Ran Heaven
Gealdor
Hozzászólások száma : 10
Aye! Pont : 0
Join date : 2011. Nov. 25.
Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 1
Jellem:
 | Tárgy: Ran Heaven  Csüt. Márc. 28, 2013 8:45 pm | |
| - Spoiler:
A szövegben nem derül ki konkrétan, de a Blackened Tears-be szeretném megejteni a csatlakozásomat. >.<
Hálásan köszönöm Shiki-nek a közreműködését a kalandban! ^-^
Cash in I.
(póker kártyajáték egy kifejezése, azt jelenti, hogy: „Beszállni a játékba”) Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hosszú utat tettem meg ama városból, melyben éveket töltöttem mesterem oldalán. Sajnos csekély vagyonomat hamar eljátszottam, nem igen illethetőek a „szerencsenap” szóval az elmúlt 24 óráim, melyeket átéltem. Szinte sóvárogtam egy munkáért csak, hogy végre némi vagyonhoz jussak. S majdhogynem csettintésre kaptam üzenetet tanítom egykori ismerősétől eme visszhangzó gondolatom nyomán. A levél rövid volt és tömör; furcsa, ráadásul messzi találkozóhelyet adott meg jelenlegi tartózkodási helyemtől, azonban volt teljes két napom megérkezni Stygna városának közelébe letisztázott találkozópontra.
Arrigo Ettore személyiségét mindig is különcnek tartottam, de eme kérése csak erősített ezen az általam elkönyvelt tényálláson. Szóbeszédeket hallottam már arról a környékről, havas táj, zsebmetszők tanyája, csupa rosszhírű dolgok, nem egy barátságos hely. Azonban nem válogathat a koldus, hogyha nincs mit enni ugyebár.
Vonattal utaztam egy Stygna közeli állomásra, még a szerelvények is rendkívül ritkásan járnak erre a környékre. S elég volt még csak a kocsi ablakából kitekintenem már megborzongtam és összehúztam magamon fekete, bélelt kabátomat, mely a hűvös időtől némileg megóvott. Alig pár órája tettem szert rá egy leszálló utastól, ki figyelmetlenül hagyta poggyászát. Ilyenkor tudatosul csak bennem, hogy némely emberek midőn ostobák, még saját értékeiket sem becsülik meg, fokozott figyelmet nem szentelve haladnak csupán előre. Óvatlanok. Mindig hátra kell nézni, s nem csak a sötétben.
- Örülök, hogy eljöttél, Ran Heaven. – tárt karokkal fogad Arrigo Ettore ama kopár, örökzöldekkel tarkított szirten, melyről remekül rálátni Stygna városára. Üdvözlő ölelését egy könnyed fordulattal kerültem el, így szemtől – szembe állva mesterem egykori üzletfelével.
- Én nem különben, Mr. Arrigo. – feleltem nyersen. Nyálas természetét sosem kedveltem igazán, egyszerűen kirázott a hideg viselkedésétől. Bár az eltelt évek rajta is fogtak, feketeszín lenyalt hajában ősz tincsek húzódtak, s a vénülés első ráncai is körvonalazódtak már arcán.
- Megértem, hogy haragszol, amiért idehívtalak. – kezdet bele fárasztó mentegetőzésébe, minél előbb túl akartam lenni ezen, nem kívántam hosszabb időt eltépelődni személyével. Most már tökéletesen megértem, hogy mesterem anno miért gyűlölte olyannyira Arrigo Ettoret. Minden elhangzó mondata után a hideg futkos a hátamon.
- Még nem haragszom Mr. Arrigo, akkor fogok dühöngeni, ha kiderül, csak azért utaztatott át engem Fiore királyság nagyján, hogy untasson ostoba viselkedésével. – karba font kézzel vetem oda neki az alábbiakat. Türelmetlenül vártam az indokot, hogy megossza velem, mi is az oka annak, hogy idehívott nem sokkal azután, hogy mesteremet kiírták a színdarabból.
