Event - Máguscirkusz (Imolatus, Kevin, Kes, másik Kevin, Benoite)

Ugyan a lépcsőzés csak néhány percig tartott, Imolatus számára mégis komoly erőpróbának bizonyult. Habár Zoey titokzatos krémje csodát művelt a hátával, és egy kendővel be is kötötték, a seb még mindig sajgott, és a vértől odatapadt ruha is szúrt minden mozdulatnál. Ha hazaért, mindenképp ki kell mosatnia, különben elfertőződik.
A járat egy korhadt faajtóban végződött, amelyet Keila egy határozott mozdulattal szélesre tárt. Friss levegő csapott a csatornakalandorok arcába. A felszínre érve a fejüket forgatva próbáltak tájékozódni. A tarka sátortól nem messze jöhettek fel, a környezet, a fák, és a távolban álló külvárosi házikók zsúpcserepes tetőinek látványa erre engedett következtetni. Ez a bolond tényleg démont akart idézni egy köpésre a civilizációtól?
Magának a cirkusznak azonban hűlt helye volt. A színes sátorlap fedte kupola, a szekértábor, a kisegítők, a nézők, még a hely hangulata is semmivé lett Falkner álmával együtt. Meglepő, hogy az egész tábort a porondmester elméje teremtette és tartotta fel, és nekik fel sem tűnt. Az egész rendszer komplexitása, a sok tervezés, mesterkedés mind hiába való volt, mert rossz embereket bérelt fel. A bolond a végsőkig hitt megingathatatlanul a saját teremtményében, az illúziók parádés cirkuszában. A sok hazugság közt azonban nem vett észre egy olyat, amit nem ő talált ki, és ez lett e veszte. Falknert a saját önhittsége és óvatlansága gáncsolta el, egy lépésnyire a hőn áhított sikertől.

Era városának lakói mit sem tudtak a szomszédságukban folyó ádáz küzdelemről, pedig a kimenetel őket is érintette. A jó és a rossz ütközetének színterére mostanra csak néhány láda emlékeztetett, amelyek a kopár földön árválkodtak. Keila tanácstalanul ácsorgott, és a látóhatárt fürkészte, közben motyogott valamit a „társáról”. A csapat eközben némán várta a fejleményeket. A vörös hajú amazon végül megvakarta a feje búbját, mint az a kis bakfis, akit kiszólítottak felelni. Végül megvonta a vállát, és a ládákhoz lépett. Felfeszítette a legfelül lévő tetejét, de olyan játszi könnyedséggel, mintha csak egy joghurtról tépné le a fedőfóliát, és elkezdett benne keresni. A társa helyett csak egy levelet talált benne, amely jó hírekkel szolgálhatott, mert eltűntek az arcáról a felhők. A papírt visszahajította oda, ahol találta, majd odafordult a máguscsapathoz, akik az előbbi kis jelenetét szó nélkül végignézték.
- Ím, a jutalmaitok. Azokban a ládákban – teszi hozzá, és a biztonság kedvéért még rá is mutat, ha esetleg valakinek nem lenne elég egyértelmű.
- Érdekes ereklyék vannak. Egyet választhattok. A pénzt meg tőlem kapjátok meg, ha végeztetek – feleli kedvesen mosolyogva, majd odafordult a társaihoz. A beszélgetésüket Imolatus már nem hallotta, mert egy hatalmas ugrással a ládáknál termett. Ennek több oka is volt. Egyrészt szeretett volna elsőnek választani, másrészt viszont kíváncsi volt, mi állt a levélben, amit Keila olyan hanyagul elhajított. Meg is találta, ott hevert egy kupac kártya és egy füles sapka mellett. Imolatus szétnézett, de mindenki más el volt foglalva. A társai a ládákat bontogatták, a mutatványosok pedig nosztalgiáztak. A mágus a óvatosan kibontotta a galacsint, ám csalódnia kellett: a lapon csupa macskakaparás éktelenkedett. Valószínűleg titkosított írás. Elképesztő, még az aláírás is titkosított volt. Nagy kár, pedig igazán furdalta az oldalát, kik állhatnak a titkos társaság mögött. Azonban nem volt hajlandó annyiban hagyni a dolgot. Most még nem érezte magát elég erősnek, hogy ezt a kérdést feszegesse, de a későbbiekben minden bizonnyal a körmükre fog nézni. Ennek bizonyságául a levelet a zsebébe süllyesztette, majd ő is nekiállt válogatni.
Meg kell hagyni, a tökéletes jutalomtárgy kiválasztása nem is volt olyan egyszerű, mint gondolta. A ládák dugig voltak értékes holmikkal. Voltak köztük fegyverek, páncélok, különféle ruhadarabok, tekercsek, csecsebecsék, amelyek egy átoknak köszönhetően hatalmas erőre tettek szert. Imolatus választása elsőként egy hó gömbre esett, amely egy mini világot tartalmazott: a használóját összezsugorította és beszippantotta, aki a gömb közepén lévő hólepte kis faházban bármikor megbújhatott. Végül azonban elvetette az ötletet. Nem akart örök életében Marigold elől bujkálni. Be kellett látnia, hogy az a sok feladat, amit a lány állandóan a nyakába sózott, a jellemét erősebbé, a napjait pedig színesebbé tette. Ha nem lett volna, eszébe sem jut elvállalni ezt az őrült küldetést, amit sosem ismert volna be, de egészen izgalmasnak és élvezetesnek talált, minden nehézsége ellenére.
