Fórum Event: "Szürke" - Hargeon ostroma

– Ez nagyon aggasztó, nerk… - dünnyögte Nokinerk az újságot bújva. Egy poros kis sivatagi fogadóban pihentek reggelizés közben. A falusiak valósággal sürögtek-forogtak körülöttük, hogy minden szükséges meg van-e számukra és minden kényelmes-e. Ami korántsem volt meglepő, hisz már sokadszorra mentette meg a falusiakat Reigen a haláltól. A sivatagban számtalanszor fordult elő, hogy hónapokig nem esett és a falusiak a szomjhalál szélére sodródtak. Akkor azonban felbukkant Reigen és a mágiájának köszönhetően eleredt az eső, amitől aztán visszatért az élet. A falusiak körében ezért is emlegetik csupán, mint „Esőhozó”.
– Mi történt? - kérdezte, majd jókorát kortyolt a kaktuszlevéből és próbálta elhessegetni az embereket. Kényelmetlennek érezte, hogy ekkora piedesztálra emelik és nem akart visszaélni a helyzetével. Nem úgy, mint Nokinerk, aki felettébb évezte, hogy kiszolgálják és lesik minden kívánságát.
– Megkezdték Hargeon város evakuálását, nerk.
– A sötétek?
– Nem hinném. Több száz, zászló nélküli hadihajó tart a város felé, nerk. A lapzártakor négy napra datálták az érkezésüket, szóval most már ez hozzávetőlegesen csak három nap, nerk. Ráadásul a sötét céhesek inkább északon aktívak. Már amennyire mostanság, nerk. A hajók pedig délről jönnek. Egy ilyen művelethez nem lenne elegendő tőkéjük, se emberük még pluszban, nerk.
– Akkor kik lehetnek? - kérdezte elgondolkozva Reigen, inkább magától semmint Nokinerktől.
– Ki tudja, nerk… Viszont a királyi sereg és a Rúna Lovagok segédkeznek az evakuálásban és a város megerősítésében, nerk. Hmm… és mágusok segítségére várnak még a továbbiakban, nerk - egy kis szüntetet tartva tovább olvasott, majd homlokráncolva felnézett - Nagyon betojhattak, ha az akció vezetésére Zuko Eswrath-ot kérték fel, nerk
– Ő kicsoda? - kíváncsiskodott Reigen. Ismerősnek csengett neki a név. Biztos volt már benne, hogy hallotta valahol, de nem tudott hozzá arcot társítani, vagy bármilyen más tulajdonságot.
– Sokan úgy tartják, hogy ő a legesélyesebb legközelebb a Tíz Szent Mágus címére, nerk.
Reigen elismerően füttyentett.
– Akkor meg van hova megyünk ezután.
– De csak kicsit később, nerk - temetkezett vissza az újságba a kis shugo.
– Nem gondolod, hogy ez azért túlzás? - vakarta meg a fejét az ifjú mágus elnézve a Nokinerk körül álló három falusit, akik az egész beszélgetés alatt a bundáját kefélték.
– Ugyan már, nerk. Tudod, hogy utálom, ha telemegy a bundám homokkal, nerk…


Az elkövetkezendő két napban Reigen és Nokinerk ott segített Hargeon kikötővárosban, ahol csak tudtak. Egy nap több száz fordulatot is megtett a tűzfelhőjével a lakosságot evakuálva és az ingóságaikat szállítva. Némi rábeszélés után Nokinerk a bináris drónjait is felajánlotta evakuációs célra, bár továbbra is tartotta magát, hogy méltatlan feladat a drónjainak.
Addig ő a város erősítésében segédkezett és logisztikai feladatokat látott el. Mágikus interfésze segítségével felügyelte a munkamenetet és koordinálta a katonák egy részét. Sajnos tízezer ember felügyeletére még ő sem volt képes, így csak a szakaszparancsnokok többségével tudott kapcsolatot kialakítani.
Az inváziós erők érkezésének feltételezhető napjának a reggelén egy gyűlést hívtak össze Hargeon főterén. A találkozóra minden segítő mágus, magasabb rangú katona és rúna lovag meghívást kapott.
Már jókora tömeg összecsődült az emelvény körül, mire Reigenék odaértek. Ahogy előrébb furakodott a tömegben, hogy jobb rálátása legyen az eseményekre, egyre többen csodálkoztak rá, akik mellett elhaladt.
- Az ott…
- Tényleg ő az…
- Elemek Ura Reigen…
Az emberek összesúgtak, néhányan még rá is mutattak. Reigen persze ebből semmit se vett észre. Egyrészről az emelvényre koncentrált másrészről pedig nem volt hátul szeme, hogy feltűnjön neki.
Miután elég közel ért megállt és az emelvényen lévő három személyt kezdte el figyelni.
– Melyikőjük Zuko? - kérdezte Reigen társától, aki időközben a bináris drónjára felülve a levegőbe emelkedett a tömeg szemmagasságába.
– A szemüveges, ott középen, nerk - bökött az emelvény közepére.
– És a másik kettő?
– Mindjárt, nerk.
Nokinerk előhívta a mágikus interfészét, aminek arcok jelentek meg és váltogatták egymást olyan sebességgel, hogy Reigen fel se tudta fogni kiket láthat. A kavargástól pedig már szédülni kezdett, így inkább maga elé nézett.
– A nő Dianne Amarysth, vagy ahogy emlegetik, Legátus, nerk. Rúna Lovag és nagy specialistája a harcoknak. A sötét céhek ellen is számos győztes akció vezetett. Nagy tapasztalata van a csaták irányításában, nerk. - mondta Nokinerk, az első találat után, majd folytatódott a keresés az adatbankjában a másik után.
– Hmm
– A férfi pedig Raktson tábornok, aki bár nem tagja a Sakura Lovagoknak, a király teljes bizalmát élvezi. Az ő neve is ott szerepel számos ütközetben, nerk. Ha a kormány ilyen embereket küldött ide, akkor az nem jelenthet jót, nerk. Nagyon tarthatnak az ismeretlen fenyegetéstől, nerk.
– Az emberek mindig attól félnek a legjobban, amit nem ismernek…
A zúgolódás kezdett abbamaradni, az emelvényen állók előreléptek egyet és felemelve a kezüket csendre intették a tömeget. A szemüveges férfi szólalt fel először hangját mágiával felerősítve.
- Köszönöm mindazoknak, akik a szűkös időkorlát ellenére eleget tettek a hívásnak. Bár a Tanács parancsa az ország valamennyi mágusához szólt, sejtettük, hogy a céhek állományának csak egy töredéke lesz képes megjelenni ilyen rövid idő alatt. Örülök, hogy ennek ellenére pár híresebb egyénnek is sikerült ide érnie.
– Ó, vannak itt hírességek is? - tekintett körbe érdeklődően Reigen.
– Te is az vagy, nerk…
A pillanatnyi hatásszünet után Zuko folytatta a beszédjét.
- Viszont nem is húznám soká a szót, hisz az ellenség bármikor az öbölbe érhet. Szóval, a lényeg: Keveset tudunk a felénk közeledő idegen flottáról, ám annyi bizonyos, hogy a szándékaik közel sem békések. A kilétük ismeretlen számunkra, minden felderítő akciónk kudarcot vallott a légi egységeiknek hála. A hajóik számát meg tudtuk ugyanakkor becsülni, ami alapján, ha úgy vesszük, hogy minden tengerjárójukon egységes létszámú embert szállítanak... Akkor legalább félmillióan lehetnek...
A tömeg hangos sugdolózásba kezdett. Mindenki meglepődött a számon. Jó páran elkezdtek aggódni, hisz mi történik, ha az érkezők mindegyike mágus? Akkor nem csak a számbeli fölény lesz az ellenségé. Többen vitába is szálltak egymással az esélyekről, az ellenségről és a következményről. Mindenkinek meg volt a saját véleménye. Reigen és Nokinerk csak csendben hallgattak és várták, hogy Zuko folytassa.
- A várost aligha tudnánk megtartani, egyértelműen több időre lesz szükségünk az ország védelmének a megszervezéséhez! Ám mindenképp fel kell tartanunk az ellenséget addig, amíg a menekülők biztonságos távolságba nem érnek! A tervünk a következő: Én a központi épületből fogom irányítani a védőpajzsom, amelyet az egész város köré felállítok. A civileknek szabad átjárást biztosítok majd, míg megpróbálok minél több ellenfelet kívül tartani a vonalán. Amíg ezt teszem, védtelenné válok a külvilággal szemben, így szükségem lesz emberekre, akik az épületet védik, és magát a városközpontot. Olyan csapatokra is szükség lesz, akik még az itt tartózkodó civileket segítik, és védelmezik menekülés közben, valamint meggátolják az esetleges üldözést. Végül, de közel sem utolsó sorban, természetesen a partvonalon is szükség lesz mágusokra, hisz ott lesz a leghevesebb a küzdelem. Mondanom sem kell, hogy az lesz a legveszélyesebb poszt mind közül! Senki se feledje, hogy a hazánkat, és a mienket védjük! A helyzetünk amúgy sem volt túl fényes az utóbbi időkben, hála a sötét céhek elleni csatáknak, ám nem inoghatunk meg, bármi is történ… - akadt meg hirtelen a mondandójában, miközben az ég felé kezdett bámulni. Többen is értetlenül néztek rá, majd megfordulva elkezdték figyelni, mit vehetett észre.
- Ott az égen! – kiáltozz fel valaki a tömegben. A tengerpart feletti égbolton egy raj közeledett a város felé. A nagy távolság miatt nem lehetett kivenni mik is lehettek azok, ám sötét felhőként borították be az eget.
– Lehet, hogy a hírszerzés tévedett az ellenség számával kapcsolatban, nerk… - csuklott el a shugo hangja. Reigent is aggódás fogta el. Még sok civilnek nem sikerült elhagynia a várost, illetve akik elindultak még azok se járhattak messzire.