- Egy egyszerű feladatom van számodra, melyet remekül megfizetek. Úgy hallottam, hogy anyagi gondjaid vannak mostanában. Szóval, ha érdekel...
- Ne húzza az időt Mr. Arrigo. Nyögje ki, hogy mit akar és utána tárgyalhatunk a jutalomról. – bár rendkívülien értek ahhoz, hogy arcomon ama látszatot adjam, hogy birkatürelmem megtörhetetlen, minek köszönhetően azt sugallom, hogy bármilyen fárasztó, unalmas, idegesítő személy jelenlétét képes vagyok elviselni. Azonban rezzenéstelen mimikám ezúttal, mintha át – áttörnék, szemidegem alkalomadtán megrándul az elviselhetetlen időhúzástól, s biztos vagyok benne, minél többet töltök a társaságában, akkor negatív érzetem csak fokozódik, s a maszkom végleg leesik arcomról.
- Innen nem messze fekszik egy apró faház, ami egy nagyobb létesítmény belsejébe vezet. Sajnos ellenlábasom ott bújik meg előlem, több milliárdos tartozása van felém, gondolom ez vezette az elrejtőzésre. Arra kérnélek, hogy hozd el a pénzt vagy likvidáld. De akkor a fejével lepj meg kérlek, úgy is van egy hely a gyűjteményemben. – simít végig frizuráján, jómagam abba az irányba fordulok, melyre nagyjából meghatározta az épület fekvését.
- Hmpf.. jó sokkal fog jönni nekem Mr. Arrigo, ha netalántán törleszti az illető az adósságát. Kit is kell keresnem? – érdeklődöm, miközben jobb kezem ügyében a pikk ász lapját idézem meg és egyik ujjközömtől a másikig forgatom a lapot, ezzel is lefoglalva nyüzsgő gondolataimat, elterelve a férfi hanghordozásáról figyelmemet.
- Azoth Killyear, rúnamágus. Nagyjából olyan magas, mint én, hosszú lófarokba kötött fekete haja van, kék szeme. Öltözékét szakadt köpennyel szokta fedni. – egy apró hümmögéssel jeleztem, hogy tudomásul vettem az információt a személy leírásáról.
- Giant Flyring Card (Óriási Repülő Kártya) – az eddig „játékra” használt lapot a hófedte talajra dobtam, mely a varázsszó hatására nagyobb méretet öltött. Könnyedén ráugrottam annak sokszorosára nőtt felszínére, útra készen álltam egy kis légszörfnek, mellyel könnyedén lerövidítem az utamat ahhoz a bizonyos épülethez.
- Három napot kapsz. 72 óra múlva Azoth Killyeart pénzét vagy levágott fejét, de meg akarom kapni. A találka Hosenkában lesz. – szögezi le még indulásom előtt Arrigo Ettore a határidőt. Ha tudná, hogy milyen zavaró időhöz kötve dolgozni nem tette volna. Egy intéssel jeleztem, hogy eljutott a tudatomig a rövid határidő ismerete, illetve ezzel együtt el is köszöntem. Inkább nem pocsékoltam rá az időmet, hogy további udvarias burokba öltöztetett szóváltás keretein belül távozzak mellőle. Oh, nem, most csak a jutalom járt a fejemben, amit kapni fogok, ha végeztem ezzel az egyszerű misszióval.
Nem volt hosszú az út, amit meg kellett tennem a Mr. Arrigoval folytatott szóváltásban felmerült faházig. A hegyvonulat láncának félreeső, kiágaskodó sziklái egyike mögött húztam meg magamat, miközben némi mozgásra várakoztam az építmény felől.
Nem tartott sokáig mire felütötte magát egy varázsló és egy bizonyos kopogtatást (két rövid és három hosszú koppantás a falon) követően egy felvonó jelent meg és azzal jutott el minden bizonnyal abba a létesítménybe, melyről a munkáltatóm is beszélt. Mély levegőt vettem és lassan kifújtam, miután a liftben eltűnt az idegen. Az előbb halott „kóddal” igyekeztem betérni a féltve őrzött helyre, hogy odabent megkeressem Azoth Killyeart.
