visszament a fogadóba, és megkérte a fogadóst, hogy ébressze föl 11 órákkor.

A fogadós így is tett, és Daniel köszönet nélkül vágott neki az éjszakának. Ignorálta a fogadós kérdéseit. Egy fertályórával éjfél előtt ért a raktárhoz, mint minden épület ez is rendben volt tartva, holott nem volt semmi se benne. Az ajtó sem volt elzárva semmivel, így Daniel könnyen bejutott az épületbe. Az épület teljesen üres volt, még polcok, vagy dobozok se voltak benne, csakis a teljes kihaltság és sötétség volt látható odabenn. Daniel körülnézett, a sötétségben néma csönd ült, semmi se látszott.
~ Lehet, hogy nem volt értelme korábban jönnöm. ~ Gondolta, de ekkor hirtelen egy hangot hallott.
- Szóval te lennél az, aki Devaon eltűnése után kutat, és a tanítványával próbál kommunikációs kapcsolatot létesíteni. – Daniel akárhogy kereste a hang forrását, sehogy se találta.
- Sajnos ebben meg kell, hogy akadályozzalak, mire ideér, már végzek veled, és én veszem majd kezelésbe információért. – Mondta a hang. – De először áruld el, kinek dolgozol? – Ekkor hirtelen feltűnt a hang forrása, egy komoly kiállású, nagydarab fickó, aki valami uniformis félét viselt. Daniel fölkészült a harcra.
- Nem tudom, hogy miről beszélt, nem dolgozok senkinek. – Válaszolta. Az alak elmosolyodott.
- Akkor erővel szedem ki belőled. – Mondta, és elkezdett Daniel felé futni. Daniel előhúzta a kardját, hogy ellen támadjon, és a felé közeledő alakot célozta egy vágással. De az kitért előle, és a keze mellett elhaladva Daniel feje felé ütött. Daniel gyorsan összekoncentrálta a kezére mágikus energiáit, és megnövelte a keze méretét, majd behúzta az ütés elé. Épphogy sikerült neki, de alig tudta megtartani ellenfele kezét, olyan erős volt a támadás. Daniel keze remegett az erőfeszítéstől, ahogy a keze egyre közelebb ért a fejéhez, ellenfele nyomásának hatására. Összeszedte minden erejét, és ellökte a kezet. Erre az ellenfele hátraugrott, és fény kezdett gyűlni a teste körül.
~ A francba, mágus~ Gondolta Daniel, majd jobban átgondolva örülni kezdett a helyzetnek. ~ Végre gyakorolhatom a képességeimet, és megölhetek egy keményebb ellenfelet. ~ Gondolta. Furcsa mód démona viszont az utóbbi időben csak némán figyelte cselekedeteit. Az alak köré most már rengeteg fény gyűlt, és láthatóan készült valamire, így Daniel nekirohamozott, hogy megszakítsa a tevékenységét. Ám ekkor a fény hirtelen mintha kirobbant volna, és Daniel egy hangot hallott.
- Blinding Flash! - A kezét megpróbálta berakni a szeme elé, de nem sikerült időben, és a villanás megvakította. Hamarosan visszanyerte a látását, de az ellenfelét sehol se látta. Az agya gyorsan kapcsolt, és elkezdett megfordulni, de csak egy öklöt látott, ami becsapódott az arcába. Az ütés hatására elkezdett hátraesni, és ekkor ellenfele ismét mágiát alkalmazott.
- Photon Cannon! - Egy fénynyaláb telibe találta Danielt, aki ettől még hátrébbrepült pár métert, és gurulva becsapódott a földbe. Gyorsan fölpattant. Az ellenfele megint eltűnt. Ezúttal gyorsabban reagált, gyorsan előreugrott. Hallotta, ahogy az ütés becsapódik a földbe mögötte. Gyorsan megfordult, és látta, hogy ellenfele még nem állt vissza védekezésbe. Itt volt a lehetősége, az ellenfele hibát vétett. Összegyűjtötte az erejét, és megformázta a mágiát.
- Dark Blast! –A kezéből kilövődött mágia gondosan meg volt célozva, hogy az ellensége fejét találja el. De ekkor az egy kézmozdulattal újabb varázslatot hozott létre, és egy fényből készült pajzs jelent meg előtte, ami elnyelte Daniel támadását. Daniel elmosolyodott.
- Ki vagy? – Kérdezte. Az alak szintén elmosolyodott.
- Az nem fontos, viszont az igen, hogy eláruld, kinek dolgozol. – Jött a válasz. Daniel elmosolyodott, és démoni erejét használva a bal kezére gyűjtötte a sötétséget, hogy aurát képezzen belőle, a jobbal pedig felvette a földről elejtett kardját.
- Már mondtam, hogy senkinek. – Mondta, és támadást indított az alak ellen. Az alak könnyedén tért ki az első, majd a második vágás elöl is, majd egy fény gömböt teremtett a kezébe. Daniel ekkor a sötétség aurával bevont kezével ütött felé. A fénygömbből egy fénynyaláb lővelt ki, ami megállította Daniel kezét. Majd az ellenfele lendült támadásba. Daniel az aurás kezével védte a fölülről érkező ütést, és most sokkal könnyebben vissza tudta tartani a sötétsége erejének köszönhetően. Félrelökte a kezet, és a kardjával egy ívelt vágást hajtott végre. A kardja egy újabb fénypajzsba ütközött. Egy ütést indított a mágus felé, ám a keze egy fénypajzsba ütközött és megakadt. Viszont ezúttal a pajzs megrepedt. Daniel kitérés gyanánt hátraugrott, és így ismételten nem találta el az alak. Megnövelte a keze hosszát, és a kardjával oldalról támadta az ellenfelét. A pajzs ennek hatására széttört, de Daniel támadása lepattant. Visszaállt, hogy egy újabb hosszabbított támadást hajtson végre, de a mágus ismét mágiához fordult, és a fény gyűlni kezdett előtte.
- Ray Of Light- Hangzott el a mágia neve, és egy fénysugár lövellt ki Daniel felé, ami átszakította a sötétség kezét, és mellkason találta Daniel. Forróságot érzett, a teste megégett. Hátraesett. Fel akart volna kelni, de megjelent fölötte a mágus, és a lábával akart beletaposni. Daniel védekezően berakta az aurás kezét, és próbálta tartani a támadást. A fölötte lévő alak ismét fényt gyűjtött a kezébe, és érzéstelen arccal ismét megkérdezte.
- Utoljára kérdezem, kinek dolgozol? - Ekkor váratlan dolog történt. Valami nekiment oldalról a mágusnak, aki szinte arrébb repült, és nekicsapódott a falnak. Daniel fölött egy ismeretlen alak állt, de Daniel felismerte a köpenyét, rajta a csuklyával, Ő hagyta neki az üzenetet a kocsmában.
- Jól vagy? - Kérdezte érzelemmentesen. Daniel bólintott, és föltápászkodott. Az újonnan érkezett a fal felé nézett, ahol az előbb a másik mágus becsapódott. Daniel fölismerte benne, most hogy jobban látta azt az embert, akivel a mestere rendszeresen titokban találkozott.
- Megszökött. – Mondta. – Szép munka volt, picit lefárasztottad. – Itt Daniel felé fordult. – Utánamegyek, nehogy valami információt tudjon vinni a főnökeinek. Várjál meg itt a városban, megtalállak, hamarosan visszajövök. – Mondta, majd amilyen gyorsan jött el is tűnt, és Daniel egyedül maradt az üres raktárban, mintha mise történt volna.

(update: köszönöm az átírást!)

Amit elkezdünk azt fejezzük is be, az utolsó bandita tábor

Daniel, miután végzett a bandita táborban, nagy nehezen visszajutott a városba, és felvette a jutalmát. A polgármester rendkívül boldog volt, és alig bírta abbNem tudom elégszer elmondaniahagyni a hálája kifejezését.
- Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire köszönöm, köszönöm neked harcos ezt a szolgálatot. Amióta irtod a mocskokat az óta sokkal kevesebb a támadás, és a város újra kezd felvirágozni. A táborok nagy részét kitisztítottad, a maradékot hagyjad, majd a városőrök elintézik, pihend ki magad, és élvezd városunk ismét gyönyörű utcáinak látványát! – Mondta a polgármester. Daniel nem törődött a polgármester áradozásaival és hálálkodásával. A jutalmát megkapta, indult volna, de még volt egy kérdése.
- A térképet megtarthatom? – Kérdezte.
- Mi? Ja, persze. – Mondta a polgármester. – Úgyis le vannak másolva a táborok helyei, vigyed csak nyugodtan harcos. –

Ezután Daniel pár napig lábadozott a városban. Leginkább a hotelszobában maradt, és nem mozdult ki. A sebei meglepően gyorsan gyógyultak, alig telt el két nap és már semmi baja sem volt. Nem firtatta miért lehet ez, Darkosnak tulajdonította ezt a jelenséget. Ami viszont még furcsább volt, hogy amikor elővette a kardját, a Mortemet, hogy megtisztítsa a vértől, a vér nem volt rajta, mintha felszívódott volna. De nem törődött vele, úgy gondolta később is ráér ilyesmivel foglalkozni. Hiszen volt még egy kiirtásra váró bandita főnök, és a főhadiszállása.
Sötétedéskor indult el, maga mögött hagyva a várost. A városőrük akadékoskodtak egy kicsit vele, de végül is gond nélkül átengedték. A térkép szerint annak a bandita tábornak, ami a főhadiszállás volt nem kellett nagyon messzire lennie, még napfelkelte előtt odaér, ha siet. Így is tett. Útközben, ahogy közeledett célpontjához, sokszor zajokat hallott. Ekkor megpróbált minél jobban elrejtőzni. A zajokat banditák okozták, járőröztek. Danielt megmosolyogtatta az ostobaságuk, és félelmük.
~ Úgy látszik a főnökük fél tőlem. Jó, nagyon jó. De azért remélem még így is élvezetes küzdelem lesz. ~ Gondolta. Szerencsésen sikerült elkerülnie az összes bandita őrjáratot, és észrevétlenül jutott el a hegyek tövében meghúzódó bandita főhadiszállásig. A tábor facölöpökkel volt körbekerítve, és a hegyek felöli oldalán egy barlang kezdődött. A tábortüzeknél egyszerű banditák ültek, Danielnek egyik se tűnt a vezetőjüknek.
~ Biztos abban a kis lyukban húzza meg magát. ~ Gondolta Daniel a barlang felé nézve. Arrébb ment, és a hegyek felöl közelítette meg a tábort. Itt a magasodó terület miatt, egy ugrással át tudta ugrani a cölöpkerítést, de mielőtt így tett volna, jobban megnézte a tábort. A cölöpök már korhadni kezdtek, a tüzeket pedig elképesztően figyelmetlenül gyújtották meg, ládák, élelem és egyéb dolgok közelében. Éghető dolgok közelében. Daniel kicsit hátrébb lépett, majd nekifutott és átugorva a kerítést rögtön az egyik tábortűz felé ugrott. Ugrás közben elkezdte kihúzni a kardját, hogy a leérkezéskor már tudjon támadni vele. Egy bandita gerincén landolt, és egy mellette ülőt rögtön meg is vágott, majd majdnem elvesztette az egyensúlyát, ahogy az alatt lévő bandita valahogy megmozdult. Gyorsan leugrott róla, és a kardjával a hátába szúrt, hogy biztosra menjen. Majd gyorsan a tűz mellé ugrott, és jó erősen belerúgott a tűzön égő fákba, hogy közelben lévő cölöpök és ládák felé kiessen néhány égő ág. A mozdulat sikeresnek bizonyult, és a tűz előreláthatóan terjedésképes volt. Közben a banditák elkezdték realizálni mi történt, és fegyvert rántottak. Ezek mér valamivel okosabbak voltak, mint az eddigiek, és láthatóan a reflexeik is jobbak voltak. Az utolsó banditát, aki ennél a tűznél ült még sikerült megölnie, mielőtt az teljesen fegyvert ránthatott volna, és így maradt egy kis tere, hogy felmérje a helyzetet. A többi tábortűznél ülők mérgesen szemlélték őt, egy két bandita pedig befutott a barlangba. Daniel csak állt és várta a támadást, miközben a tűz lassan elkezdett terjedni, a szétrúgott ágakról a cölöpökre, ládákra. A banditák túlságosan el voltak foglalva vele, és nem vették észre. Kb fél percig csöndben álltak, mindkét fél a másik támadását várta, a tűz halkan ropogott, de még mindig senki se figyelt fel rá. Daniel szerencséjére. Ekkor kilépett egy nagydarab alak a tömegből, és félrelökdöste társait. Kiállt Daniel elé, és előhúzott kettő baltát, melyeket egy-egy kézben fogott, és Danielnek támadott. Mivel a bandita akciója előre látható volt onnan, hogy kijött a tömegből, így Daniel fel tudott készülni, és a kellő pillanatban tért ki. Oldalt lépett el az ellenfele mellett, és onnan fordulásból vágott a Mortemmel. De az ellenfelének kettő baltája volt, így az egyikkel ki tudta védeni a támadást, és stabilizálta magát. Daniel visszahúzta kardját, és gyorsan a másik oldalról indított támadást. A bandita viszont gyorsabb volt, mint amire Daniel számított, és így ugyanazzal a kezével blokkolni tudta Danielt, majd a másikkal felé támadott. Daniel hátraugrott, a balta előtte csapódott a földbe. Gyorsan nekifutott, és rálépett a hátulsó életlen részre, hogy a bandita ne tudja felemelni a baltáját, majd blokkolta a bandita másik baltájával kivitelezett támadást, és a nem baltán álló lábával gyomorba rúgta a banditát. A bandita hátraesett, egyenesen bele a mögötte terjedő tűzbe. Ordítani kezdett fájdalmában, ahogy a lángok elkezdték marni a húsát. Daniel kihúzta földből a bandita baltáját, és gyorsan beleállította a bandita gyomrába. Vér fröccsent, és a bandita képtelen volt felállni. Fájdalmában ordított, ahogy a tűz a továbbterjedéshez használta, és lassan a lángok martalékává vált. Égett hús szaga terjengett, és a többi bandita Danielre támadott, néhány kivétellel. Ők a tűz kioltására igyekeztek, de Daniel nem figyelte, hogy sikeresek e, mert az előtte lévő ellenfelekkel kellett foglalkoznia. Egy jól bevált Dark Blast sorozattal törte meg a sort, ügyelt, hogy ne használjon el túl sok mágiát, és csak kettőt küldött el, majd védekezett. Mégpedig úgy, hogy a kis tábortűz és az egyre terjedő lángok közé állt, és felkapott egy nagyobb égő ágat, és az elesett banditák közé dobta. Majd egy másodikat is, és ekkor értek oda hozzá a többiek. A földre esettek ruhái gyorsan lángra kaptak, majd a hajuk is, és a tűz a tumultusban gyorsan terjedt. Daniel ezt elégedetten szemlélte, miközben kivédett két csapást. Mivel a középső részen, a földön fekvők égtek, és az össze vissza csapkodásukkal még egy-két embert is földre vittek. Így Danielt csak oldalról tudták támadni, tehát könnyebb volt védekeznie. Daniel a folyamatos védések közben átgondolta, hogy mit kéne tennie, és elkezdett kitörni a pozíciójából. A támadó bandita kardját oldalra leforgatta a Mortemmel, majd egy rúgással beletaszította a tömegbe. Ezután futni kezdett az előtte lévő banditák felé, ignorálva azt, hogy közben hátulról egy bandita sebet ejtett rajta, szerencsére nem nagyot. Futásból ráugrott a legközelebbi előtte lévő bandita térdére és gégén ütötte, majd dobbantott a mellkasán, és tovább ugrott. A következőnek a fejébe állította a kardját, de már nem tudott tovább ugrani róla. A hullát nekilökte a társainak, és egy vágással utat nyitott magának a következő tábortűzig. Itt már nem voltak előtte banditák, mivel mind betömörödtek a sarokba. Daniel ezt a tüzet és szétrúgta, úgy, hogy az égő ágak éghető dologra essenek, aztán minden erejéből futott a következő tűzhöz, és így körbe a táborban. A banditák jöttek utána, és kis kövekkel, késekkel vagy bármi egyébbel, ami a kezükbe akadt, dobálták. Több-kevesebb sikerrel, mivel Daniel rengeteg kis sérülést szerzett. Amikor néhány bandita beérte, néhány fémes csattanás után végezni tudott velük. Jobb futó volt, és gyorsabb is. A tűz gyorsan terjedt, és a tábor kisebb lángoló pokollá kezdett válni. A banditák még mozgóképes része a barlang felé tartott. Daniel odaért és szétcsapott köztük picit. A banditák pánikoltak, így nem harcoltak rendesen. Daniel egy lábsöpréssel eldöntött párat, majd egy két rúgással és vágással rájuk döntött még jó néhányat. Picit lihegett. Kezdett fáradni, de még volt mágikus ereje a benti harcokra, és ez számított. A kisebb kupac a bejárat előtt problémát okozott a többi banditának a bejutásban. Főleg, hogy Daniel a barlangot kivilágító fáklyák egyikét rádobta, és a halott társaik súlyától nem tudtak fölkelni az alul lévő még élők. Daniel elindult befele a barlangba, maga mögött hagyva a szenvedőket.

