Rammus Traidoras Csatlós pályázata

-

Bele írtam pár kifelejtett vesszőt és átírtam a végét, hogy ne legyen elkapkodott. Szólj ha még így is kevés.

Ismét javítottam, ha ez még mindig nem lenne elég, kérlek mondd meg konkrétan hány sort/szót vársz el.

Szia!

Amikor írtam akkor még nem voltam a tanácsban, és ez gondolom látszik is a történeten. A csatlóst tuti nem adom fel, de mivel ezt a sztorit már teljesen elfelejtettem, meg amúgy se vagyok jó a javításokkal, majd írok egy teljesen újat, amire remélhetőleg már pozitív lesz a válasz. Mellesleg azóta már átgondoltam kétszer is és nem éppen megfelelő a fegyvermágia (magam mellé).

Ramm

Név: Julie

Nem: Nő

Életkor: 15

Mágia: Mushroom Magic / Gomba Mágia /, Mushroom Grenade - Nocturnal darkness / Gomba Gránát - Éji Sötétség /

Mágus Tanáccsal együtt jövő: Thought Projection / Gondolati Kivetítés / , Telepathy Transmission/ Telepatikus Átvitel / (Ezek azok, amiket Rammus is ismer)

Céh: Mágus Tanács, Rúna Akadémia (A történetben le van írva a csatlakozása is.)

Kinézet:




Jellem: Alapjában véve egy energetikus, kalandvágyó személyiség. Főbb ismertető jelei a Rammus körüli ugrálás és a hajának igazgatása. Fecsegős típus, és ha valami akar, akkor arról nem éppen vágyik leszállni. Nyafogásra, sírásra is képes. A mágiákkal való tudománya óriási, ezért ha valamilyen mágiáról van szó, mindig feltolja a szemüvegét és megmondja a tutit. Alkalmanként képes a perverz viselkedésre és női valójának kihasználására. Utálja a saját mágiáját, mert szerinte az a legszörnyűbb mágia a világon és minden más jobb nála. Humorérzéke ismeretlen.

Történet:

