Tsubame- Anoya De Hielo csatlós pályázata

Név: Tsubame -eredeti név ismeretlen
Kor: 22
Nem: Férfi

Varázslatai:
Név: Take Over /Megszállás/
Szint: 1
Animal Soul:White Swallow / Állat Lélek: Fehér fecske /
Szint: 1
Leírás:A mágus képes lesz egy fehér fecske alakját felvenni, és annak képességeivel bírni.

Céh:Fairy Tail
Kinézet: Hosszú, fehér, lófarokba kötött haja van. Fehér komornyik öltönyt visel, fekete inggel. Kezén kesztyűi szintén feketék. Arca alapvetően kedves, néha azonban túl komoly tud lenni.Szemei világoskékek már -már ezüst.
Jellem:Tsubame egy végtelenül hűséges ember, szinte csak annak él, hogy gazdája utasításait kövesse, élete árán is megvédhesse. Azonban nagyon érzékeny lelkű, könnyen megsértődik. Hamar vitába, nézeteltérésbe keveredik bárkivel, azonban véleményét mindig úgy alakítja, hogy az gazdájának tetsszen, még ha valójában nem is gondolja úgy. Szorgos, jeleskedik minden háztartási tevékenységben(főzés, mosás, vasalás stb.) Művelt, okos, illedelmes, igazi úriember.

Történet:

-Leia...-mondtam remegő hangon.
-Tsubame..ne sírj...ennek így kell lennie, kérlek, ne légy szomorú, továbbra is csak légy boldog, ahogy eddig is az voltál. Bár én most elmegyek innen,de te tedd tovább a dolgodat...-közben puha, selymes kezét az arcomhoz érintette.-légy az én... hűséges... fecs....-ám ekkor hangja elnémult, elhalt. Keze leesett az ágy szélére, lassan becsukta szemét, és végül csöndesen...elaludt...

Mert én...csak egy egyesszerű komornyik vagyok...

Egy gyönyörű, meleg, tavaszi napon találkoztunk. Talán a sors, vagy a véletlen...de élénken él bennem a nap összes pillanata, mikor szívemben kivirágzott egy csodálatos érzés.
Kidobtak, eldobtak, elüldöztek, elvették mindenem , kiraboltak. Nincstelen lettem. Az út szélén ültem szakadt ingemben és nadrágomban. Saras, fehér hajam az arcomba lógott, mint egy függöny. Lábamon nem volt semmi, gyomrom már három napja nem látott egy falat kenyeret sem. A fehér bárányfelhőket fürkésztem, azon tűnődve, de jó lenne olyan könnyűnek lenni, semmit sem érezni, és csak úszni az égen, mint a felhők... Ekkor elhaladt előttem egy aranyos kis hintó. Két gyönyörű, világosbarna paripa húzta, selyemfüggöny takarta a bent ülőket. Ahogy tovább haladt, hirtelen az ablakból előtűnt egy hölgy arca. Haja szőke volt, mint a napsugár, ajkai pirosak voltak, mint a vér.
- Kocsis, álljon meg kérem!-utasította. A Lady kiszállni készült, de egy hang tiltakozott.
- Leia, mit csinálsz? Miért szállsz ki?- kérdezte egy mély hang. A hölgy felém kezdett futni. Először nem is fogtam fel mi történik, aztán ott termett előttem. Gyönyörű, selyem ruháját lobogtatta a szél. Arany haja keretbe fogta pirospozsgás arcát.
- Megsérült, jól van, uram?-kérdte tőlem. Lassan felemeltem a fejem. Annyira gyönyörű volt, hogy percekig meg sem tudtam szólalni, csak meredten bámultam rá.-Uram?-szólított újra.
- Jól vagyok...köszönöm kisasszony az aggodalmát.-mondtam illendően. - tudja, nincsen semmim, itt ülök három napja nincstelenül. Semmirekellő vagyok...Mélységesen sajnálom. - úgy éreztem, arra sem vagyok méltó, hogy rá, erre a csodára akár csak rámerjem emelni a tekintetemet.
- Kérem, uram, had segítsek!-nyújtotta felém kecses tenyerét. Ekkor egy idősebb férfi lépett oda mellénk.
- Leia, hogy gondolod, hogy csak úgy mindenféle jöttmentnek megállsz? Ne tégy még egyszer ilyen butaságot!-szidta le.
- Apám ezt a férfit kisemmizték, kérlek segítsünk rajta. Látszik rajta , hogy napok óta nem evett. Kérlek!
- Még mit nem, hogy az én házamban egy ilyen rongyos..-a férfi megállt, ránézett lányára kinek olyan kérően csillogtak világoskék szemei , hogy nem tudott neki ellen állni.-na...jó..igazad van, ha valóban kirabolták, akkor talán mégiscsak elszállásolhatjuk pár napra, míg rendbe szedi magát.