Már sétált pár perce befele, a hangok elkezdtek távolodni. Hamarosan egy új ellenfél jelent meg előtte. Az a bandita volt az, aki a legutóbbi alkalommal elfutott, hogy szóljon a főnökének. Most dühösen közeledett Daniel felé.
- Megöllek, és véget vetek ennek az egésznek! – Mondta határozottan. Daniel elmosolyodott.
- Én is pont ezt akartam mondani. – Nem volt több szóváltás, egymásnak rohamoztak. A vágásban Daniel volt a gyorsabb, de ellenfele átugrott fölötte, a kardjával nem érte el Danielt, de a levegőben előrántott egy tőrt, Daniel oldalra vetődött, és így csak az arcát vágta meg a tőr. Daniel kigurult, és szembefordult ellenfelével, aki máris támadott felé. Kard a kardnak csattant, és a tőrt tartó kéz tovább lendült Daniel felé. Daniel elkapta, és kihúzta oldalra, ezzel kibillentve ellenfelét az egyensúlyából. Meghosszabbította sötétség mágiával a kezét, és leütötte vele a földre a banditát. Majd a kardja követte a kezét, de a földön fekvő időben reagált, és kivédte a támadást. A bandita kigurult, és Daniel hátraugrott.
~ Ez közel volt, úgy látszik démoni erőhöz kel fordulnom. ~ Gondolta, és maga elé emelte a szabad kezét. A levegő sötété vált, sötétség teremtődött, és elkezdte befonni a karját, majd kiteljesedett és egy aurát alkotott. Az ellenfelének elkerekedett a szeme.
- Miféle mágia ez? – Kérdezte, választ nem várva. Máris támadott. Daniel kivédte a sötétség aurás kezével a kard csapását, és kardjával a tőrös kéz felé támadott. A bandita megforgatta a kezében a tőrt, és kivédte a támadást, majd hátraugrott, és újra támadott. Egyszerre szúrtak egymás felé, Daniel karddal, ellenfele tőrrel. A tőr gyorsabb volt, és elkezdte fölhasítani Daniel mellkasát, de Danielnek sikerült megállítania a sötétség aurás kezével. A kardja elől kitért ellenfele, és csak annak vállát súrolta, aztán már a kardjával megtartotta a Mortemet. Daniel arrébb lökte a tőrt, és rámarkolt a bandita csuklójára, és megszorította. Reccsenés hallatszott, és a bandita felszisszent, majd elejtette a tőrt, és megpróbálta kiszabadítani magát a szorításból. Daniel maga felé húzta a banditát, majd elengedte, és tiszta erőből gyomron ütötte. A hatás nem maradt el, a bandita összecsuklott.
- Jól harcoltál, gyorsan végzek veled. – Mondta Daniel, majd leszúrta.

Ezek után tovább indult, és bejutott egy nagyobb terembe, ahol egy alakot látott enni egy asztalnál. Nem messze tőle, egy rémült arcú, terjedő vértóban fekvő ember feküdt holtan. Daniel felismerte az alakot az asztalnál. Ő mentette meg a városban, amikor egy fénymágus rátámadott.
- Hogy kerülsz ide? – Kérdezte Daniel. Az alak felnézett.
- Á végre itt vagy. Mondtam, hogy a városban várj rám, de nem voltál ott, amikor odaértem. Információt szereztem, és utánad jöttem. Jó hogy lefoglaltad az őrt kinn, így észrevétlenül bejutottam, és végeztem ezzel a szánalmas, magát vezérnek nevező alakkal. – Mondta.
- Mit akarsz tőlem? – Kérdezte Daniel.
- Majd a városban megbeszéljük. – Mondta, felpattant és futni kezdett a kijárat felé. Daniel egy pillanatig csak állt, ránézett a halott vezérre, majd futott az alak után, a barlangból kifele.

A szindikátus

Daniel követe az alakot kifele a barlangból. A bejárathoz kiérve meglátta, hogy minden ég körülötte. Az alak elötte megtorpant, és intett, hogy várjon.
- Water Cannon. - Mondta mag elé hallhatóan a varázslat nevét az alak, és egy vízsugár csapott ki előre a testétől, eloltva egy kis területet, a tüzet. Ezen keresztül gyorsan rohanni kezdett az alak, Daniel pedig követte. Kijutottak a táborból. Tovább futottak az erődben a város felé, az alak kifejezetten gyors volt, Daniel pedig már lefáradt a küzdelemben, így nehezen tartotta a tempót. Hamarosan Daniel már nem bírta tovább, és elsötétedet előtte a világ. A fogadóban ébredt, ahol szobát bérelt. Az alak ott ült az ágya mellett, kint sütött a nap. Daniel nem tudta mennyi ideig volt ájultan az energiavesztéstől, de arra tippelt, hogy egy napnál több nem telhetett el. Az alak rezzenéstelen arccal nézte. Most volt ideje jobban megnézni. Első nem ugrott be neki, hogy hol látta a raktáron kívül, de egy kis gondolkodás után beugrott neki, hogy amikor megleste, hogy mestere hova ment el, akkor ezzel az alakkal látta beszélgetni. A szóban for személy egy kb 180 centi magas, kb harmincas évei elején járó, fekete hajú, vékony alkatú és semleges arcú férfi volt.
- Hogy... - Daniel nem tudta végig mondani a mondatot, mivel az alak közbeszólt.
- Bizonyára kíváncsi vagy, hogy miért mentettelek meg, és mit akarok tőled. Mivel az ajánlatomnak csak úgy an értelme, ha mindezt tudod, ezért el is mondom. - Mondta. Daniel rögtön kérdezett volna, de az alak csendre intette.
- Az igazi nevem titkos, és a mostani elhelyezkedésem előtti életem is. Számodra csupán egy összekötető vagyok a sok közül, de én rád vagyok kirendelve. Egyelőre. De ha muszáj egy néven nevezned, akkor most így első alkalommal legyen, mondjuk... Bruce! Igen, ez elsőnek jó lesz. - Mondta az összeköttető. Daniel csendben bólintott.
- Szóval, ifjú démonmágus. Elgondolkodtál már valaha rajta, hogy a mesterednek miből van pénze a megélhetésre? Hogy miért nem lakik soha az utcán és lop ételt mint ahogy te tetted mielőtt csatlakoztál hozzá? - Kérdezte az összeköttető.
- Nem Bruce, nem gondolkodtam el, inkább tanultam tőle, minthogy a magánügyeivel foglalkozzam. - Válaszolta Daniel. - És veled ellentétben nekem van nevem. Danielnek hívnak. - Az ideiglenesen Brucenak hívott összeköttető elmosolyodott.
- Rendben Daniel. Akkor most elmondom neked, annak a megfejtését, amin nem gondolkodtál el, pedig én a helyedben megtettem volna, ha egy mesterhez szegődök.[/color] - Mondta. - [color=white]A mestered nekünk dolgozott. A szindikátusnak. - Daniel lassan bólintott, és jelezte, hogy folytassa.
-Nos, ahhoz, hogy megértsed, mi is a szindikátus, tudod, kell azt is, amivel már bizonyára tisztában vagy. A mágus céhek megbízásai között nem szerepelhetnek bérgyilkosi megbízások. Ezért alapítanak sötét céheket, akik a törvényen kívül tevékenykednek. A szindikátus viszont ezek egyike sem. Bérgyilkosok vagyunk nagyrészt, de néha kémkedünk, tolvajkodunk is. - Daniel az utóbbi kettőnél kimutatta nemtetszését. Az összeköttető folytatta. - Mágusok is vagyunk, de nem vagyunk céhbe szerveződve. Tehát a lényegre térve, a szindikátus egy olyan viszonylag laza szervezet, ahol az összeköttetők, mint például én megbízásokat kapnak kiosztása, és felajánlják az olyan "dolgozó" tagoknak, mint a mestered volt. Ez a tagnak nem köteles elfogadnia, ő dönt, hogy mit fogad el, és mit nem, és nyugodtan lehet közben egy céh tagja is. Viszont, a szindikátus létezése titkos, a tagokon és potenciális megbízókon kívül senki se tud róla, és ez így is kell, hogy maradjon. Néhányak persze megpróbálnak kutatni utánunk, de egyelőre nem tudunk információ kiszivárgásról. - Daniel csak csöndben hallgatta az összeköttető mondanivalóját, de ekkor közbeszólt.
- Tehát "Bruce". Azt akarod, hogy csatlakozzam, mivel a mesterem is a tagotok volt, és nekem is szükségem lesz a pénzre, vagy ha ezt nem teszem meg, akkor megölsz, hogy ne mondhassam el másnak a létezéseteket. Nincs nagyon választásom, így elfogadom. - Mondta. Az összeköttető elmosolyodott.
- Ügyes következtetés Daniel, és helyes döntés. Viszont még nem fejeztem be a mondanivalóm, így folytatnám. - Mondta az összeköttető- A szindikátus tagok nem kérdőjelezhetik meg az elvállalt küldetések miértjét, és semmi olyan kérdést nem tehetnek fel az összeköttetőnek, ami veszélyeztetné a társaság, és a megbízó kilétét. Ha a tag elárulja a szindikátust, akkor meg kell ölni, erre vannak külön vadászaink, ha pedig a tag elbukik egy misszióban, akkor egy magasabb rangú tag befejezi a munkát, és az első próbálkozó tag vigaszdíjként megkapja, a magasabb rangú tag belátása szerint a jutalom egy kis részét. -
- Tehát vannak rangok is a szervezeten belül? - Kérdezte Daniel.
- Igen. - Válaszolta az összeköttető. - Mondanom se kell, hogy te most a legalacsonyabbon vagy. - Daniel bólintott.
- Ahogy magasabb lesz a rangod, nagyobb jutalmú munkákat vállalhatsz el, és több lehetőséged is lessz a szervezeten belül. Például te is lehetsz összeköttető, vadász, feladatkiosztó, vagy akár felső vezető is. Persze csak ha szerencsés vagy. -
- És mi mást kaphatok még a szindikátustól. -
- Jó kérdés, és mondom is a választ. Egyrészt kapcsolatokat, összehozhatunk bizonyos emberekkel, és ahol vannak összeköttetéseink ott bizonyos szolgáltatásokhoz is juthatsz fizetés nélkül. Másrészt tanulhatsz is mindenféle mágiát, és egyebet a különböző tagjainktól, mestereinktől, akik engedélyezik neked azt. - Daniel erre is rábólintott.
- Egyéb dolog, amit tudnom kell? - Kérdezte.
- Nincs igazán, én vagyok a kirendelt összeköttetőd, én foglak megkeresni, ha munkánk lenne számodra. Magasabb ranggal majd te is megkereshetsz engem, ha pénz szűkében vagy. - Válaszolta az összeköttető.
- Rendben. - Mondta Daniel. Az összeköttető felállt ülőhelyéről.
- Oké, akkor hamarosan keresni foglak. - Jött a válasz, és az ablak elé állt az összeköttető. - Üdvözlek a szindikátus köreiben Daniel! - Mondta, majd hirtelen eltűnt.

