Arisa Maruyama

KERTÉSZMUNKA



Szokásos,unalmas nap volt ez a mai is, mint sz összes többi.Egy fa árnyékában húzódtam meg és fogyasztottam el azt a "hú, de nagy" ebédemet, ami a nap melegétől összeragacsozott mindent. Nyami...szendvicsez ízű rágó...ez volt "életem nagy álma"...undorító. Ahogy teltek az a napok, kénytelen voltam elismerni, hogy pár napon belül, kifogyok az anyagiakból, ami annyit jelentett, hogy ha nem találok a közeljövőben valami kis munkát, akkor nem lesz mit ennem, és az esős napokon, nem lesz hol aludnom. Igen kegyetlen az élet, de ez van.
Miután befejeztem az evést, elindultam az ismeretlen utamon, és hagytam, hogy a lábaim vezessenek. Egy kicsi falucskába érkeztem, ahol több volt a gyerek, mint a felnőtt.Ez nem is lett volna akkora nagy baj, ha látszólag a falubeliek nem küzdöttek volna a saját problémáikkal, de összefogással, átvészelték eddig az élet nehezebb pillanatait. Nem időztem itt sokat, túl nyomasztó hely volt, még az én személyiségemnek is.
-Elnézést kisasszony!-szólított meg egy öregember a falú szélén. Az öltözete kopott volt, a cipőjét is néhol lyukacsok tépázták.Kezein a bőr száraz, ápolatlan és piszkos volt a földtől. Nem tudtam elképzelni se, hogy vajon mit akarhat tőlem. Megfordult a fejemben, hogy otthagyom, figyelemre se méltatva, de végül meghallgattam.
-Igen?
-Kérem, tudna-e egy vénemberre szánni egy napot? Nem vagyok már fiatal és segítségre szorulok-magyarázkodott- nem kérnék nagy dolgot és meg is fizetném a munkáját.
-Miféle munka lenne?-keltette fel az érdeklődésemet az öreg.
-Hátul a házam mögött van egy kiskert, néhány gyümölcsfával és rózsával. Napok óta dolgozom rajta, de minden reggel ugyanolyan piszkosan találom mint volt-nyitotta ki nekem az ajtót, majd hátravezetett a kertbe-mivel nincsen rendesen elkerítve, a fiatalok rendszerint bemásznak és tönkreteszik a munkámat-mutatott a kert sarkában lévő rózsafákra, amik közé be volt hajigálva mindenféle giz-gaz, pedig lehetett rajta látni, hogy egyszer már megkapálták és kigereblyézték azokat. A zacskó is, amibe gondolom a trágyának szánt , lebomló zöld hulladékot tette az öreg, fel volt szúrva a rózsák töviseire- minden nap, újra és újra kitakarítom, de a gyümölcsfákat is meg kéne metszeni, hogy szép termést hozzon az idén. Elkezdtem a kerítést is megjavítani, csak ahogy mondtam, a lassú tempómmal nem haladok- nézett elmondóan és fáradtan a feldúlt kertjére. Nem tudom miért,de egyszerűen nem tudtam neki nemet mondani. Teljesen átéreztem a helyzetét.
-Jól van-sóhajtottam fel-helyrehozom a kertjét, megmetszem a fákat ma,de a kerítést csak holnap fejezem be.
-Jajj, de a kerítés javítása nem hölgyeknek való!-tiltakozott.
-Nyugodjon meg,többször is csináltam már ilyet, mikor kicsi voltam-vettem le a vállamról a táskámat és letettem a földre a ház egyik sarkába-maga csak menjen be és pihenjen-kísértem vissza a kuckójába.
-Köszönöm szépen-hálálkodott szegény, szerencsétlen ember.
Végül visszamentem és megkeresve a megfelelő szerszámokat nekiláttam a munkához, ami igen csak közel állt hozzám. Először is néhány karcolás árán, de gyomtalanítottam a rózsák és a pár fa környékét, majd egy kupacba húzva,belegyömöszöltem egy zsákba a felesleges zöldet. Ezután fogtam a metszőollót és felmászva a fák ágaira, levagdostam az elszáradt gallyakat , amiket végül összeszedtem és a tüzelőnek szánt farakás mellé tettem.
Nem volt kis munka...késő délelőtti órákban kezdtem el, és arra eszméltem fel, hogy már hajnalodik.Utolsó "vonásként" meglocsoltam a növényeket, majd bementem szólni, hogy készen vagyok a nagyjával,csakhogy mikor beértem az öreg a karosszékében szunyókált.Nem akartam felébreszteni, így visszatértem a kertbe és felmásztam egy jó magas fára, várva és figyelve,hogy kik szomorítják az öreg napjait.
A hold már magasan járt, mikor a közelben halk lábdobogást véltem felfedezni, amit nem sokkal követték a hangok is:
-Nézd már, hogy kitakarította a tata ezt a helyet!
-Ja. Öröm lesz újból feldúlni mindent-másztak be a félig kész kerítésen, majd a gondosan összeszedett gallyak felé nyúltak.
-Ha csak egy újjal is hozzáértek valamihez,szétrúgom a hátsótokat!-ugrottam le eléjük a fáról.
-Majd pont te fogsz az utunkba állni-röhögött fel az egyik,majd megragadta a gallyakat....itt fellegzett be neki...
-Te akartad! Ice Make: Freeze-fagyasztottam az ujjait a levagdosott ágakhoz-ha nem tűntök innen, esküszöm, teszek arról,hogy jégdarabkákba kerüljetek haza!
-EGY JÉGMÁGUS!!!-rémültek meg, mint ha sose láttak volna eddig egyet se-húzzunk innen!-iszkoltak el, minél gyorsabban,egymáson átvergődve. Azt hiszem elég jól rájuk ijesztettem. A közeljövőben biztos nem lesz kedvük idejönni, másrészt a kerítés holnapra már készen lesz.Lehetőségük sem lesz bejutniuk ide.Miután meggyőződtem arról, hogy nincsenek már a környéken, leültem az egyik fa tövéhez és hagytam, hogy elnyomjon az édes álom.
Másnap reggel nem volt egyéb dolgom, mint befejezni az elkezdett kerítést, amivel igen csak hamar végeztem. Az öreg csillogó szemekkel csodálta a művem.A végén már kezdtem azt hinni,hogy elsírja magát.Nem győzte kifejezni a háláját...vagy 10x elismételte egymás után a köszönöm szót, végül kifizetett és az utamra engedett végre valahára, ami nem vezetett máshoz, mint a legelső bolthoz, ahol rágót lehetett venni.



VÉGE