A találkozás

Egy ködös napra ébredtem a reggel. Az első gondolataim azok voltak, hogy milyen jó lenne egy küldetéssel kezdeni a napot, de inkább a plusz alvást választottam. Miután rendesen kipihentem magamat, a Mágus Tanács épületébe vettem az irányt, hogy elvégre is küldetésbe kezdhessek, mert a pénztárcámba már szinte pókok költöztek a sok idei ürességtől. A küldetések táblájáról szinte a szemem előtt, pofátlanul tépkedték le a jobbnál-jobb küldetéseket, és csak kettő olyan maradt, amit az én szintemnek ajánlottak. Az egyik egy állatokkal kapcsolatos küldetés volt, de inkább kihagytam volna, mert tisztában szerettem volna tartani a ruházatomat. A másik egy bandita tábor letartóztatására szólt. Mindkettővel piszkolnám a ruhámat, de a banditás még mindig optimálisabbnak tűnt, mert ott legalább kosszal kenem össze a ruhámat és nem állat ürülékkel, mocsokkal meg nyállal. Bár ki tudja, talán a banditák is nyáladzanak eleget. Leszedtem a papírt a falról és a küldetés helyszínére igyekeztem. Nem volt éppenséggel messze a Mágus Tanács épületétől, gondoltam ezért se rakták nagyobb szintre a megbízatást. Alig két óra gyaloglás után a tábor előtt álltam. Még utoljára ránéztem a papírra, hogy megbizonyosodjak ottlétem helyességéről. A tábor három részből állt: a külső tábor, ahol csak néhány őr tartózkodott, a belső tábor, ahol a banditák voltak, és a főnök sátra, ami messze nagyobb volt a többi sátornál, és az igazat megvallva eléggé idétlenül nézett ki. A külső tábort két alvó és egy éber katona őrizte. Az éber katonát a figyelmén kívül, egy Force Push képességgel a fából lévő középmagas sáncnak löktem, amitől egy röpke órára elvesztette az eszméletét. Oda sétáltam hozzá és a sáncon lévő kötéllel odakötöztem egy fához, két mélyen alvó társával együtt. ~ Remélem nem felejtem itt őket. Gondoltam, mikor a belső táborba próbáltam osonni. A hely szó szerint üres volt. Eleinte azt gondoltam, hogy észrevettek és bekerítéssel, vagy lesből való támadással akartak próbálkozni, de az állításom hamarosan helytelenné is vált. Mindegyik bandita, egytől-egyig egy kocsma kinézetű épületben mulatoztak, ami eléggé különös látvány volt a sok sátor mellett. Gondoltam, hogy az egyik iszákosabb fajta rendeltette oda, mert milyen az már, hogy a banditák akár egy órát is kibírnak alkohol nélkül? Próbáltam minél feltűnésmentesebben beosonni, de Jürgennek jobb ötlete támadt. Kissé le voltam hangolva amiatt, hogy egy familiárisnak nagyobb ilyenkor az esze, mint nekem, de egyben örültem is, hogy ennyire okos hüllőcském van. Jürgen, bébi szalamandra létére, kis termetének köszönhetően, az épület belső széle mentén haladva a tőlem legtávolabbi hordó felé vette az irányt. Amikor odaért megállt, és fejelgetni kezdte azt. Szegényt kellemetlen volt nézni, de édességének köszönhetően mégis majdnem elolvadtam. A célzás hamar le is esett nekem, intettem Jürgennek, hogy álljon egy kissé hátrább, és abban a pillanatban amikor a leghangosabb az asztalnál a ricsaj, egy Force Push képességgel eltörtem a hordót. Ezután gyorsan a falnak fordultam és próbáltam olyan halkan megbújni ahogy csak tudtam. Balszerencsére a banditák is elhallgattak, ami sosem jelentett jót. Úgy nagyjából tíz másodperc gubbasztás után újra a kocsma végig tágra nyitott ajtaján kukucskáltam be. Az összes bandita a hordónál vakargatta a fejét, miközben a bor lassan elárasztotta a termet. Jürgen ekkor hirtelen gyors tempóban indult visszafele.
- Egy patkány!
Ordította az egyik bandita, miközben Jürgen felé mutatott koszos, zsíros ujjával.
- Hagyd, biztos csak rossz napja volt és kér a borból.
Válaszolt az egyik, viccesebb kedvű társa, amitől a fél társaság nevetve reagált. Miközben jót mulattak a viccen, Jürgen már a bejáratnál volt. A Fire Hide képességével lángba borította magát, és a farka végével meggyújtotta a kiömlött bort. Az alkohol miatt a tűz gyorsan terjedni kezdett, és a banditák hamarosan meg is gyulladtak, miközben Jürgen már normál állapotban vissza mászott rám. ~ Ha meghalnak bajban leszek! Gondoltam magamban, miközben egy hordó vízhez iramodtam. A hordót gyorsan felkapván a kocsmába öntöttem, ami éppen annyi időt nyert, hogy a már omladozó falon keresztül kilökhessem a banditákat. Volt amelyiket Force Pushhal, volt amelyiket Pressure Bombbal menekítettem ki, de végül mind ugyanúgy járt. Megkötözve, a fáknál. Kissé siralmas volt a sok megkötözött embert látni, de hát amit megkövetel a tanács, azzal nem szabad szarozni. Már csak egy hely volt hátra, a főnök tábora. Belépve már két karddal várt az ember, és a tekintetén látszódott, hogy nem babázni jött. Balszerencsémre úgy látszott, hogy jobban ki van tömve, mint egy óriási állat modellje akármivel is, amivel tömni szokták azokat. Közel hajolt hozzám és egy vigyor jelent meg az arcán. Esküszöm, hogy ha még egy centiméterrel is közelebb hajolna, a gyönyörű éj fekete fogaitól, a két szép szemétől, amik csak külön- külön szépek, és a mutáns krumpli orrától helyben dőlnék ki a nevetéstől, csak sajnos az volt a gond, hogy ez a szituáció komolyabb volt, mint gondolnám. Amíg az arcát figyelgettem már sújtott is felém az egyik kezében lévő kard, de szerencsére sikerült időben elugranom. Ezután dobbantott egyet, amitől mintha megremegett volna a föld, úgy inogtam meg, és mire észhez kapnék, már a vállamban landolt a kardja. ~ Ez lenne a vége? Gondoltam magamban, mikor egy kiáltás hallatszódott mögülem.
- Nocturnal Darkness!
Ezek a szavak után egy gomba jelent meg előttem, ami sötét köddel borította be a bandita környékét. Amint beborult egy fogást éreztem magamon, pontosabban karmolást, mintha karmok vágnának a hónom alá. Az egyik hónom alatt lévő kézzel, az oldalról jövő szél miatt haját folyton igazgatva mentett ki egy, nálam fiatalabb lány. Mikor már messzebb tartózkodtunk Force Pushhal a sátorba löktem a banditát, aminek az oldala menten rá is dőlt a banditára, a többi meg csak követte. Az ellenfél először próbált kiszabadulni, de minél tovább próbálkozott, annál jobban volt bekötözve. Szóltam a tanácsnak, hogy szállítsák el az összes megkötözött banditát, de mivel két óra ide az út, ezért, a kíváncsiságommal magamat hajtván, egy kérdést tettem fel a lánynak.
- Ki vagy, és miért mentettél meg?
A lány gyors választ adott:
- Mondom inkább az elejétől, úgy jobban megérted.