Daniel a legutolsó akcióban nem kapott nagy sérülést, és amúgy is gyorsan gyógyult, így még aznap este talpon volt. A város tényleg újra virágozni kezdett, nem volt olyan kihalt, mint mikor idejött. Kiment sétálni az utcára. A fogadóban is többen vigadoztak, és a boltok egy része be se zárt éjszakára a forgalom miatt. Az utcán igaz nem annyira sok, de már jelentősebb embertömeg tartózkodott, és az éjszakai élet is feltámadni látszott. Danielt ez nem izgatta, tudta, hogy ő mindennek az okozója, de nem volt büszke rá. Csupán idióta embereknek adta vissza a megélhetését és szórakozását. Semmi többet nem tett, azon kívül, hogy élvezte a küzdelmeket a saját hasznára és pénzt kapott érte. Tehát rövidre fogva unottan sétálgatott, nem érdekelte a város nyüzsgése. Ekkor ismerős hang szólalt meg a fejében.
- Halandó, visszatértem! - Daniel azonnal felismerte a hangot. Már egy kis ideje nem halotta, de úgy ismerte, mint a sajátját. Megtorpant és arrébb húzódott az útról egy kis sikátorba.
- Darkos, merre voltál? - Kérdezte Daniel. A démon kissé elnevette magát.
- Csak nem haldoklottál a segítségem nélkül? - Mondta és hangos kacajt hallatott. Daniel elkomorodott.
- Szó sincs róla, de úgy éreztem, mintha nem lennék teljesen önmagam. - Válaszolta Daniel.
- És ebben igazad is van. - Mondta Darkos. - Mi egyek vagyunk. De a lényegre térve. Fölszabadítottam az igazi formámat! -
- Az igazi formádat? -
- Úgy van. A mestereddel, nem jöttünk ki túl jól. Így hát fölkereste a démonológiához értő barátait, és megkérte őket, hogy zárják el az igazi formámat, és helyettesítsék egy gyengébb démonéval. - Mondta Darkos. Daniel ezt megjegyezte magának. Egyszer még felkeresi ezeket a "barátokat".
- Tehát amit eddig láttam magamban az nem az igazi formád volt? - Kérdezte.
- Nem hát, ha most elmélyülsz, magadban megláthatod az igazit. - Jött a válasz. Daniel így is tett. Megdöbbent a látványtól. Az eddigi szarvakkal rendelkező szárnyas démoni lény helyett egy izmos, világító szemű csuklyába burkolódzó szürke bőrű harcos volt. Ha nem lett volna bestiaszerű állkapcsa, energiától világító szeme és szürke bőre, akkor nem is tűnt volna démonnak, de így lerítt róla. A dereka láncokkal volt átkötve, és egy bőrgatyát viselt.
- Halandó, Daniel Deamhan! Íme, megmutatkozik előtted Darkos a sötétség ura, a démoni harcművészetek megalkotója. Rangilag a démonok között egy első generációs démon herceg, de ha értelmesebb vagy erre rájöhettél abból, hogy a sötétség az ősi elemek egyikre. -
-Igen Darkos, erről tudtam, mivel némelyest jártas vagyok a sötétség mágiában. - Mondta Daniel.
- Először is, mivel a rangom megköveteli, ezért számodra Lord Darkos vagyok. Másodszor, ne mert tudásnak nevezni azt, amit a sötétségről tudsz. Az emberek által uralt mágiába foglalt sötétség, még mesteri szinten is csak töredéket az ősi sötétség felhasználásainak módjai közül. - Mondta Darkos.
- Értem, Lord Darkos. Tehát az általad kapott sötétség aura mágiám is ősi sötétségből épül fel, gondolom. Mi mindenre használható még fel az ősi sötétségre? - Darkos bestia szája erre ismét mosolyra görbült.
- Számodra csak korlátozott dolgokra, amíg fel nem tudod venni a formám. Számomra pedig bármire használható, és számodra addig, amíg a formámban vagy. De erről majd akkor, amikor képes lesszel az előbb mondottakra. - Daniel bólintott.
- Rendben. - Mondta Darkos. - Érettnek látszol rá, hogy megtanítsak neked egy újabb mágiát. Viszont érzékelek valami mást is. -
- Mit? - Kérdezte Daniel.
- Sikerült felébresztened Mortemet. - Jött a válasz. Daniel értetlenül nézte Darkost.
- A kardot? Igaz, hogy jó társ a harcban, és olyan mintha élne, de mit értesz az alatt, hogy felébresztettem? - Darkos nem késett a válasszal.
- Elég naiv vagy Daniel. Az én kardom, persze, hogy él. Viszont az eddigi "hordozóim" közül egynek se sikerült felébresztenie. Te vagy első. –
- És mit tud a Mortem? – Kérdezte Daniel. Darkos kis röhögéssel válaszolt.
- Ezt tőle kell megkérdezned, ha elmondanám, úgy túl egyszerű lenne. De azt azért megemlítem, hogy nem szereti, ha tárgyként kezelik. – Mondta Darkos.
- Hogyan tudok beszélni vele? – Kérdezte Daniel.
- Ó ez egyszerű, felébresztetted, de a lénye még csak ébredezik. Vért kell, szereznek neki, hogy aktiválni tudja magát. Gondolom, nyilvánvaló ezt hogyan teheted meg. – Válaszolt Darkos. Daniel elmosolyodott, és elindult áldozatot keresni magának. Hamarosan talált is egy részeget, aki az egyik kocsmából egy sikátorba tántorgott, hogy kiengedje magából az előző étkezés maradványait a száján keresztül. Daniel mögé ment, és előhúzta Mortemet. Mielőtt a részeg végzett volna az okádással, Daniel kardjával a földnek szegezte a szerencsétlent. A részeg száján ételmaradék helyett most már vér jött ki. Daniel benne hagyta a kardot, és figyelte mi történik. A kard körül vöröses mágikus energia jelent meg, és pulzálni kezdett. Az áldozat teste elkezdett összeaszódni és ezzel párhuzamosan a kard elkezdett díszesedni, a keresztvas közepén megjelent egy vörös drágakő, és az egész kard elkezdett befeketedni. Daniel figyelte az átalakulást, de az egy kis idő után abbamaradt. Láthatóan még nem alakult át teljesen a kard. Daniel odalépett hozzá, megfogta a markolatot, és kihúzta az összeaszott testből.
- Még!... – Hallatszott a fejében a hang, amit már egyszer hallott. Daniel elmosolyodott.
~ Természetesen kaphatsz még Mortem, de cserébe engedd, hogy használjam az erődet. ~ Gondolta Daniel, és elindult, hogy újabb áldozat után nézzen.

A kezdő démonvadászok I

„A sötétség nem nyugodt, folyton, megállás nélkül mozgolódik,
s ember fia a közelébe menni, bizony óvakodik.
De egy fontos, s ezt ne feledd
Az éjszaka eljő, és a sötétség mindig győz a nap felett.”

Mivel Daniel nem szerette az alárendeltséget, ezért még meg se kísérelte, hogy csatlakozzon akár egy máguscéhbe is, még a sötét, törvénytelen céhekbe se. A csapatban dolgozás sokszor csak hátrány volt számára, de ez valószínűleg csak a társak gyengesége miatt volt így. Inkább úgy edzette magát, hogy járta a világot a kihívást keresve. Ha találkozott egy erősebb emberrel, akkor esze ágában sem volt társulni vele, inkább megküzdött vele, mert mondhatni függővé kezdett válni. Nem tudta, hogy ezt a benne lakó démon teszi e, vagy pedig magától történik, de egy biztos volt: nem bírta ki huzamosabb ideig küzdelem, vagy vérontás nélkül, és ez a ’’ függőség’’ egyre inkább nőtt benne, és egyre nehezebben tudott ellenállni. Az emberek eddig se szerették, de a néhai kitörései miatt kis félelemmel kezdtek tekinteni rá, de inkább csak ott, ahol ezek az öldöklések történtek. Nem számított rá, hogy az össze-vissza gyilkolás miatt könnyebben rátalálhatnak nemkívánatos személyek…



Folyt köv.

A kezdő démonvadászok II

"Ez nem én vagyok, kiáltotta az alak
Ez a belső énem!
De egy árva lélek rá,
nem nézett."

Daniel a fogadó emeletén ébredt fel egy szobában. Egy ágyon volt, és a sérülései eltűntek. Feltápászkodott, nem érezte magát fáradtnak, se mágia ügyében, se pedig fizikailag. Fogalma sem volt, hogy mennyi idő telt el amióta lenn a fogadó előtt elájult. Kisétált a szobából, és lement a fogadó közös helységébe. Minden elhagyatott volt, ugyanúgy szétszórva ahogy a küzdelem után maradt. Kiment az ajtó helyén, Tiel hullája még mindig ott volt a földön. Odasétált hozzá, és rátette a kezét a nyakára. A test már kihűlt, de nem kezdett el rohadni, tehát nem telhetett el nagyon sok idő.
~Mi történt? ~
- Ó tehát magadhoz tértél. - Mondta Darkos. - Elvesztetted az eszméletedet, én pedig átvettem az uralmat, de a tested túl sérült volt ahhoz, hogy kezdjünk valamit. Így hát meggyógyítottam, és felvittem az egyik szobába, hogy regenerálódjon az elméd is. A másik után akartam menni, de a tested még nem bírja ki az erőt. - Folytatta. - Viszont mostanra biztos odaért a társaihoz ha vannak, és errefelé tarthatnak, föl kéne készülnöd a fogadásukra. - Danielt bosszantotta az, hogy Darkos irányította, de beismerte, hogy nem foglalkozhat azzal ami történt túl sokáig, a Darkos által említett veszély valóssága miatt.
~ Igazad van, mit javasolsz? ~ Gondolta.
- Ha biztos győzelmet akarsz, azt javasolnám, hogy add át az irányítást amikor ide érnek. - Mondta Darkos. - De biztos vagyok benne, hogy ezt nem választanád, és abban igazad van, hogy csak akkor fejlődsz te, ha te is küzdesz. Viszont, ahhoz, hogy egy jó küzdelmed legyen, lehetőleg egy ember ellen kell küzdened, az ellenfeleid pedig minimum ketten lesznek. Tehát, annyit kéne tenned, hogy leülsz ott ahol vagy, és engedd, hogy mágiát sugározzak beléd. Előre megmondom: nem fogod tudni kezelni az erőt amit kapsz, de amikor majd megpróbálod az egész szét fog szaladni. Nos, az lenne az ideális, ha ezt egy célpontra tudnád engedni. Ha az illető kb olyan erős mint te, akkor azonnali halált fog szenvedni, és ezzel máris kevesebb ellenfeled lesz. Ez egy jó mód lenne arra, hogy egy jobb küzdelmet hozzál létre, és fejlődjél, mind a küzdelem közben, mind pedig a mágia kontrollálása és gyűjtése terén. Mit szólsz hozzá? -
~ Nem igazán szeretem a "sunyi" módszereket, de jól hangzik amit mondasz. Így tényleg jobb küzdelemben lehet részem, persze csak akkor ha tényleg ketten vannak. Ha igaz amit mondasz, tehát az erőd kezelésében is fejlődök ettől, akkor megcsinálom. ~ Gondolta Daniel.
- Ó, bennem bízhatsz. Mikor hazudtam én neked? - Kérdezte Darkos. Daniel ignorálta a kérdést, és leült a földre. Egy kényelmes pozíciót vett föl, majd lehunyta a szemét, és koncentrálni kezdett.
~Mond, mit kell tennem? ~
- Koncentrálj arra, hogy egy pontba gyűjtsed a mágiát, amit beléd sugárzok. Ha csak nyomnám beléd a mágiát akkor rögtön szétrepülne, ezért némelyest segíteni fogok, hogy egyben tudjad tartani. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell majd megerőltetned magad. Azt is biztos, hogy fájni fog, de nagyon csalódnék benned ha ez zavarna. - Darkos egy kis röhögést ejtett meg. - Kezdj koncentrálni és gyűjtsd a saját mágiádat egy pontban, meg fogod érezni, amikor az én mágiám is hozzáadódik. - Daniel egymással szembe fordította a két tenyerét, és képzeletben egy vonalat húzott a két tenyere közepe között. Ennek a középpontjára kezdett koncentrálni, és a mágiáját is ideirányította. Egy kis ideig nem történt semmi különös. Majd Daniel érezni kezdte, hogy sűrűsödik a levegő a két tenyere között, és pár másodperc múlva egy kis, alaktalan, vakító fehér forma jelent meg a két keze között. A forma vibrált és úgy mozgolódott, mintha élő lenne. Daniel tovább koncentrált, és a forma lassan nőni kezdett. Hamarosan már súrolta két tenyerét, és vakítóan világított. Daniel érezte, hogy jelentősen fáradni kezd ahogy a forma növekszik, azaz a mágiája egy tömör formában megjelenik. Egy pillanatig félő volt, hogy nem bírja tovább tartani, és szétszalad az egész összehalmozott ereje, ő pedig elájul, de hirtelen egész különös dolog történt, ami csak Darkos műve lehetett. Daniel keze éjsötét fekete színű lett. Hirtelen nem érezte annyira fáradnak magát, de észrevett valami furcsa dolgot. A forma közepe is feketévé vált. Aztán egyre nagyobb területen befeketedett. Végül pedig a feketeség utolérte a forma növekedésének sebességét, leelőzte, majd az egész forma fekete lett. Az egész szinte szétrobbant, és a fekete mágikus energia elborította Daniel testét. Amint a bőréhez ért, jött a fájdalom, iszonyatosan nagy fájdalom. Daniel ordítani akart, de ahogy a szája kinyílt bele "ömlött" a fekete mágia, és szinte megfullasztotta.
- Koncentrálj. - Mondta Darkos. - Ha elereszted a mágiát meghalsz, koncentrálj a középpontra ahonnan elindítottad az egészet, ha nem teszed akkor felemészt a sötétség. - Könnyebb volt mondani mint megtenni. Daniel fájdalma nem csökkent, és érezte, hogy kezd kicsúszni a kézéből az irányítás. Csak a feketeséget látta maga körül, és kétségbeesetten pásztázott szemével fényt keresve.
- Az én mágiám maga a sötétség, ha nem fogadod el, nem tudod irányítani sem. - Mondta Darkos. Danielnek eszébe jutott: a démona ereje a sötétség. A mestere, Devaon ereje a sötétség volt. Az ő ereje a sötétség. Nem félhet a saját erejétől, nem engedheti át az irányítást az erejének, nem nem és nem. Az ő ereje nem uralkodhat rajta, nem ölheti meg. Észrevett egy pontot ahol ha lehet, még sötétebb volt a feketeség. Ez a pont a két keze között volt, ahonnan kiindult a mágia. A fájdalommal küszködve koncentrálni kezdett a pontra, oda próbálta nyomni az összes sötétséget, arra az egy pontra. Már épp feladta volna, és átadta volna magát a fájdalomnak, amikor hirtelen minden nyugodt lett. A fájdalom elviselhető szintre csökkent, de folyamatosan jelen volt, és a sötétség nyugodtan ölelte körbe, az eddigi folyamatos terjedés, mozgolódást abbamaradt. Minden csöndes és nyugodt lett. A pont, amire koncentrált vadul vibrált és fekete fénnyel világított a sötétségben. Érezte, ahogy a sötétség lassan elkezd kúszni a pont felé, hogy tömörüljön. Elmosolyodott, és minden erejét beleadta a műveletbe.

Lothor és a bátyja, aki egyben társa is volt a nem rég elkezdett démonirtó karrierjében, megpillantották a fogadót a távolban, amely felé repültek. Lothor bátyját Falemnek hívták, és mindig is óva intette testvérét a démonvadász mágus szavaitól. A démonvadász alig pár hónapja érkezett a falujukba két társával, azzal a céllal, hogy társakat toborozzanak. Tiel, a falu kovácsa, és Falem öccse Lothor késséggel jelentkezett a mágus mellé, és Falem, mivel féltette az öccsét, beszállt a csapatba. A démonvadász, és társai mágiát tanítottak nekik, majd elmentek küldetésre, és magukra hagyták őket azzal, hogy gyakoroljanak és fejlődjenek, amíg visszajönnek. Mielőtt elmentek volna még adtak mindegyiküknek egy gyűrűt, és azt mondták, hogy a gyűrű világítani kezd, ha démon, vagy démonhordozó van a közelben, és minél közelebb van az illető, annál erősebben világít az eszköz. Falem baromságnak tartotta az egészet, és élte tovább a mindennapi életét, de az öccsét nagyon beszippantotta ez a démon vadászosdi, és azt Falem is elismerte, hogy a mágia amit tanítottak nekik nagyon is komoly volt. Egy nap, Lothor fel vélte fedezni ,hogy világít a gyűrűje, Falem csak legyintett rá, így Lothor Tielhez fordult, hogy eredjenek a démon, vagy démonhordozó után. A kovács hallgatott Lothorra, és közösen elindultak a gyűrű világításának erejét követve. Falem úgy gondolta, hogy pár napon belül csalódottan térnek majd vissza, de ez nem így történt. Kb tíz nap telt el, amikor Lothor megjelent sebesülten, és lihegve közölte, hogy ráakadtak a démonhordozóra, aki túl erős, és valószínűleg végzett Tiellel. Könyörgött Falemnek, hogy menjenek vissza, és bosszulják meg, mert a démon mágus biztos le van fáradva, és könnyűszerrel megölnék. Falem nem akart engedni testvérének, mondván, hogy őrültséget művel, és örüljön, hogy el tudott menekülni, de Lothor hajtatlan volt. Ám amikor öccse elindult volna vissza, elájult. Amikor felébredt tovább könyörgött Falemnek, aki, hogy megvédje testvérét a veszélytől, beleegyezett az őrültségnek tűnő küldetésbe. Szerencsére ő is tanult szélmágiát a démonvadásztól, így mindketten repülve indultak útnak a gyorsabb haladás érdekében. A fogadó közeledett, és meglátták az előtte ülő alakot, akinek a kezében valamilyen mágikus forma vibrált.
- Ott van! - Kiáltotta Lothor. - Biztos éppen démoni praktikákkal gyógyítja magát, kapjuk el! - Ezzel gyorsított, és lehagyta testvérét.
- Várj! - Kiáltott utána Falem. - Nem tudhatjuk mire készül! -Aztán hirtelen szinte megfagyott a vér az ereiben annak hatására, amit látott. A démon mágus felnézett a közeledőkre, majd elmosolyodott. Felkelt a földről, és a formát Lothor felé tartotta, majd ellökte magától. Falem öccse erre nem számított, és a forma belecsapódott, ahogy éppen megtámadni készült az alakot. Lothor teste hirtelen megmerevedett, ahogy a fekete színű mágia szétszaladt a testén, aztán élettelenül a földre hullott. Falemet a hirtelen megdöbbenésből égtelen harag rántotta ki, és mágiát kezdett gyűjteni, miközben az alak felé repült.
- Te szemét, most megdöglesz! - Ordította, és támadott.