- Ó Apám, annyira nagylelkű vagy.-örvendezett a kisasszony. Nem értettem miért örül ennyire annak, hogy egy rongyos nincstelent a házába vihet. Még mindig, nem értem mit láthatott bennem a kisasszony azon a napon...talán csak akkora volt a lelke, és annyira becses szíve volt, hogy nem tudott volna az utcán hagyni.
A kocsis felsegített a földről, majd maga mellé ültetett. A kisasszony családjának kastélya egyszerűen mesés volt. Hatalmas birtokon terült el a több tornyú kastély. Kedves emberek integettek a kertből, az ablakokból ahogy a kisasszony hazatért. Úgy tűnt mindenki szereti őt. A kedves pillantásokat azonban mogorva, kérdő pillantások váltották fel, amikor engem is megláttak a kocsin utazva. Ahogy leszálltam a kocsiról, oylan szédülés jött rám, hogy majdnem összeestem, de a kisasszony elkapott még időben. Megfogott az oldalamnál és nem hagyta , hogy eldőljek.
- Biztosan az éhségtől..kérem jöjjön velem, és bírja még ki egy kicsit.-mondta csengő hangján. Erőt vettem magamon és a támogatása nélkül besétáltam a kastélyba. Hatalmas előtér, mely egy kupolában végződött. A színes ablaküvegen játszott a fény, s a színskála valamennyi színe táncot járt a márványpadlón. Kicsinek és jelentéktelennek éreztem magam ebben a hatalmas épületben, s mikor magamra néztem, hogy milyen rongyos és ocsmány vagyok, bődületesen elszégyelltem magam. Szégyenembe pár könnycsepp gördült végig az arcomon. A kisasszony ekkor kézen fogott s bevezetett a személyzet épületébe. Két szobalány, és egy öregúr volt odabent. Mikor megláttak csodálkozó tekinteteket vetettek rám. Meghajoltak a kisasszony előtt, majd várták mit óhajt úrnőjük.
- Ő a mai naptól a vendégünk, kérem mosdassák meg, és keressenek neki egy szép öltönyt az esti vacsorára.-utasította őket.
- Hime-sama, az új jövevény is, az édesapjával és önnel vacsorázik?-kérdezte hitetlenkedve az öreg.
- Így van Fujita-san. Ehhez tartsák magukat kérem. Most önökre bízom őt, legyen gondjuk rá.-mondta a kisasszony, majd mosolyogva rám nézett , majd a dolgára indult. Egy kis hatásszünet következett, majd az egyik szobalány(aki már nem is volt annyira lány) megunta a hallgatást és megszólalt.
-Na, jól van ne álljunk már itt, mint akinek semmi dóga.-dörrent fel, majd belém karolt és húzni kezdett.-jöjjön velem, nem tudom miféle szerzet maga, de ha egyszer a Hime-sama ezt parancsolta nincs mit tenni, magából estére uraságot kell varázsolni, mert aztán mi kapunk. Fujita, maga keressen elő valami öltözetet erre a langalétára.-utalt rám.
~Langaléta,...ennyire nem vagyok magas.-gondoltam. Engedtem a hölgy húzásának, aki egy tágas fürdőbe vezetett. Gyönyörű, hófehér csempével kirakott helyiség volt. A kád hatalmas volt, végig a peremén mindenféle olajok tusfürdők, habfürdők, fürdősók sorakoztak.
- Na vetkőzzön le, azt huppanjon bele a vízbe, aztán majd jövök, hogy megsuvickoljam a hátát.-mondta.
- Köszönöm, asszonyom...-mosolyodtam el.
- Asszonyom a...-káromkodott volna, de eszébe jutott, hogy ez nem illendő egy nőnek.- a nevem Mei, nem pedig asszonyom..-zsörtölődött majd kiment. Ott maradtam egyedül abban a hatalmas, már-már úszómedence nagyságú kádban. Végre elengedhettem magamat egy kicsit. A fürdősók és tusfürdők édeskés illata belengte a helyet. A hab ami belőlük képződött elfedte kék-zöld foltos testemet. Felfeküdtem a víz tetejére, lebegtem egy kicsit..mint a felhők...
Ahogy becsuktam a szememet...
~Nyomorult, hogy merészelted? Most meghalsz, ezt nem bocsájtom meg neked!!
~Uram , kérem nem akartam... én... -majd ütött ahol ért, várva, hogy meghaljak....
Kipattantak a szemeim. Sikerült kikecmeregnem ebből az emlékből, s ismét a fényes fürdőben találtam magamat. Kopogás, majd Mei lépett be egy törülközővel, egy nagy hátkefével, és egy szépen összehajtogatott öltönnyel a kezében.