A felvonó útja egy barlangüregbe vezetett, a lilásszín égbolton lebegő felhőket elhűlten fogadtam. A talajból felszálló pára pedig remek búvóhelyül szolgált, nemes egyszerűséggel tudtam alkalmazni lopózás céljából, amiért a sűrű ködben nehezen kiszűrhető az alakom, így csupán annyi a dolgom, hogy megtaláljam az ösvényt, mely a létesítmény belsejébe vezethet. Bár mi se lenne egyszerűbb, ha olyan könnyű lenne a kivitelezés, mint az elképzelés, ez az oka annak, ha az illető inkább elméleti emberként állja meg a helyét, mintsem gyakorlatiként a nagyvilágban. :/
Ugyancsak örülnék, ha kicsit több távpontom lenne a keresett illetővel kapcsolatban, például, hogy milyen erősségű, mert ha a mágiája sokkalta meghaladja az enyémet, akkor bizony csúnyán ráfázhatok az ügyre. Egy munka se ér meg annyit, hogy az életemet eljátsszam a végrehajtás során.
Gondolataim szárnyalása során sikerült eljutnom egy sötét folyosóra, mely pár méterenként valami számomra idegen fényforrással volt kivilágítva. Utóbbi megértésén nem töprengtem, hiszen a fény csak hátráltat a munkám végrehajtásában. A sötétben bujkálva haladtam előre, minden egyes előttem elhaladó illetőt szemügyre véve, hátha valamiben egyezik a megkapott személyleírásban a külsejük, de eddig egyik sem egyezett.
Két diskuráló személy haladt el éppen a folyosón, jómagam pedig egy oszlopot alkalmaztam menedékemül, nehogy észrevegyenek, s további bonyodalmakba keveredjek általa. Bár időközben elmerengtem azon, hogy eme építmény mégis minek szolgálhat székhelyet pontosan, azonban az alábbi nem tűnt olyan fontosnak, hogy kiderítsem, mielőtt végezni akartam, nyomasztó ez a hely.
Éppen kiszemeltem a következő pontot, ahova átsurranva továbbra is az árnyékokban maradva haladhatok előrébb a létesítmény kusza folyosóin, mikor is, ahogy megtettem volna az első lépésemet eme szent cél érdekében, a hátam mögüli neszre már későn figyelek fel, valaki megragad, majd egy erős lendülettel a falhoz szorít, majd egy tenyér kúszik szám elé így megakadályozva döbbenetem hangbéli kifejezését. Ez aztán kellemetlen…
- Mi Aimy Archon mágiája?! – szegezi nekem kérdését gyanakvóan. Az átmeneti döbbenet okán lassan dolgozom fel a feltett kérdés lényegét, de nem tart sokáig rájönnöm a válaszra, miről: fogalmam sincs.
- Halvány elképzelésem sincs róla, ha a Treff 7-es állását kérdezi egy francia pakliban, előbb megválaszolom, Mr. …? Nem gondolja, hogy a hátbatámadás előtt illik hangot adni szándékának? :/ – teljes egészében lenyűgözött a– hang alapján sejtve – férfi előbbi hirtelen felbukkanása, szinte már – már leolvasható az elismerésem az arcomról is, de a sértett büszkeségemet nem hagyhattam teljesen a földdel egyenlővé tenni, mégis csak „hátba támadtak”, vagy valami hasonló. 
Lábaim hirtelen távolodni kezdtek a talajtól, elhűlten fogadtam, hogy a férfi nemes egyszerűséggel emelt meg fél kézzel és terített le a hideg kőre, a meglepettség okán nem volt időm bármivel is előrukkolni, így könnyedén lefogta kezeimet, melynek mozgatása nélkül képtelen vagyok a kártyákat megidézni. Szemem sarkából még látom, hogy az illető jobbjában egy tőrt idéz meg, ismét befogta a számat, melynek értelmét nem igazán láttam egészen addig, mikor is a kezében materializálódó fegyvert hezitálás nélkül a combomba vájta.