Daniel elégedetten nézte, ahogy az összegyűjtött mágia szétszalad a szélmágus testén, és azonnal megöli, pont úgy ahogy azt Darkos megjósolta.
- Na látod, nekem hihetsz. - Búgta a démon a fejében. Daniel felnézett a másik alakra, aki ráordított, és közeledett felé. Kihúzta a földbe szúrt kardját, és várta a támadást.
- Mágiát használ. - Mondta Mortem.
- Ice Make: Ice Hammer - Kiáltotta el magát Falem, és kilőtte Danielre az idézett fegyvert. Danielnek nem volt ideje kitérni, de épphogy sikerült bekapcsolnia az Awakening aurát Mortemre, és a blood shieldet. A pajzs felfogta a kalapácsot, de Danielnek ellen tartania kellett, hogy ne lökje el a mágia. Közben Falem landolt mellette a földön, és egy jég kardot készített a kezében, majd azzal ugrott Danielnek. Daniel elugrott oldalra, és hagyta, hogy a kalapács tovább haladjon, de az ellenfele egyszerűen eltüntette, és tovább ugrott Daniel felé. Daniel megszüntette Mortemen a pajzsot, és blokkolta a jég kardot, majd gondolt egyet, és rögtön rá is vágott a kardra. A sejtése beigazolódott, az aurával felerősített Mortem nagyobb gond nélkül, közepes erőmennyiség beleadásával képes volt szétvágni a gyengébb mágiát. Daniel ellenfele nem volt annyira idióta, mint amilyennek kinézett, és nem is borította el a harag teljesen az elméjét. Hátraugrott, és egy szél lökéssel megakadályozta, hogy Daniel rögtön kövesse. Ezután egy jég íjat teremtett, és mire Daniel közelebb lépett eggyel, már záporozni is kezdtek belőle a jégszilánkok. Danielnek megint épphogy sikerült felhúznia a pajzsát, és állta a sarat a lövedékekkel szemben, de miután az első sorozatnak vége lett, rögtön jött a következő.
~ Dühében pazarolja a mágiáját, és azt hiszi, hogy ezzel legyőz. ~ Gondolta Daniel.
- Biztosan nagyon fontos volt neki a társa. - Jegyezte meg Darkos félvállról. A sorozatok között volt egy kis szünet, amit Daniel megfigyelt, és gyűjteni kezdte a mágiáját, majd az ötödik sorozat előtt csontfogakat lőtt ki az egyik kezéből amit kirakott a pajzs mellé a másik mágus felé. A négy darab lövedékből az egyik beleállt az íjba, egy másik pedig Falem vállába, aki felszisszent, és nem bírta megtartani a kontrolt a sérült mágikus tárgya fölött, ami így szétfoszlott.
~ A fenébe, ez így nem lesz jó, nem akarok meghalni, vissza akarom kapni az öcsémet! ~ Gondolta Falem, és lassan könnyek kezdtek gyűlni az arcán, ahogy Daniel elindult felé.

Odébb egy kis dombon egy alak ácsorgott, és az eseményeket figyelte.
~ Gondolhattam volna, hogy az újoncok nem bírnak vele, hiszen ő Devaon tanítványa. ~Gondolta az alak. ~ Minél gyorsabban meg kell ölnöm. A Szindikátusnak már sikerült megtalálnia és szerződtetnie, de még nem osztották meg vele a tudást, és a többi démonmágus sem tud róla. ~ Látta, hogy az újonc még nem adja fel a harcot Daniel ellen, és elmosolyodott.
~Lehet, hogy mégis hasznomra válhat ezeknek a zöldfülűeknek a halála. ~

Folyt köv.

A kezdő démonvadászok III

Daniel megindította a rohamot Falem felé.
~ Koncentrálnom kell, nem halhatok meg, már csak Lothor halála miatt sem. ~ Gondolta Falem, és Storm wall-t idézett maguk közé. Daniel kardja a technikába csapódott, ami visszalökte, és ezzel megakasztotta a rohamát. Falem homályosan látott könnyeitől, de nem volt rest cselekedni, és egy Breeze varázslattal, mellyel megakadályozta Danielt, hogy elinduljon felé rögtön. Gyorsan kihúzta a csontfogat a bal vállából. Felszisszent a fájdalomtól, nem volt hozzászokva, de a lelkében most nagyobb fájdalom volt jelen, mintsem hogy kibírja a fizikai fájdalmat. Mágiát kezdett gyűjteni, és egy jégpajzsot idézett, az ismét gyorsan közeledő Daniel és maga közé. Daniel lecsapott a jégpajzsra az aurás Mortemmel, de nem sikerült áttörnie azt, csak megrepesztenie. A jégmágus már egy újabb varázslatra készült, így Danielnek nem volt vesztegetni való ideje, előrébb szökkent, sötétség aurát idézett jobb kezére, és ököllel belevert a pajzsba. Ettől már a pajzs engedett, és széttört. Ellenfelének viszont sikerült megalkotnia egy mágiát.
- Ice Make: Floor - Kiáltotta el magát, és Daniel alatt megfagyott a föld. Daniel ettől kicsit megbillent hirtelen, mivel megint épp Falem felé lépkedett. Falem ezt kihasználta, és újabb Breeze-el ellökte Danielt, és fel is borította. Falem egy újabb kalapácsot kezdett formázni.
- Nem rossz, nem rossz. - Mondta Daniel. - Tegyük kicsit izgalmasabbá a dolgot. -
- Egyetértek! - Mondta Darkos, bár ezt csak Daniel hallotta.
- Rise Of Dead. - Mondta Daniel a mágia nevét, és öt darab zombi jelent meg Falem körül. Falem Danielre koncentrált, és végre megalkotta az újabb jégkalapácsot, így váratlanul érte, amikor egy egyik zombi hátulról beleharapott. Megrémült, és hátrafele csapott a kalapáccsal, nem pedig a földön fekvő Danielre. Sikerült leütnie magáról az élőhalottat, akinek hangosan reccsentek a csontjai, de másik két zombi ráugrott, és marcangolni kezdték. Elcsúszott a saját jégpadlóján a hirtelen ráugrott zombik miatt, de a negyedik zombi is elcsúszott, az ötödik pedig lassan cammogott felé. Kétségbeesetten próbálta leszedni magáról az élőhalottakat, amit végül két-két szél pengével sikerült elérni, amivel bele is vágott a zombikba. Feltápászkodott. A két zombi elrepült, az előbb megütött nem nagyon tudott rendesen mozogni az összetört csontjai miatt, a negyedik pedig éppen tápászkodott fel a földről. Falem lehajolt a jég kalapácsáért, amit elejtett, de csak akkor jött rá, hogy öt zombi van, amikor az ötödik hátulról ráugrott, és a nyakába harapott. Ismét elejtette a jég kalapácsot, felordított, majd az egyik öklével arcon vágta a zombit, aki ettől hátratántorodott. Falem megfordult, megvágta két szélpengével, majd felkapta a jégkalapácsot, és leütötte vele a zombit. A maradék zombik felé fordult, és hasonló mozdulattal ütötte le őket is. Mind az öt zombi számos törött csonttal kúszott felé a földön, amikor is egy Dark Blast csapódott a gerincébe, és lefejelte a jég padlót. Daniel szánalommal nézett ellenfelére.
~ A mágia használatában egész jó, de nem figyel oda rendesen. Nem hiszem, hogy egyszerűen csak a dühe vakítja el, az nem elég a harci ösztönök kiöléséhez. ~ Gondolta Daniel.
- Igazad van, ennek itt egyszerűen nincsenek harci ösztönei, nem harcos, nem vett még részt igazi ütközetben. - Tette hozzá Darkos. Falem feltápászkodott a földről, és Daniel felé fordult.
- Figyelj oda ha küzdesz, már többször is megölhettelek volna! - Kiáltott oda gúnyosan Daniel. Falem lihegve kiáltott vissza.
- Akkor miért nem öltél, te nyomorult démonhordozó, nekromata! - Falem újabb mágia formázásába kezdett. - Te szemét, megölted az öcsémet, engem meg kínzol, és öt másik emberből is ilyen... Szörnyeteget csináltál! - Kiáltott rá Danielre, és megint eleredtek a könnyei.
~ Tehát ez a helyzet. ~
- Több emberrel is ezt tettem, de ha ennyire vágysz az öcséd társaságára, akkor együtt szolgálhatok engem az öröklétben. - Mondta Daniel. Falemen még jobban eluralkodott a harag. Egy jé íjat idézett meg ismét, és jégszilánkokat kezdett Danielre záporozni.
~Már nem gondolkodik józanul. ~ Gondolta Daniel. Daniel ismét felhúzta a Blood Shield-et, és a második szorozat előtt csontfogakat lőtt ki ellenfelére. A négyből kettő beleállt az íjába, és széttörte azt, és egy harmadik is eltalálta, belefúródott a lábába. A másik mágus ismét felordított fájdalmában, majd összeesett a földre fájdalmában.
- Te idióta, ezt már próbáltad. - Mondta Daniel. - Itt az ideje befejezni, már nem izgalmas a küzdelem. - Falemen hirtelen eluralkodott a félelem, ahogy Daniel közeledni kezdett felé.
~ Nem, nem akarok meghalni. ~ Szinte megbénult a félelemtől, de tudta, hogy menekülnie kell. Érezte, hogy a mágiája kezdi cserben hagyni, és nincs elég ereje. Megszüntette a jégpadlót, és minden erejét összeszedte. Daniel lassan kimérten lépkedett áldozata felé. Amikor elé ért megszólalt.
- Itt a vége féreg. - Felemelte Mortemet, és lecsapott. Csakhogy ellenfele ellökte magát amennyire tudta a földön, és kinyögte egy varázslat nevét.
- Flight - Ezután felrepült az égbe, menekülni próbált. Daniel szája mosolyra biggyedt, és a kezével becélozta a menekülő mágust. Falem megkönnyebbült, sikerült összegyűjtenie annyi erőt, hogy létrehozza a repülést. Elindult, szabadnak érezte magát, a démonhordozó nem tudja követni. Egy csontfog fúródott a hátába, és zuhanni kezdett. Szédült a vérveszteségtől, de felfogta, hogy ha hagyja, hogy becsapódjon a földbe, akkor nagy valószínűséggel meghal. Mágiát kezdett formázni, és egy jég pajzsot hozott létre maga alatt. Nem volt elég ereje, és amint a földhöz ért a pajzs semmivé foszlott, és nem igazán tompította az esést. A földbe csapódott és elájult.

