Takeshi Gakuro

Vihar tombolt én pedig tenger közepén csücsültem egy hajó fedélzetén. Emlékek százai törtek rám. Elmenekültem. Elmenekültem mindenki elől. A remete életmódot választottam ahelyett, hogy a barátaimmal maradtam volna. Magam mögött hagytam mindent és mindenkit... még a mágiát is. Nem is emlékszem már rá, hogy mikor használtam utoljára a mágiámat. Nem volt rá szükségem itt a tengeren. Csak halásztam és ittam a pocsék minőségű rumot. S közben megpróbáltam elfelejteni az öcsémet akit saját magam öltem meg. Bár nem tudtam, hogy az öcsém így tulajdonképpen nem is tehetek róla. Ha lett volna annyi esze, hogy még a harc elején közli... vagy akármi, de már mindegy. Nem tudok visszamenni az időbe és megváltoztatni ezt az egészet. Ráadásul rakatnyi kárt okoztam... Erdőket gyújtottam fel, loptam. Teljesen kifordított önmagamból ez az egész... ezért döntöttem úgy, hogy elszigetelve fogok élni mindenkitől egy olyan helyen ahol még véletlenül se találnak meg. Azonban mos a vihar miatt és a rum készlet megcsappanása miatt a hajón lévő emberekkel megbeszéltük, hogy visszamegyünk a szárazföldre és bevásárolunk aztán visszatérünk a végtelen tengerre.
Magnolia felé kormányozta a kapitány a hajót. Pont oda tartottunk ahova nem akartam visszatérni, de máshol nem nagyon tudtunk volna kikötni. Az információk szerint minden kikötő tele volt a vihar miatt kivéve a Magnoliában található. Onnan jöttem el, s most visszamegyek akarva akaratlanul. ~ Remélem nem futok össze egy ismerős alakkal sem...~ gondoltam majd felálltam és megráztam a hajam. Nem tudom miért hiszen szakadt az eső, villámlott és iszonyatos erejű szél fújt aminek majdnem sikerült a vízbe taszítani. Az árbocba kapaszkodtam. Majd egy nagy lépéssel a kapitányhoz léptem.
- Mondja Takeshi látom magán, hogy valami nincs rendben. - mondta a kapitány. A szemébe néztem amiben aggodalmat láttam. Aggódott értem... mindenkiért oda volt a kapitány, bárkiért feláldozta volna az életét.
- Félek visszatérni Magnóliába. Annak idején mikor csatlakoztam önökhöz megfogadtam, hogy nem térek vissza. S most mégis meg fogom tenni. Félek, hogy az emlékeim egytől egyig úgy törnek majd rám mint a mostani vihar ránk. - mondtam majd fejemre húztam a kapucnimat. Tulajdonképpen nem volt értelme, ugyanis már bőrig áztam, de nem érdekelt.
- Értem. Mindenesetre jobb ha tudja, hogy rám, illetve a legénység bármelyik tagjára számíthat. S örülök, hogy csatlakozott hozzánk. Maga egy nagyszerű ember. Készüljön fel, nemsokára partra szállunk. - mondta majd megveregette a vállamat. Széles mosoly terült el az arcán. Megfordultam és már láttam a kikötőt. Árbocok ezreivel néztem farkasszemet majd úgy döntöttem, hogy átöltözök... Azonban még mielőtt beléphettem volna a kabinba hangos ordításra és csattanásra lettem figyelmes. Kifutottam a fedélzetre és láttam, hogy egy kalóz éppen megöli a kapitányt. Megnéztem, hogy honnan kerülhetett a hajóra és ekkor vettem észre, hogy megszállták a hajónkat. Három tartott felém... rémület ült ki az arcomra. S ekkor hallottam, hogy fémek csattannak. A személyzet ellenállt. Csak én álltam úgy mintha földbegyökerezett volna a lábam. S ekkor csoda történt. A kapitány felállt s ekkor láttam, hogy a kabátja alatt egy páncéling van. A széles mosoly eltűnt az arcáról, átvette a helyét a gyilkos vágy. Megijedtem. Kardot rántott és rátámadt arra, aki megpróbálta megölni. - Takeshi ne csak állj és bámulja... tudom mire vagy képes... meg kell védenünk a hajót! - ordította oda nekem majd leszúrta ellenfelét. Eddig három kalóz halt meg és a személyzetünk fele.