-Na, elég a lubickolásból, forduljon ide szépen.-utasított, majd a hátamat kezdte mosni a nagy mosókefével. Kissé érdes volt, és fájt a bőrömnek ahogy dörzsölte a hátam, de végül megszokta. Pár percig egy szó nélkül végezte a dolgát, de aztán megállt.
-Uramisten.-kerekedett el a szeme.-mik ezek a hatalmas kék-zöld foltok a hátadon te fiú?-kérdezte, mire én még jobban összegörnyedtem szégyenemben. - és a bordád környékén is...és...a lapockádon egy vágás...Téged mocskosul megvertek...-állapította meg. Csak némán bólogattam,mint egy elárvult kiskutya.
- Azt hiszem már értem miért hozott haza a kisasszony...talán ő még úgy is látta a sebeket, hogy rajtad voltak a ruháid..tudta, hogy segítségre szorulsz. Na de, ne aggódj, van egy remek kenőcsöm amivel gyorssal eltüntetjük ezeket a sebeket.-mondta kedvesen, majd tovább segített. Igaz is, azt sem tudom hogyan éltem túl, az előző gazdám verését..meg akart ölni amiért...ütött vágott, aztán sikerült elmenekülnöm. Pár bordám valószínűleg eltörhetett, mert az első fél napban nehezen kaptam levegőt. A hátam is teli van zúzódással...ennyire gyenge voltam..de hogy is ellenkezhettem volna.. hisz ő a gazdám volt...
-A hajadat is szépen megmossuk.-mondta majd már öntötte is rám a rózsa illatú pacsulit. barna sár, és vörös vér mosódott ki belőle. Mei szörnyülködve látta milyen színűvé válik a víz.-semmi baj, szépen megtisztulsz és elfelejtesz mindent...ennyi az egész.-mondta megértően.
Amint minden porcikám tisztává varázsolódott, Mei kisegített a kádból, megtörölgetett és rámaggadta a fehér öltönyt.
- Tökéletes.-mosolyodott a kis duci asszony ahogy elégedetten végigmért. Ahogy tükörbe néztem viszontláttam régi önmagamat. Ez boldogsággal és egyben szomorúsággal is eltöltött, de ez a fehér öltön új volt számomra, valahogy sokkal jobban illett hozzám.
-Kérlek kövess, a kisasszony már vár rád.
~ A kisasszony.-ahogy rá gondoltam önkénytelenül is mosolyra húzódott a szám.
A kisasszony még szebb volt, mint délelőtt. Gyönyörű, világoskék, csipkés estélyi ruhát viselt, csinos fehér kesztyűvel. haját kontyba, egy drágaköves csattal tűzte el. Arcán szolid festék virított. Ajka ismét vörös volt, mint egy most nyílt rózsa. Szemei csillogtak mint a zafír.
- Hölgyem.-hajoltam meg mélyen, csak azután emeletem fel a fejem miután láttam, hogy kecses kacsójával int.
- Örülök, hogy végre így láthatlak téged, sokkal jobb látványt nyújtasz.
- Önnek köszönhetek mindent, Hime-sama.
-Ugyan.-pirult el, miközben mosolygott.
- Így máris más...-érkezett meg a kisasszony édesapja.- most , hogy valóban emberien néz ki, megtudhatnánk a nevét? - kérdezte.
- A nevem?...
~ Ez lesz mostantól a neved, a régit felejtsd el... mostantól csakis az enyém vagy, engem kell hogy szolgálj.- csengett a fülemben régi gazdám szavai, de mivel már nem vagyok tulajdona régi gazdámnak az a név, semmissé vált...
-Sajnálom, de miután a volt gazdám elbocsájtott magától, a nevet melyet tőle kaptam semmisnek tekinthetem, így most nem rendelkezek névvel.-magyaráztam.
- Ez ugyancsak bonyolultan hangzik.-jegyezte meg az uraság.
- Nem baj, akkor majd én adok neked nevet.-jelentette ki lelkesen a kisasszony.
- Lassan a testtel lányom, ha nevet adsz neki, az azt jelenti, hogy ő a te komornyikod lesz, nem erről votl szó.
-Elnézést.
- Ugyan már papa. Nézz csak rá, tökéletes lenne, ráadásul sugárzik róla, hogy éveken át ez volt a foglalkozása. Biztos vagyok benne, hogy tökéletes lenen a szerepre.-áradozott.
- De akkor miért bocsájtotta el a volt gazdája?-kérdezte gyanúsan az úr.
- Régi gazdámnak már nem feleltem meg, úgy gondolta nem vagyok alkalmas a munkámra...-magyaráztam.
- Egy próbát azért megér. Kérlek, papa.
Látszott az úron, hogy gondolkodóba esett.
