Magánküldetés Nyolcas, Leena és Nickolas számára

Amint a kopasz mágus nem mozdult Nyolcas idő fagyasztó mágiája miatt, megindult mindenki feléjük. Nick ért oda először és egy dühvel teli ütést mért a férfi tarkójára. Letelt az idő és abban a pillanatban a fickó ájultan, magatehetetlenül esett össze. Nick rákopott a férfi testére kifejezve az undorít, amit ezek műveltek az emberekkel.
- Rohadékok…
Leena eközben meg sem állva a másik kettő után futott, de esélytelen volt az ügy, mivel a két tag nyomtalanul felszívódott. Látszólag s lány nem tudott belenyugodni a történtekbe, mivel idegesen járt fel s alá a teremben a mágusokat keresve.
- Semmi értelme Leena, azok már rég eltűntek. Gyere, menjünk. – mondta Nick, mivel kezdte idegesíteni a lány járkálása. A kopasz férfi éledezni kezdett, de Nick azonnal a tarkójába rúgott a bakancsával. Egy lépéssel az arca elé lépett és leguggolt, majd a képébe lehelt egy bénító méreg felhőt. A férfi beszívta egy nagy részét, ami bejárta végül az egész testét. A méreg izombénító hatású volt. Ha túl sok kerül a szervezetébe, akkor a tüdeje és a szíve is leállhat, de Nick-et ezt kicsit se érdekelt.
Leena ekkor visszaért a keresésből, majd csatlakozott a csapat többi tagjához. Nick ekkor megfogta a kopasz mágus ruhájának a nyakát és maga után húzva megindult. Észrevette, hogy Leena furcsán bámulja.
- Most meg mi van? Vagy te szeretnéd vinni?
- Ja nem, nem .
- Arra megyünk amerre jöttünk? – kérdezte az apró kisember.
- Hát nem vagyok biztos benne, hogy a csúszdán feltudnánk vinni – szólt közbe a fegyvermágus.
- Nick te merre jöttél? –fordult Nick felé Leena.
- A sikátorokon keresztül, nem hosszabb, mint amerről ti jöttetek.
Mindenki rábólintott, majd Nick vezetésével visszamentek azon az útvonalon, amin jöttek. Visszafelé már sokkal gyorsabban tudtak haladni, hisz nem voltak illúziók, csapdák, csontvázak és persze akadályozó mágusok sem.
Végül gond nélkül elérték a létrát, ami az utcára vezetett. Leena felsietett rajta, aztán pedig Nyolcas is. Harmadiknak Nick ment, aki a fegyvermágus segítségével és némi szenvedés után sikeresen felvitte a fekete mágus testét. Ott aztán ledobta a porba és a biztonság kedvéért – és mert jól esett neki – belerúgott egy hatalmasat a férfi oldalába.
Nick hunyorogva körbenézett. Hamar megszokta a fényt, majd mélyeket szippantott a friss levegőből. Miután mindenki ki élte magát a szabadban, elindultak leadni a férfit és begyűjteni munkájuk gyümölcsét.
Nick továbbra is a ruhája nyakánál fogva húzta maga után a pasast. A csapat meglehetősen szokatlan képet alkotott az átlagos városiak szemében, akik ekkor az utcákon tartózkodtak és rendesen meg is bámulták szagos hőseinket.
Nick szabad kezét felemelve intett az embereknek.
- Nyugalom! Menjenek tovább! Nincs itt semmi látni való! Haladjanak a dolgukra!
Leena Nick-el ellentétben látszólag elég kényelmetlenül érezte magát. Nyolcas is hasonlóképpen volt, bár neki sem az arcáról sem pedig a szívveréséből nem lehetett erre következtetni. Egyedül csak a Leena-hoz való közelebb húzódása adott erre a következtetésre okot.
Néhány utca után el is érkeztek a kórházba, ahol aztán meg sem álltak a kórház igazgató irodájáig. Ott Nick ledobta a férfit a padlóra, majd minden további szó és kérdezés nélkül kényelembe helyezte magát egy párnázott fotelben, majd rágyújtott.
Az igazgató megtudva a sikerünket azonnal hálálkodásba kezdett, ám Leena még az elején félbeszakította.
- Sajnos nem sikerült mind a hármat elfognunk, de így már nem lesz több eltűnés. Ne aggódjon a kicsik most már biztonságban lesznek.
- Ó értem. És az a másik kettő, ők biztosan nem fognak vissza jönni? - kérdezte kissé aggódva.
- Nem – felelte Nick egyszerűen és tömören két slukk között. A következő pillanatban egy bökés érkezett az oldalába Leena-tól küldve, mire Nick felvont szemöldökkel nézett vissza rá.
- Higgye el most már semmi gondja nem lesz!
Az igazgató végül – némi belső győzködés után – visszament az asztalához és telelakrimát ragadva azonnal hívta a királyi rendfenntartókat. Rövidesen újra ki nyílt az ajtó és két katona lépett be rajta. Ketten két oldalról megragadták a földről és felráncigálták az ernyedt testet. Az igazgató idegesen mérte végig a testet.
- Életben van egyáltalán?
- Igen – válaszolta Nick, miközben kifújta a füstöt. Biztos volt benne, hisz teljesen tisztán hallotta a férfi szívverését.
A két katona ezután kivitte a fickót, majd becsukták maguk után az ajtót. Az igazgató leült a székére és kihúzott egy borítékot a fiókjából. Kinyitotta és előhúzott belőle egy köteg bankót.
- Ideje volt már… - morgott halkan Nick. Az igazgató meg se hallva ezt elkezdet számolni a pénzt, majd mikor meg volt vele kis bólintással jelezte magának, hogy annyi amennyinek kellene lennie. Négy egyenlő részre szétosztva letette az asztalra maga elé.
Mindenki odalépett és elvett egy csíkot. Nick elnyomta a cigijét, majd fölpattant a helyéről és elvett egy köteg pénzt. Átszámolta a 65.000 Gyémántot, aztán a zsebébe gyűrte a pénzt.
Ezzel végezve kiléptek az igazgató irodájának ajtaján és lementek a földszintre a kijárathoz, kivéve a fegyvermágust. Ő ugyanis valami oknál fogva nem tartott velük, hanem az igazgatóval bent maradt az irodában.
Lent kilépve a hatalmas üvegajtón Leena hirtelen megszólalt.
- Egyébként… - kezdte kicsit elbizonytalanodva – nem tudom hogy ti most mit terveztek, de … nincs kedvetek csatlakozni a Dragon Fanghez? – nyögte ki. Aztán hadarva előröl kezdte az egészet és magyarázkodásba ment át. - Persze ha már van klánotok nem muszáj én csak gondoltam, máskor is mehetnénk együtt munkát vállalni – nézett le Nyolcasra – meg hárman nagyobb munkákat is vállalhatnánk. – fordult végül Nick-hez, akit meglepetten ért a kérdés.
- Hát… - kezdte el, aztán a zsebébe nyúlt és elővett egy újabb szál cigit – nem is tudom…
Rágyújtott és mintha direkt húzna az időt beleszívott párat.
- Mi a jó ebben nekem?
Leena lázas magyarázkodásba kezdett holmi klántársakról meg barátokról és valamiféle egységről, de látva, hogy rossz helyen tapogatózik stratégiát váltott.
- És persze a klánok kapják meg elsőként a megbízásokat.
- Igazán? –kérdezett vissza immár érdeklődő hangon Nick.
- Persze. Rengeteg megbízás szokott érkezni a klánokba nap, mint nap, amik nagyon jól fizetnek.
Nick az állához emelte a bal kezét és dörzsölgetve gondolkozóba esett. Leena látta már a célvonalat épp ezért nem állt le az utolsó hajránál.
- A választékosságról nem is beszélve. Rengeteg munka közül választhatod ki a neked legszimpatikusabbat.
- Ez nem is hangzik olyan rosszul. Legyen. Belépek, de aztán nehogy megbánd, ha elhappolom előled az összes jól fizető megbízást.