- De kapitány... én megfogadtam, hogy soha többé nem fogom használni a má... - nem tudtam befejezni a mondatomat mert az egyik kalóz hátulról rám vetette magát és elkezdett fojtogatni. Levegő után kapkodtam, de már alig kaptam... ráadásul csillagokat láttam. Ekkor a kapitány megmentette az életemet. Levágta a kalózt és talpra segített.
- Vészhelyzet esetén megszegheti az ígéretét. - mondta majd ismét megveregette a vállamat és tovább állt. Én ott maradtam egyedül két kalózzal akik meg akartak ölni. - Most az egyszer megteszem... a hajóért, a kapitányért,, a személyzetért. - gondoltam majd széles mosoly terült el az én arcomon is. A kalózok felbátorodva ugrottak nekem azonban gyorsabb voltam náluk. A víz segítségével bármikor és bárhol meg tudtam őket támadni, de mégse tettem. - Lightin Magic - mondtam és a hajó fedélzetére három villámot idéztem meg. A villámok belecsaptak a hajóba ezzel tüzet kreálva, illetve a két kalózt agyonütve.... A kapitány hangos kacagását hallottam. Örült, hogy végre rávettem magam arra, hogy használjam a mágiámat. Három kalóz támadt rám mert látták, hogy én vagyok a legveszélyesebb ellenfél és meg kel ölniük. Azonban még mielőtt elérhettek volna ismét a mágiámat alkalmaztam. Az elsőt egy vízburokba zártam a Water Magic segítségével, a második egy villámburokba a Lighting Magic segítségével míg a harmadikat arcon találtam egy Red Fire Ballal. Kidőltek. Az első megfulladt a másodikat agyonütötte az általam kreált villám míg a harmadiknak szénné égett az arca. Én pedig majdhogynem teljesen kifogytam a varázserőmből.
- A fene egye meg... nagyon elszoktam én ettől...- mondtam és elájultam a lángoló hajón.
Nem tudom mennyi ideig lehettem eszméletlen. Kinyitottam a szememet és egy ágyban feküdtem valami ismeretlen helyen. Annyit tudtam, hogy nem a hajón voltam. Ekkor eszembe jutott minden. Az, hogy használtam a mágiámat, az, hogy felgyújtottam a hajót... megint rosszat tettem.... ezért nem akartam használni... megint ártottam egy olyan embernek akik testvéremként... sőt inkább apámként tisztelek.
- Hát felébredtél... mit ne mondjak sokáig aludtál te kis semmire kellő. - hallottam a kapitány hangját. Bal oldalra tekintettem és a kapitány ott ült egy nagy karosszékben. Mosolygott. Annak ellenére örült nekem, hogy tönkre vágtam a hajóját... az otthonát.
- Kapitány sajnálom ami a hajóval történt... nem akartam tönkre tenni. - sütöttem le a szemem. Ekkor a kapitány felállt és pofon vágott. Nem erősen, de nem is gyengén. Ez meglepett ilyet még soha nem tapasztaltam...
- Ne legyél hülye... inkább te vágd haza a hajómat mint azok a gerinctelen kalózfajzatok. - mordult rám majd segített kimászni az ágyból. Nem volt rajtam semmi kötés és ez meglepett. Ezek szerint úgy harcoltam, hogy nem sérültem meg... hmmm.... érdekes. - Nagy erő lakozik benned, de te eldobod magadtól... pedig nagy dolgokra lehetnél képes... segíthetnél azokon akik gyengék... de te nem. Te inkább eldobod magadtól ezt az erőt és a vele járó lehetőségeket. Gondold végig.... s ne gyere nekem az öcséddel... nem tehetsz róla.. felejtsd el végre. - mondta szigorúan. Soha nem gondoltam még végig amit most a kapitány mondott. Soha nem tervezgettem semmit előre... csak a mának éltem és tengődtem napról napra. S egyre nagyobb bajba keveredtem addig míg fel nem kerültem a Stormshadowra. A hajóra ami teljesen megváltoztatott.