Imolatus szeme végül egy finom kelméből készített, sötétkék mentén akadt meg. Bársonyos anyagán picit világosabb színnel kacskaringós minták futották be. A mell részén kétszer négy sorozatnyi gomb sorakozott, így kapcsolva össze a ruha két oldalát. A nyak részénél elálló hajtóka volt, míg a szív fölötti helyen egy kis cipzár egy zsebet sejtetett. A ruha rögtön elnyerte hősünk tetszését.
- Keila! Ez mit tud? – fordult a lányhoz, akit elleptek a holmik tulajdonságait kérdezgető mágusok.
- Az? Az egy igen nemes ruha, amelyet még réges-régen egy legendás szabómester szabott a vejének ajándékba. A kabátot különleges erővel ruházta fel: ha a hordozója hazudik, az anyag rászorul, és úgy fojtogatja, mint egy óriáskígyó. Olyan, mint egy finom szabású lelkiismeret.
- A szabó nem igazán bízhatott a lánya udvarlójában.
- Nem alaptalanul. A legenda szerint az esküvőt követő héten egy bordélyban találták rá, holtan. Minden bizonnyal a ruha végzett vele.
- Remélem azért kimostátok, mielőtt beraktátok a többi ruha közé…
- Az évek során rengeteg gazdát megjárt már, több-kevesebb sikert hozva nekik.
- Mi hasznot hoz azon kívül, hogy kipréseli belőlem a reggelit, ha rossz kisfiúként viselkedek?
- Az Igazság Átka mindenféle hazug szót helytelenít, nem csak azt, amelyet a gazdája szája hagy el. Ha más ferdíti el az igazságot, azt is tudtodra fogja adni, ám sokkal gyengédebben, mintha te tennéd.
- Az Igazság Átka… tetszik a csengése. Azt hiszem megvan a nyertesünk – azzal Imolatus a hátára kanyarította a kabátot.
- Igen nemes döntés, remélem méltónak bizonyulsz rá, és utatok szerencse és siker fogja koronázni. Ez pedig egy kis kárpótlás azért, amiért a munkád nem váltotta be méltó fizetségét – Keila átadott köteg pénzt hősünknek, majd kezet ráztak. Lány létére igen erős a szorítása.

A nap végére mindenki rátalált a neki tetsző jutalomra, és átvette az őt megillető jutalompénzt is. Kevin, Benoite, Kes és Imolatus kezet ráztak, és búcsút mondtak egymásnak. Amikor a céhtársáról kérdezte, Keila is csak a fejét rázta, mondván nem tudja mi lett vele. Közben kiderült, hogy a cirkuszi mágusok csapata felbomlott. Ez érthető is volt, hisz már sem az otthonukul szolgáló cirkusz, sem pedig a bontatlan egységük nem volt meg. Keila nem ment bele, hogy barátai csatlakozzanak hozzá, ami érthető is. Ha mindennap démonokkal meg osztódó porondmesterekkel hadakozik, jobb is, ha kimaradnak belőle. A fekete hajú fiú, Wyr, és Irina úgy döntött, hogy szorosabbra fonják a kapcsolatukat, és kéz a kézben tovalejtettek. Zoey komor arccal meredt utánuk, és a karját markolta. Imolatus feszengve lépett oda hozzá.
- Hallottam, hogy feloszlott a csapatotok. Igazán sajnálom.
- Jobb lesz így. Nem akartuk látni, ahogy megannyi hamis emlék tükröződik a másik szemében.
- Ez igazán költői volt.
- Köszönöm. Mindig is lelkesedtem az irodalom iránt – felelte fanyar mosollyal az arcán a lány. Látszott, hogy el volt keseredve, hősünk mégsem tudta, miként vidíthatná fel.
- Akkor hogyan tovább? Te is a nyakadba veszed a világot?
- Lehet. Talán igen. Szükségem van egy kis egyedüllétre. Megismerni magam, megtudni, mit is érek igazán. Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer megismerem Fiore azon arcát, amelyet egy karavánnal utazva nem láthattam – Imolatus egyetértően bólogatott. Egy ilyen trauma után jót tesz az embernek, ha nem ugrálják körbe mások, és nem lihegnek a nyakába. Ám ekkor egy furcsa érzés kerítette a hatalmába. A háta közepétől egy kellemetlen inger indult el és felkúszott egészen a nyakáig. Az kellemetlen élmény ezután amilyen gyorsan jött, úgy el is ment.
Mi volt ez? Még sose éreztem ilyet. Olyan fura volt, mintha… figyelmeztetni akarna valamire. A ruha! Az Igazság Átka lenne? Máris hatna? De Zoey miért hazudna? Olyan őszintének tűnt, és igaz is van. Lehet, hogy csak erősnek akar mutatkozni? Vagy ő maga sem látja be, hogy nem is vágyik a magányra?
- Figyelj, jó dolog az egyedül kóborlás, én is csináltam, de az idő olyankor úgy elrepül, te pedig elkallódsz, és semmi sem lesz jobb. Meg hát ott vannak a veszélyek is – a fiú össze-vissza makogott zavarában. Fogalma sem volt, hogyan öntse szavakba, amit akar. Az igazat megvallva, azt sem tudta, mit akar igazán.
- Ezt meg hogy érted? – kérdezte gyanakodva Zoey. - Szerinted nem boldogulnék egyedül a világban?
- De. Csak gondoltam megemlítem, meg ilyenek. Hogy tudd.