-Ezt, majd még megbeszéltjük lányom, most viszont együnk, mert farkas éhes vagyok.-mondta az úr, majd az ebédlő felé vettük az irányt. Az úr helyet foglalt az asztalfőnél, mellette lánya, akivel én szemben foglaltam helyet, így a kisasszony szépségének fénye, teljesen rám vetült.
Hosszú, megterített asztal volt, igazi lakomát sorakoztattak fel. Leves, előétel, főétel, másik főétel, és végül a desszert, míg végül teljesen teli nem ettem magamat.
- Őszintén köszönöm a nagylelkűségüket.-hajtottam le a fejemet. A kisasszony csak mosolygott.
- Nagyon szívesen. Öröm volt segíteni egy ilyen remek embernek.-mondta kedvesen, de az édesapján látszott hogy gyanakszik...
Egy nagyon szép szobát kaptam alvóhelyül. Nem votl túl nagy, de nagyon takaros volt. Kis asztalka tükörrel, szekrény teli ruhákkal, és egy puha matracú baldachinos ágy. Levetettem az öltönyt és az inget, majd egyből eldőltem a puha ágyon. Gerincem már napok óta csak a kemény földet érezte, így ez az érzés most új volt, bár nem ismeretlen. Lehunytam a szememet, s egyből elnyomott a fáradtság, és a kimerültség.
Újra kergetni kezdett egy álom, ahogy a gazdám agyonver...kíméletlenül üt , késsel vagdos, s aztán én....
Ordítottam, torkom szakadtából ordítottam a fájdalomtól álmomban. Egyszer csak az ajtó kicsapódott, Mei lépett be rajta, hogy megnézze miért ordítok, aztán több szobalány Fujita-san, s végül a kisasszony is bejött...
-Kisasszony. Fogalarm sincs mi lehet vele, nincs ébren, azt hiszem álmában lehet valami amitől ennyire szenved.-magyarázta Mei. A kisasszony szótlanul odaült az ágyam széléhez. Akkor már nem csak ordítottam, de kapálózni is kezdtem, egyik pillanatban majdnem arcon csaptam a kisasszonyt de ő eltudott még időben hajolni. Meg sem rezzent, csak lefogta a kezeimet és gyengéden átölelt.
- Kisasszony...-döbbent meg Mei.
- Ha egyszer más már nem használ...talán ettől megnyugszik...
Csak melegséget éreztem legbelül, édes, könnyed, puha melegség, ami gyengéden átkarol...mi ez, vagy..ki ez.... S ekkor lassan kinyitottam a szememet. A kisasszony ölében feküdtem. Csak ő volt bent a szobába. Puha tenyerével izzadt homlokomat simogatta.
- Nincsen semmi baj... Itt vagyok...- mikor bizonyossá vált, hogy ő az, egyszerűen már nem tudtam visszafogni a könnyeimet.
~Bárcsak eltűnnék..mint a felhők eső után...ezt a szégyent...
- Ugyan már-ölelt még szorosabban. -nem kell szégyenled semmit. Csak nyugodtan, eressz ki mindent ami a lelkedet nyomja...
~Mi a... hallja a gondolataimat?
-Igen, ez egy mágia, mostanra már természetessé vált a használat, persze csak azért hallom akikét szeretném. És én, szeretném a te gondolataidat hallani. Az összeset. Ha nem tudod kimondani, nembaj. Csak tudni szeretném...-mosolygott.- hogy ki is vagy te..kedves komornyikom.-erre már tényleg nem volt válaszom, csak sírtam. Szánalmasnak éreztem magam, hogy egy nő ölébe sírom el magamat...de az, hogy ott van velem megnyugtatott, végre eltudtam felejteni a múltat egy pillanatra, s csak ő volt. A kisasszony, egy igazi csoda...megmentett, befogadott...ápolt, gondomat viselte..szeretett...és én...viszont szerettem őt...még akkor is, amikor már biztossá vált, hogy lehettünk egymáséi.

Pár nap elteltével, az úr beleegyezett abba, hogy a ház új komornyikja legyek. Fujita-santól átvettem az ő nehezebb feladatait, valamint a kisasszony személyi oktatója és komornyikja lettem. Mindenhova én kísértem, szinte sose hagytam egyedül. A kapcsolatunk ezért a barátiból kezdett másfelé átcsapni. Azonban egyik nap, egy fiatal ember érkezett a kastélyba. Egy sötétzöld hajú férfi volt, fekete öltönyben. Elegáns volt, és minden bizonnyal nemesi származású. Órákon át a kisasszony édesapjával tárgyalt. Aztán egyszer csak.... megláttam a Hime-sama-t rohanni az első emelet folyosóján. Sírva, zokogva szaladt lefelé a lépcsőn,de sikerült megállítaom. A nyakamba csimpaszkodott, szorosan átölelt, és közbe borzalmasan sírt...- Leia...- súgtam halkan. Mások előtt ugyanis nem hívhatom a rendes nevén.-mi történt odafent, mi a baj?-kérdeztem higgadtan.