Egy sürgős felhívás miatt érkeztem meg Hargeonba. Ahonnan az emberek épp távoztak, mint a csürhe. Mindenki vitte magával, amit tudott, nem akartak hátra hagyni semmit sem. Épp ezért volt az egész olyan, mint egy nagy csürhe vonulna végig az úton. Egem azonban nem nagyon tudtak zavarni, hiszen ezzel csak azt érték el, hogy a megbízás teljesítése könnyebb lesz. Hiszen nem másért fáradtam el ide, mint a felkérés említett. Támadó ellenséges hadak visszaverése a céljából.  Amiknek leküzdése céljából minél több mágusra és harcképes emberre van szükség. Éppen ezért elviseltem a hatalmas forgatagot, amin át kellet magam verekedi. Azért hogy a városba jussak. Ami már csendesebb volt. Legalább is az előbbiekhez képest. Katonák rohangáltak fel és alá. Voltak, akik az embereket terelgették, mint pásztorok a nyájat, míg mások éppen a rászorulóknak segítettek. Akiből több volt, mint amennyivel elbírtak volna. Ezen felül az utcákon is volt mit dolgozni nem egy helyen kellet javítani az ideiglenes barikádok állapotán. Vagy éppen a hadi anyagokat kellet a megfelelő helyre mozgatni. Nagyszámú katona és rúna lovag igyekezett mindent megtenni minél hamarabb. Az egyik katonától sikerült útba igazítást kérnem azzal kapcsolatban merre kell menni, bejelentkezni. Azonnal útba is igazított a megfelelő személyhez. Aki az adminisztrációért volt felelős. Könnyen meg is találtam nem volt nehéz. Nem sokat kellet várnom, mivel nem nagyon tolongtak az emberek jelentkezni. A tiszt felvette az adataim, ám amikor kérte a papírjaim, nagyon meglepődött. Mivel nem volt céhes papírom de még a létezésem igazoló szeméjes papírok sem. Számára csak egy csavargó lehettem, azonban az ember hiány miatt elfogadta a jelentkezésem, különösen mikor megmondtam, hogy mágus vagyok. Azonnal elküldött egy katonával, azzal a feladattal, hogy segítsek pakolni és akadályokat állítani. Ami ugyan egy elég egyszerű munka de nem is vártam, hogy fontos feladattal bíznak meg. Így beálltam a többi katonához és végeztem a dolgom. Nem egy utcát sikerült elzárni mindenféle lommal, amit az emberek ott hagytak. Még a fürdőkádak is felhasználásra kerültek. Mindent fel használásra került, amit csak meg lehetett mozdítani. Volt ahol egy épületet teljesen lerombolva sikerült egy nagyobb tér kijárataiból néhányat lezárni. Minél több sánccal végeztem annál több várt rám. Ami jelezte itt nem holmi csetepaté várható. Ugyan is egyre másra vitték az agyúkat a tengerpartja és a sáncokhoz is raktak belőlük. Ám a fegyverek száma sem volt elhanyagolható mivel jó pár ládányit kelet elszállítani, a védvonalakhoz. Munka közben figyeltem arra, hogy a táskám, amiben ott pihent az apró hollótojás véletlenül se sérüljön meg. Mivel nem épp jó ötlet volt egy törékeny tojást egy háborús övezetbe hozni, de ha már elhoztam, megvédem. Azonban ez nem esett nehezemre az első nap. A második nap délelőtt egy gyűlést hívtak össze a főtérre ahol minden mágusnak, Rúnalovagnak és magasabb tisztnek jelen kellet lennie. Ahol tényleg rengetegen össze is gyűltek.
- Köszönöm mindazoknak, akik a szűkös időkorlát ellenére eleget tettek a hívásnak. –Szólalt fel egy fiatal velem egy idős férfi. Akit a tömegből többen is ismertek. Állítólag a tíz szent mágus cím várományosa. Mellette még ott volt egy fiatal nő akiről a katonáknak meg volt a véleményük mint lovagról és mint nőről is. A másik egy idősebb férfi volt aki tábornoki rangban tisztelget és ő volt az akinek a katonák engedelmeskedtek. - Bár a Tanács parancsa az ország valamennyi mágusához szólt, sejtettük, hogy a céhek állományának csak egy töredéke lesz képes megjelenni ilyen rövid idő alatt. Örülök, hogy ennek ellenére pár híresebb egyénnek is sikerült ide érnie. – Mondta minek hatására én elkezdetem nézni a tömeget hogy kik azok a híres mágusok, de én egyet sem láttam akit ismerhettem volna.  - Viszont nem is húznám soká a szót, hisz az ellenség bármikor az öbölbe érhet. Szóval, a lényeg: Keveset tudunk a felénk közeledő idegen flottáról, ám annyi bizonyos, hogy a szándékaik közel sem békések. A kilétük ismeretlen számunkra, minden felderítő akciónk kudarcot vallott a légi egységeiknek hála. A hajóik számát meg tudtuk ugyanakkor becsülni, ami alapján, ha úgy vesszük, hogy minden tengerjárójukon egységes létszámú embert szállítanak... Akkor legalább félmillióan lehetnek... –Ezen információk engem is megdöbben tettek. Nem vártam ekkora számokat. Ötszázezer ember azért már valami. Ami úgy ötszáz vagy ezer hajót jelent, ha helyes a következtetésem. Ezen felül még ott van a légi erő, ami könnyedén lebombázza a várost. Ez már aztán tényleg nem játék itt aztán nem foghatom vissza magam. Azzal benyúltam a táskámba és elővettem a tojáskánt pihenő Ravent és egy jó erős acél dobozba zártam a biztonsága érdekében. Aztán folytattam a beszéd hallgatását.
- A várost aligha tudnánk megtartani, egyértelműen több időre lesz szükségünk az ország védelmének a megszervezéséhez! Ám mindenképp fel kell tartanunk az ellenséget addig, amíg a menekülők biztonságos távolságba nem érnek! A tervünk a következő: Én a központi épületből fogom irányítani a védőpajzsom, amelyet az egész város köré felállítok. A civileknek szabad átjárást biztosítok majd, míg megpróbálok minél több ellenfelet kívül tartani a vonalán. Amíg ezt teszem, védtelenné válok a külvilággal szemben, így szükségem lesz emberekre, akik az épületet védik, és magát a városközpontot. Olyan csapatokra is szükség lesz, akik még az itt tartózkodó civileket segítik, és védelmezik menekülés közben, valamint meggátolják az esetleges üldözést. Végül, de közel sem utolsó sorban, természetesen a partvonalon is szükség lesz mágusokra, hisz ott lesz a leghevesebb a küzdelem. Mondanom sem kell, hogy az lesz a legveszélyesebb poszt mind közül! Senki se feledje, hogy a hazánkat, és a mienket védjük! A helyzetünk amúgy sem volt túl fényes az utóbbi időkben, hála a sötét céhek elleni csatáknak, ám nem inoghatunk meg, bármi is történ- Mondta és aztán tekintete a távolba veszt. Minden ki oda fordult hogy lássa mit néz. Ekkor tűnt fel az égen egy sötét felhő, ami élőlényekből ált. Legalábbis a mozgásból én arra következtettem. Na szép még számolni sem tudnak az ellen ség már itt van.

Nightyngale és kompániája már kényelmesen berendezkedtek a Soaring Gryphon gyönyörű viktoriánus épületében, amikor egy unalmas délelőttön vészhívás érkezett be az épületben található, közös használatú lakrimafonra.
- Rog, nyugodj le kérlek, így egy szót sem értek… - zsörtölődött a lány, miközben a láthatóan és hallhatóan ideges férfi szavainak értelmét kereste.
- Mint mondtam, Nightyngale, Hargeonban para van! Teljes kikötőzárat rendeltek el, és nem érkezik Bosco felől sör!
- Ez megbocsájthatatlan. – sötétedett el a lány tekintete, miközben összeszorult ökle. – Mégis mi történt?
- Ez ennél kicsit hosszabb lesz… - sóhajtott egy nagyot a férfi, és belekezdett történetébe. Tíz perc részletes magyarázat után végre Nightyngalenek is összeállt a kép, majd egy gyors búcsú után lehuppant egy igen kényelmesnek tűnő fotelba, miközben fejét fogva gondolkozott azon, hogy mitévő legyen.
- Starwing! Eclair! Kurousa! – szólította fennhangon csapatát, akikről tudta, hogy a közelben tartózkodnak. A három „gyermeke” igen kíváncsi természettel volt megáldva, Kurousagi pedig a hallgatózás mestere volt, így Nightyngale biztos volt benne, hogy már tisztában vannak az országot sújtó csapások legújabbikának mibenlétével. Pillanatokon belül előröppent a szomszéd szobából egy denevérszárnyú macska, mögötte pedig a két cselédlány érkezett lehajtott fejjel.
- Hallottuk mi történt… - kezdett bele Eclair, de Nightyngale intésére csendben maradt. Nem volt értelme most bocsánatot kérni, mert cselekedniük kellett.
- Egyelőre még nekem is fel kell dolgoznom mindezt… Nem elég, hogy északon a sötétek egyre nagyobb csapásokat mérnek ránk, de még délről is idegen fenyegetés közelít…
- Most mi lesz? – kérdezte a másik cseléd, Kurousagi.
- Megyünk. – határozta el Nightyngale, miközben felállt helyéről. – Túl nagy a fenyegetés.
- Fioréért kötelességünk harcba szállni. – bólintott elszántan a rókalány, de közben hangján érezni lehetett a félelmet.
- Fiore? – nézett vissza rá a vörös hajú nő, majd kioktató hangnemben folytatta. – A sör, Eclair, a sör! Kell az a boscoi sör! Amíg él a fenyegetés, nem érkezik szállítmány!
A cselédlány egy pillanatig megszeppent tekintettel méregette úrnőjét, majd lemondó sóhajjal beletemetkezett tenyerébe, és inkább egy szót se szólt többet. Egy pillanatig azt hitte, hogy Nightyngaleben fellobbant a hazaszeretet lángja, de ezt az illúziót saját maga söpörte el.
- Eclair, készülj kérlek. Pakolj a motoros táskákba ételt, vizet, és néhány meleg ruhát nekem és magadnak... Két hétre elegendő pénzt… Kellhet térkép, iránytű, kötél… Utazóköpenyek… Bakancsban gyere, ne valami giccses átázós borzalomban… Igen, és a szép új kardodat is hozd magaddal, meg valami kényelmes cipő sem ártana. Kurousagi, most te is velünk jössz, bár tudom, hogy egy háború veszélyes egy fiatal lánykának, mint amilyen te vagy…
- Kurousagi 274 éves! – csattant fel gyerekesen a nyuszifülű lány. – Az erőm még elenyésző a valódi hatalmamhoz képest, de már meg tudom idézni a harci felszerelésem! Nem leszek útban… és már most erősebb vagyok, mint ez a vadállat itt mellettem!
Az említett vadállat felháborodott tekintetet meresztett a nyuszira, de el kellett ismernie, hogy a lány, aki minden éjszaka a hold fényében fürösztette testét, hamar túlnőtt rajta mágikus erő tekintetében.
- Rendben, nyanya, akkor vonszold fel a reumás segged a szobádba, és pakolj össze te is. - viccelősött Nightyngale, mire a lány kissé elpirult - Ne hozz sok holmit, csak néhány ruhát. Utána, ha kell, segíts Eclairnek. Én közben összedobok még néhány hasznos kis lakrimát, ami jól jöhet egy háborúban. Két óra… Annyi elég lesz mindenre.
Nightyngale bólintott, és elhessegette a két lányt, majd a szárnyas macska felé fordult.
- Elég gyorsan értesültem az eseményekről, úgyhogy lehet, hogy a hivatalos közlemény még nem érkezett meg a céhekhez… meg, ugye ide valószínűleg nem is fog jönni… - kuncogott, majd a macskát a kezei közé véve elkezdett kutakodni a szobában, hogy papírt és tollat kerítsen elő. Gyors mozdulatokkal papírra vetette Roger szavait, aki a lakrimafonon keresztül számolt be neki a Hargeonban zajló eseményekről. Dolga végeztével Starwing homlokára tette ujját, egyenesen a testébe ültetett lakrimát célozva.
- Aktiválási felhatalmazás: Falwer Gregor. – mondta, miközben a kis kristály felizzott majd fénye újra elhalványult. – A levelet vidd el Falwernek, mert a többiek nem tudom hol vannak… Te most itt maradsz, és átveszed a lányok feladatait, miután Falwer aktiválta a transzformációdat. Egyelőre a többi cseléd előtt titok, hogy mire vagy képes. Vadászni kimehetsz a hegyekbe, de örülnék, ha inkább itt maradnál. Menj kincsem, értesítsd a többieket… Remélem nem leszünk sokáig a csatatéren, és mihamarabb hazaérhetek hozzád.
A macskaszerű lény sietős szárnycsapásokkal bukdácsolt a levegőben, hogy a rábízott feladatot teljesítse, miközben Nightyngale az alagsor felé vette az irányt, hogy meglátogassa lakrima műhelyét, majd pedig a borospincét…

***

Nightyngale a végtelenbe vesző úton száguldott mágikus járművén egyensúlyozva, miközben derekába Eclair kapaszkodott kétségbeesetten. A lány sosem szívlelte a közlekedési eszközöket, de a motor igencsak távol állt tőle, mégis kénytelen volt engedelmeskedni úrnőjének. Kurousagi közben nyúl formában bújt meg a rókafülű cseléd mágikus utazókabátjának védelmében, és csak nagy ritkán dugta ki onnan apró nóziját, hogy kiszagolja, éppen milyen környéken járnak. A hideg délután hamar elrohant felettük, és jelentős távot tudtak maguk mögött, amikor egy kisebb városba érve pihenőt hirdettek. Nightyngale kimerült a mágikus erejének túlhajszolásától, ezért az éjszakát már ott töltötték, és csak másnap reggel indultak újra útnak.
Miután újabb mérföldek százait tették meg, végre megérkeztek céljukhoz, Hargeon nyüzsgő kikötővárosához. Az úton menekültek kószáltak még mindig, főleg idősebbek, akik hatalmas szekereik elé ökröket és lovakat fogtak be, hogy mielőbb ki tudjanak jutni a veszélyeztetett övezetből. A belváros és a kikötői térség felé közelítve a hölgyek leszálltak a mágikus járműről, és az eszközt maguk mellett tolva haladtak egyre beljebb a harckészültségben lévő övezetbe.
- Héjj, maguk meg kicsodák? – szólította meg őket egy strázsáló rúnalovag.
- Nightyngale Abyss, és Eclair. Északon már mindketten szerződtünk a Rúnalovagok Rendjével, így ha utánanéz, valószínűleg benne leszünk valamilyen archívumban. Ő pedig itt a familiárisom, Kurousagi. Segíteni jöttünk, hogy megvédjük a várost, és Fiorét. – mondta közömbösen Nightyngale. A férfi gyanakvóan méregette őket egy ideig, miközben úgy tűnt, hogy valakivel telepatikus kommunikációba bocsátkozik, majd tekintete megenyhült, és egy dobozból vaskos prospektust húzott elő.
- Minden mágus segítségét örömmel fogadjuk, de remélem megértik, hogy nem engedhetünk be akárkit az ideiglenes táborba. A prospektusban található egy térkép a városról, rajta megjelölve azok a helyek, és fogadók, ahol szállást és étkezést igényelhetnek. Az eligazítás elvileg három nap múlva lesz, addig csak annyit kérek, hogy ne kerüljenek a felkészülést végzők útjába.
Nightyngale biccentett, majd a térképet széthajtogatva megkereste a legközelebbi szálláshely nevét, és azt célba véve megindultak Hargeon kacskaringós utcáin.