- Aham. Kösz.
- Szerintem is jó ötlet ez felfedezés, erősebbé tesz majd, arról nem is beszélve, hogy – ám a mondatot már nem bírta befejezni. Hirtelen fullasztó melegséget érzett, és a mellkasánál szorítani kezdte a kabát. Egyértelmű jel volt.
- Jól vagy? Fáj valamid? A hátad, igaz?
- Nem, a hátammal minden rendben. Használt a kenőcs – mente engedett, ez minden bizonnyal csak egy figyelmeztetés volt. Imolatus kifújta magát, és megpróbálta összeszedni a gondolatait.
- Igen, a kenőcs is Keilától van. Tényleg gyorsan hatott, biztos azért, mert mágikus, akárcsak a többi holmi abban a ládában. Láttad, hogy felkapta őket? Egy kézzel. Évek óta ismertem, de nem gondoltam volna, hogy…
- Figyelj, ez egy rossz ötlet – vágott a szavába a fiú. A lány szemei elkerekedtek – Az élet sokkal könnyebb, ha van melletted valaki. A cirkuszban bebizonyosodott, hogy jó csapatot alkotunk. Jól kijönnénk egymással. Kalandozhatnánk együtt. Segíthetnénk egymásnak boldogulni.
Zoey egy darabig döbbenten hallgatott, majd elpirult. Szégyenlősen odahajolt a fiúhoz, és a fülébe suttogott:
- Belehaltam volna, ha nincs mellettem egy barát, amikor útra kelek.
Jó ez a kabát.

Zoey és Imolatus a Fressia városába vezető úton kedélyesen beszélgetett. A lány elmondta, hogy a verseny alatt produkált teljesítménye nem az övé volt. Még a kezdetek kezdetén Keila adott nekik egy gyűrűt, ami felruházta őket magasabb szintű mágikus hatalommal, vélhetőleg azért, nehogy bajuk essen Falkner ördögi cirkuszában. Ám most, hogy a veszély elmúlt, és szétszéledtek, vissza kellett adniuk a varázstárgyat. Zoey nem bánta, így legalább végre a saját lábára állhatott. A lány viszont még nem érezte magát késznek rá, hogy belépjen a céhbe, de megígérte, hogy elkíséri a fiút a feladataira. A városban akart bérelni magának egy tisztes kis lakást, és kipihenni magát. A fiú lelkére kötötte, hogy amint teheti, meglátogatja. Jó hangulatban intettek egymásnak búcsút.
A Golden Phoenix ebédlőjébe érve üdvözölte a társait. Marigold vagy Horus holléte után érdeklődött, hogy elújságolja nekik a történteket. A kalandszerető mágusra egy asztal mellett talált rá, és úgy nézett ki, mint aki el akar bújni a pohár alján.
- Nah, milyen volt kidobónak lenni a bárban? Nagy volt a hangulat? Akadt neked is munkád?
Horus savanyú arccal nézett rá. Szemmel láthatólag nem a kezében tartott üveg volt az első, aminek ledöntötte alkoholos tartalmát a torkán.
- Ne is kérdezd! Maga volt a rémálom. Megkóstoltam a klub új szenzációját, a „Sziporkát”. A harmadik üvegig emlékszek, utána lámpa kikapcs.
- Hadd találjam ki. Marigold nehezményezte, hogy a taccsot dobtad ki, nem az embereket.
- Bárcsak úgy lett volna! Nem, egy eldugott pincében ébredtem egy ismeretlen nő mellett. Habár a „nő” kifejezés nem fedi a valóságot. Pontosabb lenne a „borotvált balkan”.
- Uhh…
- A legrosszabb, hogy a „Sziporka” kihozhatta lelkem legmélyéről a romantikus költőt. A szerelem sújtotta nőszemély meg van győződve arról, hogy minket az ég is egymásnak teremtett, és nem akar békén hagyni. Hiába utasítottam el, küldözgeti a leveleit, meg üzenget fűvel-fával. Ma már hússzor volt ott. Azt se tudom, hova bújjak – Imolatus jót nevetett társának a kárán. Végtére is rá akarta venni, hogy helyette legyen ajtónálló, mert úgy nyugodtan bulizhatna. Nem mintha így is akadályozva lett volna…
- Te azonban nagyon fess vagy ebben a kabátban. Honnan van?
- Ez egy remek kérdés. Főleg azért, mert biztos forrásból tudom, hogy nem lépett fel semmilyen cirkuszi előadáson. A naplopás már ennyire kifizetődő? – hallatszott hátulról Marigold jéghideg hangja. Ennek a nőnek az a hobbija, hogy mások mögé lopakodva kioktatja őket. Imolatus jókedvét azonban nem lehetett csak úgy elvenni, és ez bátorságot adott neki.
- Ha az ember olyan szinten űzi, mint én, akkor igen.
Horus kuncogni akart, de csak egy vérszegény csuklásra futott. Marigold nem nevetett.
- Hol voltál? - követelte vészjósló hangon.
- Ott, ahol a feladat volt. Ám kiderült, hogy csak ingyen munkára kellettünk. A lelkünket is ki akarták dolgoztatni. Ráadásul az egész kócerájt egy hibbant porondmester vezette. Szerencsére azonban velünk volt egy munkás szakszervezet beépített embere is, aki leleplezte a csalást. Az előadást lefújták, mi pedig megkaptuk a segítségünkért járó bért, no meg egy kis szuvenírt.