- Eladtak...apám...elígérte a kezemet annak az embernek...aki ma reggel jött...-zokogta. A megdöbbenéstől hatalmasra nyíltak a szemeim...
~Ez nem lehet...
-De igen...én..nem lehetek veled soha...-sírta. Nem hittel el, hogy ez megtörténhet. A kisasszony aznap nem tett mást, mint a szobájában sírt. Az édesapját nem volt hajlandó beengedi a szobájába, főleg nem a leendő vőlegényét...A fiatalembert Akida Tsuromo-nak hívták. Nem tűnt rossz embernek, de valahogy, mégis egy különös aura lengte körbe.
Aznap éjjel belopóztam Leia szobájába, halkan szuszogott , és aludt. Elővettem egy puha takaró és óvatosan betakartam vele. Már mentem volna ki a szobájából, amikor természetesen felébredt.
-Várj..kérlek, maradj velem ma éjjel...-mondta remegő hangon.
-Ahogyan kéri, úrnőm.-mondtam majd illedelmesen meghajoltam, és mellé feküdtem az ágyban. Odabújt hozzám, a mellkasomra feküdt.
- Nem akarom más szívdobogását hallgatni, csak a tiédet.
- Tudod jól, hogy ez nem tőlem függ, és te sem döntheted el.
- Már hogyne dönthetném, ez az én életem, én is bele akarok szólni.
- Ezt atyáddal kel megvitatnod...
- Úgy beszélsz most, mintha nem is érdekelne kié leszek...-mondta durcásan. Erre nem válaszoltam, csak megöleltem és megcsókoltam. Már megtanultam, hogy nem a szavak hanem a tettek számítanak... Leia visszacsókolt, majd ismét a mellkasomra feküdt.
-Bárcsak így maradhatnánk, így együtt...
- Sajnálom...ha nem vagyok...nem kavarodik meg az életed...
- Ne butáskodj már, ha te nem lennél..még mindig csak egy szürke hercegnőcske lennék egy nagy házban...akit úgy rángatnak kényükre kedvükre ahogy akarnak.. Nem fogom feladni a szabadságomat...-magyarázta.
- Ahogy jónak látod...én itt leszek melletted.-öleltem át.- amúgy, mondd csak, honnan van ez a mágiád, hogy mások gondolataimba látsz?
- Tudod, nem csak én rendelkezek mágiával. Atyám alakváltó mágiát tanult még korábban, ezt a képességemet pedig édesanyámtól örököltem.
-Értem...
- Kérlek maradj velem ma éjjel.
- Akár örökké..hercegnőm...-mondtam lágyan.
Aznap éjjel végignéztem ahogy alszik, és végre megnyugszik mellettem, de sajnos, ahogy virradt, ki kellett surrannom, hogy nehogy észrevegyenek. Előkészítettem az úrnak a reggeli teáját, amikor beléptem a dolgozószobájába, már javában beszélgettek Akido úrral.
-Elnézést, azonnal hozok még egy teát.
- Nem szükséges, nem vagyok most szomjas, köszönöm.
-Ahogy óhajtja.-hajoltam meg, majd távoztam. Legszívesebben kitálaltam volna a véleményemet, de nem lehetett. Az hatalmas hiba lett volna... Mikor elhaladtam Leia szobája előtt, megint hallottam ahogy zokog...beakartam menni hozzá, de már túl feltűnő lett volna. Kiakartam valahogyan találni, mivel vidíthatnám fel kicsit.
~Virág, bonbon...minek örülhetne ilyenkor egy hölgy...?-semmi nem jutott az eszembe, ám ekkor...
- Fujita-san, megérkeztek már madarak?
- A fehér fecskék?
-Igen, azok, meghozták már őket?
- Igen, a kertben vannak.-hallottam Fujita-san és Mei beszélgetését. Egyből a kertbe vettem az irányt, ahol egy nagy ketrecben, 20 fehér fecske ücsörgött.
~Milyen kis aranyosak. Leia biztos örülne ha látná őket...
-Szépek ugye?-kérdte egy ismerős hang. Akida úr volt az.
-Valóban, figyelemre méltó teremtmények.
- Én hozattam őket a kisasszonynak...édesapja szerint ezek az állatok a kedvencei...
-Megakarja őt venni...?-kérdeztem kissé mogorva hangon.
- ugyan, hová gondol komornyik...csupán a kedvében akarok járni, és mert persze,szükségem volt, hogy lássak és megérintsek egyet.