A kombináció ismét sikeresnek bizonyult. Sikerült lefagyasztanom a gonosz embert és így a társaim odaérve letudták őt ütni. sajnálatos módon a többi azonban elmenekült és hiába próbálkoztunk volna, őket már nem is kaphattuk volna el. Kicsit csalódottan, kicsit idegesen, de végül úgy döntöttünk azzal akit legalább sikerült elkapni, visszamegyünk.
~Arra megyünk amerről jöttünk?~ kérdeztem kicsit bizonytalanul visszaemlékezve a sok szörnyűségre amit az ideút során kellett megtapasztalnunk. Nickolas vezetésével azonban egy kicsit más útvonalon indultunk azon a csatorna járaton amin ő jött utánunk. Gyorsan el is értük a felszínt, hisz most semmi sem állt az utunkba. A fegyvermágus fiú is velünk tartott, úgy vonszolta Nikcolas végig az utcán az eszméletlen kopasz férfit. sokan megbámultak minket de engem mégis az izgatott a legjobban, hogy Nikcolas milyen durván bánik szegény kopasszal. Lehet, hogy rossz ember de mégis rossz volt nézni ahogy Nickolas ráncigálja, belerúg és egyebek. De szerencsére nemsokára elérünk a kórházba. A történések számomra ekkor kicsit felgyorsultak. rengeteg furcsa gondolat és érzés kavargott bennem. Jöttek a hatóságok, átvették a bűnözőt és habár a maradékot nem kaptuk el az ügyet mégis lezártnak tekintik és a pénzjutalmat is megkapjuk, természetesen csak megharmadolva, de legalább az is valami. Miután kicsit lenyugszanak a dolgok Leena egy számomra nagyon meglepő kérdéssel áll elém és Nickolas elé. Meghívást intézett felénk a Dragon Fang-be. Nem tudtam pontosan mi az, de ahogy a szavaikból kivettem egy mágus céh lehetett az. Hallottam már ilyesmiről, sok ember gyűlik össze egy helyen és együtt dolgoznak. Leena elkezdte Nikcolast győzködni, ami közben bennem ismét sok minden kezdett el kavarogni. Mikor végül a fiút meggyőzte a lány és felém fordultak volna, már nem láthattak senkit sem ott ahol egy perce én álltam...

A nap kezdett lemenni a horizont mögé. Én a város melletti erdőbe totyogtam éppen be, egy dombra felkapaszkodva. A tetején megálltam és a város felé nézve leültem. Nem tudom mi ütött belém, de mikor Leena feltette a kérdést és szinte azonnal sarkon fordultam, megmarkolva a pénzem valamint a botom és elfutottam. egész mostanáig meg sem álltam. A város felett időzött a tekintetem miközben végig gondoltam a mai napomat. Megismertem két új embert, közelről, most elsőnek a Doktor óta. Mégis miket gondolok? Közelről? Hisz semmit sem tudok róluk... de mégis együtt harcoltunk... harcoltunk? Ugyan én csak szerencsétlenkedtem, nem vagyok jó semmire sem harcra meg pláne! De ők ketten olyan erősek! Vajon milyen mágiát használtak? Lehet, hogy sosem tudom meg...
Felálltam leporoltam a kabátkámat és megfordulva az erőbe indultam. Lelki szemeim előtt pedig ott lebegett Leena arca, amit úgy hiszem sosem fogok elfelejteni. Ő különösen érdekes érzelmeket keltett bennem...