Julie élete

-Mikor megszülettem a szüleim Julienak neveztek el. Négy éves koromig nem tudtam a teljes nevemet, vagy csak most nem emlékszem rá, fogalmam sincs. Közel az ötödik születésnapomhoz a szüleim egy sötét céhes mágus pusztításainak köszönhetően haltak meg. Fiore állama nem tudott mit kezdeni velem, ezért egy árvaházba adott be engem, de mivel utáltam az ottani körülményeket és a társaságot, kénytelen voltam megszökni. A városban nem éreztem magamat biztonságba, lehet, hogy a sok furcsa alak, vagy csak az árvaház lakosainak ottléte miatt, de jobbnak láttam, ha az erdőbe költöznék. Eleinte nehézkesen tudtam igazodni ahhoz az életformához, de hamarosan életben tudtam magam tartani különféle bogyók, gyümölcsök fogyasztásával. Az életem minden percben veszélyben volt, farkasok, medvék és egyéb állatok miatt főképp, így kénytelen voltam fákon, odúkban, barlangokban lakni, de valójában sehol se tudhattam magamat teljes biztonságban. Egyik reggel, pont mikor egy barlangban éjszakáztam, egy medve támadott meg. Nem emlékszem már hogyan, de sikerült kijutnom a barlangból és a medve elől sikeresen a hegyekbe menekülni, ahol aztán megpillantottam egy kisfiút. A kisfiú minden nap, a napnak szinte ugyanabban az idejében ki vonult a hegyek annak a részébe, ahol megpillantottam őt, és nagyapjával, vagy éppenséggel egy öreg fazonnal gyakorolt valami különös mágiát. Ezekről az alakokról fogalmam sem volt, de a mágiáról már hallottam, főleg azért, mert szüleim annak áldozatai lettek. Attól a naptól kezdve minden nap kisétáltam a hegyekbe, ahol bogyókat eszegetve föntről figyeltem a fiú viselkedését. Őszintén megvallva néha utánoztam is a mozdulatokat, amiket a kisfiú próbált elvégezni, de nekem sosem sikerült úgy, mint neki. A kisfiú te voltál, Rammus.
- Tudom, szörnyű, de egyben inspiráló emlékek. - válaszolt, mire én folytattam.
- Fél évvel később azonban amikor a hegyre értem nem láttam mást, csak téged, amint a holt nagyapádat siratod. Szomorú látvány volt, ezért inkább vissza is fordultam az erdőbe. Azóta nem tudtam abba hagyni a gondolataimat a mágia kapcsán. Te inspiráltál engem, hogy kilenc éven keresztül csak a mágia tudományának szenteljem az életemet. Az erdőben lévő életem miatt a legkönnyebben a növény alapú mágiákkal tudtam volna mit kezdeni, de sajnos egyiket se sikerült rendesen megtanulnom, kivéve egyet... azt, amit legeslegutoljára próbáltam ki minden köztudott mágia közül. Gomba mágia... Bár utáltam a mágiának birtoklását, kötelezőnek éreztem a fejlődésemet benne, hogy egyszer meg tudjam hálálni, mindazt amit értem tettél. Inspiráltál és megváltoztattad az életemet. Ha nem lennél talán már rég halott lennék. Egész életemben kerestelek, kutattam utánad, mindaddig amíg erre nem tévedtem. A forrásaim szerint itt lenne egy könyv, ami elősegíteni a mágiákkal kapcsolatos tudományomat, de ez most nem lényeges. Sokkal jobban örültem, hogy megtalálhattam és segíteni tudtam.
Nyeltem egy nagyot.
- Esküszöm, hogy mostantól örökké ott leszek, hogy segítsek neked!


A tanácsosok megérkeztek, hogy elhurcolják a megkötözött banditákat. Én magam, és mellettem Julie követtük őket, helyenként segítettünk is nekik. Egészen a tanács épületéig biztonságosan utaztunk. Az épületbe azonban nem szerették volna beengedni szegényt. Az őröket hamar sikerült rávenni, hogy beengedjenek minket, azonban bent már teljesen máshogy néztek ránk. Az akkori újoncokra felelős tag fürkésző tekintettel ment oda hozzánk.
- És ő meg ki?
Kihasználva a küldetésen elért sikerünket, próbáltam meggyőzni.
- Látja maga ezt a sebet?
A felelős közelebb hajolt, mintha nem lehetne azt már így is eléggé látni.
- Igen, és?
Magabiztosan válaszoltam.
- Ha nem lenne ez a lány, nem csak egy ilyenem lenne, sőt, valószínűleg már halott is lennék. Kérem vegye fel a rúna akadémiára!
A lányhoz fordult, aki a hátam mögött próbált megbújni.
- És nem okoz majd problémát?
Megpróbáltam a lehető legkomolyabb arckifejezéssel válaszolni.
- Esküszöm, saját felelősségemet vonom erre a lányra!
A felelős egy gyors mosolyt ejtett meg, amit hamar el is rejtett.
- Legyen, de akkor ne okozzon csalódást! Hogy hívják magát?
Julie előrébb lépett és válaszolta:
- Julie!
A felelős megvonta szemöldökét a rövid név miatt, de végül felírta és körbe vezette Juliet a Mágus Tanács épületében. Úgy látszott Julie nagyon élvezte az egészet. Nem sokkal az épülettel való ismerkedése után oda jött hozzám és a következőt mondta, miközben egy széles mosoly jelent meg arcán:
- Na és most merre?