-Mármint mihez?-kérdeztem, mire Akida úr benyúlt a kalitkába az egyik madárért, jól megtapogatta megszemlélte, majd mikor kivette a kezét a ketrecből, teste felfénylett, s maga Akida úr eltűnt, s előttem egy fehér fecske lebegett a levegőben.
-Na , ezért.
-Alak...váltás...-dadogtam meglepettem.
-Úgy látom tényleg jártas vagy mindenféle tudományban.-beszélt hozzám Akida úr madár formában. kisvártatva visszaalakult eredeti alakjába.
- Nagyon nagy kérés lenne, ha ezt a tudományt megtanítaná nekem?-kérdeztem illendően.
- Nos, ez egy igen egyszerű mágia a lényege hogy...
Akida úr kedves volt, készségesen elmagyarázta az alakváltó mágia ezen ágának alkalmazását. Sokáig beszélgettünk, és gyakoroltunk. Mei már dühös is votl rám, hogy miért nem végzem a dolgom, de most csak egy dolog járt a fejemben, hogy Leia-t újra nevetni, mosolyogni lássam...
Két hónap telt el, mire sikerült magabiztosan a levegőbe emelkednem. Gondtalanul szeltem az eget, úsztam..lágyan, bársonyosan hasítva az eget...lebegve, úszva a szélben..mint a felhők...
-Őszintén köszönöm a fáradozásait Akida úr.-hajoltam meg.
- Ugyan már, de ha majd ráérsz, és érdekel is, fejleszd tovább ezt a mágia ágat, hidd el megéri, sok hasznod lehet belőle, de ha most megbocsájtasz, megpróbálok újra bejutni Leia-hoz...hátha megenyhült.
-Értem.-mondtam közömbösen, de legbelül tudtam, hogy a mai napon sem fog bebocsájtás nyerni a kisasszony szobájába. Tudtam, hogy ezt a mai éjjelt is vele töltöm, hogy megnyugtassam, s nem tudtam elképzelni sem, meddig fog ez tartani...
Egyik nap, gondatlan meglepem Leia-t a frissen szerzett tudásommal, s fehér fecskeként felszálltam az erkélye korlátjára. Úgy tettem, mintha egyszerű madárka lennék, mire Leia, megtörölte szemeit, s odajött hozzám.
-Milyen jó neked madárka, nem vagy rab a saját házadban, szabad vagy, arra repülhetsz amerre csak szeretnél...Bárcsak veled tartanék... -ekkor fogtam magam, s átalakultam emberré. Leia annyira meglepődött, hogy örömébe a nyakamba ugrott, s mintha a nevetését hallottam volna.
-Honnan tanultad meg ezt a mágiát?-kérdezte csodálkozva.
- Akida..úrtól.-valahogy számítottam rá, hogy nem fog neki tetszeni..
- Ahha..és mi célból?
- Hogy téged..nevetni lássalak.-mondtam elpirulva. nem válaszolt, csak megölelt.
-Hát ez sikerült.-mondta.-eszembe jutott valami..., annyit gondolkoztam már a neveden, de mind ezidáig nem jutott semmi jó az eszembe ami igazán illene hozzád, mi lenen, a Tsubame lenen a neved...?-kérdte kissé szégyenlősen, félve attól mit reagálok. Én csak elléptem tőlem, majd féltérdre ereszkedtem előtte.
-A mai naptól kezdve, én teljesen az ön szolgájává váltam, úrnőm, rendelkezzen felettem.-mondtam kissé hivatalosan, de ez volt a lényeg. Tsubame..nevet kaptam az úrnőmtől, a gazdámtól..a szerelmemtől..amit soha nem felejtek, míg élek...
Újra és újra, így, fecskeként repültem be észrevétlenül a szobájába, amikor csak akartam. Együtt voltunk...Azonban Leia apja egyre jobban erőltette a házasságot, nem törődve lánya boldogságával..és egészségével..
- NEM NEM MEGYEK KI! Inkább itt meghalok, mintsem hogy eladj!-ordította kintről. Mindezt az ajtaja előtt kellett végighallgatnom.
- Nincs más választásod, vagy engedelmeskedsz vagy kitagadlak...-fenyegette az apja..Tisztában volt vele, hogy Leia szerette őt, egyetlen szülőjeként bármit megtenne érte, így a fenyegetőzése elérte a hatását.
- Uram kérem..-próbálkoztam.
- Te ebbe ne szólj bele..komornyik.-mordult rám...
- Ne bántsd Tsubame-t...-kiabált...ekkor kattant a zár az ajtóban, majd a fehér ajtó kinyílt. Leia lépett ki rajta. Szemei karikásak, kisírtak voltak, ruhája gyűrött, haja fésületlen...