- Na próbáljuk meg újra, rendben? Mi Aimy Archon alapvető mágiája? – ismétli el kérdését.
Fájdalmas kiáltás hagyja el ajkaimat, mely minden bizonnyal végig visszhangzott volna a folyosón, amennyiben számat nem takarta volna az alak tenyere. Összeszorított szemekkel igyekeztem elviselni a combomból sugárzó fájdalmat.
- Nem tudom!! – köpöm a szavakat, heves rángatózásba kezdve kezeimmel, hogy mielőbb kiszabadítsam azokat a szorításból, amiért egy erőteljes rúgást nem éppen mérnék le perpillanat fájdalomtól lüktető lábammal. - Egy Azoth nevű rúnamágust keresek, vele van elintéznivalóm! – teszem mindezt hozzá, hátha elfogadja ittlétem lényegét és megúszhatom a további bántalmazást. Szemem sarkából figyeltem az idegen reakcióit, mindeközben szemügyre vettem a külsejét: fehér haj, vörös szem, talán albínó?
A fickó őrült vigyora, mely hirtelen felvillant arcán azonban nem azt tükrözte, hogy mentségemet elfogadhatónak ítélte, azonban úgy tűnt, hogy mondandóm okán némileg gondolkodóba esett. Remélem az a Killyear valami fejes a környéken, nem szívesen hagynám itt a fogamat egy pszichopata kése alatt, bár meg kell hagyni, van stílusa.
- Azoth... mi köze van ennek az Azothnak Aimy Archonhoz ...? – a pasas tekintetén látszott, hogy messze-messze jár éppen gondolataiban, s lassacskán fordult csak felém ismét, igen rémisztő pillantással. A fájdalom ellenére igyekeztem tűrni a megalázkodást. De ha elérném a kártyáimat..! - Szerintem rossz helyen jársz kislány, nem tetszik ez nekem. – a kést forgatni kezdte a combomban. - Hogy jutottál le a felszínről, ha nem tudod a jelszót... már pedig nem tudod a jelszót, ha nem idevalósi vagy, és ha nem vagy idevalósi, akkor céhtag sem lehetsz, ami azt jelenti, hogy ellenség vagy. – fűzte hozzá vigyorogva, mondanivalója vége felé egyre inkább hadarva, a érthető szavakat már alig tudtam kibogarászni belőle. A hideg rázott a fickótól, ámbár hidegvérű hozzáállása lenyűgözött, s még jobban tetszene, ha nem én lennék az áldozat. A jelszóról inkább nem tartottam ismertetőt, olyan könnyű, kifigyelhető volt a kód, hogy szerintem csupán a legostobább emberek nem lennének csak képesek ide lejutni, bár hányan keresnék a vesztüket egy ilyesfajta helyen? Hmpf, milyen ironikus gondolat ez…
- Hát az engem is érdekelne, hogy ki azaz Aimy Arcon. – sziszegtem fogaim között, miközben alsó ajkaimba harapva igyekeztem visszatartani magamba egy újabb kiáltás a fájdalom okán, mely a combomban forgó kés éle okozz. - Ellenség! Háh! – szóval egy céh... egy céhépületben vagyok, ez sok mindent megmagyaráz, például az őrült alak fellépését is, no meg azt is, hogy minden bizonnyal átvertek, csapdába sétáltam egy nyilvánvaló csapdába, milyen ostoba vagyok! Most aztán magamra nézhetek, a mesterem szégyenkezne. De akasszanak fel, ha nem tudom ezt megoldani.
- Pontosan! Ölj meg, ha nem azért jöttem, hogy csatlakozzak a céhez! Csupán tudni akartam, hogy jó helyen járok-e. Milyen „kedves” itt a fogadtatás... – igyekeztem megbántott hangon beszélni, hogy a fogadtatást érintő kritizálásom hihető legyen, de legfőképpen időt nyerjek.