A mese, amit előadott nem állt túl messze az igazságtól, de mégis hihetőbb volt, mintha démonokkal meg klón Falknerekkel tálalta volna. Az S-osztályú mágusnő hidegen méregette egy darabig, de nem kötött bele a történetbe. Helyette egy meglepő dolgot tett: megdicsérte a fiút.
- Amikor Kevint titokzatos körülmények között egy nyúl hozta haza, azt hittem, rád is hasonló sors vár. Jó látni, hogy helyt álltál, és gazdagítottad a céh hírnevét.
Imolatus nem akart hinni a fülének egy nyúl? Kevin testét? Nem akart belemenni a részletekbe, inkább megköszönte a bókot. Persze nem lett volna ő Marigold, ha ennyivel futni hagyta volna.
- Egy rendes céhtag a társait nem téveszti szem elől. Az ő bukása ránk nézve szégyen. Legközelebb ezt tartsd szem előtt – csak ennyit fűzött még hozzá, majd elrobogott.
Imolatus megvonta a vállát. Nem mintha lett volna módja pátyolgatni Kevint. Ekkor azonban kuncogást hallatszott a terem másik végéből, és valaki azt kurjantotta:
- Horus, Bella téged keres!
A férfi úgy rándult össze, mint akibe áramot vezettek. Könyörgő tekintettel nézett a fiúra.
- Kérlek, tagadj le! Túl józan vagyok ahhoz, hogy újra lássam!
Imolatus fanyarul elmosolyodott, és megsimogatta a kabátját.
- Hazugság… Számomra ez többet már nem opció.

A lépcsőn hamar fel értünk nem okozott semmi gondot a feljutás. A végén azonban egy fa ajtó állt, amit Keila egyszerűen kinyitott. Ahogy áthaladtam rajta a nap fénye elvakított egy pillanatra. Talán, azért mert a csatornában nem volt ilyen fény csak annyi hogy lehessen látni. Amint a vakságom elmúlt körbe tudtam nézni. A látvány viszont meg lepett. Nem láttam a cirkuszt sehol. Eltűnt minden a sátor, a tömeg a porond és a kiegészítő épületek is. Talán csak illúzió volt minden. Mindent Falkner kreált volna a terve érdekében. Amikor viszont meghalt akkor minden odalett, amit addig tett. Na igen így jár az, aki túl nagy fába vágja a fejszéjét. Ezek a gondolatok jártak a fejemben miközben körbenéztem. Emiatt viszont csak késve vettem észre, azt hogy néhány láda hevert a földön. Ez furcsa volt számomra mivel ne gondoltam, hogy a cirkuszból maradt volna hátra. Azonban Keila nyugodtan oda sétált aztán elkezdett a szemével keresni valamit. Amit azonban nem talált, mivel zavartan vakarta meg a fejét, miközben bosszankodva mondott valamit valami társról. Nekem sem sikerült kiszúrnom senkit az eddigieken kívül, bár különösebben nem is érdekelt. Ami Keila-t illeti ö a hozzá közel eső ládát fel is, nyitotta és matatni kezdett benne. Úgy tűnt valamit kereset a ládában. Kis idő után azonban csak egy levelet vett ki a ládából, amit azonnal el is olvasott. Ahogy végzett az olvasással elég ideges képet mutatott, mint ha valami nem tetszett volna neki. De aztán felénk fórdúlt olyan ábrázattal mintha minden rendben lenne.
- Ím a jutalmaitok. Azokban a ládákban – bökőt az egyik ládára - érdekes ereklyék vannak. Egyet választhattok. A pénzt meg tőlem kapjátok meg, ha végeztetek. –
Aztán a cirkuszosok, hoz fórdúlt oda.
Lányok, és Wry, ideje visszaszolgáltatni a gyűrűket. – Amiket azok azonnal le is húztak az ujjaikról. Nekem csak most tűnt fel a gyűrű, mivel eddig csak egyszerű ékszernek gondoltam. Amit nem tartottam fontosnak. Azonban most jobban meg tudtam nézni és feltűnt, hogy mind egyforma mintát mutat. Ám most volt jobb dolgom is mit azon gondolkodni, hogy mik azok a gyűrűk. Inkább bele ástam magam a láda tartalmába, hogy valami jót találjak. Először egy kardot néztem ki magamnak, ami lángra kapott, ha mikor meg próbáltam használni. Úgy gondoltam rendesen hasznát vehetem, ha legközelebb mágia nélkül kell boldogulnom. Azonban jobban belegondoltam a dolgokba és úgy döntöttem, hogy már elég fegyverem van. Így inkább valami mást próbáltam meg magamnak keresni. Ekkor meg akadt a szemem egy furcsa üveggömbön, amiben egy apró ház volt, mint valami üvegbe zárt világ. Ez érdekesnek tűnt számomra, így kivettem a ládából és Keila felé fórdúltam vele. Meg akartam kérdezni hogy mi ez, azonban ö el volt foglalva a többiek kérdéseivel. Meg vártam, míg akadt egy alkalom számomra. hogy én is kérdezzek.
- Keila ez az üveggömb mit tud? – kérdeztem.