- Hozzád megyek...-mondta Akida úrnak. Már Akida úrnak sem tetszett amit látott, de voltak tervei , tudtam hogy szeretné a kisasszonyt..de már elkésett... Ahogy ezeket a szavakat kimondta abban a pillanatban összeesett. Szerencsére még időben elkaptam...így nem esett baja..Visszavittem az ágyába, s egyből elaludt.
- Uram...kérem, fel kell dolgozza mi történik vele, ne erőltesse még egy ideig, most már kezd beletörődni a sorsába, de ehhez idő kell.
-Mondtam már, hogy ne szólj bele, komornyik!-ordította.
-Igenis, uram.-hajoltam meg illemtudóan. Nem volt mit tennem, végig kellett néznem az én hercegnőm szenvedését..az utolsó napig...
Az ágyamban feküdtem, az ágyam tetejét bámultam. Egyszer csak Mei rontott be, szinte letépve az ajtót a helyéről.
-Tsubame úrfi..a kisasszony...Leia hercegnő...-nem is kellett mondani..a szívem legmélyén tudtam, hogy mi következik. Ahogy csak tudtam a szabályába rohantam. Akida úr már az ágyánál volt, láttam Leia-án , hogy az úr jelenléte csak rontott a helyzeten.
-Tsu..ba..me- dadogta a nevemet. Magas láza volt, elerőtlenedett, a fájdalom felemésztette a testét...
-Őnt hívja...-mondta Akida úr, majd kitessékelt mindenkit a szobából... Odatérdeltem mellé, majd a könnyeim azonnal potyogni kezdtek.
-Leia...
- Ne haragudj...nem így terveztem..de már nincs több erőm..nincs erőm ezt elviselni..feladtam.
-De nem adhatod fel.-ráztam a fejemet.-kitalálunk valamit, megszökünk, vagy Akida úr rendes, biztosan megérti majd. Leia, ne add fel, maradj velem..kérlek.-zokogtam, miközben gyenge, hideg kezeit fejemhez fogtam.
-Nem..nem tudjuk megoldani...apám...eltökélte, hogy rendelkezni fog az életem felett..soha nem lenne nyugtom..és amúgy is..már vége.,..beletörődtem, hogy végem van..-mondta elhaló hangon.
-Leia...-mondtam remegő hangon.
-Tsubame..ne sírj...ennek így kell lennie, kérlek, ne légy szomorú, továbbra is csak légy boldog, ahogy eddig is az voltál. Bár én most elmegyek innen,de te tedd tovább a dolgodat...-közben puha, selymes kezét az arcomhoz érintette.-légy az én... hűséges... fecs....-ám ekkor hangja elnémult, elhalt. Keze leesett az ágy szélére, lassan becsukta szemét, és végül csöndesen...elaludt...

A palotát betöltötte az ordításom, percekig ordítottam a fájdalomtól. A lelkem ismét üressé vált, az életem újra értelemtelenné alakult...Nincs többé előre...nincs hova menekülnöm..nincs kiért harcolnom..nincs jövőm... zokogtam.
Annyira sírtam, hogy a következő majdnem 2 napra..nem emlékszem. Az még tiszta, hogy akkor ottmaradtam Leia mellett egy darabig...és valószínűleg utána eljöttem onnan...ismét el kellett menekülnöm..mert a halál elüldözött...

Visszajutottam oda..ahonnan elimináltam..az útszéléről. Leiától kapott fehér szmokingom koszos volt, szakadt, és büdös, hajam ismét mocskos volt, tekintetem üveges, a halálra vártam.
~Ennél, már úgysem lehet rosszabb...-gondoltam majd elterültem a füvön, s ekkor elkezdett esni az eső...
~Nem is baj...gyorsabban lebomlik a testem...ha már elpusztultam...- ám ekkor, egy esernyős alak megállt felettem. Egy nő volt. Haja hófehér, mint a bárányfelhők, szeme kék, mint a tiszta égbolt, arcát jégkristály tetoválások díszítették...
-Maga aztán nagyon elhagyhatta magát..nem akar fedél alá menni hogy ne fázzon meg?-kérdezte csengő hangján...
-Vagy megsérült, segíthetek?-kérdezte ismét.
~Leia...-mintha őt láttam volna magam előtt...
-Jöjjön velem...fedezékbe kell vonulnunk a vihar elöl.-kérlelt, de nem votl erőm megmozdulni.-jó ég, mozduljon már...-mordult rám, majd felhúzott a földről. Egy kis faházba mentünk. Rám dobott egy nagyobb kendőt.
-Ezzel törülközzön meg, tényleg nem lenen jó ha megfázna. Amúgy pedig, mit keresett az út szélén ilyen állapotba, csak nem kirabolták?-kérdezte.
~Az élet furcsa tréfát űz velem...
-Mi a neve?-kérdezte...