Daniel elégedetten figyelte, ahogy az ellenfelét eltalálja a csontfog, majd zuhanni kezd, próbálkozik valamivel, és becsapódik.
- Nem rossz halandó, egész jó küzdelem volt, hasznodra válik. - Mondta Darkos.
~ Úgy legyen. ~ Gondolta Daniel. ~ Bár az ellenfelem zöldfülű volt, és csak a mágiái voltak hozzám közeli erősségben. ~ Elindult áldozata felé, hogy megadja az utolsó döfést.
- Az ilyen nagyravágyó emberekből vagy szánalmas mágusok, undorító férgek lesznek, vagy pedig igazán erős lények. Nem kell mondanom, hogy az előbbiből sokkal több volt, és ezek a "démonvadászok" is ebbe a kategóriába tartoznak. - Mondta Darkos. Daniel elvigyorodott.
- Ne bízd el magad halandó, te sem vagy még számottevően erős, de legalább ezeknek az idiótáknak a szintjén túlléptél. Hosszú út áll még előtted, és sok fejlődés, küzdelem vár. -
~ Értettem, Lord Darkos. ~ Gondolta Daniel. Odaért az áldozatához, és fölé emelte Mortemet.
- Remélem a pokolra jutsz idióta! -
- Photon Cannon! - Danielt hátba találta a mágia, és ellökte áldozatától. Gyorsan felpattant, és körülnézett, hogy honnan érkezhetett a támadás. Egy alak szállt le Falem teste mellé. Egy magas, izmos alak volt az. Uniformist viselt, amin furcsa jelek voltak, de nem rúnák, azokat Daniel felismerte volna. Fekete haja, és komor tekintete volt.
- Tehát a zöldfülűek nem voltak elegek ellened. Jól gondoltam. Sajnos nekem kell befejeznem a munkát, mielőtt a szindikátus összerakja a képet. - Mondta az alak. Daniel felismerte az alakot, ahogy meghallotta a hangját. Ő volt az aki rátámadott korábban a városban, ahol a banditákat elintézte. Lehet, hogy meg is halt volna abban az épületben, ha az összeköttetője nem menti meg. Eszébe jutott az is, hogy akkor elfelejtette megkérdezni, hogy ki volt az alak, aki rátámadott. De most ott állt előtte, így volt kinek feltenni a kérdéseket.
- Ki vagy, és honnan tudod ki vagyok? -
- Á szóval emlékszel a múltkori alkalomra, akkor lazán kezeltelek, mivel azt hittem , hogy te vagy a szindikátus küldöttje, nem pedig az a másik. Most viszont tisztában vagyok vele, hogy te vagy Devaon tanítványa, és mint mondtam sietős a dolgom, a szindikátus bármelyik percben itt lehet az információim szerint. - Ezzel fény kezdett gyűlni a keze köré. - Pusztulj démon mágus! - Daniel éppen mozdult volna, de ekkor a fény szétszaladt ellenfele elől egy villanással.
- Ne nézz bele! Késő, ügyelj jobban, mert megöl te szerencsétlen! - Mondta Darkos. Daniel nem látott semmit, de próbált védekező állást felvenni. Hirtelen arcon vágták, és majdnem elesett az ütés erejétől. Az ütés irányába fordult. Lassan kitisztult a látása, de sehol se látta ellenfelét. A hátába csapódott egy mágia, és égetni kezdte a hátát. Átpillantott a válla fölött.
~ Egy fénysugár. ~ Daniel gyorsan keresztezte a lábát, és kifordult a sugárból. Ellenfele ott állt mögötte, a sugár az ujja hegyéből jött ki. Daniel futni kezdett az alak felé, aki csak Daniel felé irányította az ujját, és a sugarat. Daniel gyorsan lebukott, majd kissé arrébb kiegyenesedve elkezdte megkerülni az alakot. A mágus fordult utána, és a sugár folyton a nyomában volt.
~ Francba, így nem tudok közelebb menni hozzá. ~
- Használd a képességeidet, húzd fel az őrző sötétséget, de gyorsan, benne van a távolságban. - Mondta Darkos. Bár Daniel nem szeretett Darkosra hallgatni, belátta, hogy a démonnak nagyobb harci tapasztalata van mint neki, és az ellenfelét csak együttműködve tudja legyőzni, vagy késleltetni, ha a szindikátus valóban a segítségére siet. Az ellenfele láthatóan meglepődött, ahogy Daniel körül a levegő sötétséggé kezdett válni. Ám ahogy a mágia kiteljesedett, Daniel ellenfele nem oszlatta szét a fénysugarat, sőt, a mágia eloszlatta a sötétséget ahol áthaladt. Daniel tudta, hogy sietnie kell, ezért rögtön az ellenfele felé vette az irányt az aurában. Lehajolt, és a sugár áthaladt a feje fölött, és odaért. Egy oldalvágást indított, de a furcsa jelekkel ellátott ruha alatt az alak páncélt viselt. Az aurás karddal sikerült behorpasztania a páncélt, de az alak azonnal észrevette, hogy ott van, és Danielre irányította a sugarat. Daniel gyorsan egy Blood Shield-et idézett a kardjára. A pajzs föltartotta a sugarat, de Daniel érezte, hogy ez mágia igényes. A sötétség gömb amiben álltak már egészen szakadozott volt, a fénysugár több helyen szétvágta. A másik mágus komoran nézte ahogy Daniel feltartja a mágiáját.
- Alábecsültelek, már elsajátítottad Darkos mágiáinak egy részét. - Ezzel újra mágia formázásába kezdett, jeleket írt a levegőbe szabad kezével. - Storm Bringer - Daniel érezte, hogy hirtelen forogni kezd körülötte a levegő, és amikor az őt célzó fénysugár megszűnt, már késő volt a meneküléshez. Egy tornádó alakult ki körülötte. Hiába védekezett a kardján lévő pajzzsal, és a sötétség aurás kezével, minden irányból jöttek feléje a szélpengék, és össze-vissza vagdosták.
- Túl erős mágiákat használ, nem sok esélyed van. Fuss vissza a fogadóba és húzd az időt, segítség nélkül véged van. - Amint vége lett a technikának, Daniel összeszedte minden erejét, és sprinteli kezdett az elhagyott fogadó felé, de az őrző aurát ott hagyta maga és a másik mágus között. Még nem ért oda, amikor az ellenfele észrevette, hogy kilépett a mágiából, és merre tart. Elindult utána, de Danielnek szerencsére sikerült beérnie a fogadó előterébe. Gyorsan felfutott a lépcsőn, és bement abba a szobába, ahol felébredt pár órával azelőtt. Kintről az üldözője hangja hallatszott.
- Nincs kedvem szórakozni veled démon mágus! - Mondta. - Wave Of Light. - Daniel hasonló hangot hallott, mint amit a fénysugár adott ki, de sokkal hangosabban. Amikor vége lett kinézett a folyosóra. A fogadó fele eltűnt. Az alak ott állt a fogadó egykori bejárata előtt. Kitartotta a kezét, és ismét megalkotta ugyan azt a mágiát. Daniel gyorsan felhúzta maga elé Mortem vér pajzsát. Minden eszméletlenül fényes lett, és a mágia belecsapódott a pajzsába. Hátralökte. A pajzs nem volt elég nagy, hogy a teljes testét lefedje, és ahogy a szoba falának ütközött nem tudta az egész mágiát visszatartani, így a pajzs mellett tovább terjedt, és égette az oldalát. A szoba fala gyorsan eltűnt, és a hátát is égette a fény, majd zuhant. A becsapódást szinte meg se érezte az égető érzés miatt, aztán a mágia hirtelen megszűnt. Feltápászkodott a földről, a fogadónak hűlt helye volt, csak romok maradtak. A másik mágus észrevette, és elindult felé. Daniel gyorsan csont fogakat idézett, és kilőtte őket ellenfele felé. Az egy laza kézmozdulattal egy vihar falat hozott létre maga előtt, amivel kivédte a mágiát. Daniel megidézte a maradék öt zombiját az alak körül, akik rögtön rá is rohantak. A zombik egyszerre ugrottak rá az alakra, aki szétfoszlott.
- Illúzió! - Mondta Darkos. - Feküdj. - Daniel hallgatott a démonra, és a földre dobta magát. Egy széllökés elsöpörte a zombikat, és egyenesen Daniel feje fölött haladt el.
- Nincs más választásod, ahhoz, hogy életben maradj át kell adnod az irányítást, talán kibírja annyi ideig még a tested, hogy végezzek vele. - Daniel nagyot sóhajtott.
~ Rendben. ~
- Mögötted. - Mondta Mortem. Daniel gyorsan fordult, és védekezésre emelte a kardját. A másik mágus ott volt mögötte, és rögtön beleütött a kardot tartó kezébe. Daniel kezéből kiesett Mortem, ez volt a támadó célja. A következő ütés villámgyorsan érkezett, de Daniel az aurás kezével blokkolt. A másik kezére is aurát akart alkotni, de már nem volt elég mágiája.
- Túl sok mágiát és időt pazaroltam rád, itt az ideje, hogy befejezzük. - Mondta az alak. Majd elkerekedett a szeme, ahogy Danielből áradni kezdett a sötétség.
- Nem hagyom. - Ezzel egy újabb mágiát hozott létre, kézmozdulatokat írt le a levegőbe, majd a tenyerét hátrahúzta, és gyorsan előrelökte. Daniel védekezésre emelte a másik kezét, de a mágia gyorsabb volt, és a fejébe csapódott. Megbénult. Ellenfele ismét mágiát gyűjtött. Komoran nézte Danielt, és rácélzott a mágiával. Hirtelen oldalra kapta a tekintetét, ahonnan valami belecsapódott.
~ Sötétség mágia. ~ Gondolta Daniel. Ám a furcsa öltözetű alak teste ismét szétfoszlott. Daniel ismét tudott mozogni, és maga mögé fordult. Az ellenfele éppen felkapta Falem és Lothor testét, az utóbbiból Darkos sötétsége áramlott.
- Legközelebb nem leszel ilyen szerencsés, ha nem is én, a démonvadászok valamelyike elkap, Devaon tanítványa, Darkos hordozója. - Mondta, majd repülve elindult, be az erdő sűrűjébe. Danielből hirtelen megszűnt a sötétség kiáramlása, megértette, Darkos nem veszi át az uralmat, mert már nincs értelme, és a teste túl sebzett. Érezte, hogy a mágiából is kifogyott, és a fáradtsága miatt összeesett. Lassan sötétedni kezdett előtte a világ, de még látta, hogy az összeköttető odasétál hozzá, körülötte még pár emberrel, és az egyik felkapja őt, egy másik pedig a kardját. Tehát a szindikátus megérkezett, de vajon hová vihetik?

A sötétség markában - Az Ismeretlen Birodalma

"Képzelj el egy világot,
hol nincsen más, csak üresség.
Nem megy. Ilyen nincsen.
Mondod te, s a te elméd.

Pedig van ilyen világ,
csak magadba kell nézned,
és meglátod, hogy van
az ürességben is: élet."

Daniel hirtelen felébredt. Azt, hogy mennyi ideig nem volt eszméleténél, és hogy hol van, nemigen tudta eldönteni. Nem volt se fáradt, se sebesült, de nem is látott maga körül semmit. Kb egy perc után hozzászokott a sötétséghez, rájött, hogy hova is került. A saját belső világában volt, ahol már többször is beszélt Darkossal. Most azonban sehol sem volt az említett démon. Daniel felkelt és körülnézett. A végtelen sötétség üresen tátong, az eget a földtől képtelenség megkülönböztetni. Erre jött rá Daniel most, hogy körül tudott nézni anélkül, hogy bárhonnan megtámadná, vagy kiokítaná a benne lakó démon.
- Darkos! - Kiáltotta el magát Daniel. A hangja nem visszhangzott a nagy térben, sőt, mintha elnyelte volna a kiáltást a végtelen. Daniel várt. Egy ideig semmi sem történt, így Daniel előre, bele a semmibe. Csak ment, csak ment, haladt, de sehová sem jutott.
~ Mi értelme van ennek a világnak? Nincs itt semmit? ~ Gondolta Daniel. Kezdte unni magát, régebben még lehet, hogy pánikba esett volna a tátongó ürességben, főleg, hogy kiút sincsen belőle. Legutóbbi tapasztalata Darkos sötétségével kapcsolatban viszont megváltoztatta ebben a tekintetben. Egy kis idő elteltével mintha picit világosabb lett volna már a sötétség. Daniel megpillantott a távolban egy sötétebb foltot.
~ Mi az ott? Eddig is sötétségben járkáltam, hogy lehet az ott sötétebb? ~ Gondolta Daniel, miközben a még sötétebb foltot vette célba. Lassacskán odaért. Daniel elcsodálkozott, a sötétségből "kiugró" dolog egy lyuk volt. A lyuk egy még sötétebb ürességre nyílt, ahonnan süvítéshez hasonló hang áradt. Daniel nem tudta mire vélni a jelenséget, és éppen elfordult volna, amikor valami megragadta a lábát. Lenézett a lábára, de semmit se látott. A valami meghúzta, és a földre esett. Ekkor észrevette, hogy a lyukból "kinyúlt" a még sötétebb sötétség, és az ragadta meg a lábát. Reflexből az oldalához nyúlt, de meglepődve érzékelte, hogy sehol sincs Mortem. A sötét "massza" húzni kezdte, és a lyuk fölé húzta. Daniel ismét meglepődött, a lyuk teljesen sík volt, és nem is tudott beleesni. A kinyúló sötétség elengedte, és visszahúzódott a lyukba, melybe Daniel nem tudott belemenni. Föltápászkodott, és tovább is indult volna, amikor meglátott valami a lyukban. Nem tudta kivenni, hogy mi az, de színek voltak benne, és ilyet, Darkos szemein kívül melyek furcsa mód fehérek, nem látott még ebben a belső világban. Leguggolt, hogy megnézze mi az. Egy kép tárult a szeme elé. Egy fehér hajú kisfiút látott, aki egy ház sarkában ücsörgött a füvön. A kisfiú magába roskadva nézte a földet, nem lehetett több hét évesnél. Egyszerű ruhákat viselt, de nem rongyokat, tehát valószínűleg nem a sarok volt a lakhelye, ahol ücsörgött. Más gyerekek jelentek meg. Fiúk lányok vegyesen körbeállták, és csúfolták a gyereket. Az egyik nagyobb gyerek kilépett a többiek közül , és a hangja kiemelkedett a többiekéből.