- Az a gömb egy igen különleges tárgy. Ugyan is egy felfedező volt, aki készítette. Egy különleges varázslattal van ellátva, ami egy apró világot rejt magában. Ami lehetővé teszi, hogy a használója bekerüljön ebbe a világba, és ott biztonságban legyen. Mivel a gömb csak mágiával pusztítható el. -
- Értem. Akkor ez egy zseb ház vagy valami hasonló. -
- Igen úgy van. Mivel zsebre vághatod, ha akarod. –
- Az érdekelne, hogy mi lett a felfedezővel nehogy egy hulla legyen benne. –
- Ne aggódj. Már sokan használták így kétlem, hogy lehetne hulla. – nyugtatott meg Keila.
- Értem. Ez remek is ám az érdekelne, hogy hogy lehetne be jutni a gömbbe, -
- Egyszerű csak annyit kell mondanod, hogy gömbbe zsúp és máris élvezheted a Merengő kényelmét. –
- Értem ez pont jó lesz nekem bármi korra. Akkor én ezt választom. –
- Remélem jó szolgálatot fog tenni. –
Azzal én el is távolodtam a ládától hagytam, hogy a többiek is meg találják a maguk jutalmát. Én átvettem a pénzt Keila-tol és kezet ráztam vele. Ami meglepően erős volt nő léttétre, bár egy fegyver mágustól ez talán elvárható.
A hogy a többiek végeztek a kincskereséssel, kézfogással búcsút intettünk egymásnak. Ez után a csapat elkezdett szétszéledni. Két lány a cirkuszból két férfival tartott. Míg Irina és Wry kéz a kézben indultak az útjukra. Én inkább egyedül utazom, mivel nem vagyok oda a társaságért.
Ahogy haladtam úgy gondoltam ki kellene próbálnom az üveggömböt. Ezért Egy nyíltabb helyen elővettem és kimondtam a varázsigét.
- Gömbbe zsúp. – Azzal azonnal a gömbben találtam magam pont a ház előtt. Az első benyomás kellemes volt. A hőmérséklet nem volt olyan meleg de hidegnek sem mondanám, de pont megfelelő a számomra. A következő, ami észrevettem az a hatalmas fa. ami a ház előtt volt de pont mögöttem. Egy hatalmas fenyőfa magasodott ott. Amint befejeztem a fa bámulását be kukkantottam a házba is. Egy napaliba léptem be elsőnek, ami elég tágasnak tűnt. Ráadásul még be is volt rendezve egy asztal volt középen körülötte négy székkel, egy kanapé, egy tűzhellyel és két szekrény. Ez pont annyi amennyi elég számomra. Aztán a nappaliból nyíló három ajtó egyike következett. Ami egy hálószobát rejtett egy ággyal, ami mellet egy kis éjjeli szekrény volt. Ezen kívül itt is volt egy szekrény a ruháknak. A következő ajtó mögött egy fürdő fogadott, káddal és vécével. Aztán meg néztem a harmadik ajtó mögötti helyiséget, ami egy üres kamrát rejtett. A gyors körbenézés után, a ház körüli területet vettem szemügyre. A mit fű borított be teljesen. Nem az az ápolatlan elhanyagolt, hanem az, amit nem rég nyírtak le. A nézelődés közben feltűnt hogy a külső világ tisztán látszik. Bár az én szemszögemből nézve hatalmasnak tűnt. A nézelődésemnek az vetett végett, hogy valami elkezdte szemügyre venni az üveg burát. Ezt nem hagyhattam, ezért azonnal kimondtam a varázsigét.
- Gömbből zsúp – aminek hatására kinn is teremtem a rendes világba.
Ami meglepte a mókust, ami a gömböt vizsgálta. Azonnal elszaladt a fák közé. Mivel nagyon meg örültem az újdonsült eszközömnek, ezért úgy döntöttem. hogy veszek pár apróságot a házba. Ezért egyenesen Era-ba vettem az irányt hogy bevásároljak.

Az ajtón át nemsokára a felszínre érkeztünk. ~Végre egy kis friss levegő.~ Csakhogy a semmi közepére érkeztünk. A cikruszi sátornak és a közönségnek már csak hűlt helyét találtuk, nem várt minket semmi, csak a néma csönd, meg a szél suhogása. llletve mégis egynéhány ládát láttam meg tőlünk nem is olyan messze. Keila odavezetett minket, majd beszélt valamilyen "társról" is, akinek elvileg itt kéne lennie, csakhogy magunkat leszámítva nem volt itt senki más. Miután ezen napirendre tért, Keila felnyitotta a ládákat, keresgélt bennük, és egy levelet húzott elő belőle. Azt elolvasván, a nő összegyűrte, majd visszadobta oda, ahol azt találta. Ezután végül hozzánk szólt:
- Ím a jutalmaitok. Azokban a ládákban - mutatott rájuk a nő. ~Milyen szerencse, hogy mindennek ellenére a fizettséget megkapjuk.~ - érdekes ereklyék vannak. Egyet választhattok. A pénzt meg tőlem kapjátok meg, ha végeztetek. - mosolygott Keila, majd kinyújtotta a kezét. - Lányok, és Wry, ideje visszaszolgáltatni a gyűrűket.
~Gyűrűk ? Még olyanok is voltak ?~ Úgy látszik igen, mert azt említettek némi szomorúsággal, de levették ujjukról az egyedi mintákkal díszített gyűrűket és visszaadták azt Keilának. ~Bár nem tudom, mi célt szolgálhattak azok a gyűrűk, de van itt valami, ami most sokkal jobban érdekel engem: hogy mik lehetnel azokban a ládákban.~ Gondoltam, majd a társaimmal együtt odasétáltam az említett faládákhoz. Belenézve láttam, hogy elég sokféle tárgy van benne: egy köpeny, amit Imolatus el is vett, lánc, ékszerek, korsó, de észrevettem egy fehér zsebkendőt is. Egész szép darab volt: egy kicsi, négyzet alakú, finom tapintású keszkenő, a szélén virágmintás csipkedíszítéssel. Mivel mindig vágytam valami finom holmira, megfogtam a kelmét, és odavittem Keilához. Kiváncsi voltam, mitől varázstárgy is ez.