~A nevem...
-Tsubame..-válaszoltam félhangosan.
-Szép név. Az én nevem Anoya De Hielo. Ha akar velem tarthat Magnoliába, ott majd többet tudok segíteni ha gondolja.
-Mélységesen köszönöm...-hajoltam meg, mintha csak Leia állna ott előttem... Anoya csak mosolygott. Mikor elállt a vihar kerestünk egy fogadót, ahol ételt vett nekem, aztán tovább álltunk Magnóliába. Ott új ruhát kaptam tőle, szinte majdnem olyat, mint amit Leia adott nekem.
~A nevem..sokat gondnokoztam, de ez az egyetlen ami maradt tőle...köszönöm Leia...mindig a te komornyikod maradok, bárkit is fogok szolgálni ezek után...
Anoya egy céhbe vezetett engem ami tömve volt mágusokkal.
-Köszöntelek a Fairy tailben. Jut eszembe, van valamilyen mágiád?-érdeklődött. Nem szóltam semmit, csak átváltoztam fehér fecskévé. Anoya szeme csillogott a csodálattól.
-Milyen aranyos.-örvendezett.-légy a céh tagja.-javasoltam.
-Hogy én?-hüledeztem, miközben visszaváltoztam.
-Így van, szerintem ezzel a mágiával bátran lehetsz a céh tagja, aztán már csak fejlődnöd kell.
-Én...-közben féltérdre ereszkedtem a fehér hajú mágusnő előtt.-kérem, had legyek a komornyikja, had legyek az ön hűséges társa.-kérleltem.
- Eddig egyedül dolgoztam, de nem bánom..úgyis amolyan elhagyatott fazonnak tűntél. Legyen. De akkor elvárom hogy légy hűséges, és szolgálj teljes szíveddel, ha már a komornyikom leszel.
-Igenis, úrnőm...-tettem fogadalmat megerősítve az újonnan született köteléket köztünk.- a halálba is követni fogom...
-El is várom, mert lesz oylan is..amikor a halállal kell szembe néznünk.-mondta.
Azon a napon volt egy hete, hogy Leia meghalt, mikor bekerültem a Fairy Tail céhbe. Azon a napon nyomták rám a céh jelét, a jobb kézfejemre, fehér színnel. Ez is egy eskü volt magamnak, hogy túllépek a fájdalmon, hogy újra szolgálhassak valakit, hogy vele, újra repülhessek, könnyedén úszhassak a fellegekben, mint egy felhő...szolgálni fogom őt...mindenhol a javára leszek...
Anoya egyfolytában Leia-ra emlékeztetett, talán ezért bíztam meg benne ennyire. Neki is hatalmas lelke volt, szíve, hogy segített rajtam. Új életcélt adott, és nem hagyta , hogy meghalljak. Tartoztam neki...
Ahogy telt az idő úgy tudtunk meg egymásról egyre több mindent, a saját történetemet is elmeséltem neki, hisz ez a bizalom alapja. Látszott rajta, hogy meghatja ami velem történt, szinte átérezte a fájdalmamat, és együtt érzően még el is morzsolt pár könnycseppet értem. De az ő története sem volt másabb, könnyebb, vagy fájdalommentesebb mint az enyém. Lassacskán mindent tudtunk egymásról, főleg én róla. Hogy mit szeret, mit utál, milyen képességei vannak, hol, és merre járt. Bár én titokzatosabb voltam, és szótlanabb, megosztottam vele én is mindent mait csak tudtam, hiszen nem csak a komornyikja voltam, hanem a társa is. Küldetésekre kísértem, kalandokra, s így váltunk egy csapattá. Leggyakrabban fecske formában a vállán utaztam, kényelmesebb is volt, és nem voltam túl feltűnő, a színemet leszámítva. Azt hitték csak egy egyszerű madárka vagyok..Az én Leia-m egyszerű fecskéje...
Bár Anoya jellemben kissé különbözött Leiától... hasonló érzés öntött el amikor ránéztem.
~Hűségesen fogom őt szolgálni, mindenben a segítségére leszek.-szinte minden érzés megegyezett, kivéve , hogy a szívem még mindig az én hercegnőmé volt. De ennek így kellett lennie.
Elhatároztam, hogy követem ezt a gyönyörűm mágusnőt, bárhová is megy, bármilyen csatába, bármilyen kalandba, mert én.. csak egy egyszerű komornyik vagyok....

Teljesen rendben levő sztorit olvastam, nincs is mit hozzáfűznöm. Éljenek a komornyikok!

Név: Tsubame -eredeti név ismeretlen
Kor: 22
Nem: Férfi

Varázslatai:
Név: Take Over /Megszállás/
Animal Soul:White Swallow / Állat Lélek: Fehér fecske /