***

Két nap pillanatok alatt elsuhant Nightyngale kompániájának feje fölött. Eclair besegített a tábori ellátmányozásba, tehát beállt konyhásnak, Kurousagi pedig az alakváltó utasításait követve körbejárta a város utcáit, és hallgatta a katonák beszélgetéseit, hátha megtudnak valamit arról, hogy mi vár rájuk a tenger felől.
Nightyngale unottan figyelte az utolsó menekültek távozását az eligazítást megelőző délutánon, miközben egy hordó boscoi sör társaságát élvezte, melynek eredete egy közeli kocsma pincéjére volt visszavezethető. Ekkor a tömegben egy ismerős teremtményt pillantott meg, és azonnal meg is szólította őt.
- Karna! Héj, Karna! – szólt a lány a farkasnak kedvesen, de a tömeg zsibongását túlharsogva, miközben nőies mozdulattal intett neki.
- Ó, Natingel. Te is eljöttél ide a hírek miatt?
- Már napok óta itt vesztegelünk, és még mindig nem sikerült mindenkit evakuálni... de látom, te keményen dolgozol. – mosolygott a nő, miközben meghúzta a kezében tartott korsót, majd folytatta. - Jeanne és Ceur is itt vannak?
- Ceur igen, egy villában pihen a város peremén... Jeanne-ről nem tudok sokat, mióta visszament az akadémiára, a hírek ugye csak utána jöttek. – úgy tűnt, elgondolkodik, majd folytatta - És, Kurosagi meg Eclair eljöttek?
- Kurousagi éppen rossz szokásához híven hallgatózik a városban, Eclairt pedig munkára fogták a katonai konyhán. - nevetett fel a nő, és megint ráhúzott a sörére.
- Befogták? - döbben le Karna - Mibe keveredett már megint...
- Van jó oldala is a dolognak, mert ingyen kajálunk. - vonta meg a vállát Nightyngale - Szerintem ha követed a fűszerek illatát, és szólsz neki, biztos megkínál egy kis nyers hússal...
- Óóó... – kerekedtek el a farkas szemei ösztönösen - Ez igazán jól hangzik, de őszintén szólva nincs túl jó étvágyam, miután Ceur majdnem széthányta magát a vonaton... Az érzékeny orr átka, hogy azt is érzi, ami még nem jött ki. Továbbá... – fordult vissza a menekültek felé - Sok hozzájuk hasonló vár még a segítségemre a nap folyamán.
- Ahogy gondolod, bár Eclair egészen estig ott lesz, szóval később is meglátogathatod. Egyébként... - Nightyngale lehalkítja a hangját és közelebb húzódik. - Nem tudod ki lehet az ellenség? Elég sok pletyka kapott szárnyra az itteni katonák között, de senki sem tud biztosat. Jelöletlen hajók százai közelítenek... ez az egész nagyon gyanús... Nem tudom már mit higgyek el, és mi az, ami csak légből kapott badarság...
- Sajnos nekem még tippem sincs. - rázta meg a fejét lemondóan - A nagyvilág elég ismeretlen a számomra, így engem semmi sem lepne meg igazán... Neked van ötleted?
Nightyngale széttárta karjait és lemondóan megrázta a fejét.
- Külföldiek... csak ennyiben vagyok biztos. Mivel Boscoval állandó és békés diplomáciai és kereskedelmi kapcsolat áll fenn, ezért valószínűleg ők ki vannak zárva a gyanúsítottak közül... De sajnos nemzetközi ismeretekből nem vagyok kiemelkedő, így még tippelni sem tudok... Reméljük, a holnap reggeli eligazításon majd minden kiderül.
- Ha külföldiek, elég nagy gyávaság jelölelten hajókkal jönniük... – jegyezte meg – Remélem, az ország vezetői már többet tudnak, mint mi.
- Gondolod, hogy sötét céhesek lehetnek? - kérdezte Nightyngale meglepetten. - Vagy talán kalózok hada?
- Kalózok? Nem hinném, hogy nekik ilyen sok hajójuk van... Legalábbis Jeanne meséiben a legtöbbnek csak egy hajója van. A sötét céhesek pedig a szárazföldön támadnának szerintem, mint eddig is tették. A külföldies tipped állhat a legközelebb az igazsághoz...
- Meglátjuk... Holnap kiderül... Ne keveredj nagy bajba, kis farkas... Félek, hogy a csata, ami ránk vár, minden elképzelésünket felül fogja múlni.
- Te is vigyázz magadra, és a barátainkra.
Nightyngale bólintott, majd hessegetni kezdte a farkast.
- Nah, menj vissza pakolni, még rengetegen várják, hogy segíts rajtuk! Aztán ha megéhezel, ugorj be Eclairhez nyugodtan. Mint mondtam, estig szolgálatban lesz. - vigyorgott Nightyngale, miközben arra gondolt, hogy a rókalány egész nap szív, mert egy alkalommal meggondolatlanul felajánlotta egy konyhásnak, hogy beáll segíteni.
- Észben tartom majd. – bólintott, majd újabb bajbajutottak keresésére indult.
Karna távozása után a nő még egy darabig figyelte a lelkes teremtményt, ahogy az időseket segíti, majd hordó sörét egy kis gurulós szerkezetre felpakolva elindult, hogy valami ebédet keressen magának.
A közelgő csata még távolinak tűnt, de a katonákon érezhető volt a feszültség, és Nightyngale is csak egyetlen módon tudta csillapítani idegességét. Miután felfalt egy fél csirkét, néhány mágus társaságában nekilátott a város utolsó hordó boscoi sörének.

***

Végül beköszöntött a várva várt reggel. Nagy tömeg gyűlt össze a város főterén, ám Nightyngale sehol sem lelte ismerőseit, így magának, és két állati lánykájának utat törve furakodott a felállított emelvény felé, ahol kisvártatva három alak jelent meg.
- A fiatal férfi Zuko Eswrath, aki a Tíz Szent Mágus cím egyik várományosa… Kimagasló a térmágia használatában, és állítólag egy zseni. – magyarázza Kurousagi, aki már minden vezető tisztviselő nevét, képességeit, és kinézetét bemagolta, miután annyit hallgatózott a közkatonák és rúnalovagok között. - A szőke lány Dianne Amarysth, a rúnalovagok legátusa, nagy harci tapasztalattal rendelkezik. A szigorú tekintetű jelvényes fickó Raktson tábornok, aki ugyancsak harcedzett, és sokan háborús hősként emlegetik. A pletykák szerint a király személyesen jelölte ki a Hargeoni csata vezető posztjára.
- Köszönöm mindazoknak, akik a szűkös időkorlát ellenére eleget tettek a hívásnak. – kezdett bele Zuko a beszédébe - Bár a Tanács parancsa az ország valamennyi mágusához szólt, sejtettük, hogy a céhek állományának csak egy töredéke lesz képes megjelenni ilyen rövid idő alatt. Örülök, hogy ennek ellenére pár híresebb egyénnek is sikerült ide érnie. Viszont nem is húznám soká a szót, hisz az ellenség bármikor az öbölbe érhet. Szóval, a lényeg: Keveset tudunk a felénk közeledő idegen flottáról, ám annyi bizonyos, hogy a szándékaik közel sem békések. A kilétük ismeretlen számunkra, minden felderítő akciónk kudarcot vallott a légi egységeiknek hála. A hajóik számát meg tudtuk ugyanakkor becsülni, ami alapján, ha úgy vesszük, hogy minden tengerjárójukon egységes létszámú embert szállítanak... Akkor legalább félmillióan lehetnek...
- Hogymi? – döbbent le Eclair, és ösztönösen megragadta az övébe tűzött vékony penge markolatát. Nightyngale próbálta megdöbbenését leplezni, de karjait kitárva kicsit közelebb húzta magához a két lányt, akiket önző módon magával rángatott az ismeretlen csatatérre. Elhatározta, hogy bármi történjék is, vigyázni fog a fiatalokra, bár első sorban azt akarta elérni, hogy ne is kerüljenek a baj közelébe.
- A várost aligha tudnánk megtartani, egyértelműen több időre lesz szükségünk az ország védelmének a megszervezéséhez! Ám mindenképp fel kell tartanunk az ellenséget addig, amíg a menekülők biztonságos távolságba nem érnek! A tervünk a következő: Én a központi épületből fogom irányítani a védőpajzsom, amelyet az egész város köré felállítok. A civileknek szabad átjárást biztosítok majd, míg megpróbálok minél több ellenfelet kívül tartani a vonalán. Amíg ezt teszem, védtelenné válok a külvilággal szemben, így szükségem lesz emberekre, akik az épületet védik, és magát a városközpontot. Olyan csapatokra is szükség lesz, akik még az itt tartózkodó civileket segítik, és védelmezik menekülés közben, valamint meggátolják az esetleges üldözést. Végül, de közel sem utolsó sorban, természetesen a partvonalon is szükség lesz mágusokra, hisz ott lesz a leghevesebb a küzdelem. Mondanom sem kell, hogy az lesz a legveszélyesebb poszt mind közül! Senki se feledje, hogy a hazánkat, és a mienket védjük! A helyzetünk amúgy sem volt túl fényes az utóbbi időkben, hála a sötét céhek elleni csatáknak, ám nem inoghatunk meg, bármi is történ- a lelkesítő beszéd azonban itt félbeszakadt. Eclairt és Kurousagit az ösztöneik meghunyászkodásra késztették, ahogy az ég felé pillantottak. A tengerpart felől különös, szárnyas lények raja közeledett hatalmas felhőt alkotva.
- Maradjatok mindig mögöttem. – adta ki az utasítást Nightyngale. – Az ellenség láthatóan nem emberi. Ne féljetek használni az erőtöket. Harcosok vagytok, gyermekkorotok óta arra képeztek titeket, hogy harcoljatok. Eljött az idő.