- Keila, elmondanád nekem, hogy ez a kendő mire jó ? - kérdeztem meg tőle.
- Persze. Ennek a varázstárgynak a neve a Tisztaság Zsebkendője. Enyhébb mérgek ellen hatásos.
- És hogy működik ? Töröljem meg vele magam ?
- Nem, nem. Ezt a zsebkendőt be kell nedvesítened, aztán facsard ki belőle a vizet egy edénybe. A nedve gyógyító hatású. Elég hasznos kis kendőcske, azon szép darab is, és a mérete miatt mindig nálad lehet. - ajánlotta a nő.
- Áh, értem. Pont egy ilyenre van nekem szükségem. Ezt választom. - állapítottam meg elégedettséggel, majd összehajtogattam a kendőt és eltettem a ruhámba.
- Rendben, használd egészséggel. - mosolyodott el Keila.
- Köszönöm. ~Ez a zsebkendő még sokmindenre jó lehet.~
- Ja, és ha már úgy is itt vagy. - szólított meg újra Keila. - Odaadom a fizettségedet. - mondta, majd elővett egy bőrszütyűt. - Ím a jutalmad a küldetésért, némi gyémánt van benne. - nyújtotta át az említett tárgyat Keila.
- Köszönöm, hogy az eredeti megbízónk helyett is kifizetsz minket. - hajoltam meg a nő előtt, miután átvettem a kínált szütyőcskét.
- Ugyan, inkább nekünk kellene hálásnak lennünk a szolgálataitokért. Régóta tudtuk, hogy Falkner fel akarja éleszteni azt a démont, de nektek hála, akcióba léphettünk, és legyőzhettük őket. Én is köszönök minket, aztán minden jót. - mondta Keila, szokásos, nyugodalmas mosolyával, és intett egyet búcsúzásképp, aztán felkapta a ládákat és a város felé vette az irányt.
Körbenéztem. A társaim a frissen szerzett varázstárgyukkal vagy épp egymással voltak elfoglalva. Ketten azonban felém tartottak: Irina és Wry.
- Nos... üdv Benoite-chan. Én...azért jöttem, hogy elbúcsúzzam tőled. Tudod, Irina és én, úgy döntöttünk, együtt folytatjuk tovább az utunkat. - mondta Wry kissé zavartan, miközben Irinával előttem álltak, a lány pedig csak békésen mosolygott.
- Értem. És amúgy mik a terveitek a jövőben ? - kíváncsiskodtam.
- Oh, azt még találtuk ki. - nevetett fel Wry. - De annyi biztos, hogy egy ilyen szép nő mellett bárhova sodorhat az élet. - nézett Irinára a fiú. - Ami viszont téged illet, Benoite-chan, vigyázz magadra, talán még találkozunk. - fejezte be Wry, fél szemével rám kacsintott, s végül Irinával kéz a kézben elsétáltak.
- Rendben. Jó utat nektek. - intettem még utánuk.
Ahogy láttam, más is menni készült. Miután mindenki elvitte az általa választott varázstárgyat, Keila fél kézzel felkapta a ládákat, búcsút intett, és Era felé távozott. A társaim közül, akik a küldetésre jöttek, már alig voltak itt néhányan. ~Azt hiszem, ideje nekem is mennem.~ Gondoltam, majd elindultam az erai vasútállomás felé, mivel vonattal jöttem, azzal is megyek haza. ~A munkámat elvégeztem. Bár nem egyedül, de jól végeztem el. Ez egész kellemes érzés.~

Végül ahogy annak lennie kell, mindannyian lenyomtuk a szörnyeinket, vagy legalábbis valami olyasmi. Minden visszatért a normális kerékvágásba, de a legtöbbünk elég durva sérüléseket szedett be, és ebből is Imolatus tűnt ki a leginkább. Zoey, amint magához tér, már rögtön elő is kapott egy apró tégelyt, amiben valami kenőcs-féle dolog volt, és rögtön kezelésbe vette a srácot. A szikla peremre néztem, ahol Falkner-nek kéne állnia, de már csak a kihűlt teste foglalta el, illetve Keila, akit ezután nem sokkal ismét köreinkben tudhattunk, noha ez nem feltétlen volt mindenkinek nagy öröm.
- Mi folyik itt? – tért rá a lényegre Kes. Velős kérdés, ám annál több féleképpen lehet rá válaszolni.
- Erre a kérdésre elég sokrétűen lehet válaszolni, de szerintem azt a választ választom, hogy egy igencsak kellemetlen személy halt meg az utóbbi egy percben. – nos, én nem éppen erre a válaszra vártam, mert ezt szerintem mindenki fel tudta mérni maga, hacsak nem vakult meg időközben.
- És te hogy hogy átláttál az illúzión? – vettem át a szót, és kicsit konkrétabb kérdést szegeztem a nőnek, remélve, hogy konkrétabb választ is kapok rá.