- Lehet, hogy igaza van, de ha a mágiával akarok foglalkozni el kell hagynom magukat... s az számomra fájdalmas lenne. Hiszen nekem a Stormshadow legénysége a családom...- mondtam könnyes szemekkel. S még mindig az ágy mellett álltunk. A kapitány meglepődött a kijelentésemtől... könnybe lábadtak a szemei, de gyorsan megdörzsölte a szemeit. - A nemes cél érdekében elfogadjuk ha elmész, s bármikor tárt karokkal várunk vissza. Persze csak akkor ha jól döntesz. Ha most vissza akarsz jönni a hajóra kénytelen leszek téged kirúgni és eltiltani a Stormshadow összes emberétől, illetve a hajótól. Tudod jól, hogy megtehetem mint kapitány. - mondta majd megpróbált mosolyogni, de nem sikerült neki. Komor arccal állt előttem. Tudtam, hogy nincs más választásom, a mágiát kell választanom ha nem akarom magam eltiltatni a Stormshadowtól.
- Kapitány... miért ilyen kegyetlen velem? Én nem akarok a mágiával foglalkozni... volt belőle elég sok problé... - nem tudtam befejezni ugyanis a kapitány gyomorszájon vágott. Levegő után kapkodtam s térdre rogytam.
- Akkor nincs más választásom... ki vagy rúgva s eltiltalak a hajómtól, illetve a legénységtől! - mondta majd kiment az ajtón s otthagyott egyedül az ismeretlen szobába. Feltápászkodtam és a kapitány után futottam, hogy megbeszéljem vele ezt az egészet.
- Kapitány miért teszi ezt velem?! - ordítottam utána a nyílt utcán. Az utcán lévő emberek mind engem néztek, hogy miért ordibálok. - Azért mert eldobsz magadtól mindenféle lehetőséget.... belőled nagy ember lehet... most pedig ha megbocsájtasz... - mondta és fejbe csapott a kardtokkal amit nem tudom mikor szedett elő. Eszméletlenül terültem el a földön. Emberek sikoltozását hallottam. Majd éreztem, hogy valaki felkapar a földről...
Mikor felébredtem a fejem be volt kötve és iszonyatosan fájt. Egy nő ült mellettem és láttam a szemében, hogy aggódik értem. Azonban ez most kevésbé érdekelt. Sokkal jobban érdekelt az, hogy hol van a kapitány, a legénység és a hajó! Kiugrottam az ágyból és nem törődve semmivel futva indultam el a kikötő felé, hogy megnézzem itt vannak e még. Azonban mikor kiértem és végignéztem az árboc rengetegen nem láttam sehol sem a Stormshadow jellegzetes villámban végződő árbócát. Háromszor körbenéztem mikor láttam, hogy már a kikötőtől körülbelül négyszáz méterre tart egyenesen vissza a tengeren. Elkeseredtem.. a kapitány tényleg megcsinálta... eltiltott, itt hagyott.. azért, hogy a mágiával foglalkozzak. Hát ezek után muszáj leszek, de mindenek előtt keresnem kell egy céhet ahol könnyebben tudok munkát vállalni, illetve barátokra teszek szert... egyedül túl unalmas lenne ez az egész. - Megígérem, hogy erőssé és nagy emberré válok, Kapitány! - mondtam miközben a hajót néztem ami minden egyes másodperccel távolabb került tőlem. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Letöröltem és elindultam, hogy rátaláljak a számomra megfelelő céhre, illetve idő közben majd találjak valami munkát is, mert perpillanat egy büdös vasam sincsen és egy kicsit éhes vagyok....