Vannak hírek, amelyek még a hegyekbe is eljutnak. Olyasfajta tragédiák, melyek nem csak egy falut vagy várost érintenek, nem "csupán" tucatnyi embert veszélyeztetnek, hanem olyanok, amikhez talán még mi, S-osztályú mágusok is kevesek lehetünk.
Ezért ürítették ki Hargeon kikötővárosát is.
Néhány napos hír volt csupán, az emberek folyamatosan hagyták el a várost, de azok, kik megsérültek a furcsa támadásban, benn rekedtek. Sose voltak felesleges katonák akik kisegítették volna a sérült véneket, de önkéntesek se akadtak, akik a torlaszok mögött rakadt gyermekek vagy családok életét segítették volna meg. Mindenki rettegett, menekült, vagy harcolt. Én pont az utóbbi emberek erősítése miatt indultam meg aznap.
- Ez veszélyes lehet, - Nézett rám Tango - és nem lehet egészen véletlen, hogy pont akkor ugrasz bele valami ilyenbe, mikor Den távol van. Ha ezt megtudja...
- Szerencsére nem fogja. - Villogó vörös szemeim minden akaratot kiverhettek a macska tudatából, hogy akár jelekkel tudassa a férfivel, mi történik éppen. - A csillagszellemei... félnek, hogy a kulcsukat egyszer csak megeszem uzsonnára, szóval, akármelyik is kémkedik épp utánam, hát, talán magában tartja az infókat.
A macska összevonta szemöldökeit, ahogy kinyújtózkodott, és ezzel együtt nyúlánk karjait az égbe lökte. Vetett még egy aggódó pillantást rám, majd a hasamra, de még mielőtt megszólalhatott volna, a szavába vágtam.
- Induljunk.
Már csak az ajtón kellett kilépnünk; de sajnos mégse távozhattam olyan könnyedén és észrevétlenül, mint terveztem, és hasonló gondolatok járhattak a másik eszében is, aki velem együtt lépett ki a kastély kapuján.
- Merre, merre? - Próbáltam bizalomgerjesztőn ránézni, de nem mondhatnám, hogy sikerült.
- Hargeonba... - Pillantott rám - Kíváncsi vagyok, mi történik arrafelé.
- Én is pont arrafelé tartottam, ami azt illeti. - S ha véletlen nem is így lett volna, most már biztos arra vezetne utam. Az új tagokat sose árthat szemmel tartani. - Segíteni az ottrekedteknek, meg egy kis bunyó... mindig jó.
- Aha... Bár a menekültek segítése nem igazán érdekel. - Felelte nemtörődöm hangsúllyal, ami nem kicsit rátett az enyhe gyanúmra, hogy nem árthat megfigyelni. Aki az árnyak szülötte, sose sántikálhat jó ügyekben...
- Engem igen! - Vakkantott familiárisa, akit Tango már hetek óta tanít, és lágyít, hátha kiszed belőle valamit, ami igazolhatná az árnyak bűnösségét. Egyelőre hiába... - Még sokan ki se jutottak, minden kéz, vagy épp mancs jól jöhet nekik.
- Igen-igen, az ártatlanok segítése is fontos, - szárnyait immár kitárva, Tango ott lebegett a farkas feje mellett - de ami még fontosabb, hogy szétrúgd azoknak a seggét, akik elől menekülnek. Tanuld meg!
- Igyekszem észben tartani... - Mintha még gondolkozott volna a dolgon kicsin, de én nem bírtam, hogy ne induljak el; öles léptekkel, enyhén csúszkálva a lábszárközépig érő hóban igyekeztem megtalálni a legrövidebb utat lefelé, persze, zuhanás nélkül.
Amint leértünk a hegyről, hamar átértékeltem magamban a dolgot; hogy talán több sétával, a hegy másik oldaláról indulva kicsit többet kellett volna sétálni a kikötővárosig, de legalább egy dolgot megúsztam volna.
A vonatot.
Egy dolog viszont megnyugtatott - hogy akármilyen fura figura is volt ez a Ceur, ő is ugyanolyan rosszul érezte magát a járművön, mint én, és kiült arcára a renyhe rosszullét, amint zakatolni kezdett a vonat.
- Jól vagytok? - Kérdezte aggódva Karna, a farkasa. - Miért néztek ki ilyen rosszul? - Úgy tűnik, a sárkányölő eddig megúszta a közlekedési eszközöket. Eddig...
- Ez sárkányölő dolog, - okította őt egyből a macska - Csak szokd meg.
- Hogy rosszul vannak a vonaton?
- Igen, igen. Ez olyan ősi mítoszok közé tartozik, mint, hogy miért kék az ég, vagy, - és itt jött a spirituálisan megemelkedett létre valló példa - hogy miért csípnek kétszer egyes ételek.
- Kétszer...? - A farkas olyan meghökkentnek tűnt, mintha a világ létének értelmét próbálná fejtegetni. Persze, ha akartam se tudtam volna közbeszólni, minden levegővétel egy harc volt a hányinger ellen...
- Tartsd észben, és emlékezz erre, ha megtörténik majd.
- Minden nap tanulok valami újat... Azt hiszem. - Ceur hasára fektette fejét, én pedig már-már öklendezve figyeltem, szerencsétlen srác hasának benyomódását, várva, hogy kijöjjön belőle valami mélyről előtőrő mondanivaló... ám szerencsére mind a ketten ki tudtuk húzni a kikötőig.
- Ennyi rohangáló idiótával rengeteg üres ház lehet a városban. - Szólt a sárkányölő leszállva a vonatról, egyből megszüntetve bennem a sajnálatot, melyet iránta éreztem. - Keressünk valami szebbet, amíg el nem kezdődik a támadás. Részemről ki se akarok onnan addig mozdulni...
- Rendben, keress... addig én körbenézek. - Feleltem enyhén grimaszolva. - Tudasd velem, ha megvagy.
- Majd Karna megkeres titeket, ha találunk...
- De én segíteni akarok a sérülteken, akik nehezen tudják elhagyni a várost! - Vakkantotta kétségbeesetten a Sulekk, és kezdtem egyre kevésbé érteni, hogy lehet, hogy ennyi lelkesség maradt benne úgy, hogy egy ilyen rideg férfi mellett él.
- Majd fogsz utána... - Motyogta neki, már hátrafordulva, és elindultak keresni valami házat, valami szépet; ám kételkedtem benne, hogy az igazán gazdagok és hiúk otthagyták életművűket, így abban is kételkedtem, hogy ha a lakókat ott találja, csak úgy annyiban hagyná ezt...
Én magam is elindultam saját felfedezőutamra; jobb volt tudni, mit merre találok, és hol vannak a legjobb menekülési illetve sarokbaszorítási útvonalak, ha netán az utcákon kerülne sor a harcra, amit nem tartottam kizártnak. A legtöbb kereszteződésnél beleakadtam egy-egy tizedbe, akik aggódva néztek végig rajtam, mintegy azonnali megváltást várva tőlem. Na persze...
- Nem kéne megfigyelni az új tagot? - Vetette fel Tango.
- Esélytelen. Ha fele olyan jó is a szaglása és a megfigyelőképessége, mint nekem, kiszúr már akkor, hogy elkezded őt keresni. Véletlen se akarnám, hogy "baleset érjen".
- Jogos... - Sóhajtotta a familiáris, és némán repült tovább mellettem. A sárkányölőn kívül volt még egy problémám; ismerős szagot hozott felém a szél, ám nem tudtam, kiét...
Viszonylag rövid ideig tartott, mire Karna újra meglelt minket, és lelkesen lefékezett előttünk.
- Ceur talált egy kisebb villát, azt mondta nem érzi belülről emberek szagát, szóval üres. - Azonnal követni kezdtem, de néhány tíz méteren belül újabb ismerős szag csapta meg az orrom; a véré...
Ceur erőt fejtett ki, hallatszódott a légzésén, a házban pedig úgy tűnt, laknak, de bár gyanúsak voltak a körülmények, semmit se bizonyíthattam rá; bementem hát a kisebb villába, de megfogadtam, hogy mostantól megpróbálom figyelni a lépteit.
- Szép tágas. - Csaholta örömködve Karna - De én most megyek, sokakon kell segítenem. Az igazságért! - S már ki is robbant a kapun, mintha csak rakétából lőtték volna ki.
Tango megfáradtan rámpillantott, mint aki már nem tehet semmit, és aprót sóhajtott.
- Megyek, vigyázok rá.. azt hiszem. - Röppent ki utána azon nyomban.
Felmentem az emeletre; aludnom kellett a masszív rosszullét után, bár tudtam, hogy nem merülhetek mélyre az álmok vízében, nehogy elvágott torokkal végezzem, mert az árnyéksárkányölőnek nem vagyok szimpatikus.
Megráztam a fejemet, és a hasamra fektettem a kezemet, ahogy a plafont bámultam. Kezdtem túl gyanakvóvá válni, de nem tudtam, miért.
Végül is, jól aludtam...

Miután megkerestem Karnát és Tangót - több időbe tellett, mint gondoltam - már újra csak alvásra volt időm. Úgy éreztem magam, mint akiből minden erőt kiszívtam. Sóhajtva lenéztem magamra, és megráztam a fejemet. Valami nem volt rendben, én pedig mit sem tehettem a dolog ellen.

Mikor másnap reggel lejöttem az emeltről, Karna már várt minket. Tango aggódva ült a vállamon, minden rezdülésemet figyelemmel kísérve. Furcsán rosszul éreztem magamat.
- Jó reggelt! - Szaladt be a nagykapun. - Gyűlés lesz a főtéren, valami Zuko fickó tartja. Mennünk kellene, fontos információkat közölhetnek.
Ceur épp akkor illesztette fel páncéljának utolsó darabját, majd az utcára kiérve egyből felmászott egy háztetőre; familiárisa, nehézkesen bár, de követte őt, és jobbnak láttam, ha én is a módszerét alkalmazom, habár, nem értettem, miért oly elővigyázatos, hogy a beszédet inkább a tetőről hallgatja; ráadásul, fél kilométerre a Gyűléstől...
- Köszönöm mindazoknak, akik a szűkös időkorlát ellenére eleget tettek a hívásnak. - Hiába voltunk tőle oly távol, hangja még számunkra is tisztán kivehető volt. - Bár a Tanács parancsa az ország valamennyi mágusához szólt, sejtettük, hogy a céhek állományának csak egy töredéke lesz képes megjelenni ilyen rövid idő alatt. Örülök, hogy ennek ellenére pár híresebb egyénnek is sikerült ide érnie.
- Rád gondolt, Shisho? - Pillantott Karna a macskára.
- Ó, hát persze. - Bólogatott büszkén Tango. - Név szerint nem említhet, ez biztonsági előírás. Tudod, hogy ne találjanak rám...
- Logikus... - Hallgatózott tovább a farkas.
- Viszont nem is húznám soká a szót, hisz az ellenség bármikor az öbölbe érhet. Szóval, a lényeg: Keveset tudunk a felénk közeledő idegen flottáról, ám annyi bizonyos, hogy a szándékaik közel sem békések. - Mint ahogy a kiürítésből sejteni lehetett... - A kilétük ismeretlen számunkra, minden felderítő akciónk kudarcot vallott a légi egységeiknek hála. A hajóik számát meg tudtuk ugyanakkor becsülni, ami alapján, ha úgy vesszük, hogy minden tengerjárójukon egységes létszámú embert szállítanak... Akkor legalább félmillióan lehetnek... - Nagyszerű. Ebből a legtöbb bizonyára gyalogos, na jó, reményeink szerint, és a végén van a nagy fogás. -  A várost aligha tudnánk megtartani, egyértelműen több időre lesz szükségünk az ország védelmének a megszervezéséhez! Ám mindenképp fel kell tartanunk az ellenséget addig, amíg a menekülők biztonságos távolságba nem érnek! - Tehát eleve veszett ügyként tekintenek a dologra. Nagyszerű hozzáállás... - A tervünk a következő: Én a központi épületből fogom irányítani a védőpajzsom, amelyet az egész város köré felállítok. A civileknek szabad átjárást biztosítok majd, míg megpróbálok minél több ellenfelet kívül tartani a vonalán. Amíg ezt teszem, védtelenné válok a külvilággal szemben, így szükségem lesz emberekre, akik az épületet védik, és magát a városközpontot. - Csak rossz embert állítanak oda, és pakk, mindennek vége... - Olyan csapatokra is szükség lesz, akik még az itt tartózkodó civileket segítik, és védelmezik menekülés közben, valamint meggátolják az esetleges üldözést. Végül, de közel sem utolsó sorban, természetesen a partvonalon is szükség lesz mágusokra, hisz ott lesz a leghevesebb a küzdelem. - Nekem való munka. -  Mondanom sem kell, hogy az lesz a legveszélyesebb poszt mind közül! Senki se feledje, hogy a hazánkat, és a mienket védjük! A helyzetünk amúgy sem volt túl fényes az utóbbi időkben, hála a sötét céhek elleni csatáknak, ám nem inoghatunk meg, bármi is történ...
Ahogy a beszéd elhalkult, s Zuko szava elhalt, gyanakodva kaptam fel a fejemet, mint kiderült, nem is alaptanul - valami furcsa raj jelent meg az égen, elnyelve a fényt a kikötő elől.
- Mi a.. fene..? - Mintha kaphattam volna választ; pont ezért volt olyan meglepő, hogy valaki felelt. Ceur...
- Wyernek... - Motyogta a maszktól torz hangon, majd árnyakkal vonta körbe magát, s elsietett a furcsa raj felé. Francba... most nem hagyhat le.
- Kövesd, Karna, mi is megyünk. - Jelentettem ki magabiztosan, mikor futni kezdtem az irányába.