- Pitiáner illúziókon átlát az éles szem, hogyha megvan a megfelelő eszköz rá. – válaszolt, majd közben egy pajzs jelent meg a karján, ami mintha a levegőből materializálódott volna, és állt volna össze rendes, szilárd tárggyá.
- Miért csak egy bizonyos idő elteltével tudott kitörni belőle? – folytatta a kérdés áradatot Arai.
- Keila az egyik legbölcsebb és legokosabb ember, akit valaha ismertem, és ez nagy szó, higgyétek el. Ő nem hagyta, hogy a kívánságért folyó csata elvonja a figyelmét a háttérben folyó ármánykodásról, igaz? – állt ki Zoey Keila mellett, amit egyelőre nem tudtam hova tenni. Keila-t is elég semlegesen kezeltem egyelőre, bár a szándékai nyilván nemesek, a módszerek, nos, azok nem a legtökéletesebbek.
- Nem, kedves Zoey. Nem igaz. Te csak azt ismered, amit látsz, és nem látod a szó mögötti történetet, amit egy jól csavart szó örökké el fog tudni rejteni. – Keila kirántotta a tőrt Falknerből, ami egy igencsak díszes kard formáját öltötte fel abban a pillanatban.
~ Fegyvermágus. – állapítottam meg magamban, majd tovább szemléltem, hogy hová tartanak ezek az események.
- Te-tessék? Ezt meg hogy érted? – hebegett Zoey, mert ő sem akart hinni a fülének. Gondolom én.
- Falkner nem beszélt hülyeséget. Már egy jó ideje szolgálatában állok, és pontosan erre a pillanatra vártam. Hogy előbújjon az igazi énje. És nem csalódtam. És, hogy én hogyan keveredek az egészbe? Felejtsd el a szívszaggató múltamat, mert ez nem én vagyok, csak az, amit szeretném, hogy lássál. - Megakadt egy pillanatra, majd elmosolyodik. - Igen, ezt a stílust is le kellene dobnom, nem az én kenyerem. – Keila lesüti a szemét, bár nem értem, hogy miért.
- Nekem ez bűzlik. Ti elvileg jóban voltatok, nem? – jegyzem meg, és közben azokra mutatok, akik Falkner bandájába tartoztak, bár már ebben is kételkedem.
- Hogy tehettél ilyet? – tört ki Jade-ből is. - Mit művelsz igazából?
- Engem az érdekelne, mit keres itt egy rúna lovag? De az még jobban hogy mit akart Falkner. – Rúna Lovag? Na erre felkaptam a fejem, mert ez elég merész kijelentés volt. Kes vagy nagyon biztos a dolgában, vagy nagyon mellé lőtt most.
- Rúna lovag? – kérdezett vissza Keila nevetve. - Nem, nem, csak egy egyszerű fegyvermágus, különleges felszereléssel. Hogy Falkner mit akart, szerintem ezt ő is elmondta. Sedag, a pusztitás entitásaként van feltűntetve a nem egészen ismert történelemben, és mivel nem tudták elpusztítani, elzárták. Senki sem tudja, hová, és hogyan, de, ha Falkner fel akarja ébreszteni, akkor ez elég információ a társaságnak, akiknek dolgozom, hogy küldjenek engem, hogy eltegyem láb alól. Sajnálom, ha hazudtam nektek, de munkám teljes inkognitóban kellett elvégeznem, és egészen addig nem szabadott cselekednem, míg ki nem derül, hogy mire készül Falkner, hogyan, és hol teszi azt, vagy tettlegességig fajul a helyzet. Az utóbbi történt meg, sajnálatomra, de nem lehet mit tenni. – mintha nem pont ezt várta volna. Igazából megkapta, amit akart, mégis némi sajnálat hallatszik a hangjából. Keila nem hitegetett tovább minket, ledobta illúzióját, amit vakító fény kísért, de amint minden visszaállt az eredetibe, Keila-ra nézve egy vörös hajú nőt láttam, fehér-lila páncélban, hatalmas karddal a kezében.
- Mi ez a... társaság, ha szabad kérdeznem? – szólalt meg Imolatus is, bár kissé erőtlenül, ha jól éreztem.
- Mi van, ha Falkner-ben van elzárva? Akkor most nagyon ügyesen elszabadítottad volna. – előztem meg Keila-t a válaszadásban.
- Ez igaz. Akkor viszont most szabadítottuk ki. – vitte tovább a kérdésem szálát Irina.
- Ha Falknerben lett volna, akkor vele együtt halt volna meg. Ha emberbe zárnak valakit, és megölik az embert, akkor a benne lakozó valami is meghal. Nem, sajnos nem sikerült kitalálni, merre lehet az a Sedag. – ez az állítás nem mindig igaz, és piszok mázli volt, hogy most így jártunk.
- De nem kell aggódni; remélhetőleg, ha találunk kijáratot, akkor ágensei a szervezetnek, akiknek dolgozom bőkezűen fog titeket jutalmazni, mert részt vettetek Falkner legyőzésében. – bíztatott minket Keila, ami mondjuk lehet hogy jól jött. Főleg a „bőkezűen megjutalmaznak” rész.
- Jó, jó, de milyen társulatnak dolgoztunk így, a tudtunkon kívül? – kérdezte Imolatus.
- Talán úgy lesz a legjobb, ha nem is tudjuk meg soha, hogy merre van elzárva Sedag. – mondta halkan Jade, és ebben egyet kellett értsek vele. Lehet, hogy így lesz a legjobb.