- Fogadtatás? – billentette oldalra a fejét meglepetten a fickó, majd egy egyszerű rántással távolította el a kést lábamból, s dobott a falnak, mely oldalán nyekkenve igyekeztem tűrni az egész testemet átjáró fájdalmat. S lett is volna néhány keresetlen szavam hozzá, amennyiben nem fojtotta volna belém az újabb, igencsak veszedelmes fegyver látványa azokat a bizonyos rosszmájú gondolatokat. Kétkezes kard volt, pengéje egy fűrészhez hasonlított, két foga közt volt éppen torkom, vészesen közel, ahogy a falba vájta egyéni figyelmeztetési módképen. Igyekeztem minél inkább a falnak nyomódni, hogy a penge fogai ne sérthessék bőrömet.
- Új tag, mi? Az új tagok nem a sötét zugokban ólálkodva járnak-kelnek a folyosókon. – szólt, szemei felizzottak, melynek rémisztőségét fokozta az enyhe pirosas fény, amellyel bevilágították a szűk járatot, ami így kissé intenzívebbnek hatott a sötétben. A kardon lévő lemezt megnyomva egyik pillanatról a másikra mozgásba lendültek a pengén sorakozó fogak, balomon torkomat fenyegető élt éreztem, ahogy egyre jobban a bőrömnek nyomódik, de nem sértette még fel azt, míg a jobb oldalirányú eltávolodott tőlem, mely némi megkönnyebbülést hozott magával lelkembe. Azonban mindez mintsem változtatott a tényen: az életem forgott kockán, melynek megvédéséért a Calling station* – t is szíves örömest alkalmaztam, mint helyzethez remekül illő taktika. Valahogy meg kellett győznöm, hogy nem rossz szándékból vagyok itt, hanem valóban csatlakozni kívánok, ehhez a céhez, s lehetőleg úgy, hogy életben maradjak a végére és nem dühítsem fel ennél jobban. Eszem ágában sincs itt hagyni a fogamat azok után, hogy tudom, Mr. Arrigo csapdába csalt. Apró fintor kúszott arcomra a kutyaszorító helyzet okán, s minél közelebb láttam a lehetséges megoldást, annál édesebbnek éreztem a gondolataimban szövődő bosszút átmeneti munkáltatóm irányába.
- Csak eluralkodott rajtam a paranoiám. Kellemetlen szokás... :/ – a fegyver beindulását kissé meginogva fogadom, de mély szusszanással erőt vettem magamon, s a következő pillanatban az arcomra öltött pókerarc rendíthetetlennek bizonyult. És talán megesett, hogy féltem, mert ki nem rettegne egy ilyen szituációban, mégis a legnagyobb magabiztosságot tükröztem a külvilág felé, mint amikor egy biztos vesztés előtt állva a pókerben összezavarom az ellenfelemet határozottságommal, amely okán fel is adhatja a játékot.
- Ugyan Mr.! Az erőszak nem megoldás arra, hogy lebeszéljen, de ha kell, megismétlem: csatlakozni akarok a céhez. – biztos a félelem mondatja ezt velem? Vagy netalántán tényleg akarom? Ha a többi tag is ilyen veszedelmes, mint ez a fickó, ki itt áll előttem, életem következő perceiről bármely pillanatban ítélkezve… tanulhatnék tőlük; kísérteties praktikákat, mely kedvelt asztalom? Lopás, csalás, hazudás, blöff? Ugyan, mintha csak lélegeznék, ez ösztönből jön.
Szavaim úgy tűnik elérték a kellő hatást, bár meglep a mozzanata, de az illető egy egyszerű rántással tépte ki a falba vájt pengét, majd könnyedén tüntette el azt a semmibe. Most volt csak alkalmam jobban szemügyre venni a mágiát, melyet alkalmazott. Sajnos, amíg az életem forgott kockán nem igen törődtem azzal, vajon milyen varázslat az, ami kiír a színdarabból.