- Takarodj innen, megijeszted a kicsiket! Korcs! - A fehér hajú fiú erre hirtelen felkapta a fejét, és a nagyobb gyerekre nézett.
- Nem vagyok korcs. - Mondta félénken. A többiek tovább dobálták csúfolódásokkal, de a nagyobb gyerek hangja ismét fölülmúlta a többiekét.
- Még a hajad is fehér, egy rendes gyereknek nincs ilyen haja. Furcsa vagy és ijesztő. Azaz korcs. - A fehér hajú fiú szemében erre harag jelent meg.
- Nem vagyok korcs! - Ordította, de nem emberi hangon. Az összes gyerek lecsitult, és félelemmel teli szemekkel odébb húzódtak. Kivéve a nagyobb gyereket, aki a kisfiú előtt maradt.
- Engem nem ijesztesz meg te pokolfajzat. - Mondta, majd közelebb lépett, és belerúgott a gyerekbe. Majd még egyszer. Aztán ütemesen rugdosni kezdte. Erre a többi gyerek is felbátorodott, és bíztatni kezdték a nagyobbat, hogy verje meg a fehér hajú fiút. Az említet fiú sírni kezdett, de a nagyobb gyerek tovább rugdosta, majd újra megszólalt.
- Ha jót akarsz takarodj innen, korcs! - Hirtelen egy sötétségből álló tüske szúrta át a mellkasát. A többi gyerek sikoltozva menekülni kezdett. Ahogy a nagyobb gyerek összeesett, a fehérhajú kisfiú felkelt a földről, és a sötétség tüske szétfoszlott, majd visszahúzódott a remegő kezéből.
- Hagyd békén a többieket, korcs! - Mondta halálhörgésekkel kísérve a nagyobb gyerek, majd kilehelte a lelkét. A gyerek összerogyott a holttest előtt, és folytatta a sírást. Hirtelen a hátából sötétség nyúlt ki, ami több részre vált, és a menekülő gyerekek után eredt. Tüskék formálódtak, és néhány gyereket el is ért. Ezek a szerencsétlenek egy lyukkal a testükben rogytak a földre, holtan. Minden sötétedni kezdett, és csak a fehér hajú kisfiú és a holttestek maradtak a képben. A kisfiú sírása szipogássá szorult vissza, majd a kezét az arcára tapasztotta, és a sírás lassan átfordult hisztérikus nevetéssé, és a hangja is lassan a már korábban halott démoni hanggá alakult. Lassan teljesen elsötétedett a kép, és Daniel ismét csak a környezetnél is sötétebb sötétséget látta, ami a lyukban volt. Mielőtt azonban értelmezni tudta volna a látottakat, lépések zaja ütötte meg a fülét. A hang irányába kapta a fejét, és kiegyenesedett.
- Ki az? - Kérdezte bele a kérdést a semmibe. Egy alakot látott, aki hasonlóan elütött a környezettől, mint a lyuk, ugyanúgy sötétebb sötétségből állt a lény. A lény nem válaszolt, csak lassan lépkedett Daniel felé. Daniel felé nézett, ugyan olyan fehér szemei voltak, mint Darkosnak. Ezen felül humanoid volt, ember formája, és mérete volt. Némán nézte Danielt, aki nem volt biztos benne, hogy a lénynek van e egyáltalán szája.
- Ki vagy? - Kérdezte Daniel. A lény nem válaszolt. - Mit akarsz? - A lény még mindig nem válaszolt. Daniel felsóhajtott, a lény láthatólag nem akart kommunikálni.
- Hol van Darkos? - A lény hirtelen megindult Daniel felé. Egy szempillantás alatt Daniel elé rohant, és már a feje felé tartott az ökle, ami úgy nézett ki, mintha szivárogna belőle a testét alkotó sötétség. Sőt, az egész teste szivárgott, mintha nem lenne szilárd. Daniel egy fölső hárítással védett. A mozdulatot alig tudta kivitelezni, mert a lény igen is szilárd volt, és fizikailag is erős volt. Ráadásul gyors is. A lény ökle belógott Daniel feje fölé, majdnem eltalálta őt. Alig bírta megtartani a kezet, nem azért mert nehéz lett volna, hanem mert a lény elképesztő erővel nyomta lefelé a kezét. A lény egy rúgással folytatta a támadását. Daniel egy oldallépéssel tért ki, de a lény lába súrolta a testét, ahogy elhaladt mellette. Daniel harci ösztönei kezdtek felébredni. A lény nem volt hajlandó kommunikálni, gyors volt, erős volt, és úgy nézett ki, hogy könyörtelen is. Daniel hátrakönyökölt, de a lény már kifordította csípőjét, és a másik lábával rúgott Daniel felé. Daniel is megfordult, és az előbb elindított támadását védekezéssé formálta, és arrébb ütötte a felé közeledő lábat, majd gyorsan egy rúgást indított ellenfele felé. Igaz végre tudott kontrázni, de a lény még mindig nagyon gyors volt, és hátraugrott Daniel rúgása elől.
~ Így nem fogok semmire se menni, és nem is használhatom el minden erőmet erre az egy ellenfélre, lehet, hogy többen vannak. ~ Gondolta Daniel. ~ Muszáj lesz mágiát alkalmaznom. ~ Ezzel összegyűjtött egy kis mágiát, és egy zombit idézett közvetlenül a lény mögé. Legalábbis a szándéka ez volt, de valamiért nem történt semmi. A lény bizonyára érzékelte Daniel döbbentségét, és ezt egy résnek vélte a védelmén, mivel rögtön támadott. Szerencsére Daniel már beleszokott annyira a küzdelembe, hogy rögtön tudjon reagálni, és kivédte a lény ütését. Viszont nem látta a közben közeledő lábat, és így egy térd landolt a gyomrában. Kiszaladt belőle a szusz, és megrogyott. A lény ezt kihasználva a másik kezével Daniel gerincére készült csapni. Danielnek nem volt elég ideje, hogy védekezni tudjon, vagy hogy visszaálljon az állásába, ezért úgy védekezett ahogy tudott, oldalra vetődött. A földről megpróbált gyorsan csontfogakat lőni ellenfele felé, de ez sem járt sikerrel. A lény felé lépett, és a testére akart taposni, Daniel még épp időben ki tudott gurulni oldalra. Rögtön továbbgurult hátrafelé, és így fél térdre tudott emelkedni. Az ellenfele máris támadta. A feje felé ütött, és Daniel megint egy fölső hárítással védett. Azonnal álló helyzetbe nyomta fel magát, hogy a lény ne tudja állon térdelni, és kontrázásképpen ő emelte a térdét a lény gyomra felé. Az ellenfele viszont gyorsabb volt, és ismét hátraugrott. Daniel viszont kirúgott a felemelt lábával, és sikerült eltalálnia ellenfelét. A lény viszont mintha meg sem érezte volna a rúgást, és ismét támadott, ezúttal egy rúgással. Daniel ellépett, és arrébb lépett ellenfelétől.
~ Nem tudok mágiát használni, ez talán azért van, mert egy belső világban vagyok. ~ Gondolta Daniel. A lény egy picit megtorpant, és megállt Daniellel szemben. Az égnek emelte a fejét, és a feje előtt elkezdett gyűlni a sötétség. Daniel felismerte mi történik.
~ Amikor Darkos mágiáját sűrítettem össze a kezemben, ugyanígy nézett ki a dolog, mint amit most ez a lény csinál. ~ Daniel felkészült a kitérésre, a lény előtt elkezdett egy gömb formálódni. Danielben hirtelen felismerés ütötte fel a fejét.
~ Ez Darkos világa, a lény is az ő mágiáját használja, tehát én is tudom az ő mágiáját használni. ~ Ezzel gyorsan a kezébe vezette a varázserejét, és felemelte maga elé őket, védekezésképpen. A lény előtt egy tömör sötétség gömb alakult ki. A lény hirtelen visszahajtotta a fejét egyenesbe, és a sötétség kitört Daniel felé.
- Darkness Aura - Mormolta maga elé Daniel, és a sötétség körbefonta mindkét kezét, pont mielőtt a támadás elérte volna. A támadás ereje lassan hátrafele tolta, a tömör sötétség iszonyúan erős volt.
~ Sokkal erősebb ez a mágia az enyémnél, ha másféle pajzsot használnék, már ha tudnék, azt biztos áttörné ez a sötétség. De most már tudom, hogy Darkos lényeinek támadásait könnyebben ki tudom védeni az ő mágiájával. ~A sötétség elhaladt a keze mellett, és körbevette, de nem találta el. Azonban a lövedéknek nem akart vég szakadni, és Daniel keze gyorsan fáradni kezdett. A mágiája gyorsan fogyott, úgy érezte, hogy nehezen tudja fönntartani a mágiát, pedig az egész világ sötétségből állt.
~ Lehet, hogy nem csak Darkos mágiája működik itt, csak minden máshoz sokkal több erőt kell belefektetnem. Túl gyenge vagyok ehhez a dimenzióhoz. ~ A sötétség szétoszlott, és a lény megint láthatóvá vált. A teste viszont sokkal foszlottabb volt, mint eddig. Daniel gyorsan rájött, hogy a lény saját magát emésztette föl a támadáshoz, tehát annyira Darkos teremtménye, hogy az ő mágiájából is áll az egész lénye. Daniel gyorsan összeszedte magát, és nekirohamozott a lénynek. A nyakát célozta egy ütéssel, és a lény meg sem próbált kitérni. Ezúttal a keze gondtalanul suhant keresztül a lényen, a sötétség aura szuper effektív volt a furcsa mágikus élőlény ellen. A sötétség ami az ellenfelet alkotta hirtelen szétesett, és Daniel körül kezdett kavarogni, aki nem csinált semmit, mégis, a teste valahogy "beszívta" a sötétséget, és hirtelen kipihentebbnek érezte magát, sőt erősebbnek érezte magát, mint amikor Darkos adott neki az erejéből, mindenestre megszüntette a mágiát a kezén, mert a küzdelemben is gyorsan elszívta az erejét. Körülnézett, a kis lyuk eltűnt, és több ellenség se jelent meg. Mivel nem volt semmi más látnivaló, elindult tovább, és nem volt mit csinálni, ezért gondolkodott.
~ A lény egyértelműen Darkos műve, de vajon hogy került ide? Biztos Darkos küldte rám, hogy edződjek, de mi a fene volt az a jelenet, nem hiszem, hogy azt is Darkos mutatta nekem. egyáltalán mi ez a világ? Eddig úgy gondoltam, hogy bennem van, és ide van bezárva Darkos, ezért van az, hogy amikor magamba nézek ezt a helyet látom és itt van. Lehet, hogy más a valóság, sőt valószínű. Csak egy mód van rá, hogy megtudjam az igazat, meg kell találnom Darkost. Ő biztos ki is tud juttatni innen. Nem most van itt az ideje, hogy itt edződjek, meg kell tudnom mi történt a külvilágban amíg itt voltam, és ki kell kérdeznem az összeköttetőt, hogy ki volt az a fény mágus.~ Amíg ezeket gondolta csupán ugyan az a táj fogadta, mint eddig: sötétség mindenütt. Viszont amióta az a lyukat, és a lényt látta, valahogyan világosabbnak tűnt minden, hiszen ez a két dolog sötétebb volt a környezetnél. Ki tudja mennyi ideje sétált, amikor ismét történt végre valami, de az is váratlanul. Számos helyen körülötte sötétebb sötétség jelent meg, mintha már ott lett volna eddig is. Daniel először azt hitte, hogy sok kis lyuk jelent meg, de ahogy haladt a formák között, rájött, hogy nagyobb egységeket alkotnak a foszlányok. Még egy kis idő eltelt, mire rájött, hogy ezek valamiféle épületek lehettek. Ahogy ezek között az épületek között sétált, eszébe ötlött valami.
~ Ez valami harci szimuláció? Miért akarna Darkos épületeket teremteni ezen kívül ebben a belső világomban? Annyi kérdés merül fel ezzel az egész hellyel kapcsolatban, de amíg nem találom meg őt, addig nincs egy válasz se. ~ Az épületek egyre nagyobbnak tűntek, és lassan egy kisebb falut alkottak. Már nem lehetett átlátni rajtuk, de Danielnek nem volt kedve bemennie valamelyikbe, hiszen mind ott épült fel a szeme előtt, nem volt bennük semmi. Egyszer csak egy épület állta, az eddig akadálytalan útját, ezért hát befordult előtte, hogy kövesse az utat. Egy négy lábon álló valamivel találta magát szemben. Leginkább egy sötétségből lévő kutyaszerűséghez tudta volna hasonlítani, csak éppen nagyobb és veszélyesebbnek tűnő volt. A lény démoni hangon üvöltött fel, és megindult Daniel felé. Védekezni akart, de hirtelen egyre távolabb került a lénytől, majd az egész helytől.
-Daniel! Ébredj fel! Daniel! - Hallotta, és hirtelen kinyitotta a szemét. Egy szobában volt, egy ágyon feküdt, és körülötte emberek ültek.