*színezés is jő*

A hírek gyorsan terjednek az országban. A sárkányölő akkor is tudomást szerzett volna tervének sikeréről, ha nincs egy közvetlen kéme a Tanács Akadémiáján…
Ám az események ilyesfajta, mondhatni kiszámítható alakulása újfent felszínre hozza a Ceur nevezetű fiatal férfi gondolatainak igaz, kilátástalan valóját… Hisz mi értelme a létezésének, ha beteljesítette a célját? Mi értelme egy fegyvernek, ha a gazdája már megvívta harcát?
Harcoljon egyáltalán ellenük? Volna értelme? Ez a háború már rég nem a sajátja… De mégis, mi máshoz ért? A harc a vérében van, kérlelhetetlenül hívva őt, nem engedve mindaddig, míg újra és újra be nem mocskolja a halállal.
Mindennek fényében a sárkányölő egy reggel, mindenféle feltűnést kerülve útnak indulna familiárisával, ám érzékei korán jelzik számára, hogy távozása az új céhéből közel sem lesz olyan feltűnésmentes, mint szeretné.
- Merre, merre? – Kérdez rá a Griffek egyik alapító tagja, a Tabuchi nevezetű, fehér hajú nő. Bár Ceur-t valamelyest meglepi, hogy szintén albínó társa ezúttal nincs az oldalán, olyannyira azért nem érdekli a jelenség, hogy rá is kérdezzen.
- Hargeonba... – Feleli szűkszavúan. - Kíváncsi vagyok, mi történik arrafelé. – Ebben igencsak kevés igazság lapul…
- Én is pont arrafelé tartottam, ami azt illeti. Segíteni az ottrekedteknek, meg egy kis bunyó... mindig jó.
- Aha... Bár a menekültek segítése nem igazán érdekel. – Ebben már annál több.
- Engem igen! – A sárkányölőt meg sem lepi, ahogy társa, a fiatal lángfarkas lelkesen közbevág a tőle megszokott hozzáállását hangoztatva. Mindez nem zavarja különösebben a férfit, részéről akár az egész országot megmentheti, amíg praktikus zsákjában hordozza számára a páncélját, és fegyvereit. - Még sokan ki se jutottak, minden kéz, vagy épp mancs jól jöhet nekik.
- Igen-igen, az ártatlanok segítése is fontos. – Szólal fel azon páros másik fele, akiket Ceur idióta előadásaik révén bármely cirkuszba könnyedén elképzelne. Egy repülő macska, aki mesternek képzeli magát, és egy farkas, aki könnyedén belemegy a tanítvány szerepébe… - De ami még fontosabb, hogy szétrúgd azoknak a seggét, akik elől menekülnek. Tanuld meg!
- Igyekszem észben tartani... – Feleli Karna, ahogy emlékei közé próbálja zárni a „bölcsességeket”.
A céh női ásza nem vár tovább az indulással, sebes léptekkel indul neki a hegyi járatnak, amely a közeli vonatállomásra vezet.
Ceur bár előre borzongva, de követi őt, hisz túl kell esniük azon, ami rájuk vár…
Nem számít, hogy olyan hatalommal bír, amelynek már sokan egy napi birtoklásért cserébe is odadobnák életük fennmaradó részét; nem számít, hogy az erejével álmokat válthat valóra, vagy épp tiporhat a porba… A járművökön minden lélekjelenlétére szüksége van ahhoz, hogy ne hányja el magát, így széttörve féltett büszkeségének páncélját.
Az elindulást követően olybá tűnik, ezzel Tabu sincs másképp, hisz egyébként csinos arca hamar felpuffad, a zöld egy baljós árnyalatát magára öltve.
- Jól vagytok? Miért néztek ki ilyen rosszul? – Érdeklődik aggodalmasan a fiatal lángfarkas, aki igencsak ritkán láthatta még társát hasonló állapotban… Lényegében csak egyszer, ám akkor sem egy fémtákolmánynak, hanem egy SS osztályú sárkányölőnek hála.
- Ez sárkányölő dolog. – Magyarázza a macska, aki jól hallhatóan már jártasabb a legendák harcosainak legnagyobb gyengeségében… - Csak szokd meg.
- Hogy rosszul vannak a vonaton?
- Igen, igen. Ez olyan ősi mítoszok közé tartozik, mint, hogy miért kék az ég, vagy, hogy miért csípnek kétszer egyes ételek.
- Kétszer...? – A beszélgetés idióta témája, és Karna naiv tudatlansága csak tovább fokozzák Ceur hányingerét…
- Tartsd észben, és emlékezz erre, ha megtörténik majd.
- Minden nap tanulok valami újat... Azt hiszem. – Helyezkedik kényelembe a lángfarkas az út hátralévő részére, amiért társa igencsak hálás… Így könnyebb bent tartania gyomrának nyugtalan tartalmát.
Ahogy megérkeznek a kikötővárosba, már jól ismert látvány tárul a férfi szemei elé.
A menekültek kusza sorokban kígyóznak a közelgő vész karmai elől, arcukon kétségbeesés, s félelem torz vonásai játszanak.
Az utcákon katonák készülnek az ismeretlennel szembeni összecsapásra, s bár látszólag jól szervezettek, létszámuk csalódásként éri a sárkányölőt.
- Ennyi rohangáló idiótával rengeteg üres ház lehet a városban. – Vonja le a következtetést Ceur, aki a problémás utazást követően másra sem vágyik, csak pihenésre. - Keressünk valami szebbet, amíg el nem kezdődik a támadás. Részemről ki se akarok onnan addig mozdulni...
A fehér hajú nő különös arckifejezéssel mérlegeli az árnyék sárkányölő szavait, mielőtt felelne. A férfi érzi rajta… Nem bízik benne, egy cseppet sem. Ám ez nem zavarja. A fény szaga, és égető aurája már annál kellemetlenebb számára.
- Rendben, keress... addig én körbenézek. Tudasd velem, ha megvagy. – Válaszolja végül Tabu.
- Majd Karna megkeres titeket, ha találunk...
- De én segíteni akarok a sérülteken, akik nehezen tudják elhagyni a várost! – Ellenkezik rögvest az érintett.
- Majd fogsz utána... – Fogja rövidre a témát Ceur, majd el is indul egy általa helyesnek vélt irányba.
Sejtelmei szerint a település peremén álló épületeket a katonaság nem foglalta el magának, hisz őket inkább a kikötő, és a központi területek érdekelhetik.
Ennek megfelelően talál is magának egy kisebb villát, amelynek falai közt néhány fosztogató tevékenykedik.
A fiatal lángfarkas elküldése után a legkevesebb nyomot hagyó módon végez velük; egyszerűen csak természetfeletti fizikai erejét kihasználva kitöri a nyakukat, majd rideg közönyösséggel lecipeli a hullákat a közeli parthoz, ahol aztán megszabadul tőlük.
Bár Karna még sokat tevékenykedik a nap folyamán, a sárkányölő mást sem csinál másnap reggelig, pusztán átadja magát a kusza emlékektől ködös álmainak…

- Jó reggelt! – Csörtet be nem sokkal napkeltét követően a fiatal lángfarkas, pont mikor Ceur is elindul lefelé a lépcsőn, maszkját a helyére pattintva.
A farkaskölyök tájékoztatása alapján egy gyűlést tartanak, ahol minden a városban lévő katonatiszt, rúnalovag, és mágus megjelenésére számítanak.
Ugyanakkor a sárkányölő a tömeget elkerülve inkább egy, a sokaságtól fél kilométerre lévő tetőre szökken fel, hisz fejlett érzékeinek hála onnan is jól hallhatja az egyébként is felerősített beszédet, amely így még a nagy fülű állatpáros számára is kivehető.
A védelem vezetőségét elnézve a férfi egyedül a szőke nőre ismer rá, akivel már találkozott egy északon megvívott csata folyamán.
Ugyanakkor azt is tisztán érzi, hogy a szemüveges egyénből, aki a beszédet is tartja, hatalmas mágikus erő árad…
- Köszönöm mindazoknak, akik a szűkös időkorlát ellenére eleget tettek a hívásnak. Bár a Tanács parancsa az ország valamennyi mágusához szólt, sejtettük, hogy a céhek állományának csak egy töredéke lesz képes megjelenni ilyen rövid idő alatt. – Köszönti a megjelenteket. - Örülök, hogy ennek ellenére pár híresebb egyénnek is sikerült ide érnie.
- Rád gondolt, Shisho? – És a páros megint elkezdi…
- Ó, hát persze. – Játssza el szerepét a macska. - Név szerint nem említhet, ez biztonsági előírás. Tudod, hogy ne találjanak rám...
- Logikus...
Talán a kizökkentésnek, talán a mondandó érdektelenségének hála, ám a sárkányölő ezt követően már alig-alig koncentrál a beszédre, amely számára egyébként sem mondhat semmi újat.
Helyette kicsit jobban is szemügyre veszi női céhtársát, akinek viselkedése már korábban is furcsa volt számára… Bár a felszínen borzasztóan magabiztosnak tűnik, mégis kételyek gyötrik, mintha palástolna valamiféle gyengeséget. Ilyen előjelekkel ostobaság csatába indulnia…
~ Ceur-sama… - Szólal fel hirtelen egy hang a sárkányölő fejében.
~ Jeanne? – Kérdez vissza a férfi gondolati síkon. ~ Te is itt vagy?
~ Igen, a Legátus keze alatt dolgozom, mint az egyik telepatája. Koordinálom a… Nem fontos. Karna szólt, hogy a vöröske, meg pár cselédje is a városban van?
~ Nem beszélt ilyesmiről…
~ Pedig tegnap találkoztak is. Izé… Nem tarthatom fent sokáig a csatornát, de… Tényleg olyan nagy csata lesz…? – Még az elmék közti kommunikáció is jól visszaadja a lány félelmeit.
~ Nem leszel a frontvonalon, de ha bajba kerülnél, vedd fel a kapcsolatot Nightyngale-vel, és Karnával. Én a sűrűjében leszek…
~ Rendben. Sok sikert! Jeanne kijelentkezik… - Azzal szertefoszlik a telepatikus csatorna.
- Mi a.. fene..? – Tabu meghökkent kérdésére az árnyék sárkányölő is leköveti a nő tekintetét, majd szembesül a megannyi sötét emléket igéző látképpel, ahogy a groteszk, szárnyas lények fekete rajként elsötétítik az eget.
- Wyernek... – Szűri a maszkján keresztül, majd egész testében árnyékká változva a kikötő felé siet.