- A szervezet inkognitóban szeretne maradni, úgyhogy nem mondhatom el, de inkább ne foglalkozzatok vele, mert jobb ez így. És igazad van Jade, amiről nem tud az ember, nem is aggódik miatta.
- Akkor merre kellene kijutnunk? – kérdezte Irina. Keila nem válaszolt, lehunyta a szemét és forogni kezdett. Inkább hátráltam néhány lépést, de nem akartam, hogy felnyessen. Egy kis idő után a nő megállt, majd az egyik fal felé indult, és a pajzsával rácsapott, minek hatására a fal eltűnt, és egy lépcsősor kapott helyet ott.
~ Illúziók. Pfej. – húztam alig látható grimaszra az arcom.
- Honnan tudta, hogy van ott egy illúziófal? – kérdezte Arai.
- A kardom nem hétköznapi. Ha lehúnyom a szemem, és lenyugtatom az elmém, majdnem meditatív állapotban, lelki szemeim előtt megmutatja a turpisságot a nagy képen. – Keila készségesen válaszolt a lány kérdésére, majd együtt megindultunk fölfelé, hogy végre magunk mögött hagyjuk ezt a lepratelepet.
A lépcsőzés maga, nem volt hosszú, sőt, ahhoz képest, hogy mennyit jöttünk a cirkusz, illetve a közös küzdelmek óta, ahhoz képest nagyon is rövid volt az a pár méter, amit felfelé caplatva tettünk meg. Amikor felértünk, az első dolog, ami feltűnt, hogy a cirkusznak hűlt helye csupán, és már csak néhány láda emlékeztet arra, hogy itt valaha lehetett valamiféle ember alkotta építmény. Keila elvezetett minket egy pontig, majd vártunk valamire. Pár perc elteltével azonban feladta, állítása szerint a társának itt kellene már lennie. Végül tovább vezetett minket, és felajánlott mindenkinek egy kis apróságot, cserébe a segítségünkért. Imolatus volt az első, aki hosszas pakolás után egy míves kabátot vett elő, és legvégül amellett tette le a voksát. Kes egy apró hógömböt, ami gyakorlatilag egy hordozható lakás, Arai pedig egy kendőt, amelyet, ha beáztat, és kifacsarja a levét, gyógyító hatással bír. Utolsóként léptem oda én is, és a szemem rögtön megakadt egy igen szép karperecen. Ezüstös fénye volt, tiszta, és a nap fényében igencsak vakított.
- Keila, ez micsoda pontosan? – fordultam a nőhöz, kezemben a karperecekkel.
- Oh, egy igen szép darabot fogtál ki te is. Azok a karperecek összeköttetésben vannak egymással. Összetartó Erő a neve, bár a megfogalmazás nem teljesen pontos. Amint láthatod, mindkettőben egy-egy lakrima van beleépítve. Amint varázserőt vezetsz bele, a karperec megmutatja, hogy merre találod a párját, így sosem veszted el azt, aki igazán fontos számodra.
- Akkor szerintem én e mellett teszem le a voksom. – határoztam el magam.
- Kiváló döntés. – mosolyodott el, majd tovább állt. Wry és Irina együtt léptek le, és a csapat többi tagja is lassan el-eltünedezett. Az egyik karperecet felhelyeztem, és egész mutatósan állt, a másikkal viszont nem tudtam mit kezdeni, magamat még sem akarhatom megtalálni vele. Éppen pakoltam volna el, amikor eszembe jutott valami. Körül néztem, és tekintetemmel az alkalmi páromat kerestem. Jade is épp indulóban volt, látszólag bántotta, hogy vége ennek az egésznek.
- Jade! – szóltam utána, mire a lány felém fordult. – Jó móka volt, és remekül összepasszoltunk. – ennél bénább dolgot nem is mondhattam volna. Úgy döntöttem, jobb, ha a tettek beszélnek, és átnyújtottam neki a másik karperecet.
- Tarts velem, és garantálom, hogy ennél sokkalta jobb csetepatéban is részed lesz.
- Hát, nem is tudom… – látszott rajta, hogy kissé zavarba jött, de ő is mintha eljátszott volna a gondolattal.
- Csak mondj igent. – unszoltam, hátha ettől bátorságot nyer majd.
- Szavadon foglak ám. – virult ki rögtön az arca, és már fel is helyezte a karperecet.
- Nos, akkor nincs más hátra, induljunk! – elbúcsúztunk még egyszer utoljára Keila-tól, majd irány Magnolia és a Fairy Tail céhház.
Haza érve az első dolgom volt beszámolni arról, hogy mi történt velem az elmúlt időszakban. Nem igazán fűlött a foguk a dologhoz, de mind végig hallgatták az érdekfeszítő beszámolót. Végül Jade-re is sor került a történetben, és végül előhozakodtam vele.
- Jade remek növénymágus, és nagyon is segítségemre volt a cirkuszi hepaj alkalmával. Jó csapatot alkottunk vele odakint, így szeretném, ha a céh tagjává válhatna.
- Ez csak természetes. – válaszolta Mirajane, és már kezében is tartotta a pecsétet, amivel felnyomják a céh jelét. A szimbólum Jade nyakán foglalt helyet az elvárt zöld színben.
- Köszönöm. – mondta ki végül. Kissé még zavarban volt, sokan voltak körülötte hirtelen, de idővel majd hozzá szokik.
- Üdvözöllek a Fairy Tail-ben. – tettem hivatalossá.