A főhadiszállás

"Minden lénynek kell egy otthon,
Hol megszállhat, lepihenhet
s még ha nem is marad nyugton
a lehetőség hasznos lehet."

Daniel felébredt, először egy szürke plafon fogadta. Az ágy alatta kényelmes volt, nem is tudta volna megmondani, hogy mikor aludt utoljára ennyire kényelmesen.
- Daniel. - Daniel gyorsan felült az ágyban, és a hang irányába nézett. Rögtön felismerte a fekete hajú, semmitmondó tekintetű összeköttetőt.
- Ezúttal legyen a nevem mondjuk... -
- Nem kell a köntörfalazás, az összeköttető megfelel. - Vágta rá Daniel.
- Rendben. - Körülöttük ültek még páran, de mind szürke ruhát és csuklyát hordtak. Daniel gyanakodva nézte őket. Az összeköttető követte tekintetét.
- Mindjárt megtudod, hogy kik ők és miért vannak itt. Előbb viszont néhány fontosabb dolog. Épphogy odaértünk, a démonvadász majdnem megölt, miért nem menekültél? -
- Mire felismertem az erejét már késő volt. - Mondta Daniel közömbösen. Az összeköttető felsóhajtott.
- Ha legközelebb is ilyen óvatlan leszel az a halálodat jelenti. Ha csak egy egyszerű tag lennél az nem számítana annyira, de te Darkos hordozója van. Ha meghalsz annak súlyos következményei lesznek, főleg ha a démonvadászok ölnek meg, és megkaparintják Darkost. -
- Megkaparintják? A démonvadászok nem pont megölni akarják a démonokat? - Kérdezte Daniel.
- Hosszútávon az a céljuk, viszont a gonoszt is fel tudják használni erre és másra is. Például Darkos tudását is megszerezhetik, ami pedig végzetes lenne a szindikátusra nézve. Aztán lekorlátoznák az erejét, és az egyik saját emberükbe raknák, hogy az erősebb legyen, és le tudjon vadászni még több démonhordozót. Ez gondolom Darkosnak se tetszene. -
- Nem hát. - Mondta Darkos.
- Igen. Legközelebb jobban figyelek. Megmentetteket, de miért hoztatok ide? - Kérdezte Daniel. Az összeköttető gyenge mosolyt eresztett az arcára.
- Elsősorban azért, hogy megismerd egy kicsit jobban a szindikátust, és a főhadiszállást, ahol most vagyunk. És persze azért, hogy a démonvadászok elveszítsék a nyomodat. - Daniel bólintott.
- Fontos vagyok a szindikátusnak Darkos miatt. -
- Igen, a démonhordozók mindig fontosak voltak számunkra. Hasznosnak bizonyultak a terveink teljesítése során. -
- Milyen tervek? -
- Nos, a szindikátus fő célja Fiore megdöntése, és a korlátozatlan mágia országának megteremtése. -
- Tehát egy ország, ahol csak erősek maradnak életben, és szabadon jönnek létre az új mágiák. -
- Pontosan, de maradjunk a mostani helyzetnél. -
- Rendben, akkor mond el végre, hogy kik ezek körülöttem. - Az összeköttető helyett az egyik csuklyás alak válaszolt. Levette a csuklyát a fejéről. Egy rövid szürke hajú, kissé öreg alak volt az. Az egyik szemében szembogár helyett egy lila pentagramma volt.
- Ó, egyikünk se akarta kihagyni az egyik értékes tagunk első ittlétét. - Mondta az alak hízelgően. Mielőtt folytathatta volna, a mellette ülő is levette a csuklyáját. A második egy nő volt, hosszú fekete haja, és vörös szemei voltak. Danielnél kicsit idősebbnek tűnt. Gúnnyal a hangjában szólalt meg.
- Pherin csupán arra utal, hogy erős eszköz lehetsz a szindikátus harcában, ne becsüld túl magad. - A pentagramma szemű mérgesen válaszolt.
- Fogd be a pofád Viale. - Daniel felé fordult. - Elnézést a szemtelenségéért, megtisztelhetés, hogy Darkos hordozóját az oldalunkon tudhatom. De milyen udvariatlan vagyok, nem is mutatkoztam be. A nevem Pherin, 1. Rangfokozatú mágus, és az öt vezető egyike. Én vagyok felelős a főhadiszállásért, és az üzenetek, munkák továbbításáért. -
- Viale, 1. Rangfokozat, vezető. Képzés és toborzás. - Mondta unottan a nő. Ekkor a harmadik alak is levette csuklyáját. Egy komor kopasz férfi volt az. Ahogy a csuklyájához nyúlt fémes csörgés hallaszott. Bizonyára páncélt viselt a szürke ruha alatt. Mereven nézett maga elé mintha kissé ideges lett volna, és mély hangon szólalt meg.
- Brox, 1. Rangfokozatú mágus, Védelem és Offenzíva. Hadvezér. - Oldalra nézett, és a negyedik ember is levette végre a fejéről a csuklyát. Egy szemüveges , sápadt alak nézett Danielre. Szétszórt tekintete volt, de ahogy Danielt nézte abban volt valami mániákus. Rövid fekete haja, és elég ronda arca volt.
- Az én nevem nem fontos, de azért elmondom. Matquin. Természetesen én is 1. Rangfokozatú mágus vagyok, mint az összes többi kollegám ebben a teremben. Az én feladatomat nem hiszem, hogy izgalmasnak találod, ha mégis akkor alábecsültelek. - Mondta sokat sejtetően. - A feladatomat úgy lehetne legegyszerűbben megfogalmazni, mint kutatás és fejlesztés. Új mágiákat és eszközöket készítek a szindikátus számára, de nem sorozat gyártok, az unalmas dolog. - A hangján érződött, hogy nagyra tartja magát és a munkáját is. - A te mágiádról is vannak adataink, de a mestered nem nagyon engedte, hogy kutakodjak. Remélem te nem vagy olyan ostoba mint ő, és belátod a hasznát a kutatásnak. - Kérdőn nézett Danielre, aki válasz helyett csak bólintott.
- A mestered makacs volt, még a szervezet előtt is próbálta rejtegetni a jelenlétem egy ideig. - Mondta Darkos. - Egyenlőre jobban fejlődsz mint ő, mindenesetre legyél óvatos, nem bízhatsz meg senkiben, ez a tudós is olyan mint a többi. Sőt, ő saját magának nem csak tudást, de hatalmat is akar szerezni. -
~ Tudok vigyázni magamra. ~
- Ó, persze. Figyelmeztetlek majd amíg nem késő. - Mielőtt Daniel vitába bocsátkozhatott volna a démonnal, az ötödik és egyben utolsó alak is megszabadult az arcát eltakaró ruházattól. Egy bajkeverő képű, szőke hajú, vigyorgó férfi volt az. Vidáman szólt Danielhez.
- Szevasz démonhordozó, utolsónak maradtam, mert így jobb hatást érhetek el. - Mondta vigyorogva az alak.
- Zeril, senkit se érdekel az önközpontúságod, csak azt mond ami szükséges. - Mondta Viale, majd felsóhajtott.
- Minden fontos amit mondok. - Mondta sértődötten Zeril. - A nevem Zeril, 1. bla bla bla, a kémekért és az információért felelek, erről jut eszembe, a démonvadászokról is lenne néhány mondanivalóm, de mint látom a többiek unják a témát, én meg a képüket, tehát ezt kicsit későbbre kell halasztanunk. - Ezzel egyszerűen felkelt a székéből, és kisétált a szoba ajtaján. Brox és Viale rögtön követte, de az utóbbi megállt az ajtóban, és visszanézett.
- Ha tényleg hasznossá akarod magad tenni a számunkra akkor keress meg itt a főhadiszálláson a kiképző területen, ahogy elnézem rád férne. - Mondta kissé megvetően, majd távozott. Matquin is feltápászkodott.
- Remélem mi hamarabb meglátogatsz a laborban, és bele kezdhetünk a kísérletekbe. - Ő is elhagyta a szobát. Danielen kívül már csak az összeköttető maradt, és Pherin, a pentagramma szemű.
- Mélyen tisztelt démonhordozó, felépültél már teljesen a démonvadászokkal való küzdelem óta? - Kérdezte Pherin.
~ Úgy viselkedik, mintha valami nemes lennék. Fél tőlem, de nincs oka rá. ~ Gondolta Daniel.
- Nos, ez hosszú történet. Amikor a mestered csatlakozott még nem volt ilyen. Sőt! A mestered idegesítette, az, hogy fiatalabb és mégis erősebb nála, és az is, hogy úgy kezelték, mintha fontosabb lenne a többieknél. Miattam. Igazuk is van. - Darkos elröhögte magát. - Így előbb utóbb várható volt, hogy beleköt, de a szervezet szabályai miatt nem támadhatta csak úgy meg. Egy nap kihívta párbajra, Devaont. Valószínűleg azóta is arról a napról vannak rémálmai, amikor a fájdalma olyan erős volt, hogy beleégette magát az elméjébe. A mestered sokkal jobban szeretett másoknak fájdalmat okozni mint te. Szerintem nincs értelme egy harcképtelen férget órákig mágiával kínozni, egyszerűen ki kell végezni, és új, méltóbb ellenfélt keresni. De a mestered nem így gondolta. -
- Igen, felépültem, hogyan tovább? - Az összeköttető válaszolni akart, de Pherin megelőzte.
- Mindenek előtt elmegyünk az épület központjához, amióta én vagyok felelős érte sokat beleöltem abba, hogy megfeleljen a szervezet igényeinek. - Felkelt a székéből, és az ajtó felé csoszogott.
~ Kissé rokkantnak tűnik. ~
- Úgy van, a mestered elérte a kívánt hatást. A küzdelem napjától kezdve félelemmel tekintett a mesteredre, de az igazi félelme tőlem eredt. Tudta, hogy Devaon erejét én adom, így engem mindennél jobban félt. Próbálta elkerülni a mestered, de ha mégis találkozott vele akkor minden alkalmat megragadott, hogy jelezze alsóbbrendűségét. Most, hogy te vagy itt a mestered helyett még mindig fél, mert benned vagyok. Bizonyára megpróbálja magát behízelegni hozzád, hogy ne legyen okod szenvedést okozni neki. Ezen kívül is lehet valami célja, vagy csak tudja hol a helye, de nem igazán érdekel. Mindenesetre erősebb nálad, hagyd, hadd tegye amint a csökkent értelmével és szánalmas túlélési ösztönével a legjobbnak gondol. - Pherin távozott az ajtón, Daniel és az összeköttető követte. Egy folyosóra értek ki. A kis ideje még a szobában tartózkodó személyek közül egy se látszott már a folyosón, semelyik irányban sem. Félhomály volt, mégis mindent pontosan ki lehetett venni, valószínűleg direkt tervezték így. Sorban szobák voltak, de nem túl közel egymáshoz.
- Kövessetek. - Mondta Pherin, és csoszogva elindult balra. Daniel és az összekötő lassan haladtak, távolságot tartva az öregebb mágustól, aki egy idő múlva beszélni kezdett.
- A szindikátus a feljegyzések szerint nem olyan rég, mindössze 66 éve alakult, de az egyetlen tag, aki még jelenleg is él, az főnökünk, de ő csak ritkán mutatkozik, és egyáltalán nem tűnik olyan idősnek, mint aminek kéne lennie. Természetesen a szervezeten kívül senki sem tud a létezésünkről, aki mégis megtudja, azt általában rögtön hatástalanítjuk. De úgy néz ki, hogy ezúttal valahogy kiszivárgott valamennyi információ, és a démonvadászokat nem lehet olyan egyszerűen eltávolítani. -
- Hogyhogy nem szóltak a mágus tanácsnak a szindikátus létezéséről? - Kérdezte Daniel.
- Bizonyára ők sincsenek túl jóban velük, de erről talán az az egoista Zeril többet tud mondani tiszteletreméltó démonhordozó. Viszont ha a mágustanács elfog közülünk valakit, nos, fogalmazunk úgy, vagy nagyon jól hazudik, vagy nem marad elég ideig életben, hogy kiszivárogtathasson valamit. -
- Viszont ha a démonvadászok mégis tudnak a szindikátusról, akkor valószínűleg tégla van a szervezetben. -
- Elég valószínű, de ha tényleg így van nagyon jól rejti magát. - Szólalt meg az összeköttető. A folyosó végéhez értek. Egy kanyonszerű képződmény tárul a szemük elé. Azon az oldalon ahol álltak egy nagy terasz kötötte össze a kanyonra nyíló folyosókat, a másik oldalon pedig a földbe lefele vezető folyosók, lépcsősorok voltak, természetesen a kanyon alján. A képződmény természetesnek tűnt, de Daniel nem vetette el azt se, hogy mágiával alakította ki a szindikátus. Mindenesetre arra következtetett, hogy egy hegyben, vagy hegyláncban vannak. A repedés teteje az égre nyílt, így természetes fény is jutott a képződmény aljára, de ez nem volt elég a megvilágításhoz, mivel a kanyon föntről lefele szélesedett. Emiatt viszont fölülről valószínűleg szinte lehetetlen lett volna észrevennie a lenti létesítményeket a hegy tetején elhaladóknak, és a repedés alján a "padló" kb ötven méter széles volt. A teraszrészen akár öt ember is elfért volna egymás mellett, korlátra nem volt szükség, viszont lépcsők voltak helyenként. Pherin kisétált a szélre, a többiek követték. Olyan három emelet magasan lehettek a repedés földszintjétől számítva.
- Ifjú démonmágus, amit most látsz, az a főhadiszállás központja. Ahonnan jöttük arra vannak a lakószobák, amiket az éppen itt tartózkodó tagok vehetnek igénybe. A fölsőbb szinteken a magasabb rangfokozatú tagok szobái vannak, ezek már személyesek, és nem csak "bérbe vehetőek". A legfelsőbb szinten vannak a vezetők szobái, a hegy tetején pedig a főnök tartózkodik. - Mondta. - Te most a legalacsonyabb rangfokozaton vagy, azaz 8. Rangfokozatú mágusa vagy a szindikátusnak. -
- Értem, tehát gyenge vagyok... -
- Ó, szó sincs róla, hogy így gondolnánk. Démonok mentsenek, hogy alábecsülnélek téged, Darkos hordozóját. - Vágott közbe az öreg Daniel szavába. - Csupán arról van szó, hogy még nem bizonyítottak képességeidet, és így még nem veheted igénybe a szindikátus egyéb szolgáltatásait. -
- Mit kell tennem ahhoz, hogy a következő szintre lépjek? - Kérdezte egykedvűen Daniel. Az összeköttető válaszolt.
- A szabályzat szerint a 8. Rangfokozatú mágusok be sem léphetnek a főhadiszállás területére, egy esetet kivéve. Ez pedig az előrelépési vizsga. A másik ok amiért idehoztunk, hogy letedd ezt a vizsgát, mert valószínűleg már megvan a megfelelő erőd ahhoz, hogy egy fokozattal feljebb lépj. -
- Nem rossz halandó, ha sikerült akkor elmondhatod magadról, hogy többet érsz mint egy kapás paraszt. Akár városőrnek is elmehetsz. - Mondta Darkos, majd elröhögte magát. Daniel úgy látta, hogy Darkos piszkálódására az lehet az egyetlen értelmes ok, hogy a démon unatkozik, és az erős mágusok jelenléte miatt jobb viccet tud csinálni hordozója tapasztalatlanságából. De a démonokat senki se értheti meg.
~ Ahelyett, hogy lenézel inkább segítened kéne, hogy erősebb legyek, szörnyű egy gyenge testbe bezárva lenni, nemde? Milyen ez a "vizsga" ? ~ A démon abbahagyta a röhögést és válaszolt.
- Daniel, ha mindenben segítek neked nem válhatsz erőssé. Az információt is magadnak kell megszerezned, egyrészt mert hátha fejleszt valamiben a megszerzése, másrészt mert túl egyszerű lenne az életed, ha elmondanék mindent. Az enyém meg túl unalmas. Ha már nincs testem legalább a te szerencsétlenségeiden szórakozhatok. Csak akkor fogok bármit is elmondani, ha úgy látom jónak, és a szórakozásomnak is hasznos lesz. - Daniel egy pillanatra feldühödött a démon hozz állásán, de az érzés hirtelen átmenet nélkül teljes egyetértésé vált.
~ Ez mi volt? ~ Gondolta döbbenten. A démon ismét felnevetett.
- Nem különbözünk annyira mint gondolnád. - A beszélgetést Pherin hangja zavarta meg.
- A 7. Rangfokozatú mágusok már beléphetnek a főhadiszállás területére, és igénybe vehetik az alsóbb szintek szobáinak egyikét. Ezen kívül a gyakorló területet is igénybe vehetik, és a képzések egy részét is, továbbá a nem túl kifizetődő munkákból is kap, de csak amit az összeköttetője felajánl neki, és csak akkor amikor az összeköttető felajánlja. A könyvtárat, és sok más dolgot viszont nem. Remélem nem sértődsz meg tisztelt démonhordozó, szó sincs róla, hogy visszatartanám előled a tudást, és lekorlátolnám a lehetőségeidet mint a főhadiszállásért felelős ember, de sajnos ezek a szabályok. - Mondta az öreg miközben mentegetőzését a kezével is kifejezte. - Biztos vagyok benne, hogy gyorsan fogsz fejlődni, és gyorsan fogsz emelkedni a ranglétrán. - Mondta mézes-mázos mosollyal.
- Mikor kezdődik a vizsgám? - Kérdezte Daniel. Már unta a pentagramma szemű nyáladzását, és minél előbb le akarta rázni, de most megint ő válaszolt.
- Igazából amint odaérünk a helyszínre. El is felejtettem, a túloldalon vannak a különböző gyakorlótelepek a föld alatt, a mágia csodálatos dolog, rengeteg féle dolgot tudunk szimulálni a föld alatti termekben. - Mondta sejtelmesen. - Induljunk is, nagyra becsült démonmágus, biztos vagyok benne, hogy egy izgalmas vizsgát készítettek elő számodra, és kétségem sincs felőle, hogy győzedelmes leszel. -
~ Remélem te meg befogod a pofád, idegesítő vagy. ~ Gondolta Daniel. A démon egy nevetéssel nyugtázta Daniel megjegyzését, de nem szólt semmit.