Mindössze négy nap telt el a figyelmeztetés óta, de Hargeonban minden a feje tetejére állt. Az egész egy igazi erődítménnyé vált, s már a vonatról lelépve szembe találtam magam a barikádokkal és a katonák tömegeivel. Az enyém volt az utolsó ide érkező vonat, többet már nem engedtek be emberekkel, csak Hargeonból kifelé vezethetett az útjuk. Én is emiatt jöttem ide. Annak ellenére, hogy már csupán egy nap maradt hátra a csata kezdetéig, a város kiürítése megfeneklett. Akárcsak sok másik mágus, én azért jöttem, hogy segítsem az evakuálás folyamatát – csupán számomra az indulás feleannyira se volt egyszerű, mint szerettem volna.
A fél napomat azzal töltöttem, hogy Seanra vadásztam, akiről végül kiderült, hogy már korábban elment egy másik küldetésre, csak elfelejtett szólni nekem. Soha jobbkor, szokás szerint... Hála ennek, egyedül a legutolsó vonatot voltam képes elcsípni, azt is csak hatalmas szerencsével.  
Mivel már csak késő estére sikerült megérkeznem, így nem tehettem mást, mint szálláshelyet kerestem, ahol pihenhettem egy kicsit a nagy bevetés előtt. Ez kimerült a jelenleg egyetlen nyitva lévő fogadóban, amelyet a vendégmágusok számára volt fenntartva a város közepén, nem messze a Főtértől. Közepesen nagy, egyszerű épület volt, krémfehéres fallal és fakeretes ablakokkal.
- Jó estét! – léptem be, s egy nyolcvanas éveiben járó öreg hölgy totyogott elém üdvözölni engem.
- Jó estét, kisasszony! Ön is az evakuálásra érkezett? Mennyi segítőkész fiatal mágus van errefelé! – lelkesedett, ahogy a cuccaim felé nyújtotta a kezét. – Hadd segítsek!
- Nem kell, köszönöm – rántottam el azonnal a táskámat.
Nem volt az az isten, hogy egy olyan öreg hölgy kezébe nyomtam volna a cuccaimat, aki egyébként is már úgy nézett ki, mintha egy szellő is darabjaira törte volna a csontjait.
- Ugyan már, ne szégyenlősködj!–nevetett fel, majd korát meghazudtoló gyorsasággal kikapta a táskámat a kezemből, s egy ujján pörgetve annak pántját elindult a szobák felé. – Nem vagyok én annyira gyenge, ne sértegess. Még csak nyolcvannyolc éves vagyok!
- … Elnézést…? – végül csak ennyire futotta a döbbenetemben, majd utána siettem.
Erősen kételkedtem benne, hogy a valós korát mondta, Ha pedig tényleg nem hazudott, akkor igazán érdekelt, hány évig élhettek a felmenői, ha ő még nyolcvannyolc évesen úgy táncol egy táskával a kezében, mint én tizenkilenc évesen.
- Nem gond. Tessék, ez az utolsó szabad szobánk – állt meg egy ajtó előtt, s a kezembe nyomta a kulcsot. – Szólj, ha bármire szükséged lenne, drágám.
- Köszönöm-… - aztán elakadtam, mert eszembe jutott, hogy nem tudom a nevét
- Á, ne haragudj! A bemutatkozást mindig elfelejtem. Hahara vagyok, ennek a fogadónak a tulajdonosa.
- Serami Raynott – biccentettem. – Miért nem tetszett még elmenni innen?
- Ne sértegess! – húzta fel az orrát, majd elmosolyodott. – Én is egy mágus vagyok. Nem fogok csak úgy elmenni innen.
- Mágus? Ön? De hát-…
- Jó éjt, drágám! – szakított félbe, miközben integetve elindult vissza a helyére. – Holnap nagy parti lesz, pihend ki magad.
Azzal, mielőtt egyáltalán válaszolhattam volna, eltűnt a szemem elől. Erre csak megvakartam a tarkóm, majd vállat vontam. Megpróbáltam elképzelni, ahogy ez a törékeny öregasszony harcol a szörnyetegek ellen, de egyszerűen nem állt össze a kép a fejemben…

Másnap reggel a város főterén összehívtak egy nyilvános gyűlést minden jelenlévő mágus, valamint magasabb rangú katonatiszt és rúnalovag számára. A téren egy nagy emelvényt állítottak fel, amelyen három alak volt kivehető, két férfi és egy nő. Mindegyikük jól felfegyverzett volt, s már csak a kiállásukkal tiszteletet követeltek maguknak. Őket látván a tömeg hirtelen elkezdett összesúgni, azonban nem tudtam pontosan kivenni, hogy mikről beszéltek. Mindenkinek egybefolytak a szavai a másikéval, ami a végére már egy grimaszt csalt az arcomra.
- Ó, istenkém, micsoda megtiszteltetést őket itt látni – lépett mellém a fogadós öregasszony.
- Kik ezek az emberek? – érdeklődtem, mire felmosolygott rám, mintha csak egy tudatlan kislányt látna.
- Az a férfi ott - mutatott a barna hajú, zöld szemű és szemüveges férfira. – Zuko Eswrath. A "Tíz Szent Mágusok" egyik helyére is várományosnak tartják ám! Még sosem láttam harcolni, remélem, ezúttal lesz lehetőségem rá.
- Szent Mágus jelölt, huh… – El kellett ismernem, hogy ez elég menő volt.
- Az a csinos hölgy ott Dianne Amarysth, a rúnalovagok egy "legátusa", mellette pedig Raktson tábornok áll. Raktson a király maga jelölte ki a csapatok irányítására. Mindketten nagy harci tapasztalattal rendelkeznek. Ahogy a fiatalok mondják, igazi nagyágyúk.
Ezt a szót hallani egy lassan kilencvenes éveibe lépő öregasszonytól egyszerre volt furcsa és vicces. Az biztos, hogy nem hallottam még öreget így beszélni.
Még kérdeztem volna tőle, azonban már nem volt lehetőségem rá – a Zuko nevezetű férfi belefogott a beszédbe, s hangjának hallatára eluralkodott a tömegben a néma csend.
- Köszönöm mindazoknak, akik a szűkös időkorlát ellenére eleget tettek a hívásnak. – Hangja olyannyira jól volt hallgató, hogy egyértelmű volt, mágiával van megerősítve. - Bár a Tanács parancsa az ország valamennyi mágusához szólt, sejtettük, hogy a céhek állományának csak egy töredéke lesz képes megjelenni ilyen rövid idő alatt. Örülök, hogy ennek ellenére pár híresebb egyénnek is sikerült ide érnie. Viszont nem is húznám soká a szót, hisz az ellenség bármikor az öbölbe érhet. Szóval, a lényeg: Keveset tudunk a felénk közeledő idegen flottáról, ám annyi bizonyos, hogy a szándékaik közel sem békések. A kilétük ismeretlen számunkra, minden felderítő akciónk kudarcot vallott a légi egységeiknek hála. A hajóik számát meg tudtuk ugyanakkor becsülni, ami alapján, ha úgy vesszük, hogy minden tengerjárójukon egységes létszámú embert szállítanak... Akkor legalább félmillióan lehetnek... – ennek hallatára a tömeg felhördült, és éreztem, ahogy kisebb pánik kezdett kialakulni az ittlévők között, vitákkal fűszerezve.
Természetesen engem se öntött el kellemes érzéssel ennek a hatalmas létszámnak az elképzelése, de igyekeztem nyugodt maradni – főleg addig, amíg még nem tudjuk a terv részleteit.
Végül aztán a hirtelen jött morajlást ismét Zuko szava szakította félbe.
- A várost aligha tudnánk megtartani, egyértelműen több időre lesz szükségünk az ország védelmének a megszervezéséhez! Ám mindenképp fel kell tartanunk az ellenséget addig, amíg a menekülők biztonságos távolságba nem érnek! A tervünk a következő: Én a központi épületből fogom irányítani a védőpajzsom, amelyet az egész város köré felállítok. A civileknek szabad átjárást biztosítok majd, míg megpróbálok minél több ellenfelet kívül tartani a vonalán. Amíg ezt teszem, védtelenné válok a külvilággal szemben, így szükségem lesz emberekre, akik az épületet védik, és magát a városközpontot. Olyan csapatokra is szükség lesz, akik még az itt tartózkodó civileket segítik, és védelmezik menekülés közben, valamint meggátolják az esetleges üldözést. Végül, de közel sem utolsó sorban, természetesen a partvonalon is szükség lesz mágusokra, hisz ott lesz a leghevesebb a küzdelem. Mondanom sem kell, hogy az lesz a legveszélyesebb poszt mind közül! Senki se feledje, hogy a hazánkat, és a mienket védjük! A helyzetünk amúgy sem volt túl fényes az utóbbi időkben, hála a sötét céhek elleni csatáknak, ám nem inoghatunk meg, bármi is történ-…
Itt azonban a szavai elakadtak, ahogy a tengerpart feletti égbolton egy sötét felleg alakult ki. Csakhogy nem viharfelhőkről volt szó, hanem egy különös, repülő teremtményekből álló rajról. Úgy tűnt, az összecsapás már korán reggel kezdetét veszi…[/color]

Visszatértem ismét a tengerről. Már-már megszoktam azt a szeszélyt amivel az ilyen utak járnak, és a szárazföldi kalandok sokkal kevésbé dobtak fel. A hajóval mindig egy új tájra jutottam, a ringatása megnyugtató volt. Ennél jobban csak a repülést szerettem. A hajóból kiszállva feltűnt, hogy valami itt most nincs rendjén. Az emberek nagy erőkkel sürögtek-forogtak, ágyúkat állítottak és barikádot építettek. Amikor megérkeztünk minket is leellenőriztek, a hajót és leigazoltattak mindünket. Egy mogorva középkorú férfi kérdezte meg, hogy én ki vagyok és mit keresek Hargeonban. Én válaszoltam a kérdésére, bemutatkoztam, elmondtam hogy mágus vagyok és hazafelé tartott, ő pedig csillogó szemmel elirányított egy a közelben felállított sátor irányába. Gondoltam nem lehet viccről van szó, ugyanis akkor biztosan nem lenne ennyi óvintézkedés egy nap alatt. Bementem a sátorba, és bemutatkoztam.
- Jó napot! Nati Teina vagyok. A hajóval jöttem és ide küldött az a kedves úriember aki igazoltatott.
- Mégis minek küldte ide? – kérdezte egy idős katonaruhás férfi.
- Mivel mágus vagyok ezért erre irányított. – vontam meg a vállam.
- Mágus? – mosolyodott el. Így már értem. Tudja mi folyik most itt? – kérdezte komoly hangon.
- Hogy őszinte legyek elképzelésem sincs, több hete a tengeren utaztam. – mondtam egy kicsit zavartan.
- Nos, hadüzenetet kaptunk. Erről később bővebb tájékoztatást fognak kapni, de most minden erőre szükség van itt Hargeonban, ezért arra kérjük, hogy maradjon itt és erősítse a sereget, valamint ha tud segítsen az előkészületekben. – én csak bólintottam. Semmi kedvem nem volt harcolni meg ilyenek, szívem szerint visszamentem volna a kis nyugodt házba pihenni, de a kötelesség mást diktált. Miután kibeszéltük a katonával a mágiámat abban egyeztünk meg, hogy az előkészületek során a barikád építésében segítek. Könnyedén el tudtam húzni a nehéz dolgokat egyszarvú alakban, bár többször volt kisebb baleset a szűkebb utcákban. A barikád építésen túl megmutatták, hogy hogy kell bánni egy ágyúval és a fegyverekkel ugyanis azokban nem igazán voltam jártas. Egyedül a karforgatáshoz értette valamelyest amióta Desyanal laktam. Esténként Desyaval átbeszéltük a helyzetet. Nem tudta ő sem, hogy mi vár ránk, hiába volt ott az elejétől a dolognak. Csak annyit tudott, hogy az ellenség hajóval fog érkezni. Minden este hulla fáradtan dőltem le az ágyamra. Kimerítettek az előkészületek, ám abban biztos voltam, hogy nem csak engem. Mikor a régi házból pakoltam át Hargeonba rájöttem, hogy a tojást amit még anno találtam az erdőben az egyik szerkény alján őriztem. Desya megnézte a tojást, és megállapította, hogy az biztosan egy familiáris. Azóta a kis lény mindig nálam hevert a táskámban, vigyáztam rá mint a szemem fényére, főleg mert még a cselédek azt hitték volna, hogy záp szegény és a kukában landol. Már ötödik napja, hogy folyt a nagy mozgás a városban, amikor felszólítottak minket, hogy jelenjünk meg egy gyűlésen. Mágusok, rúnalovagok, és katonatisztek voltak jelen akik magasabb rangúak voltak… már a csillagaik számából ítélve.
A tér közepén fel volt állítva egy emelvény amelyen három ember is állt. Mind a hárman elég híresek voltak a mágusvilágban, mindegyiküktől sokat vártak. Nem lettem volna a helyükben. Még ha egyszer olyan erőssé is válok, hogy mindenki ismerje a nevem akkor is inkognitóba maradnék, mert utána mindenki csak a nagy dolgokat várná el tőlem. Persze, van annak valami varázsa, de az ember elért valamit onnan sokkal könnyebben pofára is tud esni.
- Köszönöm mindazoknak, akik a szűkös időkorlát ellenére eleget tettek a hívásnak.kezdte a beszédét Zuko, akit a tíz szent mágusok egyikének a helyére gondoltak berakni. Persze, ha egy poszt megüresedik.- Bár a Tanács parancsa az ország valamennyi mágusához szólt, sejtettük, hogy a céhek állományának csak egy töredéke lesz képes megjelenni ilyen rövid idő alatt. Örülök, hogy ennek ellenére pár híresebb egyénnek is sikerült ide érnie. –hát igen. A szokásos lenézés. Pedig mint mindenki tudja, sok lúd disznót győz.- Viszont nem is húznám soká a szót, hisz az ellenség bármikor az öbölbe érhet. Szóval, a lényeg: Keveset tudunk a felénk közeledő idegen flottáról, ám annyi bizonyos, hogy a szándékaik közel sem békések. A kilétük ismeretlen számunkra, minden felderítő akciónk kudarcot vallott a légi egységeiknek hála. A hajóik számát meg tudtuk ugyanakkor becsülni, ami alapján, ha úgy vesszük, hogy minden tengerjárójukon egységes létszámú embert szállítanak... Akkor legalább félmillióan lehetnek... –Ez a válasz megdöbbentett, nem csak engem, sokakat. A tömeg duruzsolásba kezdett. Mi biztosan kevesebben voltunk és még azt sem tudtuk, hogy hogy állnak az erőviszonyok.- A várost aligha tudnánk megtartani, egyértelműen több időre lesz szükségünk az ország védelmének a megszervezéséhez! Ám mindenképp fel kell tartanunk az ellenséget addig, amíg a menekülők biztonságos távolságba nem érnek! A tervünk a következő: Én a központi épületből fogom irányítani a védőpajzsom, amelyet az egész város köré felállítok. A civileknek szabad átjárást biztosítok majd, míg megpróbálok minél több ellenfelet kívül tartani a vonalán. Amíg ezt teszem, védtelenné válok a külvilággal szemben, így szükségem lesz emberekre, akik az épületet védik, és magát a városközpontot. Olyan csapatokra is szükség lesz, akik még az itt tartózkodó civileket segítik, és védelmezik menekülés közben, valamint meggátolják az esetleges üldözést. Végül, de közel sem utolsó sorban, természetesen a partvonalon is szükség lesz mágusokra, hisz ott lesz a leghevesebb a küzdelem. Mondanom sem kell, hogy az lesz a legveszélyesebb poszt mind közül! Senki se feledje, hogy a hazánkat, és a mienket védjük! A helyzetünk amúgy sem volt túl fényes az utóbbi időkben, hála a sötét céhek elleni csatáknak, ám nem inoghatunk meg, bármi is történ-a lelkesítő beszédet félbeszakította egy érdekes az égen közlekedő jármű...vagy élőlény vagy Isten tudja micsoda. A lényeg az volt, hogy a harc elkezdődött mi pedig nem tudjuk mivel állunk szemben.