- Egy sötét céhbe készülsz belépni és azt mondod az erőszak nem megoldás? – kacag fel őrülten. Ámbár megdöbbentett, hogy a céh illegálisan működik, igyekeztem mindezt palástolni és türelmesen kivárni minden gondolatának mondatokba foglalt variációját. - Érdekes figura vagy, de egy dolgot jegyezz meg, ha a sötétben akarsz tevékenykedni. A sötétséget nem érdekli, hogy ki vagy és hogy honnan jöttél, szabályai vannak. A sötétségben csak az válhat naggyá, aki túlél... – monológja után a fülemhez hajolva suttogja az alábbiakat nekem: Éld hát túl, hogy egy nap téged is megölhesselek...
- Ezt bóknak veszem. – ejtek meg egy apró biccentést köszönetem jeléül, még ha nem is dicséretnek szánta az előbbit. Szívesen vitába szálltam volna vele, azzal kapcsolatban, hogy melyikünk is a fura figura, amiért kifejezetten szórakoztatónak találtam a férfit, őrült jellemállapota ellenére.
- Igyekszem észben tartani Mr. – a fülembe súgott szavakra szám szeglete felfelé görbült, egyszerre sugallt gúnyt és kíváncsiságot egyaránt. Beindította mindez fantáziámat, talán ezúttal igazi kihívóra találtam? - Csak ne üsse nagy fába a fejszéjét Fish*. Én szeretek nagy tétekben játszani, szóval reménykedjen, nehogy a szerencsenapomon kísérelje ígéretét betartani.  – apró kacaj hagyta el az ajkaimat miután kifejtettem ez ügyben a véleményemet.
- Nos, kaphatnék útbaigazítást öntől, Mr.? Roppantul hálás lennék érte. ^.^ – bal kezemmel a falnak támaszkodva öltöm magamra az udvarias formulát, meg nem történtként kezelve az előbbi „félreértésünket”.
- Shiki vagyok – mutatkozott be, majd arcán lévő mosoly, hipp-hopp, eltűnt, s ismét komollyá, rideggé vált arckifejezése. Nem tetszett egyáltalán ez a mimika, sőt mi több, kirázott tőle a hideg. - Nagy szavak egy kezdőtől, ha valóban érdekel a különbség közöttük, akkor folytathatjuk az előbbi kis bunyót. Vagy elindulsz inkább arra és a legfelső emeleten megtalálod a mestert, akinél jelentkezhetsz. – mutatott a folyosó egyik irányába.
- Nagy szavak? Ugyan! Miket hallott? Öljön meg, ha nem csak a huzat volt! – kacagtam fel, majd azon voltam, hogy mielőbb kereket oldjak, mielőtt újabb számomra rossz cselekedeteteket húznék ki az illetőből, melyben akár már a fogamat is otthagyhatnám. - Köszönöm, Mr. Shiki, majd találkozunk. – egy intéssel búcsúztam, miközben lassú léptekkel, kissé sántítva sérült lábamra, de elindultam a megadott irányba, fejem pedig már a revánson járt, melyet egyszer talán mindenképp megejtek a fiatalemberrel. De előtte betartom a szavamat és csatlakozok a céhez, még ha eleinte füllentésnek gondoltam is ezt. Lehetséges, hogy végre megtaláltam az utat, amit kerestem?
- csillagozott kifejezések:
* calling station = Ez egy pókeres kifejezés, karakternél gyakori. Olyan passzív játékost jelent, aki sokszor tartja a tétet, de szinte soha nem emel és nem is dobja el a lapjait. Öröm ilyenek ellen játszani.
* fish = Kezdő, illetve rossz játékos megnevezése a pókerben.
|
|
Nagyon nagyon nagyon szépen megkérlek, hogy ne használd őket, ezek chatre valók. Annyira szép, okos képeket használsz, szerintem nélkülük is tökéletesen ki tudod fejezni Ran érzéseit. Semmi szükség nincs ezekre a képekre egy ilyen irodalmi környezetben.