7. Rangfokozat vizsga

"Szerencséje nincs mindenkinek,
s főleg nem annak, ki kutat utána."

Elindultak. A pentagramma szemű öreg Pherin és a csöndes összeköttető nemes egyszerűséggel lelebegett a folyosókat összekötő részről a szurdok aljára. Daniel, mivel nem volt ilyesmi mágia birtokában, a nem messze lévő lépcső felé vette az irányt. Beletelt egy kis időbe, mire lebandukolt a "földszintre", de nem sietett. Nem akarta kifárasztani magát még a vizsga előtt, és így volt ideje kérdezgetni a démontól.
~ Mi lesz a feladatom ezen a "vizsgán"? ~ Kérdezte.
- Nos, erre akkor se tudnék válaszolni, ha akarnék, ugyanis mindig mást találnak ki. - Felelte a démon.
~ Na jó, de mi volt a mesterem feladata? ~
- Számomra nem volt rég, de olyannyira irreleváns küzdelem volt, hogy nem jegyeztem meg. Nem volt benne semmi érdekes, mivel a mestered már jóval erősebb volt, amikor elhozták a "vizsgára". -
Daniel belátta, hogy nincs értelem tovább faggatnia a démont, és amúgy is, inkább cselekednie kéne, mint Darkosra hagyatkoznia. Az utolsó lépcsőfordulóban egy furcsa ruha darab került valahogy elébe. Egy hosszú, rózsaszín köpeny volt az. Körbenézett, hogy mégis honnan kerülhetett ide a ruhadarab. Maga fölé nézett, de csak a plafont látta. Épp továbbindult volna, amikor Darkos megszólalt.
- Mágikus erőt érzékelek a köpeny felől. - Visszanézett a köpenyre. Valóban mágikusnak nézett ki.
~ Nem lehet véletlen, hogy idekerült. Ha mágikus, akkor lehet, hogy meg tud védeni, esetleg szerencsét hoz. ~
- Úgy van, a színe undorító, de majd átfestheted. Vedd fel! - Nem kellett kétszer mondani, fölvette a köpenyt a földről, és a hátán lévő szürke köpeny fölé csatolta. Továbbindult, és hamarosan leért a kanyon aljára, ahol Pherin és az összeköttető várakoztak rá. Az utóbbinak elkerekedett a szeme, ahogy meglátta Daniel új köpenyét, de nem szólt semmit. Pherin arcára pedig széles vigyor kúszott.
- A lépcsőfordulóban szerezted? Bámulatos, méltón reprezentálja erődet. Induljunk is, legyünk túl minél előbb ezen a fránya vizsgán. - Megfordult, és az előbbi, csoszogós tempójával elindult. A többiek követték. Az összeköttető egy darabig bámulta Daniel köpenyét, és magában motyogott, de a démonmágus nem törődött vele. Betértek az egyik alagútba és szembetalálkoztak néhány másik emberrel. Ahogy Daniel köpenyére siklott a tekintetük elnevették magukat, de Daniel nemtörődömsége, és Pherin szúrós tekintete gyorsan hallgatásra és továbbsietésre késztette őket.
~ Nincsenek túl sokat a főhadiszálláson. ~
- Nos, ez egy nem túl nagy szervezet, és csak kevesen lustulnak "otthon". Sokkal jellemzőbb, hogy munkán vagy küldetésen vannak az emberek. - Igazat adott magában a démonnak. Az alagút lejteni kezdett lefele. Jó ideig csöndben sétáltak, csak a cipők kopogása, és Pherin csoszogása hallatszott. Darkos se zaklatta Danielt. Szerencsésen megérkeztek a céljukhoz, bármi probléma nélkül. A folyosó többször is elágazott, de ők mindig egyenesen mentek, és most egy sima ajtó alakú lyukhoz jutottak. A falba vájt lyukon nem volt törés, repedés, és mögötte egy hatalmas terem terült el. Pherin becsoszogott, majd megállt.
- Itt lesz megtartva a vizsgád. Ez egy egyszerű terem mint láthatod, a méretei igen nagyok, így nem lesz szűkölködés. - Megfordult, és intett, hogy kövessék. - A részleteket nem én ismertetem, de mindjárt itt lesz a megbízott. - A fal mellé álltak mindhárman, és vártak. Nem kellett sokáig ezt tenniük, mivel visszhangzó léptek hallatszódtak, és megjelent egy alak a távolban. Pár perc alatt komótosan odasétált hozzájuk. Egy nagydarab, izmos, hosszú egyenes barna hajú fickó volt az. Amint meglátta Danielt röhögni kezdett. Félő volt, hogy összeesik. Pherin idegesen rákiáltott.
- Hogy merészeled kinevetni a becses démon mágusunkat! - Rivallta rá. Az alak nagy nehezen abbahagyta a nevetést amibe majdnem belefulladt.
- Bo bocsánat, csak a köpeny. - Ismét röhögésben tört ki. Pherin arca vörösödött, Daniel rezzenéstelen maradt.
- Te ostoba! Nézd meg jobban azt a köpenyt. - Az alak így is tett, és hirtelen lefagyott az arcáról a mosoly. Danielre nézett.
- Bocsánat az illetlenségemért. Latag vagyok, 2. Rangfokozat. Én fogom manipulálni a vizsgaterületet. Hozzákezdhetünk? - Daniel némán bólintott. - Rendben, akkor indulj befele, arra amerről én jöttem. Ha elég távol értél belekezdünk. Egy feladatod lesz: életben maradni. Többet nem mondhatok. Sok sikert. - Daniel elindult befelé.
~ Mindig ilyen titkolózóak? ~
- Általában igen. Figyelem, hogy teljesítesz. Remélem valami jó ellenfél elé állítanak. - Ezután csak a saját lépteinek visszhangját hallotta. Egy ideig zavartalanul haladt, nem történt semmi.
- Jobbról. - Mortem váratlanul szólt hozzá. Mostanában a kard tényleg egyre inkább a hatodik érzékévé vált, nem kellett elővennie és aktiválnia ahhoz, hogy segítsen neki megmondani, ha veszély közeledik felé. Kicsit meglepődött, de sikerül időben hátralépnie egyet. Egy kard suhant el előtte.
- Ahol egy jön a semmiből ott több is van. - Mondta Darkos.
- Hátulról. - Nem volt idő válaszolni, oldalra lépett. Egy újabb fegyver suhant el mellette.
- Bal, elől. - Ellépett, elhajolt. Ezúttal egy balta és egy lándzsa kerülte el.
- Hátulról, 3 óra felől, 7 óra felől. - Sikerült ismét kitérnie, de a fegyverek egyre gyorsabban jöttek. Minden irányból záporoztak felé, és Mortem épphogy kimondta az irányt már ott is voltak. Sőt, lassan úgy tűnt, hogy Mortem nem emberi sebességgel mondja ki a megérzéseit, hanem csak továbbítja Danielnek őket. Akárhogy is volt, egyre gyorsabbak lettek a támadások, és nehezebben tudta kikerülni őket. Gyorsan vált egyre nehezebbé a feladat, a fegyvereket már nem tudta teljesen elkerülni, egy-egy megvágta. Sorra jelentek meg vágások az arcán, kezén, lábán.
~ Ha ez így megy tovább, felnyársalnak. ~ Gondolta, és gyorsan megoldást keresett. A benne lakozó démon hozzászólása nélkül is rájött, hogy magának kell megoldania a dolgot, és arra is, hogy van egy megfelelő mágiája. Gyorsan letérdelt a felé tartó fegyverek elől, és mágiát használt.
- Bone Prison - Mondta ki a mágia nevét. Csontfalak emelkedtek körülötte, majd a tetejük összefonódott további csontokkal. A falak rácsosak voltak, de a távolság köztük nem volt olyan nagy, hogy a fegyverek beférjenek közöttük. A mágia túl lassan jött létre, és félő volt, hogy nem sikerül időben megalkotódnia ahhoz, hogy megvédje Daniel életét, de valami különleges szerencsének köszönhetően vagy a fegyverek álltak meg egy pillanatra, vagy a mágia létrejötte gyorsult be hirtelen, de sikerrel járt. Fémes csattanások hallatszottak minden irányból ahogy a fegyverek megakadtak a rácsokon. A zápor nem akart szűnni, és lassan nem lehetett kilátni a rácsok között a sok fegyvertől. Egy részük belógott, de Daniel szerencsére elég távol volt a szélektől ahhoz, hogy elérjék őt. Várt pár percig. Ekkorra ismét csönd lett, megszűntek a koppanások. Megszűntette a mágiát. A fegyverek nagy csörömpöléssel estek le körülötte, majd hirtelen mintha ott se lettek volna eltűntek. Ismét üresség vette körbe. A félhomályban nem lehetett látni a terem falait vagy a plafont, de nem volt sötétség, mintha fáklyákkal lett volna megvilágítva a terem minden pontját. Felkelt a földről. Még mindig semmi. Egy kis ideig nem is történt semmi.
~ Nem túl pörgős ez a "vizsga" nagyon megváratnak. ~ Gondolta.
- Lehet, hogy csak most találják ki a feladatod, de ha nem támadnak folyamatosan akkor nem lesz túl nehéz dolgod. Szerencséd van. - Mondta unottan Darkos. - Igazán tehetnének valami jobb próbálkozást is a szórakozásom érdekében. - Daniel hörgést hallott a bal oldala felől. Azonnal felismerte, hogy egy élőhalottal lehet dolga. Kisvártatva meg is jelent egy csoszogó csontváz tőle nem messze. Egy csontból készült kardot tartott a kezében.
~ Ennyi? Ez a 7. rangfokozat nem lehet valami nagy szám, ha csak ennyire nehéz a vizsga. ~
- Ne becsüld alá a feladatot, még a végén oda a vizsgáztatóid önbecsülése. Hátha lesz nehezebb is. - Mondta a démon, majd elröhögte magát. Daniel nem szólt semmit, a csontvázat figyelte. Az megállt tőle pár méterre. Abbahagyta a hörgést, és egy hirtelen rohammal megindult Daniel felé. Szinte elnevette magát a csontváz lassúságán. Habár nem vánszorgott mint egy átlagos zombi, mégis lassú volt egy Danielhez hasonló kardforgatóhoz képest. Oldalról vágott felé, amit egyszerűen blokkolt, majd egy keresztvágással kettévágta a bordakosarát. A halott csontok sokkal gyengébbek voltak mint az élő emberekben lévők, így ez egyáltalán nem okozott problémát. A csontváz szétesett, csontja szanaszét hevertek a földön, mozdulatlanok maradtak. Hirtelen rengeteg hörgés zaja csapta meg a fülét.
~ Van egy olyan érzésem, hogy ez csak a bemelegítés volt. ~ Egy egész hordányi csontváz tartott felé, mindegyik csontkarddal a kézben. Némán nézte őket, és sötétség aurát idézett kezeire és egyik lábára. A sötétség ismét segítségére sietett, és gyorsan felkúszott spirálisan a végtagjaira, megalkotva körülöttük az éjfekete aurát. Maga elé rakta Mortemet is, és felébresztette a kardot. Vérvörös aura jelent meg körülötte.
- Mért használsz ennyi mindent egy ilyen szánalmas élőhalott sereg ellen? - Kérdezte Darkos.
~ Csak a biztonság kedvéért, így jobban tudok védekezni és támadni is. Gyorsabban végzek. ~ Ezzel meg is indult a tömeg felé. Az első útjába akadó csontváz felemelte a kardját, hogy védekezzen, de a démonmágus egyenesen beleütött. A kard pontosan kivédte Daniel támadását, de a mágiával felerősített acél erősebb volt a csontnál, így az utat engedett neki, egészen annyira, hogy Mortem kettészelte azt, majd a csontvázat is.
~ Ez így könnyű, de sokan vannak, talán ebben rejlik majd valami nehézség. ~ Ugrott a következő felé, és azzal is végzett. Egy másik csapott felé felülről, amit könnyedén kivédett, majd visszavágásból csonthalommá változtatta ellenfelét. Egy oldalvágással egy másik bordakosárba mártotta kardját. Ekkorra a jelentéktelen ellenfelek elkezdték körbevenni. Rengetegen voltak, megszámolni nem volt ideje őket. A szabad keze felől támadtak rá, ő pedig az aurával a kezén blokkolt, majd egy mozdulattal kihúzta a kardot az előző áldozatából, és összetörte öklével a rá támadó szegycsontját. Hátulról jött a következő támadó, de mielőtt lesújthatott volna hátrarúgott az aurás lábával, és összetörte ellenfelét. Teljesen körbevették. Bár a csontvázak lassúak voltak és gyengék, sokan voltak. Nagyon sokan. Egy pillanatra megálltak. Daniel felvett egy védekező állást. Az élőhalottak egy emberként indultak meg felé. Egyszerre védekezett és támadott. A kardjával, szabad kezével és az aurás lábával felváltva. A csontvázak hullottak körülötte, és záporoztak a csapások. A roham viszont nem tört meg, és a csontvázak fáradhatatlanul jöttek felé, vég nélkül. Kis idő múlva a földön lévő csontok akadályozni kezdték a mozgását, és fáradni is kezdett a folyamatos, megállás nélküli harctól.
~ Ha ez így megy tovább akkor nem fogom sokáig bírni. ~
- Igazad van. Én elsöpörtem volna az összes csontkollekciót egy nagy támadással. - A démon felröhögött. Daniel nem találta ilyen viccesnek a helyzetét, amíg a démon nevetgélt egyre több kis sérülést szenvedett. A csontkardot itt ott elérték az egyre korlátoltabb mozgása és a fáradtsága miatt. Olyan érzése volt, hogy több csontváz támadja egyszerre, már ha ez lehetséges, és egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, amit lassan nem fog kibírni. A démon végre abbahagyta a röhögést, és hozzátett valamit az előbbi mondanivalójához.
- Ha idéznél néhány élőhalottat, mondjuk az összeset, amire képes vagy, akkor védhetnék a hátadat húspajzsként. - Daniel erre nem is gondolt a harc közben, innen is érezte, hogy nem elég tapasztalt és erős még. Nem volt teljesen tiszta a feje harc közben, és az érzelmeit sem tudta teljes mértékben kizárni a fejéből. Nehéz volt koncentrálnia, de sikerült megalkotnia a mágiát, és megidézett tizenöt élőhalottat. Ez volt az összes amire képes volt. Maga mögé idézte őket. A terv látszólag bevált, a csontvázak és a zombik egymásnak estek, és Daniel jobban tudott így a maga előtt lévő ellenfelekre koncentrálni. Viszont már így se volt olyan könnyű dolga mint egy perccel ezelőtt. Egy ideig nem volt problémája, de ez nem tartott sokáig. A zombiknak nem sok esélyük volt a felfegyverzett csontvázak ellen, és lassan húskupacokká degradálódtak. A sok csont a földön már így is eléggé akadályozó volt a mozgásban, így Daniel eltűntette az élőhalottak maradványait. Újult erővel rohantak rá a nekromanciával létrehozott élőlények, és most már legalább olyan gyorsan voltak, mint az átlagos emberek. Már igen csak fáradni kezdett a folyamatos küzdelemtől, lábszárközépig mozgott a halott csontokban, és sok kis vágás tarkította szinte minden testrészét, néhány mélyebb vágással egyetemben. A csontvázak tömege még mindig végeláthatatlan volt.
~ Francba, már nem bírom sokáig. ~ Fordult, védekezett, vágott. Fordult, ismét védett, szúrt. Fordult, majd egy kardot látott a feje felé közeledni. Azt, hogy Mortem figyelmeztette vagy nem, nem volt ereje érzékelni, valószínűleg elvesztette a koncentrációját, volt még mit tanulnia. A kard vészjóslóan közeledett felé, majd hirtelen megállt a feje előtt pár centivel. Nem értette, hogy mi történt. A kard remegni kezdett a feje előtt. Meglátta az azt tartó csontvázat, annak minden csontja remegett. A szeme sarkából látta, hogy az összes többi csontváz remeg, kivéve négy darabot, akik vele szemben álltak. Az említett csontik mozdulatlanul álltak, és egyszerre kinyílt a szájuk. Nem értette mi történik, de elhúzódott az előtte lévő kard elől. A csontvázak szétestek, és a maradék négy koponyája felé indult meg minden csont. A földön lévők is, így majdnem hasra esett ahogy azok is felemelkedtek.
~ Miféle mágia ez? ~
- Ó, ez érdekesnek tűnik. - Mondta a démon kíváncsian. A csontok összegyűltek a szájak előtt, és golyóvá kezdtek tömörödni. A tömör csontgolyók lassan mocsár zöld színű mágiákká alakultak, és egyre nagyobb gömbök lettek belőlük. Rájött, hogy ha nem tesz semmit akkor rövid időn belül a négy mágia ki fog lőni, és elemésztik. Maga elé tartotta Mortemet és mindkét kezével megfogva pajzsot idézett rá. Épp jókor, ismét szerencséje volt, mire meglett a művelettel a mágiák egyként indultak meg felé. Hatalmas erővel csapódtak be, és egy pillanatig félő volt, hogy áttörik a védelme, de kitartott. Ám folyamatosan csúszott hátrafele, nem tudott megállni. A mágia vég nélküli sugárként nyomta hátra, és a pajzs keményen szívta le Daniel mágiáját. Egy örökkévalóságnak tűnt mire végre véget ért a támadás, és eléggé leizzadt.
- Nem rossz, nem rossz. De nem törte meg a védelmed, nem volt annyira erős. - Mondta a démon. Daniel felvett egy védekező állást. Fáradt volt, és sebesült, de még tudott harcolni. Hamarosan léptek kopogása csapta meg a fülét. Latag jelent meg előtte. Közelsétált hozzá, és megszólalt.
- Van egy jó és egy rossz hírem mágus. - Mondta. - A jó az, hogy átmentél, a rossz az, hogy biztos vagyok benne, a csodálatos rózsaszín köpenyed gazdája hamarosan itt lesz. - Daniel nem értette mire gondol, de hirtelen megérzése támadt, hogy...
- Kölyök!!! - Egy ököl csapódott az arcába, és szinte kilőtt álló helyzetből. A földön landolva gurult párat, majd gyorsan felpattant. Volna, ha nem fájdult volna meg az összes porcikája az ütéstől ,és becsapódástól. Fél térdre tudott emelkedni, és felnézett. Ahol ez előbb ő állt egy rózsaszín kimonóba öltözött alak ácsorgott, és épp Daniel köpenyeiről rázta le a port.
- Hogy merészeled elcsórni más köpönyegét te neveletlen fiúcska. - Mondta az alak mérgesen. Latag a háttérben halálra röhögte magát. Az alak meglátta a szürke köpenyt a rózsaszín mögött. - Fúj, de undi, milyen ízléstelen köpeny! - Eldobta a köpenyt a földre, és fölcsatolta a sajátját. Daniel felé nézett. - Most látom csak milyen az öltözéked, hát nincs benned jó ízlés. - Mondta nyafogva. Daniel döbbenten pislogott előre, Latag nem kapott levegőt. Az alak felé fordult. - Shh, shh, fogd már be azt az édes pofidat Latag, nincs semmi nevetséges az ilyen förmedvényen! - Pherin csoszogott be a képbe, és az újonnan érkezett felé nézett.
- Mit keresel itt? -
- Á. Pherin, jó hogy itt vagy, ez a kis nyomi fiú elcsórta köpenyemet. Büntesd meg! - Pherin döbbenten nézett.
- Tehát a tiszteletreméltó démonmágus nem győzött le téged a lépcsőfordulóban pár perc alatt és hozta el a köpenyed mint győzelmi trófea? -
- Dehogy issss. Ez a nyomi? Legyőzni? Engem ? Ch, uggyan már! - Mondta sértődötten a rózsaszín öltözékes, majd sebes léptekkel elsétált. Daniel fejében a röhögés kétszer olyan hangos volt, a démona is erősítette a kórust. Az Latag egy pillanatig abbahagyta a nevetést.
- Mégis mit gondoltál? Jaj de jól mutat egy a rózsaszín köpeny? - Folytatta a röhögést. Daniel idáig bírta, igaz mindeni erősebb volt itt nála, mégis mérgesen felcsattant.
- Nem! Szó sincs róla, csupán mágiát éreztem felőle, és azt gondoltam, hogy szerencsét hoz. Éreztem is az erejét a vizsga alatt. - Latag alig bírta abbahagyni a nevetést a válaszoláshoz.
- Szerencse? Komolyan ezt gondoltad? Amikor a fegyverek megindultak feléd és mágiát használtál megállítottam őket egy pillanatra, mert érdekelt, hogy mit fogsz használni. - Egy sor röhögés. - Aztán amikor a karddal majdnem leszúrtak. Akkor is én léptem közbe, mert eleget láttam és egy mágiával akartam támadni ellened. Láttam, hogy egy pajzsot kezdesz létrehozni, késleltettem kicsit a mágiát, és nem is tartottam ki nagyon sokáig, nem is bírtad volna sokkal tovább. Nincs szerencséd, csak én voltam veled puhány. - Eddig tudta visszatartani a röhögést. Daniel égett a dühtől, nem tudta mit tegyen, de nem is volt semmi ésszerű lehetősége, se szavakban se tettekben. Darkos is abbahagyta a röhögést egy beszólás erejéig.
- Lehet, hogy a csodálatos rózsaszín köpeny védett meg mi? Rég szórakoztam ilyen jól. - Tovább röhögött.
~ Tudtad az elejétől mi? ~ Gondolta mérgesen Daniel.
- Úgy van, jól feldobta ezt az unalmas vizsgát az ötlet. - Daniel nem tudta mit tegyen, minden irányból kinevették, és kezdte elveszíteni az önuralmát. Pherin azonban nem nevetett. Ő tudta milyen erős lehet egy démonhordozó, és fájlalta az emléket. Még így sem mert nevetni, olyan mély nyomott hagyott benne a Devaon elleni veresége. Daniel, hogy lenyugtassa magát megpróbálta elképzelni miben lehetett része a pentagramma szeműnek. Nem jutott sok ideje, az említett megköszörülte a torkát, és mindenki elhallgatott. Még a démon is kíváncsi volt arra, amit mond.
- Gratulálok démonhordozó, sikerült letenned a vizsgát. A következő lépés: keresd fel Zerilt az információért amiről korábban beszélt. Az ajtó arra van, az összeköttetőd ott fog várni rád. Sok sikert! -