Hatalmas sürgés-forgásra érkeztem meg a városba. Minden a feje tetején állt. Még az is aminek nem kellett volna. Az emberek szorgos hangyák módjára rohangáltak az utcákon, ki-ki a maga dolgával törődve, társaira nem is figyelve. A feszültség, amit az elmúlt pár órában magam is tapasztalhattam, tapintható volt a levegőben.
A katonák minden felé barikádokat építettek még, lőfegyvereket helyeztek el a városban, de volt olyan is, aki evakuált. Ebbe a káoszba hívtak ide minket, mágusokat, akiktől azt várják el, hogy megoldjuk a dolgokat helyettük. Legalábbis én ezt tudtam elképzelni, amikor az a fiatal fiú bekopogott az ajtómon és azt mondta, hogy szörnyű vészhelyzet van, amely az egész királyságot fenyegeti. Arra sem volt időm, hogy jobban tájékozódjak az ügyről, vagy hogy keressek valakit Noir mellé. Nagyon reméltem, hogy ez is csak valami eltúlzott dolog lesz és hamar hazaérek, de tévedtem.
Mivel meglehetősen későn értem ide, amit a vasútvonal távolsága okozott, úgy döntöttem követem azokat az embereket akik látszólagos céllal haladnak. Beszéltek valami féle gyűlésről, amit fontosnak véltem meglátogatni, mert a gyűlések többnyire azok is!
A rengeteg katona és rúnalovag aggasztóan festett. Lehet hogy nagyobb a baj, mint gondoltam?
A célhoz közeledve fogytak a civilek és velük fordított arányban nőtt a katonák és feltételezhetően mágusok száma. Egy térhez értünk sétánk végén, ahol az emberektől szinte semmit nem láttam amíg hárman ki nem emelkedtek közülük. Feltételezhetően valamiféle emelvényen álltak. Mind a hárman fontos embereknek tűntek, komoly egyenruhákban. Az egyik féri és a nő látszólag a katonaságtól érkezett, míg a másik férfi, a fiatalabb, szemmel láthatóan mágus volt.
- Köszönöm mindazoknak, akik a szűkös időkorlát ellenére eleget tettek a hívásnak. – Szólalt meg a fiatal férfi. Hangjától zengett a tér, csaknem visszhangzott. - Bár a Tanács parancsa az ország valamennyi mágusához szólt, sejtettük, hogy a céhek állományának csak egy töredéke lesz képes megjelenni ilyen rövid idő alatt. Örülök, hogy ennek ellenére pár híresebb egyénnek is sikerült ide érnie. – Valószínűnek tartottam, hogy én nem tartozom közéjük, bár ismerhettek, ha a futár kölyök is rám talált a világ végén. - Viszont nem is húznám soká a szót, hisz az ellenség bármikor az öbölbe érhet. Szóval, a lényeg: Keveset tudunk a felénk közeledő idegen flottáról, ám annyi bizonyos, hogy a szándékaik közel sem békések. A kilétük ismeretlen számunkra, minden felderítő akciónk kudarcot vallott a légi egységeiknek hála. – Szóval nem egyszerű hajóflotta érkezik, de még repülnek is! Semmi jót nem ígértek mágus társam szavai. - A hajóik számát meg tudtuk ugyanakkor becsülni, ami alapján, ha úgy vesszük, hogy minden tengerjárójukon egységes létszámú embert szállítanak... Akkor legalább félmillióan lehetnek... – Döbbent morajlás lesz úrrá az embertömegen. Hitetlenkednek és vitázni kezdenek társaikkal a hírek hallatán, majd a férfi újra megszólal. - A várost aligha tudnánk megtartani, egyértelműen több időre lesz szükségünk az ország védelmének a megszervezéséhez! – Ami azt jelentette röviden, hogy mi is része leszünk a halálozási arány égbeszökő görbéjének. - Ám mindenképp fel kell tartanunk az ellenséget addig, amíg a menekülők biztonságos távolságba nem érnek! A tervünk a következő: Én a központi épületből fogom irányítani a védőpajzsom, amelyet az egész város köré felállítok. A civileknek szabad átjárást biztosítok majd, míg megpróbálok minél több ellenfelet kívül tartani a vonalán. Amíg ezt teszem, védtelenné válok a külvilággal szemben, így szükségem lesz emberekre, akik az épületet védik, és magát a városközpontot. Olyan csapatokra is szükség lesz, akik még az itt tartózkodó civileket segítik, és védelmezik menekülés közben, valamint meggátolják az esetleges üldözést. Végül, de közel sem utolsó sorban, természetesen a partvonalon is szükség lesz mágusokra, hisz ott lesz a leghevesebb a küzdelem. – Egyik ajánlat sem hangzott fényesen… - Mondanom sem kell, hogy az lesz a legveszélyesebb poszt mind közül! Senki se feledje, hogy a hazánkat, és a mienket védjük! A helyzetünk amúgy sem volt túl fényes az utóbbi időkben, hála a sötét céhek elleni csatáknak, ám nem inoghatunk meg, bármi is történ- Csend, majd sercegés. Lények tömkelege tűnt fel az égbolton, ahogy egyre csak közeledtek Hargeon partjához.
Elkezdődött.

- Ott vannak, Sho! – szólt Atsui, jobbját egyenesen a Blue Pegasus épülete mellett álló hajóra szögezve, ami kicsit sem hasonlított a Gabriel emlékezetében élő Kék Rózsára, az egyetlen repülő járművön, amin valaha utazott. – Az ott Christina.
Az egész hajó tükrözte Atsui céhének sajátosságait, Bob mester „cuki”nak nevezett apróságait, és a félig komoly, félig pedig komolytalan külső láttán Gabriel hirtelen nem tudta elképzelni, hogy ez a szerkezet valóban egy harci alkalmatosság.
- Rendben, Enorah, leszállunk! – kiáltott hátra Sho a mögöttük haladó fehér lángfarkasra, akinek a hátán Hayden kapaszkodott görcsösen. Pár perc múlva a giccses hajó fedélzetén kopogtak a farkasok körmei.
- Áá, hát megjöttetek! – vált ki a Blue Pegasus tagjai közül Sorel
- Helló Sor! – köszönt neki Atsui, ahogy lecsusszantak a lángfarkasok hátáról.
- Üdv – nyújtott kezet Gabriel – jöttünk, ahogy meghallottuk a hírt, mikor indulunk?
- Sok mindent hallottunk az elmúlt pár napban. – szólt Atsui, mielőtt Sorel válaszolhatott volna az előző kérdésre. – Mik a tények?
- Mi sem tudunk egyelőre túl sok mindent. Annyi biztos, hogy a sereg óriási, és hajóik és légierejük is vannak. Bob talán többet tud, az első hírek után azonnal összehívta a Tanács a céhmestereket. Elvileg Hargeonban kapunk eligazítást.
- Értem. Bob hol van?
- Elvonult a kabinjába. Valószínűleg most is a többi mesterrel egyeztet.
- Na, és azt tudni, hogy mennyien leszünk? – kérdezte tovább a férfit, a hajó pedig apró kilengéssel elemelkedett a földtől.
- Az összes legális céh jön, a várost már elkezdték evakuálni, nem tudom, hogy állnak. Minden kiderül, ha megérkeztünk. Héé, ti ott! Menjetek, és keressetek magatoknak egy kabint, nem fogok még egyszer szólni!
Sorel búcsúszó nélkül otthagyta őket, és egy csapat újoncnak kinéző mágus felé indult az egyik korlát felé.
- Nagy baj nem lehet, ha mindenki jön. – szólalt meg Kaensho, és ahogy Gabriel felé fordult, Enoráhnak csak hűlt helyét találta. – Talán láthatjuk végre a céhmesterünket akcióban.
- Nem hiszem, hogy előtolja a képét – jegyezte meg Gabriel epésen – azt sem hiszem, hogy egyáltalán létezik, akkor sem láttuk, amikor a Dragon Fang volt bajban.
- Gyönyörű vezetőtök lehet – szurkálódott tovább Hayden
- Remélem Shonak lesz igaza. – szólt elgondolkodva Atsui, miközben Christina meglódult Hargeon felé.

- Köszönöm mindazoknak, akik a szűkös időkorlát ellenére eleget tettek a hívásnak. –
Szólalt meg egy vékony, köpenyes fickó az emelvényen. Ránézésre is ordított, hogy mágus, ráadásul a mesékből ismert fajta. Kaensho azon sem lepődött volna meg, ha egyszerre csak előhúz egy varázspálcát a kabátujjából, és azzal kezd el hadonászni.
Már negyed órája leszálltak a Christináról, és beverekedték magukat Hargeon egyik terén gyülekező tömegbe. Egyikük sem gondolta volna, hogy bármi is ekkora tömeget vonzhat össze, mint ami itt a szemük elé tárult. Ahogy egyre bentebb ásták magukat a tömegben, maguk mögött hagyva a Blue Pegasusos mágusok egy részét, Gabriel sorra látott meg az emberek között ismerős arcokat. Főként Dragon Fanges újoncokat, legalábbis azok voltak, amikor legutóbb látta őket, de egy futó pillantás erejéig mintha feltűnt volna neki Sebastian vagy néhány maszkos figura. Utóbbiakat a céh elitjének gondolta, hiszen állítólag ők majmolták az S osztályú kiválasztottak vezetőjét. Különöseben azonban nem pazarolta rájuk a figyelmét, folyamatosan pásztázta ugyan az arcokat, remélve, hogy feltűnik köztük Don, vagy Prue, esetleg Xaundaras.
- Bár a Tanács parancsa az ország valamennyi mágusához szólt, sejtettük, hogy a céhek állományának csak egy töredéke lesz képes megjelenni ilyen rövid idő alatt. Örülök, hogy ennek ellenére pár híresebb egyénnek is sikerült ide érnie. – folytatta a szemüveges alak. - Viszont nem is húznám soká a szót, hisz az ellenség bármikor az öbölbe érhet. Szóval, a lényeg: Keveset tudunk a felénk közeledő idegen flottáról, ám annyi bizonyos, hogy a szándékaik közel sem békések. A kilétük ismeretlen számunkra, minden felderítő akciónk kudarcot vallott a légi egységeiknek hála. A hajóik számát meg tudtuk ugyanakkor becsülni, ami alapján, ha úgy vesszük, hogy minden tengerjárójukon egységes létszámú embert szállítanak... Akkor legalább félmillióan lehetnek... –
- Kezd félelmetesen hasonlítani ez a dolog pár múltbéli emlékemre… - jegyzi meg szinte hang nélkül Gabriel, keserűen visszagondolva Chantai leégetésére. – Most viszont sem Everoth, sem pedig Synestra…
- Pedig el tudnám viselni a segítségüket – szólt Kaensho is.
Vagy a másik három lovas segítségét, ha már erről van szó. Nem volt mit tenni, csak reménykedni, hogy nem fog mágusokból állni az egész ellenséges sereg. Félmillió mágus. Kimondani is rossz, nem, hogy szembenézni velük. Fiore minden mágiával bíró emberére szükség lenne.
- Nyugi, szépfiú, most sokkal többen vagyunk, és időben el is kezdték a mentést, nincs mi miatt aggódni. Megleszünk, most nem lesznek civilek az útban, és nem kell rájuk külön ügyelni – mondta Hayden.
Atsui csak biztatóan megszorította Gabriel kezét, majd egymásra néztek, és Gabriel megeresztett egy nem túl meggyőzőre sikeredett mosolyt.
„Hogy megvédem, míg ereimben vér rohan,
Hogy megbosszulom, mit megvédeni nem tudok.”
- A várost aligha tudnánk megtartani, egyértelműen több időre lesz szükségünk az ország védelmének a megszervezéséhez! Ám mindenképp fel kell tartanunk az ellenséget addig, amíg a menekülők biztonságos távolságba nem érnek! A tervünk a következő: Én a központi épületből fogom irányítani a védőpajzsom, amelyet az egész város köré felállítok. A civileknek szabad átjárást biztosítok majd, míg megpróbálok minél több ellenfelet kívül tartani a vonalán. Amíg ezt teszem, védtelenné válok a külvilággal szemben, így szükségem lesz emberekre, akik az épületet védik, és magát a városközpontot. Olyan csapatokra is szükség lesz, akik még az itt tartózkodó civileket segítik, és védelmezik menekülés közben, valamint meggátolják az esetleges üldözést. Végül, de közel sem utolsó sorban, természetesen a partvonalon is szükség lesz mágusokra, hisz ott lesz a leghevesebb a küzdelem. Mondanom sem kell, hogy az lesz a legveszélyesebb poszt mind közül! Senki se feledje, hogy a hazánkat, és a mienket védjük! A helyzetünk amúgy sem volt túl fényes az utóbbi időkben, hála a sötét céhek elleni csatáknak, ám nem inoghatunk meg, bármi is történ-
A mágiával felerősített hang utolsó foszlányai elárvulva zúgtak át a tömeg felett, ahogyan a férfi mondanivalója elakadt, és ezzel egy időben erőteljes, szárnycsapásokhoz hasonló baljós suhogás érkezett a kikötő felől.

- Ott vannak Sho! Szállj le a fedélzetre! – mutatott Atsu a díszes, rózsaszín épület mellett álló fenséges hajóra. – Az ott Christina – hangja megcsendült a büszkeségtől. Christina igazán különlegessé tette a céhet. Erőt és eleganciát sugárzott. Ő maga még csak egyszer utazhatott a Blue Pegasus mágikus bombázójával, az is még a régi, azóta harc közben megsemmisült jármű volt. Kiváltság volt a hajóra felszállni, ezt mindenki tudta, éppen ezért a tény, hogy most az egész céh a fedélzeten sürgött-forgott, pontosan érzékeltette a helyzet komolyságát.
- Rendben, Enorah, leszállunk! – kiáltotta hátra Sho a nővérének, akinek Hayden lapult a hátán, majd mind a ketten lassú ereszkedésbe kezdtek. Néhány széles ívű kör után, végül puhán landoltak a fedélzet makulátlan deszkasorain.
- Áá hát megjöttetek – lépett melléjük Sorel, aki néhány másodperccel korábban még a zöldfülű céhtársaik kavalkádját próbálta megzabolázni.
- Helló Sor! – köszöntötte Atsu, miközben Kokoval és Gabriellel együtt lecsusszant Sho hátáról.
- Üdv – nyújtott kezet Gab – jöttünk, ahogy meghallottuk a hírt, mikor indulunk? – kérdezte, miközben Enorah elbúcsúzott Shotól, majd felszökkent, és visszaindult nyugat felé.
- Sok mindent hallottunk az elmúlt pár napban. Mik a tények? – fűzte tovább a kérdések láncát Atsu, miután a két férfi köszöntötte egymást.
- Mi sem tudunk egyelőre túl sok mindent – kezdett bele a tájékoztatóba Sorel. – Annyi biztos, hogy a sereg óriási, és hajóik és légi erejük is van. Bob talán többet tud, az első hírek után azonnal összehívta a Tanács a céhmestereket. Elvileg Hargeonban kapunk eligazítást.
- Értem. Bob hol van?
- Elvonult a kabinjába. Valószínűleg most is a többi mesterrel egyeztet.
- Na és azt tudni, hogy mennyien leszünk? – kérdezte a nő, miközben a szorgoskodó legénység kibontotta a hajó hófehér vitorláit, és Christina lágyan elemelkedett a földtől. A hajót irányító mágusok kitettek magukért, a felszállás olyan könnyed volt, hogy kapaszkodniuk sem kellett.
- Az összes legális céh jön, a várost már elkezdték evakuálni, nem tudom, hogy állnak. Minden kiderül, ha megérkeztünk. Héé ti ott! Menjetek, és keressetek magatoknak egy kabint, nem fogok még egyszer szólni! – indult el kiabálva, mutatóujját rázva néhány zöldfülű felé, akik a korláton lógva nézelődtek.
- Nagy baj nem lehet, ha mindenki jön – szólalt meg Sho mögöttük. – Talán láthatjuk végre a céhmesterünket akcióban.
- Nem hiszem, hogy előtolja a képét – jegyezte meg Gab fanyalogva – azt sem hiszem, hogy egyáltalán létezik, akkor sem láttuk, amikor a Dragon Fang volt bajban.
- Gyönyörű vezetőtök lehet – húzta el a száját Hayden.
- Reméljük, Shonak lesz igaza – tette hozzá Atsu töprengve, a dagadó vitorlák alatt, a horizontot fürkészve, miközben Christina kelet felé vette az irányt.

- Köszönöm mindazoknak, akik a szűkös időkorlát ellenére eleget tettek a hívásnak. – kezdte az emelvényen a Zuko nevű mágus az eligazítást. Atsuék a tömegben elvegyülve várakoztak. A földet érés után Sorel gyorsan elosztotta a céh mágusait. A leggyengébbeknek és a támogató mágiával rendelkezőknek a hajó közelében kellett maradniuk, a többiek pedig elvegyültek a többi mágus között. Sorel nem túlzott, a város utcái megteltek, a főtéren moccanni is alig lehetett. Koko Sho hátán ácsorogva kémlelte az emelvényt és a körülöttük állókat. Ismerős arcok után kutatott, egyelőre eredménytelenül. Atsu időről-időre megborzongott. A levegő szinte vibrált az elképesztő mágikus energiáktól. Még sosem érzett hasonlót, oldalán lógó kodachija türkiz fénnyel izzott. - Bár a Tanács parancsa az ország valamennyi mágusához szólt, sejtettük, hogy a céhek állományának csak egy töredéke lesz képes megjelenni ilyen rövid idő alatt. Örülök, hogy ennek ellenére pár híresebb egyénnek is sikerült ide érnie. – a fejek erdeje forgolódni kezdett. Atsu is körbepillantott. Több helyről is kihallotta Reigen nevét a sutyorgásból, és persze sokan visszhangozták a céhmesterek neveit is. - Viszont nem is húznám soká a szót, hisz az ellenség bármikor az öbölbe érhet. Szóval, a lényeg: Keveset tudunk a felénk közeledő idegen flottáról, ám annyi bizonyos, hogy a szándékaik közel sem békések. A kilétük ismeretlen számunkra, minden felderítő akciónk kudarcot vallott a légi egységeiknek hála. A hajóik számát meg tudtuk ugyanakkor becsülni, ami alapján, ha úgy vesszük, hogy minden tengerjárójukon egységes létszámú embert szállítanak... Akkor legalább félmillióan lehetnek... – a tömeg felmordult, a sutyorgás hangos elégedetlenkedésbe, és vitatkozásba torkollott.
- Kezd félelmetesen hasonlítani ez a dolog pár múltbéli emlékemre… - szólalt meg Gab elmerengve. – Most viszont sem Everoth, sem pedig Synestra…
- Pedig el tudnám viselni a segítségüket – szakította félbe Sho.
- Nyugi, szépfiú, most sokkal többen vagyunk, és időben el is kezdték a mentést, nincs mi miatt aggódni. Megleszünk, most nem lesznek civilek az útban, és nem kell rájuk külön ügyelni – tette hozzá Hayden. Atsu szerint a helyzet korántsem volt ilyen rózsás, de úgy érezte, ezt felesleges kimondani. Valószínűleg Hayden is tisztában volt vele, csak próbálta oldani a feszültséges. Nem sikerült neki persze. Atsu némán megfogta a férfi kezét, és megszorította, Zuko pedig elhallgatatta a zajongó tömeget.
- A várost aligha tudnánk megtartani, egyértelműen több időre lesz szükségünk az ország védelmének a megszervezéséhez! Ám mindenképp fel kell tartanunk az ellenséget addig, amíg a menekülők biztonságos távolságba nem érnek! A tervünk a következő: Én a központi épületből fogom irányítani a védőpajzsom, amelyet az egész város köré felállítok – mekkora erő kellhet egy ekkora pajzs létrehozásához és fenntartásához. Atsu jobbnak látta nem belegondolni. - A civileknek szabad átjárást biztosítok majd, míg megpróbálok minél több ellenfelet kívül tartani a vonalán. Amíg ezt teszem, védtelenné válok a külvilággal szemben, így szükségem lesz emberekre, akik az épületet védik, és magát a városközpontot. Olyan csapatokra is szükség lesz, akik még az itt tartózkodó civileket segítik, és védelmezik menekülés közben, valamint meggátolják az esetleges üldözést. Végül, de közel sem utolsó sorban, természetesen a partvonalon is szükség lesz mágusokra, hisz ott lesz a leghevesebb a küzdelem. Mondanom sem kell, hogy az lesz a legveszélyesebb poszt mindközül! Senki se feledje, hogy a hazánkat, és a mienket védjük! A helyzetünk amúgy sem volt túl fényes az utóbbi időkben, hála a sötét céhek elleni csatáknak, ám nem inoghatunk meg, bármi is történ – ekkor a kikötő felől egyre erősödő morajlás csapta meg a fülüket, az égen pedig sötét felhőként jelent meg az ellenséges raj. Atsu elkerekedett szemekkel nézte a bolyt, amint lassan a város felé lebegve eltakarták a napfényt. Koko önkéntelenül is megvetette a lábát Sho széles marján, és előhúzta a hátára csatolt mágikus botját. Mindannyian tudták, hogy percek múlva elszabadul a pokol…